Segítség, nem látok semmit!

Igen, a Bond kapcsán újra fellángolt a kamerarángatással szembeni ellenségesség, és én direkt nem vettem az írásba nehogy csak arról legyen szó, de komolyan mondom, még engem is zavart. Miért van az, hogy mindenki kamerát rángatva próbál akciófilmet csinálni és mégis csak összesen körülbelül 2 rendezőnek megy? Az átlag ember azt gondolná, hogy az operatőrön meg az vágón múlik, de valahogy mégis rendezőkhöz köthető a rendes használat (bár nem szabad közel ülni a vászonhoz náluk sem).

Erről az egészről Spielberg tehet?

A múltkor néztem a Rambo első részét és teljesen fasza volt, hogy nyugodtan lehet követni az eseményeket. Előre ugrunk több mint 10 évet, egészen a Ryan közlegény megmentéséig, és láthatjuk mennyire ráizgul a nép a dokumentarista stílusra “ott vagyunk a harctéren”. Igen ám, csakhogy Spielberg – lehet előtte is volt, de akkor ő élesztette fel az alvó oroszlánt – rángatózó követői valahogy figyelmen kívül hagyják, hogy azért az öregúr filmjében mégsicsak lehetett látni mi történik. Most akkor vegyük a legújabb Bondot, a Quantum of Solace-t, az elején a kocsis jelenet után van egy üldözés, és hiába figyeltem mint állat, mégsem tudtam elsőre, hogy ki üldöz kit. Felvillan a pénz, látszik hogy rengeteget fektettek a kaszkadőr jelenetekbe, de aztán a követhetetlenséggel jól el is tüntetik. És pont ezért mondom, hogy a rendezőn múlik valahogy, mert ehhez a Bond-filmhez a Bourne-csapatból kölcsönöztek embereket, mégsem sikerült eltalálni a ritmust.

Nem titok, szerintem a Bourne-t is készítő Paul Greengrass az akinek a kamerarángatásban sikerült megtalálnia azt a határvonalat, amit a “pont nem idegesítő, hanem marhajó” jelzővel illetnék (persze sokaknál ő is kivágja a biztosítékot, tudom). Most ott tartunk, hogy akciófilm nincs rángatás nélkül, mindenki akarja csinálni, és marha kevésnek sikerül közülük. Még a nagy Michael “awesome” Bay bicskája is megbicsaklott a témán, bár otthon nézve tényleg jobb a Transformers kicsit, csak hát a filmet elvileg nagy vászonra tervezték.

(És akkor a technika sorozatokban levő használata egy külön misét megérne, hiszen nekik se idejük se pénzük jól kidolgozni egy akciót, aztán felvenni nagy rángatással sokszor és tökölni a vágással heteket akár, hiszen másodpercenként kell váltani képet – ebből születik valami olyasmi, hogy jobbra balra mozgatják a kamerát aztán lesz ami lesz. Mi meg érezzük, hogy 20-al ment az a kocsi a felvételnél, de próbálták elrejteni.)

Ezúton szeretném megfogalmazni, hogy kérjük vissza a rendes akciójeleneteket végre, a Mátrixos lassításokat ahol minden másodpercet ki lehet élvezni a gyakásban. Megvan a helye a rángatásnak is, de csak gyakorlott kezekben, és ha nem mindenki azt csinálja. Remélem valaki rájön, hogy manapság az átlátható akcióval lehet kitűnni az elmosódott tömegből és rá is repül a témára.

human
írta
2008. 11. 16. 12:53
megjelenés
67
hozzászolás


67 hozzászólás a “Segítség, nem látok semmit!” bejegyzéshez

  1. Én a magam részéről utálom a kamera rángatós akciókat. (télleg nagyon kevés az ilyen típusú élvezhető akció)
    Sokkal jobb ha vagy real timeba mutaják az akciót, vagy belassítanak. Egy jó kis lassítás, ahol az akció minden momentumát kiélvezhetjük, a legjobb. Hol van már amikor a Matrix 3ban Neo pofánvágja Smithet és még azt is mutatják, ahogy az ökle szétüti a vízcseppeket?

  2. semmi értelme a rángatásnak, és nem csak azért mondom, mert fizikailag rosszul leszek tőle, hanem azért is, mert egy jól megkoreografált akciójelenet mindig is sokkal többet fog érni sztem

    a ryanben volt a dokumentarista stílusból, no de azért rendesen volt mellé koreográfia is, nem volt az ember képébe dörgölve, hogy olyan, csak azt sugallta, vagy nemtom, hogy mondjam, mindenesetre nem volt olyan szembetűnő, lehetett tőle élvezni a filmet, ugyanúgy, mint a “kamerás” filmeknél, a cloverfieldet a mai napig nem tudtam végignézni, de pl. diarynál egy idő után fel se tűnt, hogy ilyen filmet nézek, max csak abból, hogy ki-be kapcsolgatják a kamerát

