Az utolsó csók (The Last Kiss)

Ez az a helyzet, hogy jó időben kell nézni a filmet. Én éjszakáig halogattam, aztán kicsit üldögéltem a sötétben mert annyira leütött. Még így is, hogy enyhén magas elvárásokkal ültem neki, de ezt mindenki tudja aki olvassa rendszeresen a blogot.

Amúgy a párkapcsolatokról szól, meg a fordulópontokról. Például a Garden Stettel szemben itt nem pár 25 és alatti keresi az útját, itt már megtalálták, és némelyiküknek annyira tökéletes meg végleges, hogy beleszédülnek, meg ki. Vannak akik kicsit komolytalanabbk persze. Ez lenne a történet nagyjából, mármint többet én nem fogok elárulni róla.

Egy ilyen igazi all star fiatal színészcsapat lett ide összeszedve. Tuti láttad már őket erre arra. Na jó, ez hülyeség, de legalább olyan agyonhasználtak nem kerültek bele mint Peter Sarsgaard (erre most biztos jöhtne az, hogy hahh, nem emelték a film színvonalát. mindegy) de olyan agyonhazsnáltak mint Casey Affleck meg igen. A többiek viszont jók. Mármint Zach szerintem nem nagy színész, ezt úgy írom, hogy amúgy bírom, de az a kevés dolog amiben jó, abban tényleg jó. Mondjuk Rachel Bilson is ilyen, és mivel itt egy főiskolás csajszit alakított, így gondolom kitalálható, hogy ment neki. A többi hölgyemény is rendben volt, még a papírnő is. Az öregebb nemzedékre viszont maradt egy ilyen tekintettel minden érzést kifejezős jelenet, az szerintem necces volt.

Na persze a meztelenkedés sem maradhatott ki. Egyrészt ugye a férfisegg by Eric Christian Olsen. Lányoknak katt. Meg a női meztelenkedő sem utolsó. Keveset van a filmben, de akkor szexy Cindy Sampson. Fiúknak katt. Valójában ezek a részek épphogy illeszkednek az egészbe, olyan mellékszálasan.

A végszó előtt még a zenéről pár szó. Sokan szidták, hogy olyan tipikus Zach-os, indies, enyhén ciki soundtracket kapott Az utolsó csók. És igazuk van a jelzőkben, de mégis bejött. Még a Coldplay is, pedig őket aztán én nem éltetném soha.

Az utolsó csók pontszám

Egy 8/10-et kiszórok rá. A sok jó pontszámú filmből az látszik, hogy kicsit kényesebben válogatok mostanában, nagyobb az előszelekció, de ez már nem tart sokáig, főleg most, amíg a sorozatok pihennek. Na tehát mint mondtam, jól válasszátok meg a megtekintés időpontját, és ha moziban nézitek majd januárban, akkor ne egy könnyed romantikus vígjátékként vigyétek el rá a barátnőtöket, mert a film nem az.

9 hozzászólás a “Az utolsó csók (The Last Kiss)” bejegyzéshez

  1. Bár én sem vagyok egy harmincas megálapodott pasi, mégis elkapott a film, annak ellenére, hogy már látam az eredetit (de nem térek ki rá, hogy mi volt jobb/rosszabb).
    A hangulat nagyon ott volt, és a zenék is ültek, amire mondjuk számíthatott is az ember. És furcsa mód nekem is egy fél órás csendesülés következett a film után, olyan nagyon kiütött a film.
    Szóval jah, nézze aki teheti.

  2. Gyerekek. Na ez egy igazi horror film. Bár én még csak a 20 első felét taposom, de rohadtul úgy érzem, hogy az életem Micheal élete felé tart és engem ez megrémíszt. Már most spájzoljam be azt, amire tudom, hogy 10 év múlva szükségem lesz? Mekkora áldozat ez? Engem teljesen lesokkolt a film és bakker kimondottan félek. Kötelező, bár csak egyszer nézhető. 8/10

  3. Én felakasztanám magam ha az életem michael felé tartana. Szerintem nagyon gagyi volt, teljesen másra számitottam. Biztos életszerunek szánták, de nagyon nem jött be nekik. Én annyira műnek láttam az egészet, hogy az már fájt. Teli antipatikus karakterekkel, a szinészi alakitások is inkább ripacskodások voltak. Látszik a filmen az erőlködés , hogy valami nagyon mélyet alkossanak. Egyedül Rachel Bilson miatt nem hagytam félbe a filmet. Garden state nagyon bejött, ez nagyon nem.

  4. Persze ettől függetlenül meg tudom érteni, hogy vkinek tetszett a film, nem akartam bunkó lenni.

  5. A Lány a vízben c filmben van egy pár mondatos megjegyzés erről a filmről( persze cím nélkül) tök jó poén volt h én is ugyanezt éreztem a filmről amit elmondtak róla.

  6. max 4/10, papírmasé az egész, üres patronokkal. Olyat tényleg el lehet még sütni – még ha 2006 is -, hogy szól a szomorkás zene, miközben a főhős szenvelgéseiről peregnek a vágóképek? A vége meg szót sem érdemel.
    Ha kapcsolatok, és kiábrándulás, és kiútkeresés, akkor a Cassavetes-féle Faces.

  7. Most pont valami hasonlóhoz volt kedvem, de az az igazság,amikor leesett, pontosabban megláttam az elején, hogy az olasz eredetit nyúlták le, akkor már nem voltam annyira lelkes. Ehhez képest mondjuk nem sikerült elszúrniuk annyira, de az olasz verziót ajánlom inkább.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.