A Twilight az új Harry Potter? Itt a trailer meg a poszter, eldönthető

Azt hiszem ideje pár szót ejteni a Twilight jelenségről. Pár hete sokkoltak a kinti híreket írogatók, hogy szerintük ez lesz az új Harry Potter. Szerintem nem, de erről mindjárt. Szóval az van, hogy a Twilight is ilyen könyvsorozat, és valami pokolian sikeres odakinn. Eladások a plafonon, meg minden.

Arról szól, hogy főhősnőnk Isabella Swan Forksba költözik, Washington államba, és hát ott szerelmes lesz egy vámpírba. Megnyugodhatunk, hiszen a vérszívó, Edward Cullen csak állítokét fogyasztja. Na valami ilyesmi az alapfelállás, és ha jól látom, már három kötettel rendelkezik a sorozat.

A poszter szerintem külön vicces, hiszen tulajdonképpen egy 17 éves lányhusira vágyó örökéletű lényről van szó, hiába 17 éves az alakja amiben van. Tehát az örökké élő vámpír ezért él. Na jó, a szerelemért, de akkor is…

Bár a teaser trailer körül már kisebb hisztéria alakult ki, de én nem látom benne, hogy ez nagy siker lesz. Vagy csak gagyinak tűnik? Mármint simán befuthat, hiszen a könyv sikeres, a tinik rákattanhatnak a filmre is, de nincs ütés, inkább ilyen b-filmes hatású. Amúgy azt tippelik, hogy egy kis indie film teasere le fogja nyomni az Indy 4 trailerének a megtekintési adait. 1 hét alatt már 2 millió ember tutira megnézte ezt a bemutatót, és abba a youtube meg a többi szám szerintem benne sincs.

Nem értem a hisztériát, ez van. Olyasmi mint egy jobb vámpíros tv-epizód, de többnek nem tűnik egyelőre.

human
írta
2008. 05. 10. 19:22
megjelenés
559
hozzászolás


559 hozzászólás a “A Twilight az új Harry Potter? Itt a trailer meg a poszter, eldönthető” bejegyzéshez

  1. Még mielőtt elolvastam volna a cikk címét, egyből az ugrott be hogy mennyire HPs ez a poszter.

  2. És a vámpír megállítja a száguldó autót a napon. WTF?
    Szerintem ez elég unalmasnak tűnik, semmi különös, ráadásul “a halhatatlan(vámpír) beleszeret egy halandóba” téma lerágott csont.

  3. Hát sztem ez irdatlan nagy csöpögős gagyiságnak néz ki, és még szépen fejeztem ki magam! De a tini “hölgyek” biztos izgulni fognak rá…

  4. De miért pont a vámpírok? Miért kell minden hülyeséggel lerombolni azt a képet, amit a vámpírokról az emberek a könyvek és a normális horrorfilmek során kialakítottak? Napfény.. érzelmek.. ezt a hülyeséget.. beállhat ez is a Buffy mellé a sorba.

  5. a summit entertainment gyártja, egyelőre nem túl biztató a track rekordjuk.

    1 Never Back Down Sum. $24,615,795 3/14/08
    2 Penelope Sum. $9,965,923 2/29/08
    3 P2 Sum. $3,995,018 11/9/07

  6. Már nem is azért Wale, de a Buffy univerzumában minden klasszikus tulajdonsága megvan a vámpíroknak. Azért mert van benne szerelem már rossz?

    Mellesleg ez a film semmi különlegesnek nem tűnik, és a könyvek sem valami nagy durranások szerintem. Persze, könnyen lehet, hogy ennek ellenére a filme (filmeket?) is bekajolják szépen.

  7. A Buffy-val sztem még semmi gond… legalábbis nem volt rossz ahhoz képest :D
    De ez… nappali vámpírok… ez GÁZ!!!
    Rendben legyen benne szerelem… vámpíroknak nem tiltottak az érzelmek… De NAPFÉNY!!…. ÁÁÁÁHHHHHH (Sistergő hang)

  8. Így első blikkre egy erősebb Moonlight rész elfogyasztja ezt a filmet reggelire

  9. Basszus egy kicsit másra gondoltam magamban, mikor beleolvastam a cikkbe.

    Azt hittem, hogy az új HP részt forgatják, és Twilight álnéven titokban már jönnek ki a poszterek, előzetesek, és ezt leplezték le :D

    Ezt a Twilight trailert még nem láttam, de a poszternek viszont van egyfajta (darkos)Potteres beütése.

  10. Daprince, a vámpíroknak nincsenek pozitív érzelmei és a Buffyban Spikenak volt. Nem emlékszem már pontosan rá, hogy ezt mivel magyarázták meg, de szerintem semmivel. Egyébként az Angel is ilyen volt, de ott megmagyarázták azzal, hogy Angel-nek volt lelke.. mondjuk azt a sorozatot még bírtam is. Spike-nál is valami lélekdolog volt akkor? Nem emlékszem már rá.
    Na tehát lényeg a lényeg; nem azt mondom, hogy ha van benne szerelem az rossz, de akkor magyarázzák már meg valami normális indokkal, hogy a vámpír miért képes szeretni.. meg hogyha már ott vannak, akkor ezt a napon járkálást is megmagyarázhatnák, mert az már tényleg merénylet a vámpírtörténetek ellen. =)

  11. Wesley Snipes megy a sittre. Penge kivonva a forgalomból.
    A vámpírtinicsávók megoldották a fénybenjárás problémáját mig nem macerálja őket Penge. Majd ha kiengedik a kaptárból nemlesz idő nyáladzani a 17 éves csajszi után. Addig meg jönnek az ilyen gagyi vámpírfilmek :)

  12. Új Harry Potter??? Na ne vicceljünk már…
    Én olvastam mind a 7 könyvet, és közelébe nem érhet egy ilyen “sorozat” tök más a két történet.
    Vámpírok?? már alapból nem érdekel unom már ezt a vámpíros dolgokat, semmi új mind egymást harapdálja aztán szerelmeslesz véletlenül egy vérfarkas lányba… aki nem gondosz .. :O) hagyuk már ez a film, anyira nulla mint a underworld 1-2.

    Harry Potter egy olyan történet aminek nincs párja külön világba visz el és amik ott törének… hát az nem egy előre kitalálható vámpirsztori.

    ez az én véleményem, HP utód nem lesz se narnia, se ez se más… vagy ahoz valami olyat kéne előhúzniuk a kalapból ami mindent söpörne… na de én ilyenről nem hallotam még szóval nem lesz egyelőre!

  13. hát talán a hp filmekkel felér..de a könyvel tuti nem…a filmeket rühellem, de a könyveket elolvastam egyszer és tetszett pedig nem vok egy nagy olvasó:D
    ez pedig egy nagy baromság lesz.
    1. az előbb emlitett apfény(cöhö)
    2. hagyjuk már ezt a szerelmes baromságot
    3. ismeri vki ezeket a szinészeket? mert nekem egyik se ismerős, bár lehet h kéne…

  14. “3. ismeri vki ezeket a szinészeket? mert nekem egyik se ismerős, bár lehet h kéne…”
    Az imdb szerint a főszereplő vámpírt alakító Robert Pattinson alakította Cedric Diggory-t a 4. HP filmben, megvan a HP hasonlat eredete…
    A trailerhez szólva, elsőre egyet kell értenem Malibuval, habár én képes vagyok mindenféle vámpír-témájú filmet megnézni, ami elém kerül (legfeljebb utólag dől el, megérte e), így valszeg bevállalom majd.

  15. engem ezek a “worldwide bestseller”-es hatásvadász kiírások tudnak felhúzni.

    Ennyi erővel csináljanak valami krimit a Bibiliából, azis elég népszerű könyv, hehe.

  16. “Azt hittem, hogy az új HP részt forgatják, és Twilight álnéven titokban már jönnek ki a poszterek, előzetesek, és ezt leplezték le :D” – totál én is ezt hittem. XD Aztán elolvastam a cikket, hogy egy csaj szerelmes lesz egy vámpirba, és rájöttem, hogy nem. – hát ez mér tényleg elég uncsi téma, ahhoz elég jól kell írni hogy ezt a “lerágott csont téma” érdeklödésfenttartó olvasmány legyen.

    Spike azért szeretett, mert nála is volt egy ilyen lélek dolog. Pontosan én sem emlékszem, csak arra, hogy egyszer találkozott egy démonnal, akitől azt kérte adja vissza a régi énjét és vegye vissza a lelkét, mert ez az állapot nem tetszik neki. XD Szóval ő sem tudatosan, akarva kapott leleket, ahogy Angel sem – még anno a cigányasszonytól.

    Ha nem mondjtátok le se esik hogy nappal sétálgat a vámpír a filmben. XD Jajj hát ez nagyon béna és tényleg illuzióromboló. Én szeretem a vámpíros filmeket, könyveket, témát, ezt is meglesem majd, de nagy élvezetet nem fog sztem nyújtani. Amugy meg a vámpirok azért képesek szeretni, mert ők az embereket és a világot nem úgy látják ahogy mi. Ha az ember elveszíti a lekét, rádöbben mekkora értéket hagyott el és milyen anélkül élni, így csodálattal nézi azokat, akikben vannak érzelmek, az emberi mozgást stb. :-) Sztem. XD Persze vannak nem mindegyik vámpir ilyen, de msot Anne Rice vámpírjaiból indultam ki. :_S

  17. lol, látom még mindig sokan nem tudnak különbséget tenni aközött,hogy valami “nekem nem tetszik”, “nekem nem jön be”, “én már unom” stb… és aközött, hogy “valami szar” :D örök probléma…

    egyébként tényleg nem tűnik egy méltó HP utódnak, de természetesen meg fogom nézni, mint minden vámpír filmet ami a kezem közé kerül

    fénybenjárás: én is remélem hogy a filmben majd adnak rá valami értelmes választ, de egy teaser trailer alapján még ne ítéljetek. abban nem muszáj benne lennie a válasznak

    érzelmek: már miért ne érezhetne egy vámpír?

    “A poszter szerintem külön vicces, hiszen tulajdonképpen egy 17 éves lányhusira vágyó örökéletű lényről van szó, hiába 17 éves az alakja amiben van. Tehát az örökké élő vámpír ezért él. Na jó, a szerelemért, de akkor is…”

    ez meg hatalmas volt human :D

  18. Kesneme: Az egy dolog, hogy olvastad a Harry Potter könyveket, de a Twilight sorozatot is? Ha nem, akkor ne kapkodj ennyire a kijelentésekkel, kérlek.

    Én azon rendkívül kevesek közé tartozom (itthon), akik olvasták a könyveket. És tetszett is. A nagy hypeot és imádatot nem értem, nem is érdemli meg, de a rengeteg alaptalan szidást mégkevésbé. Ez nem egy egyszerű szerelmi történet, nem is egy egyszerű vámpíros. Engem a könyvben az érzelmek ábrázolása ragadt meg, ami nagyon őszinte és tiszta, így rendkívül nagy hatással volt rám. A főszereplők kapcsolata egyszerűen… elsöprő. Szerintem egy nagyon különleges történet.

    Mindazonáltal a befogadóképes zóna főleg a női nem, azon belül is a tinédzserlányok, bár ‘találkoztam’ már 40es férfi rajongóval is.