    szóval egyetértek, hozzáértők kezében nézhet ki jól, bár én ott is felejteném magát a rángatást, a gyors képváltással amúgy nincs bajom, max csak akkor, amikor tényleg azt se tudja az ember, hogy most mi van

    amúgy meg ha már realisztikus mozi, akkor legyenek szagok, lökdössön a szék, meg mittomén, mert akkor már azt mondom, hogy egy külön műfaj, egy külön moziban, és legyen, max ha nem tetszik, nem látogatom, de hogy váratlanul is felbukkan ez csak úgy egy filmben, holott semmi értelme, és nem igazán ad hozzá semmit a dologhoz, pláne, hogy elokádom magam tőle, úgy kösz, nem kérem

  3. Tényleg kevés jó ilyen tipusú akció van, bár én szeretem őket. Örök kedven Tony Scott, aki nem is annyira a rángással machinál, hanem a vágással. Rengeteg kritika éri, de én kifejezetten szeretem azt amit ő művel. Persze több a rosszul alkalmazott rángás és vágás az akciófilmekben, mint a jó.

  4. Pont ma láttam egy rövid klippet a Transporter-ből, basszus annyira kapkodták a kamerát, hogy konkrétan nem láttam semmit, fél másodpercenként, nagyon idegesítő.

    Children of Men-ben volt, amikor jó sokáig követte főszereplőt egy kamera vágás nélkül. Én ezt szeretem.

  5. A QofS akciójeleneteit tönkretette, főleg a tetőn mászkálós jelentet+kötélcsöngésűt, de még a motorcsónakos jelent is el lett cseszve! A legdrágább bond és semmit nem lehet látni belőle, ez igen marc foster, a kókler!
    Más valahogy Ryan közlegénynél tényleg működött és oda illett is+ott nem az volt sztem a cél, hogy de cool hanem ,hogy olyan dokumentarista, ott vagyunk a háborúban, régi híradós stílusban nyomják, művészeti koncepció! Hol vannak a Die Hard, Halálos fegyver, Stallones, Swarcis stílusú jó akciófilmek, ahol élesben jól látható minden és “élvezhető”, néha a kevesebb több!
    +nem értem eleve minek próbálják be ilyenre, azt hiszik azzal több lesz, még ha működik is lásd Bourne ok jó! De nem sokat tesz hozzá a filmhez és élvezhetőséghez, nem sokat érne ha nem csinálnának mellé, olyan kemény és élethű autósüldözéseket, mint a Roninban! Szóval sokkal több a veszteni való, mert amit nyerni lehet vele és veszteni óriási különbség!

  6. Cloverfieldben kifejezetten tetszett, QoS-ban nagyon-nagyon nem, és engem is idegesít többnyire. Matrix akciójelenetei, a lassítás… ez terjedhetne el… :):)

  7. Teljesen igazad van Human. Boune-nél még el lehetett viselni, bár ugye nem az én világom, itt viszont számomra tönkretette a filmet. Néha a kevesebb több, ráadásul úgy érzem, ezek a rángások nagyon sokba kerülnek, s ugyanennyi pénzből nézhetően lehetne kicsit hosszabb is az az akció.

  8. Én úgy vagyok vele, hogy lehet ezt jól is csinálni, meg ritka gyökér módon. Szerencsére az utóbbihoz elég kevésszer volt szerencsém.

  9. Szerintem pont a Greengrass féle második Bourne film volt az ahol már átlépték az elviselhetőség határát kamerarángás tekintetében.

  10. hat pl a Zack Sneyder gyereket azert birom nagyon, mert pl a 300-ban profin meg vannak oldva az akciojelenetek, es a hasonlo ruhak ellenere tudja az ember, hogy most akkor kinek kell drukkolnia

  11. Szerintem erős túlzás azt állítani, hogy a ryan közlegény óta terjedt el a kamerarángás. Előtte és utána is voltak ilyenek, de azokat jókor és szándékkal használták. Remek példa erre a Collateral, ahol a kamerarángás Jamie Foxx által játszott túsz(bábu) érzelmi, lelki, fizikai állapotát tükrözte, míg a vérprofi bérgyilkos Tom Cruise-t mutató jelenetekben a kamera teljesen statikus, egyenes vonalvezetésű volt.

    Az igazi elterjedést inkább a Bourne indította el, ahol a rángás alapvető koncepció volt az akció felfokozására vagy annak átadására. Innentől lett kiindulópont a rángás, amit az akciók kitöltenek, nem pedig fordítva, ahogy helyesen kellene.

  12. human szívemből szóltál, hozzáteszem a “Mátrixos lassítások” effektus sem mindig állja meg a helyét lásd Wanted (mármint önmagában kevés és uncsi ha erre építenek egy filmet), de pl a 300-ban remekül alkalmaztak a jól időzített lassíttatásokat és nagyon jó ritmust adtak a csatajeleneteknek.

