A tökéletes trükk (The Prestige)

Az év amikor rögtön két bűvészes filmet raktak le elénk, persze még tavaly, csak ide kicsit késve jött be. Kivételesen nem mondom, hogy örülök a dvd előtti behozatala miatt, mivel nekem tegnap ez jobban tetszett volna a kényelmes fotelemben úgy, hogy utána nem kell szembemenni senkivel már. Egész egyszerűen azért, mert a hangulatot jó lett volna élvezni kicsit tovább.

A tökéletes trükk - Bale áll Jackmannal szemben

Ez egy baromi jó film, nem is hagynak minket lógva a végén, azaz nem a semmibe néztük (azért maradt pár kérdésem). Ez utóbbi megfejtéses rész az ami vitára ad okot néhol. Ellenben a többi nagyon profin van össze rakva. Engem például a második időben ugrás után már be is szippantott az egész, és tulajdonképpen nem eresztett egészen a végéig.

Amúgy két bűvész harcáról szól, bár csak az egyik akarja ellopni a másik trükkjét. Az egész egy tragédiával indul, ahonnan már nem tudják abbahagyni, akkor sem amikor pont megtehetnék. És bár tényleg kitalálható a fordulatok többsége (egy pár nyilvánvalót nem szúrtam ki), mégis valahogy olyan érzés, hogy a kíváncsiságunkat sikerül megtartaniuk.

A tökéletes trükk - koccint Caine, Johansson és jackman

Azt kell mondanom, hogy a szereplőgárda parádés. Egyrészt ugye az új nemzedék egyik színészistene Christian Bale (éjjel volt m1-en az Amerikai Psycho, ami csak miatta jó) az egyik főszereplő, a másik bűvész pedig Hugh Jackman, és mit tesz isten, neki sem akad gondja a Nagy Dalton megformálásával (azért a Professzor név az jobb). Őket támogatja Michael Caine és a gyönyörű Scarlett Johansson, a színpadon olyan cuccokba, hogy uhh.

A tökéletes trükk értékelés

7/10, mert ez itthon ülve jobban ütött volna, mint ahogy érzésem szerint fog is dvdről. Mindenképp ezt akartam az Illusionist előtt megnézni, mert egyszerűen a trailere és a szereplőgárdája meg rendezője alapján ebbe helyeztem a bizalmam.

69 hozzászólás a “A tökéletes trükk (The Prestige)” bejegyzéshez

  1. SPOILER

    egyszerűen nem tudtam megbékélni a természetfölötti faktorral, de mint írtam pöpec film. 7 vagy 7.5 per 10.

  2. SPOILER

    nekem is az a kérdésem maradt. Mármint eltervezte hogy megszivatja, és ő adta oda a saját naplóját. Azaz félrevezette a szövegben, így a Tesla szál fura, mint ahogy a készülék is, mert első próbánál aki ottmaradt az lőtte le a feltűnőt, később meg az ottmaradó fulladt meg mindig.

  3. SPOILER

    Igenigen. Mert ugye van egy nyúlfarknyi jelenet, ahol mindketten megjelennek a Tesla bemutatón, még igencsak az elején a koontinumban.

    A film nagy ütőereje éppen az, hogy Dalton képes száz estén át meghalni (mert ugye a színpadon már tudja, hogy fulladás vár rá), csak, hogy bosszút álljon. Ezakemény, sötét.

  4. !!!SPOILER HEGYEK AZ EGÉSZ COMMENTBEN!!!

    Most jöttem a moziból. Parádés. Látványos, szép izgalmas. Csak az a baj vele, hogy okos embereknek a film felétől, kevésbé okosaknak a 2/3-adától nyilvánvaló az egész. Mármint a másológép… Próbálnak az időbeli ugrásokkal kavarni, de ezzel sem nehezítik meg nagyon a dolgot. Persze Nolan-tól ugye mit várnánk? :) Tud ő még linárisan előadni egy történetet?

    Az meg, hogy Fallon egyébként hasonmás és/vagy ikertestvér az ő első megjelenésétől világos volt nekem. (Mint ahogy az is, hogy ehhez le kellett vágni az ujjait.*) Kifejezetten bosszantott, hogy el akarják titkolni, de nem sikerül nekik. Alacsony volt a megértési költsége sajna. Fura volt az egész, mert amikor Fallont láttam (illetve Christian Bale-t az állszakállban és pajeszban) egészen olyan volt, mintha pont annyira vennének hülyére, mint amilyennek mindkét főhősünket beállították. Hiszen mindegyikükkel megesett, hogy nem/alig ismerték fel a másikat egy vacak állszakáll/bajusz/pajesz miatt, miközben mi nézők azonnal láttuk.

    *Idevágó vicc: Saddam hasonmásokat összegyűjtik. ‘Van egy jó meg egy rossz hírünk. A jó az, hogy Saddam még él. A rossz, hogy amputálni kellett a jobb karját.’

    És a vége… Az, hogy (gy.k.) szájbarágósan bemutatják, hogy Angier lelövi másolat Angier-t (vagy fordítva), aztán a végére újra megmutatják még hülyébbeknek (és Borden-nek), hogy egyébként a halott másolatok ott vannak az akváriumokban… Tényleg volt olyan aki addigra ezt még nem tudta?

