Elysium – Zárt világ

Kezdem azt érezni, hogy a kreatív elméknek kell az anyagi határ is. Avagy Neill Blomkamp harmadennyi pénzből jobb filmet csinált anno a District 9-nal, mint amit most kaptunk.

Az Elysium főszereplői: Matt Damon és Sharlto Copley

Bár az is lehet, hogy a D9 után kinyíltak a pénztárcák, főleg a sci-fi évére gyúrva, fél évvel később pedig rájöttek, hogy 115 milliót adtak ennek a rendezőnek, ideje beleszólni a filmbe, hiszen a pénznek vissza kell jönni. Ez annyira nem jött be, az Elysium 30 millióval nyitott kinn. Nem olyan rossz ez egy R besorolású mozinak, de kevesebb, mint a nulla sztár poweres D9 első hétvégéje. Pénzüknél lesznek, de nem erre számítottak ilyen befektetéssel.

A történet amúgy elég egyszerű. Mondjuk nem teljesen az lett, hogy meg kell menteni a kislányt, van nagyobb ügy is. Úgy tűnik elkerülhetetlen, hogy a District 9-hoz hasonlítsuk, hiszen itt is hasonló a téma, csak most másképp ragadja meg a bevándorlás-szegénység problémáját. A gazdagok egy űrállomáson élnek, ahol mindenük megvan, és minden betegséget meg tudnak gyógyítani, a szegények pedig a túlnépesedett Földön tengődnek, borzasztó egészségügyben, alig létező szar munkahelyekkel. Hatalmas a bűnözés meg minden.

Azt mindenképp el kell ismernem már az elején, hogy Blomkamp zseniálisan tud világot építeni. Mindennek van helye: az összes technikai cuccnak, szereplőnek, tele van élettel az Elysium. Emellett úgy tűnik, hogy az exoskeleton kicsit most új trend, hiszen Cruise is hasonló hacukában fogja ropni.

Forgatókönyvileg nincs akkora baj, bár itt is alap karaktersémákkal dolgoznak, de minden szereplő személyes drámája meg van alapozva kellően, és nem csak klisés mondatokat kiáltanak ki az űrkompból, ez alól talán Jodie Foster a kivétel. Kicsit kimért a film, ez nekem elvett az élményből, néhol szinte látni, hogy x-y jelenet mit alapoz meg előre, de mindre szükség van. Sajnos a fő üzenet eléggé leegyszerűsítve kerül elénk, hiszen minden rossz helyzetben levő színes bőrű, míg a fehér jóléti országok éles határral elkülönülnek tőlük.

A látvány viszont, basszus… Nem csoda, hogy szinte tökéletes, hiszen már alig 40 millióból is csodát alkotott Blomkamp, de amit itt művelnek, hát beszarás. Az összes robot, az összes akciójelenet (amiket nem is vitt túlzásba), maga az Elysium űrállomás, hihetetlen minőség. Szinte sajnáltam, hogy ennyit foglalkoztak a karakterépítéssel, mert még egy robot-Damon harcot megnéztem volna.

Azért tényleg becsúszott a fókuszcsoportozás ide is, és valahol többet vártam a filmtől, de még így is elég szórakoztató lett.

human
írta
2013. 08. 17. 03:11
megjelenés
48
hozzászolás


48 hozzászólás a “Elysium – Zárt világ” bejegyzéshez

  1. Köszönöm!
    Az első normális írás a filmről :)
    Eddig mindenki lehúzta, pedig nekem tetszett, az idei felhozatal élmezőnyében van :), a District 9 meg egy másik film és kész.
    Látszott hogy akik adták a pénzt azok keményen beleszóltak, főleg a film végébe.

  2. Nekem is bejött! Pont ezen gondolkodtam én is a film közben, hogy ez a pali baromi jól csinálja meg a filmjei hangulatát, világát. Ilyen szempontból nagyon ügyes, és a jövőbeli scifiknek tökéletes alaphelyzet a szegény-gazdag ellentét. Kíváncsi leszek hogy fog vígjátékot csinálni :D Bár gondolom az is scifis beütésű lesz.

  3. Közepesnél kicsit jobb, néhol klisékbe hajló film, jó látvánnyal. Én megmondom őszintén untam, ez az elnyomott világ és a gazdagok szembenállása lerágott csont, sok helyen túl szájbarágós, a felvezetések lineárisak. Nem érdemes rá több szót vesztegetni szerintem, 6 hónap múlva azt sem tudjunk, hogy volt ilyen film. AMi azért nagy gond, mert igazából jók voltak a színészek, a látványba nem lehet belekötni, de a rendezőn-produceren-forgatókönyvírón elszállt a dolog. Blomkamp lehet, hogy marad egy egydurranásos meglepetésember? Mert ebben a filmben nem működött szinte semmi, ami az előző sci-fijében tökéletesen a helyén volt. Eladta magát.? 5,5/10

  4. Jó lett ez a film.Tegnap néztem meg,és lehet hogy a negatív kritikák hatására,de kevesebbet vártam,mást vártam,de kellemeset csalódtam.

