Remek üzleti érzékről tanúskodva a Cinema City Aréna Pláza az eredeti Vuk-filmet is vetíti. Én mondjuk nem voltam különösebb rajongó, talán csak egyszer láttam a filmet és az is nagyon régen volt, úgyhogy most kíváncsi lettem, tényleg olyan aranyos-e, mint amilyenre emlékszem. A Fekete István regényéből Dargay Attila rendezésében készült rajzfilm 27 éves, és meglepően jó.

Lefekvéshez készülődő, idilli rókacsaláddal indul a történet, a rendkívül cuki, ám hiperaktív Vuk nevű rókakölyök azonban nem bír magával, és elkóborol otthonról. Ez menti meg az életét, hiszen mire reggel hazakeveredik, a családjának már hűlt helye, „elmentek a Simabőrűvel”. A tehetséges kölyköt Karak nevű nagybátyja veszi pártfogásába, megtanítja vadászni, később kiszabadítják az ember fogságába esett rókalányt, még később pedig további borsot törnek a vadász orra alá. Dargay Attila még ma is emlékszk, hogy Karak halála miatt mennyire haragudtak rá a gyerekek. A történet egyszerű és érthető, más megfogalmazásban valóban nem túl fordulatos, nem vet szét az adrenalin, de lehet, hogy a mesefilmek nem is arra valók.

A film életkorából adódóan a filmszalagon néha látszik, hogy régi, néha kis szürke csíkok látszanak raja, mint a régi filmhíradókon. A rajzok azonban tökéletesek: az összes róka „arcról” egy szempillantás alatt megkülönböztethető, saját, egyéni mozgásuk van, klasszul néz ki például, amikor Karak és a kölyök Vuk egymás mellett haladnak, és amíg Karak egyet lép, Vuk körülbelül hatot, a gonosz Sut-nak pedig már a testtartásából következtetni lehet a jellemére. Arra is időről időre rácsodálkozom, hogy milyen remek mimikája van az állatoknak, zseniálisan kifejezi a látszatra kb három vonallal rajzolt állatpofa, hogy ez a róka most gondterhelt vagy kételkedik, a kutya fáradt és bosszús, a macska valami rosszban sántikál. Valódi színészek sem csinálhatnák jobban.

A szereplők egyébként mind hiteles és többnyire szerethető karakterek, Vuk komoly személyiségfejlődésen megy keresztül, de a legviccesebbek szokás szerint a mellékszereplők: a pletykás kutyákra és a részeg ludakra gondolom, mindenki emlékszik. Nagyon tetszett a két vadászkutya beszédstílusa, úriemberek módján magázódnak ugyanis, a részeg ludakat „a két ittas őrizetes”-ként emlegetik, illetve arról beszélnek, vajon Vahúrnak “hány éve lett volna még a nyugdíjig”. Általában nem nevetek hangosan, de mosolyogtató, apró poénokkal tele van a film, szeretem azt is, amikor a sün parodizálja a kis Vuk vadászati stílusát, a szinkronhangok pedig egytől egyig tökéletesek.

Az egész film a rókák szemszögéből készült, az embereket csak térdtől lefelé látjuk, a különböző állatfajok pedig nem alkotnak testvériséget egymással, hanem a táplálékláncban elfoglalt helyüknek megfelelően viselkednek.

Vuk értékelés

Igényesen összerakott film, egyszerű, nem túl pörgős történet, meglepően profin megrajzolt, hiteles és szerethető szereplőkkel, néha kicsit vicces, máskor kicsit szomorú, nulla hatásvadászattal. 8/10 pontot adok rá, az a fajta mesefilm, ami nem akarja az összes korosztálynak eladni magát, elsősorban gyerekeknek szól, ennek ellenére felnőtt fejjel is jó volt végignézni. Nem akartam olyan közhelyeket írni, hogy kedves meg szívmelengető, de igazából az.