Most aztán tényleg nem tökölök, a film jó. A végén kezdem? Sebaj. Szóval ahogy néztem, már fejemben megvolt a minimum 8 pontos értékelés, mivel a film első órája egyszerűen kicseszett jó volt, aztán... Na semmi olyat nem fedek fel, ami nem volt atrailerben nyugi. Tehát akkor vegyük az elejétől: kihalt NY, méghozzá az egész film ott játszódik, csomó szabadtéri jelenettel. Egyszerűen jó nézni, komolyan, minden poszt-apok rajongónak kötelező, azt mondom, már csak a látványért is.

Egy mutálódó vírus, ami levegőben is terjed, kiírtja az emberiség többségét, a maradékot pedig vámpírszerű, napfényt nem bíró lényekké változtatja. Ellenben a Will Smith által alakított Neville valami miatt immunis rá, plusz még katonai tudós is. Szóval egyedül marad New York-ban, és a mindennapi rutinja mellett, - ami vadászat, meg rádióadás sugárzás, meg ilyenekből áll - keresi a vírus ellenszerét.
És basszus, mint említettem, a film első órája baromi jó. Will Smith magában elviszi a filmet. A Boldogság nyomában meg az Ali után ismét bizonyítja, hogy tud színészkedni. Na jó, nagy szavak, de sikeresen hozza magányos (az ember legjobb barátja csak a társa), őrület közelében levő tudóst, aki tényleg úgy néz ki, mintha egyes-egyedül lenne a földön.
Ami miatt mégsem ez lesz az év mozija, az pedig az utolsó fél óra. Egyszerűen egy törés van ott az I Am Legendben, és ez bizony sajnálatos. Viszont mint mondom (írom), addig kiváló, és utána is 50%-ban jó még, azaz a végeredmény számomra pozitív kicsengésű lett. Viszont ha már a negatívumokról van szó, akkor nem mehetek el a CGI mellett. A kihalt NY a tárgyakkalultrafasza, ezt már mondtam, ellenben a lények, a Dark Seekerek borzasztóak lettek. Szerencsére többnyire csak érezni a jelenlétüket, nem látszanak, de azért néha feltűnnek és az akkor gáz. Na ennyit a negatívumokról.

Ami viszont még tetszett, így visszatérve a pozitív részekhez, hogy csomó mindent az apróságokból tudhatunk meg. Na jó, talán nem csomó mindent, de pár dologra csak szerteszórt újságok utalnak, meg ilyesmi. Bírom az ilyen részleteket.
Hát igen a film remek...Nem is lehetne rá mást mondani.Mindenkivel egyetértek aki azt mondja,hogy laposodik a film a végefele,de az sem olyan vészes hogy emiatt ne nézzem meg többször.WS karaktere mondhatni kidolgozott.A visszapillantások a "multba" álom közben kicsit közelebb enged hogy valoban megismerjük mit is élhetett át.Az ora csipogása elötti pár másodperces ébredés,remekül betekintést enged mindennapjaiba,ami szinte már csak a megszokás és valamien szinten a félelem melékterméke.Nem akar meghalni,bár már nincs messze hogy feladja.Egyetlen visszatarto erő a lánya kutyusa(ezt csak gondolom hogy az övé mert feltünik egy pillre amikor még kicsi).De mindemellett tényleg jo film és a 7/10 is reális.Bár azt én sem értettem hogy mi ez a szuper gógyis mutáns csóka.akit leginkább a "holtak földje" néger zombivezéréhez hasonlitanék.Mind egy.Bennevan,elnézem....Az meg hogy miért vannak még "élő" állatok,hát ez sem kizárt mert ugye k9 is immunis a levegőben terjedő virusra,tehát ennyi erővel akár meg is uszhatják.
A vége sem lapos (annyira)az meg hogy miért csinálja ki magát WS ? Tök egyszerü: megvan amit keresett,és a remény hogy öt is tulélheti.Máskülönben aki 3 évet tölt egyedül és már mindenki oda akit ismert lehet nem feltétlen akarnék én sem menekülni.Hát megteszi amit kell.
Ez persze csak saját vélemény de a film az utóbbi 1-2 évbe készült remekek közt viszi a pálmát.Lehetett volna más lehetett volna 1 hálivódi fos,de nem lett.
Igy örüljünk neki.
Sziasztok,
Megnéztem, bejött. Nagyon. Azóta sem tudom kiverni Marley-t a fejemből, igaz nem is nagyon akarom :)
Szeretnék kérni pár infot :)
Volt ebből korábban is filmadaptáció ? Ugyan ezzel a címmel futott ? Könyvet merre, hogyan lehet beszerezni? Az sem baj, ha angol de ez kell. Isteni könyv lehet, ha hollywodban ennyit ki tudtak belőle hozni...
Előre is köszönöm a segítségeteket.
Ma néztem, szerintem mindenképpen kiemelkedő film. Tökéletesen sikerült megteremteni a kihalt New York hangulatát, a hűvös árnyékok, a visszhangok, a vadállatok, egyáltalában minden a helyén van.
Nem olvastam végig minden kommentet, de itt a vége felé a számokkal kezdődött némi zsonglőrködés. Nos, erre reagálnék, mert nem egészen helytálló a fejtegetés. Ugye, ha levetítjük New York-ra, az jön ki, ahogy azt megállapítottátok, hogy 990 000 Dark Seeker és 10 000 immunis ember marad meg. Ezen számok alapján egyáltalán nem meglepő, hogy emberünk tökegyedül maradt, hiszen miközben a vírus pusztított, más is történt ám: a várost (valszeg a sziget után egy-két héttel, amíg a rendszer be nem borult) evakuálták, a DS népség pedig nyilván aktívan tizedelte az esetleges túlélőket. Három év alatt a közel egy millió DS simán megkajálta volna mind a tízezer immunist, hiszen itt nem főhősünkhöz hasonló, katonai kiképzésen átesett (kutatóként nyilván átlegfelettien találékony és intelligens) emberekről, hanem civilekről beszélünk. De inkább gondoljunk bele, aki az evakuáció, az apokalipszis és minden egyéb után még mindig él és virul, annak az első dolga, hogy eltakarodjon a városból amilyen messzire csak tud, hiszen minden éjszaka alsó hangon többezer DS elől kell menekülnie, elrejtőznie, hősünk is csak egy konkrét ok miatt maradt a Ground Zero közelében.
Három év után, élelem nélkül pedig az sem meglepő, hogy ilyen kevés DS maradt életben, bár ez még mindig tízezreket jelenthet, mi csak egy 'falkát' láttunk, meg néhány alagsort és sötét szobát, de ki tudja, hányan bujkálnak a metrókban, parkolóházakban, csatornákban, egyéb épületekben...?
Richard Matheson-I Am Legend
Így keress rá mondjuk amazon.com-on.
A filmet én is megnéztem tegnap. Számomra nagyon nagy élmény volt, mivel Will Smith egyike a kedvenc színészeimnek és amit a filmben alakított az valami eszméletlen jó volt szerintem. Talán tényleg a vége kicsit elcsépelt, de ennek ellenére nekem egy 9/10-et simán megér. HD-ben tuti kell majd :-D
NEM spoiler!
Nem tudom mit nem értettek sokan a végén, teljesen jó és érthető volt, és korrektül lezárták, egyben nyitvahagyták a történetet. Végre egy olyan "horror", amiben nem csak az ijesztgetés megy, és nem csak annyi a vége, hogy az egész emberiség zombivá válik, mint pl. a Holtak hajnalában.
Aki nem látta, annak üzenem, hogy a vége árnyalt: nem a leghepibb, de korrekt. Én látom a filmben a színvonalt.
