Kezdjük a tényekkel. Virginia Woolf 1925-ben írta a Mrs. Dalloway című regényt, egy nő egyetlen napjáról szól, amelyben benne van az egész élete. A regény munkacíme Az órák volt. Michael Cunningham 1998-ban írta meg Az órák című Pulitzer-díjas regényt, ami három nő egy-egy napjáról szól, a három nő közül az egyik maga Virginia Woolf. Végül pedig David Hare írt Az órák című, széles körben megfilmesíthetetlennek tartott regényből egy forgatókönyvet, és így lett belőle film. Mindkét könyvet nagyon szerettem, valamint nő vagyok, és a fentiekből talán következik, hogy az egyik kedvenc filmemről van szó.

A remekbe szabott és nagyon ütős első jelenetben az idős Virginia Woolf máris öngyilkos lesz: gyönyörű levelet ír férjének, követ köt a lábára és belegyalogol a jéghideg Ouse folyóba. A film azután három nő egy-egy napját követi végig, különböző helyeken és korokban. 1925-ben Virginia Woolf (Nicole Kidman műorral) azzal kel fel reggel, hogy kitalálta a következő regényének első mondatát: Mrs. Dalloway úgy döntött, maga veszi meg a virágokat. Virginia egyébként gyönyörű, Nicole Kidman tökéletesen hozza az egyszerre kissé zavarodott, de tökéletesen intelligens tekintetet, töltőtollal ír és csodálatosan zaklatottan szívja sodort cigarettáit.

Valahol máshol, 1952-ben Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i háziasszonynak férje születésnapjára tortát kellene készíteni, ám egyetlen vágya van, hogy békében olvashassa a Mrs. Dalloway-t. Laura Brown fullasztó légkörű házassága és bizonyára szertetreméltó, de inkább rémisztően idegesítő kisfia között őrlődik egy olyan életben, ami egész nyilvánvalóan nem neki való, így nem csoda, hogy benne is felmerül a öngyilkosság gondolata.

A harmadik szál napjainkban játszódik Manhattanben. Clarissa Vaughan, beceneve Mrs. Dalloway (Meryl Streep) úgy dönt, maga veszi meg a virágokat. Partit rendez ugyanis, mivel AIDS-ben haldokló író barátja nyert valami díjat. Clarissa egyébként leszbikus, az író barát, Richard (Ed Harris) pedig szintén meleg, de egyszer régen azért szerelmesek voltak egymásba.

A három történetszál között rengeteg kapocs van, néhány konkrét, történetszintű, néhány egészen rejtett. Mindhárom napban jelen van az öngyilkosság, mindenütt ott a regény, mindegyikben szerepel váratlan vagy kevésbé váratlan leszbikus csók. Az AIDS-es Richard hangokat hall, amik ógörögül beszélnek, ilyen hangokat Virginia Woolf hallott, amikor pszichotikus depressziós volt. A színésznők klasszul játszanak, Nicole Kidman Oscart is kapott a zaklatott tekintetért, Julianne Moore megfelelően megtört, Meryl Streep pedig ügyesen egyensúlyoz a hisztéria határán. Ahogy a regény, így a film fő vonulata a mindennapok örömteli apróságai, amik széppé tehetik az életet, de mindenhol ott van köztük a halál.

A férfiak többnyire mellékszereplők, mindhárom történet egy-egy nőről szól, aki többé-kevésbé kétségbeesetten keresi a helyét a saját életében. Drámai, időnként már-már érzelgős, de mégis inkább megrendítő történet a női önállóságról és a szabadságról, sokak szerint olykor a giccs határát súrolja, szerintem még akkor is hiteles tud maradni. Valójában megértem, ha férfi nézők kevésbé értékelik: az Órák a legjobb, sőt, megkockáztatom, hogy az egyetlen értelmes női film, amit valaha láttam.

Órák értékelés

A kedvenc regényem alapján íródott másik kedvenc regényemből, kedvenc színésznőimmel kedvenc témámról készült film nyilván 10/10 pontot kap tőlem. Halál, szabadság, dráma, szerelem és az élet szeretete a szokásos pátosz nélkül, a mindennapokba helyezve, három klassz nő történetében elmesélve. Harmadszorra sem unalmas.