Hahaha. Ma olyan filmre vágytam, amit már láttam, ezért nem kell annyira figyelni, és emellett még könnyed is. Így jutottam el a Kegyetlen bánásmódhoz, amit már régóta ismételni akartam, lévén Coen-film és nem sok jóra emlékeztem belőle. Erről úgy tűnik, hogy a szinkron is tehetett, mivel a film első fele most egész szórakoztatónak bizonyult.

Miles Massey: Has she retained counsel?

Rex: I don’t know… She has Rottweilers.

Miles Massey: Not a good sign.

A történet középpontjában egy válóperes ügyvéd van, aki az egyik kliensétől épp megszabaduló hölggyel kezd flörtölni. Miért is ne? Csak egymásra nézek és izzik a levegő. Kicsit játszanak a másikkal útközben, de a végkifejlet szerintem senkit sem fog meglepni.

Addig jó a film, amíg csak a flört megy, és a többi szál is szépen egy irányba tart, de még nincs közel egymáshoz. Onnantól megszűnik érdekessége, amint a főszereplők átlépik a hálószoba küszöbét. Mintha ott elfogytak volna az ötletek, és maradt volna az asztalon egy fél pohár szobameleg, túlcukrozott limonádé, amivel ki kell húzni a végéig.

Azt azért el lehet mondani, hogy Zeta Joneson kívül szinte mindenki kap olyan komikus jelenetet, amiben lubickolhat. A nőnek meg marad a hűvös szépség, azt pedig (óóó) hozza. Eltúlzottak az arckifejezések természetesen, de mivel mindenkinél, így vitathatatlan, hogy ez volt a cél.

A Intolerable Cruelty jobb volt, mint amire emlékeztem. Bár igazán felpontozni nem tudom most sem, de pont jól jött délután.

Innentől pedig csak az folytassa, aki látta már, mivel pár spoileres kép akadhat. Most olyan kedvem volt, hogy a nekem tetsző beállításokat szépen kigyűjtöttem, mert hát miért ne?

Folytatódik a bejegyzés »