Trespass

Kincsek márpedig vannak. Mi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint ez a film, mely szakít a hagyományokkal, és a térképen se létező rejtélyes sziget helyett egy elhagyatott gyártelepen rejtik el az aranyat.

TrespassA szerencsevadászaink sem kalózok vagy kalandorok ezúttal, hanem két mezei tűzoltó, Don és Vince, akik egy oltás során szereznek tudomást a kincsről, mely ebben az esetben nem más, mint egy évekkel korábban történt rablásból származó arany. Sejtik, hogy veszélyes terepre eveznek, mivel a környék maga a gettó, itt garázdálkodnak a St. Louisban honos bandák. Szerencsétlenségükre pont ezt a napot szemelték ki egyik úgymond kivégzésükre is, pont azon a helyen, és nem nagyon szeretnek szemtanúkat hagyni maguk mögött, a tűzoltó hőseink pedig komoly slamasztikába kerülnek, nem beszélve a kincs problémájáról, amiért odamentek.

A történet persze bizonyos formában már sokaknak ismerős lehet és akkoriban több gettófilm is napvilágot látott, de a témában a két nagyobb, számomra legalábbis kiemelkedőbb darab ez a film volt és Az ítélet éjszakája Emilio Estevezzel.

A Trespass-t jegyző Robert Zemeckis és Bob Gale képes volt végig fenntartani a feszültséget a történetben, igen jó karakterekkel erősítve azt, némi humorral is fűszerezve. Persze, ez valahol el is várható a Meztelenek és bolondok és Vissza a jövőbe szintű filmek írópárosától. Walter Hill pedig már a film előtt megmutatta akciófilmes rendezői vénáját a 48 órákban, majd később tőle kaphattunk egy Az utolsó emberig címmel bíró Bruce Willis darabot is.

A sztori és a képvilág tehát látatlanban is kecsegtetően hangozhat egyeseknek, de ha nincs ki eljátssza a karaktereket, bizony minden hiába. No de nem kell aggódnunk, a színészek kitettek magukért, mind egy szálig.

A két tűzoltó szerepét William Sadler (Mesék a kriptából: Démonlovag, Wonderfalls, Még drágább az életed, The Mist) és Bill Paxton (A bolygó neve: Halál, Twister, Frailty, Big Love) kapta, igen jól formálva a kissé ellentétesen gondolkodó párost. Míg Sadler a mániákus, kissé eszelős figura, Paxton az óvatosabb, és a színészek jól is ábrázolják kettejük kontrasztját.

A banda oldaláról is meglepően jó alakítást nyújt Ice T (Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye, Játssz a túlélésért, New Jack City) és Ice Cube (Péntek, Anakonda, Sivatagi cápák). Még a mellékszereplők részéről is kellemes játékokat kapunk többek között Art Evans (Még drágább az életed, Philadelphiai zsaru), Glenn Plummer (Strange Days, Vészhelyzet) és Tommy ’Tiny’ Lister (Posse – Jesse Lee bosszúja, Péntek) személyében.

Mindent egybevetve elég jó nevek gyűltek össze, hogy elkészítsék ezt a jó kis feszültségben és akcióban bővelkedő filmet. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki ma éjfél környékén jobb híján a tévé előtt üldögél, mivel a cikk apropója, hogy ma este látható a film a TV2 műsorán. Persze, nem tudhatom, mennyire vágják meg és azt sem, mennyire lesz kiherélt a szinkronja, de remélem, így éjfél tájt 16-os karikával le merik adni rendesen, ahogy illik.

Mammut
írta
2008. 01. 25. 18:29
megjelenés
14
hozzászolás


14 hozzászólás a “Trespass” bejegyzéshez

  1. nem mondod!

    nagyon nagy film, pure eksön, anno moziban élmény volt, kötelező dvd-vétel az amazonról.

  2. Ezúton szeretnék felvilágosítást kérni a -mellesleg kiváló- blogba Mammuton keresztül begyűrűző B-film vonalról. Ez valami tudatos nyitás volna? Ha igen, akkor ezt tessék feltüntetni valahol, pretty please with the cherry on top.

    Ez az ájsztíkjúbos förmedvény anno nagyon megfeküdte a gyomromat, meglepődtem, amikor itt láttam viszont. Egy filmnnél ez még ízlések és pofonok vonalon elintézhető volan, de nem ez az első (B)eset.

    Tisztelettel:
    Egy olvasó

  3. Üdv olvasó.

    Megnyugtatásul közlöm, hogy amikor bejelentettem mammut csatlakozását, akkor jeleztem, hogy B filmekről fog írni főleg (bár ez pont ment moziban is)

    plusz ha betöltőd a főoldalt, akkor láthatod a böngésződ címsorában, hogy kritikák, hírek, poszterek és pár b-film.