    Én komolyan abban bíztam, hogy valami olyan lesz az akváriumban amin eltátom a számat. Hogy még egyet csavarnak a sztorin és agyalhatok hazáig, hogy akkor ez hogyan is volt valójában. Nem így volt és ettől keserű szájízzel jöttem ki.

    Ami valóban felvet egy érdekes -bár lényegtelen- kérdést, az az, hogy ki volt másolat és ki volt igazi. A jelenetben amikor lelövi ‘magát’ úgy tűnt, mintha az áldozat azt próbálná elmondani, hogy ő nem a másolat. Persze a másolat nyilván az gondolná magáról, hogy nem másolat. (Lásd a Schwarzenegger féle ‘The 6th day’ c. borzalmat.) Ezért mondom, hogy lényegtelen.

    Egyébként teszett, de nem ütött engem. Talán csak a gondolat amit előttem Bateman is felvetett, hogy képes volt akár 100x is meghalni. Vagy nem is tudom. Hiszen lehet, hogy egyszer sem kellett neki. Hiszen aki életben maradt sohasem tapasztalta meg a fulladásos halál kínját ugyebár.

    Azt kell mondjam, hogy az Illúzionista jóval szofisztikáltabb, de legalábbis nem ennyire szájbarágósan egyszerű. Mindezek mellett azért kiemelkedik a filmkínálatból eléggé, szóval ajánlom megtekintésre.

  5. SPOILER

    bateman: te akkor nem figyeltél. nem ő halt meg, hanem a klónja. mondta is, hogy minden egyes alkalommal azért imádkozik, hogy ne ő legyen az, aki beesik a tartályba.

  6. Spoiler:

    AEOn:
    pont ezaz. Erre gondoltam. Amikor először használta a gépet, akkor aki ott maradt az ölte meg az elteleportáltat. És ahhoz rakta ő maga közelebb a pisztolyt. Később meg mindig az ottmaradó halt meg, mivel leesett a tartályba (vagy ő, de a klónja teljesen tökéletes másolat volt, szal az is ő volt).

  7. SPOILER

    SIlver: MÉg annak is leeshetett, aki figyelt a vidámparkos jelenetnél. Utána már felesleges volt titkolniuk. DE jól bemtuatták hogy miért éltek úgy, az antikváriumos trükkel.

  8. SPOILER

    Silver: én nem éreztem szájbarágásnak a végét. Igaz, hogy a fordulatok előbb leestek, mint ahogy a filmben explicite rájuk világítottak, de ebben éreztem is némi szándékosságot írói részről.
    Pl. amikor mutatják a sok kalapot meg a macskákat, akkor a fejéhez kap az ember, hogy “ahaa”, meg Fallont is elégszer látjuk ahhoz premier plánban, hogy rájöjjünk, ki az; így a csattanók valóban hamar(abb) elsülnek, viszont így másodszor már a szereplők sokkját tudjuk maradéktalanul átélni. Ott van az, amikor Borden olvassa Angier naplóját a börtönben, aki a végén megszólítja őt: akkor mi már rég tudtuk Angier tervét, mégis mekkorát ütött, amikor Borden megdöbbent rajta!
    Szerintem teljesen mindegy volt, hogy mennyivel hamarabb durrantak el a poénok, ha egyszer így is ugyanúgy hüledeztem rajtuk. A film vége pedig egyszerűen sokkoló volt, annak ellenére is, hogy jól tudtuk, mit fognak mutatni.
    Ja, egyébként Danton volt az álnév, nem Dalton :). “Olyan franciás”, tudod.

  9. Megjegyzem, a filmnek elég fontos (ha nem a legfontosabb) részét képezte a karakterfejlődés és az emberi pszichológia, a dráma; ezért gondolom, hogy nem véletlenül nem időzítették egyszerre az írók, hogy mikor nekünk esnek le a fordulatok, és mikor a szereplőknek; így mind a dráma, mind a sztori egyformán tud érvényesülni.

  10. SPOILER!

    Végülis igazatok van. Jó történet, komoly dráma, remek karakterek, minőségi színészi játék és tökéletes filmezés. Az meg mindegy mikor durran. De én akkor is azt vártam, hogy végén még számomra is durrantanak valamit. Pl. azért is mert az igazi Angier hasonmásról egyszercsak nem volt többé szó. Egy darabig azt hittem, hogy ő lesz aki megfullad. Vagy bármi. :)

  11. SPOILER!

    hehe; akkor én jártam a legjobban, mert én nem jöttem rá a Fallon dologra, csak a film végén. A filmben nagyon tetszett a feszültség; amikor már vártam, hogy még mit fognak mutatni. Viszont azt nem értem, hogy ha Angier elkezdte megfejteni a naplót, akkor miért ment el Coloradoba (mivel a rájöhetett volna, hogy a TESLA a kulcsszó volt, és nem a kulcsember). És érdekes volt látni, hogy a két bűvésznek mi volt az áldozat, ez gondolkodtatott leginkább el.

  12. értjük, értjük a mondanivalót, csak kár, hogy a jól felépitett plot rombadőlt ezzel a Tesla féle kamu géppel. Ha már ennyire egy talánygépre volt kihegyezve a csavar és a drámai mondanivaló, akkor talán célszerű lett volna az egész történetet már az elejétől kezdve egy misztikus légkörbe épiteni, igy nem lett volna ilyen rossz ize a végkifejlet alapját szolgáló fantasy csavarnak. Ettől függetlenül a film nagyon rendben van, de az Illusionist valahogy kerekebb volt, pont a finomabb egyensúly miatt.

