Iszonyat hangulatfilm, minden szó felesleges, látni kell. Arról szól, hogy mindenki Bob Dylan (fantasztikus szereplőgárda). Esetleg arról, hogy a zene, végig csak a zene. Megtűzdelve dokumentumszerűen fényképezett betétekkel, Julianne Moore-ral, Bruce Greenwooddal, és hasonló kisebb nagyobb sztárokkal.
Igen, művészfilm, vagy művészieskedő. Néha olyan nagyokat mondanak, hogy ők sem gondolhatják komolyan, néha meg csak állunk és hallgatjuk a zenét, ami folyamatosan szól. Ja ezt már említettem. Hihetetlen átalakulást hozott Cate Blanchett, de ebből a Gárdából talán egyedül Richard Gere volt rosszabb nála, de még az így is kiemelkedő alakítás mind. (a Fekete-fehér, és a színileg régies fényképezésért meg külön jópontok.) Amúgy baromi bonyolult a film, legalábbis annyi minden történik benne (egy élet), hogy nem lehet röviden összefoglalni. Egy biztos, nem a szokásos életrajzi film sémát követi.
A Beatles “cameón” pedig még humorilag is megfeküdtem. Ezt utószónak. 8/10 lett, a poszt meg ilyen agyon képes. Mikor nézhetem újra vásznon? Talán hoz neki pluszpontot. I’m not there, i’m gone.
how does it feel
2008.02.28 I’m Not There
Na akkor ezt én is megtekintem…
Most néztem meg és tényleg nehéz leírni az élményt. Talán az a legnagyobb baj a filmmel, hogy a rengeteg apró utalás csak azok számára válik világossá, akik tényleg végigkísérték Dylan pályafutását, mert nekünk, így utólag szinte lehetetlen megérteni mindent. Anno a No direction home után wikipedián mindent elolvastam, ami Dylannel kapcsolatos, meg jópár album megvan tőle, de hogy az utalások és idézetek fele sem jött át, az biztos.
A zene pedig végig fantasztikus volt, mondjuk én a Like a rolling stone-t nemcsak a végefőcím alá raktam volna be. Human, a soundracket nézted/meghallgattad már? Egész jó kis cover jött össze.
nah télleg itt van :D igen ez így sokkal valósabb azért isolde helyébe 10/10 et nem adtam volna rá….