Rögtön ott kezdeném, és lehet ezzel szembemegyek sokat véleményével, hogy szerintem az Ocean’s 12 nemhogy jó film, de simán jobb mint a 11. Abban az évben az egyik leglazább hülyéskedés volt, még ha magát a heist-et nem is láttuk, csak a végén elmagyarázva. Ez a film meg azoknak szól, akiknek ezen előző rész nem tetszett, úgyhogy most végig a a rablás előkészítését látjuk, semmi ultracsavar, hogy miképp oldanak meg x-y dolgot. Hogy jó-e? Majd eldöntöd, mert úgysem hagyhatod ki.

Azért ne hagyd ki, mert ilyen jól összeválogatott sztárcsapatot ritkán látni a vásznon. Ahogy meg is jegyzi Eddie Izzard (még mellékszerepben is mekkora arcok, Eddie a bizonyíték rögtön!), “bírlak titeket, mert van stílusotok”, kár hogy utána rájuk fogja, hogy analógok, mint ugye Bruce a Die Hard-ban. Az egészhez meg hozzájön ugye a Soderbergh stílus, amit én leírni nem nagyon tudok, de kiböki az ember szemét, amint nem trendin zoomolgat, hanem kényelmesen eltávolodik a képtől a kamerával, hogy így dobjon be újabb részletet. Mondom, hogy nem megy a leírása.

Ami rögtön szembekap minket a film első 5 perce után, hogy ezúttal nincs Julia Roberts, amiért ugye áldhatjuk az eget. Nincs Catherine Zeta-Jones sem, ami olyan elfogadható áldozat Julia mellőzéséért. Ellenben rajtuk kívül viszont az összes nagy arc visszatért. Kevesebb az egymás között hülyülés azért, és ez egy kicsit hiányzott. TalánCasey Affleck és Scott Caan hozta a legviccesebb jeleneteket, míg George Clooney és Brad Pitt a stílust szállították. Matt Damon meg továbbra is hatalmas volt ebben a “valaki akarok lenni, bízzátok rám” dologban, ami akadályt az eddigi részekben is könnyedén vett mellesleg.

A történet dióhéjban annyi, hogy Danny Ocean és csapata egyik jóbarátjukért áll bosszút az Al Pacino által játszott Willie Bank-on. És itt el is érkeztünk a film talán legrosszabb eleméhez. Pacino egész egyszerűen gyenge ellenfél. Andy Garciáról az előző részekben rögtön elhittem, hogy egy számító pöcs, akivel ki kell cseszni, már ha lehet. Nos Pacino inkább enyhe ásításokat csalt ki belőlem végig, annyira tipikus volt. Lehet csak nem bírom a képét mostanra, de valahogy itt túmáccs-nak bizonyult.

Bár a mozikat nem szoktam emlegetni, csak ha negatív élmény van, de azért tudjátok, hogy a MOM park a szívem csücske mert ott van általában feliratos változat. Szóval Ocean’s-ékat az Óbudában néztem most, és a szívem megállt többször azon ahogy a reklámokat meg bemutatókat kezelték. Először nem volt hang a sima reklámok alatt, mondom ez belefér, benézte a csávó. Errebaz széthúzott képpel ment a L’ecsó előzetese, aztán meg középre igazítva az Evan Almighty-é, és alul felül fekete csík. vicces volt hogy a vászonnak kb a 10-ét használta ki a kép. MOndom Wtf, erre leadták az új Antony Hopkins film előzetesét teljes filmszélességben, és bang újra a lecsó elnyújtva. Hogy rövidre fogjam a sztorit, a szívem itt már ezerrel vert, hogy légyszi a filmet ne mert kirohanok, erre az első tekercs vetítése szinte végig életlen volt. Nos akkor ennyit a mozi-élményről.

Ami viszont dicséretes, hogy mindenki beszerezheti 2 rugóért az előző kettő Ocean’s részt, mert menüben hozzád vágják “amíg a készlet tart” 2L popkorn meg egy közepes üdítő mellé.

Hogy lesz-e folytatás?

Ha nem, akkor sem szomorkodunk, mert a stílusos, filmes Vegas temetése zseniális volt ebben a részben. Viszont ha visszatér a csapat, akkor meg csak örülhetünk. Egyelőre ugye Clooney valami olyasmit emlegetett, hogy öreg ő már az ilyesfajta pergéshez ami a kampányhoz kellett, de e mögött inkább azt látom, hogy nagyon tetszik neki a rendezői szék (épp forgat valamit megint), meg a White Jazz(?).

A film utánra amúgy előre készültem, soundtrack a lejátszóra másolva, és csak úgy sétálgattam az 1-es vonalán egy jó darabig. A nap mögöttem ment le a hegy mögé, és a cool kitartott a lemez végéig. David Holmes rácuppant kicsit a 70-es évek-beli pszichedeliára, legalábbis néhol szintetizátor ügyileg, de ez nem baj, mert hát jól sikerült neki, még ha összeségében nem is ez volt a legjobb filmzene amit alkotott eddig.