Az év horrorjai számomra

Eléggé fogós kérdés, azt kell mondjam, mivel iszonyat kevés jót láttam idén, de 5 filmet összeszedtem, amiket érdemesnek tartok a megtekintésre.

Wrong Turn 2 – Dead End – Az első rész nekem nagyon bejött, bár Eliza Dushku lehetséges, hogy sokat nyomott a latba. Mindenesetre a második rész semmivel sem marad el mögötte, igencsak jól sikerült a folytatás, még ha sokan azzal is illetik, hogy nyúlt jó pár ötletet régebbi klasszikusoktól. A szereplők közül főleg Henry Rollins-t kell kiemelnem, frenetikus karaktert hoz.


Flight of The Living Dead – Lassan zombikat látunk mindenhol, hát miért ne lehetnének egy gépen is a levegőben? A Haláli hullák hajnala óta nem láttam jó próbálkozást arra, hogy a humort is belegyúrják a témába, itt szerintem kiválóan sikerült. A szereplők közül Kevin J. O’Connort már megemlítettem korábban a Kísértethajónál, itt is a kissé idegesítően vicces figurát hozza.


The Mist – Sosem rajongtam Stephen Kingért, én inkább Koontz párti vagyok, és nem olvastam a novellát sem. De kellőképp feszült környezetet sikerült a rendezőnek a történet köré varázsolnia, egy meglepően erős befejezéssel. A főszerepben pedig Thomas Jane-nel, aki egy King-feldolgozásban már szerepelt, mégpedig a nem túl jól sikerült Álomcsapdában.


Hatchet – Egy vérbeli horrormóka, mely New Orleans mocsaras erdőit tűzte ki színhelyéül. Kicsit fel is idézte bennem a régi slasherek feelingjét, jó pár igen poénos jelenettel büszkélkedhet a film két beszólás között. A filmben vannak cameok is, Freddy és Candyman személyében. Mercedes McNab tűnik még fel benne, vagyis Harmony a Buffyból.


Devil’s Den – Igaz, hogy már tavalyi filmnek számít, de idén jött ki dvd-n ez a csak videora készített filmecske. A szitu nagyjából az Alkonyattól pirkadatigra hasonlít, csak itt démonok randalíroznak a csehóban, viszont a kivitelezése jól sikerült, jó pár humoros jelenettel fűszerezve, szerintem mindenképpen megéri megnézni. Főszerepben az a Devon Sawa, akinek a keze anno ki akarta nyírni Jessica Albát a Kéz-őrületben, vagy aki a halált kerülgette a Végső állomásban.


Persze, még van 1-2 film, de 7-es lista eléggé csorba lett volna, másrészt nemsokára itt van az Aliens vs. Predator 2. is, melynek ugyan az első része nem jött be, de bizakodó vagyok a folytatással szemben.

Mammut
írta
2007. 12. 25. 18:59
megjelenés
20
hozzászolás


20 hozzászólás a “Az év horrorjai számomra” bejegyzéshez

  1. Nem sok idei horrort néztem: 28 weeks l8er, Planet Terror. Ezek maradtak meg csak.

    Többi kategóriából is lesz toplista,gondolom?

  2. nope, egy nagy toplista lesz részemről dec 31-én ahogy tavaly, mammut meg a horrorokat szedte össze.

  3. Mammut, a The Mist-ről esetleg egy kicsit bővebb írást nem dobnál vmikor össze? Szerintem nem csak engem érdekelne, a rendező (Frank Darabont – Halálsoron, Remény Rabjai) nevének ismeretében :)

  4. Mammut az a gond, hogy a te posztjaidhoz nem tudok hozzászólni. Hiszen a Nightmare on Elm Street óta szinte egy normális horrort nem láttam, és most is lököm magamtól el ezt a műfajt. De most csak azért is megnézek ezek közül egyet. Melyiket ne hagyjam ki?

  5. ezek közül csak a Wrong Turn 2-t láttam, az egy igen elmebeteg film, de nekem kurvára tetszett.

  6. A The Mist számomra hatalmas csalódás, az utolsó 5 perc, ami üt, a többin unatkoztam. Viszont könyvben biztos el fogom olvasni, bár nem rajongok King műveiért, kivéve a The Dead Zone-t, ami az egyik kedvencem.

  7. A Halálos kitérő 2 nekem is tetszet, a Hatchet már a gépen van, de még nem láttam.

  8. the black ball : az attól függ, milyen stílust akarsz nézni, de mondjuk neked a Hatchetet ajánlom :)

  9. Malibu : gondolkoztam rajta, de nem akartam a novella nélkül írni róla, és mivel nem sikerült beszereznem, elmaradt… egyelőre

  10. Idén volt még a Motel 2; ez nekem nem nagyon tetszett, pedig az első rész igen.
    A Végzetes kitérő (Turistas) idei filmnek számít. Ez elég jó volt.

  11. A Csapatleépítés (Severance) kimaradt a listából. :) Apropó, ez ideinek számít? Alább idézek egy nézői hozzászólást az IMDb-ről:

    “I saw a screening of this film recently and loved it! It is truly original and one of the best horror/black comedy films I have ever seen.

    The story is gripping and the cast is excellent – some of the finest British actors give star performances – in particular a stellar performance from Danny Dyer. (…)”

    Az illető vajon tényleg a szóbanforgó filmet nézte?

  12. A Ködöt könyvben csak ajánlani tudom, bár én amúgy is szeretek Kinget olvasni (az Éjszakai műszakban rohadt jó novellák vannak), a filmet viszont még nem láttam, ideje pótolni.

  13. Nekem is nagyon tetszet a Wrong Turn Elizaval, de a 2. resz (neharagugyatok) de borzaszto volt… Mindent tulzásba vittek! (vér, itt mar rendesen mutattak oket, az egyesben legalabb volt egy kis rejtely is! kb. a felénel abba hagytam mert nemvolt semmi ertelme a filmnek. Nekem az 1.resz 8/10 a 2.resz 2/10.

  14. Úgy gondolom nem lenne szabad megfeledkezni a Planet Terror-ról. Kellemesen vérgőzös darab, igazi trash csemege.
    Valamint akadt még egy Hostel 2. rész, ami részemről ajánlott.

    Valaki látta a The Signal-t?

  15. Nekem bejött a boncolás az elején =D. Nem tom mér, biztos a sok Nip/Tucktól hozzászoktam. A film egy katasztrüfa. Pihenés képpen néztem meg polgárjog vizsgára készülés közben, de sajnáltam az időt. Egy 5 éves is rájön mi a trükk =D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.