  13. SPOILER

    AEON:
    nem hiszem, hogy nem figyeltem volna. Az első alkalommal Angier lelövi a másolatot. De mikor megkezdődik az előadás, nem egy másolat kerül a tartájba, hanem ő maga. Hiszen nem teleportálódik el, csak a csapóajtón keresztül eltűnik, míg a gép a termen belül másol egyet egy másik helyre. Tehát az eredeti Angier gyakorlatilag megöli magát, hogy sikerüljön a trükk, és utánna minden másolata úgy éli le a következő napot, hogy tudja neki meg kell fulladni a végeredményért. És ha átgondolom, ez így kurva kemény…

  14. ez nem igy van, ha figyeltél volna, akkor Amgier panaszkodott a film végén arról, hogy állandó félelemben volt attól, hogy egyszer ő fog a vizesdobozba kerülni…

  15. Igen, ezt mondta. De akkor, hogy magyarázod azt, amit látunk…? Valaki beesik a tartájba, mégpedig az, aki a gépben áll. Ha a másolat esik a tartájba, akkor hogy kerül Angier az emeletre? Valakinek meg kell halnia az este folyamán, és ha Angier egyedül van, akkor ő az, mert azt tudjuk, hogy a gép nem elteleportálja az embert, hanem ott hagyja a gépen és egy kicsit messzebb létrehoz egy tökéletes másolatot (testileg, szellemileg, emlékileg). Szóval? Ki kerül akkor a tartájba?

  16. Naszóval… A lényeg, hogy nincs eredeti és nincs másolat, mert mindegyik eredetinek tekinthető tulajdonképpen, mivel a másolat tökéletesen megegyezik.

    Ellenben: Hogyan félhet Angier attól, hogy ő fog megfulladni, amikor egyébként biztosan tudja, hogy ő fog? Hiszen egyszerre csak egy van belőle és az az egy írja a naplót (mesél) és az az esik bele a tartályba (és másolódik a karzatra)?

    Hát kérem úgy, hogy korábban már említettem: Az aki éppen megjelenik a karzaton sohasem esett még tartályba (nincs róla emléke) és bár tudja, hogy következő este majd neki kell, de a naplót később megint egy olyan másolat folytatja aki nem fulladt meg. Értelemszerűen.

  17. Oké, ebben igazad van… Ez így logikus, hiszen akivel beszél és aki ír, az sosem esik a tartályba. Itt most felmerül, hogy nem a magyar fordítással lehet valami gond. Vajon, hogy hangzik a mondat eredetiben? Mert ugye a megfogalmazás az nincs teljes szinkronban ezzel az elmélettel.

  18. SPOILER

    még egy dolgot nem hoztunk fel, azt hogy nem lesz ‘másolat’. mármint lehet attól félt.

  19. SPOILER

    basszus, ne bonyolitsatok mar tul ezt a masolat/nemmasolat kerdest. sajat szemszogetekbol gondolkozzatok: mi lenne, ha beallnatok egy ilyen gepbe. gondoljatok arra, h 50% eselyetek van, h amikor a gep vegez a dolgaval, akkor meg mindig a gepben allva talaljatok magatokat v szaz meterre onnan. tok mindegy, h melyik a masolat (nyilvan az, amelyik nem a gepben all), szemelyes szemszogbol nezve mindketto, aki a gepben marad es aki szaz meterre talalja magat, ugyanugy ugy erzi, h o az eredeti.

    amugy nekem semmi bajom a scifi-elemmel, tesla neve azonnal beinditotta a kis villogo lampat a fejemben, ugyhogy nem volt meglepetes, amikor tenyleg tortent vmi furcsasag. ami viszont gaz, h egyszerre kellett nagyon komolyan odafigyelni a tortenetre es ugyanakkor megfeleloen figyelmetlennek is lenni, ahhoz, h az ember pontosan akkor lepodjon meg, amikor kell, es telleg usson a vege. nekem ez nem sikerult, nehany dolgot elore kitalaltam, masokra meg mas magyarazataim voltak (mert nehany finom reszlet folott elsiklottam), ezert a vegen jobb hijan egy vallvonassal nyugtaztam, h hat akkor ez a megoldas. mikozben pedig a vegkifejlet alapotlete zsenialis.

  20. SPOILER!

    Az én tippem a következő:
    Aki beleáll a gépbe az elteleportálódik és a tökéletes másolat marad az eredeti helyén; Angier tudta, hogy mit kell tennie a tökéletes trükk érdekében, és ezért rakta oda a pisztolyt és írta azt a naplójában, hogy nem lett volna képes úgy élni. Tehát a másolat megöli őt és elvégzi a piszkos munkát, megöli a többi klónt így csalva csapdába Bordent.
    Borden felesége nem lett öngyilkos szerintem, Borden vagy Fallon megölte, amikor a nő rájött a titkára – tudta, hogy a férje mikor volt őszinte, mikor nem -; és amikor elköszön egymástól Borden – Fallon, akkor Borden azt mondja, hogy nem akarta bántani a nőt.

