Nem mondom, hogy anno meggyőztek a The Ex c. film trailerével még január környékén, de hát mégiscsak Zach Braff főszerepel és mégiscsak vígjáték, ezen kívül Jason Bateman is erősítette a csapatot. Na lássuk, mit sikerült kihozni ebből a vígjátékból.
A történet röviden annyi, hogy Tom (Zach Braff) felesége Sofia (Amanda Peet) épp megszüli a gyermeküket, pont amikor Zach-ot is kirúgják az addigi munkahelyéről. Elhatározzák, hogy a nő apja által ajánlott kreatív állást egy reklámcégnél elfogadja Tom, és abból tartja majd el a családot. Na ekkor üt be a krach, mert a cégnél a felesége középiskolás kalandja Chip keze alá kerül, aki meg ott tesz keresztbe ahol tud. Nem mellesleg tolószékes.
A film legjobbja egyértelműen a tábornok volt, akit a Rescue Me-ből ismerhetünk. A másik pedig a kissrác, pedig általában a gyerekszereplők elég rosszak szoktak lenni és sok film nálam rajtuk vérzik el. Aztán csak itt jön a sorban Zach Braff, aki szinte ugyanazt a figurát hozza mindig, csak Az utolsó csók-ban volt más kicsit, de én még nem unom. Sajnos Amanda Peet bizonyítja, hogy a Studio 60-ban csak véletlenül jó, mert hát itt nem az. És végül Bateman. Hát gyerekek, amikor (a trailerben is látható jelenet) Amada seggét markolva rávigyorog Zach-ra abban annyi geciség van, hogy legalább 1 pontot dobott az értékelésen.
Mint vígjáték sajnos nem működik szerintem, egyszerűen nevetést alig váltott ki. Ott voltak ugye a tipikus poénok, amiknél csak enyhén megrovón összevonod a szemöldököd, hogy igen, a tolószékből pont ezt kellett kihozni ugye, damn. Meg a többi hasonló sajnos, meglepetés nem nagyon akad.
Én személy szerint jobban örültem volna ha a Zach és Bateman párosból valami jobb filmet sikerül kihozni. Pontszámnak egy 6/10, tipikusan nem bánom a megtekintést, de tinglitanglin elcsapott másfél óra volt. The Ex poster ide a végére bónusznak a pár idáig olvasónak.