  5. a problémát az okozza nagyon sok usa filmnél, hogy olyan történéseket tesznek be egy filmbe amik totálisan logikátlanok, és a legnagyobb jóindulattal sem lehet kimagyarázni, érdekes módon a japán anime filmekben szépen helyén vannak a dolgok, egyik dolog nem üti a másikat, ha esetleg mégis előjön valami, ami miatt esetleg lehetne anyázni, a végén arra is szépen felépítenek valami logikus magyarázatot

    nehéz megmondani mi lehet ennek az oka, talán usában már tulságosan infantilis mindenki, nem kéepsek az komolyabb öszeszedett gondolkodásra forgatóvkönyv írásánál?

  6. gondolom összefügg azzal, hogy az egész protokolljuk, hierarchiájuk digitalizált

  7. Nekem eszméletlenül bejött ! Fantasztikus megvalósítás, abszolút nem bántam meg a mozit. Neil ! HALO filmet akarok most ! :D

  8. Spoiler jön:

    A végén nagyon erőltetett és gyenge volt az ‘armageddont koppintó’ elköszönős rész…..
    Látvány 10/10, ha lehetne +1 még, mert iszonyat jó volt moziban.
    Matt Damon 7/10
    Jodie Foster 5/10 sajnos!!!!!!!
    Történet 6/10 sablonos, nem kellően kidolgozott!!!!
    Vártnál gyengébb lett.
    Nyári látványos popcorn mozikat talán egy hangyaf*sznyival lekörözi, de semmi extra…

    Összességében jóindulattal 7/10

  9. Nekem rohadtul tetszett. Akinek a D9 bejött, annak ez is valószínüleg.
    SPOILER ON
    A jelek szerintem márkajelek voltak, mint pl most a ruhákon. Kérdezte is az egyik dolgozó, hogy most bőrözték újra az igazgatót?

    Ami tényleg gyenge volt, az a történet picit. Pl két dolog ami nem értettem: a végén hol voltak a robotrendőrök? szarrá lőttek fönt mindent, verekedtek mindenhol, de sehol egy rendőr. Csak Jodie indíthatta őket vagy mi? A másik meg a csempészsrác (aki mint utólag imdb-n észrevettem a Tropa De Elite főszereplője volt .d) hirtelen megtérése. Mégis mi volt neki az üzlet abban, hogy mindenkiből állampolgárt csinált? Hiszen egész addig abból kereste a pénzét. Nem volt rá semmi magyarázat.
    Bár lehet ezek nem is Bloomkamp hibái, hanem inkább a vágásé.
    SPOILER OFF

    Amin meg nagyon röhögtem az volt, hogy voltak bent a teremben 20-30-as barátnők pasi nélkül, talán csajos bulit tartani. Meg néhány apuka behozta a 14-15 éves srácait. Aztán amikor a film kétharmada felé kezdett eldurvulni az akció, picit kuss lett a teremben :DD A végén majdnem mindenki szó nélkül sétált ki. Nem tudom mire számítottak egy 16 éven felülieknek szóló fílmtől.

  10. A végén azt írta: “Írta és rendezte: Neill Blomkamp”. A rendezés része az oké, mert az bizony kiváló lett. Na de mit kellett ezen írni??? Ezt bármelyik hollywoodi bullshit generátor kidobja. Voltak benne érdekes megoldások, terjesen korrekt film lett belőle, de popcornt azt kell venni hozzá sokat. Az elváráskot meg otthon kell hagyni.

    Abszolút semmilyen értéket nem képvisel, nem lesz benne semmi új, nem lesz benne sem fordulat, sem pedig meglepetés. Ez egy sima nyári “tucatfos”, de abból legalább a jobbik fajta.

  11. Úgy ültünk be a filmre hogy semmit sem tudunk róla 4 barátommal. Megpróbálom átadni azt az élményt amit nyújtott nekünk a film spoiler nélkül: Nagyon sok szart láttam életem során mert mindig adok egy esélyt mindennek de ez kritikán aluli volt, teljesen hülyére veszi a nézőt olyan orbitális logikai bakikkal amik mellett nem lehetett röhögés nélkül elmenni, ilyen közel sohasem voltam ahhoz hogy moziból kijöjjek, talán azért nem tettem mert többen is voltunk. A végén mindannyian iszonyú nevetésbe törtünk ki és elkezdtük összeszedni azokat a baromságot amik miatt ez egy értékelhetetlen foscsomag…60 percig tudtuk mondani egy másnak az újabbnál újabb filmbéli történéseket amik túl mennek minden határon. Egy-két nyalánkság belőle (SPOILER!): az Elysium védelmi rendszere tényleg az hogy valaki leszól a Földre hogy ugyan lődd már ki RPG-vel azt a pár űrhajót ami felénk tart, mivel ezen a kib…szott nagy űrállomáson nincs 3000 db ion-ágyú/dezintegrátor/lézertököm…, egy gombnyomásra kiiktatják a légi közlekedést de valahogy azt a gombot addig soha nem nyomták meg?, egy milliárdos üzletember lejön a Földre valamiért (valami faszságért, tényleg minek megy le mit keres ott??? megnézi a termelést????) utána ZÉRÓ kísérettel felszáll egy űrhajóra amit földi suttyó senkiháziak leszednek valami hót piti fegyverrel??? ezt miért nem csinálták eddig???…és még sorolhatnám…
    Ez a film egy vicc, top 10 legszarabb amit valaha megnéztem. Aki teheti kerülje el nagy ívben. 10/1

