Felforgatókönyv (Stranger Than Fiction)

Azt hiszem idén nagyon jó évünk lesz. Ha jól számolom már most majdnem volt 10 olyan film, amire azt mondtam, hogy hűha (még nem írtam mindről), és bizony a Felforgatókönyv az egyik ezek közül. Na a folytatáshoz berakom a soundtracket (ami természetesen többnyire baromira eltalált).

Felforgatókönyv - Stranger Than Fiction - Will Ferrell ül egy fotelban, a tapéta meg felhős

A történet röviden annyi, hogy van egy írónő és van egy adóellenőr. Az adóellenőr éli a teljesen unalmas és monoton életét, minden nap ugyanazt teszi, egészen addig amíg egyik reggel fogmosás közben nem hall egy hangot, amint épp a cselekedetét narrálja. Igen, az írónő az, aki írja a könyvét, amiben az adóellenőr, Harold, a főszereplő. A csavar, hogy egy időben és városban és mindenben élnek. A kibogozáshoz meg meg kell nézni a filmet, ha ez nem volt világos (kezdetnek meg mondjuk a trailert), mert vicces és megható, de komolyan.

Én meg most kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez egy baromira jó film volt, szintén olyan, hogy abbahagyni lehetetlennek bizonyult, így rohanhattam is pisilni amint vége lett. Semmi látványos akció vagy ilyesmi, egyszerűen az ahogy Harold megpróbálja kideríteni, ki az írónő aki narrálja az életét, közben más bonyodalmakba is keveredik. Nem tagadom, beszippantott az alap szituáció mint pókhálót a porszívó, vagy mittomén milyen hasonlattal jöjjek, ami ennél ütősebb.

A kidolgozás meg szintén baromira bejött, a helyszínek (a geek pod lakása), az esős jelenet, minden, és szerintem minden designernek kötelező megnézni az első 5 percet legalább, annyira jó ez a számkiírós ábrás grafika (meg a végefőcím is természetesen, ott is hasonló a kinézet). Meg persze a szereplők is kitettek magukért, bár kicsit fura volt Will Ferrellt ilyen szerepben látni, de nyilván bírt vele.

Amit még megemlítenék, hogy Kaufman munkáihoz hasonlítják a filmet, akinek ilyen alapvetések fűződnek a nevéhez mint a John Malkovich menet, Egy makulátlan elme.., Adaptáció, ilyesmik, és hát nem véletlenül hasonlítják hozzá. Tényleg volt benne Kaufman hatás, ha lehet így hívni.

Felforgatókönyv értékelés

Egy 8/10 simán, de majdnem 9, valahogy kezd olyan érzésem lenni, hogy a 2006-os listával ellentétben az idei összeállításakor durvább elvérzések lesznek, már most lejjebb pontoztam egy megírandó kritika alanyát. Ja, hazai bemutató április 19.

– Anarchists have a group?
– I believe so. Sure.
– They assemble?
– I don’t know.
– Wouldn’t that completely defeat the purpose?

Ez meg egy idézet volt a tényleg legvégére, akkor is ha helytelen amiről szó van benne.

29 hozzászólás a “Felforgatókönyv (Stranger Than Fiction)” bejegyzéshez

  1. Igen erről van szó. Ezen az idézeten már a filmben is megütköztem. Nagyon király Ferrel, meg mindenki a szereposztásban is. Ha ennyire írjátok, az Adaptáció kap még egy esélyt.

  2. öö, nekem bejött az adaptáció (már be is szereztem egy ezresért), ettől még nem fog mindnekinek :)

  3. Húha, reméltem, hogy jó film lesz… Ez a kritika és az előzetes végképp meggyőzött, köszönöm.

  4. Kegyetlen jo film… tenyleg az idei ev egyik legjobbja eddig. Ja es Maggie Gyllenhaal ut a tetkojaval.

  5. isteni ferrell, király koncepció, remek vizualitás… gyengeélkedő befejezés.

    maggie tetkója nagyon szexi, ott hordja, ahol én (s még méretre is hajaz, ahh. :)

  6. Valóban nem rossz film, de szvsz előzetes után nem nyújt túl sok újat, egy nagy ásításra emlékszek az egész filmből, így csak egy 5/10, ha nem néztem volna trailert talán 7/10 is lehetett volna.

