Itt a keleti Entourage. Persze ez túlzás, hiszen a Crazy Rich Asians-ban kicsit feministább, modernebb az üzenet, de basszus, a csomagolása olyan csillogás, hogy Jordan Belfort is megirigyelné.

– It’s beautiful.
– Beautiful? It’s 200 mil worth of real estate. It’s spectacular.

A történet röviden annyi, hogy 2018-ban van egy pár, aki New Yorkban jött össze. A csávó Szingapúrból jött világot látni, a csaj pedig kiskora óta ott él. A dátumot pedig azért emeltem ki, mert nőnek az internet és mindengossip világában fogalma sincs arról, hogy a szerelme Szingapúr leggazdagabb családjának aranyifja. Mert az külön világ, mi? Ez nagyjából Tiffany-Júlia novellás szint.

Konkrétan van is egy jelenet, ahol 2 perc alatt végigér a világon a pletyka, hogy együtt esznek valahol New Yorkban, és a srác csak mosolyog, hogy persze, kiszúrták az ikrek. Mert Szingapúr egy külön világ, de ha valaki onnan elmegy, akkor meg egy nagy falu a Föld többi része. Vagy a gazdagoké a külön világ? Hm. A lényeg, hogy egy esküvőre hazautaznak, és a nő ekkor döbben rá, hogy milyen gazdag a férfi, és ha ez a sokk nem lenne elég, akkor még az “old monaaay + tradíciók” anyuka jóváhagyását is el kell majd nyernie a film végére.

Konkrétan 12 egy tucat a forgatókönyv, a gazdag herceg átlagpárt választ, amin a kidolgozás sem segít. Viszont egy kicsit modernizálja a formulát, hiszen a főszereplője egy nő, az ő karaktere fejlődik, miközben igyekszik elnyerni az anyuka elfogadását. Na meg csak ázsiai színészek vannak benne. Szerintem az eddig többnyire siralmas filmeket toló Jon M. Chu is meglepődött, hogy mennyit kaszált a csillogó romantikus darabjával.

Mondhatnám, hogy a Crazy Rich Asians korrekten van megírva, de az expozíciót szolgáltató, néha elakadó történet lyukait tömő Awkwafina által játszott karakter minden pozitívumot kinyírt, amit a forgatókönyv felé lehet mondani. Pedig a szájbarágott párhuzam konkrétan tetszett. Avagy az aranyifjúnak van egy aranynővére, aki egy “átlagemberrel” házasodott össze. Rajtuk keresztül bemutatják a sötét utat, azt ahova vezethet ilyen társadalmi különbség. A baj, hogy szerintem ez a történet érdekesebb volt, mint a főszereplő botladozása, és persze magára találása a szingapúri gazdag elitben.

Mondjuk a drámai szál erősségében az a kontraszt is közrejátszott, hogy a vígjáték részben szinte semmi poén nincs. És ez az igazi probléma, mert ha a humor működne, akkor a tündérmesés alap és részek is működhetnének. Gyönyörű csillogással, eszméletlen élettel próbálták pótolni a humort, de bevallom azért pár mosolyot kicsaltak vele belőlem is.

Amúgy valahol vicces, hogy amíg a gazdag herceg félredobásával, egy önálló, okos nő főszereplővel és annak boldogságképével egyet előrelép a film, addig az eszméletlen gazdagságot mennyire kőkorszakin kezeli.