  12. dorz SPOILEREK

    igen, a film egyik hibája az volt, hogy nem mutatták be az Elysiumot, ami egy entitásnak tűnt, egy embereket óvó AI-nak, így valszeg maga az állomás nem lőtt volna kompokra, azt támasztja alá az, hogy egy paramétert átírtak és rögtön elkezdett intézkedni a többiek életének jobbá tételéről. Ezért kellett az alvó ügynök.

    Ettől még elhiszem, hogy nem tetszett, de azért ismerős, hogy a társaságban elindul a szarozás akkor onnantól a film élvezete szóba sem kerülhet.

  13. SPOILER
    1. nem biztos, hogy ennyi volt a védelmi rendszere, de ez egy demokrácia volt még mindig. Gondolom nem lőhettek le csak úgy civil hajókat csak azért mert feléjük tartottak. Akkor a te logikád szerint ma is bármelyik ország felszólítás nélkül lelőhet bárkit, aki a területére lép. Emlékszel mondjuk az izraeli-török konfliktusra, amikor izraeli kommandósok felszálltak egy hajóra és lelőttek pár embert? Majdnem háború lett belőle?
    2. kiiktatták, de ezzel blokkoltak minden közlekedést, a saját állampolgáraikét is.
    3. amiért pl a mai gyárigazgatók is bemennek néhanapján a gyárba. Pedig már ők is intézhetnének mindent távmunkával. Kíséret nélkül? És a bugatti kompja mi a tököm volt? két robottestőrrel? Ha nincs Matt exoskeletonja, akkor kb esélyük se lett volna a támadóknak. Akkor az összes mai kicsit gazdagabb embernek legalább egy tankszázaddal kellene munkába járnia, igaz?
    A fentieknek meg ő csak egy igazgató volt, egyedül Jodienak volt rohadtul fontos a feje. Ő meg meg is tett mindent amit tudott, hogy mentse.
    SPOILER OFF

    Értem én hogy nem tetszett a film, meg gyerekesnek tartod, de vazz, ez mindig felhúzza az agyam, amikor csak egy kis gondolkodással megérthető dolgokba kötnek bele.
    Tényleg volt benne pár logikátlan dolog, de mondom, a rendező előző munkái alapján ez inkább a vágás hibája lehetett. Ennyire hülyének azért Bloomkampet se kellene már nézni. De ezek ellenére azt mondani, hogy ez a legszarabb film, amit valaha láttál .dddd Már csak az utolsó fél óra zúzásért megéri megnézni, bármi is a történet.

  14. …”de azért ismerős, hogy a társaságban elindul a szarozás akkor onnantól a film élvezete szóba sem kerülhet.”
    Hát hogy ez mennyire rohadtul így van… Állandóan.

    Véleményem szerint marha jó film. Tökéletes világot teremtett újra Blomkamp, egyszerűen rendelkezik egy ütős atmoszférával, bár való igaz, hogy bőven a District-re hajaz.
    A látvány 10/10 (bár nem is várok mást egy eredetileg 3d animator rendezőtől), viszont pont emiatt hiányoltam én is egy kis plusz adagot vizuálisan. Pl a robotok a végére igaz, hogy szinte eltűntek, és míg a District-nél – ha minimálisan is – de volt egyfajta előzménytörténet. Itt hiányoltam csöppet. Nyilván megmutatták, hogy fent jólét van, lent pedig létminimum alatti létezés, de kicsit lehetett volna ízesebb a 2 világ közötti kontraszt. District-nél én speciel marhára tudtam sajnálni egy idő után az idegeneket, itt annyira nem volt empátia a latinok iránt…

    Egyetértek azzal, hogy a végére nem kellett volna ez a Bay-es belassítás. Néha talán az operatőri munka is zavaró volt, személy szerint nekem nincs problémám a dokumentarista kamerakezeléssel, de itt nagyon sokszor kellett hunyorítanom, annyira beremegett a kamera…
    Ettől függetlenül nálam toronymagasan vezet a nyári blockbuster-ek között az Elysium.

    Ritmusos, nem laposodik el, tökéletes a látvány, a mondanivalója TALÁN egy kicsit elavult, és lehetett volna még részletesebb a két világ körülírása, de ettől függetlenül nagyon helyén van a cselekmény. Korrekt (iparos)munka Blomkamp-tól.

  15. Sajna nekem nem jött be ennyire a film, mert egyszerűen nem értettem.

    SPOILER:
    ha az egész történet arra épül, hogy a gazdag embereknek van egy olyan szerkezetük amivel minden betegséget-testi fogyatékosságot (lerobbantott arcot – komolyan?) képesek meggyógyítani, akkor talán illett volna elmagyarázni, hogy miért is akarják távoltartani ettől a bolygó lakóit. Mert láthatóan képesek voltak ölni is érte, pedig minden házban volt és a film végén komplett hajónyi cuccost küldtek le. Persze próbálták bemutatni, hogy fönt élt néhány alapvetően szemét ember, de ez így szerintem nagyon karcsú magyarázat.