A CGI pedig olyan amennyi pénz volt rá. Ha nem túlozták volna el irreális szintre a rosszarcúak mimikáját, talán már nem lenne olyan problémás. Szerencsés az, aki kevésbé ismeri fel hogy mi igazi és mi számítógépes trükk. :)
nekem bejött a film első része, amíg egyedül van addig nincs benne hiba. A "WTF??" pillanat amikor a DSek állítanak csapdát neki, semmiféle módon nem kapunk utalást arra h az eddig vadállati szinten vegetáló zombik mitől is okosodnak meg hirtelen, hogy lesz a főnöknek egy egész zombihadserege akik vakon, fegyelmezetten teljesítik a főnök parancsait. Nem flakaként, hanem hadseregként viselkedtek. Ha a vírus csak agressziót okoz de megmarad az intelligencia, (óriási kár h ezt a vonalat nem vitték tovább, és igen tudom h könyv kb erről szól), akkor jóval korábban levadászhatták volna Willt, ismert útvonalakon autókázik, pár megfelelő helyen elhelyezett szöges léc és meg is van fogva... Ebből jóval kifinomultabb sztorit lehetett volna rittyenteni - vadászhattak volna egymásra, Will meg minden csapdából ki kell meneküljön, jóval elővigyázatosabban kell mozogjon stbstb. Kár h nem ezt a vonalat bontották ki. Ami gáz volt még az a befejezés, mind a cselekmény, mind Isten belekeverése a dologba. Végtére is ez nem a Stephen King-féle Végítélet. Nekem rettenetesen idegennek hatott ez az elem...
A hangulat viszont szerintem fenomenális, a DSek csapdaállításáig szinte tökéletes film.
nyafogóknak
-honnan van áram - nem igaz h nem szúrta ki a szemeteket amikor belezoomol a kamera az aggregátorra..
-honnan van aggregátor - na mégis? USAban nincs OBI?
-mért nem supermarketekben lootol? - mért, neked nem ez az első gondolatod? A többi túlélőnek mi lenne első dolga? Moziba megy v kirámolja a Tescót?
és még Will is tök jól játszott (Shrek szinkront leszámítva)
A csapdát, nem a zombik állították, hanem Ő! Csak bekattant és elfelejtette. Szerintem...
hmm... épp ma néztem meg a filmet... a kommentek nagy részét elolvastam de én nem fogok ennyire profin hozzászólni..^^ mert látom itt mindenki a hibát keresi benne...:D
sztem meg lehet legalább egyszer nézni. nem volt rossz. willben nem csalódtam..nagyonszeretem. egyik kedvenc színészem.(kicsit meglátszanak már rajta az évek de sose azt nézd:D) nem lehet hasonlítani az Én a robot-hoz de azért nem volt vészes. igaz van másik 20 ien típusú film de ez mégse volt annyira olyan... ez kicsit kihatott az emberre, főleg amikor mindig benyomták a Will emlékképeit... meg az elején az az ellentét is jó volt h megtalálták az ellenszert...később pedig karantén az egész... NY-t jól megtudták csinálni... de az oroszlánokat kicsit sokalltam..:D jó volt h így bemutatták a mindennapi életét h h is él egy ien "surviver"...meg h végignézte a régi híreket...meg ilyen apróságok...
Amikor bement abba a sötét raktárépületbe...na azt a jelenetet kicsit sztem át lehetett élni...
A kutyát én is sajnálom mint mindenki más... viszont az elég durva volt h a saját kezével kellett megfujtania...és h utána tényleg mennyire egyedül maradt...
Aztán az öngyilkos kísérlet... ééss poontt akkor jön egy olyan ember aki még immunins... és azok a mutánzsmuksók őt nem tudták elkapni...-.-" ez túl mű volt...és olyan megszokott...
Viszont az megint durva volt h amikor felkel a kanapéról benéz a konyhába és a feleségét meg a lányát látja...aztán meg h mennyire nem tudja felfogni h nincs egyedül az egész kibebaszott világon...
Deh nekem akkoris a vége volt a legdurvább... az nagyon megütött... amikor visszaemlékezik a kislánya pillangójára... a betört üvegen tisztán kirajzolódik egy pillangóforma... és h utána reflexből a csajra néz és ott a tetkó... nagyon durva dejavu....és h ezek után rögtön rájön h a csaj az ellenszer...és h télleg semmisem történik véletlenül mint ahogy előtte ezt papolta neki a csaj... (isten így..isten úgy...)aztán benyögi h meghallotta istent...nemtom ki h van vele de engem ez kicsit megérintett... meghát nemsok filmben hal meg a főszereplő...és nem is gondoltam vna h ez így lesz... sztem jobb befejezés volt mintha túlélte vna és boldogan él még megnem hal..-.-" sablonos lett vna...-.-" meg nekem vhogy az is tetszett ahogy a végén a csaj kommentálta a dolgokat... és igazából ebben a filmben nagyon sok minden az érzésekre alapul nem úgy mint a legtöbb ilyen filmben, h minél több mutánzsot öljön meg hasonló ien célok, nem elpusztítani akarta őket, csak megváltoztatni és úgy élni mint régen...ami persze lehetetlen... megmutatta még h mien lehet egyedül lenni...az emlékekkel...és azzal a tudattal élni h innen már nincs kiút...nincsenek mások...
ami még tetszett benne az a Bob Marley...:Dszeretem azt a számot..^^ sztem poén volt benne:D főleg h még a lányát is róla nevezte el:D ja meg az h ha megnézitek... mien ingyenélő lett...XD semmiért sem kellett fizetnie...XD
Mind1... nekem tetszett...:)
Szerintem nagyon is jó ez a film. a silány 2007-es év egyik legjobbja !!
A zenék, hangok is nagyon jók....
Will Smith pedig aaz egyik legjobb színész, nem véletlenül lett ilyen keresett.
Ami még nagyon tetszett, hogy WS ,,készül a harcra" , edz, 1000 könyv a földön stb....
Nagyjából minden meg van magyarázva az imdb faq-ban ami itt kérdésként felmerült. A plot-holek azért vannak, mivel a tesztvetítés során megjelölt változtatások felforgatták a filmet (gondolok itt a nem létező szexjelentre - láthatatlan pólócsere a csajon) és a könyvadaptáció miatt kénytelen a film 1-2 logikai bukfencet elviselni.
Ha mindent megmagyarázott volna a film egy unalmas 3 órás eposzt láttunk volna. Nekem tetszett és a sötétben egyedül fekve az ágyamban én is fostam, amikor mászkált az épületben :)
7/10
Máté, könyörgöm, a babát ki tolta oda a dvd-kölcsönzőtől? miért nem volt ott a fekete ponyva hiszen ha nappal fogja meg őket akkor anélkül elpusztulnak. Miért vártak a DSek felkészülten arra épp azon a helyen..
Anyám, ha ezeket is szájba kell rágnia egy filmnek akkor tényleg jobb ha Superman-nél komplikáltabb mozikat nem csinálnak..
Sziasztok!
Megmondom őszintén olvastam itt a kritikákat,és olyantól is hallottam személyesen aki látta a filmet és kezdtem elhinni hogy a film nem azt fogja nyújtani amit én elvárnék tőle!De tévedtem!Megnéztem a filmet és vártam a kritikában leirtakat de nem jöttek,számomra nem.Nekem nagyon tetszett a film,jót alakitott benn Will Smith!Akárki akármit mond,a történetet is kell nézni!És ha az ember beleéli magát,nem csak a hibákat keresve nézi akkor bizony rájön hogy ez egy jó film!Bátran ajánlom mindenkinek!
Dark00
Spoiler
"a nem megalvado ver"
minden "nem uveg" kemcsoben, amit specialisan verszallitasra hasznalnak, belso fala be van vonva -heparin-nal, ami a gatolja a veralvadast. Nalunk is mar mindenhol ilyeneket hasznalnak.
az egy kicsit külön mondanivalónak tűnt, mikor a csaj mondja, hogy ha alig vannak a világon, kicsit hallani lehet isten hangját. attól, mert nem vallásos valaki, szerintem akkor is elgondolkodtató mondat......
kicsit eröltetettnek tűnt a dolog
Szerintem nagyon király film volt, és hogyha az ember kicsit odafigyelt rá, és gondolkodott rajta akkor gyakorlatilag mindent megérthetett benne...
