Good Will Hunting – a megnyugtató katarzis ereje?

A minap belefutottam a Louis CK viccbe, miszerint Matt Damon az egyik írója a filmnek, és úgy kezdte a forgatókönyvet, hogy “mindenekelőtt: fantasztikus vagyok, egyszerű munkás, sokat verekszem, de ezek mellett.. az IQ-m szinte végtelen, még suliba sem jártam, csak tudom a dolgokat”. Persze nevettem rajta, viszont fel is élesztette bennem, hogy újra kéne nézni (SkyShowtime-on van épp) a Good Will Huntingot.

A történet ugye egy munkás csávóról szól, aki emellett még zseni is. Egyik nap matematikai feltörőket old meg az egyetem takarítása közben, másik nap majdnem börtön be megy, mivel kezet emel egy rendőrre. Nyilván valami brutális trauma van emögött, amit fel kell dolgoznia, hogy ne “kényelmesen” egy helyben topogjon egész életében. Milyen mázli, hogy pont kiszúrja a matek professzor az egyik fejtörő megfejtése közben, így megmentheti a börtöntől, ha hajlandó terápiára járni. Ezek a filmek már csak ilyenek, főleg ha jó irányba akarnak haladni, hogy valahogy csak összejön minden a változáshoz.

Mindezek persze adom Louie poénját is, viszont…, nem vesz el a filmből. A Good Will Hunting egy olyan jelenet felé halad gőzerővel, hogy minden túlzását jóváteszi közben. Igen, film, persze, hogy elfér a valóság túlpörgetése, a különleges főhős, a zseni, aki közben a saját életét viselkedését nem látja át rendesen ugye. Lehet több a karakter, mint egy átlagember, ez emeli a szórakozást, de eközben az érzelmi útjához simán lehet csatlakozni.

Olyan durva, hogy most valahogy szétesettnek érződött a film. Csak dobálták Matt Damon karakterének útjába a lépcsőfokokat, de némelyik nagyon erőltetettnek tűnt, vagyis inkább csak rosszul illeszkedett a többihez, nem organikusan.

Nyilván mit tudom én, Oscar bácsi jött, de közben meg mégis egyetértek a díjjal. Lehet, hogy két fiatal srác nem tudta visszafogni magát amikor vicces-erős-zseni embernek írta a karakterét, de a főszereplő Will felszabadítását annyira telibe találták, hogy a kicsit nyögvenyelős, de kellő mellékszálak is felmentődnek. Kivéve az amin a fenti linken levő almás poén lovagol, mert a rosszfiú akkora karikatúra volt, hogy tuti finomítani kéne rajta. Na de Will hogy odamondott neki, mert zseni!

A Good Will Hunting tökéleges komfort-film. Jól megcsinált, Gus Van Sant szétrendezte némelyik jelenetét, főleg a csúcspontot a casting pedig fantasztikus Robin Williamszel és Matt Damonnal. Ezek mellett olyan megnyugtató a katarzisa, hogy utána egyszerűen jobban érzi magát az ember.

human
írta
2023. 08. 28. 14:30
megjelenés
14
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.