    A látvány, az akció meg a poénosabb részek azért rendben voltak; kár hogy így számomra kevésbé volt élvezhető ez az egész.

  16. Visszafogott várakozással ültem be a filmre az utóbbi idők vegyes felhozatala miatt. Jól tettem. Azt nem mondom, hogy rossz volt és a jegyre kiadott pénzt sem sajnálom, de nem voltam elalélva az élménytől. A látványvilág tényleg baromi jó teljesen realisztikus. A történeten viszont lehetett volna még csiszolni. Ami rettenetes a kamerarángatás a közelharci jelentekben. Ennyire nehéz begyakorolni néhány ütésváltást manapság?? Mert egyértelműen spórolásnak tűnik ez a fajta megoldás. Bár lehet én vagyok rosszul bekötve és ez tetszik az nézőknek (?).
    Na mindegy azért remélem sokan megnézik a filmet, mert a műfajnak nem árt ha nyereséges tud lenni. :)

  17. Nekem az utolsó fight volt ami zavarta a szememet..de az is csak azért,mert annyira szanaszét volt vágva,hogy követhetetlen volt már..na meg katyvasz volt.De ettől eltekintve tuti kis mozi volt.

  18. Sziasztok!
    Most jöttem haza a filmről. Egynek elment, és én is azt mondom mint perforator, hogy ezzel a kamerarángatással már kéne vmit kezdeni, mert vmi borzalmas volt, kib*szottul idegesítő!

  19. Akartam írni valami dörgedelmet, de dorzdomigron megelőzött. Mélységesen egyetértek minden szavával.
    Ez egy 1/10-es “filmművészeti” vonatszerencsétlenség volt.

    SPOILER

    Sugabubus:
    Értem én, hogy kétségbeesetten magyarázni próbálod teóriákat állítasz fel, de ezeknek nyoma sincs a filmben.
    1. A nem biztos az csak egy találgatás. 2. Az Elysium építtetője nem csak egy gyárigazgató. 3. Amikor ekkora osztálykülönbségek vannak, az nem egyenlő a mai gyári helyzettel.

    De lehetne ám még sorolni a végtelenségig a finomságokat. Akár vegyük Maxot, aki egyedül bemegy a sugárkamrába, aminek beszorult az ajtaja. Karbantartási protokoll nuku? Vagy hívna egy embert legalább, aki kintről felügyel? Vagy amikor a rendszer érzékeli, hogy ember van bent, nem állítják le azonnal? Ellenben jönnek az okos munkások, és nekiesnek feszítővassal? Még jó, hogy nem nyitották ki.
    Jézusom. És ilyenekből legalább 1000 volt. Nem. Sokezer volt.

  20. SPOILER

    Hami: nem láttad mennyire nullát számított az élet? A csávónak be kellett menni, mert rögtön kirúgják, a kamrában nincs védelem, mert 32523535235 ember van a munkahelyre és senkit sem érdekel 1 ember. Eléggé a modern keleti gyári (vagy épp afrikai?) környezet volt továbbgondolva, nézzük meg a Foxconnt. Hopp erre is van magyarázat, méghozzá a filmen belül?

    Azt meg olyan nehéz felfogni, hogy a csávó aki kihangsúlyozottan még termelékenyebbe akarja tenni a gyárat lemegy a helyszínre? Plusz többször ki volt emelve az is, hogy még sosem kaptak el Elysiumos embert (a gyárban nyilván védve van, a repülés közben meg kb abban a 30 másodpercben sebezhető), nyilván a droidok eddig elégnek bizonyultak, plusz ez hamis biztonságérzetet is teremtett nekik.

    A miért a Földről kell kilőni a kompokat témára pedig már válaszoltam, az is eléggé levezethető.

  21. SPOLER!!!
    Human: Komolyan nem érted hogy azon röhögtünk hogy vállról indítható rakétával védenek meg egy űrállomást? Legyen már annyi fantázia egy sci-fiben hogy egy titkos űrhajó száll elő a semmiből vagy megjelenik egy vákumot biró alien és kettéharapja a hajókat… Röhögésre visszatérve, 30 éves sok mozit megjárt emberek vagyunk komoly filmes tapasztalttal és múlttal, ne sértődj meg de pont azért járok ritkán fel a fórumra mert ha negatív véleményem van akkor megkaphatom hogy kisfiú módjára nem intelligensen szólok hozzá egy filmhez, sajnálom hogy azt írtam meg amit gondolok és nem azért gondolom mert a barátaim is így gondolják azt azért említettem meg hogy súlya legyen annak amit írok, hogy nem csak én gondolotam így, hát visszafelé sült el…
    Sugabubus: Haminál szebben nem tudom megfogalmazni. Írhatnám ide még a sok emeletes baromságot de te akkor is csak azt fogod látni hogy valaki lemerte szólni ezt a rakadék szart amit filmnek mernek nevezni.
    A védelme az emebernek kb akkor kellett volna hogy legyen (ráadásul sci-fi léptékben)mint egy columbiai drogbárónak, nem mint az Aqua computers elnökének.
    Na nem szaporítom tovább a szót van akinek tetszik, van akinek nem ezzel semmi bajom sincs. Nekem nem tetszett.