Szerintem egy nagyon jól kidolgozott posztapok film, nálam 10/9, remélem lesz folytatás!
Páran írtátok,hogy ez a zombie intelligencia,meg egyedül csak ő maradt meg elég necces. Az a helyzet,hogy a film lényege,igazából az,hogy milyen baromi szar lehet egyedül maradni. Mert pl. a film elismeri,hogy ezek a zombie-k nem hülyék,sőt de Dr Neville egyre csak azt mondja a jegyzeteiben,hogy alacsony az IQ-juk, és nincs semmi szociális a működésükben.Szerintem ezzel csak azt akarták mondani,hogy ha ott maradsz egy városba egy tucat zombieval,igyekszel teljesen kizárni azt hogy ezek csak vírussal fertőzött emberek,szomszédod,rokonod,stb.Ezért igyekszik inkább úgy nézni őket mint szörnyeket akikben nincs semmi emberi. Ami azt illeti miért maradt egyedül ő itt...hát max. a katonaságnak volt megfelelő felszerelése hogy olyan kis búvóhely készüljön mint az övé.Nyílván a labort se egyedül húzta fel anno. Részemről nem mindegy,hogy civilként immunis valaki aki max bedeszkázhatja az ablakot,vagy katonai tudósként akinek a kéróját idejében profin felszerelték.
Egyébként meg tele van finom kis érzelmi hatásokkal és manipulációval, ami elég ügyes.
Ecetet locsolt az ajtó elé.
Szinte látom, ahogy a végén a csaj azt mondja: ...and this is his Legend. És átadja Neville féltve őrzött Bob Marley albumát, a Legend-et. :)
Jó kis film volt!Nekem bejött.Hangulatos, izgalmas bár több lehetőséget is kihasználhattak volna.Külön örülök, hogy nem magyráztak meg mindent, mivel igy a néző a film után még akár pár nappal is képes elgondolkodni a filmben történteken.Mert ha mindent a szánkba rágnak, mint ahogy azt tették a pókember 3-ban akkor egy 12 éves hályas hamburgerzabáló amerikai taknyosnak fogom képzelni magam.A lények viszont nagyon gyatrák lettek.Cefet gagyik.A múmia 2 jutott eszembe róla.Amikor láttuk imothepet és a skorpiókirályt, mintha valami pc-s játék átvezetőjét néztük volna.Emiatt csak 6.5/10.De sokat segített Sam az értékelésben.
de nagyon jó film ez. MOndjuk lehet rájáccot, hogy egyesegyedül voltam nagytermeben:)- szal volt egy kis feeling
nagyon tetszett, átgondolt volt azért. a lények annyira nem gagyik, lehettek volna jobbak ez igaz.
lehetett volna hosszabb, nme magyarázni kellet vna, csak nézetm volna még!
jah human: és samanthát a yummie cutie szekcióba!:)
Sziasztok!
!!!a végéből árulok el szóval ne olvasd el ha még nem láttad!!!
Nagyon vártam a filmet, gyorsba megnéztem előtte a 28 nappal későbbet és ekkor nagyot hibáztam. Szerintem, de ez csak az én véleményem, messze nem olyan jól összerakot film ez az I am Legend. Sőt! Én nem értem igazán, hogy miért kellett agyonanimálni a lényeket. Persze így nem voltak annyira rémísztőek, és a filmet sem arra akarták hangsúlyozni, de azért elszomorító volt látni, hogy ott az a rengeteg pénz és még a 12 éves kisöcsém is azt mondta, hogy hú de gáz ahogy ezek kinéznek. Mintha valami PC játék demóját néztem volna. De a hangulat átjött, igaz a story egyáltalán nem egyedi. És miért is tette azt a végén Will Smith amit tett? Nem értettem. Miért nem ment a többiekkel onnan. Annyian voltak, hogy így is úgy is elkapják a kiscsajt, meg a fiát attól függetlenül hogy ő ott kamikazézik. És mint kiderült, hogy nem kapták el őket, akkor ő is ugyanúgy mehetett volna. Lehet valamire nem emlékszem, ha így van nyugodtan csesszetek le mert akkor hülyeségeket írok!:D Komolyan. Ja de így persze be tudták valahogy fejeznia filmet ami még ütött is. ez igaz.
Hello mindenkinek!
A film jó azzal nincs gond csak voltak benne bakik:
pl:.amikor a fönök fertőzött ember csapdát állított neki azt honnan leste el nem hiszem hogy átlátott a falon amikor Will Smith csinálta a csaptád!
Amikor elájult mert ugye beverte a fejét mire kelt fel?Mért pont akkor,az órára kelt fel a kutya ugatására pedig nem?
Amikor bemegy Rober(Will Smith) a bankba a kutyája után és menekülnek a dark seekerek elöl akkor három fertőzött ember
ugyrik ki Robertel de amikor leesnek és távoli képből mutatják a szörnyet látszik hogy csak 1 fertőzött van ott!
Hol van a másik három ?
A film első órája szupervolt!
A kissebb hibák ellenére nálam 9/10.
"Light Up The Darkness!"
Nekem tetszik az alaptörténet, de néhány dolgot én is hiányoltam.Pl: én jobban örültem volna ha valódi emberek játszák a fertőzötteket, és a vége nekem is egy kissé összecsapottnak tünt!
Én 7/10-et adok rá. Már kétszer megnéztem , úgyhogy nem olyan rossz film ! :D
teszt Bocs
Végigmentem egy szuszra a sok hozzászóláson. Nem volt kevés... :)
A sok vélemény közt itt-ott feltűnt már a "hagyjátokmárabbafikázást" hozzászólás hát az enyém is ezekhez kapcsolódik.
Hölgyek-urak mindenkinek áll a zászló! Él odaát a tengerentúlon egy arc, valami Quentin a neve. Összedobott gyakorlatilag fillérekből egy filmet valami Kutyaszorítóban címűt. Na aztán - már komolyabb pénzből - még megcsinálta a Ponyvaregényt meg még egy két k. jó cuccost.
Sztem. a fikanikoknak elő kéne jönni egy jó script-tel gründolni egy sapka pénzt, ill. megmutatni mit tudnak ha meg kell fogni a munka végét, ezzel is fellendíteni az amúgy halovány honi filmgyártást. Istenuccse pozitív lelkülettel fogom a vitriolos tollat forgatni ha kritikát kell írnom.
A filmről! Elismerem a vámpír/mutáns/zombi aki turbó pók módjára mássza a falat, gáz kicsit. De, ha akarok találok rá magyarázatot...
Egyszer azt olvastam valami "zombi szakértő"-től, hogy a zombi nem azért képes darabokra tépni az embert puszta kézzel mert erősebbé válik valamitől. Nem! Azért képes rá mert nincsenek benne a fizikai teljesítményét gátoló tényezők. Konkrétan! Ki ne hallott volna még a hármas szekrényt fél kézzel megemelő 50 kilós anyukáról mert az ráesett a gyerekre? Na valami ilyen van a zombiknál is. Az ember teste nem erre van tervezve, emiatt elkopik igen gyorsan ha erre használjuk. Ha azonban kiiktatjuk ezeket a gátakat, hát mindent bele.
Persze én is találtam egy két logikai bukfencet a filmben, de az előző példához hasonlóan sztem. az is megmagyarázható. Ha akarjuk! Akarjuk?
Lőjön tarkón aki rámszól mert pihenni kikapcsolódni járok a moziba. Pont elég faszarisággal találkozom a mindennapokban minek állnék be kígyót békát kiabálni a sorba a többi fikanikkal egy olyan filmre ami sztem. messze kilóg az átlag üt, baszik, lő filmek sorából.
