Teljesen kiszabadult az a Guy

Kezdjünk a héten ismét a Free Guy mentén, hiszen a teljes Covid időszak egyik legjobb második hétvégi esését produkálta, mindössze 33%-ot zuhanva 18 millióval immár 58-nál tart otthon. A közönség imádja, nagyon erős a visszhang, így mostanra úgy tűnik, hogy a 100 millió szinte zsebben van már az amerikai piacon.

A Paramount+ kínálatában ingyen elérhető Paw Patrol: The Movie 13 millióval és ennek megfelelően korrekt átlaggal nyitott a második helyen, így inkább a sikeresebb darabok között könyvelhető el. Aztán hatalmas szakadék az új premierekig, viszont a bronzérmes Jungle Cruise megér még pár szót, hiszen a 4. hétvégéjén már egész közel került a 100 milliós határhoz, immár 92-nél tart, ami szinte meglepőnek is mondható a gyenge kezdés és az elég közepes visszajelzések mellett.

A 7-8-9. helyeken sorban egymás után az új premierek estek be, a The Protege 2.9 millióval, a The Night House 2.8-cal, míg Hugh Jackman Reminiscence című friss premierje 2 millióval...és 600 dollár körüli átlaggal indítva. Nyilván ott is betehetett az otthoni párhuzamos premier, de ez az összeg előadásonként nagyjából 6-7 nézőt jelent. Jackman persze ritkán ment nagyot az X-meneken kívül, viszont pont legutóbb lassan 4 éve elég combosan, talán sokan emlékeznek még a Greatest Showmanre. Ha nem is a filmre, de box office témában kiemelkedő volt a 8 milliós nyitásra rálapátolt végső 174 milliós amerikai zárás. Itt nyilván hasonló szóba sem kerülhet.

Mindeközben a The Suicide Squad otthon elérte az 50 milliót, a Black Widow a 180-at, az F9 pedig nemzetközi összetettben a 700-tól van karnyújtásnyira (és nyilván továbbra is a covid időszak legsikeresebbje). 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2021. 08. 24. 11:20
megjelenés
2
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.