  22. Ha te az Elysiumnál nem láttál még rosszabbat, akkor nem tudom miket nézhettél, hiszen a Kis Vuk sokkal durvább károsodást okoz, mint az Elysium. Talán nem végletekben kéne meghatározni a filmek skáláját.

  23. Ebben igazad van mindig van jobb és rosszabb csak sajnos idén nem láttam moziba olyan filmet ami bármilyen szinten megütötte volna a mércét és túl sok pénzt dobáltam a félkarúba, hátha jó lesz címszóval.. nem volt az, egyik se. A maga kategóriájába sajnos tudok akár listát is írni rosszabbakról (Lopott idő ami ellopott tőlem másfél órát pl), de nem erről szól ez a fórum hanem az Elysium című filmről ami lehúzta az időm és a pénzem és remélem hogy a posztommal másnak segíthetek dönteni, hogy ne tegye mert semmi nincs a filmbe amit értékelni lehet (az olyanok mint a látvány kb még a New hope-nál érdekeltek), csupa blőd illogikátlan dolog követi egymást a vásznon ebben az alkotásban. A Kis Vuk szimplán meggyalázta a gyermekkorunkat azért volt szar, mert kitépett a lelkünkből egy darabot a két filmet ilyesformán nem lehet összehasonlítani. A Kis Vuk készítőit agyon kéne ütni, hogy azt hogy merészelték… (és akkor még finom voltam). Human a legtöbb filmmel kapcsolatba szokott egyezni az ízlésünk még ha te ezt nem is látod:), mivel minden cikket egyből elolvasok ami ide felkerül, ez a kedvenc online mozis oldalam. Sajnos ez a film nem jött be.

  24. mindegy, hagyjuk, ez az utolsó hozzászólásom (tudom, most meg megfutamodok majd, de nem érdekes)
    de ember, komolyan, amikor egy Avatar színtű szájbarágást meg narrálást kapsz, akkor az a baj, hogy ennyire hülyének néznek mindenkit, hogy 5 másodperces gondolkozással levezethető dolgokat mondanak el neked
    amikor meg mondjuk nem ezt teszik (bár sok kritikában éppen azt kifogásolták, hogy túl szájbarágott volt minden perce a filmnek), akkor meg kétségbesett kifogáskeresésnek mondjátok azt, ha valaki megmagyaráz valami számotokra logikátlan dolgot a filmben
    és nem az zavar, hogy leszóltad, mert én is találtam benne következetlenséget, de ti olyanokat hoztok fel, amik annyira tényleg nem voltak azok

  25. Igazabol reszleteiben marha jo volt a film. Vegre nem a szokasos fohos, a latvany nagyszeru es letisztult volt, es nem tudnek egyetlen egy (meg a orbitalis klisefaktor Johnny Mnemonic fele Dolph Lundgren copy+paste fogonosz se) a zene is tetszett es a szineszek is kivalloak voltak. Osszesegeben viszont nem mukodik a film szerintem.

    Spoiler:
    – egyszeruen, a vege a giccs faktor borzalmasan sokat rontott az elmenyen. Eleg csak megnezni az afrikai etel es viz osztasnak, vagy egymast verik es tapossak agyon az emberek vagy valami onjelolt hadur mahy szetosztja “tisztessegesen”.
    – Onmagaban azzal, hogy mindenki polgar lett a gazdagok vilagat toknre tettek, de a szegeny vilagon semmit nem segitettek, igy most az egy jo es egy rossz vilag helyett, lesz ket szar (persze szelosegesen nezve).
    – Egyszeruen rohejesnek tartom mikor egy egyszeru piti auto tolvaj lenyom egy igen kemeny zsoldost, akinek nem a kukabol turkalt Exoskeletonja van, hanem velhetoen a legmodernebb,es nem 5 napja volt megtanulni, hogy is kell hasznalni…
    – Es ami a legfontosabb hiaba erosit fel az exoskeleton attol a te csontozatod es borod nem lesz erosebb. Pl. mikor a felborult kocsi ajtajat az cucc a pali ujjat siman szetpreselte volna az ajton, es nem is volt rajta kesztyu amivel “magyarazhattak volna”

    Spoiler off.

    Egyszeruen az a bajom, hogy megragadna egy problemat, ad egy vilagot de sok helyen nem tukrozodik az atgondoltsag es talan ezen is csuszik el a film nalam. Ja es a kamera rangatas, eltornem a kezet aki azt hiszi ez jo. Olyan sokat rombolt az elmenyen, mert a latvanyos akciokbol neha konkretan lofaszt nem latni (csodalom hogy a cikkben ezt nem emlitik mint negativom) meg a Bourne fele kamera rangatast is kibiram, de itt mar sok volt.