    A Harry Potterrel való hasonlítgatás egyértelműen ostobaság. A Harry Potter egy teljesen új világot teremtett, sokkal több szereplővel és rendkívül összetett, jól felépített cselekménnyel (az utóbbiból a Twilightban nem sok van). Az írónő _egyértelműen_ elutasítja a hasonlítgatásokat, a legtöbb _igazi_ rajongó is, ez csak a média módszere a figyelemfelhívásra. Az egyedüli hasonlóság a két jelenség között a rajongótábor nagysága és elhivatottsága, de már human bejegyzéséből és kommentjeitekből egyértelmű, hogy nem fog sok új rajongót szerezni magának a történet a filmmel.

    Én először nem is örültem, hogy megfilmesítik, hisz ez a könyveknél többnyire rosszul sül el. Robert Pattinson szerintem nagyon jó, de a többi főszereplő között van egy-két nagyon elhibázott döntés is. A trailer alapján a két főszereplő közötti “dinamika” nagyon jó, és ennek örülök, de több más poszter és tudósítás alapján úgy tűnik, nagyon kiélezik a filmet arra a kis akcióra ami a könyvben van, és ennek nem örülök, mert egyáltalán nem ez a fókusz. Mindesetre nagyon kiváncsian várom a filmet.

    Ha dönthetnék, azt kívánnám, bár csak ne lenne film. Ezzel túlságosan a figyelem középpontjába került, és rengeten kezdték szidni, elítélni, félpercekből véleményt alkotni. A kinti “fórumokon” már nem is fáradok azzal, hogy lecsendesítsem az embereket, de gondoltam itt még azért elmondom a véleményem. Szerintem a könyv nagyon jó, én szeretem – de ez természetesen nem jelenti azt, hogy szerintem jobb az összes eddig megjelent könyvnél.

  19. “Harry Potterrel való hasonlítgatás egyértelműen ostobaság” a könyveladások maitt hasonlítgatják, nem a történet miatt. Egy könyvsorozat amit k*rva sokan olvasnak. Nem minőségre értendő a kijelentés, hanem anyagilag.

  20. Rögtön beugrott hogy láttam ezt a srácot a Hp 4-ben ott egész jó volt.
    Mivel rajongok a vámpíros sztorikért (Buffy az örök kedvenc de a Moonlight is bejött) tuti megnézem ezt is.
    Az nem zavar ha szerelmes lesz egy vámpír de a fényben járkálás már sok, azért bizonyos szabályokat be kellene tartani.

  21. ha a szöveg nem lett volna elég, akkor elég csak a trélert megnézni, hoyg ne legyen kedvem megnézni ezt az izéét. :)

  22. Úgy látom itt azok vannak többen, akik a sztori ismerete nélkül leszólják a Twilight-ot, úgyhogy picit a védelmembe veszem. :)
    Én nemrég fejeztem be a könyvet és annak ellenére, hogy kismillió vámpírtörténetet dobtak már piacra, (ahogy Sue is említi) van benne valami különleges.
    Igaz, hogy nem fröcsög a vér és egyetlen “akció” jelenet van benne, amit az írónő nem is részletez, mert nem ezen van a lényeg. Aki ilyet vár, az csalódni fog. Én is csalódtam a könyvben…kellemesen. A főszereplők jellemábrázolása alapos, kettejük kapcsolatának leírása megható és megragadó. Én nem tudtam letenni a könyvet és ilyen régen volt már velem. :) (Vagy lehet eddig rossz könyveket választottam… :))

    A filmről. A rendező úgy nyilatkozott, hogy ez nem másolata lesz a könyvnek, hanem az alapján készül. Aki olvasta a könyvet és látta a traliler-t az már erre rá is jöhetett. Én is tartok attól, hogy a film gyengébb lesz a könyvnél. Remélem nem kreált belőle a rendező valami buta akció-thrillert, mert a könyv egyáltalán nem ilyen.

    Rajongótábor. Mikor megrendeltem a könyvet semmit sem tudtam róla, csak hogy vámpíros sztori, meg szép a borítója. Aztán mikor elkezdtem olvasni és kicsit utánanáztem a neten ledöbbentem, hogy lenyomta a Hp-t a bestseller listán meg ilyesmi. Nem csoda. Egy eleve kárhozatra ítélt szerelem mindig jó téma, főleg ha jól meg is van írva…:)

    Ui.: Nem vagyok már tinédzser, mégis nagyon tetszett a könyv. :)

  23. a fényben járkálás meg meg lesz magyarázva.
    (akartam még hozzáfűzni, de sue és vick nagyjából leírták.)

  24. A vámpíros sztorikkal sztem az a baj, hogy Anne Rice óta senki sem tud újat mutatni a témában, hiába is kepeszt. Az más kérdés, h. ménkű rossz filmeket csináltak a Vámpírkrónikákból. Vérszívósban azonban még mindig ő az etalon. Már csak azon imádkozom, h. Anita Blake-ből ne legyen film, mert az könyvben is büntet, nemhogy a gyöngyvásznon.

  25. Anita blake meg lesz filmesítve:D minden könyv hátulja felé ki van írva valahova, hogy már folynak a viták hogy hogy legyen filmben. amúgy a vélemyénnyel egyetértek. anita blake annyira semmitmondó nincs semmi alaptörténet, csak írja, írja az írőnő…. bleh. Semmi.
    a trailer alapján én se akarok ítélni, de sokakhoz hasonlóan azt kell mondanom, hogy a fényben járás nekem is furcsa volt elsőre. Jó, hogy meg lesz magyarázva. Amúgy ha tényleg lenyomta bestselleren HP-t akkor mégsem lehet annyira rossz… nyilván nem oylan jó mint a Hp, de azért sztem érdemes lehet megnézni. Legalábbs én megfogom:) úgyis minden vámpírosat megnézek. Ja, é sztem a queen of the damned nem rossz. csak nem lehet olyan sokszor megnézni. de nem rossz.

  26. szerintem nem a szar filmet kell figyelni hanem a könyveket!
    pont a héten kiolvastam a három kötetet. nem tudtam hogy ilyen sikeres amcsiban, de saját véleményem szerint NAGYON JÓ! mind 3 könyv kb 700 oldalas és éjjel nappal csak azt olvastam és azóta is csak arról filózok hogy mi lesz majd a negyedik kötetben. mindenkinek ajánlom! nem lehet mondani hogy tinirajongó vagyok mert 22 éves vagyok:)
    akit érdekelnek a könyvek- amazon.de honlapon lehet rendelni. németre le van fordítva az első 2 rész, a harmadikat még csak angolul tudtam beszerezni ott.

  27. Látom sokan ellenérzést keltőnek érzik a napfényben járó vámpírok feltételezését. Tőlük kérdezem, magyarázzák meg röviden a napfény veszélyét, illetve ennek eredetét. Ha szabályoknak kellene alávetnünk az írókat, akkor kíváncsi lennék mi maradna a cenzúra után…

  28. Valaki dobjon már egy linket a “klasszikus vámpírtulajdonságokról”. Minek is kéne megfelelnie egy _fantasynak_? :) Ez ráadásul nem fantasy, hanem egy “popfilm”.

  29. Az Anita Blake egy bizonyos résztől kezdve 75%-ban pornó így kiváncsi vagyok, kivel filmesítenék meg, és hogyan, és hol adnák… :P

  30. Stephenie Meyer az egyik legjobb irono mostansag. A Twilight sorozat nagyon jo, nem tudom, mi mast mondjak rola. Ms. Meyer uj konyve, The Host megint tokeletes, es egy teljesen masmilyen tortenet. En nagyon szeretem Laurell K. Hamiltont, es Jim Butchert, de Stephenie Meyer jobban ir, jobban tudja a szakmat.

    En is szkeptikus voltam, de aztan csak elkezdtem olvasni a konyveket… Igen, tiniknek irodott, de ebben az esetben ez csak annyit jelent, hogy nem lesz (grafikus) szex. Csak ajanlani tudom!!! It is not smut!

    Minden jo (sci fi) iro kepes egy uj Univerzumot kialakitani, uj szabalyokkal. Joss Whedon Buffy-ja utan elovastam Christopher Golden “Of Saints and Shadows”-jat: ugyancsak nagyszeru, nagyon egyedi es megragado. Ugyenzt tudom mondani Laurell K.-rol, es Mr. Butcher-rol.

    PS: Mindenkeppen olvassatok el a Host-ot, ha tudjatok!

  31. Szerintem jó film lehet. És nekem pont azért fogott meg mert vámpíros és a vámpír fényben mászkál. Szerintem jó hogy igy csinálták. legalább nem lesz mindig ugyanaz a rizsa

  32. a könyv maga amúgy 2006-os cucc, mégsincs róla szinte semmi hír itthon..egyébként Anne Rice könyveit nem hinném h felülmúlja..

  33. csak jelezném, hogy szerintem a könyv lenyűgöző én most olvasom angolul az első részt… HP-hez hasonlítani? na azt azért nem… két teljesen különböző téma, más hangulat és más stílus… ne próbáljátok ahhoz hasonlítani. a főszereplőnő egyetlen ismertebb filmje a 2005-ös Zathura, amit nem láttam, de nem is bánom. a film változattól félek egy kicsit, nehogy elcsesszék…

  34. becky: tényleg, nem akarlak megséreteni, de csak eladásban van a HPhez haosnlítva.

  35. “Az Anita Blake egy bizonyos résztől kezdve 75%-ban pornó így kiváncsi vagyok, kivel filmesítenék meg, és hogyan, és hol adnák… :P”

    Sue, ez nagyon ott volt, és teljesen egyetértek :)

    a tipikus vámpírtulajdonságok pedig (bár ez sehol nincs szabályba rögzítve!): nem bírják a: napfényt, fokhagymát, keresztet, a halott (alvadt) vért és a szenteltvizet
    továbbá: nincs tükörképük, egyes történetekben le kell őket fejezni, karóval szíven döfni, elégetni, hogy elpusztuljanak, nem mehetnek be magánterületre a tulajdonos meghívása nélkül (Buffy)…

    kihagytam valamit?

  36. Az eddig megjelent 3 könyvet nagyon imádtam, és bár a szereposztás nem tetszik, de egészen biztosan a filmet is meg fogom nézni. Igazából nagy ívben teszek azoknak a véleményére, akik a pár perces trailer alapján véleményt mondanak az egész filmről, mert a történet lényegét ők valószínűleg nem ismerik.
    A könyveket meg gyorsan magyarul a boltokba! :)

  37. Ne legyetek már ennyire szkeptikusak!..HP-nél is ha csak annyit mondok h egy varázslófiúról fog szólni, akinek élete végéig küzdeni kell a Dark Lord-dal, akkor vajon gondoltátok volna-e, hogy ez egy ilyen tökéletesen átgondolt, és minőségien megvalósított könyv- és film-sorozat lesz?…szerintem nem. Esélyt kell adni ennek a történetnek is..én biztos elolvasom, addig nincs jogom kritizálni amíg nem olvastam/láttam…Egyébként a baj ott kezdődik hogy szerencsétlen történetet rögtön minden idők legsikeresebb sztorijához hasonlítják, és így, lássuk be, nincs sok esélye…

  38. Köszönöm Sue-nak és Wick-nek mer tők úgy szóltak hozzá hogy a könyvet már olvasták.

    Na most, hadd vegyem én is védelmembe ezt a könyvet, mert én is nagyon megszerettem annak ellenére hogy tinédzser éveimet már én is magam mögött tudhatom.