    A legjobb poén az lenne ha csinálnának egy true 3D IMAX filmet és az egészet tele raknák “rángatós” jelenetekkel. Lenne mit takarítani :D

  13. madcows-szal értek egyet!
    Zenei metafórával kifejezve néha egy egyszerű hangkitartás jobb, mint percekig hajlítgatni ugyanazt a hangot.

    (igen, nem szeressük a kamerarángásokon kívűl az értelmetlen r’nb-s hajlítgatásokat sem!)

  14. Egyébként ezt hogy csinálják a gyakorlatban? Tényleg kézikamerával veszik fel a jeleneteket, vagy az eredetileg stabil képet utómukálják meg “körbevágással”?

  15. Egyébként számomra a Battlestar Galactica az etalon ezen a téren. Beszarás, hogy milyen jól áll egy ilyen sci-fi képvilágnak az enyhe rángatás, meg zoomolgatás űrhajón belül és kívül egyaránt. Bár a BSG más szempontból is karcolgatja a tökéletesség határát. :)

  16. Ez jó volt! Menjünk tüntetni emberek a főtérre! Nem emlékszem, volt rángatás a Takenben vagy a Shoot em up-ban?

  17. egyetértek, a rángatást dobják ki, helyette olyan, vágás nélküli, követhető akciót kérek, mint a children of men-ben volt; pl. az a jelenet, amikor megtámadják a főhősöket a kocsiban – egy darab rángatás nincs, szép lassan mozog a kamera és mégis olyan, mintha bent ülnénk a kocsiban és minden látszik: http://www.youtube.com/watch?v=igHDJIpVaNI

  18. Megmondom a frankót!
    A próféta szólt belőled human, mostanában 1-2 írásod nagyon nem tetszett, sőt kifijezetten írritált, de ezt nagyon összhoztad, csak így tovább :)

  19. Ma szerintem Timur Bekmambetov a legjobb akciórendező. Átlátható, kreatív, elképesztő jeleneteket tud összerakni, hihetetlenül fantáziadús, igazi vérfrissítés, amire a szürke Hollywoodnak szüksége van. A Wanted bárki mással foskallantyú lett volna, de ő simán kihúzta a szarból.

  20. “5. Pocok, ekkor: 2008. 11. 16. 13:41
    Children of Men-ben volt, amikor jó sokáig követte főszereplőt egy kamera vágás nélkül. Én ezt szeretem.”

    lásd még: Snake Eyes (Brian De Palma) ahol asszem az első 10 perc(de min. 5) van “egyben” végig Cage-t követjük
    én is ezt imádom, nem is adok ki pénzt a mai “akció”filmekre (elég szomorú h Bond is már csak egy a sok akciófilm közül)

  21. nekem greengrass is sok, ez is mutatja, h az általatok is használt “tűréshatár” mennyire szubjektív fogalom.

    továbbá a bemutatás ideje is relatívvá teszi a problémát: ld éppen ryan, ami anno sokaknál kivágta a biztosítékot, de páran minimum rosszul lettek (nem csak a belektől). ami most sok, az nemsokára kevés lesz (ld. intensifying continuity: nálam okosabbak stopperrel a nyakban kimutatták, h az évtizedek során miként gyorsultak a vágások (tudom, h a kameramozgás meg a vágások száma nem ugyanaz, de hogy összefüggenek, az nem kétséges)… ha human megengedi, itt egy link egy ilyen oldalhoz, ahol az average shot lenght-t számolgatják: http://www.cinemetrics.lv/database.php)

    cloverfieldet és bourne-t összemosni nem érdemes: előbbinél a rángás motivált, a cselekmény és így a koncepció része (ld. még REC), míg utóbbinál mindössze esztétikai (pszicho szinten drámai) szempontból indokolt.

  22. Amúgy ebből a Bourne-ból öt percet láttam (fasztuggya, melyik részből), és borzasztóan fájt tőle a fejem utána. (Ja és Matt Damon, mint akcióhős? Nahaggyámá.)
    Ezt a kamerarángatós dolgot egyedül a Shieldben bírom ki.

  23. “Ja és Matt Damon, mint akcióhős? Nahaggyámá.”

    hehe, ezt én is megemlítettem az akciósztáros írásomban régebben :)

  24. Én a szemtől szemben akció jeleneteit imádtam anno(és ma is).
    Ott is inkább az egyedi POV-tól látványos az akció, nem a rángatástól.

    Bár nem vagyok filmes, de szerintem a rángatás azért (is) lett divat, mert egyre több pénzt fordítanak a spec effektekre, – robbanásokra gondolok itt meg törés zúzás stbre. Ami miatt túl drága lenne 1-1 jelenetet sokszor felvenni, többféle állásból, hogy utánna látványos akciót vágjanak össze belőle.
    Így gondolom kevesebb kamerával veszik a jeleneteket, hogy ne lógjon be egyik sem a képbe… vagy ilyesmi. :)

  25. Nekem bejön az élvezhető “kamerarángatás”. A Bourneban egyszersem zavart, bár a második részben azért egy picit visszábbvehettek volna belőle.