    Maggie tetkó tényleg kafa.

  7. Nálam az idén eddig ez a film a námbörván! Múlt héten néztem, és az OST-t is rögtön utánna letöltöttem. Kedvenc idézetem pedig:
    – Aren’t you relieved to know that you’re not a golem?
    – Yes. I am relieved to know that I am not a golem.

  8. Pizsama, most nagyon durvan beijesztettel: most neztem meg, s rogton jottem, h beirjam pont ugyanezt az idezetet!….
    En sem akarok meghalni…

  9. igazán jól sikerült film, köszi a kritikát, csak ezért néztem meg :) ja és (L) Maggie Gyllenhaal

  10. A film isteni, Maggie pedig gyönyörű, zene hangulatos szóval minden a helyén. Befejezés picit lerontotta, de így is kötelező!

  11. nagyon jó film lett, olyanfajta ami tényleg úgy beszippantott, hogy csak. de a befejezés szerintem katasztrófális, egyszerűen… affene, most spoilereznem kéne… na szóval az volt az egyetlen gyenge pontja.

  12. Naggyon tetszett, 8/10 simán. Nagyon jó a filmben használt design, odafigyeltek a színekre. Belső terek bejövősek, hangulat ezerrel…

  13. Nővéremmel ma megnéztem ezt a tök jó és különleges filmet amiban a valóságban nem létezik! Nekem nagyon tetszett! Remélem hogy ti is megnézétek ezt az érdekes filmet!

  14. a befejezés pont olyan ahogy dustin hoffman kommentálja, “It’s not the most amazing piece of English literature in several years but it’s okay.”, pont ez kurva jó hogy visszautalgat magára.

  15. Igazán príma film volt, nálam 10/9.
    Aki nem látta a filemt, az kérem ne olvassa az alábbiakat!
    Lehet, h hatásosabb lett volna ha a végén nem következik be a -kicsit azért várt- fordulat és akkor igazán megüt a film, de annyira azért nem meglepő, h mégis így lett. Gondoljatok már bele, szerintem marha kevés olyan ember van, mint a Hoffman álltal sztem jól alakított irodalmár, akik ténylegesen kinyírna egy élő embert a jobb befejezés végett. Hatalmas, lelketlen szemétládának kell hozzá lenni, márpedig Thomson karaktere már a találkozásnál annyira megütődöttnek nézett ki, h ha megöli, akkor minimum egy elmegyógy kinézett volna neki. Szóval szerintem lényegesen logikusabb ez a befejezés. Nem ugyanaz valakit egy könyv lapjain megölni és a valóságban eltenni láb alól, ezt remélem, a fanyalgók is belátják…

  16. érdekes amúgy, h eddig akárkivel beszéltem a filmről, mindenki megölte volna Haroldot :)

  17. Domcsi, nyilván az azért közrejátszott, h nem voltak döntéshelyzetben. Kicsit máshogy néz azért ki, ha a te döntésedtől függ egy ember élete. Tét nélkül én is azt mondanám, h persze, a vég mindent megér. Sztem, hitelesebb így, hiszen Thomson nem egy szörnyeteget játszott, akármennyire el akarta hitetni. :-)

  18. Szerintem nem volt olyan “mély” film ahhoz, hogy a végén tényleg meghaljon a tag. Nekem az lerontotta volna az élményt. A film szerintem is baró volt.

  19. hihetetlen jó ez a kép itt fenn.
    a filmben is csodáltam azt a szobát. valahogy valószerűtlen volt a funkcióhoz képest.

  20. Pfff, kapkodom a levegőt… Human kössz! Ez egy ilyen hét… Előszőr a The Fountain, aztán a The Man From Earth, most meg ez… teljesen padló…

  21. Elképesztő film, a történet, ha igaz lenne, mármint az egész film is igaz lenne :) és a design csak hab a tortán, mégsincs semmi csicsa a filmben. Eddig nemvolt kedvenc filmem, de mostantól ez az.

  22. most néztem meg, nagyon tetszett.

    “Megnyugtatja Önt az a tény hogy Ön nem egy gólem?” :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.