    6/10

  26. ja igen, kifelejtettem
    nyoma sincs a filmben?:
    1. akkor az mi amikor Jodieval beszélget a teljes kormány, és megmondják neki, hogy nem lőhet csak úgy le civil hajókat?
    2. a mai dorgbáróknak azért van akkora védelme, mert vadászik rájuk a konkurencia, a DEA, a fél amerikai hadsereg, meg még mittudomén ki. Egy gyárigazgatóra (aki a lentieknek akkor is csak egy szimpla igazgató volt) meg maximum piti tolvajok, akik ellen az a két robot is elég volt. ha meg nem, akkor ott voltak az alvó ügynökök
    3. hagyjuk

  27. Kindzsal, na azok tényleg baromságok voltak benne .d és nincs is mit vitatkozni rajtuk

  28. 27. human:
    “Ha te az Elysiumnál nem láttál még rosszabbat, akkor nem tudom miket nézhettél”

    Pont ezért nem kellett volna leállni vele vitáznod :D

  29. Én simán el tudom fogadni, hogy valakit nem érdekelnek egy filmben az ordító marhaságok, és túl tud lépni rajtuk, de ettől még ezek léteznek, nem érdemes a filmesek helyett álmagyarázatokat kitalálni arra, ami nincs.
    Az idei filmtermés java arra megy ki, hogy a komoly scifi fanokat végre visszazavarja az olvasás felé. Szerencsére manapság elég sok friss és jó sci-fi könyv van!

    sugabubus (spoiler):
    1. Igen megmondják a miniszternek. Már ez is lol.
    A film szerint ugyanis csak Los Angelesből néhány nap alatt több hajó is le tud leszállni az Elysiumra. Akkor világszinten minimum napi 100 hajónak kellene érkeznie, és Elysium féle nyugalom máris sehol nem lenne, mivel láthatóan nincs semmilyen védelmi stratégiájuk. Ami megint lol.
    A legszebb viszont az, hogy egy puccsot úgy akarnak levezényelni, hogy újraindítják a rendszert, és akkor majd beiktatnak egy új elnököt. Ezt végiggondoltátok??? Tök mindegy, ki mit mond, nem kell választás, csak egy restart.
    2. Valójában magad válaszoltad meg, miért kellett volna sokkal jobban védeni a fickót. Nehogy már nem tudták, hogy ilyen spider féle kiskirály alakokkal van tele a Föld, modern hacker bárókkal, fegyveres seregekkel. Egy elysiumi polgár ebben a világban mindennél többet ér. Két robot, mi? Ahol milliárdnyi ember utálja zsigerből.

    Aztán a vége: szerintetek hány perc alatt lehet visszaprogramozni a NAGY megoldást? Kb. 2 perc, hacsak nem debilek élnek az Elysiumon, akiket egyáltalán nem érdekelt a saját védelmük. Egy külsős csávó átírhatja az egészet egy lopott kóddal, és ennyi? Na ne. Ez a biztonsági rendszer? Tényleg?

  30. Szerintem sokaknak téveszméi vannak afelől, miért is jó filmeket nézni. Ez egy fantázia szüleménye, amire nem kell vérre menően és egymás torkának ugróan úgy tekinteni, mintha a való életben játszódna. Logikai bakik mindig is voltak és mindig is lesznek, már gyerekkorunk kedvenceiben is jócskán jelen voltak (Greedo, khm.) Az Elysium korántsem tökéletes film, ezer sebből vérzik, mégis szórakoztató, mert nem kell minden dolgot túlmagyarázni. Így találták ki és kész. Ha nem így találták volna ki, nem lenne film. A District 9-ban is biztosan voltak apró hülyeségek (nem emlékszem, mert elég rég láttam). Akik folyamatosan fikázni tudják, amit néznek és csak azt tudják hajtogatni, hogy ez miért így volt, ez ezért nem lehetett volna így és a többi, szerintem gondolkozzanak el, hogy akkor mi a faszért is járnak moziba?

  31. ez rossz védelem, hiszen ők is szórakozni mennek, csak nem szórakoztatják őket ezek a filmek (bár reménnyel telve ültek be), ezért negatív a véleményük. A megfogalmazás már rossz általában.

  32. LaFleur: Nagyon butan en igy fogalmaznam meg:

    “Beulok, latvanyfilmet nem kapok mert ugy rangatjak a kamerat, hogy latni alig valamit (amit latni az nagyon csecse), okos filmet szinten nem kapok, mert az ezer sebbol verzik, tehat kapok egy filmet ami se igy se ugy nem tudok elvezni maradektalanul.”

    Szeretnem en kikapcsolni az agyam es elvezni amit a kepembe tolnak (man of steel), de nem latok belole semmit. Fuggetlenul szerintem sok embernel – legalabbis nalam – hihetetlen csalodas, hogy ennyi minosegi alapotlet kozul, vegul szinte mind elcsuszik es nem tudjak megugrani az a bizonyos lecet, mint mondjuk anno a Matrix (nem kedvencem, de az erdemeit el kell ismerni).