  26. A rangatas ertelmetlen, undorito es rendkivul nagy bloff. Nem latsz semmit, igy nem is kell semmit rendesen megcsinalni. A Wanted autosuldozese is egy kalap fos sztem, nem igazan vagyok vevo arra, h 1-2 szines csik felvillanasat nezzem, aztan ramondjam, h hudeallat.
    A rangatasnal mar csak a gyors vagasokat utalom jobban es ebben sztem pl. a Bourne trilogia pont nagyon nem jo. Egy, a Werckmeister harmoniakrol irt kritikaban volt szo az egyes felvetelek atlagos hosszarol filmenkent: a Werckmeister harmoniakban ez 3,7 perc (149 perces film, osszesen 39 vagas, imadom minden pillanatat), a Bourne Supremacyben 1,9(!) masodperc. A mai filmekben szinte nincs is kameramozgas, inkabb letamasztjak a kamerat, elinditjak egy masodpercre aztan vagas. Ezt megismetlik 10000x es kesz a film. Soha nem ertettem pl. miert kell mindig annak az arcat mutatni egy filmben aki epp beszel, sokszor erdekesebb lenne egy olyan beallitas, ahol 3-4 percig nincs vagas, m2 szereplot mutatjak vegig es latjuk m2juk mimikajat, reakcioit. Ehelyett altaban egy Szia! Szia! Hogy vagy? Jol! szintu oriasi parbeszed alatt van 3 vagas, kapkodo lesz az egesz es jojoznak a szemeid. Etalon ilyen szempontbol Hitchcock Kotel c. filmje, ahol a kozel 1,5 ora alatt osszesen 8db vagas van, az is elrejtve. A kamera mozog, szukseg van egy jo operatorre, a szineszek nem bakizhatnak 10 percen keresztul (es azert csak 10 perc volt vagas nelkul, mert 300m-nel hosszabb tekercset nem lehetett akkoriban hasznalni). Ketseg kivul joval kemenyebb melo igy filmet csinalni, de az eredmeny magaert beszel sztem. Az ember megnez 1-2 ilyen filmet (Tarr Bela filmjeit ajanlom elsosorban, mar csak egy kis muvelodes miatt is erdemes megnezni tole parat) es utana minden mas film zavaronak, kapkodonak es igenytelennek tunik.
    Szoval en egyertelmuen a rangatas es gyakori vagas ellen tennem le a voksom, minosegibb, jobban rahangol a filmre, tobbet mutathatnak magukbol a szineszek es a rendezonek is sokkal jobb szineszvezetest kell megoldani. Ergo ha vki ezt jol csinalja, akkor sokkal igenyesebb es jobb film az eredmeny velemenyem szerint. Persze azt is megertem, aki a fentiekbol adodo lassabb temponak nem hive.

  27. A Serenity (film) nyitójelenete utáni öt percben nincs vágás. Arra a jelenetre gondolok, amikor Mal végigsétál a hajón, miközben az belép a légkörbe. Nekem az is bejön. Már láttam kamerarángatós és hosszú, vágás nélküli felvételes filmeket is, és egyik sem zavart.

  28. Engedelmetekkel én is tiltakoznék :).
    Ahogy írtam a Quantum csendje hozzászólásomban, kinyírnám és szétcincálnám, aki kiatalálta ezt a kamerarángatós faszságot :-). Az új Bond film emiatt nagyon csúnya kritikákat kap Amerikában is, szóval reméljük meghallgattatik az imánk, és a jövőben egyre kevesebb filmet készítenek majd ezzel a stílussal.
    A Rambo 4. része is így lett megcsinálva, követhetetlenek voltak az akciójelentek ott is! Kár érte…
    Valahogy visszakellene csalogatni John Woo barátunkat Hoollywood-ba, hogy készítsen még pár fasza akciót, mivel ha valaki nem tudná, a lassított akciójelenetek az Ő védjegyei. A Mátrix filmek is csak az ő stílusát majmolták….

  29. Nekem nincs vele semmi bajom. Az új Bondban is tetszett, és tudtam végig követni a dolgot, meg úgy általában tetszik. De ugyanakkor tetszik a lassítás, és a real-time is szóval szerintem nem kéne senkinek megmondani, hogy melyik irányba kéne elmennie a film gyártásnak. Szép is lett volna, ha pl a Bondban bullet time. Na az lett volna a kurva nagy szégyen. Ami működött a 300ban az pl a Bondnál nem illet volna oda, mert az nem hős film (szerintem a 300nál ez a lassítás gyorsítás nagyon rásegített arra, hogy növelje ezt a érzést). Aki nem viseli el a rángatást, az ne moziban nézzen ilyen típusú filmet (vagy lol vegyen hátra jegyet), és inkább otthon a tv-n, mert úgy nem zavaró ennyire.