  21. több emberrel is beszéltem, és a többségnek egyáltalán nem esett le a vége a film felénél. azért ez mégiscsak egy hollywoodi film, és szerintem így is hatásos a vége, hogy tényleg kábé a felétől erre vártam… :)

  22. Spoiler
    “Ellenben a többi nagyon profin van össze rakva. Engem például a második időben ugrás után már be is szippantott az egész, és tulajdonképpen nem eresztett egészen a végéig. ”

    hát ez az a film, amit nem elég egyszer megnézni, hogy minden leessen. rögötn úgy meg van keverve a pakli, hogy tényleg gratulálok annak, aki elsőre minden leesik. azért elég dúrva, hogy a film (minimum) öt idősíkkal játszik, ami egyikből a másikba végződik-kezdődik.

  23. Most lehet hülyének fogtok nézni, de nekem nem esett le a film nézése közben az, hogy hogyan keveredett oda Tesla-hoz Angier. Ha jól emléxem az volt a kulcsszó a naplóhoz amit felírt neki a lapra h el tudja olvasni. De Borden tudott ennek a Tesla nevű palinak a létezéséről is vagy csak véletlen (más okból) volt ez a kulcsszó? Angier meg azt hitte h hozzá akarja eljuttatni őt Borden és így került oda?
    Remélem érthető a kérdés.

    Ja meg a legeslegvégét nem értettem mert akkor már csak félszemmel néztem talán: az utolsó jelenetben egy szobában mutatja a gépet és megy a kamera balról jobbra. Aztán egy arcnál megáll. Az ki volt mi volt?

  24. Tesla maga a fátum, a végzet szimbóluma. Nélküle nem lenne teljes a sztori.
    A sors ironiája az hogy csak csapda lett volna, elterelés, mégis ezáltal teljesedik be a tragikus sors, hogy elutazik Amerikába D. és ez jelenti a vesztét Christian Bale-nek akarata ellenére, mégis saját maga tehet róla.

    A százszori meghalás pedig szintén csak szimbólum. A megszálottság bemutatása a feladata. Az, hogy kívánt cél elérése, akár az ember saját életénél is fontosabb. Ugyanúgy mint Fallon esetében, aki(k)nek nem adatot meg a normális élet lehetősége egy “trükk” miatt.

    A film végére minden karakter teljesen elveszti a pozítív tulajdonságait (még M Cane is), és a happy-endes befejezés mellett nagyon erősen megmarad a keserű íz, hiába mosolyognak a végén.

    A jellemtorzulásokat mid2 esetben nagyon jól ábrázolták. A film nézhető volt annak ellenére hogy a fordulatok előre kitalálhatóak voltak.

  25. Három napja néztem meg a filmet és nagyon bejött.
    Rég volt már olyan film, amin igazán gondolkodnom kellett, de azért itt is ki lehetett találni a vége előtt a lényeget.
    Teccet, hogy néhány trükk mikéntjét bemutatták.
    A szinészi játék remek, a rendező csúcsfromában.
    Rég láttam ilyen jó filmet.

  26. Először is a film zseniális! Az ikreket már a felénél kitaláltam de ez az Angier eredeti-másolat dolog NAGYON elgondolkodtat!! Szerintem valójában a másolat maradt az eredeti helyén (a gépben) és az eredeti teleportálódott! Csakhogy első alkalommal a másolathoz volt közelebb a pisztoly így ő “nyert” és persze nem fogta föl hogy ő csak a másolat (az eredeti Angier pedig meghalt)! Természetesen a többi száz alkalomnál már mindig a másolat esett bele a vízbe és a most már eredeti 1. másolat került a színpadra leratva a babérokat! SZERINTEM!

  27. Ja és hogy miért mondja a film végén, hogy mindig félt hogy egyszer ő esik a vízbe!? Mert ha a másolás nem sikerül vagy túl korán nyílik a csapóajtó alatta akkor nem a másolat hanem ő esik bele a tartályba! Én is izgultam volna! :-)

  28. Úristen, átvert a rendező!! A egész klónozás egy kitaláció! Hisz hiába volt száz tartály csak egy embert láttunk! A gép nem működött! Az egész egy trükk! A TÖKÉLETES TRÜKK! És a trükk nézői nem a londoni színházban ülnek 1900-ban hanem a moziban 2007-ben! ÁÁÁÁ

  29. Ezt már leírtam valahova. Ha tényleg Root lenne a tartájban, a rendőrség a Borden ellenni nyomozás alatt hagyta volna , hogy a tartájban maradjon és sose feöldelik el. Ugyan már? Meg Borden megpróbálta kiszabadítani, az üveg törött volt, és később is látni a tartájt, már széttörve, üresen a bizonyítékok között. Szóval aki azzal jön, hogy Angier ismér Root segítségével csalt, annak gratulálok az élénk fantáziájához, de ennyi…

  30. Számomra viszont nagyon is összeegyeztethető a film lényegével és a bűvészkedés lényegével ez a fajta gondolkodás (fantáziálás?), az ember nem akarja elhinni, hogy az egész átverés. Ezért is ismétlődnek meg a film eleji gondolatok a film végén.

