Replicas sokadszor: Keanu istent játszik

Reeves karaktere elveszi a családját, de mivel egy android programban vesz részt épp a munkája miatt, így ilyen formában feléleszti őket. Ez lenne a történet röviden, de az új előzetes a konfliktust is komolyabban felfedi, hiszen úgy néz ki, hogy közösen kell majd menekülniük a “cég” elől.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 11. 19. 22:41
megjelenés
1
hozzászolás


Az új előzetes alapján még nem mutatták be a Replicas-t

Keanu Reeves android testekbe ülteti a balesetben elhunyt családját ebben a sci-fiben. Ez csak jól sülhet el, ahogy azt már rengeteg filmből és könyvből tudjuk. Főleg, hogy a személyiségünk nem csak az agyunkból áll.

Jó rég volt az első előzetes hozzá, csak jót jelenthet a bemutató tolása, lássuk a legújabbat, ami talán az eddig legjobban vágott.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 09. 19. 03:43
megjelenés
4
hozzászolás


Replicas-előzetes: Keanu visszahozza a családját a halálból

Na nem átmegy a túloldalra, csak szépen leklónozza őket és átülteti az emlékeiket. Legalábbis így vettem kia Replicas előzeteséből. Sajnos nem tűnik annyira jónak, pedig ilyen tehetségek dolgoztak rajta: Chad St. John (London Has Fallen)írta és Jeffrey Nachmanoff (a The Day After Tomorrow írója) rendezte!

Nem a trükkök tűnnek furcsának, azon még bőven dolgoznak, hanem amit mutattak a sztoriból.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 10. 06. 02:43
megjelenés
9
hozzászolás


Keanu a Replicas-ban

Új sci-fi az öregtől (?) amiben egy olyan tudóst alakít, aki elveszíti a családját. Mivel nem tud túllépni rajta, és az eszközei is megvannak hozzá, ezért a legfejlettebb klóntechnológia segítségével feléleszti őket. Vagyis nyilván újrateremti. Reeves mellett Thomas Middleditch (Silicon Valley) és Alice Eve (Star Trek Into Darkness) szerepel még.

human
írta
2017. 09. 07. 18:44
megjelenés
10
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.