  30. NBZ85: “Aki nem viseli el a rángatást, az ne moziban nézzen ilyen típusú filmet (vagy lol vegyen hátra jegyet), és inkább otthon a tv-n, mert úgy nem zavaró ennyire.”

    Ezt azért te sem gondolhatod komolyan. Maradjunk csak a Bond-filmnél, amire két éve mind a Bond-rajongók és elég sok filmrajongó is várt. Tényleg azt mondanád nekik, hogy várják meg míg megjelenik a dvd és nézzék meg otthon a filmet.

  31. két OFF:
    – a számomra alap /etalon/ akciófilm mindmáig a Broken Arrow (jó öreg Woo bácsi) lehet, hogy 12 éves, de AZ akciófilm, bárki bármit mond
    – nem tudja valaki, hogy a mchn által említett The Rope-ot hol lehet megszerezni, esetleg dvd-minőségben?

    és bocsi az OFFtopicért

  32. Mikor Bond fejjel lefelé lógott a lábánál fogva, na ott én csak akkor jöttem rá, hogy melyikük is lóg, mikor sikerült elérnie a pisztolyt. Pedig tényleg nagyon igyekeztem. :)

  33. a kötél rég kijött itthon, a Hitchcock gyűjteményben még kapni is lehet, a technika amúgy tényleg tök jó, én is megemlítettem anno a running time-nál, ami hasonló elven készült, csak a szabadban, és nem egy szobában

  34. Hát, ha jól emlékszem (régen volt már, és azóta nem is néztem :)) a Ryan közlegényben azért nem 5 centiről vették a jeleneteket, és úgy rángatták a képet. Ellenben a Transformersben és a Borune 2-ben viszont sajnos igen, és ezért volt moziban nekem csalódás mindkettő. Bourne harmadik részében azért már sikerült nekik finomítani a dolgon, és az élvezhetőbb volt sokkal (igaz, azt nem moziban láttam).
    Transformersben például a vége felé az autópályás üldözés nagyon rossz.
    És szerintem azért egy olyan filmben, amiben több szálon fut a cselekmény, még Hitchcock úrnak is nehéz lenne megoldani a vágás nélküli filmezést :) Ja, és a Bourne egyben, ha jól emlékszem, akkor egyáltalán nem használták ezt a technikát. Például amikor a lakásban verekednek a közepe felé, látni mindent.

  35. András

    A Rés a pajzson nekem is nagy kedvencem, ha 10-szer nem láttam, egyszer sem :-). Travolta-Woo páros verhetetlen :-).
    Negyed annyiból sem készült, mint a legújabb Bond film, mégis sokkal látványosabb… Mert olyanok készítették, akik értenek az akcióhoz. Nemúgy, mint a mai förmedvény Bourne filmeket, nameg a borzasztóan irritáló Quantum csendjét….
    Komolyan mondom, nem értem, mi ez a fenenagy Bourne láz az utóbbi időkben, van bennük pár 1-2 perces bunyó, a végén pedig egy 3 perces autósüldözés, amiből nem látsz semmit a szaros kamerarángatás miatt. Felháborító, ez lenne a mai sikeres akciófilm receptje?? Kérem vissza a 90-es évek akciófilmjeit :).

  36. Jólvan most kicsit megnyugodtan, hogy nem én vagyok a hülye. :D Sok akciófilm már-már annyira pörög, hogy fonalat veszítek ki kit lő, vagy ki veri éppen a másikat félholtra. Ezeknek a jeleneteknek így nem sok értelmét látom, max. sikeres töltelék…

  37. Ez a fajta mozgékony kamerakezelés divathullámmá alakult, sokszor értelmetlenül, hisz maga a jelenet nem minden esetben követeli meg.

    Nem Spilbergnél jelent meg először (a ’70-es évek zsarufilmjeinek üldözési jelenetei sokszor ebben a stílusban jöttek létre), csak nála figyeltek fel rá újra, erre a “dokumentalista-illuziót” keltő kapkodásra. Paul Greengrass vált viszont a mesterévé, nem Bourne esetében, inkább a Véres vasárnapnál.

    Bourne és a 93-as járat sikere megbabonázta a szakma “cool-director”-ait, akik minél stílusosabbak igyekeznek lenni az adott példához hasonulva.

    Bourne belső kamerából felvett ütközéseit, a hirtelen becsapódások képét nemegy sorozatepizód is ellopta, néha kellemesen feldobva a jelenetet(Life).