    Azt nem tudom, hogy milyen voltak 1900-ban a temetkezési szokások, de szerintem nem is ez a lényeg, hiszen pont film végi képkocka vezeti rá a nézőt arra, hogy rájöjjjön: az egész csak egy (tökéletes) trükk. Egyébként mit keresne “egy” Angier a vizestartályban? Máskülönben nem látnám értelmét az utolsó jelenetnek.

  31. Hagy csatlakozzam.

    Megnéztem 3.-jára is a filmet. A Root elmélet (hogy nincs klón) nem igazán működik sajnos. A törvényszéken Cutter azonosított egy tetemet, azt követően ismét a tartályban egy – ami jól látható. Kikockázva a filmet pedig látszik hogy a többi tartály sem üres. Ezt támasztja alá Caldlow haláltusájakor elejtett mondata is ami arra irányul hogy B. nézzen körbe milyen áron érte el a “tökéletes” trükköt. Habár a racionális magyarázatnak jobban örülnének sokan, a klónozás misztikuma fenntartja a hangulatot, és a súlyos ár megadja a film morális intenzitását.

  32. viszont az tény, hogy a film azzal kezdődik, hogy bemutatnak egy teljesen hétköznapi tárgyat (cilinderek), szóval egy bűvésztrükként indítják.

  33. Sarah halála, az ikrek jelleme.

    Sarah öngyilkos lett? Idegenkezűség? Annak ellenére hogy a csalódás és a fájdalom hatalmas volt a nőben, egy anya nem hagy el egy pár éves kislányt. Nagyon nem racionális hogy bármi is erősebb legyen a gyermek iránti kötődésnél. Viszont az ikrek bármennyire is feltették életüket hivatásukra, nem gyilkos személyiségek. Semmi esetre sem Sarah párja, és pont ő sajnálkozott a nő halála miatt a halálsoron. Úgy működőképes lett volna, ha az Oliviát szerető (túlnyomórészt Fallonként megjelenő) testvér mondta volna azt. Ráadásul mindkettejük gyermek felé irányuló szeretete nem összeegyeztethető annak anyjának megölésével. Az öngyilkosság valószínüleg a film egyensúlyának megtartásához kellett, mindkét rivális elveszíti a nőt akit szeret.

  34. Kicsit ellentmond a gyilkos jellem megkérdőjelezése és Caldlow lelövése. Pardon:). De ettől függetlenül valószínűbb az öngyilkosság, ha Fallon nem a gonosz oldala az ikrek által élt (már már szimbolizált) kettősségnek. De akkor miért a másik sajnálkozott? :S

  35. tesla – gép – másolat – iker

    ezen kívül sztem attól függetlenül, h Sarah nem hagyott volna magára egy néhány éves gyereket, mégis öngyilkos lett. hiszen láthattuk az elkeseredés jeleit is; nem bízott a férjében, alkoholista lett, stb..

    :)

  36. Zehy: háhá. az aljasság olyan mint a mágia.. my prestige :P

    Domcsi: jaja, ezért is történt öngyilkosság, nem pedig Borden hadművelet.

  37. SPOILER mint mindenhol

    nem értem miért mondják hogy már a felétől kiszámítható, meg egyértelmű,
    hát persze hogy tudjuk, hogy a másológép turpisságot (mégha nem is mondják ki),
    de a lényeg a “lelövöm magam” részig rejtve marad, ahogy az is Borden nem is akarta (akkor) megölni (persze csak azért hogy később még nagyobb legyen a “trükkje”)

  38. “miért ment el Coloradoba (mivel a rájöhetett volna, hogy a TESLA a kulcsszó volt, és nem a kulcsember)?”
    mert mondta neki hogy “A kulcsszó a módszer.”

  39. A film nagyon is jó, akárki akármit mond..nagyon jó. Az utóbbi időkben Hoollywood rájött, h sz@r filmekkel nem lehet pénzt csinálni, hát elkezdett jó filmeket csinálni, erre a The Prestige az egyik élő példa.

  40. A másik ami nekem még rejtély hogy az öregember meg akarta venni a gépet és elpusztítani (valószínűleg mert tudta hogy mit csinál, és említette is hogy ez nem trükk, az ügyvédnek vagy vki másnak) de amikor megjelent Angier mégis meglepődött hogy nem halt
    meg.A másik hogy azt sem lehet tudni hogy a kezdetektől fogva volt kém vagy csak a film végénél állt át.

  41. SPOILER!

    Én az este néztem a filmet! A fórumot végigolvastam. Először is leszögezném, hogy sokan azt mondják, hogy a film a középétől nyilvánvaló, ennek ellenére mégis kommentek sokasága vitatkozik rajta… :) Én a tartályos trükköt selytettem, de az ikreset nem.(mármint, hogy Bordenből tényleg kettő van) Arra pedig, hogy Danton miért mondja, hogy reméli nem ő fog meghalni én azt a magyarázatot látom, hogy az eredeti Danton egyszer sem halt meg! Ez úgy lehetett kivitelezni, hogy a trükk előtt megtörtént már a másolás. Így mindig volt kettő Danton, a szinpadon már nem került senki lemásolásra. (ezt bizonyítja, hogy a csapó ajtó különben mikor nyílt volna? Honnan lehetett volna tudni, hogy a gép mely fázisában történt meg a mádolás, kész van-e már a másolat?) Így a tartályba mindig a másolat esett, hátulról a “jutalmat” pedig mindig az igazi Danton aratta le.(hisz a filmben pont az volt addig a baja, hogy nem ő aratja le a babérokat…) És így stimmel az is, hogy az első másolásnál az eredeti Danton lőtte le a másolatot.