    Valaki említette, olyan mint a Buffy. Felejtsétek el, annál sokkal több és egyszerűbb ötlet van ebben, nem komplikálja túl és a főhősnő sem az a “most aztán jól megrúgdosom a vámpírok seggét!” típus.

    Nappali fény: aki elolvasta megérti, nem igényel nagy magyarázatot.

    Szerelem: ehhez szintén el kellene olvasni, és akkor kiderül nem is mindegyik vámpír képes rá.

    17 éves husira fáj a foga? A történetből az is egyértelműen kiderül mitől más ez a 17 éves husika a butácska, folyton nyavajgó: jaj hogy áll a ruhám? kortársaihoz képest.

    A történet: Akik azért szeretnek egy vámpír történetet mert esetleg fröcsög benne a vér és élvezettel szereti olvasni/nézni, ahogy az áldozatok kegyelemért könyörögnek, felejtse el ezt ne is nézze/olvassa meg/el. Ez nem horror sztori, sem Penge aki jól megleckézteti félfajtársait. (Bár a könyv harmadik részében adódik hasonló: vámpír-vámpír elleni harc). Sem Buffy mint már említettem, Sem Hamilton. Felejtsétek el. Kliséktől mentes, jó stílusú írónőről beszélünk, aki egyáltalán nem ír unalmasan. És az is igaz elsősorban lányok olvassák nem fiúk, mert inkább misztikus-romantikus történet ez, ezért bocs srácok nektek tutira nem fog teszeni (tisztelet a kivételnek persze).

    A film: ahogy azt már előttem is említették, átszerkesztették a könyvet, de az írónőnek megmutatták a forgatás előtt, és neki tetszett. Nem húznám le egyből B kategóriára. Kristen Stewart már sok filmben játszott: pl: Pánikszoba, én tehetségesnek találom. Akiben az előzetes alapján pozitívan csalódtam (remélem így is marad) az Robert Pattinson, alias Diggory A HP4-ből, nyálasszájú suhancnak gondoltam, de kiderült tud komyoly arcot is vágni…

    Mennyir elesz sikeres? Hát lásuk csak: az MTV (vagyis Music Television) teljes erőbedobással támogatja a film promócióját, már a forgatás ideje alatt kisfilmekkel bombázták a nézőközönséget, akik folyamatosan azt kántálják: még még MÉG. Nem tudom mennyire lesz nézhető, de abban biztosak lehetünk a könyv alapján az USA-ban kaszasiker lesz, az első héten minimum vezeti majd a Box-Officet.

    Azzal azonban mindenkivel egyetértek: fölösleges túllihegés és egyértelműen baromság Harry Potterhez viszonyítni a filmet. M amár mindent Gyűrűk Urához és HP-hez viszonyítunk, leszokhatnának erről végre.

    Említette valaki hogy túllihegettnek tűnik a Nemzetközi Bestseller kifejezés. Nos írjátok be a Googleba Stephenie Meyer nevét, majdnem 3 millió találat. Ezt nem nevezném túllihegésnek, inkább maradjunk annyiban van akinek bejön, van akinek nem, ezért hagyjuk meg az élvezetet azoknak akik megszerették ezt a két főszereplőt és ne rontsuk el semmiféle “konkrét ismeretre egyáltalán nem alapozott” fanyalgással a kedvüket azoknak, akik esetleg bepróbálkoznának.

  39. Egyet értek az előző személlyel. Én már nagyon várom mi sül ki a filmből:) Jam és szerintem tök jó, hogy nem ilyen izé ismert színészekkel bombázzák tele a filmet, hanem úgy mond ismeretlenekkel ha bár Rob. Patt. azért ismerjük meg szerintem Kristen S. is:DÉs ott van még a Nagymenők-ből ismert Jackson Rathbone is:)

  40. Egy spanyol ismerősömtől hallottam erről a könyvről, 1 év, kb. Csak angolul lehet kapni (nem tom, létezik-e magyar fordítás).
    Megvettem a könyvet, és végigolvastam. Nekem nagyon tetszett!!! Semmi köze a Harry Potterhez, max abban, h a célközönség ugyanaz.
    A könyv végig egyes szám 1 . személyben ír, mintha a lány beszélné el az egész történetet.
    Edwardról kierül, h vámpír, de jólelkű vámpír.
    Vonzza Bella vérének a szaga, és a lány, mint ember.vannak benne nagyon kedves jelenetek, mint például, amikor Edward elaltatja Bellát. Mivel a vámpírok nem alszanak, ő egész éjjel figyeli a lányt, Bella sem akar aludni, de mivel ember, hát neki kell. Edward kis altatódalt dúdol neki, és álomba ringatja. De amikor Bella felkel akkor is ott van, és állandóan vele van, hiszem olyan gyors a mozgása, h bármikor eltünik az ember szeme elől, ha bejön valaki a szobába.
    Sztem nagyon jó könyv, és remélem, h jó filmet hoztak ki belőle. Aki volt középiskolás, vagy most az, és elolvasná a könyvet, belecsöppenne 1 átlagos ameriki kisvárosi gimnázium életébe, kivétel, h oda jár a Cullen család gyerekei is, akik mind vámpírok :P

  41. Nem csoda hogy néhányotoknak HP-s beütése van a poszter láttán…Edward játszotta Cedric Diggory-t a HP4-ben….

  42. Mikor láttam a trailer-t utánanéztem a könyv(ek)nek. Mivel nem tudtam, hogy a HP komment az eladásokra vonatkozik, próbáltam hasonlóságot találni és szerintem van is. S. Meyer tényleg emlékeztet J.K.Rowlingra, abban, ahogy a regényt felépíti. Emellett Diana Gabaldonra is, ami a szerelmi szálat illeti. Sajnos ezen írónők zsenialitása nélkül. Mindettől függetlenül a könyvek jók. És egyre jobbak. A három eddig megjelent Bella-Edward történetből a Twilight messze a leggyengébb.
    Azért a rend kedvéért hadd jelentsem ki, ezek romantikus regények, amiben vámpírok is vannak, nem pedig kalandregények szerelmi szállal. Szóval tényleg “lányosak”. Bár ez engem nem akadályozott meg abban, hogy néhány nap alatt mindhármat kiolvassam.

  43. aki meg nem olvasta a konyvet az nem ertheti a filmet egyatalan. semmi koze harry potterhez es a gagyi varazsahoz.
    a konyv mar maga olyan ha egyszer elkezded olvasni nem tudod leteni. szerintem ez a valaha irt konyvek egyik legjobbja. a film meg lesz ahogy lesz a konyv a lenyeg

  44. aki meg nem olvasta a bejegyzést, az nem értheti, hogy az eladásokra vonatkozott az összehasonlítás.

  45. Én már nagyon várom a filmet, és a könyveket is kiolvasnám! És már sokmindenre mondták , hogy ez lesz a következő HP… ritka az az író aki 7 kötetet ugyanolyan jóra, sőt egyre jobbra meg tud írni és ilyen híres is lesz… Remélem a Twilightnak is legalább hasonlóan jók a könyvei és hogy megjelenik magyarul, mert hát nem mindenki beszél angolul :) És nem ez lesz az új HP, hanem egy másik jó(esetleg) a HP mellett!

  46. Nem tudom valaki ismeri-e az Anita Blake c vámpíros könyveket, de az sztem jobb választás lett volna.
    Én személy szerint szeretném a vámpíros sefteket, de még az Interjú a vámpírral-on kívül csak szarokat láttam:(

  47. Haggyadmár…hol van ez az Interjú a vámpírralhoz képest…meg úgy Anne Rice-hoz képest.Legalább azt a “hagyományt” tisztelhetnék, hogy a vámpír nem megy napra…:D V””V

  48. Jah,és támadnám Kesnemének a véleményét a HPről…hogy nem kitalálható és nem hasonlítható semmihez…Hm.. nézzük csak meg Voldemortot..Hát nem tiszta Szauron?Csak azért maradt meg a földön a lelke,mert volt ami odakösse(horcrux-Egy gyűrű),na meg hát a Gandalf-Dumbledore páros, nem beszélve Aragogról és az óriáspókokról az erdőben és a nagy pókról Mordorban,A HPban Roxfort melletti erdő és a Fangorn is hasonló…és még lehetne sorolni…valóban nem hasonlítható semmihez a HP…kár hogy a Gyűrűk Ura valószínűleg nagy hatással volt az írónőre,mert mikor a hölgy tinédzser volt, akkor a Gyűrűk Ura éppen egyik virágkorát élte…
    A vámpírok nem elcsépelt sztorik szerintem.Tudnak szeretni,csak az értékrendjük egy kicsit más, mint egy emberi lényé(nem feltétlenül kell halandóba szeretni,ha egy másik vámpírba szeret,az is ugyanakkora tragédiát tud okozni,ha nem nagyobbat).És van idejük arra, hogy mindent mélyen megéljenek.Lehet hogy nem intenzíven,de mélyen.
    Még az előző hozzászólásokhoz: A Buffyba Spiken-nak se voltak először érzései(akkor sztem tök jóarc volt) csak aztán valami biochipes szart ültettek a fejébe és felborult minden…ennyi

  49. Szeritem nem húzunk le úgy filmet, hogy láttál belőle egy két perces összeállítást, ami nagyábból semmit nem mondd, max eldöntöd magadban, hogy nem érdekel(de még így is baromság, mert nem tudod miről szól)
    A gyűrük úra és Harry Potterről annyit, hogy olyan dolgokat vázolnak fel amik csak a fantáziánban léteznek, és ki ne gondolt volna még hatalmas pókókra? Rengetegen félnek a pókoktól és ezt mindkét író kihasználta. Ennyi erővel mindenkire rá lehet mondani, hogy koppintott azért mert gondolt valaha hatalmas pókra? Rowling annyiban más, hogy ezt le is írta. Voldemort Szauron??? Könyörgöm… minden könyv arra épül, hogy felállítja, a rosszat és a jót, és meg is személyesíti őket. Szerintem mindkét könyv fantasztikus.
    Remélem a Twilight is megjelenik magyarul, mert nagyon érdekel, a Darren Shanon felbuzdulva szeretem a vámpíros történeteket, az ő története 2009 elején kerül a filmvászonra, az is remek könyv.

  50. A filmről még nem lehet nagyon nyilatkozni. A könyv nekem nagyon tetszett, még úgy is, hogy valójában nem rajongok a fantasy irodalomért. “nem lehet letenni” kategória.:) Kíváncsi vagyok a filmre is, az eddigi előzetesek/youtube-os videok alapján úgy néz ki, hogy a rendező hű marad a bestsellerhez.
    A történetnek semmi köze nincsen a Harry Potter-hez, vagy a Gyűrűk urához, az egyetlen közös bennük, hogy valamennyi fantasy könyv.
    Mindenki eldönti, hogy érdekli-e vagy sem.
    Azt, hogy sokan így alábecsülik, legyen szó a filmről vagy a könyvről, elég bátor dolognak tartom.

  51. Emberek. Hadd mondjak valamit! Szerintem ez a film, nagyon jó lesz, én mind a 4 könyvet imádtam, és szerintem a színészek is nagyxon beleélik magukat a szerepbe. Nem értem miért probléma nektek, ha van egy olyan vámpíros film, ahol a vámpíroknak normális életük van, és rohangálnak a napon, meg nem ijednek meg a fokhagymától. Aki nem tud egy ilyen új és klasz dolgot feldolgozni, azt nagyo sajnálom, aki kihagyja ezt azt is sajnálom, én viszont nagyon várom a filmet, és nem egy kiadót nyaggattam agyon.

