1989 jó kis év volt, kaptuk az arcunkba a jobbnál-jobb filmeket, pláne, ha valaki szereti a víz alatti dolgokat, hiszen egy nagyobb volumenű A mélység titka című Cameron-jóság mellett két kisebb horrort is megnézhettünk a témában (már akinek erre lehetősége volt), a Mélytengeri szörnyeteget és a Leviathant. Persze az Ed Harris főszereplésével készült UFO-s sci-fit most hanyagolnám, hiszen többek között még a műfaja is eltérő, de az utóbbi kettő azért elég közel áll egymáshoz. A mélytengeri szörnyeket felvonultató horrorok két alkotásáról szeretnék most szólni, kicsit megpróbálom összehasonlítani is őket, mert szerintem korántsem az a jobb, amelyiket mindenki annak tartja.

Egy mélytengeri állomáson a legénység nehéz napokat él át, pedig örülniük kellene, lassan végeznek, és mehetnek haza, a felszínre. Csakhogy mindig az utolsó pillanatban történik valami, a baj pedig jelen esetben egy szörny, melynek feltett szándéka, hogy rontson a tengermélyi dolgozók halálozási statisztikáján. Mindkét filmre igaz mindez, csak kicsit más stílusban adják elő.

Mindkettő valamilyen szinten az akkor divatos Alien és A dolog rip-offjának is tekinthető, de míg a Mélytengeri szörnyetegben egy barlang berobbantásakor az alkalmat megragadó szörnyeteg hajaz egyedül rájuk, a Leviathan sokkal inkább számít rip-offnak, vagyis az események jobban nyúlják az ott látottakat, a szörnyikénk egy – itt amúgy elsüllyedt orosz hajóról származó – vírusból ered, mely genetikailag változtatja át áldozatát.

Mint minden filmben, ezekben is fellelhetőek bizonyos logikai hibák, de a Leviathanben több is. A Mélytengeri szörnyeteg valamivel próbál eredetibb lenni, kevesebb a hiba benne, miért is lett bevételben sikeresebb az ellenfele? Az ok persze, hogy a hátszélben keresendő, és a nevekben, mert ebben mindenképpen a Leviathan a nyerő.

Kezdve Peter Wellerrel, aki könnyedén meglovagolhatta a Robotzsaru sikerét, vagy ott van Richard Crenna, aki túlvolt többek között már három Rambón, vagy Meg Foster, aki előző évben Carpenterrel forgatott, esetleg Hector Elizondo neve is ismerősen csenghetett már. Ernie Hudson és Daniel Stern nevére legalábbis nem tudom ráfogni, mert ők inkább később, a Szellemírtók 2-vel és a Reszkessetek betörőkkel lettek ismertebbek. Jó, egyikük sem az a kimondott milliókat zsebelő Tom Cruise, de akkor is, vó, micsoda sztárdömping így most ránézve.

Ellenben vetélytársa színészileg csak egy Miguel Ferrerrel tudott igazán büszkélkedni, aki szintén a Robotzsaruból jött át, és ott sem a kimondott pozitív karaktert hozta, bár őszintén szólva mindkét film színészei közül ő viszi a pálmát, simán lejátszott mindenkit a vászonról. No de az ő neve mégsem hív még ennyi embert sem a mozikba, még egy esősebb péntek estén sem. Esetleg emlékezhetett valaki Cindy Pickettre a Ferris Buellerből, azaz a Meglógtam a Ferrarival című vígjátékból? Kötve hiszem. Igazi hátránnyal indult a DeepStar 6-os legénysége nevek tekintetében, ez ebből is látszik. Talán csak a rendező volt az, akire egyáltalán bementek az emberek a moziba?

Folytatódik a bejegyzés »