    Bond realizálása, a katonásan csontos baltaarc és valódi erőnlétfitogtatás mellett szükségszerűen hozta ezeket a filmezési jegyeket. Kézitusa-koreográfiájával hitelesebb élet-halál harc születhetett 007-es módra, szerintem klassz álláspont, bár néha szembántó tempóban filmezve.

    A hullám lassan végigfut az akciófilm műfaján és lecseng, olyan tipikussá fog válni, hogy a Tranfsformers-rendezők aktuálisabb tolvajlásba kezdenek a mozgalmas kamerakezelés mestereitől.

    Várjuk ki a végét, 1-2 évig tart még a dolog és csak a valóban szükséges pontokon jelenik majd meg.

  38. Egyébként engem rettenetesen idegesít, Cloverfildet csak nehezen szenvedtem végig, és már a Blair Witch sem tetszett, illetve a többi ilyen kamerás baromkodás sem.

    Abszolút nem érzem úgy hogy ott lennék, mert EGY KÉNYELMES SZÉKBEN, FOTELBEN ÜLÖK, eszem, elmegyek pisilni stb. Nem vagyok ott amikor odazuhan a szabadságszobor feje, és nem az én nyakamnak ugrik a zombi.
    Viszont baromira idegesít a rángatás, és nehéz beleélni magam a szituációba – nehezen mélyülök el ilyenkor a filmben.

    Nem azt mondom, hogy legyen minden Mátrixos, de ez egy teljesen egyszerűen megoldható probléma, csak akarni kellene.

    Nagyon jól látszik a különbség az új Batman filmekben például.

    A Beginsben sok a vágás, jó voltak okai, de a végén már kicsit hátrébb húzhatták volna a kamerát. Meg is említették jó páran, és voilá a TDK-ban tökéletesen követhetőek a bunyók.

  39. Szerintem is Paul Greengrass a Véres vasárnap c. filmjéből vitte át ezt a fajta “dokumentarista” módszert az akciófilmek világába. Csak abban a filmben még rendkívül jól működött a dolog, hiszen a tartalom abszolút megkívánta ezt a fajta realista megközelítést. És valahogy nagyon újszerű volt akkor, ahogy a néző/kamera együtt mozgott a tömeggel és részesévé vált az eseményeknek.

  40. Shadower: “Ezt azért te sem gondolhatod komolyan. Maradjunk csak a Bond-filmnél, amire két éve mind a Bond-rajongók és elég sok filmrajongó is várt. Tényleg azt mondanád nekik, hogy várják meg míg megjelenik a dvd és nézzék meg otthon a filmet.”

    Most miért ne gondolhatnám komolyan? Ha zavar, ne menj el rá mert nem érzed majd magad jól a film alatt, és kidobott pénznek fogod érezni. Ha kihozod dvd kölcsönzőből 1 olcsóbban jössz ki, 2 kapásból többször is meg tudod nézni etc. Ha engem zavarna tutira nem mennék el rá az biztos. Senki sem szeret maga ellen cselekedni. Szerintem ez ilyen egyszerű.

  41. Egyszerű a kérdés:
    Ha meg se nézed, honnan tudod zavarna-e?

    Az alapján hogy mások mondják? Jó vicc… Ezt szó szerint látni kell, hogy el tudd dönteni.

    + moziban más dolgok is vannak, amik az élményhez hozzátesznek. És az hogy 1 maximum 2 jelenet ilyen, még nem a világvége, maximum kellemetlen rész.

    A végső akció jól látható volt pl a QoS-nál is

  42. Bizony, sokan elkezdték másolni a technikát; aminek valóban csak akkor lenne értelme, ha a lehető legtöbb ember tűréshatárán belül mozognának. Viszont sokan sztem még próbálják hangsúlyozni is, hátha nem tűnt még föl a nézőnek, h mozog a kamera. :-)
    Pedig lenne helye ennek is, csak mértékkel, ahogy minden másnak is.
    Mátrix után volt lassítás/bullet time örület, aztán az is lecsitult.
    Bár én a nagy totálokat és a flying camat szeretem nagyon, biztos vagyok benne, h sok tehetségtelen filmkészítő azokat is képes lenne rosszul alkalmazni.
    Azért még reménykedem, h tudnak majd újat mutatni a jövőben; mert már nagyon hiányzik számomra a 80-as, 90-es években átélt “varázslat”. The Abyss, Terminator, Star Wars… minden filmben volt vmi új.