Nagyon bejött a hasonlóság fejtegetése a Jelek-el. IGEN! Ez a film is akár a kimondhatatlan nevű indiai származású rendező filmje a végletekig nyomasztó. Olyan atmoszférát teremt amitől nehéz szabulni még napok múltán is eszébe jut az ember fiának. Hát még nekem...
A WS fiú játéka meg nagyon bejött. Lassan esett le, hogy az arc kattant. Nem is kicsit. A Shrek jelenet csillagos ötös, mind dramaturgiailag (itt derült ki számomra, hogy emberünk nincs ép eszénél) mind a színész játék szempontjából. A virológus aki évek óta egyedül el egy totál kihalt városban. Az ujjongás helyett - miszerint nincs egyedül a földön - Shrek-et motyog. Überfasza!
Bocs a hosszért!
" Lassan esett le, hogy az arc kattant."
nekem nem jött le, de mondasz valamit.. :) ahelyett h ugrálna örömében h nincs egyedül, furán dolgozta fel az eseményeket.
Jujj Den, ez kicsit fájt -.-*...
Nos, RoberT(!) azért tette amit tett, mert megakarta menteni a csajt meg a gyerekét, mert h ha elmegy velük akkor szinte azonnal elkapják öket, így viszont azokat a zombikat akik "követtét" volna öket : kicsinálta.
Az más kérdés h én inkább bedobtam volna közéjük aztán spuri a csaj után ^^
Hadi : a csapdát a zombivezér rakta oda, méghozzá elleste WS taktikáját, mikor az elkapta a nözombit...
Egyébként meg nem a kutya ugatására hanem az órája csipogására ébredt fel... A másik 3 zombi meg nem ugrott után hanem csak lazán lefékeztek...A másik zombi se "ugrott" hanem belecsimpaszkodott WS be...
Nah menjetek gyorsan és keressetek még néhány dolgot amibe bele akartok kötni...
A film első fele zseniális volt (10/10), amit a második fele hollywood-i kliséi teljesen elrontottak (5/10). Will Smith nekem is nagyot nőtt a szememben. Gondolom azért tűnt fel mindenkinek rengeteg logikai baki a filmben mert a történetet tényleg a legapróbb részletekből kellett összerakni, így a hibák is jobban feltűntek. Egyébként én abban reménykedtem, hogy a nőt meg a gyereket csak behalucinálja, amiért elvesztette a társát Sam-et, és ez egyfajta menekvés a magányból (így egész jó véget össze lehetett volna hozni a filmnek). Abból gondoltam ezt, mert pont úgy köszönt a nőnek a kocsiban, mint ahogy a bábunak a tékában.
A könyben hogy végződik a történet?
Hallottátok, hogy lesz második rész? Kész röhej...
Amint kijön egy sikeres film, máris tervezik, hogy húzzanak le róla még több bőrt...
Igen Sam ezt em értettem én sem. Ha már kinyírja a forgatókönyvíró Will Smith-et (igen tudatosan nem írok már csak azért sem Robert-et !!!:D )akkor valami egyértelműbbet kellett volna kitalálnia, amibe nem tudunk belekötni. Valahogy nem éreztem azt a tuti öngyilkos leszek, hogy megmentsek mindenkit érzést, mint ha jól emlélszem az Armageddonban Bruce Willisnél (naná, hogy most sem emlékszem a filmbeli névre) Lehet csak én vagyok kukacoskodó, és amúgy is mondjak jobbat ha tudok, meg persze hogy a film nem valósághű, azért nézzük, hogy elvonatkoztassunk a valóságtól, de akkor is zavart!:D
ez nem egy amolyan -28 nap mulva- klón?
mg: Hasonló maga a szituáció, de mint azt már valaki leírta előttem, egyáltalán nem ugyanaz. Más végéről közelíti meg a dolgokat és ha az ember elvonatkoztat attól hogy mindkettő világ vége, akkor ebben ki is merül a hasonlóság.
Ha valaki aki nem nézte a filmet még itt tart az olvasásba akkor leírom én is. Sztem nézd meg nyugodtan, nem lóg ki a 2007-es kínálatból, sőt...
Nekem 8/10
*spoiler*
A látvány és főleg a fíling nagyot üt. Ahogy mindennap, mindenáldott nap kimegy és elmondja a rádió üzenetét, csak hogy valami értelme legyen a napjának, az nagyon ott van.
A második rész nekem se jött be annyira, mint oly sok elöttem szólonak. De megértem hogy miért kellett. Valamivel tovább kellet vinni a vonulatot, mivel a "WS van és él, és van, és semmi, és senki, de él, és él tovább" vonulatot fel kellet valamivel pörgetni. Ettől függetlenül nekem is a csaj megjelenésétől lejtő.
Ennek ellenére a "végéről" is van két jelenet ami tetszett. Az egyik mikor kiakad a sonkán... azt ő eltette, de maga se tudja minek. Majd mikor dührohamot kap és a kiscsákó kezébe már rögtön ott figyel a kenő kés. Ez egy olyan apró részlet volt, - ez az önkéntes önvédelmi reflex - ami nagyon bele illet a közegbe és nagyon hiteles volt.
A másik pedig mikor a dühöngő őrültek próbálják betörni a plexit, ő meg kétségbe esve magyaráz hogy "I can help you! Look. Let me help you", csak segteni akar és bizonygatja... na AZ szomorú volt.
A kolónia vicces volt a végén. Miért kell mindíg hepiend??? Bár hozzátenném hogy alternatív véggel még most is nyomasztana. Így viszont el lehet felejteni, egy Nagyon kellemes moziélmény volt. Se több, se kevesebb!
Tehát a "Zombik" miért nem halnak éhen vagy ki . De , hogy mikor a vírus életben tartja őket még ha nem is esznek .
A bábút a főzombi rakta oda ...igen ő.Mert elvitték a csaját (de tényleg miért csak ő okos )
A hűtőt mikor kinyitja WS akkor majd olvassátok el mi van ráragasztva és mikor besétál az egyik házba konzervek után kutatni tessék a másik felragasztott újságdarabot is elolvasni (a "zombikutyák" alkonyatkor támadnak, kérdés de miért csak ők ??? az apróbetűs részt már nem lehet elolvasni xD )
maradhatott volna egy pár kérdés nyitva de tényleg ne ennyi és csak félig megmagyarázva.....
a kiragasztott újság jelenetekből meg a tv nézésénél pl. magyarázhattak vola többet hogy mi miért van így ......
Amugy nekem tetszett a film de aki magától nem jön rá ezekre az apróságokra annak komoly bajok lehetnek a képzelőerejével ..... Jó szórakozást a filmhez megéri megnézni
Sziasztok, fogok spoilerezni, aki még nem látta, ne olvassa, hacsak nem szereti a llőtt poénokat:)
A film igazi élmény.Az üres New York, meg az első rész hangulata odavág, és WS is ügyes benne.A ZENE is ott van, ezt kevesen említik.
Viszont A 28nappal/héttel később mozik hangulata az élethű fertőzöttek miatt kicsivel nyomasztóbb. Amikor csak hallani lehetett őket, akkor még durvábbak voltak ebbena filmben is. Itt a CGI nagyon elb***a a filmet. De az összhatás így sem rossz.
Logikátlanság az van bőven amúgy (csomó jármű, helikopter, hajók, hát akár el is utazhatott volna), de az elfér.
Az viszont semmiképpen, hogy a főzombi, aki az alkotók szerint egy oroszlán/elefánt bőgésre képes állat, az ilyen csapdát állít. Ez nem létezik. Merthogy akkor a végén is lehetett volna annyi esze, hogy ha betöri a plexi, ő tutira meg fog dögleni mert WS pisztolyt fogott rá.Én egyetértek azokkal, akik azt mondják: k**a jó a film a hibákkal meg ne törődjünk. Én is így érzem.
