You’re Goin’ Miss Your Candyman

Óz apróságok: lesz folytatás, méghozzá Dorothy nélkül! Ja és nem Raimi fogja rendezni. Az LA Times jött is rögtön egy cikkel, amiben elemzik a Disney – Warner helyzetet. Ez utóbbié a 1939-es film, viszont nem az eredeti könyv, amiből az új film készült, és aminél Raimi még ügyvédeket is vitt a forgatásra, hogy semmiképp se sértsék meg az IP törvényeket, ne kerüljenek bajba valami kinézettel.

Danny Boyle szerint simán forgathatnak majd egy Trainspotting 2-t 2016-ban. Hahaha, vicces csávó.

A Thor 2 előzetese az Iron Man 3 előtt fog futni (meg a végefőcím után?:)

Bryan Burk producer szerint 2016-ban jöhetne a Star Trek 3, az 50. évfordulóra. Mivel Abrams eléggé elfoglalt, és már tudjuk is, hogy csak producerkedni fog ezen, így kit ültetnénk a rendezői székbe? Bryan Singert? Brad Birdöt?

És ha már Bryan Singer szóba került:elvileg a FOX felfogadta Mark Millart (fasza képregényes, Kickass, Wanted), hogy a náluk levő Marvel filmeknél legyen tanácsadó, de Singer azt állítja, hogy egy percet nem beszéltek az X-Men: Days of Future Past kapcsán. Az X-Men 1-2-t (a 3. nem ő volt:) nézve ez nem is akkora baj.

Amúgy Singer beszélt kicsit a Magneto-Xavier kapcsolatról is a filmjében:

Mark Millar szerint a Kick-Ass 2 előzetese már nincs messze.

Carrie Fisher a múlt héte erősítette meg, hogy benne lesz az EP 7-ben, aztán Lucastól hallottuk, hogy tényleg lehetséges ez, erre Whedon szerint nem kéne visszahozni a régi karaktereket.

David Strathairn is szerepelni fog az új Godzilla filmben.

Ha Iron Man stílusú Nike-ban akarnál feszíteni:

Mindenki igyekszik szépíteni a helyzetét, de a hét győztese eddig a Machinima, akik Ridley Scottal és cégével kötöttek szerződést 12 rövid sci-fi filmre, amit majd az online csatornájukon teszek közzé. Természetesen Scottot nyomják a sajtóanyagban, de vajon mennyire lesz benne az öreg, így tippre? Ugye.

Woody Allen természetesen idén is jön egy filmmel, a Blue Jasmines Amerikában fog játszódni, elnézve Woody utóbbi években készült filmjeit ez már szinte üde helyszín lesz. Az egyik szereplőről, Cate Blanchettről érkezett az első hivatalos kép:

Pár Oblivion makett:


Tetszett a The Simpsons Movie? A sorozat készítői szerint nem mostanában lesz folytatása, ne várjátok.

Egy MU trailerszerűség kimaradt a múltkor, most pótolnám:

És ha már pótlás, az Open Windows posztere is lemaradt, pedig Elijah Wood az egyik főszereplő, a másik pedig Sasha Grey. A rendező Nacho Vigalondo (Time Crimes). A nőt elfogják, a hős meg kell mentse, mindezt egy laptop és az internet segítségével.

Anton Marveltonnak is járt egy külön viralvideó a The Incredible Burt Wonderstone szereplői közül.

Bár a Harlem Shake láznak már vége, de az Avengers-szel kivételt teszünk:

human
írta
2013. 03. 12. 16:37
megjelenés
11
hozzászolás


Még egy kis Óz

Befutott egy “utolsó de tényleg esküszünk” előzetes. Sam Raimi Óz előzményfilmje a jövő héten indít odakinn, és ilyen lesz:

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2013. 03. 01. 04:32
megjelenés
3
hozzászolás


Találd meg az utat Ózhoz

A Google Chrome Experiment ezúttal egy film reklámmal összefűzve, szóval ha Chrome böngésződ van, akkor tehetsz egy kirándulást a cirkuszban.

findyourwaytooz

Ha csak gyorsan belekukkantál, akkor teaser:

human
írta
2013. 02. 06. 10:39
megjelenés
2
hozzászolás


Super Bowl: Oz

Azt hiszem külön posztot adok a Super Bowl alatt adott filmspotoknak, mert akkor rendesebben ki lehet őket beszélni. Kezdjük az Ózzal, ami Sam Raimi új rendezése, és normális fantasynak tűnik:

human
írta
2013. 02. 04. 04:14
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Bowl elé: Óz, Lone Ranger