  52. Hiába nyaggatsz kiadót, mert már megvan, és “állítólag” már munkálkodnak, valami ultrabéna, most nem jut eszembe a nevük, de írtam nekik egy e-mailt, hogy mondhatnának vmii homályos dátumot, és erre azt írták, hogy nem tudnak még konkrét dátumot, de már ők is nagyon várják -képzelem…-

  53. Na szóval íme egy volt-fanatikus Harry Potter rajongó véleménye.(azért csak volt mert sztem már túl van erőltetve az utolsó rész na mind1…ráadásul a film is egy nagy *****) Na íme a véleményem: a Twilight szerintem ezerszer jobb mint a Harry Potter, mert a Pottert már érteni is csak az érthette, aki elolvasta az első résztől az utolsóig a könyvet, ráadásul sztem ott a szereplő válogatásnál is valami nagy hiba lehetett, míg a Twilightnál minden tökéletes. És a posztere sztem egyáltalán nem Potteres na ennyit erről

  54. Ja és a Harry Potternek semmi köze a Drakhoz csak szólok még mielött vki tévedésbe esne. Az egy totálisan más történet semmi köze ehhez a filmhez és a könyvhöz!!!! A fényes dologró csak annyit: miért ne mehetne ki a fényre??? Az egy dolog hogy a mítoszok erről papolnak, meg a fokhagymáról meg a karóról, de könyörgöm: mért lenne ez megtiltva neki?? ez ugynaz minthogy a tükörben nem látható a vámpírok és a boszorkányok tükörképe…ahha persze… azért mert egy bugris ezt kitalálta, miért kell mindenkinek ugyanazt írnia a könyvében?? örüljetek neki hogy valaki írt egy kis újdonságot. amúgy az underworld is teljesen más tészta… az fele ennyit nem ér mint ez: ugynis ebbe nem kúrnak meg smárolnak meg beszélnek trágárul egyfolytában!!!!!!!!! ez a történet az igaz szerelemről szól nem arról hogy hogy rúgják szét egymás fejét. no

  55. na szal, csak annyit tudok mondani,hogy nagyon tudom sajnálni, aki ezt összekeveri a HP-vel, mert ez egy teljesen más sztori, igen vannak jók és gonoszok, van szerelem és gyűlölet, de ettől még nem kell összekeverni J.K. Rowling sztorijával.
    és igen, ki tiltja meg a vámpíroknak,hogy napfényre menjenek? vagy ez valami alapszabály?
    :) rengetegen vagyunk akik már nagyon várják a filmet

  56. Én is nagyon várom már ezt a filmet, mert sok jót hallottam erről a filmről. És akinek minden film ugyanolyan, mint a Hp az ne nézze meg és kész. És gondolom ezek a nagy szakértők akik szerint ugyanolyan mint a hp azok gondolom csak a filmet látták és én az ő helyükben csöndben maradnék!Azoktól szeretném megkérdezni AKIKET EZ ÉRDEKEL, hogy ezt a könyvet ki adták már magyarul is?

  57. Hát először is én mind a 4 könyvet olvastam, és nagyon szerettem őket, most várom a magyar forditásokat, de a filmhez nem társitok túl nagy érdeklődést, mivel a promoképek és a könyvben leirtak alapján a karakterek külső jegyei alapból nagyon különböznek, de ez már megszokott. Viszont az tuti a trailer alapján, h tényleg csak a könyv alapján készült.
    A könyvben pedig nagyon jól el vannak magyarázva a “fénybenjárás” és a “vega” étrend története és mibenléte, miért baj az ha egy kicsit elkakandozik az iró a megszokottól, főleg h Bram Stroker Drakulája is tudott a fényben járni, igaz akkor gyengébb volt de tudott. Olvasás nélkül meg nem kéne mindent leszolni

  58. igaz, h. több szereplő külseje nem hű a könyvben leírtakhoz, de ez csak azért van, h. még az esélyét is elkerüljék annak, h. bármi vita felmerülhessen a bőrszín és más megkülönböztetések miatt…
    ennek ellenére izgi lesz mozivásznon látni a már olvasottakat:);)

  59. Már nem azért mondom, de az erőszakbuzi tapló férfiaknak nem való ez a film, az biztos. Furcsa módon a környezetemben nem csak lányok és nők olvasták a könyvet, és eddig mindenkinek tetszett, pedig (mert erre biztos jön a válasz, hogy a srácok biztos buzik) ki kell ábrándítanom a többséget, már évek óta normális párkapcsolatban élnek.
    Nem tetszik? Nem kötelező megnézni semmit.
    Az meg, hogy valaki elvből elítél valamit, amiről azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák, na az már eléggé nevetséges. Olvass utána, keress rá, várd meg a filmet, addig ne véleményezd, amíg azt sem tudod mi ez az egész. (dühös kirohanás vége)
    Azoknak, akik a Buffyhoz hasonlítják… Nos, tény, hogy van benne vámpír, sőt, egy egész família, de nagyban eltér. Én olvastam a könyveket, a Buffy szinte összes részét pedig láttam még évekkel ezelőtt és fényévnyi a különbség. Lehet, hogy a filmen ez nem fog átjönni – nem tudhatom előre -, de teljesen más a hangulata az egésznek, egészen másfajta módon mutatja be több teremtmény életét és gondolatait, érzéseit.

  60. nyilván akinek nem tetszik az tuti erőszakbuzi, ez ugyanolyna általánosítás mint ami ellen hadakozol.

  61. én nekem nagyon tetszettek a könyvek, és mivel nem voltam belezúgva a harry potterbe, igazából, csak örültem, amikor ezt a könyvsorozatot hozzá hasonlították.
    az az érzésem, hogy lehet hogy nagy csalódás lesz a könyvhöz képest, de ettől még a könyvek tényleg kifogástalanok! először azt kell elolvasni!

  62. Szerintem nem lehet valami szar ez a film, bár az alap sztori valóban elkoptatott, de ha rá vannak kattanva kint akkor csak nem lehet olyan unalmas!

  63. Háááát…elég gagyinak tűnik a trailer alapján. Bár, az az igazság elfogult vagyok a vámpírfilmekkel, mert nálam csak EGY vámpírfilm létezik: Az interjú a vámpírral. Ami, szerintem zseniális!

  64. Én nem pontosan értem, miért kell egy olyan dolgot lehúzni, csak külalak alapján, amiről nem tudunk semmit…Ahogy olvastam a kommenteket, sokan kritizálják, hogy itt a vámpíroknak teljesen más tulajdonságaik vannak, mint, amilyeneknek kéne lenniük. A vámpírok kitalalt lények, nem léteznek, és ugyanugy, ahogy a mítoszok, amiket mindenki ismer meg lettek alkotva, ugyanugy mas is kitalalhat valamit. Ráadásul ez egy könyvből adaptált film. Az írónő olyan történetet ír, amilyet csak szeretne, vámpírokkal vagy anélkül, és amíg valaki, egyáltalán nem is olvasta a könyvet, és még nem is mutatott fel egy könyvet- ami ennyire sikeres is lenne, mint a twilight-, akkor ne írjon ilyen éles kritikákat. Amúgy a könyv fantasztikusan van megírva, lerombolva minden vámpíros legendát, amit eddig ismertünk, megteremtve egy romantikus fantasy könyvet, a fiatal felnőtt olvasóknak célozva.
    A filmről még nem mondhatok semmit, mivel még nem láttam, de a sztori semmiképpen sem mondható gagyinak, szerintem… Bár, tényleg, lehet a férfiaknak nem mond annyit, mint a nőknek, de mint nő elmondhatom, hogy a történet igenis lenyűgöző =)és nem csak, hogy vámpíros sztori szerelemmel….szerelmes sztori vámpírokkal.

  65. Én olvastam a könyvet és ajnálom mindenkinek. Gagyi?! olvastad vagy csak így mert a HP helyett van?!

  66. Többen is elmondták már előttem, de no problem: Nyilván nem véletlen, h a könyv külföldön már világsiker és a filmet, ill. a stábot tömeghisztéria övezi. Persze, előfordulhat, h mindenki hülye és te, human egy trailer meg egy ismertető alapján el tudod dönteni, jó-e a Twilight.. Stephenie Meyer, a Twilght Saga írónője részletesen kifejti, mi jellemző az ő vámpírjaira. Igen, nem olvadnak el a napon (csak ragyognak) és vannak érzelmeik. (Bár azt azért meg kell itt jegyeznem, h Edward, a vámpír főszereplő eleinte “csak” kívánja Bella vérét, nem lesz rögtön szerelmes belé.) A Twilight-nak semmi köze sincs a HP-hoz, az összehasonlítási alapot az adta vmi “okosnak”, h ez is könyvadaptáció és ez is világsiker a fiatalok körében. Azta, tleg tiszta HP!…

    “De a tini “hölgyek” biztos izgulni fognak rá…” Igen, igen és a szőkék hülyék, a pasik szemetek, a magyarok pesszimisták… Mond neked vmit az a szó, h sztereotípia, kedves vodoo? Nem, semmi köze sincs a hifidhez.;)

  67. fogd már fel, hogy csak a trailert látva alakult ki vélemény. Ez nem szólja le a könyvet. Egyszerűen te nyugodt szívvel mondod erre a videóra hoyg jó? A könyv ismerete nélkül is ezt mondanád?

    Attól, hogy a könyv siker volt még a film nem biztos hoyg az lesz, kedves Candace meg a többiek. Láttunk már jó könyvből szar filmet, nem is egyet. Azzal, hogy valakinek, aki nem olvasta, nem tetszik az eddigi kiadott képek és videók összeségge még nem a könyvet szólta le, fogjátok már fel. Nem igaz, hoyg ezt nem tudják felfogni sokan.

    Azt meg nem értem odáig miért nem lehet eljutni, hogy tényleg összehasonítható két bestseller, mivel az eladási adatok számszerűek? Tények? “A Twilight könyv az új Hp könyv, mert ugyanúg fogy mint a HP könyvek. A film is követi a HP filmek sorsát? Meglátjuk.” Talán így, a sok könyvet beleírva érthető.

  68. Képzeld human, én például nyugodt szívvel tudom mondani a videóra,hogy jó.A cikked meg a teasert is az előtt láttam/olvastam mielőtt még tudtam volna,hogy most mi is az a Twilight. És nekem már akkor is megtetszett a teaser.Azután kezdtem csak belemélyülni a témába és elolvasni a könyvet, ami szerintem nagyon jó és csak ajánlani tudom.Ja és ne támadd Candancéket.Mert velem,meg a többi fannal gyűlik meg a bajod.

  69. human: Tehát te a trailer alapján ítéled meg a filmet? Mert akk nyugodtan kreálhatnátok egy könyvbuzi.hu oldalt is, ahol kritizálnátok a könyvborítókat. Én is előbb láttam a trailert, minth olvastam vna a könyvet am.. Nem az a problémám, h leszólod a Twilight-ot (ízlések és pofonok!), hanem az, h mindezt minimális ismeretekkel teszed. Őszintén kiváncsi vok, mit fogsz írni a film megtekintése után! Már ha veszed a fáradságot és megnézed..

