Olcsó Sikolynak kevés a decibele

Baromi jó popcorn meg slasher film, sok humorral, vagy pont paródia, attól függ ki nézi. Szóval a címben átköltött “híg a leve” a 990 forintos kiadásra vonatkozik, amit ne vegyetek meg. A csomagolás meg a menü nekem nem annyira fontos, szóval az hogy belül nincsenek képek és hogy valami logó (legalább ne kalózkodj hirdetés nincs) után rögtön kezdődik a film, az teljesen rendben van. Igénytelen, persze, de ez nem az a film ahol én ölnék az extrákért. Viszont.

Sikoly olcsó dvd

Ha a kép anélkül letterbox, hogy a tokon jeleznék, akkor az marha idegesítő. Letterbox az, amikor a fekete csíkokat is belekódolják (egyszerűre lefordítva). Még egyszerűbben magyarázva, így lesz fos a képminőség. Mellesleg a hang angol/magyar, de felirat az semmilyen nincs rajta.

Csak azért vettem meg, mert mozijegynél olcsóbb és újra akartam nézni. Viszont ti már ne faragjatok rá. Persze megérdemeltem, ha már olcsó igénytelen kiadást vásárolok, ami miatt épp csődbemegy a magyar dvd-piac. Ha valaki a filmről akart kritikát olvasni, annak csak azt tudom megjegyezni ide a végére, hogy Courteney Cox baromi szép itt és marad a 7/10. Na és fura volt a Jericho főszereplőt így látni.

human
írta
2007. 11. 18. 18:13
megjelenés
21
hozzászolás


21 hozzászólás a “Olcsó Sikolynak kevés a decibele” bejegyzéshez

  1. vajon a többi 1 forintos dvd is ilyen silány release? mert akkor nem érdemes megvenni őket. vagy csak kiadófüggő? csinálhatnál egy olyan post-ot, hogy mindenki ide, aki akciós lemezt vett, és gebasz volt a lemezzel (értsd: amiket te is leírtál), és írja le a tapasznyalatát.

  2. van amelyik jó kiadás, szóval tuti kiadófüggő. Csomó jó 990 meg 590-es filmem van. De a poszt jó ötlet, szerintem megírom.

  3. no, sikolynál pont az a baj, hogy nem csak a 990-es kiadás ilyen, hanem az eredeti kiadás is ratyi volt, 4:3 letterbox, 2.0, inkább mono hang :/ mondjuk ez a film a legtöbb országban ilyen, 3 darab gyárim van belőle, mire sikerült egy olyan verziót vennem, ami tényleg wide és nem csak az infói meg a covere szerint (asszem az ausztrál R4 verzió a jó)

    bachterman:
    btw minden 990 forintos butított, bár általában nem képileg, hanem inkább extrák tekintetében, amit ugyebár csak akkor tudsz meg, mikor összehasonlítod az eredeti kiadással, és összeveted, mi hiányzik róla, persze sokaknak nem kell az extra, nekem pl. igen, sikolyon is jópofa werk volt a kinti kiadáson
    amit senki ne vegyen, azok az újabb kiadású van damme filmek, blood sport és társai, jó olcsón jöttek ki, és jó gagyin

  4. ja, igen, azért volt jó újságmellékletes kiadás is, pl. pont a sikoly 2, widescreen, magyar 5.1 és dts, és aránylag jól is szól, bár a dts és 5.1 ugyanaz a forrás valszeg, ellenben a 4:3-as, szinkron nélküli eredeti verzióval

  5. Szia,

    off leszek, de elkelne egy kis segítség, gondoltam neked hátha beugrik melyik filmről lehet szó. hetek óta meg szeretném nézni újra, de nem jut eszembe sem a címe, sem a főszereplők, csak arra emlékszem hogy talán valamikor a 90-es évek végén láttam, és egy albinó srácról szól, aki a film végén belefut egy villámba. és rémlik még egy őzikés jelenet, amikor átvezeti az őz fájdalmát egy másik fiúba.

    igazából fogalmam sincs, hogy ezek alapján hogy kereshetnék rá, vagy egyebek… :)

  6. nekem van 3 filmem amin van 2 hangsáv is (HUN,ENG) de magyar felirat nincs, felháborító… ráadásul az egyik 1 klasszikus film-noir, jó lett volna eredetibe nézni….

