Extrém remake ötlet, Eddie Murphy, Dinosaur, Apokalipszis, Ant-man, Én kicsi pónim

A hét WTF remake-je: Cabin Fever! Az eredetiben egy húsevő vírus zavarta meg a fiatalok erdei bulizását, az újban? Szintén ez lesz, mivel Travis Zariwny (Intruder) nem akar semmit sem máshogy csinálni, mint Roth 12 éve. Ez konkrétan azt jelenti, hogy nem is írnak friss forgatókönyvet, csak új castinggal és rendezővel, a régi forgatókönyvet használva leforgatnak valamit. Ilyen formában filmnek nem nevezném.

Tom Hardy nagyon kapós, elvileg a DC/Warner meg akarja szerezni a Suicide Squadba, de közben a FOX is felkereste a csávót, méghozzá az X-Men: Apocalypse rosszfiújának a szerepére.

My Little Pony, avagy Én kicsi pónim mozifilmet kapunk majd 2017-ben. Megvan az apokalipszis időpontja?

Adam McKay arról beszélt, hogy mennyire dolgozta át az Ant-Man forgatókönyvét Edgar Wright távozása után. Elvileg több akciót tettek bele, próbálták epic-ké tenni, na meg humort is kellett szerintük még beletuszkolni. Rendben, ezt ki hiszi el?

Eddie Murphy lesz a Cook főszereplője. A filmet Bruce Beresford (Driving Miss Daisy) rendezi, és a történet szerint egy családfő felfogadja Murphy kerakterét, hogy a főzzön a barátnőjére és a lányára miután ő meghal. Mivel dráma, így gondolom a nők gyászáról szól.

Jövő novemberben Good Dinosaur, amit a rendezőváltás után igyekszik rendbe hozni a Pixar. Addig itt egy kis teaser videó.

Downey kapott egy A betűt a Marveltől, elvielg azt ami a képen van.

On the last Avengers, there’s this scene where there’s this ‘A’ which is probably 30 feet tall, and I’m looking at it, and we’re shooting in England, and I go, ‘I need that in my office in Venice.’ About two weeks ago, a wheeler showed up, I’m like, ‘What the heck is this doing here?’ ” he said. “And they go, ‘This is the ‘A’ you asked for.’ And I go, ‘They brought it?’ So now we have a massive Avengers ‘A’ that will be prominently placed.

human
írta
2014. 10. 21. 04:22
megjelenés
9
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.