A sok összevissza szervezés meg lemondások mindkét fél részéről felváltva oda sodortak, hogy most már csakazértis megnéztem inkább egyedül. Kezdve ott, hogy félig kábán, elvarázsoltan, rossz moziban kötöttem ki. Konkrétan egy olyanban, ahol nem is játsszák.
Aztán tudom, hogy közelebb lett volna Duna Plaza, de végül mégis inkább a Mom parkaba mentem át. Ott meg várhattam a filmre 1 órát, úgyhogy vettem végül filmvilágot, és majdnem ki is olvastam, csak kicsit elterelték a figyelmem.
Ja a film? Hát a film rohadt fasza volt. Mármint tényleg, nem vagyok az a moziban hangosna röhögős fajta, de jópár jelenet egész egyszerűen ütött. A legkészebb a vallásos csapat volt. De persze az altesti poénok kedvelőit sem kímélték, kaptak az arcukba mindent.
Igazából nem tudnok mást mondani erről az áldokumentum filmről, mint hogy amerika megkapta. Meg van benne rengeteg tabudöntögetés, rasszizmus. zsidózás. Szóval minden, ami a botránykategória megnyeréséhez kell. Meg a bevételi rekordokhoz.
Mert hát nézik az emberek, ez a helyzet. A Fox nem sokkal a bemutató előtt az első 4 percet fel is rakta youtubera, csak 800 moziban mutatták be akkor amikor a hype tetézett majdnem, és így vásznanként marhasokat hozott. Beütött a word of mouth és amikor a kezdeti moziszámot megnövelték akkor robbantott. Asszem ennyi a sztori.
Nekem az abszolute csúcs jelenetek a medvéhez kapcsolódtak. Olyan ari. meg poénos. Az értékelésem egy 8/10, és egy baromi jó szórakozás. Ami viszont brutáldurva, az Heltai Olga. Könyörgöm, nem kell új filmet írni! Ez nem az a meló. Asszem több Heltai által ferdített filmre egyszerűen nem szabad elmennem.
Ami még fura volt, csak hogy az elején elkezdett mozi témát se hagyjam lógva annyi még, hogy a MOM parktól a Déli felé sétálva leszólított egy amerikai fiatal, aki akcentussal beszélt magyarul, és mondta, hogy ők tanítanak ingyen angolul embereket. Meg valami vallásos könyvről is beszélt. Ezt csak úgy kicsit színesítésnek, miközben végig a filmben elhangzott beszólások jártak a fejemben.