Amsterdam

Két, az I. világháborúban megsérült katona Margot Robbieval bulizik Amszterdamban, nonszensz dalokat énekelnek és az egyikőjük beleszeret.

Később, de előbb Taylor Swiftet belöki valaki egy kocsi alá, és futniuk kell az említett férfiaknak. Margot Robbie sehol. Egyikük kezében virág a menekülés közben, amit az épp szakításban levő feleségének vett. Minden kicsit sepia színezetű. Nyilván gyanúsítottak, és bizonyítaniuk kell az ártatlanságukat. Egy kérdés merül fel, nem?

Mármint azon kívül, hogy Hollywood legszebb női feltűnnek Robbie mellett, tényleg, mit keresünk ott, miért hallgatunk két madarásztól világuralmi tervekről? Ki ölte meg a tábornokot? Mit tudott az öreg?

Gondolom eddig nem túlzottan érthető, de ilyen film. Három, az I. világháborúban jóbaráttá vált ember belekeveredik valamibe, vagyis gyanúsítottak egy gyilkosságban, és elkezdenek nyomozni, de valami hatalmas dologba botlanak. Mindez valamennyire megtörtént a valóságban is, onnan merített David O. Russell író-rendező. Nem akarom lelőni miről van szó, a film végén van a nagy felfedés, és hátha ti sem tudtatok erről, töriórán biztos nem oktatták (ha többet olvasnál róla).

A megvalósítása pedig valami katasztrofálisan… furcsa, viszont egyértelműen nem elbénázott hanem ez volt a koncepció, hiszen sosem tér el tőle az Amsterdam. Biztosan kisebbségben leszek ezzel, de egy darabig elég szórakoztató is. Igazából nem film-film, sokkal jobban hasonlít egy színdarabra, és ezt az előadásra is értve. Minden túljátszott, össze-vissza néznek a karakterek, mintha a színészek nem is lettek volna egy szobában, ugyanazon a napon a forgatáson.

A cselekmény da-da-darabos, és lehet még ezzel sem jellemeztem rendesen, sokszor csak úgy történik, nem pedig folyékonyan vonja össze a rejtélyt a karakterfejlődéssel. Szinte kísérleti, amit átleng egy heist-film szerű hangulat szatírába csomagolva.

Na csöpögtessünk még kicsit.

Az biztos, hogy nem tipikus, és nem mindenki kenyere, de nagyot markolt, érdekes volt, szórakoztatóan jó. Úgy tűnik pont fogékony hangulatban kapott el.

human
írta
2022. 11. 24. 12:46
megjelenés
4
hozzászolás


Az Amsterdam nem lett túl high

Legutóbb azzal zártam, hogy a Smile is meglepően jó eredménnyel kezdhet, ami nem volt nagy megfejtés, hiszen egyértelműen látszott a pénteki adatokból már – azt viszont még komoly prediktív modellek és becslések sem látták előre, hogy a második hétvégéje is ilyen combos lesz.

Mindössze 18%-ot esve immár 50 milliónál tart, amiben nyilván nagyrészt közrejátszik a Halloween közeledte is és az erre okosan felfűzött marketing kampány, de ettől még ne vegyük el a méltó aranyérmet a Paramount filmjétől. Ezen a ponton könnyű elszállni, és többen már 100 millió fölé várják otthon, ezt azért még ne adjuk oda neki, de már a mostani eredmény is szép.

A szürrealista vonalat meglovagoló gyerekfilm (éneklő krokodil egy kádban, végül is ok), a Lyle, Lyle, Crocodile elmaradt a várakozásoktól és 11 millióval kezdett csupán. Ez azért is csalódás, mert a címszerelő hangját adó Shawn Mendes állítólag eléggé felkapott sztár manapság, de én inkább a rendezőpárost sajnálom, akik 15 éve még a zseniális Blades of Glory-t szállították.

És ha már csalódások, az igazi pofont az Amsterdam kapta. Ugyebár olyan masszívan megtömte David O. Russell sztárokkal az új filmjét, hogy még felsorolni sem kezdem el, ennek ellenére a rossz kritikák és általános érdektelenség hatására csak 6.4 millióval kezdett, pedig várt itt mindenki díjesőt, meg aranyesőt, végül egyik sem lesz belőle. Kicsi történelmi visszatekintéssel azért érthető a hype, 2010 és 2013 között a rendező Fightert, Silver Linings Playbookot és American Hustle-t is produkált, mindhárom jól termelt, sőt az utóbbi kettő még kasszasikerként is aposztrofálható volt. Utána a 2015-ös Joy viszont egy kicsit lehozta a földre őt is, és Jennifer Lawrence sztárstátuszát is, most 7 évvel később pedig újra a padlón találta magát.

Az ipar viszon talán lendületben marad, hiszen Halloween is Black Adam is jön hamarosan, stay tuned. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2022. 10. 11. 12:12
megjelenés
10
hozzászolás


Az Amsterdam készítéséről

Jött egy ígykészült videó a sztárokkal teli David O. Russell filmhez, de elnézve a kritikai fogadtatást (48%-ra kúszott, a legéltetőbb írás 75/100) azt hiszem utoljára győzött meg ilyen neveket az öreg.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 09. 30. 23:43
megjelenés
3
hozzászolás


Az összes Amsterdamos

Odakinn nemsokára érkezik a film, és egy ilyesmi filmet IMAX-ben küldenek? Nagyon nincs mit moziba tolni. A poszteren azért rajta vannak a nevesebb mellékszereplők is.

human
írta
2022. 09. 26. 01:43
megjelenés
1
hozzászolás


Az Amsterdam

Ők mennek a vá.. ja nem, egy titokra bukkannak, amit viccesen bont ki a film?

A többiek, van közöttük meglepi:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 09. 12. 21:55
megjelenés
4
hozzászolás


Csak egy névsor

Ők vannak az Amsterdamben.

human
írta
2022. 07. 10. 10:55
megjelenés
1
hozzászolás


Amsterdam-előzetes: Christian Bale, Margot Robbie & John David Washington nyomozgat

David O. Russel új filmje, amiben két volt katonát és egy nővért azzal gyanúsítanak, hogy megöltek valakit. Miért gondolná ezt róluk bárki?

A főszereplők mellett is rengeteg ismerős arc lesz benne. Az itt látottak egy része tényleg megtörtént. Korábban a sztori: az 1930-as években játszódó történetben 3 barát tanúja lesz egy gyilkosságnak, és a nevük tisztázása közben az amerikai történelem egyik legfelháborítóbb titkát is felszínre hozzák. Félig igazságon alapul a film.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 07. 06. 18:14
megjelenés
6
hozzászolás


Hivatalos kép is van David O. Russell új rendezéséből

Át is nevezték Amsterdamra a művet Canterbury Glass-ról. Ez az amiben Christian Bale, Margot Robbie és John David Washington a főszereplő trió. Az 1930-as években játszódó történetben 3 barát tanúja lesz egy gyilkosságnak, és a nevük tisztázása közben az amerikai történelem egyik legfelháborítóbb titkát is felszínre hozzák. Félig igazságon alapul a film.

Ez meg itt a hivatalos kép.

human
írta
2022. 04. 28. 03:24
megjelenés
6
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.