  42. Most akarom megnézni. Gondoltam elé-olvasok kicsit, de annyi spoiler van.. :(

  43. nagyszerű, zseniális, lenyűgöző film, teljesen egyedi hangúlatú, ez a Noaln meg lassan tényleg az egyik NO.1 rendező lesz, színészek is nagyszerűek stb stb stb…..9,5/10

    Spoiler

    Boymadi: köszi és grat, valószínüleg tiéd a helyes verzió a 100 klónos megoldásra, ez lenne a legésszerűbb magyarázat mindenre……

  44. 1 ponton nem tiszta még a kép……

    SPOILER

    az Borden letartóztatáse előtti utolsó előadáson Angier miért nem bukkant fel az erkélyen? honnan tudta hogy lent van vízzel teli kalitkánál Borden? Tudta előre hogy Borden le fog oda menni, vagy mi? és így akarták tőrbe csalni? és ugye Cutter nem volt beavatva a trükkbe, tehát ő tényleg azt hitte hogy Angier halt meg a trükk alatt, és ugye kiabáltak is ott lent egy ideig, de ezt halhatta fentről olyan messziről, mert ugye a neki egyből elő kellett volna bukkannia….

    ez az 1 dolog nem világos még számomra……

  45. Ma este néztem meg, egy dolgot tennék hozzá: az teljesen kizárt, hogy Root van a tartályban. Az IMDB filmmel kapcsolatos FAQ részében van egy ilyen kérdés, hogy ki játszotta Rootot, és a válasz természetesen az, hogy Hugh Jackman, csak többek között ragasztottak neki műfület: Jackmannek (Angier) lenőtt fülcimpája van, Rootnak meg rendes. Visszanéztem, tényleg így van. A végén, a kulcspillanatban, az embernek aki utoljára beleesik a tartályba és megfullad, lenőtt fülcimpája van, tehát az nem Root. (Ennyit a tangomaniás barátunk nagyszerű elméletéről.)

    Egyébként szerintem is a klónozással rontották el. Az biztos, hogy a klónozás nem történik meg előbb, hanem ott abban a pillanatban, mivel a klón pontos másolata az eredetinek, és esze ágában sem lett volna önként és dalolva meghalni. Noha szerintem is az volna logikus, hogy a klón jön létre távol, és az eredeti hal meg, ezzel az a baj, hogy Angier a sikerre vágyott, nem volt jó neki, amikor Root maradt a színpadon, ő meg alul. Na most a klónja, az nem ő, hanem… a klónja, bármennyire is azonos testileg, szellemileg, memóriailag. Akkor is neki kell meghalni és a klón él tovább, tehát nem ő fogja learatni a sikert, hanem a klónja. Angier ebbe, a felépített karakter alapján, nem menne bele, nem áldozná fel magát más sikeréért. Ebből viszont az következik, hogy mégis csak az eredeti kerül távolabb és a klón jön létre a gépben, de ez meg… túl kézenfekvő… vagy nem is tudom… béna.

    Nagyon jó film volt, egy csomó fordulatra tényleg rá lehetett jönni, de Fallonra speciel én sem jöttem rá. 1280 pixelen nem esett le, hogy az is Bale.

  46. És ha közben történne a klónozás, honnan tudnák mikor kell nyitni az ajtót? Honnan tudnák, hogy pont az erkélyre teleportálódik az ember, és mondjuk nem egy falba? Miért mondta azt a végén? Inkább azon kéne agyalni, hogy ha nem működött a gép, hogy lehetett kivitelezni a trükköt… Biztos lehet úgyis megfelelő magyarázatot találni, pont ez a film lényege, a néző azt látja amit látni szeretne. Az biztos, hogy nem a klón maradt a gépben, mert a klón és az eredeti között nem volt különbség, ha igaz lenne mikor lett volna az az időpillanat amikor az eredeti és a klón kicserélődik? Honnan tudják, hogy ez megtörtént-e már, és honnan tudják, hogy nem pont a kicserélődés időpillanatában nyílik az ajtó, tehát nem esik végül le senki?

  47. Nekem is nagyon tetszett a film. Eléggé magávalragadó, ha az ember beleéli magát a szereplőkbe és nem “fentről” figyeli az eseményeket.
    De én egy olyan jelenetet nem értek, amiről nem esett itt még szó a fórumban: amikor bemutatja Angier és az öreg a színházigazgatónak a teleportálós trükköt a géppel. Ilyenkor a gép tényleg teleportált, vagy ott is volt egy csapóajtó, mert én azt nem láttam? A gép meg máskor másol is? És tényleg vezérelni kell valakinek hogy a csapóajtó jókor nyíljon.
    Mikor Borden hátramegy, akkor a lenti kiabálások előtt több idő telik el annál, mint amíg normál esetben fent megjelent Angier.