De a fertőzött vonalat nagyon elrontották, és ez egy félig-meddig zombifilmnél nehezen elnézhető....
Én is megnéztem a filmet, moziban... ÉLMÉNY VOLT! Szerintem nagyon jó film.
Olvasgattam itt a hozzászólásokat, véleményem a következő:
Nem igazán értem, hogy miért keresitek a hibákat (???), mivel ez csak egy fikció.
De ha már itt járunk, álljunk meg a Banknál... Nekem is voltak magamban kérdések, meg is válaszoltam őket, íme az eszmefuttatásom:
Miért van a Bankban sötét???
- Nyilván, csak bizonyos szobákban van, azért hogy ne látssák, ki hoz be pénzt, és ki visz???!!! ..................És ha ezért van lesötétítve, akkor ott nem 0,3 mm-es üvegnek kellene lennie, amin Nevill csak úgy háttal kiesik... Arra a biztosítók nem kötnének a Bankkal szerződést... :-) Tehát: normál esetben ott olyan biztonsági üvegnek kellene lennie, amiről R. Nevill visszapattanna a kutyájával együtt, és itt vége is lenne a filmnek. :-D
Ergo: ez egy óriási hiba a filmben, hacsak: ahol járunk, az nem is egy Bank...
A víz nem probléma abban az esetben, ha a menekülés előtt mindenki elzárta a csapot. :-) De egyébként ő is fel tudja tölteni a tartályt.
A villanyt generátorral oldotta meg.
Sok-sok kérdés van / lehet a filmmel kapcsolatban, de én azt mondom: csak az igazán jó filmek hozzák ennyire lázba az embereket, hogy keresik a hibákat. :-)
Annyit mondanék még: örüljünk, hogy ez csak fikció, és ne a hibákat keressük. :-)
ui.: ha a csaj levitte volna a pincébe a jó kis UV-reflektorját, és megvilágította (megölte) volna vele az összes DS-t, akkor sem örültetek volna... Akkor az lett volna a kérdés: "nade hogy került a kezébe a picében???" :-D
Heee!!!ez a film megvan!!!majd megnézzem és utána tudok kommentet mondani rola!!!nah csumi mindenkinek!!!
"a főzombi, aki az alkotók szerint egy oroszlán/elefánt bőgésre képes állat"
A szörnyhangok nem effektek: Mike Patton produkálza őket! :)
Tegnap este nekiláttam megnézni a filmet.És leesett az állam.Nem akarok senkit ismételni,de az első óra valami fantasztikusan meg van csinálva.A hangulat,a kihalt "Nagy Alma",sejtelmes hangok.Egyszerűen odaszegezik a tekintetet a képernyőre.A vége számomra már nem volt akkora nagy durranás,de azért igy összességében nagyon jó mozi.Végre kiderült hogy Willy fiú sem csak vigjátékokban/Kivéve az Ali-t/ mutatja meg a tehetségét.
Örülök ftom, hogy hasonló a véleményünk, én azóta 2x néztem, hiába tudom a sztorit, kevésbé izgalmas, de az érzelmekre erősen ható tartalom mág mindig nagyon üt, az ember nem tudja csak úgy elfelejteni az ilyen filmet, ha megérti a lényegét, megpróbálja átérezni azt amit nem lehet, Will helyzetét a filmben, mert egyelőre még nem hinném hogy bárkit elzártak úgy a társadalomtól akaratán kívül, hogy azt hidd te vagy az utolsó ember a Földön. :)
Hali!
Húzós volt végigolvasni ennyi kommentet... :)
Pár dolog ami még nem (nagyon) volt: vajon összeütközött az a helikopter, amin a családja volt, azzal az elszabadulttal?
A rádióadást tutira állandóan sugározta.
Nekem nem volt bajom a dögök textúrájával, mert beugrottak a The Descent lényei, amiktől még moindig borzongok, ha rájuk gondolok...
Ja, és iszonyat durva lett volna, amit írtatok, hogy egy ds beöltözött volna Frednek, na ettől (is) kiráz a hideg, ha belegondolok.
Sztem ettől__jó__egy film, ha ennyien, és ennyit beszélnek róla.
Nekem nagyon bejött a film. Nem vártam mást, mint Independence Day szerű "világmegváltást", és bár a világmegváltás megtörtént, egy elgondolkodtatóbb, komolyabb filmre sikerült beülnünk.
Azoknak akik a CG-t szidják.. Komolyan gondoljátok? A "zombiszerű fertők" valóban eléggé kiszúrhatóan műek voltak, de gondoljátok át, szinte az összes jelenet kézikamerával lett forgatva ami miatt piszok nehéz mesterséget hátteret illeszteni a felvett jelenetek mögé és hányan gondoltátok közben, hogy "fú de mű ez az utca" vagy "azok a növények az utca közepén"... Miközben a legélethűbb állatok között vannak amiket a filmben láttunk. NAgyszerű munkát végeztek a srácok a monitorok mögott.
Hi!
Tetszett a film, nagyon is. Bennem is elmerült pár kérdés , de ezek végülis - legalábbis számomra- annyira nem lényegesek. Egy baki azért feltünt, bár lehet hogy nem is volt az, segítsetek: WS széttörte az autóját, de a végén a csaj+gyerek ugyanazzal (szín+márka+tetőcsomagok) érkeznek meg a táborba. Ha ez baki volt, akkor szerintem "idegesítőbb", mint mondjuk az a kérdés hogy miért és mennyien maradtak életben.
nem az volt. szine sem ugyanaz.
Szerintem ez olyan 6.5/10.
A baj az hogy lehetett volna 12/10 is, ha megtartják a novella történetét. nem si értem, miért adta az író ehhez a nevét, hisz kb semmi sem úgy történik és az, ami a novellában volt. Jó, a végén elhangzik az ominózus mondat, de teljesen feleslegesen, egy teljesen rosz környezetben.
Ráadásul a zombik? CG-je elég béna volt, mint ahogy az oroszlán és a jávorszarvas csorda is erős túlzás 3 év után.
A sok tetemmel meg mi lett? Jó esetben is olyan csontvázakkal kellene tele lennie a városnak, amire ráaszott a hús. 3 év alatt nem lesz egy hullából por és hamu.
Nagy kár, hogy nem filmesítették meg a novellát. Annyira jó film lehetett volna. Aki teheti nézzen utána miről szól valójában az I Am Legend.
Már bocs, de látszik, hogy az itteni nép mekkora logikával van megáldva... oroszlán meg szarvasok... nem hallott senki se állatkertről? Ráadásul New Yorkban nem is egy van... A hullákat pedig a DS-ek behurcolhatták magukkal a rejtekeikbe, tartaléknak. Mindenre van magyarázat és könyörgöm: ez egy film, az benne a lebilincselő, hogy bármi megtörténhet benne.
SPOILER
No meg miért nem dobta a gránátot a DS-ek közé a végén és ment be ő is a széntárolóba? Talán azért, mert csak kívülről lehet zárni és kellemetlenül jött volna egy kis lángcsóva vagy lökéshullám.
Tehát ha kritizáltok, előtte gondolkodjatok és ne hordjátok le a filmeket. Ne csak ezt, mást se. Ha alapból nem tetszik azt megértem, dehogy mindenbe belekössetek... hát az sztem nem vmi "hejj dejó" dolog.
Meghogy nem olyan, mint a könyv... mutass egy olyat, ami pont olyan, mint a könyv, amiből készült. Különben sem kötelező KLÓNt csinálni, csak az alapötletet merítették ki. (pl: Doom, Resident Evil trilógia)
A film nálam még mindig nyerő, nagyon tetszik.