Lehet, hogy a héten nem lesz nagy trailer már, hiszen mindenki a Super Bowlra gyúr már. A Lone Ranger 90 másodperccel jelentkezik majd alatta, ezt be is reklámozzák egy 22 másodpercces spottal, de az Óz sem akar lemaradni, ők is reklámozzák, hogy majd lesz egy reklámjuk. Vicc. Viszont a Ranger legalább kapott egy posztert is ehhez.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2013. 01. 29. 17:40
megjelenés
3
hozzászolás


I haven’t slept for twelve days, because it would have been too long

A Fifty Shades of Grey forgatókönyvírója szerint NC-17 lesz a film. Hahahaha, naív. Max R. Ki legyen a csaj? És Grey??

És ha már Del Toro, igyekszik újra átverekedni a Mountains of Madness projektet a pénzosztó részig. Továbbra is Tom Cruise van kinézve főszerepbe. Úgy tűnt letett már erről, de ezek szerint nem adja fel. Reméljük a Rim siker lesz, és akkor erősebb pozícióból tárgyalhat.

Batman logók a korai Nolan filmekben:

Joseph Gordon-Levitt főszerepet kapott a Sin City 2 egyik történetében. Ezen kívül még Christopher Meloni-t is becastingolták, na meg Josh Brolin fogja váltani Clive Owent, avagy recastingolták Dwightot.

Emma Stone beszél a Pókember 2-beli szerepéből.

Végül mégsem Mark Romanek rendezi a Cinderella élőszereplős változatát.

A Warner valószínűleg filmet készít Poncius Pilátusról, Brad Pittel a főszerepben. Ő volt az, aki engedélyezte Krisztus keresztrefeszítését.

Ilyen lett volna a Lizard a Pókember 2-ben, jobb, mint a tavaly nyáron látott?

Schwarzenegger nem olyan biztos a Terminátor 5 elkészültében, de alig várja, hogy a Conan filmet csinálhassa.

Ashley Tisdale, Nicolas Cage és Chad Michael Murray fog szerepelni a Left Behindban, ami a rapture után játszódik, amikor is páran a földön maradnak, mert nem voltak hívők. 15 millióból készül ez a szuperprodukció.

A Mississippi Grindot Anna Boden és Ryan Fleck (Half Nelson) írja-rendezi. A főbb szerepekben Ben Mendelsohn és Jake Gyllenhaal tűnik majd fel. Egy kiégett és egy fiatal szerencsejátékos igyekszik megváltoztatni a szerencséjét majd a filmben.

Jack Reynor lesz a Transformers 4 főszereplője, az új Shia. nononono? 4 évvel Chicago után.

Jay Z készíti a Great Gatsby zenéjét.

Frank Darabont újraírja a Godzilla reboot forgatókönyvét. A Gareth Edwards (Monsters) rendezésében elvileg márciusban forgatandó filmnek ez már a második rewriteja lesz.

Abrams már megint arról beszélt, hogy milyen fontos megőrizni titkokat a filmekről, így a nézőnek sokkal jobb moziélménye lesz. Egyben burkoltan leoltotta Peter Jacksont a Hobbit videoblogokért.

Rachel Weisz azt modnta az Ózban alakított karakteréről, hogy örül, mert végre ennyire gonosz szerepet kapott. Persze Disney szinten gonosz.

Itt egy szellemtámadás A Haunted Houseból.

Az Ubisoft nem tököl, a Ghost Reconból is filmet akar. Ugye az Assasin’s Creed és a Splinter Cell nem kis nevekkel már készül elvileg, ők pedig betesznek még egy vasat a tűzbe.

Egy kivágott jelenet a Looperből. Dillahunt felfedezi a mosókonyhát.

Hayley Atwell nem szerepel majd a Captain America 2-ben. Hiába, az ők karakterét (a Kapitány imádatának tárgya) nem tudják értelmesen áthelyezni a jelenkorba.

A Frankban komédiázni fog Domhall Gleeson (Harry Potter), Michael Fassbender és Maggie Gyllenhaal. Egyelőre annyit tudni, hogy egy zenekar lesz a főszerepben.