  48. Ja meg a legvégén, mikor az öreg megint végigmondja egy bűvésztrükk menetét. Ennek a legutolsó szava az “illúzió”, és a szinkronszínész pont akkor mondja ki ezt a szót, amikor a kamera rámegy a halottas vizestartályra. Lehet ennek valamilyen jelentősége? Talán ez világítana rá arra, hogy valamilyen módon át lettünk verve?

  49. Na, elmondom, szerintem hogy történhetett:
    (A legtöbb dolgot ti is tudjátok belőle, csek szeretném egészben látni, ill mutatni hogyan is volt ez.)

    !!! SPOILER !!!

    Tesla gépe úgy másol, hogy a belesétáló embert átteleportálja egy másik helyre, hogy pontosan hova, az benne van Alley használtai utasításában (bizonyára be lehet állítani hova, ezért jelölte meg a helyet az első próbánál Angier krétával – hogy lőtávolba legyen magától). A klón pedig bent marad a gépben. Eddig okés.

    Namármost.
    Érdekes, (és egyben ha úgy vesszük megalapozza is ezt a feltevést) amit Angier a naplójában ír:

    “Ma kipróbáltam a masinát. Óvatosan jártam el, hátha Teslának mégsem sikerült minden problémát kiküszöbölni. Ha hibásan működne… nem akarnék sokáig úgy élni.”

    Vajon a “probléma” az lehetett, hogy Angiert nemcsak elteleportálja a gép, hanem lemásolja is? Ettől tartott volna Danton? Hát persze! ÉS (mint tudjuk): A GÉP NEM MŰKÖDIK TÖKÉLETESEN. Angiert az első próba alkalmával leklónozza, nemcsak elteleportálja. Ezért a bűvész előre odakészít egy revolvert – amennyiben leklónozná a gép “nem akarna úgy élni”. Így a hirtelen a gépben felbukkanó klón lelövi Angiert – az eredetit. Öngyilkos lesz, ha úgy tetszik, az klón Angier teljesíti saját maga “utolsó kívánságát”. Innentől kezdve a klón viszi tovább a showt.

    Ennél a résznél kezdtem el gondolkozni, hogy mekkora bolond volt Angier!!! Az első próbánál volt egy tökéletes mása, így ugyanúgy nyomhatták volna az ipart, mint Bordenék. De ő nem az a típus volt. Neki nem kellett fél élet, fél siker. Ő MINDIG ott akart állni a rivaldafényben, fürdeni a sikerben, és meg is kapta – a gép mindig elteleportálta, a felbukkanó klónokat pedig egy vizestartályba csúsztatta egy süllyesztő segítségével.

    ENNEK IS JELENTŐSÉGE VAN, AHOGY CUTTER MONDJA.

    Amikor Julia, Angier felesége meghal, a temetésen Cutter elmond egy történetet egy matrózról, aki kis híján a vízbe fulladt. Cutter nem akarja elárulni mit érzett a tengerész valójában, azt hazudja Angiernek: “úgy érezte, hazatért”.

    Így Angier okosan felhasználta a mutatványa első kellékét – a vizestartályt – ahhoz, hogy könyörületes halált biztosítson a klónjainak. Kedves tőle.:-)

    Van a dologban néhány érdekes momentum. Pl. a vak kellékesek. Mennyit tudhattak ők a klónozógépről? Amikor az Angier-klón a vízbe esik, és Borden megkérdezi, hol a kulcs, a tartályból azt kiabálja a fuldokló: “A VAKNÁL!”
    Persze lehetséges, hogy Angier valamivel előre beetette őket, hogy “ez a mutatvány része” stb. szegények nem látták a fuldokló embert, sem a hullát, és elhitték a mesét (Vagy egyszerűen megtömte a zsebüket, hogy ne beszéljenek).

    Egy másik: mért nem jött elő Angier, miközben Borden a klónt próbálta kiszabadítani? Nyilván tudta, hogy Borden megpróbál kémkedi a trükkje után. Látta is talán, ahogy besurran a színfalak mögé. Amikor a gép elteleportálta, szépen meghúzódott az árnyékban és végighallgatta színpad alatt zajlódó eseményeket. (A klón kiáltozásait, amit ekkor még a nézőtéren is hallani lehetett, egyébként elnyomta volna a Danton hirtelen feltűnését követő tapsvihar.)
    Aztán visszavonult vidékre, és Lord Caldlow néven (AZ EREDETI NEVÉN!) elintézte, hogy – végső elégtételként – hozzá kerülhessen Borden kislánya.

    “Caldlow. Az vagyok. És az voltam mindig is.”
    “- Titkolod, ki vagy és honnan jöttél.
    – Mert a családomnak kínos, hogy a színpadot ostromlom.”

    Tehát, Angier valójában egy igencsak különc arisztokrata.