  70. Hi.
    Asszem én most írok először.
    Látom itt vámpír ismeretekből mindenki elég gyenge. De mindegy. A könyv kegyetlen jó(fényévekkel jobb mint a HP ha már hozzáhasonlítjuk, de az nembaj, hogy sok ahsonlóság nincs köztük, csak a népszerűségük, és hogy mind2 fantasy…), de a film nem feltétlenül lesz jó(mint pl. Davinci Kód), trailer alapján elég gagyinak tűnik sajnos. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  71. én most tartok az eclipse végénél, és pont ma vettem meg a breaking dawn-t. szerintem a könyvek nagyonnagyon jók, én nagyon imádom őket.
    alig várom már, hogy a film megjelenjen. a környezetemben mindenkivel megígértettem h megnézi velem. persze lehet h gyengébb lesz, mint amire számítok(/unk), de én már nagyon izgulok és azért remélem… bízok benne, h jó lesz =)
    csak pozitívan ;)

  72. “Tudod te.. mondjuk magadat járatod le a nyelv ilyen szintű ‘lealázásával’.” Te nem szoktál rövidíteni? Elárulom: többször részt vettem már országos helyesíró versenyeken és a való életben (is) választékos a szókincsem. De..sem a neten, sem sms-ben nem írom ki, h “vagyok”, “megyek”, “amúgy”, stb., mert rajtad kívül ez senkit nem zavar. Rohanó világot élünk.:)

  73. Szerintem ez a film csodálatos. A könyvet már olvastam. Már alig várom hogy megjelenjen és megnézhessem.:)

  74. Mikor megláttam a főszereplő fazonról egy képet, nem álltam meg röhögés nélkül.
    Olyan modern, világgyűlőlő, mérges-emosvámpír feje volt (ohh, elnézést kérek a stílus képviselőitől.. ehhe..).
    Egy pillantás elég volt ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, ez is csak egy újabb médiafogás, és semmi komolyabb mondanivaló nem húzódik mögötte.
    Kb. mint egy újabb elcsépelt Buffy, a vámpírok réme, vagy hasonló…

  75. Nekem volt szerencsém olvasni mind a 4 könyvet. Én soha nem olvastam még azelőtt szórakozásból és azt se hittem, hogy ezen végig érek, de ahogy elkezdtem olvasni le se tudtam tenni. Sztem a legjobb könyv. A filmet már nagyon várom, de ezt nyilván aki nem olvasta nem tudja megérteni, de attól még nem kéne leszólni sztem.

    Amúgy tényleg novemberben jön ki magyarul a könyv? Aki olvasta a könyveket melyik a kedvenc?

  76. Xan: Vagy október végén vagy november elején. Én még csak a Twilightot és a New Moon egy részét olvastam, ill. egy kicsit a Midnight Sunból. Eddig az első rész a fav, különösen Edward szemszögéből.;)

  77. Nekem is az első a kedvenc.. holtversenyben a 2. 3. és 4.-el :P Nekem is tetszik a Midnight Sun, már amennyi publikus belőle. Az vajon mikor jön ki? És a film november 27-én lesz a mozikban?
    Amúgy kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a magyar fordítás, főleg a könyvben…

  78. Az igaz hogy ez a trailer nem éppen a legjobb… Énegy másik fajtát láttam és az eszméletlen volt :D Nem olvastam még a könyvet, de az amit láttam a másik trailerben az megfogott. Ha arra gondolok, hogy a HP filmek sem lettek olyan jók mint a könyvek akkor ezek a könyvek sem lehetnek piskóták. Nekem ennyi lenne a véleményem és remélem hamar megjelennek magyarul is a könyvek mert nagyon felkeltette a kíváncsiságomat.

  79. Sztem elég egyszer megnézni…
    Odakinn meg azért vannak annyira ráállva a témára, mert hasonló korosztályról szól, meg utána el is kezdik marni egymást a vámpírok. Én szerintem a látvány miatt megnézem, és majd meglátjuk…

  80. Hali!
    Kedves Mindenki!
    Az a véleményem, hogy elolvasás nélkül, tartalom alapján nem lehet megítélni egy könyvet. Szerintem,és legjobb barátnőm szerint is Twilight a Világ legjobb könyve. Attól, hogy vámpíros, attól még ugyanúgy jó mint a Harry Potter. És szerintem ne is hasonlítsátok össze a két könyvet, mert mindegyik más világ. Először a Harry Potter-rel voltunk így, de mostmár ezzel. Nem érdemes borító alapján megítélni a könyvet.

  81. Én olvastam a regénynek az első részét. nekem nagyon tetszik, lehet hogy a film nem lesz a legngyobb siker, de a könyv és az alapsztori nagyon megnyerő, ha valaki még éli az álmok világát!

  82. Egyetértek VampireGirl-el. Az alapján, hogy valaki leír valamit egy filmről, nem lehet ítélni. És attól, hogy a főszereplő szerepelt a HP filmben is, na meg anyagiakban esetleg hasonlít a két könyv/film, nem kéne összehasonlítani. Na meg persze gondoljunk bele, manapság elég nehéz olyat írni, amiről az embernek nem jutna eszébe egy másik könyv! És attól, hogy nem felel meg a “szabályoknak”, amit pár ember megfogalmazott a vámpírokról, még lehet jó film! Látom, sokaknak nem tetszik az, hogy a vámpír napfényben is mászkál. Mutasson már valaki egy olyan (hivatalos) weboldalt vagy könyvet, ahol szabályszerűen meg van fogalmazva, hogy a vámpírok csak éjszaka járkálhatnak. Ez már konzervatívság szerintem. De ízlések és pofonok. Ha valakinek nem tetszik egy film/könyv, attól az még lehet jó, max nem felel meg a személyes igényeinek. Én meg fogom nézni a Twilight-ot, mert érdekel minden újítás. (Amúgy ennyi erővel meg minden vérfarkasos film “rossz”, hisz azt olvastam valahol, hogy értenek a gondolatátvitelhez, azonban egyik filmből és könyvből nem kaptam ezt vissza.)

  83. “Mutasson már valaki egy olyan (hivatalos) weboldalt vagy könyvet, ahol szabályszerűen meg van fogalmazva, hogy a vámpírok csak éjszaka járkálhatnak.”

    olvasd el Stephen King – Borzalmak Városa című könyvét, szabályszerűen le van írva benne, hogy csak éjfélkor (még csak nem is napnyugtakor) indulnak vadászatra. :)

    a vámpírtörténetek egyik nagy közös pontja, hog nem bírja a vámpír a napfényt, kevés kivétel van ez alól, ez ilyen. túl kell ezen lépni, marginális kérdés, nem ettől jó, vagy rossz a könyv, vagy a film.

  84. Ha valaki szereti a vámpírtörténeteket, és nem válogatós, biztos megnézi, akinek pedig kinyílik a bicska a zsebében a “vámpír napfényben járkál” cuccra, az me nem fogja megnézni. Vagy csak azért nézi meg hogy reális véleményt mondjon róla. Ennyire egyszerű.
    Bár nem olvastam a könyvet, de az alapján, amit leírtatok, biztos nem a HÁPÉsága fogta meg az embereket.
    Amugy bünronda ez a pasi:D a csaj meg mint egy kislány. mert az is.

  85. csupa csupa rossz vélemény! vki egyéltalán elolvasta a könyvet, mert én most vagyok túl a felén. nem csalódtam,csalódok a könyvben. nekem nagyon bejön, persze a film azért bíztos másmilyen hiszen nem lehet egy ilyen hatalmas terjedelmű könyvet nehéz film formájába sűríteni, de ha fele olyan jó lesz a film mint a könyv az nem gáz. am meg sztem totál nem olyan min a hp egyáltalán miben hasonlít?? max annyiban hogy fantasy meg több kötetes, de ennyi….aki meg fikázza kérem előszőr olvassa el a könyvecskét!!!!!!!!44

  86. Hali!
    Bani, én nem tudom, hogy amit leírtam, az minek számít?!
    És igen, elolvastam a könyvet, sőt még a második rész első 4 fejezetét is!{New Moon}
    Köszönöm fmary, hogy egyetértesz velem.
    Sthephani Meyer úgy képzelte el, hogy ebben a könyvben a vámpírok kint lehetnek nappal is. (Persze ennek következménye hogy az illető ragyog….)Nade ez az ő saját könyve, had ne szóljunk bele az ő elképzeléseibe….!

  87. hát ez röhejes, ilyen nincs.xD :DDD

    ez a film akkora egy koppintás, mint az állat.:DD

    1. az erdő full HP 3. rész, nagy gyökerek meg minden.xD :D
    2. szarvas üldözés, Farkas c. film 1994, Jack Nicholson játszotta, a nyomába se ér.
    3. napfényben járkálás.baromság xD :DD
    4. a repülős résznél, meg van egy kép ahol látszik a damil…nah ez a gáz…xD :DDD

    jah és a tinilányos sztori, biztos a többség megnézi, mert wá a főszereplő (sztem szarul néz ki, mert olyan feje van, mint akit fejbevágtak egy téglával és behorpadt az orra.xD :D) de mindegy, amúgy én is lány vok és sztem szar. :D

  88. Szerintem meg állati jó lesz! Egy másik oldalon olvastam róla először, és nagyon tetszik… Meg azt mondjátok már meg, hogy ma mi nem koppintás? Eredetit már szinte lehetetlen kitalálni… ha meg nem tetszik, nem nézitek meg. Ennyi.

  89. Nos, én nem akarok összefüggéseket találni sem a Harry Potterrel, sem a Buffyval sem az Anita Blake-kel. A Twilight önmagában tekintve ugyebár egy romantikus, természetfelettivel megspékelt tini-sztori, ahol az ezerszer koppintott Montague vs. Capulet vonal helyett jóvámpír vs. rosszvámpír a csavar; szal eléggé csöpögős az alapsztori (hogy most nyáltól vagy vértől, az tök mindegy). Igazából nem is értem, mit várnak egyesek a filmtől. Aki a könyveket olvasta, az tudja, hogy a sorozat lényege a “hogyan-tudnék-élni-nélküle-hiszen-ő-az-életem” a fő cselekmény. De tényleg. Az egész arról szól, hogy van ez a nyomi csaj, akinek nincs saját élete, sem saját személyisége, és teljesen életképtelen Edward nélkül, csak őt látja, csak őérte él, stb további nyáladzás… Ez annnnnnyira gáz így a XXI. században. Hát akkor mégis milyen lehet a film, ha csak az történik benne, hogy mennyire de mennyire függ a sráctól a csaj (és a tény, hogy a srác történetesen vámpír, a sztori szempontjából abszolúte mellékes) és fordítva (?). Nyilván kellett bele rakni pár akciódúsabb jelenetet (ami a könyvekben mondjuk csak arra szolgált, hogy megerősítse, mennyire de mennyire imáádja szívének egyetlen értelmét a kiscsaj) hogy nézhető legyen a film és ne csak valami érzelemanalízises művészfilm legyen. Hát nem tudom, nekem személy szerint nem tetszik sem a sztori, sem a szereposztás, de tény, hogy már itthon is egyre több a twilight-fanatikus tini csaj, szal biztos nem lesz bukás a film.