  33. uhh, ehhez most nekem is muszáj hozzászólni – most dorzdo és hami kollegákkal kell egyetértsek. a film után azon gondolkoztam hosszabb ideig, hogy mi volt ebben a filmben egyáltalában, ami értékelhető. de semmi. tényleg 1/10, pedig én sztem még sosem értékeltem egy filmet sem 1/10-re.
    és igen, engem is idegesített kicsit a sok logikátlanság, de én általában jól ki tudom kapcsolni az agyam, ha valahogy máshogy (dráma, akció, színészek, látvány, vagy legalább a qrva zene stb.) megfog a film. de itt tényleg minden szar volt.
    az egész történet úgy ahogy van borzasztó klisés, nyomokban sem tartalmaz ötletet. a karakterek olyannyira egysíkúak, hogy KIZÁRT bárminemű érzelmi azonosulás. szerencsétlen színészek ezt kegyetlenül gyenge, mármár parodisztikus túljátszással oldják fel, sztem rendezői instrukcióra, ami egész egyszerűen wtf. a forgatókönyvben olyan lehetetlenül borzasztó dialógusok vannak, hogy én tényleg nem értem, ki a franc tudott rábólintani.

    SOPILER

    de jó, láttunk már blőd filmet sokat, na majd az akció. hát nem. eleve érdektelen karaktereknek nem lehet szurkolni, én pl pont leszartam hogy a főhős él-e vagy hal-e. az akció követhetetlen a kamerarángatástól, aztán néha megáll slow-motionbe ala 300, de mivel a film teljesen súlytalan, ezek inkább nevetségesek. aztán ott vannak a művészieskedések, mint például a kib*szott FEHÉR LÓ a kocsihoz kötve, mikor a fejes agyából akarják az infót kiszedni, vagy a végső leszámolásnál azok a rózsaszín virágok… baszki ez nem egy wuxia.
    az egész filmnek az a baja, hogy iszonyat buta, de mégis nagyon epikusnak van megcsinálva. ha legalább humorosra vették volna, vagy valami, talán elment volna egynek, de így elkomolykodva egy ilyen gyenge izét, egyszerűen borzalmas. de most tényleg, csak emlékezzetek vissza arra a jelenetre a vízilovas sztorival… most őszintén, nem fogtátok a fejeteket???

  34. Nekem is az alap felállással volt a legnagyobb bajom… :(

    Spoiler

    Miért fájt volna a gazdagoknak, ha lent is vannak olyan ágyak? Elég jól el voltak vele látva, és le tudtak volna küldeni több ezért is a film vége szerint. Nekik is csak hasznuk lett volna belőle, mert ahogy néztem az erőforrásokat a földről szerezték be ők is. Ha egészségesebbek az emberek lent, akkor jobban tudnak dolgozni, jobb a közérzet is. Ők meg nyugodtan élhették volna a tökéletes életüket odafent. Mindenki happy.
    Ez így a többi hülyeséggel és vízióval megspékelve, tényleg necces. Pedig én nem vártam sokat tőle, mert láttam, hogy sokan húzzák a szájukat tőle. De i lehetett volna hozni ebből egy szép kerek történetet, apró hibák nélkül is, egy kis odafigyeléssel. (pl. a narrálás közben megemlítik, hogy ez mennyire ritka és korlátozottan hozzáférhető anyagból dolgozó varázs ágy! De ekkor már nagyobb lett volna a dilemma is. Tényleg kell e mindenkinek ilyen technológiát használni? Vagy csak az a pár kivételes ember? Ők sok 100 éven keresztül, vagy mondjuk az egész világ néhány évig?)
    Jó lehetett volna ez, de nem lett annyira.

    6/10

  35. waca: de hát pont ezt feszegette a film, a jóléti országok miért is nem adnak több erőforrást a rosszabb helyzetben levőknek, “miért nem küldenek több ágyat”, ami alatt érthetjük az egészségügyet is. De igazából az emberélet ott nulla, és ezekre a szar melókra végtelen az munkaerő ám, azért nem törődtek vele.

  36. human: Minek? Egyszeruen, ez egy feneketlen zsak, ahogy nem tudod ma megertetni az afrikaiakkal, hogy ne csinaljon annyi gyereket, mert se etetni, se felnevelni nem tudja tisztessegben, plusz terjed a HIV, egyszeruen szinte suket fulekre talal az egesz. Illetve megis kitol varhato el, hogy amit en mondjuk megtermelek odafigyelessel gazdalkodassal azt en adjam le valami megfoghatatlan feleloseg vallalas miatt (kb ugy kepzelem el, hogy tulorazom azert, hogy a csalad elmehessen nyaralni mondjuk a Balaton helyett Horvathorszagba, de mivel en elore lato voltam es kemenyen dolgoztam a megtermelt pluszt adjam le a szegenyebbnek mert nekem tobb van). Meg ki donti el ki a gazdag es mi szamit annak? Egy mongol pasztorhoz kepest, en pl. az 1 darab Golfommal es lakasommal es napi 3x etkezesemmel +a luxussal (internet, MOZI stb) mar igencsak gazdagnak szamitok az o szemeben. A feleloseg vallalas persze kellene, de nem igy. Hanem pl. a kiotoi egyezmeny betartasa, megtanitani az embereket halaszni es egyeb kozhelyek. Meg egy aprosag, azzal, hogy kuldenek a csomagokat, a lent elo emberek nem csinalnanak semmit leven, ugyis minden jon fentrol minek kuzdeni barmiert is es elengednek magukat (tiszta spekulacio).