    De lehet, hogy csupát üres találgatás minden, nekem is el kéne olvasnom Christopher Priest regényét, ami alapján készült ez a film.:-)

    ———————–

    MÁS:

    A TDK-ban Kétarcnak van egy hamis érméje: ugye mindegyik oldala fej. Az egyik jelenetben (19:20 körül) Sarah unokaöccsének Bale hirtelen elővarázsol egy ilyet. Nicsak, már Batman is kezdi? :DDDD

  50. Sok idő után most szántam rá magam hogy megnézzem és a kérdés amit mindenki feltesz az hogy Angier mért félt mindig attól hogy ő fog meghalni?
    Ez pofon egyszerű azért mert félni félt hogy meghal és az érzés meg is történt minden egyes alkalommal mert ez nem egy “iker” hanem Ő még egyszer. Akinek a tudata egyszerre két helyen éli meg az eseményeket. Az egyik fele kijön a színház másik felében a másik fele eközben meg meghal.
    És ez a mindig féltem szöveg csak azért került bele hogy még jobban fokozza a WTF érzést.
    Szerintem, de ez elég hihetőnek tűnik.
    Olvassátok el sokan. =)

  51. Az egyetlen dolog ami vitára ad okot, az az, hogy nem tudjuk, hogy a gép csak másol, vagy teleportál és másol is egyszerre !?

  52. Borzasztóan szánalmas amikor az emberek a címmel érvelnek amellett, hogy az egész történet is csak egy nagy átverés. “Egy tökéletes trükk”. Emberek, hol van ez az eredeti címben? The prestige a film címe, felejtsétek el a rohadt “tökéletes trükk” címet, mert baromság.

    Hallgassatok Wattoo-ra, ő jól leírt mindent. A “film egy tökéletes trükk” elmélet szánalmasan gyenge fantazmagória csupán, gyengébb lábakon áll egy csecsemőnél. Sok-sok pontban illogikus, ellentétben az eredeti történettel.

    De ha ez nem is érv, akkor Priest novellája legyen elég bizonyíték a “tökéletes trükk” elmélet mellett állóknak.

    A regényben a gép működik. Nista.

  53. A másik amin felesleges rágódni hogy a másolat vagy az eredeti hal-e meg. Mivel a másolat az eredetinek tökéletes másolata, lényegtelen ezen rágódni.

    Angier, amikor elmeséli, hogy nem tudta, ő hal-e meg vagy él tovább, azt azért mondja, mert azt se tudja, ő épp abban a pillanatban klón vagy elteleportált eredeti. Fogalma sincs róla, hogy melyik valójában.

    Aki ott terem a karzaton, az csak annyit érez, hogy az előbb még ott volt a gépben. Vagy oda lett másolva, vagy oda lett teremtve. A kettő más, de végeredményében ugyanaz a dolog.

  54. Nagyon-nagyon jó kis film, lehet későn írok, de a másolat tökéletes klónja az eredetinek, szóval tök mind1 melyik hal meg mert a másik ugyan úgy fogja folytatni mivel azt hiszi ő az eredeti. Csak ez azt akarta mondani, hogy 2 testvér ugyan olyan “varázst” tud kelteni mintha klónozná magát az ember. Ezért bűvész. Nem kell a tudományhoz folyamodni azért, hogy el tudd kápráztatni a közönséget.

  55. uh
    lassan de biztosan csatlakozok :)
    spoiler! (ha esetleg van még olyan remete mint én (bár ha jobban belegondolok, az internet valószínűleg túlél engem, és az újszülötteknek minden vicc új))
    klónozás teleportálás rész szerintem ki lett vesézve eléggé, de azért nem állom meg hogy ne tegyem hozzá a magamét: a gép létrehozott egy másolatot, és Angier az eredetit megfojtotta a “trükk” során. Az előadás egyik célja is volt, hogy felkeltse Borden érdeklődését, ezért csak játék volt hogy meg akart menekülni ‘Danton’, tudta jól hogy meg fog halni, csak be akarta mártani a riválisát.
    Borden felesége pedig szerintem nem tudta hogy ketten vannak, és kezdett beleőrülni abba hogy kétféle a férje.
    Szerintem a dologhoz a kulcs hogy Borden szerint a trükknek való élés a lényeg, Angier pedig nem értette (a kínai öreg előadása után), ezért kellett a természeten erőszakot tennie, ahhoz hogy utánozni tudja.
    nekem amúgy a súlyosabb pillanatok közé tartozott amikor először megláttam Tesla-t, és az mondogattam hogy huh ez .. ez nem … ZOMG EZ DAVID BOWIE
    nem hiszem el hogy ez senkit nem érdekelt

  56. Megnéztem az imént a filmet és sok kérdésem volt.
    IMDB-n olvasgattam kicsit, aztán ide ellátogattam és itt kb. minden kérdésemre találtam választ.

    SPOILER

    Fantasztikus a film, és szerintem nem lényeges hogy az igazi Angier volt a gépben a műsor alatt , mert abban a pillanatban másolta le , az ő összes emlékével , tehát ő maga se tudta hogy klón/másolat vagy az “igazi”.
    Nagyon jó kis film. 9/10

  57. Tudom, hogy régi poszt, de most kezdtem el nézni a régebbi Nolan filmeket :) Annyit tennék hozzá az eredeti-nem eredeti vitához, hogy onnantól, hogy lemásolták őket, nem lehet különbséget tenni, szóval szerintem az “eredeti” megfulladt a tartályban az első alkalommal, megjelent a második, aki megfulladt a második alkalommal, és megjelent a harmadik. Persze a harmadik ezt úgy élte meg, hogy ő túlélte mindegyiket, hisz második túlélte az első klónozást, ő meg a második klónozást, tehát a 100.ban az lesz benne, hogy ő túlélte mindegyiket.

  58. Ez az értékelés még mindig iszonyat csalódás. Tegnap újranéztem, 10/9. Minimum.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.