Na azért Boby rendesen befigyel.. :D
Legjobb.. :D
szerintemalapjába véve jó volt a film de ott kezdett laposodni ahol már a csaj meg a kölyök is ott volt onnantól csak egyre szarabb. a kutya az arc volt kár hogy elpatkolt. amúgy az elmebeteg faszfejek akik csak azért nézik a filmet hogy azt lássák hogy WS bekattan és mindekit seggbe lő az elmehet a faszba ennek a filmnek nem az volt a lényege hogy egy félszemű tom crus ak-val gyilkol mindenkit a városba. amúgy az elején aza ford mustang nagyonszarul volt megcsinálva. ha valaki tudja mi volt a bob marley szam címe légyszi írja meg. amúgy 7,5-10
Nem értem mi a bajotok a végével. Ott kezd az ember némi információt kapni (nem az előzményeket illetően). Mr. Cahos véleményét osztom, bár a többség véleménye sajnos a magyaros okoskodás rovására írható, ui. a magyarok szeretnek lineárisan gondolkodni és egy perspektívát elfogadni/látni. A többség ezek szerint olyan filmet szeret, ami egyszerűen lineáris és poszt apokaliptikus. Ellenben én szeretem, ha egy filmben van némi mondanivaló is (az utolsó 30 percben - kolónia létezése, mások létezése, a hitről... stb.). A vége egy "másik film", de szerintem az a rész is nagyon jó lett. A CG lehetett volna jobb is, de igazából nincs vele bajom, mert nem ez volt a lényeg. Attól meg falra mászok, ha valaki azért nem néz meg egy filmet, mert a kutya meghal benne. Ember mennyi hal meg benne? Jézusom. Sokan olyan szinten állatbuzik, hogy többnek tartják őket, mint az embereket, holott azok is ölik egymást, ha kell. 8-10 pont.
ha más a véleménye valakinek az már tipikus magyar okoskodás? Én elfogadom a tied, de minek kellett az elejére ez az általánosítás.
szerintem akkor is szájbarágós gagyira vált a film, ami mellesleg még követi is a heppiend sémát, hiszen nem pusztult el az emberiség, sőt. Ha a film vége nem lett volna ilyen reményteli, sokkal jobban ütne a "mondanivaló".
Tegnap láttam és teljesen magával ragadott (nálam 10/10): a hangulatteremtés valami iszonyatosan jól sikerült, no meg ennek a Robinson Crusoe-i lelki vívódásnak a kibontása páratlan és szokatlan. Lakatlan szigetnek meg NY kiváló!
Igen, azt én is érzékeltem hogy sokaknak nem tetszett (nem ezt várták) az hogy erre van felfűzve az egész sztori, és nem a holivúdi csilivili mártixosCGI-tízmásodpercenként tárat cserélő modern hősköltemény. Pölö sokan felröhögtek a "zombiemberek" megjelenésekor, ők azok akik nem vették az adást, miszerint nem az a lényeg mennyire félelmetesek hanem maga a jelenség hogy egyáltalán léteznek olyan lények akik vadásznak a magányos emberre önamgában talán félelemkeltőbb. Ebből következően kell az életét úgy szerveznie ahogy: nem elég hogy saját magával kell harcolnia, hanem vannak mások, akik az életére törnek.
Hasonló volt a szituáció mint a 8 mérföldnél (Eminemes félművészfilm), amire beült a sok bézbólsapkás suhanc de már első tíz perc után kedvetlenül fészkelődtek a széken...
a filmre az első 1 órában 8 csillagot adtam volna énis aztán utána úgy döntöttem inkább 9 :D .sztem marhajól megcsinálták onnantól kezdve van valami értelme és mondanivalója a filmnek...
hiány zoot belőle a vicc pl. kalapos pajeszos zsidó zombi
Kedves Human Insect!
Elfogadom a véleményed, de sokak rosszindulatú fikázást nehezen viselem, főleg, ha több perspektívából szemlélve jogtalan a kritika és mindenben a rosszat keresem (~pesszimista) hozzáállás, következménye a magyaros okoskodás. Persze talán túlzottan általánosítok, mert van azért kivétel is jócskán (hál'Istennek)...
... és továbbra is tartom, hogy a film utolsó 30 percével sincs gond (és örülök, hogy más is így gondolja). Kell egy óra után a váltás, mert pontosan így nincs unalomba fulladás, ti. kiderül nem csak ő az egyetlen immunis ember a földön. Ráadásul egy ilyen világban tarthatatlan, hogy egyesek hite megnövekedjen (álá nőci) és ennek köszönhetően ilyen világban szinte szükségszerű, hogy egyfajta legendára, vagy próféciára (álá Mátrix, vagy szinte bmely posztapokaliptikus világ) támaszkodjanak az emberek. Ezek mind azt mutatják, hogy erre is odafigyeltek a film készítői, nemcsak a világ megalkotására. A mondanivaló pedig burkolt és nem szájbarágós, ami különösen tetszik, hiszen egy jó filmben mindig maradnak kisebb elvarratlan szállak (mint a való világban), amiknek "elvarrásán" az ember még a film után is elrágódhat/gondolkodhat egy darabig.
THE BIG BOSS!
Több Bob Marley szám is ment a film alatt:
Az első, amit a kocsiban hallgatott már nem rémlik (pedig tudnám a címét, talán a "Stir It Up" volt), a nőcinek pedig az "I shot the Sheriff" c. számot próbálta elénekelni.
Tökéletesen egyet értek veled Shyr Kahn!!!
Megnéztem, remek. Nem kellenek magyarázatok, minden ami nem hangzik vagy nem látszik a filmben a néző fantáziájára van bízva.
Negatívum: zombik cg megjelenítése
Spoiler!!!
A nő megjelenése után én is összecspottabbnak látom a filmet, de
talán csak azért, mert iszonytosan jó volt az a része, amikor a főszereplő hétköznapjait mutatták be és el tudtam volna nézni még egy darabig. Örültem volna, ha hosszabra csinálják meg a filmet...Persze így is nagyon tetszett. Amikor a kádban fekszenek, attól a résztől kiráz a hideg. A hozzászólásokat elnézve én kivétel vagyok, ugyanis nekem nem volt semmi problémám a mutánsokkal,nekem félelmetesek. Mondjuk a pókembererejük lehet hogy egy icipicit túlzás... Szerintem többször is megfogom nézni és örülök,hogy először moziban láttam, mert ott a legjobb. Nagyon jó film.
Annyira jó ez a film! IMÁDOM!! Azóta láttam még kétszer és imádom!!!
Matekoztam egy kicsit: azt mondja
6 milliárd ember
5.4 milliárd ember azonnal meghalt a betegségben
10 % azaz 600 millió ember élte túl
Ebből 588 millió lett ilyen zombi izé és 12 millió, aki immunis.
Ki lehet számolni 49* annyi zombi van mint ember, ha elképzeled: képzeld el magad egy szobában, ahol a 49 másik ember neked akar ártani, könnyű kikövetkeztetni, józan paraszti ésszel, hogy az immunis túlélőknek nem volt semmi esélye. 3 év telt el 49*es túlerővel....azt hiszem, ez magyarázza, hogy hová tűntek az emberek, miért hiszi azt R. Neville, hogy ő az egyetlen túlélő.
Nagyon jó film!
Én egy trailer-t sem láttam a filmből, úgy néztem meg.
Nagyon jó volt az egész, de néztem volna még legalább 1 óráig, mert a befejezést szerintem kicsit elkapkodták. Jó lett volna látni hogy együtt elmenekülnek, stb. Persze a vége olyan lett, hogy egy folytatást is ellehetne képzelni...
Élvezetes, és sokszor izgalmas volt, 1 percet sem unatkoztam és örülök hogy láttam.
Nekem 8/10.
Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny lelkű, de én végig izgultam, és onnantól, hogy meghalt a blöki végig bőgtem az egészet. Sztem nagyon jól megcsinálták a filmet, Will is jól alakított. Mély mondanivalója van a filmnek, amibe nem nehéz bele élnie magát az embernek. Nálam elsők közt van.
iszonyat gagyi egy film ez + brutál szarúl néznek ki benne a szarvasok az oroszlánról már nem is beszélek , Spielberg a 93'as Jurassic Parkjában ilyen nem volt.
10/4
ez a film tiszta jo
Izgis film volt.Nekem nagyon teccett.
Nekem az tetszett amikor este a kikötőben átbaszta a szörnyikéket.Az egész film jó volt, bár a végefelé picit sürgették az egészet.A végén is jó volt a laboros rész.
Egyszer meg lehet nézni...
Nem egy nagy eresztés, viszont Will Smith oltárit alakított. Végre nem egy gagyi akcióhős szerepben láthattuk. :)
Engem csak Will játéka fogott meg az egész filmben (tképnne szinte csak ő játszott benne.) A végét nem kellett volna nyitva hagyni, szőrnyű lenne belőle egy második rész!!!
Egy szóval zseniális. Bár a sztori elsőre nem hangzik nagy durranásnak, de ha az ember jobban belegondol, akkor rájöhet arra, hogy ez akár ma is megtörténhet. Csak gondolkozz el azon a sok génmanipulációs kisérleten, amit ma csinállnak.
WS egymaga elvinné a hátán az egész filmet. Zseniális színész. Könnyen bele tudod éllni magad a szerepébe. Nekem az egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor a sötét házban sam-et kereste, és hátulról meglátta a Dark Seeker-eket. Ott nagyon el tudta játszani azt, hogy fél, azt a nyomást át lehet érezni, ami van rajta.
A látvány kurva jó. Az üres Ny, a kiűrités, vagy éppen az utolsó harc. Az egész filmben peregnek az események, és nem tudod hova kapni a fejed. ugyanakkor koncentrálsz, hogy akkor mostz mikor jön elő az első zombi és próbálja meg elkapni hőünket.
Mindent összevetve ez egy nagyszerű film. Bár nem lessz azaz igazi klásszikus, mégis ott van a szeren.
háát.. szerintem is nagyon jó a film, csak a "PILLANGÓS"részt nem értem benne!
valaki el tudja mondani nekem hogy mit jelent benne a pillangó????
Tegnap este néztem meg a filmet, úgy hogy előtte nem hallottam semmit róla. Azt se hogy post-apok, azt se hogy zombis. Nem láttam trailert se képeket. Max csak annyit, hogy WS a főszereplő. És így nekem nagyon nagyot ütött a film. Nagyon tetszett. És nemcsak az első 1 óra, hanem az egész, az utolsó 5 percet leszámítva. A végét nem így képzeltem el.
9/10
a pillangót a lánya ismételgette állandóan. utána a repedés lett olyan alakú és a nő nyakán volt pillangó tetoválás (az alternatív befejezésben a zombi maszatolja az üvegre a mintát, és a zombi-nőn van a pillangótetoválás). mellesleg nemistudom melyik befejezés a rosszabb ... :D valahogy a kettőből kellett volna egyet csinálni...
Volt arrol szo, hogy a Fred csapdanal azt hittek egyesek, hogy egy DS van beoltozbe Frednek.
Kivancsisagbol megneztem, es nem is olyan hulyeseg. Mert az alatt az 1-2mp alatt, amig messzirol latszik, mintha kicsit elforgatna a fejet.
Valaki megerositeni? Vagy csak kepzeltem?
Szerintem a film..közölni akar valamit, de erre tényleg csak az jön rá kir beleéli magát..az ne is keressek aki csak nézi, mert nem sikerül neki, de mind1 am sztm nagyon jóó film..És am is melyik filmben nincsenek híbák?!!na de ez az én véleményem..
Domi köszönjük eme magasröptü filmesztétikailag teljesen kifinomult konzekvenciális éleslátásodat:)))) De azért írok valamit én is.A film nem rosz.Hát a zombik animációi borzalmasak.Az állatvilág.Hát nyilván azok közt is vannak immunisok hasonló eloszlásban mint az embereknél.És talán még több Őz is ugrálna eme planétán ,még ilyen körülmények között is ha az emberiség kihalófélben lenne.De mindezt félretéve a végtelenségig ellehetne menni az értelmetlenségekben.Elég lett volna a dokinak az éjszakáit egy teljesen felfegyverzett tankban töltenie stb stb...na azt megnéztem volna melyik zombi üti be ököllel:) de kikapcsolva a zavaró körülményeket és érzelmi úton megközelítve a fő karaktert elég borítós kis történetet kapunk. 7.5/10
Hát "állat" nevű hozzászólóhoz intézem az alábbiakat:
-az állatok animációi miért maradnának el Steven Spielberg Jurassic Parkjától? Nagyon is reálisak az állatok benne, csak a lények sikerültek kicsit gyengére, de nem is a horrorisztikán volt a hangsúly.
A film amúgy remek
9/10
Na ezt a Fimet én is megnéztem és tényleg jó, meg eredeti az utcák kihaltsága és a terület megváltozása(lepusztultsága)!
De viszont az nagyon nem tetszett, hogy a végén Will Smith elpusztít mindent, amit csak tud magakörül, még sajátmagát is, azért, hogy azok a lények, megdögöljenek, és még ráadásul a végét is a képzeletünkre bízzák.
szóval mi lesz a Világgal?
Megmenekül?
Vagy kipusztul az egész Világ?
Még egy 5 percet szánhattak volna, arra, hogy ezt elmondják, de mind1, am jó lett, csak mondom (szar a vége:S)
Elmondta a csaj a végén, és sztem pont jó volt benne, hogy feláldozta magát az emberiségért :D:D Nálam is 9/10, egyik kedvenc filmem lett, és sztem a lények se voltak tragikusak, ha azt vesszük, hogy ezek emberek voltak átalakulva...
Szerintem nagyon jo film.általában nem szeretem a "zombis"(fertőzött) filmeket de ez nekem nagyon bejött.
Hello.Nem tudjatok esetlg Fred-a babu, hogy kerul oda ki a boltbol??? Mikor Neville lelovi.....Ki viszi oda? Kosz...mert nagyon erdekelne...
GabcsiBabcsi figyuzz rám!!!
Fred-et a főmutáns állítja, oda, hogy csapdát készítsen!!
És ha figyeled a filmet Fred a bolt előtt van nem pedig benne!
Ezek nem agytalan zombik (lásd 'Kaptár') hanem mutánsok, ezeknek azért van egy kis gógyiuk!!! :)
Pá
Februárban láttam a moziban a filmet. Azóta már több mint 10x néztem meg. Szerintem hihetetlen jó a film és a sztori is. Valaki nem tudná megmondani, hogy hol lehet megszerezni a könyvet? Csak mert iszonyúan kiváncsi vagyok arra is.
Eggyet nem értek. Amikor az elején eszik az asztalánál, a kutya meg az asztal alatt, akkor a TV-ben egy műsor megy amiben emberek vannak. Ez msot egy filmes hiba, vagy pedig a főszereplő egy régebbi felvételt nézett meg újra?
"vagy pedig a főszereplő egy régebbi felvételt nézett meg újra?"
felvételről nézte... nekem az volt a benyomásom, hogy így próbálta magát egy létező társadalom tagjának beállítani saját maga előtt. vagy valami efféle, tudod, hogy ne legyen annyira magányos.
köszi :)
Üdv! minden fannak :)
A Film szuper méghozá azért mert elgondotatja az embert.
Mellesleg nem megy el a film abba az irányba, hogy Will foglya az M4-esét és hallomra lövi a (vámpir-zombikat)
És a befejezés is nagyon jó volt. Elvileg most más a befejezés mint a moziban vetiteten :P
Nagyon jó színész!Nagyon jó pasi!Nekem a film nagyon tetszik,de a befejezés nem.Happy end,mert megölte a zombikat,de szomorú volt,mert ő is meghalt...
