A Sunshine előzetes amit még nem láttunk

Nekem legalábbis új volt, pedig ránézésre több hetes, most amikor viktor szólt kommentben. Ezúttal a sztoriról is megtudunk pár dolgot, hát máris nem tűnik akkora Mag koppintásnak.

human
írta
2007. 03. 19. 17:32
megjelenés
25
hozzászolás


25 hozzászólás a “A Sunshine előzetes amit még nem láttunk” bejegyzéshez

  1. Heh :) A Maghoz való hasonlóságtól sosem féltem (Danny Boyle-ból többet nézek ki, de szerintem mindenki), viszont szembetűnő az Alien klausztrofóbiás képi világa, megspékelve egy kubrickos 2001-hangulattal és a Solaris misztériájával. Szerencsére ebből a háromból meríteni nem szégyen, sőt. Lassan nálam is ez lesz a legjobban várt film :).

  2. hát majdnem kilőttem az elejéb, rekviem zene nélkül nem akkora szám már :D, vége felé ottvan azért de akkor is szvsz az első jobb volt

  3. Mivel a Letters from Iwo Jimát már láttam, a 300 csütörtökön sorra kerül, így a Sunshine az általam idén legjobban várt film (a Fountain sajnos kimarad moziban, hogy száradnának el az ügyben érintettek). Danny Boyle-t nem féltem van ő annyira jó rendező, hogy a Trainspotting-28 Days Later-Millions hármashoz hozzátegyen egy hasonlóan nagyszerű negyedik filmet. Egyenlőre nem akarok nagy szavakat használni, de a Sunshine hatalmasat robbanhat, az előzetes hihetetlen módon aláz.

  4. Attól félek, hogy csak a csodában reménykedhetek, mert nem hinném hogy itt (Szombathelyen) bekerül a moziba. De DVD-n biztos megnézem.

  5. elsőre nekem is a 2001 jutott eszembe aztán mikor nézem, és olvasom a kommenteket, tényleg benne van minden, solaris, alien, sőt még egy kis pszicho is :P király egy film lesz, nekem ez a trailer jobban tetszett, az előző ütősebb volt, de gyorsan el is ítéltem a filmet. végre egy olyan második trailer, aminek sikerült rávennie egy filmre

  6. Ez nem a 3. trailer volt? Vagy az elsőt szigorúan teasernek hívjuk? :) Egyébként imdb-n az első szárnycsapásai egész jók: össz. 5 véleményből 10,9,9,8,4 csillag. A vicces az, hogy 2,5 hét múlva bemutatják itthon, és eddig zéró információ hazai médiából..

    Mi a halálért nem mutatják be nálunk a The Fountain-t?! Már egy éve várom azt a filmet! :(

  7. Ezt a filmet én is egyre jobban várom… Sztem ez a 3. előzetes, engem inkább az Event Horizonra emlékeztet, de én bízom Boyle-ban, hogy nem egy koppintmányt szállít le, hanem egy jó kis sci-fit. Csak nehogy egy újabb Part legyen :)

  8. Én eddig nem vártam, mostmár egy kicsit, de azért nem 300 szinten. A Fountain miről szól?

  9. Hummmhummm.
    Valahogy ez meg mindig nem all ossze. OK, hogy Danny Boyle nem csinalt tul sok szart, de ez valahogy az elozetes alapjan nagyon sovanynak tunik. (Es kovezzetek meg, de az elozo trailer sokkal de sokkal jobb volt).
    Van benne egy csomo innen-onnan osszeszedett resz (ok, nem nyulasok, csak tisztelgesek a filmek elott) es egy elegge sovanynak tuno cselekmeny.
    Vagy csak en latom pesszimistan a dolgokat?

  10. The Fountain:
    Egy férfi (Hugh Jackman) és egy nő (Rachel Weisz) 1000 évet átölelő története szerelemről, halálról és az emberi létezés miértjeiről. Mellesleg az a Darren Aronofsky rendezte, aki már a Rekviem egy álomért és a Pi esetében is megmutatta mekorra rendezőtehetség és kivéveteles képzelőerejű alkotó. Ja és a tavalyi év legjobb filmzenéjét Clint Mansell ehhez a filmhez készítette (mert a hallgatásakor beleborzongtam), többet szerintem nem is érdemes róla mondani. Eszméletlen látványos és rendkívül elgondolkodtató filmet várok, ami moziba kívánkozik, de úgy tűnik sajnos csak DVD lesz belőle.

  11. osztályozhatatlan film, sajnos, összeomlasztottam a pontozási rendszeremet. tetszett, de nem dvd-n megvevős:)

    áldom az eszem, hogy nem nézek trailereket. áldom.

  12. ja, nem mondtam. nem heltai, hanem tóth tamás a fordító. egy gyöngyszem az első pár percből.

    “i know, we are heroes, etc.”

    “tudom, hősök vagyunk, tralala”

    aranyos, néztem egyet.

  13. üdvözlet!
    egy kérdésem volna: megtudná valaki mondani hogy a film főcimdalának mi a címe és hogy ki az énekes?
    előre is kösz szépen!!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.