  90. Múlt hét pénteken hallottam először erről a filmről és könyvről. Két perc múlva megrendeltem (magyarul). Hétfőre a kezembe került, kedd estére kiolvastam. Teljesen újat hozott a könyvpiacra, pedig mondhatom, én rengeteget olvasok, és mindenfélét, a klasszikustól a ponyváig.
    20 és 30 közötti felnőtt vagyok, igaz, nő, és mégis annyira megfogott, mint egy kamaszt. Szóval, ha kérhetem senki ne általánosítsa ezt a könyvet a tini csajokkal. Annál érettebb regény ez, hogy csak nekik tetszen.
    S ahogy a trailereket néztem, Robert Pattinson ragyogóan csinálja Edward “féloldalas” mosolyát. MIntha tényleg ő lenne Edward Cullen.
    (Ja, s én alapból utálom a vámpíros sztorikat, ez az első, amiért lelkesedem.)

  91. naki már találkozott valódi vámpírral és az közölte vele, hogy nemtud a napfényben járkálni, az kérem jelentkezzen :D addig meg honnan tudjátok biztosan h árt nekik a napfény?? :P

  92. Emberek, olvasott valaki Darren Shant? Az ő történeteiben is tudnak a vámpírok nappal járkálni… És ha kicsit körülnéznétek az előzetesek között, látnátok, hogy sosem süt ott a nap, mindig felhős az ég, ezért is élnek ott… Olvastam a könyvet, van benne egy jelenet, amikor a vámpír kiáll a napra. Ez nem marad következmény nélkül, de ne arra gondoljatok, hogy elég meg stbstb…. Amúgy meg az ilyen történetekben bármi lehetséges, hagyjuk már meg az írói szabadságot…

  93. Kedves Mindenki!

    Lylia, igen olvastam:)….
    Most vagyok a 3.könyvnél. Hm nekem nagyon tetszik! Melissa, nagyon igazad van….;)
    Eyenus! Örülök, hogy tetszik…Emma, kicsit sem értek veled egyet abban, hogy csöpögős vámpír sztori………
    Nome, csináld meg jobban!

  94. szerintem teljesen alaptalanul szóljátok le a könyvet meg a filmet is!
    Mi van ha tetszik a tinicsajoknak meg a nem tinicsajoknak is, azért mert egy vámpír nem érezhet(na ezt meg honnan tudnátok,légyszi világosítsatok fel)?! Most ugye nem várjátok el tőlünk hogy mi is az ilyen kockulós hülyeségeket meg a szétlövöm-az-agyad-és-petét-nyomok-a-beledbe filmekért legyünk oda! attól hogy vannak benne érzelmek attól még nem csöpögős(ez nem csacska angyal)! miért akkor talán ti érzelemmentesen szeretitek a barátnőiteket/barátotokat?!

  95. Most olvastam el, alig egy nap alatt…. nem tudtam letenni pedig már 22 vagyok… Lehet hogy ifjúsági könyv, de kell hozzá kis élettapasztalat h. megértsd. A film pedig tuti siker lesz ezek után… :D

  96. Egy hete hallottam erről a filmről és könyvről.
    Mivel szeretem a vámpíros sztorikat, így gyorsan megvettem a könyvet, mielőtt ideér a film…és nem tudtam letenni.
    Pedig a magam 26 évével nem tartozom már a tini korosztályba, de ez a regény nem is csak nekik szól..annyiban besorolható az ifjúsági regények közé, hogy nincs benn testiség. Hanem érzésekről, érzelmekről szól a könyv, egy nem emberi szerelemről…és ahogy olvassuk, mi is arra vágyunk, hogy valami hasonlót átéljünk.
    A Twilight nem egy véres-akciódús sztori. Aki valami ilyesmit vár tőle, az olvasson vagy nézzen mást. ( Pl. a J.R. Ward könyvekben van akció, vérivás, sex és szerelem is bőven. )
    Persze azt ki lehet jelenteni, hogy a megcélzott közönség a női nem.
    Nekem nagyon tetszett a könyv. Izgatottan várom a filmet is. És egy fantasynél nincs előírva minek is kell megfelelni egy vámpírnak…engem egyáltalán nem zavart, hogy nem égeti őket meg a nap, nem hat rájuk a kereszt stb.
    Néha rosszul sül el egy film, pl a Kárhozottak királynője bűn rossz lett….De láttam a trailereket a szóban forgó műnél, és nem lesz ez oan rossz:)

  97. Végigolvastam mind a 117 hozzászólást és csak egy olyat találtam aki elolvasta a könyvet de nem tetszett neki. Ez azért mégis jelent valamit.
    Aki meg úgy mond véleményt valamiről, h csak egy trailert vagy esetleg egy könyvborítót látott azzal nem kell foglalkozni, mivel azt sem tudja pontosan, hogy miről ír véleményt.

    Most olvastam az első részt magyarul és nagyon tetszett. Alig várom a folytatást és a filmet.

  98. én csak 70 hozzászólást bírtam…
    de megérdemli a poszt, hogy a címlapon maradjon :)
    szóval ez bizony OFF
    ellenben maximális riszpekt human-nak a nyugodt hangvételű válaszaihoz… ez azért nehéz kenyér lehet :D
    üdv.

  99. Nos igazából itt ezek a fikázás hadak, hát nem értelek titeket komolyan. Nem lehet csak a hp meg a többi ilyen a jó csak, vannak akik szeretik a romantikát, én pl. elég sok ilyesmit elolvastam, és mégse úgy állok hozzá hogy jajj ez mit akar itt. Ha valaki szeret olvasni, és ezt a misztikus világot, akkor bátran ajánlom neki!

    De nem kell mindent élből lehúzni, mert nem értesz hozzá, szerintem legalábbis. A könyv nagyon olvastatja magát, nekem az az 500 oldal 1 nap se volt. És őszintén nem tudtam a hisztériáról, csak megvettem a könyvet, hogy hátha jó. Nem vagyok már tini kislány, és mégis tetszett, hülye sem vagyok, csak szeretem a romantikát, meg az ilyen történeteket.

    Szerintem lehet ehhez így is hozzáállni……

  100. ha jól láttam, már előttem is írta valaki, addig nem kell leszólni, amíg nem olvastátok a könyvet!!!!!!! szerintem stephanie meyer sem harry potter-utánzatnak szánta a könyveket. a buffyról meg annyit, hogy az elején jó volt, de nem tudták időben abbahagyni. én meg inkább olvasok egy “düdi” vámpírszerelemről, ami happy end. a harry potterben meg fölöslegesen kinyírja a fél bandát a végére, aztán aki túlélte nem omlott össze a vértől és haláltól, hanem olyan boldog, mint annakelőtte. (hozzátenném még így is a hp az egyik kedvenc könyvsorozatom)

  101. Kedves Mindenki!
    Benneteket olvasva, mármint, ahogyan egymásnak beolvastok, egy élmény! Akik kardoskodnak mellette és akik ellene…mind igazat mondanak, a maguk igazát! Szerintem menjünk el mind a moziba, nézzük meg és ha nem tetszik, ti álljatok fel, akinek meg igen, az ott marad, én biztos végignézem, ha másért nem…kíváncsiságból! Az első könyvet olvastam, a lényeg valóban a szereplők kapcsolatán áll, de azzal nem értek egyet, hogy Bellának nincs személyisége, mert pont az egyénisége az, ami miatt el tudja fogadni a halhatatlan Edward-ot. A szereplők nem olyanok teljesen, mint azt a könyv írta, no de mutassatok egy filmet, ahol sikerült ilyen csodát összehozni! Azon meg nem kell rágódni, hogy tudnak-e fényen járni a vámpírok, el kell olvasni a könyvet, meg kell nézni a filmet, és úgyis elmagyarázzák mi miért van! Én nem bánom, ha nem ragaszkodunk a klisékhez! Néz valaki Moonlight-ot? Ott meg meg lehet valakit úgy harapni és inni a véréből, hogy ne változzon át és ne haljon meg! Na bumm! :-)

  102. na szóval.én olvastam a hozzászólásokat.kapott hideget is,meleget is.de amin meg voltam rökönyödve az emma hozzászólása.igaz h elég romantikus beállítottságú,de attól élvezhető.én pont lyan vagyok aki nem képes csöpögős könyveket olvasni.én a vámpírok miatt kezdtem el olvasni.hiszen a nagy szerelmeim a darren shan könyvek.ígyhát mikor hallottam róla,h vámpírok azonnal eldöntöttem h ez kell nekem.meg vettem.elkezdtem olvasni és belszerettem.
    bár nem tudom a filmtől mit is várjak,de abban biztos vagyok h a többi könyvet is elolvasom majd.mert ezek után mindenki egy Edward-ot akar magának.nemde?

  103. Kedves Mindenki!

    Most nagyon boldog vagyok… Ennyien vannak jó véleménnyel a Twilightról…Ez nagyon jó érzés. Hm, igen az is igaz, hogy sokan pedig nem szeretik, bár ennek oka kizárólag az, hogy vámpírtörténet, illetve hogy a vámpírok nappal is mászkálhatnak. Aki nem olvasta, olvassa el, én már mondtam hogy ne a borítójáról ítéljük a könyvet. Csak utána szóljanak hozzá!
    Ennyit erről!

  104. Ma vegre megvettem a konyvet, felen mar tul is vagyok. Nekem nagyon tetszik. Kicsit fura szamomra, hogy egy lany a foszereplo es e/1ben van irva a tortenet, de ezen kivul mindenkepp elnyerte a tetszesem. Eleg porgos is, nem lett feszegetve egy egyszeru ules es semmiteves oldalakig, mint jo nehany konyvben.

    Ami napon jaras: nagyon jol megvan magyarazva es nekem szemely szerint jobban tetszik az ebben a konyben leirt vampir “szabalyok”.

    Napon jaras SPOILER, aki nem akarja leloni a poent, az ne olvassa tovabb: a varos ahol a tortenet jatszodik egy szinte mindig felhos kisvaros. Mikor a nap rasut egy vampirra nem eg el (ahogy hallottam: csak kifenyesedik vagy mi, meg addig nem jutottam el :)). A konyvben szereplo vampirok pedig a nagyon ritka napos napokon pedig nem mozdulnak ki, nem mutatkoznak az emberek elott.

    Magambol kiindulva nem csak a tini lanyokat fogja meg, mivel sem tini, sem lany nem vagyok :) Szoval mindenkinek tudom ajanlani.

  105. Emma ebből látszik hogy túl sokat csalódtál az életben pasiktól és most magadra húzol egy “én kemény és érzelem nélküli + nem vagyok nyálas” lepedőt, amikor igazából te is arra vágysz hogy valaki ennyire szeressen. nha farawell

  106. Nos, Dark, ez a pszichoanalízises reakció a hozzászólásomra akár még be is jöhetett volna, kár hogy mellément. De ha már itt tartunk, szerintem ez a fokú szerelem, rajongás már kissé kóros. Egy romantikus vámpíros sztorival nem is lenne bajom, de könyörgöm, legalább történne valami! A könyvek (olvastam az első kettőt)viszont ha jobban megnézed, tényleg nem szólnak másról. Oké, van egy-két barátja, akikről nyíltan bevallja, hogy kit érdekel, neki csak Edward a fontos. Van munkája, de amikor éppen nem le akarja tudni, hogy Edwarddal talizhasson utána, akkor el akarja terelni a figyelmét az Edward távozása által okozott fájdalomról. Ami már eleve túlzás, mert hogy a szakítás rossz dolog meg minden addig vágom, de őneki kitépték a szívét, meg élő hulla lett belőle vagy 5 hónapig. Aztán meg hangokat hall a fejében… Szal szerintem kicsit túl lett lihegve ez a Bella-Edward románc. A könyvről alkotott véleményem pedig nem érzéketlenséget, hanem önálló személyiséget takar, mert az embernek lehetne élete a vámpírpasiján kívül is.