Daniel Day Lewis eredetileg visszautasította a Lincoln főszerepét:

Dear Steven,
It was a real pleasure just so sit and talk with you. I listened very carefully to what you had to say about this compelling history, and I’ve since read the script and found it in all the detail in which it describe these monumental events and in the compassionate portraits of all the principal characters, both powerful and moving. I can’t account for how at any given moment I feel the need to explore life as opposed to another, but I do know that I can only do this work if I feel almost as if there is no choice; that a subject coincides inexplicably with a very personal need and a very specific moment in time. In this case, as fascinated as I was by Abe, it was the fascination of a grateful spectator who longed to see a story told, rather than that of a participant. That’s how I feel now in spite of myself, and though I can’t be sure that this won’t change, I couldn’t dream of encouraging you to keep it open on a mere possibility. I do hope this makes sense Steven, I’m glad you’re making the film, I wish you the strength for it, and I send both my very best wishes and my sincere gratitude to you for having considered me.

Michael Rosenbaum is esélyes egy Guardians of the Galaxy szerepre.

The Raid: Berandal – A Raid folytatását január 19-én kezdik forgatni, és 2 órával az első rész után indul majd a cselekménye. Ezúttal nagyobb terepen, hatalmas szervezet ellen folyik majd a harc.

Wes Anderson szívesen csinálna egy Han Solo-filmet, amiben elmesélné a csempész eredettörténetét.

Dieter Laser visszatér a Human Centipede 3-ban. Ezúttal 500 emberes százlábú lesz.

Abrams azt nyilatkozta, hogy jelenleg írót keresnek az M:I 5-höz. Van ötletik merre viszik tovább Ethan Hunt kalandjait, és Cruise is lelkes.

Will Forte és Tim Robbins is szerepelni fog a The Switchben, ami ugye a Jackie Brown előzményfilmje.

human
írta
2013. 01. 09. 03:44
megjelenés
16
hozzászolás


Oz the Great and Powerful-előzetes

Befutott az Alice in… várjunk csak, az Tim Burton pénzkoldulása volt. Szóval itt az Óz új előzetese, ami egy prequel a varázsló történetének, hiszen a naggyá válását meséli el. Az előzetes ezúttal jobban elmeséli a történetet, mint pár a hónapja látott teaser. Tetszik a fekete-fehér 4:3-ból kiszínesedő és szélesedő megoldás, amit itt alkalmaztak.

A Spider Man trilógia rendezőjétől, James Francoval és rengeteg varázslással a főszerepben:

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 11. 14. 14:57
megjelenés
9
hozzászolás


Ilyen az Oz The Great and Powerful

Avagy kijött egy csomó kép a Sam Raimi rendezésében készülő filmből, amiben Óz “felemelkedését” láthatjuk.

A képre kattintve az Usa Today galériájában ott van az összes új kép, boszorkákkal és egy majommal.

(pedig az összes Tosh néző tudja, hogy Van Der Beek az, nem Franco!)

human
írta
2012. 11. 12. 18:07
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Még mindig Óz

A Sam Rimi-féle változat új posztert kapott. Ez is mesés, mint az előző.

human
írta
2012. 11. 08. 19:23
megjelenés
2
hozzászolás


Fantasztikus Óz-poszter

A James Franco-s Óz a nagy varázsló kapott egy szép posztert.

human
írta
2012. 10. 31. 19:50
megjelenés
2
hozzászolás


Oz The Great and Powerful-előzetes

Nem számítottam arra, hogy mi is megkapjuk Raimi Óz-feldolgozásának a trailerét, nem csak csak a Comin Conra kiszédelgett geekek, de szerencsére pozitívan kellett csalódnom. És rögtön HD meg minden.

Jövő tavasszal megtudjuk, hogy Óz miképp lett nagy varázsló, méghozzá James Francoval a főszerepben. Gyönyörűen néz ki, reméljük jobb lesz, mint az Alice in Wonderland.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 07. 13. 03:02
megjelenés
10
hozzászolás


Oz The Great and Powerful-poszter

Sam Raimi nem bánkódik a Pókember rebootján, inkább bemutatja nekünk Óz eredettörténetét, hogy lett belőle nagy varázsló. Főbb szerepekben James Franco, Mila Kunis, Rachel Weisz, Michelle Williams, Zach Braff.

Az Oz the great and Powerful posztere

human
írta
2012. 07. 04. 19:11
megjelenés
9
hozzászolás


Ilyen lesz Oz The Great and Powerful

Avagy James Franco a legújabb Óz a nagy varázslóval foglalkozó filmben. Mármint róla fog szólni a film, egy cirkuszi mágus Kansas-ból átkerül a varázslatos világba, ahol találkozik 3 boszorkával, és tisztáznia kell ki a jó és ki a gonosz, meg ilyesmi. Mindezt Sam Raimi rendezésében.

human
írta
2012. 06. 24. 11:08
megjelenés
1
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.