He Was A Quiet Man

írta human, 2008. május 12. 23:36, 14 hozzászólás
Bob Maconel egy teljesen átlagosnak kinéző dolgozó volt a cégnél. Az ép esze végét járta, minden nap 10-20 percet szánt a fiókjában levő hatlövetű megtöltésére úgy, hogy minden golyó forgótárba csúsztatásakor a kockájából kipillantva nézze azokat akiknek szánja. Egyik nap végképp elszánja magát, most tényleg megteszi, tölti fegyverét amikor lövések dördülnek - egyik munkatársa beelőzte. Amikor a mészárló Bob kedvenc női kollégáját akarja kivégezni, akkor végre közbelép és lekaszálja az őrültet, így lesz Bob-ból a hős megmentő.

Slater kitekint a kockájából (He Was A Quiet Man)

Nagyjából ennyi a történet, ez után csak az utórezgéseket nézhetjük, hiszen a cégnél hirtelen azok is elkezdik tisztelni, akik eddig le sem tojták, előléptetik, meg minden. Ezen kívül még az egyik áldozat nővel, aki megbénul a lövöldözésben, elkezd barátkozni. Persze nem csak ennyi a film nyilván. Külön köszönet a trailer készítőinek, mert nem volt teljesen spoileres. Maradt felfedezni, és akár elmélkedni való is amikor a film utolsó képsorai pörögtek.

Na ezt nevezzük visszatérésnek? Merthogy Christian Slater már olyan filmekben nullázta magát, mint az Alone in the Dark című Boll remekmű. Itt viszont hatalmasat alakít a bekattanás szélén álló elnyomott, kisvárosban éldegélő kisember szerepében. Bár Slater innen a sorozatok világába vándorolt, hiszen szeptembertől vagy októbertől jelentkezik majd az NBC-n, ahol kémet fog alakítani. A másik főszereplőről meg azt kell mondanom, hogy bár sokan antiszínésznőnek tartják Elisha Cuthbertet, és a Captivity ezt nem segített eloszlatni, azért jó pár filmben teljesen korrekten alakít. Például itt is.

A filmhez kell azért egy kis befordulás, nem fog mindenkinek tetszeni, ezt most simán ki lehet jelenteni. Szerintem viszont valami olyan nyomasztó és furcsa hangulat hatotta át az egészet, hogy mindenképpen faszafilmélményként zárható a végefőcímmel a dolog.

He Was A Quiet Man értékelés

Nehéz volt spoilerek nélkül írni a filmről, de remélem sikerült (ha valaki kommentekben spoilerezik, amire van esély hiszen kérdéseket vet fel a film, az jelölje). Pontszámilag egy 7/10 lesz a részemről, bár az újranézési faktora nem olyan magas, de a hangulata kíváló volt. (Zárójelben a legvégére annyit, hogy Elisha testdublőrt használt, ez látszik amellek között levő anyajegyből, mert az a dublőrnek van, míg Cuthbertnek nincs. Vagy fordítva.)
További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést? Tedd meg twitteren vagy IWIW-en

Eddig 14 hozzászólás érkezett!

dbazsi 2008. 05. 13. 2:35

Pont tegnap este pótoltam be az utolsó Elishás filmet, amit még nem láttam. 6/10 nálam, mivel rossz volt Elishát ilyen szerepben látni valamint A CGI-k nagyon gagyik voltak, nyilván nem lényeges de zavaró.
Egyszer meglehet nézni egy unalmas késő este.

kaito 2008. 05. 13. 2:57

régebben láttam, szerintem remek film. érdekes módon nekem a cgi-k tetszettek nagyon, ezen kívül még slater alakítása maradt meg bennem. tőlem nyolcast kapott, ajánlottam is egy havernak anno.

kid 2008. 05. 13. 6:17

Elisha Cuthbert nem csinált eddig semmi kiemelkedőt. Elég "szürke" meg mondjuk fiatal is. Nemcsak a filmek amiben játszott hanem ő maga is könnyen felejthető.
Slater nagyon jól hozta a karaktert, nagyon meglepődtem.
Tud ő ilyet is?! Hol volt eddig??
Érdekes volt az elején így látni, de hamar elkapott magával a film. Ami egy kicsit betegesre sikerült. Jó értelemben persze.
7/10

bachterman 2008. 05. 13. 7:44

ha egy kicsit is hasonlít a falling down-hoz, már megnézős.

bobbyperu 2008. 05. 13. 8:07

a falling down ezerszer jobb ennél. nekem rettenetesen erőltetettnek tűnt, különösen slater eltúlzott karaktere (az alakítások iszonyatosak), továbbá a motiválatlan (és amúgy ráadásul tényleg gagyi) cgi használata. a forgatókönyv sekélyessége / primitívsége / muszáj-különlegessége nézhetetlenné tette a számomra.

whistleblower 2008. 05. 13. 8:12

én nem bírtam végig ülni. és ez nálam nagyon ritka, kb évente 1-2 filmnél van ez, de az első fele után le kellett kapcsolnom annyira szörnyűnek éreztem [a történetet, és az alakításokat egyaránt]. a falling downhoz tényleg vétek lenne hasonlítani, az egy remekmű, főleg ehhez képest...

Shrike 2008. 05. 13. 8:56

Ennek a filmnek a nézése folyamatban van, eddig 45 percet tudtam le 4 részletben, az utolsó adag vagy másfél hónapja lehetett. :D És a vicc az, hogy nem tartom rossz filmnek, meg érdekel is tovább, csak valahogy így jött ki. :]

Efti 2008. 05. 13. 9:18

Basszus Slater ebben zseniális, hihetetlenül nagyott alakít.

Aláírom tényleg nem lehet a Falling downhoz hasonlítani mivel egy telejesen más kategória de mindkető nagyon jó a maga nemében.
Ja és azért az sem elhanyagolható tény hogy a Falling Down a maga idejében nem volt siker sőt nagyon is le húzták, később lett kult.

Dante 2008. 05. 13. 15:23

Remek film, Slater alakítása brutálisan jó, élvezet volt nézni ahogy parádézott... a befejezés meg keményen odacsapott, és abból a szempontból azért hasonlít a Falling Downhoz hogy egy irodista, túlhajszolt féri egyszerűen bekattan, és le akar mészárolni mindenkit.

dimitrij 2008. 05. 13. 16:07

hűű, elég nagy a szórás a vélemények között. :) ha ennyire megosztja a zembereket, akkor mindenképp nézős lesz.

pisketi 2008. 05. 13. 19:41

Erdekes film, de egyetertek bobbyperuval, a karakterek el vannak tulozva, ahogy az egesz tortenet is. Nem rossz, nezzetek meg ha "dark" hangulatbna lesztek, de ebbol a temabol tobbet is ki lehetett volna hozni...6/10

Bigbone 2008. 05. 13. 20:09

LOl azt hittem HRG van képen, mondom mi ez Heroes post? :)

Psion 2008. 05. 14. 10:28

Nekem tetszett a film. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy munkaidőben, a számítógépemen néztem meg a filmet. Miután végeztm, át is küldtem egy kollégának, s ő is pozitívan értékelte a látottakat. :) Bár a számítógépes trükkök tényleg vacakul néznek ki, de ez a mozi nem erről szól.

soder 2008. 05. 17. 19:51

Nekem nagyon bejött, főleg Slater alakítása. Valóban, depis hangulatban kell megnézni (vagy hogy az ember képes legyen azonosulni a főszereplővel?)

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.