    Ettől még én ugyanannyi A-B-C filmről írok, azaz ez plusz tartalom, ha épp nem tetszik, akkor át tudod görgetni szerintem.

  4. hehe. azlrt a bé meg az ódszkúl nem ugyanaz.

    walter hill, mint rendező, robert zemeckis, mint író.

    majön márciusban az ogre, a scifin, az lesz a jó!:)

  5. winnie:
    március az még messze van, most hétvégén is lesz új sci fi, bár sabato jr. annyira nem vonz, őt vhogy sose bírtam a b-akció felhozatalból, de azért megnézem :)

    Mellvar:
    és igen, ha jól tudom, messze nagyobb volt a költségvetése a trespassnak, mint az akkori b-knek, szóval semmiképp sem b, semmilyen szempontból, ha vkinek nem tetszett, az ízlések és pofonok kategóriája, de azért, mert szte b, és ezért “elvből” lehúzni már egy másik

    a b filmek elvből való utálatát mondjuk nem igazán értem, a sok “a” film manapság (főleg az utóbbi pár évben) eléggé lesújtóan vonultatja fel a másolatokat, rimékeket, egyszóval alig van új ötlet, eredetiség (persze akadnak még jók, szóval tisztelet a kivételnek, de azt se csodálom, hogy rengetegen tértek át az “inkább sorit nézek” dologra), holott a b filmek terén rengeteg jó és új ötlet is van (tény, itt is van rengeteg koppintás, és most még nem is a hírhedt asylumra gondolok), amik ugyan a nagy studióknak nem értek meg pénzeket, mert nem az a kimondott méjnsztrím kategória vagy téma, kevés emberre meg már nem alapoznak

    régebben azért több manapság csak videora kijövő film mehetett moziba is (ezért megértem, hogy régi mozit lebéznek, csak körültekintőbben kéne tenni szvsz, mert nem tetszési index a b-kategória), emiatt sokkal jobban elkészítve, sajnos ez az idő elmúlt, de így marad a tévé- (igazából az már c kategória) és a dvd-filmek felhozatala

    szerencse, hogy a rendező vagy az író kis kiadóknál megvalósítja az ötletét (innen a b, a költségvetés), némelyik limitedként még talán bejut a moziba minimális nézőszámot összeszedve (sajnos nálunk már sehova), de a többség csak video már… így ugyan gyengébb a megvalósítás, de nagy kaland, a lényeg, hogy szórakoztató legyen… ööö, sztem :)

  6. jók ezek a “B” kritikák is nyomjad csak Mammut, régebben jó sok hasonlót láttam ma már az “A”-k ra sincs nagyon időm. A Trespass viszont remek, bár Walter Hilltől (mint rendező), a 48 óra valamint a Warriors a kedvencem.

  7. Egyszer láttam, de nagyon bejött….még évekkel ezelőtt az M2-n….a tesóm ajánlotta….megnéztem és azóta sem láttam…jó hogy szóltatok…..tuti nézős lesz :D

  8. Itten félreértés fennforgása vagyon jelen.
    Nem B-film fikázásba bocsátkoztam, hanem aziránt érdeklődtem, hogy tudatos-e ez a vonal nálatok. Gondolom nem minden olvasótok ismeri ezeket a filmeket, nem is mindegyik olyan nyitott a B felé mint mi. Ezért kell szvsz a kritikában megemlíteni az esetleges B vonulatot.

    Hogy Walter Hill mennyire jó rendező? Nekem spec csak aSupernova ugrik be tőle. Khm. De ezt a filmet a népharag elkerülése végett most elfogadom nagy A-típusú stúdiófilmnek, legyen. De csak mert az Öreg hajlandó volt megnézni :D
    http://rogerebert.suntimes.com/apps/pbcs.dll/article?AID=/19921225/REVIEWS/212250304/1023

  9. hmmm… pont a TV előtt rohadtam amikor kezdődött, és mivel még nem olvastam az itteni írást, amikor megláttam az Ice T és Ice Cube kőkemény “gangsta” neveket, inkább elegánsan kinyújtottam a kezem a távszabályzóért, majd szépen megnyomtam a nagy vörös gombot. pedig lehet hogy még a végén tetszett volna. tanulság minden színésznek: ne aggass magadra idióta beceneveket és többen fogják nézni a filmjeidet.

  10. sajna mégis volt azért benne vágás, bár nem volt olyan csúnya vagy észrevehető, szóval csak az tudja, aki már látta

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.