Bump és Hack/Slash

Kalandozzunk el egy picit a képregények világába is, ha már nemrég egy feldolgozásról esett szó a 30 Days of Night személyében. Mondjuk kezdetnek a címben szereplő két alkotásról írnék, melyekbe először pár hónapja futottam bele.

A Bumpba persze nehezen tudtam volna korábban, relatíve új dolog, mivel az idén nyáron megalakult Fangoria Comics egyik első füzetéről van szó. Sajnos a kiadó már jó előre látta a bukását, jóval azelőtt, hogy megalakult, így valahol természetes, hogy két hónap múlva le is húzta a rolót. Lehet, nem 4 részes minikben kellett volna gondolkozniuk, mint amilyen a Bump is volt. Mindenesetre az anyavállalat, a Creative Group jövőre igéri a folytatásokat, hosszabb távú projectek keretében, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Kár lenne érte, jó kis tervek voltak kilátásban, mint pl. egy – ha jól tudom ki nem adott – Bump vs. Hack/Slash crossover.

Bump és Hack/Slash cover

Emellett pedig még egy film is szóba került, a mostanság sokak által kedvelt Tobin Bell (Jigsaw) főszereplésével és Robert Kurtzman rendezésében. Persze a film bejelentésén kívül most semmit sem tudni, valószínűleg a kiadóval együtt elveszett a project is valamelyik süllyesztőben, de remélem, nem véglegesen.

Hosszabb távon nem tudom, pontosan hogyan is nézne ki a Bump. Egy pszichopata sorozatgyilkos halála után is visszatér, hogy az elrabolt lányokból készített fabábúival, az úgynevezett Treehuggerekkel tovább gyilkolásszon. Sok szempontból lerágott csont, ugyebár a slasher filmekben is hasonlóan elhalálozni nem nagyon akaró emberkék hentelnek, de a Treehuggerek mindenképpen adnak neki egy új vonulatot, és ez tetszett benne. Persze, ahogy Jason és Freddy történetei is folytatódtak, Edgar Dill-el se lenne gond valószínűleg, szóval nem félek én az esetleges folytatásoktól, ide velük, most.

A crossoverre visszatérve, hogyan is jönne képbe Hack/Slash? Úgy, hogy Cassandra Hack, vagyis Cassie egy slasher-vadász. Segítőjével, Vladdal (fent a Bump-os képen az a Jason Voorheesre hajazó alak, gázmaszkban, machetekkel a kezében) amolyan Winchester-testvérek módjára járnak kisvárosról kisvárosra, és ahol felüti a fejét egy csúnya slasher, már ott is teremnek, hogy finoman szólva szétrúgják a hátsóját.

Chucky miatt futottam bele a képregénybe, tekintve, hogy Cassie vele is összecsapott egyszer kalandjai során. Rendkívül élvezetes egy képregény volt, osztották egymást ezerrel szövegileg is, egyszóval totál rákattantam. De pár dolog nem volt tiszta, mivel Cassie története nem itt kezdődött.

Szóval szépen felhajtottam az összes számot, mert kíváncsi lettem. Egy 2004-ben indult szériáról van szó, mely egészen mostanáig inkább csak pár one shot-ot produkált, illetve egy minit. Idén viszont beindult a gépezet, rendes sorozat formájában már a 6. szám is megjelent, és ugyancsak tervbe van véve jövőre egy film is (illetve elvileg már el is kezdték), jelenleg éppen Megan Fox az esélyes a főszerepre, persze fenntartással mondom, eléggé képlékenyek az ilyen pre-production dolgok.

Elég jól szórakoztam rajta, a karakterek fejlődnek, és nem csak a főszereplőkről, vagyis a két hősről kapunk sztorikat, hanem a sorban belépő mellékszereplők is vissza-visszatérnek, mint ahogy a legyilkolt slasherök is, mivel szokásukhoz híven nem szeretnek holtak maradni. Mindezt kellő mennyiségű humor és kikacsintások (például a „Comic Book Carnage” című számban a szó szoros értelmében lehentelik Steve Nilest, aki a 30 Days of Night comicokat írta) közben teszi, és elég erős a visszautalgatások terén is, szóval érdemes sorban haladni vele.

Mindkettő képregényben, főleg a Bumpban, legjobban a rajzok fogtak meg, rendesen kidolgozott karakterekkel, nem az elnagyolt stílus, hogy úgy mondjam, azokat valamiért sosem szerettem. És persze mindkettő horror a javából, nem lacafacáznak, mint a filmekben, ezek a comicok nem gyerekeknek készültek. Persze, vannak még páran a műfajban, de úgy gondoltam, ezek kevésbé ismertek, bár ki tudja. Ha Bump történetét ilyen rövid ideig is élvezhettük, Hack valószínűleg még sokáig visszatér, és mivel a kiadó megszerezte a Halloween jogait, jövőre egy új sorozattal indulva el, még akár az is előfordulhat, hogy egy szép napon magával Michael Myers-szel kell összacsapnia Cassienek, és szerintem velem együtt már alig várja.

Hack/Slash first cover

3 hozzászólás a “Bump és Hack/Slash” bejegyzéshez

  1. Én is ugy hallotam hogy a Hack/Slash filmet már elekzdték. Habár a képregényt szeretem a filmben nem igazán bízok. Nem hiszem hogy sikerülne azt a laza mégis horroros hangulatot visszadniuk mint ami a képregényben van. Valószínűleg csak egy egyszerű zombis hentelős movie lesz, olyan pocsék Uwe Boll stílusban. Már előre is ráz a hideg…

  2. hát nagyon remélem, hogy nem vmi zombis lesz belőle, mert ugyebár ahhoz kevés köze van, de mindenesetre jah, én is félek, hogy nem tudják majd jól visszaadni a hangulatot, no de majd meglátjuk, hiszen még azt se lehet tudni biztosan, kik szerepelnek majd benne, bár olvastam vmit Michael Clarke Duncanről mint Vlad, de az is csak netes pletyka :)

  3. Bocsi,de nem tudnátok megmondani hol lehet letölteni a képregényrészeket? Engem is érdekel,de eddig csak 2 részét tudtam elolvasni. Lécci írjátok meg please!!!!!!!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.