Így is kinézhetett volna az I Am Legend

A végül Will Smith főszereplésével 2007-ben bemutatott film addigra már több, mint 10 éve volt fejlesztés alatt a stúdiónál. Egy ideig úgy nézett ki, hogy Ridley Scott rendezi majd, akinek a keze alatt már odáig jutottak a tervezgetésben, hogy terveik voltak a vámpírok kinézetére. Na ezeket osztotta most meg a maszkmester Alec Gillis, aki akkor dolgozott rajta.

Katt a képre.

human
írta
2019. 02. 23. 11:53
megjelenés
16
hozzászolás


I Am Legend reboot is

Erre már nincsenek szavak. Mivel a Warner nem tudta kiötölni, hogy miképp folytassák Will Smith-szel a franchiset, inkább csinálnak egy rebootot az egésznek, amit már eleve úgy terveznek, hogy a második és a harmadik résznek is legyen hely, csak most épp Will nélkül. Ezt úgy teszik, hogy Gary Graham forgatókönyvét, a A Garden at the End of the World-öt dolgozzák át. Az előző Legend producerei ebben is részt vesznek.

human
írta
2014. 10. 02. 20:01
megjelenés
19
hozzászolás


A legenda alternatív vége

Kikerült a netre, és a filmbuzin a tovább mögé, az I Am Legend film alternatív befejezése. Ez az a verzió, amit meglátva a stúdió, gondolom a fókusz csoportoknak való levetítés után, újat kért. Az az új lett a film moziváltozatának a vége.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 03. 05. 13:22
megjelenés
42
hozzászolás


Legenda vagyok (I Am Legend)

Most aztán tényleg nem tökölök, a film jó. A végén kezdem? Sebaj. Szóval ahogy néztem, már fejemben megvolt a minimum 8 pontos értékelés, mivel a film első órája egyszerűen kicseszett jó volt, aztán… Na semmi olyat nem fedek fel, ami nem volt atrailerben nyugi. Tehát akkor vegyük az elejétől: kihalt NY, méghozzá az egész film ott játszódik, csomó szabadtéri jelenettel. Egyszerűen jó nézni, komolyan, minden poszt-apok rajongónak kötelező, azt mondom, már csak a látványért is.

I Am Legend - Will Smith a kádban pihen

Egy mutálódó vírus, ami levegőben is terjed, kiírtja az emberiség többségét, a maradékot pedig vámpírszerű, napfényt nem bíró lényekké változtatja. Ellenben a Will Smith által alakított Neville valami miatt immunis rá, plusz még katonai tudós is. Szóval egyedül marad New York-ban, és a mindennapi rutinja mellett, – ami vadászat, meg rádióadás sugárzás, meg ilyenekből áll – keresi a vírus ellenszerét.

És basszus, mint említettem, a film első órája baromi jó. Will Smith magában elviszi a filmet. A Boldogság nyomában meg az Ali után ismét bizonyítja, hogy tud színészkedni. Na jó, nagy szavak, de sikeresen hozza magányos (az ember legjobb barátja csak a társa), őrület közelében levő tudóst, aki tényleg úgy néz ki, mintha egyes-egyedül lenne a földön.

Ami miatt mégsem ez lesz az év mozija, az pedig az utolsó fél óra. Egyszerűen egy törés van ott az I Am Legendben, és ez bizony sajnálatos. Viszont mint mondom (írom), addig kiváló, és utána is 50%-ban jó még, azaz a végeredmény számomra pozitív kicsengésű lett. Viszont ha már a negatívumokról van szó, akkor nem mehetek el a CGI mellett. A kihalt NY a tárgyakkalultrafasza, ezt már mondtam, ellenben a lények, a Dark Seekerek borzasztóak lettek. Szerencsére többnyire csak érezni a jelenlétüket, nem látszanak, de azért néha feltűnnek és az akkor gáz. Na ennyit a negatívumokról.

I Am Legend - Will Smith a parton meditál

Ami viszont még tetszett, így visszatérve a pozitív részekhez, hogy csomó mindent az apróságokból tudhatunk meg. Na jó, talán nem csomó mindent, de pár dologra csak szerteszórt újságok utalnak, meg ilyesmi. Bírom az ilyen részleteket.

Legenda vagyok értékelés

Sajnos az utolsó 30 perc miatt a tervezett 8 pontból egyet le kell vonnom, így csak 7/10 amit adnék rá. Tehát nem tökéletes, viszont mégis jó. Ide a végére érdekességként megemlíteném, hogy ugyekönyvadaptáció, és annak bizony más a vége. Az I Am Legend eredetileg is el akart térni attól, de a tesztvetítések során a már könyvtől eltérő vég sem tündökölt, így újraforgattak csomó mindent. Kíváncsi leszek majd a leforgatott végre azért dvd-n, hátha ott a minimális csalódottságot is elűzik.

human
írta
2007. 12. 22. 00:03
megjelenés
276
hozzászolás


I Am Legend – az egész föld elhagyatott

Bannerek, de baromi szépek. Amúgy ez is még éjjel időzített poszt, mint a Rewind, szal remélem nem írtam el a képkódot, de hagyni akartam kicsit a 30 Days kritikát kifutni. A tovább mögött még 7 elhagyatott nagyváros. Én nem tudom mit kezdenék ha egyedül lennék a földön, valszeg egy idő után főbelőném magam, vámpírok nélkül is. Te mit kezdenél?

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2007. 12. 01. 08:04
megjelenés
37
hozzászolás


I Am Legend bemutató

Nos, az amerikaiak is megcsinálták a maguk 28 nappal későbbjét. Oké, nem ugyanaz a sztori, hiszen az I Am Legend (trailer) sztorija szerint egy tudós marad egyedül New York-ban, de lehet hogy a földön, mert immunis a vírusra ami gyorsan futó “fertőzöttekké” változtatta az összes többi embert. Ugye, hogy hasonlít a düh kórra?

Sajnos az elején megint a rekviem for a dream egy változatát rakták a trailerbe, és ami a Napfény-nek jól állt, az oda teljesen nem illik. Valahogy túl “monumentális” nekem a trailer eleje. A kihalt NY viszont awesome, ez nem kérdés.

Update: Már kritika is van. kattints az eléréséhez.

Will Smith a kihalt NY-ra néz az I Am Legend-ben

human
írta
2007. 06. 08. 21:07
megjelenés
42
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.