A CODA azokat jelöli, akik a siket szüleikkel ellentétben hallanak. A film főszereplője is egy ilyen tini, aki világ életében a halász családját segítette, folyamatosan fordított nekik, de nyilván ahogy közeledik a középiskola vége, úgy kezdenek a saját álmai is kristályosodni.

Az előbbiekből gondolom egyértelmű, hogy egy felnövéstörténetről van szó, amit a fenti helyzetbe csomagoltak. A lány láthatóan énekes akar lenni, és a tanárja szerint is megvan benne valami plusz, viszont akkor magára kell hagynia majd a szüleit, ezt a problémát húzzák el a tetőpontig, amibe még egy tini szerelem is belefér.

Igazából semmi nincs erőltetve vagy túltolva itt, amit mindenképp az erények közé sorolnék, vagy legalábbis könnyen beleeshetett volna a sajnálat csapdájába a CODA, de a teljes természetességbe ment. Vagyis talán egy idealizáltba, mivel annyit emlegetik, hogy csúfolás így meg úgy, de nagyon keveset mutatják ezt, ahogy a feloldozását is. Az igazi érzelmi központ mindenképp ott van, mint egy átlagos ilyen felnövéstörténetben, miszerint hagyni kell kirepülni a gyereket a fészekből, a saját álmait követni.

Nézés közben inkább az lepett meg, hogy mennyire tévésorozatos az egész kidolgozása, egy aranyos és érzelmes remek indie film, ne értsetek félre, de nem is több ennél. Konkrétan az iskolai jeleneteket mintha más vette volna fel, mint a halászhajón játszódókat.

Az egyetlen ami tényleg erős volt benne az a harmadik felvonás, amikor ráfeküdtek a lány és a családja közötti eltérésre annak első fellépésekor. És utána is. Ott bizony ment a nem hatásvadász, hanem simán jó lélekhúr pengetés. Ahhoz viszonyítva minden más kicsit elnagyolt volt, legyen az a szerelem vagy épp a halászat konfliktusa. Bár itt is akadt rengeteg vicces és jó karakterpillanat.

Mindezek alapján a téma lélekmelengető kidolgozása miatt járt ide az Oscar jelölés, nem másért, mert képileg, és ‘erőileg’ ez elmaradt egy Manchester By The Sea vagy hasonlótól, bár egy Green Book… A CODA bizony a nem rossz, de a nagyoktól azért messze levő Me and Earl and a Dying Girl vagy a Perks of Being a Wallflower mellé illik, nem pedig a legnagyobb filmek közé. Ideje tarolnia gondolom.

Élveztem, az erején aranyos volt és a záró 30 perc nagyon működött, tényleg nem akarnám, hogy valaki iszonyat lehúzásnak lássa az előbbieket, bőven nem közepes a CODA. Na meg mostanra egy kicsit a “tényleg ez kapott Oscar jelölést” rácsodálkozás csökkentette az élményt azért.