Azt hiszem belevágok rögtön a lecsóba és összefoglalom a filmkritkát egy mondatban: az egyik, ha nem legjobb időutazós film. Persze-persze, nem csak az Idétlen időkig, hanem a Vissza jövőbe is a hihetetlen szórakoztató feldolgozása az időutazásnak, pont ezért használtam az egyik szót.

A film története röviden annyi, hogy Phil (Bill Murray) egy világvégi kisvárosba utazik, hogy a groundhog februári odúból kijövetelét tudósítsa a csatorna számára ahol dolgozik. Ez a kis állat megjósolja, hogy korai tavasz lesz-e amúgy. Szóval Phil egy elég arrogáns öntelt primadonna tudósító, ezért a sorstól furcsa büntetést kap, hogy megváltozzon: újra kell élnie ugyanazt a napot, a groundhog napot (gyertyaszentelőt?), egészen addig amíg..

Sokadszorra láttam a filmet, de még mindig abszolút szórakoztató volt. Nem elég, hogy az időutazás jó pár poénra ad lehetőséget, de még a romantikus rész (a romantikus komédia jelzőből) sem eltúlzott giccseskedő borzalom. Sőt, csak a film vége felé kap komolyabb teret, de mondom, ott sem túlzott. Az egészet pedig megkoronázzák a fantasztikus zenével azáróképsorokhoz, és máris letörölhetetlen egy darabig az ember arcára kiülő mosoly.

Amúgy végig azon gondolkoztam, hogy én mit kezdenék ebben a helyzetben. Nyilván a nap újraélés ezekkel a feltételekkel amik Murray-nek jutnak a filmben, nem lenne olyan vészes, az őrület maximum csak azért törhetne ki az emberen, hogy nem tudni mikor van vége. Mert ha az ember tudja, hogy mondjuk 2 évet lesz ebben az állapotban, akkorkitombolhatja magát, meg agyontanulhatja, meg akármi, anélkül, hogy öregedne. Persze a kisváros nem ad nagy teret a folyamatosan ismétlődő napban való életre. Arra jutottam végül, hogy mégiscsak beleőrülnék.

Idétlen időkig értékelés

Ez marad 8/10, majdnem klasszikus továbbra is. Szerencsére idő vasfoga nem pusztította el.