  43. újabb jó érzékkel felvetett kérdés. :) grat érte human.

    a magam részéről abszolúte mátrix párti vagyok, inkább lassítsák, a képet, mint hogy rángassák a kamerát, vagy úg vágjanak össze töredék-másodperces képeket, hogy abból valami egézen más jöjjön ki, mint amit a kamera rögzített.

    ami nekem nagyon bejött a mátrix után, az a 300 volt, ha csak és kizárólag az összecsapások ábrázolására gondolok. persze érződött a műterem fíling, de pl. amikor néhány spártai összehangolt mozgással aprította az ellenfeleit, és függően attól, hogy épp összekötő kard+pajzsmozgás van, vagy épp húst+csontot+belet vágott gyorsult, meg lassult a jelenet sebessége, na az nagyon rendben volt.

    persze a kamerarángatás kapcsán nem vagyok radikális, annyira nem zavar a dolog, legfeljebb kicsit ront a filmélményen. viszont az, amikor kézikamerával vesznek fel egy filmet, attól Mammut-hoz hasonlóan fizikai rosszulétig képes vagyok eljutni, se a Cloverfieldet, se a többi ilyet nem bírtam, meg nem is akartam végignézni.

    összegezve: ez a kamerarángatás zsákutca, kiváncsian várom, hogy mi lesz az új trend.

  44. A Hancock és a Királyság nem egy akciódus filmek, de azt a kevés akciójelenetet is sikerült elbarmolni azzal, hogy parkinson kórban szenvedett az operatőr :-).
    Továbbá a John Rambo c. filmben is irritált ez a stílus, nem tudom megfigyelte-e valaki, de ott ráadásul még az emberkék mozgáskultúráját is felgyorsították, majd darabosították, majd megint felgyorsították…, tisztára felesleges és ugyanakkor béna akciójelentek jöttek ki belőle :(.

  45. szerintem a leghátsó sor a legjobb a moziban.

    egyébként meg akciófilmet nem lehet hosszú snittekkel leoperálni. sajnos a színészeket néha ki kell cserélni kaszkadőrre, vagy bábura néha valaminek fel kell robannia, muszáj több kameraállást használni, ennyi kész.

    a rángatás igazából annak a zabigyereke, hogy a kamerák és a kameraállványzatok odáig fejlődtek hogy mindent meg lehet csinálni. és valami idióta kitalálta, hogy ha szuperközeliben rángatja a képet a fontosabb momentumok között, akkor az pergős… ez ugyanolyan, hogy a nyolcvanas években minden rockzenekar a van halent akarta utánozni, amíg nem jött a metallica

  46. A kezikamera meg onmagaban abszolute nem hatrany, tokeletes pelda az Inland Empire Lynchtol, ami tobbek kozott ennek koszonheti azt, h en pl. a vilag legjobb filmjei kozott tartom szamon (masok meg rendkivul ruhellik az igaz, de itt egy igen kiforrott kezikameras filmrol van szo).

  47. TOny Scottra visszatérve: Tiszta Románc, mexikói felállás utáni lövöldözés a legjobb, hideg kiráz amikor megnézem. Smokin Aces lövöldözései is ezért tetszettek. Ott jol áll hogy néha hol gyors hol lassu.
    Egyékbként tudtátok hogy Bullet time elöször egy 90 es évekbeli magyar filmben volt?:D

  48. “emberkék mozgáskultúráját is felgyorsították, majd darabosították, majd megint felgyorsították…”

    nem akarok szakbarbárkodni, de ez ennél egyszerűbben készül :) shutter effectnek hívják, és ettől van az hogy nem elhúzott paca a srác futás közben.

  49. A leggyönyörűbb kameramozgás (és kamerarángatás) a született gyilkosok című filmben volt. Az operatőr valami zseniális munkát végzett. Egyébként az összes film amit ő fényképezett(Robert Richardson) mestermunka!

  50. Ok, felőlem hívhatják shutter effectnek is, a lényeg, hogy egy akciófilmben nagyon bénán néz ki :-).
    Egyébként az egész kamerarángatósdi a videoklipek világából származik, nem? Sok rendező videoklipeket rendezett, mielött játékfilmek készítésébe vágta a fejszét…Aztán jöttek olyan rendezők, akik továbbfejlesztették ezt a stílust és ezzel sikerült elba_ni néhány eksön movie-t (pl. Greengrass Bourne filmjei).

  51. Hát én a Transformersnél moziba voltam.Többet nem megyek.
    Nem csak szemcsés és homályos-sárgás-szürkés a kép alapban de nagyon királyul ugy lettek a jelenetek megcsinálva.. ..ahogy.

  52. szívemből szólsz.
    megemlíteném még a mozikban eluralkodó őrületet is, nevezetesen a hangerőt. attól lesz élvezhetőbb egy film vajon, hogy hallássérülten jövök ki a teremből? elmebaj.

  53. Ryan közlegényben a partraszállásnál egyenesen tökéletes volt, Cloverfield-ben is teljesen jó volt. A Tranformers-ből csak jeleneteket láttam, de ott annyira idegesítő volt ez, hogy szerintem sosem nézem meg.

  54. “Cloverfield-ben is teljesen jó volt.”

    a cloverfieldet most ne vegyük ide, meg a blair witch projectet sem. azoknak az a lényege, hogy az egyik szereplő egy kamerát tart a kezében.