    Film szempontjabol, sokkal jobb lett volna, ha a Running Man (a konyv, nem a film) fele remeny szalat epitenek a filmbe. Amiert a lenti embereknek lett volna miert kuzdeni, hogy feljuthatnak a mennybe (meg kepletesen is jol nez ki hogy elnyered melto jutalmad stb kis vallasi parhuzam:P ).
    Nem tudhatod, nem probaltak, amugy is a lentiek megmenteset. Filmre jellemzo, mintha a vilag tortenetebol kiragadtak volna 1 jelentosebb esemenyt es azt mutatjak be, de hianyoznak a miertek.

  37. kindzsal, pont ezekről a kérdésekről van szó. Az egyik szerint logikai hiba, hogy nem küldenek le csodaasztalokat, a másik szerint pedig gondoskodjanak magukról és a többi.

  38. Ha Kurger nem ilyen karakterre sikerül és más színész játssza akkor szar lenne. Az a karakter menti meg a filmet, a cuccai kidolgozáttsaga, az őrülete.

  39. Azért Krüger odab..! A pofátlan! :)
    Nekem tetszett 7/10 Sok volt a nyálas rész! Ez a film inkább dráma volt a javából!

  40. hülye lettem volna kihagyni, bár sok rosszat olvastam róla. és örülök, hogy megnéztem, jót tett a filmnek a 16-os karika, összességében jobb volt, mint amire számítottam.

    volt egy sztorija, azt szépen elmesélte, nem lógott ki igazán semmi, a látvány meg alapból plusz egy pont legalább. eszetlen jól nézett ki az egész.

    valaki írta, hogy a barátaival betegre röhögték magukat rajta – én azért azt javaslom, hogy ha kijött 1080p-ben, üljön le, és nézze meg otthon még egyszer, egyedül. SÖR NÉLKÜL! :D mert, hogy ezen a filmen mit lehet röhögni, azt nem értem. kicsit szájbarágós, de azért elég erős, és elég kíméletlenül mutatja be már azt is, ami manapság létezhet egy-két nem túl szerencsés sarkában a világnak. ez kicsit se vicces – filmként pedig jobb, mint a MAI átlag. kicsit, nem sokkal, de jobb.

  41. Igazából nem volt ez egy rossz film. Lekötött a látvánnyal, Blomkamp házi színészével(Sharlto Copley), kicsit a mondanivalóval, valamint azzal, hogy moziban nézhettem.
    És mindez a jó 2óra összesen 790 forintba került.
    Ha azt vesszük, hogy rosszul keresek -kb 70-80e forintot egy hónapban-, akkor ez az 1%-a.
    Ha azt vesszük hány ember zenél, ír, (fest vagyis müvészkedik) pedig nincs tehetsége vagy inkább úgy fogalmazok nincs közönsége. Akkor ezt a filmet nem feltétlen itélném meg feketén vagy fehéren. Ezért van 0-10 közé sorolva. Persze ez nem pontos mert a megítélése egy dologak sosem egysíkú vagy lineáris.

    Visszatérve a film mondandójával kapcsolatbanra:
    Napi szinten tapasztalom, hogy az embereknél az akarat az ami őt sikeressé vagy sikertelenné teszi. Ezt nem szabad összekeverni avval, hogy ki és mennyire értékes!!!! Sajnos az empátia sikertelenné tesz. És rengeteg olyan dolog, gondolat ébredt bennem ami nyilvánvaló mindenkinek, de nem biztos hogy az úgy jól van.
    R-GO: számomra volt művészi értéke a filmnek, mégha nem is sok. 790 forintért!!!!!!

  42. Egyetlen egy bajom volt a filmmel: semmiféle érzelmet nem csikart ki belőlem. Amivel amúgy nincs baj, nem is várom el egy akciófilmtől, de akkor ne tolja már az arcomba a beteg gyereket. Nem vagyok kíváncsi rá, ha képtelenek úgy megoldani, hogy hatással is legyen rám.

    Látványra kifogástalan volt, de semmi újat nem mutatott. Hiába nincsen több kézzel fogható ellenvetésem, egyszerűen unalmas volt, túl sokszor láttam már hasonlót, túlságosan kiszámíthatóak voltak a történések. Sablonkarakterekkel operált, amelyek közül egyes-egyedül talán a főhős önzése volt kivétel (az például elég logikus és idegesítő volt egyszerre ahhoz, hogy tetsszen).

    2013 hiába a sci-fi éve, egyre nagyobbakat sóhajtozom, amikor kijövök a moziból egy-egy film után. A mások által jól lehúzott Feledés volt az egyetlen, amire azt mondtam, hogy na, ez igen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.