Interjú (Interview)

Nem is tudom mikor rontottak el nekem utoljára ennyire filmet az utolsó 5 percben. Pedig már a 7-8 pont között vacilláltam és akkor be kellett futni az “elbasszuk a filmet kisapám” vágányra.

Interjú: Steve Buscemi és Sienna Miller egy lakásban dumálnak

Steve Buscemi egy szemét, de lecsúszott politikai újságírót játszik, aki a teljesítménye miatt már nem is kap a témájában melót, inkább csak ártatlan darabokat bíznak rá. Ilyen például a Katya-val (Sienna Miller) készítendő interjú is. És meg kell mondanom, hogy maga az interjú rész tetszett is, annyira kiszámíthatóan őrült Miller karaktere és annyira bastard Buscemi. Aztán…

Az egész amúgy 3 helyszínen játszódik összesen és a film nagy részében csak a két főszereplő van a képernyőn, amint egy lakásban csinálják az interjút. Pontszámilag meg le kellett 5/10-re törnöm, a fentebb említett ok miatt.

8 hozzászólás a “Interjú (Interview)” bejegyzéshez

  1. Nyugi Gecco nem kúrták el.Bravúros kamaradarab,meglepően ötletes,Buscemi egyre jobb rendező.

  2. valójában egyetértek, csak nekem nagyon elkúrta, de szerintem a hasonló stílust kedvelőknek tetszeni fog. (a végét kivéve 7-8 pont között gondolkoztam, mint írtam is ;)

  3. Szerintem veszett jó film lett, nekem a vége is tetszett. Egy 9/10 erejéig ;)
    De a legfőbb tanulsága az volt, hogy Siena Miller istennő. :)

    Eredetit nem láttam, de valszeg nem is fogom. Ennél nagyon jobb úgyse lehet…

  4. Oscee, pedig, ha tetszett, akkor ajánlom figyelmedbe az eredetit is, szerintem hálás leszel e tanácsért.
    Ez az adap. 6,5/10-re nálam is jó, érdemes volt megtekinteni.

  5. Ez a film nagyon rendben van. Tényleg!
    Attól lüktet az egész kétszemélyes film,
    ahogy abszolút hitelesen, de egyik pillanatról
    a másikra, homlokegyenest másként tudnak viselkedni egymással, mint előtte.
    Kontrasztnak: Planetterror, a színes, szagos zombifing.

  6. Csak egy kis adalék: Steve Buscemi nevét “busemi”-nek kell ejteni (amcsi forrás, szóval 99%, hogy így van)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.