  55. asszem az, h hany (es melyik) rendezonek sikerult jol alkalmaznia a kamerarangatast, izles dolga. engem sokkal jobban idegesit, h ha egy filmnel bejon vmi ujszeru megoldas, akkor szinte minden kozepszeru rendezo is azonnal raugrik a temara, es addig facsarjak, mig mar az eredeti film megoldasai is idegesitoen elcsepeltnek tunnek.

  56. Hm, hadd szóljak hozzá én is ehhez a témához…
    Személy szerint a kameramozgást egyáltalán nem szeretem (de ez az én agyam korlátolt, greenawayista csökevénye, ízlések és pofonok). De az, hogy az idegeimre nem az inteligens asszociatív vágással vagy akár jó forgatókönyvvel (ld. Alfred Hitchcock, de akár Ridley Scott korai filmjei, sőt, időnként Spielberg maga) akarnak hatni, hanem azzal, hogy vitustáncot járatnak a kamerával… azt nem tudom lenyelni, és lenézve érzem magam. Mintha azt mondanák: á, a nézőnek úgyis mindegy.
    Jegyzem meg, nekem a minimális is idegesítő ebből az epilektikus rohamból… asszem, a KésAlattot néztem a múltkor, és az idegeimre ment, hogy picit, egészen picit mozgatták a kamerát. Ez még rosszabb, mintha nyilvános, mert szinte észrevehetetlen idegesítéssel próbálják behozni, hogy nem volt jó forgatókönyvük, vagy mittudomén…

  57. Azért a Ryan-féle kamerarángatás egészen más tészta: ott egy katona szemszögéből láttuk a partraszállást, a mai akciófilmekben szó sincs erről (hogy vmelyik szereplő szemszögén keresztül nézzük). A másik fő különbség, hogy az új Bondban és a Bourne filmeknél agyon is van vágva az akció (azon felül, hogy rángatózik a kamera). 5 vágás/mp minimum. Szerintem főleg ezért élvezhetetlen sok ilyen film (pl snake eye), és Bourne is sokszor idegesítő volt. Azt viszont még most sem értem, hogy a drámázás közben miért nem lehet fix kamerát használni?

  58. természetesen ennek is a magyarok az okai. ha nem lett volna egy bizonyos Robert Capa (szül. Friedmann Endre), aki a D-Day napján kigrik a vízbe a sok-sok Ryan közlegénnyel, és az ellőtt filmjeiből nem marad meg nyolc képkocka, akkor Spielberg nem akarta volna ezt a nyolc kockát reprodukálni a partraszállós résznél a katonák perspektívájából.

  59. Hm énis Tony Scottot favorizálom a témában, kurvajók a jelenetek és a képi világ. Transformerst tudtam hogy olyan lesz amien..de legalább a nap felkelt abban is háromszor:D

  60. Nekem a Eagle Eye-ban a Porsche üldözős jelenetnél ment fel az agyvizem legutóbb, mikor nem igazán tudtam követni ki merre megy és mi történik…
    Remélem ez a “divathullám” hamar lecseng és kapunk normálisan megrendezett akciójeleneteket is…

  61. Nem olvastam végig a kommenteket. Tudom illene, de sajnos nagyon lusta ember hírében állok, ezért nem tettem. Ha esetleg olyat írok amit előttem 25-en már leírtak, és körbejártak mély tisztelettudó elnézést kérek.

    A kamera heves mozgatása adja a jelenetek feszültségét, és valóban a néző úgy érezheti szereplője az akciónak. De ezt nem csak “ultramenő szuperkaszabolós kardos baszós” filmeknél lehet kitünően alkalmazni, hanem minden más olyan jelenetnél, ahol a főhangsúly a feszültségkeltésen van. Hadd éljek egy konkrét példával: Ponyvaregényben, az adrenalin injekció. Kézi kamerával felvett jelenet, mindenféle állvány, vagy steadycam felszerelés nélkül. Nem a videoklipekben használt eszméletlen vágásmennyiség adja a feszültséget (a jelenetben alig van egykét nélkülözhetetlen vágás), hanem a remek kamerakezelés, a dialógus és a szituáció. De akkor mégegy példa, és akkor jöjjön Mr. Spielberg. Jurrasic Park, amikor a T-rex elöl menekül az a halom kis “dinó”, és az emberek is belekerülnek a vágtába. Steve ott is szimplán kézikamerával vette fel a jelenetet, és a kameraman a szereplőkkel együtt vágtázott, ezzel is növelve a feszültséget. És akkor (talán még most is), ettől tényleg beleélték az emberek magukat. Persze nem csak a kamerakezelés, hanem milliónyi dolog hozzájárult. Elég szomorú hogy a filmesek nem tudnak mással előrukkolni, mint a vágás eszeveszett használatával.

    Elnézést ha sok (hülyeséget) írtam, jó sok undorítóan nevetséges helyesírási hibával. További kellemes estét!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.