  107. Szerintem:

    A könyvre nem is találok más szavakat, csak azt, hogy…brilliáns…szívszorítóan érzelemdús…a karakterek meg annyira…emberiek, valóságosak. Üzenem a többi HP rajongóknak, h nem kell leszólni a filmet/könyvet/témát csak azért mert a Harry Potterhez hasonlítják (egyébként én is Hp-rajongó vagyok, 7 éves korom óta).

    A “tipikus vámpír tulajdonságok” -ról meg annyit, hogy szinte mindegyik vámpíros szerző megváltoztatja és megkreálja a maga saját vámpírfaját. Darren Shan vámpírkönyvek sorozatában (aminek a filmje 2009 elején jön, és alig várom!!!) is egy csomó minden máshogy van, és a “fokhagyma és társai” legendákat ott is (mint a Twilight-ban is) úgy magyarázzák mint az emberi agy kitalációja, vagy vmi ilyesmi. Nekem sokkal jobban tetszik az a vámpírfaj, amiben a Twilightban van mint az a tipikus drakulás vámpírok.

    A film: Nagyon-nagyon szeretem a történetet, szeretem Robertet (szerintem tehetséges, és nem azért mondom mert /sztem/ kurva jó pasi), jó Bellának tartom Kristen Bell-t is meg minden, de az előzetes annyira nem tetszett. Nagyon örülök, hogy filmet csinálnak a könyvből, de szerintem ebből a történetből nem lehet izgalmas, gyors filmet csinálni. Persze meg fogom nézni, már alig várom a jövő hetet, de ha egy igazán izgalmas filmet akartak csinálni, akkor muszáj volt átírniuk a történetet…mert a könyvnek csak a 18. fejezettől lesz igazán izgalmas, véres, és talán félelmetes is, a maradék fejezetek meg csak az érzelmekről szólnak, amit szerintem csak könyvben lehet igazán élvezni, mozivásznon kicsit sok lenne már. Félek, hogy a filmből bukás lesz, de én minden erőmmel azon leszek, h mégse legyen az, próbálok több embert meggyőzni, hogy megnézze :)))

  108. Hmm.. hát ahogy olvasom a kommenteket, elég szembetűnő, hogy mennyire kevesen olvastátok a könyvet. Aki elolvasta érdekes módon semmire nem szólt be , mert tudja mi miért van. :D Jó lenne, ha inkább elolvasnátok és utána, mondanátok véleményt.
    Remélem, hogy olyan jó lesz a film, mint a könyv volt, mert az egyszerűen briliáns. :)

  109. baromi jó lenne, ha felfognátok már hogy a becses könyvecskéteket nem sokan szólták le, ellenben a trailer gagyi film hatását kelti, és a trailerről írtak sokan. Nem igaz, hogy ennyire “rajongópicsaként” kell kommentelnetek. Gondolkozzatok picikét, bár a harry potterrel való hisztériával hasonlítás megértése is gondokat okozott sokáig.

  110. Az Alkonyat című könyv fantasztikus.Összesen öt kötetből áll,és már az első kötetből többet adtak el,mint a Harry Potterből.Mit is jelent ez?Szerintem azt,hogy jobb.
    A könyv-így a film is-nem hasonlítható a Harry Ptterhez,a Buffyhoz,vagy az egyéb más fantáziadús történetekhez.
    Ha nem láttad a filmet,pláne nem olvastad a könyvet,nem érdemes róla negatív kritikát mondanod.
    Valóban sokat foglalkoznak a vámpírokkal,de mindegyik más történetet ad elő ezzel kapcsolatban.
    Vámpírok nem mehetnek a napra.Igaz,de ez a filmben is így van.És miért?Mert vannak olyan helyek,ahol állandóan felhős az ég…Ezt a bemutatóban is láthatod.
    Én mondom ez egy újabb sikerkönyv,újabb sikerfilm.Nézd meg és utána vélekedj.

  111. Hali!

    Mila29, teljesen egyetértek veled, szinte ugyanezt fogalmaztam meg az egyik hozzászólásomban, mint te. Azért ez megnyugtat:-)…
    Emma, írj egy történetet, és abban az lesz, amit te akarsz, ha nem tetszik ami van, ne olvasd, ennyi.
    Revolrtol a legteljesebb mértékben értek veled egyet!

  112. nem azért mondom, de 133 hozzászólásban konkrétan a béka segge alá tudtok alázni egy filmet, amit nem is láttatok még. nem állok a filmvédők pártján, de azokén sem, akik a bemutató alapján legagyizzák és hasonlók. azzal, hogy így vélekedtek a filmről, amit MÉGEGYSZER HANGSÚLYOZOM, NEM LÁTTATOK, csak magatokat írjátok le.

  113. Fantasztikus tehetséggel tudtok lealázni olyasmit amiről, hogy őszinte legyek fogalmatok sincs. Igen, olvastam a könyvet, most olvasom a második részt angolul. Nem ez nem Buffy, nem csöpög, és nem tipikus vámpír sztori. Nem járkál a fényben a srác, mielőtt valaki azt gondolná, érdemes utánaolvasni miért nem, mielőtt értetlenkedtek.
    A könyv egyszerűen magával ragadó és letehetetlen. Egyátalán nem HP stílus, tudom mert azt is olvastam mindet.
    Igen gyorsan bele lehet szeretni ebbe a világba, mert emberi érzésekről, hatásosan és ügyesen fogalmaz.
    Remélem a Twilight rajongók továbbra is megvédik a könyvet/filmet.
    Lehet, hogy leginkább a nőneműeket fogja meg (különösen Edward miatt), de az én párom most kérte el könyvet tőlem..

  114. a film költségvetése 35 millió dollár volt a bevétel pedig szombatig 35,7 millió dollár volt.erről ennyit.

  115. Hát most röviden. Én még nem láttam a filmet, de én már most imádom. Szerintem semmi köze a Harry Potterhez, bár eleinte az sem volt rossz. Bírom a vámpíros filmeket és, ami a realítást illeti, a Penge volt az eddigi leg irreálisabb amit láttam. (A nagyon gagyit nem nézem meg.) A vámpírok voltak valamilyenek egykoron, az idők változnak, nem állítom, hogy léteznek, habár tudományosan teljesen lehetséges. De az emberek is változnak, elég drasztikusan, ahogy elnézem az egyre újabb generációkat. Szerintem korrekt film. Kicsit azért tényleg kemény a csávó. Az érzelmekről annyit, hogy sokkal kevésbé érzelmesek, mint az emberek, de ha egyszer valakit megszeretnek, akkor az mindenen túlmutat. Hát ja, gondoljatok, amit akartok.

  116. a magyar ember imád ítélkezni elsőre, nemdebár? itt biztos nagyon sok, okos, értelemes ember van, akinek bár lövése sincs a történetről, nem olvasta a könyvet ( az 500 oldal meghaladja szellemi képességük szűk határát), csak belenézett a trailerbe és akkor nyomok már egy kommentet alapon mond egy negatív véleményt. a film még meg sem jelent itthon, valószínűleg még alig látták páran, de véleményük mégis van. érdekes.

    a könyv mellesleg fantasztikus. a színészeket első ránézésre nagyon jól eltalálták, az alaphangulat is illik a könyvhöz. a tiszta érzelmek bibliája a twilight.
    köszönet az írónak.

  117. na, én láttam a filmet.

    sztem működik, mert vannak benne ütős, tök egyszerű beszólások, hangulatkeltő elemek, fordulatok, amik eladják.
    és igen, sokszor nyálas, és a csaj egy idő után kissé bosszantó, mivel folyton ugyan úgy, félig nyitott szájjal, felháborodva-megrettenve néz, de vizuálisan okés a sok kimaszatolt éllel, átfestett színnel.
    ha tinilány lennék, tuti oltárira beleesnék a dologba, mert pont ilyen romantikusan, vizuális túlzásokkal és sablonokkal (amik nem véletlen lettek klisék) képzelnék el egy szerelmes történetet.
    egyszer valóban nézhető – nem lett a kedvencem, de a bűn rossz kategóriától messze áll. egyszerűen sajátos életkori igényeket elégít ki, igen, tényleg nőknek szól, de ezt a könyvről is lehetett tudni, nem?

  118. Az 1ik bf-em szerint a könyv nagyon jó, mikor taliztam vele, legalább 6x ordított rám, hogy olvassam el és nézzem meg a trailert.
    Egyébként nem tűnik rossznak(imádom a vámpírokat, főleg Vampire knight-ot), csak nyálasnak.

  119. Szerintem a könyv fantasztikus. Eddig csak az első részét olvastam, de le se tudtam tenni. Végigizgultam az egészet. Csak ajánlani tudom mindenkinek! Alig várom, hogy a többi része is megjelenjen magyarul!
    Az előzetes alapján szerintem a film is szuper lesz. Nem értem mi ez a sok panaszkodás. Már nagyon várom, és remélem nem fogok benne csalódni!

  120. “Az Alkonyat című könyv fantasztikus.Összesen öt kötetből áll,és már az első kötetből többet adtak el,mint a Harry Potterből.”

    anyám…, ezt hol olvastad?

  121. Sziasztok!

    Erről a “vámpír, aki érez” dologról csak annyit, hogy a nagy klasszikus (szerintem) Interjú a vámírral-ra kell csak gondolni. Szerintetek Luis mit csinált, ha nem érzett? Bárk,i aki elolvasta valamely Anne Rice regényt, az nem fog ezzel a hülyeséggel egyetérteni. :S Igaz ugyan az is, hogy Anne Rice és a WOD-s vámpírok igencsak eltérnek egy két dologban, de azért annyira nem, hogy azt lehessen mondani, hogy ugyan, nem ezt gondolam a vámpírokról. Szóval, ha érez, akkor miért ne lehetne szerelmes?

  122. Szerintem,nagyon jó a Tilight, és majd a filmetis megnézem!
    Bár hamár a koppintásnál tartunk… Hát bizony Harry Potter sem teljesen tiszta! (Bár magam is rajongok érte.)
    Albus Dambludore tisztára mint Gandalf. Az meg hogy a Sith fekete Lordja, vagy a Sötét nagyúr nem mindegy? (Hálát adok az égnek, hogy Rowling nem úgy csinálta meg Voldemortot, mint Harry apját! Meg hogy nem jöt rá arra, milyen gozságokat is művelt, meg hogy mennyire “szeretett” bizonyos embereket.)
    És ami ott Hedvig, az a Star Wars-ban Artu Detu.
    Nos ennyit a koppintásról. Szóval nézzetek meg valamit mielőtt így kommneteltek!

  123. Akit érdekelnek a szerintem “leghihetőbb” vámpír tulajdonságok, annak ajánlom Robert Weinber: Vörös halál karneválja sorozat első kötetét. Most akciózzák az egyik nagy könyváruháznál. :P Ebben vannak a legtökéletesebben leírva talán, persze az a WOD-s vámpírokra jellemző. :D Amúgy az egész sorozat (3 részes) hihetetlenül jó! Mindenkinek ajánlom, akit kicsit is érdekelnek a vámpírok. :) Nagy meglepik, sok akció és nagyon érdekes karakterek vannak. Többekközött két fényben járó vámpír is. :P

  124. Na ha valak olvasta az Anita Blake könyveket akkor látja, hogy ez a film egy csöpögős, gagyi f..s lesz.Az a könyv igazi felnőtteknek szóló vértől csöpögős vámpíros darab…miért nem abból csinálnak inkább filmet?

