Prison Break 1×01-02

a főszereplő krapek rács mögött

Akkor nézzük csak, megjött az újoncok közül egyik legjobban várt Prison Break, rögtön 2 résszel és ugye a pilot alapján “kicsit” vártam. Namost amellett, hogy jó volt ilyen rövid időn belül újra látni az első részt, a másodikban sem zuhant a színvonal, csak egy hangyányit, de ez inkább azért van, mert a durván jó történetet már tudjuk. Az ugye természetes, hogy az elérhetőségének napján rögtön be kellett szerezni és megnézni azonnal, dehát mint mondtam, ezt vártam a legjobban.

Akik nem olvasták a pilot kritkám azok kedvéért kicsi spoilerrer az alapsztori röviden: Lincolt (Dominic Purcell; John Doe, Penge 3) halálra ítélik gyilkosságért, de valójában csak rákenték az egészet. Ezt egyedül csak a testvére hiszi el, Michael (Wentworth Miller) ezért elhatározza, hogy kiszabadítja. Mindent gondosan kitervel, a börtön tervrajzát a testére tetováltatja, kirabol egy bankot persze úgy, hogy elkapják és irány a hűvös nyaralás a tesóval egy helyre. Amint bekerül elkezdi megvalósítani a szöktetési tervet, ami az első részben majdnem hiba nélkül megy, de a másodikban már kicsit durvább akadályok gördülnek a szökés útjába, persze, hogy a kiszámíthatatlan emberfaktor miatt. És akkor a többit meg nézzétek meg (legjobb tudomásom szerint lesz felirat).
Értékelés majdnem lemaradt: 9/10
update: kintvannak a nézettségadatok is, átlagban 7.5/11-re teljesített az első két rész. Viszonyításnak a 24 legnézetteb évadja (a 4.) átlag 8.1/11 volt.

human
írta
2005. 08. 30. 16:37
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.