Hostage

bala:
Azt hiszem a 80-as évek filmjei között bukkant fel igazán a túsz-téma, amikor a karatés/ kommandós/ nyomozós főhős elindul és kiszabadaítja szeretteit a gonoszok karmai közül. A mai napig is sok-sok film alapanyagául szolgált, és úgy látszik,a forgatókönyvírók sosem unják meg. E téma csontját már annyira el,- és körülrágták, hogy kérdés, maradt-e egyátalan valami kis húscafat, amit a moziba betérve megemészthetünk.

Nos, félve mondom, de igen, maradt. Ékes példa erre a Hostage – Túszdráma című film. A főszereplőben olyan kedvencet tisztelhetünk, mint Bruce “Görkoris” Willis, így ha filmért nem is, de miatta sokan érdeklődni fognak a film után.
Nem szeretném sokáig szaporítani a szót, mert nem is igazán van miről. Tömören: a film jó, egyszer érdemes megnézni. Sokszor látott elemekből építkezik, ne számítsunk semmi újra, az összes túsz-film kellék megtalálható benne. Valami mégis kiemeli a sok hasonló, de unalmas filmtársai közül. Nézőkent végig a vászonra ragad a tekintetünk, nem hagy bennünket elkalandozni, még akkor sem, ha csupa ismerős klisével találkozunk. A környezet, a karakterek és a történetvezetés dícséretes összhangban keveredik el, és bár nem ez az év filmje, még csak nem is Oscár-gyanús, de mindenképpen kellemes szórakozást nyújt.

vendegblogger
írta
2005. 07. 09. 19:14
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.