Szerintem nem volt rossz film, de ami nekem feltűnt (lehet, hogy kicsit szőrszálhasogatás): de pl ha kihalt a Föld lakossága (nagyjából) akkor honnan került víz a zuhanyba...?? ja és az árammal mi a helyzet? (a kocsi üzemanyagáról már nem is beszélve)
Amúgy a vége már szerintem se olyan jó, kár hogy meghalt, de ami a happyendet illeti, szerintem az bizonyos mértékben megvolt az ellenszer és a túlélők megtalálásával.
szerintem nézd meg újra a filmet, mutatják a választ az áramra, a kocsira..
Spoiler
Az a kár ahogy meghalt, nem pedig az, hogy meghalt :) Az alternatív befejezés meg egy vicc...
Szerintem ez a film valami oltári. Úgy gondolom nagyon jó benne minden jelenet. Ha én filmet nézek nem a hibákat keresem hanem a film értelmét és szerintem úgy lett vége ahogy kelett. Neville(Will Smith) föláldozta magát azért, hogy a nő és a gyerek megmeneküljenek az ellenszerrel együtt. Ja és valaki megemlítette azt a hidas jelenetet amikor a kocsival a zombik közé hajtott... Ha én egyedül lennék egy akkora városban mint New York és elveszteném a társamat és vele a reményt, hogy valaha is megmenekülök akkor én is ugyanígy kiborulnék és ugyanezt tenném és szerintem nagyon sokan ugyan ezt tennék.
Megnéztem a filmet és imádom.
Annyira sajnálom a kutyát meg, hogy
a végén Will is meghal.
Ajánlom mindenkinek.
10/10.
@Shyr Kahn:
te magad mondtad ki a lényeget,az állatok is ölik egymást HA KELL.az ember meg akkor is ha nem.ennyi a külömbég,és sokan ezért tartják többre az állatokat mint az embert.
Szerintem nagyon jó,élvezhető film.Apróbb szépséghibák vannak benne,például egy vastag plexiüveget ember nem igazán tud beütni,meg lefejelni ugy h semi seb ne legyen a fején.Attól függetlenül jól sikerült és WS is jó választás volt.
Hello! Szerény véleményem szerint ott kezd a nagyon erős kezdés után romlani a mozi, mikor bosszúból még ki akar nyírni néhány szörnyecskét, és a nő megmenti. Nomeg ezek a szörnyecskék, akik megfertőződnek, lebetegednek és mégis ilyen erősek a normálishoz képest...csak ez ne lenne! Amúgy minden nagyon pontos, reális és hihető, figyelnek a részletekre, ami egy ilyen filmnél fontos. Ennek ellenére nekem az év filmje marad, (csak 2008-ban láttam) én a 10-ből vonnél le 1-et.
Andrish.ska és Human véleményére pedig azt mondanám, hogy az áramra megadták a magyarázatot ( láttuk a generátort ) a benzinre is ( egy ekkora városban csak akad néhány benzinkút, amiben maradt benzin, ezt is mutatták ) a vízre viszont nem. Ha mindenki kidöglik nyilván komolyan megcsappan a közműszolgáltatás minősége, nem tudom honnan szerez ennyi vizet, dehát ezt burkolja jótékony balladai homály.
Hát igen... Az ez kissé fur volt amikor betörte a fejével a plexit. De azon kívül különösebb gondok nem voltak. :D
Én már nagyon vártam ezt a filmet a megjelenés előtt is, csak nem volt alkalmam moziban nézni. Így hát mikor kijött DVD-n, meg is vettem tüstént.
Nos az eleje az tényleg jó. Én viszont hiányolom az információkat! Ha meghalt a Föld lakóinak 90%-a, akkor hol vannak a hullák? Vagy azokat már megzabálták a zombik? Mert szerintem azok, nem vámpírok. A vámpír az vért szív...ezek húst esznek.
Aztán meg, akik elmenekültek NY-ból, azokkal mi lett? Nem volt senki, aki ilyen földalatti bunkerokba menekült? Mert elvileg az USA-ban van pár.
A csaj miért nem halt meg? Ott volt a városban, ahol a vírus pusztított, hajóval jött, másokkal együtt, akik meghaltak, tehát elvileg meg kellett volna fertőződnie. Mert az nem derül ki, hogy immunis-e ő is?!Na meg a gyereke...
Azt rebesgették, hogy lesz második rész is. Arra kíváncsi lennék, hogy az alternatív befejezésből készítik, ahol ugye Nevill életben marad, vagy a simából, ahol meghal.
Ja és még valami: a végén nem nyír ki MINDEN zombit, mert ugye elvileg minden kontinensen kell, hogy legyenek.
Hát igen volt egy kis információhiány. Szerintem akik meghaltak azokat megették a zombik. De amúgy csak azokat ölte meg akik ott voltak lent a laborba mert, hogy ott felrobbant a gránát. Ha az a csaj eljutatta az ellenszert a túlélőknek (amit lehetett látni a film végén) akkor azzal meggyógyítják azokat akik megfertőződtek. Mondjuk gondolom az nagy meló lenne.
Ha a TERMINATOR 4 is ilyen lett volna, jobban szórakoztam volna.
A sztori, a forgatókönyv, az események összekapcsolása 1. osztályú. Megnézném az alternatív befejezését is.
A vége tényleg nem lett az igazi, ettől eltekintve jó film.
Megkockáztatom h többször nézős.
Csak most láttam az HBO-n. Vártam a filmet és tetszett is (persze vannak necces dolgok, nem részletezem).
Rám nagyon nagy hatással volt a film, igen voltak benne hibák, amiket meg is említettek páran, de sajnálatos, hogy valaki amikor megnézte ezt a filmet, nem élvezni akarta, hanem rögtön hibákat keresett benne...mert sok kommentből ez jön le.
Itt az a menő aki alacsonyabban mer osztályozni???
Hogy lehet egyáltalán ilyenbe belekötni hogy hányan voltak a mutánsok/zombik? A történet szempontjából annyira mindegy. Ez nem az a film, ahol ez bármit számít, ez nem egy gagyi tűlélő horror...
Meg nem mindegy mit mondott Anna??? Az eredeti terv szerint volt a hegyekbe tudtommal, azt is Isten súgta meg neki hogy egyáltalán van...Tehát miért ne térhetne el ennyiben a valóságtól?
Aki egy olyan filmet keresett ahol kiírtanak mindenkit, mert fertőzött vagy vmi hasonló az nézzen Resident Evilt vagy bármi mást, de ok nélkül, ne ezt a filmet fikázza, kicsit gondolkozzon már aki véleményt ír, ne azt vegye figyelembe, hogy mit fognak gondolni ha azt leírja, akinek meg alapból nem jön be a műfaj, minek nézi meg. Ez olyan mintha megnéznék egy horrort és azt várnám tőle hogy halálra röhögjem magam.
Aki pedig olyat ír, hogy a kutya lejátsza Willt a vászonról annak meg csak gratulálni tudok, mondhatom szép.
Hogy lehet egyáltalán a kutyára koncentrálni a filmben. Nézzetek Lassiet, az való nektek.
Még vmi: én úgy gondolom nem zombik látványa(ami nem lett vmi szuper), vagy a kihalt NY-é(ami viszont fantasztikus lett) határozza eg, hogy jó-e egy film.
Már elnézést, de ez a film az utóbbi évek mezőnyében mindenképpen kiemelkedik, ha sztori nem is egyedi, a hangulat igen.
Írásomhoz ennyit fűznék még hozzá: Akinek nem inge, ne vegye magára.
A legutóbbi film ami ekkora hatással volt rám, az a Jelek, nem is tudom már hányszor láttam, zseniális.
Részemről a film 9/10
Azért nem 10/10, mert mindennél lehet jobbat csinálni.