    körtni kox a 3-ban meg kibaszott szarul néz ki ha jól emlékszem

  7. nekem kb 50 eredeti filmem van, abból több mint 30-at 1000 alatt vettem, és a nagyon sok olyan van közte ami tele van sok és hasznos extrával….

    engem inkább az zavar hogy a sok jó külföldi kiadást nem bírják 100%ban átültetni magyarra és inkább maguk találják ki mi legyen rajta…
    például
    -az audiokommentárok terén igen bőbeszédű és inrormatív tarantino vagy rodriguez filmjei esetén ki a f@sz kiváncsi 1 magyar okoskodó kommentárra?
    -miért kell ez a sok béna borító és miért nem lehet egybe átvenni az eredetit?/inkább elbasszák nagynevű fejléccel meg koratársávokkal/
    -miért kell átformázni a menüket?
    -díszdobozokat miért nem lehet eredeti formában piacra dobni?
    -régóta várt kultfilmeket miért nem jelentetik meg a sok sz@r mellett?
    stb,stb….van sok jó kiadás de még rengeteg a hiányosság is

  8. “körtni kox a 3-ban meg kibaszott szarul néz ki ha jól emlékszem”

    úgyis Neve Campbell a lényeg mind a háromban, és ő mindig jól néz ki :P

  9. Ha jól láttam, akkor Aréna Electro Worldben 300 vagy 400 forint volt a sikoly. Az biztos, hogy meglepően olcsó volt. :)

  10. Hát bizony, olcsó DVD-nek…
    Én többnyire kerülöm ezeket a direkt 990-es cuccokat, bár van jópár, amit ilyen áron vettem és mégsincs semmi kifogásom ellene (pl.:Good Will Hunting, K-PAX, Képtelen képregény). De többnyire inkább az 1000-2000 forintos szekciót célzom meg, ott kevésbé érnek kellemetlen meglepetések. Megjelenéskor csak digipackos vagy limitált kiadást veszek, a többi majd ráér akcióban.

  11. Tényleg szép Courteney Cox, én rá se ismertem, míg nem olvastam a stáblistát. A film egész jó volt, a Tudom, mit tettél… nekem jobban tetszett.

  12. Hát nem tudom, én azért meg vagyok elégedve az 50 forintos Oldboyommal :D

    Na, de mielőtt kiverném a biztosítékot (gondolom már késő :P), azért pár jótanács:

    FF Film & Music kiadótól ne vegyetek semmit ha tehetitek, én még egy értelmes kiadásukkal sem találkoztam. A kép és a hang is nagyon rossz, inkább VHS minőség.

    Mirax egész tűrhető, Fantasy Film, IPH szintén.

    SPI-től sem érdemes semmit se venni újonnan, hiszen pár hónapon belül úgyis túrkálhatod, ezres alatt.

    Az újfajta FHE dvdkkel viszont tessék vigyázni (990 forintért vesztegetik), mert a köcsögök eredeti (angol) hangsáv nélkül adják ki a filmeket!! (félelem.com, 13 kísértet, Egyenesen át….)

  13. Az utolsó csók (The Last Kiss)

    990, menü van, magyar 5.1, viszont angol 2.0.
    Még így is bőven megéri szerintem.

  14. spi és budapest 990-es filmjei is jó minőségűek….

    FF film botrány, szerintem a többség jobbat rippelne otthon…

    Hooligan: ez az 50-ftos oldboy vicc volt?
    multkor volt corába 15Ft-os akció, elkapkodtták egy óra alatt..én ezekbe sajna nem tudok belefutni, pedig néha tényleg jó filmek kerülnek ki 300/600 stb fillérekért
    amúgy én Media marktba corába tescoba szoktam venni

    (alegundorítóbb: papír díszdobozra a tescoba úgy szorítják rá a pántokat hogy tönkreteszi az összes tokot, szerintem ember nem vezsi meg azokat, bortányos?

    Electro wordbe és Auchanba vannak jó filme szarérhugyér?

  15. “Hooligan: ez az 50-ftos oldboy vicc volt?”

    Nem :) Human mesélni tudna…

    A 790 forintos Vészhelyzet 2. évad digipackkal is menő vagyok egyébként? :)))

  16. A Legjobb film a világon, 10/10 ;) :D
    Ugyanez a DVD megvan szerintem nem olyan rossz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.