  125. emberkéim, akkor fikázzátok a filmet, ha már megnéztétek!..
    valószínűleg alapból a fiatalabb (lány)nemzedéknek készült, tehát nemkell elvárni tőle, hogy csöpögjön a vértől és horrorisztikus hatásokkal legyen teletömve.
    bírom a horrort, bírom Anita Blake-et, de ez a film arról szól, hogyan harcol a vámpír és az emberi énje a szereplőnknek; ilyen környezetben akár az is elképzelhető, hogy szerelembe essen. Vámpírok… minden történetben más tulajdonságokkal vannak felruházva, nincs olyan, hogy igazi vámpír, vagy hogy legelső vámpírokról szóló akármi.
    Ez a szerelemről szól és punktum, nem kell bántani a tinilányokat(:
    azért remélem nem lesz egy kommersz darab.

  126. Winnie!
    Mit szórakozol itt?Tudod honnan?Történetesen attól a személytől,aki annál a cégnél dolgozik,amelyik forgalmazza a filmet.Da?Már várjuk a második kötetet.És ha nem rendelkezel ismeretekkel a könyvvel kapcsolatban.akkor ne is merj kérdőre vonni.Már a könyv végén tudod,hogy lesz folytatás.Ennyi!

  127. Stephenie Meyer vámpíros könyvsorozatának csak négy része van:
    Twilight – Alkonyat
    New Moon
    Eclipse
    Breaking Dawn

  128. Ma délután néztem a filmet. Öt néző plusz egy egész sor középkorú társaság – pedagógusfélék szerintem. Olvastam a könyvet (most tartok a harmadik kötetnél), és szerintem elég korrektül csinálták meg a filmet, szem előtt tartva a folytatásokat is. Nyilvánvaló, hogy elsősorban tinilányok kattannak rá erre a sztorira, de azért a sokak által “szánalmasnak” titulált idősebb nők is a “veszélyeztetett” kategóriába csúszhanak, ha “igaz” szerelmet csak filmvásznon látnak vagy könyvben olvasnak. Majd meglátjuk itthon hogyan alakul a nézettség…

  129. nem lehetne lezárni a hozzászólásokat ehhez a témához?
    és ha írsz egy kritikát az alkonyatról , akkor előre ott is.
    ez az analfabéta tini-invázió már nevetséges(még a cikket sem képesek végig olvasni és felfogni miről szól, nem hogy egy hosszabb könyvet)

  130. Namármost nekem nem az a zavaró ebben a filmben/könyben hogy beállt a ebbe a mostanában divatos emos legyensokérzelmünkésneszégyeljükkimutatnideharagudjunkavilágra vonalba, hanem hogy egy ettől teljesen eltérő karaktert tesz bele.

    A sok “szerelmes vámpír” rajongónak mondanám hogy ezzel meg a napon járással kicsúfolják azt a szót hogy vámpír. És a józanabb gondolkodású embereket is ezzel b@sszák fel. Használjátok már a fejeteket. Egy csomóan azt kérdezik hogy hol van leírva hogy milyen lehet egy vámpír?
    Elég ha végiggondoljátok hogy honnan ered a vámpír legendája – a sztorit Vladról mindenki ismeri.Hol vannak leírva a klasszikus vámpírtulajdonságok? Ajánlom figyelmükbe Bram Stroker klasszikus könyvét (1897) az a címe hogy Drakula. És azóta vannak bizonyos dolgok amiket azért minden műben közösek:pl az hogy a vámpír gonosz, és ha emberekkel vannak kapcsolatban akkor azokat csak kihasználják. Ez Angel és romantizálás csak tönkreteszi és kifordítja a mítoszt.

    Ezzel az erővel lehetne itt vérszomjas egyszarvú, pedofil Télapó, jóságos és szépséges ork a gyűrűk urából

  131. Nem akartam megnézni ezt a filmet, soha nem gondoltam volna, hogy beülök rá. Egyik barátnőm mondta, hogy menjünk el és nézzünk valamit, ezt választottuk a “helyes pasi” miatt. :) Igen, tini vagyok, ugye ezért még elolvassátok amit írok….
    Szóval, nekem tetszett, nagyon. Persze főleg a srác miatt, de akkor is! Miért van az, hogy ha valakinek nem tetszik az ilyen típusú film, akkor rögtön fikázza és gagyinak tartja? Szerintem ez nem fair. Mindenkinek mások a kedvencei (nekem pl. A sötét lovag. :D) és minden filmnek van egy célközönsége. Miért ne lehetne egy vámpíros filmnek a tini korosztály az? Nem kell azért mindenfélét mondani a filmre, csak mert nem neked szánták.
    Az egyetlen dolog ami nem tetszett, hogy a film felénél hirtelen olasz(?)-ra váltott át a hang. Nem tudom volt-e még valaki a Mammutban, a 14:15-ös előadáson… Már éppen ki akartam menni, de megcsinálták. Hihetetlen. Ja, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük majd még egyszer. :D
    A film egyébként izgalmas volt, sikerült kikapcsolnia, én főleg ezért ülök be egy filmre. Nem olvastam a könyvet, nem hiszem, hogy fogom (bár ezek után ki tudja…), de ha jön a következő része biztos, hogy megnézem… Igen, a “helyes pasi” miatt. :D

  132. Én elolvastam. Könyvben szerintem nagyon jo. Oké, talán mert én is tini vagyok. Ma megyek megnézni. Tetszeni fog. tudom. és sztem sem kell fikázni flegm úgy h feltételezzük h szar lesz. majd ha megnéztétek, lehetséges… lehet h nekem sem fog tetszeni. nem tudom…:s majd meglátjuk. puszi

  133. mi ne tételezzük fel hogy szar, de te “tetszeni fog. tudom” dumával jösz? bocs, de ez nevetséges.

  134. Én olvastam az első könyvet angolul is magyarul is, most olvasom a 2. angolul. Lány vagyok és tini, szerintem nagyon nagyon jó. Nem értem, hogy mért kell ennyire besavanyodottnak lenni, hogy ha van egy horrorban szerelem, az már fúúj, és nem kell bele. Meg amúgy is… Ez nem is minősül horrornak. Ma láttam és nagyon jó volt!!! Tény, hogy sok részt kihagytak, de hát így van ez minden könyves filmnél. Én ajánlani tudom, mert jó a története, nem elcsépelt, akármennyire is gondoljátok.

  135. Sziasztok!

    Nos én megnéztem a filmet, így nem tini fejjel, és még az édesanyám is megnézte, aki meg már jócskán nem tini. Okos dolgot mondott, mert megfogalmazta hogy a könyv inkább az elfogadásról szól, hogy Bella elfogadja a szerelme minden furcsaságát, és viszont.
    A film egyébként persze a könyvhöz képest elég rövidke, meg vannak benne átírások a könyvhöz képest, de azt a szerelmet remekül megmutatja. Nem mondom hogy annyira remek, mint annó a Mátrix volt, a maga újításaival, de a könyv szerelmesei nem fognak csalódni. Nekünk anyummal eléggé tetszett. Ennyit a korosztályosdiról :P

    Hozzáteszem, aki olvasta annak szerintem tetszeni fog, aki meg nem, hát az döntse el maga :)

  136. “Nem értem, hogy mért kell ennyire besavanyodottnak lenni, hogy ha van egy horrorban szerelem, az már fúúj, és nem kell bele. Meg amúgy is… Ez nem is minősül horrornak.”

    Pontosan. Köszönöm. A probléma az hogy horrorként akarják eladni

  137. hát…én már láttam a filmet és teljesen tátva maradt a szám :D
    iszonyú jó…persze a trailerből nem lehet mindent látni,de érdemes megnézni (minimum 1x)
    és nem rombolja le a vámpírokról alkotott képet…mert mér ne lehetnének ez a faj egy kivétel? csak állathúst esznek :P azt hiszem ez elég ferr.
    jah és vannak benne hidegvérű,embert ölő vámpírok is,szal aki erre vágyik annak is ajánlanám :D

  138. hát nem t’om… én tegnap néztem meg és nekem nem tetszett. olvastam a könyvet (amit imádok), és szerintem ahhoz képest elég gyenge volt… az amatőr kameraállások (nem mintha jobbat tudnék, de manapság azért már jóval profibb filmek is napvilágot láttak), a végig lapos hangulat, és a színészek se voltak sztem a legjobbak (kristen tényleg végig ugyanazt a grimaszt adta elő)…
    szóval összességében csak azért nem mondom, h szar lett, mert a könyvet imádom, és ebből kifolyólag már szeptember óta vártam, h láthassam :P

  139. Olvastam a könyvet, láttam a filmet. Szerintem nagyon jó, bár a trailer tényleg elég gagyi. A könyv egyszerűen fantasztikus, érdemes elolvasni! Ez nem a megszokott “lány beleszeret a vámpírba” regény, annál sokkal több és összetettebb. A film persze nem tudja überelni a könyvet, de az is nagyon jó! Nézzétek meg, tényleg megéri! A szereplőválasztás is tökéletes.

  140. human, winnie: Kár, hogy nem kéritek a hozzászólók életkorát, mert szerintem a mostani trend úgy 13-17 körül lehet, a bejegyzések számát és minőségét figyelembe véve:D

  141. Én ma láttam a filmnek., hogy milyen b*szott unalmas az nem kifejezés..talán az egyetlen értelmes jelent aa végén a basballtól kezdve tetszett…a többin szó szerint csak a poénok tartottak ébren… a könyvet most készülök beszerezni..valószínűleg úgy jobb lesz.

  142. ma láttam a filmet, olvastam a könyvet. és még mindig iszonyatosan jo. az alaptalan szidásoknak nem látom értelmét, akinek meg nem tetszik az az ő dolga, mindenkinek szíve joga h eldöntse mi jo és mi nem. nekem nagyon tetszett, a hp-t egyenesen gyűlölöm, mert undoríto modon divat lett az egész sztori meg amúgy is lapos. a vámpírsztorik eléggé lejártak, ezért kell bele az újítás. hát aki nem látta annak ajánlom, max negaív élmény lesz, de néha az is kell

  143. Megnéztem és piszok jó.Állati jók benne a lassított felvételek,a szereplők és a kisebb fonalak..indián vs. vega vámpírok,nagy baráti kör,vámpírcsalád csoportosan a suliban,csillámló bőr napfénynél…az már lehet,hogy bakinak számít,hogy látszottak a tüköben xD de tényleg érdemes megnézni,izgalmas.

  144. ez egy szerelmesfilm, aminek a vámpírtematika csak az eszköze. és hát tök jó téma a vámpírság, mert felerősít, előtérbe hoz dolgokat, más dolgokat meg kitol a képből, de mondjuk ha van ebben a filmben bármi különleges, akkor az nem az, hogy fákra futnak fel benne meg széttépnek egy rivális vámpírt, hanem hogy a szerelem micsoda egy lehetetlen érzés és mennyire törékeny mint kapcsolat és mennyire őrültség az egész. biztos aki nagy vámpírszakértő annak borsódzik a háta, de aki meg nem, annak szerintem ez egy közepesnél kicsit jobb történet… például nekem :)

  145. Én csak annyit tennék hozzá, hogy nem vagyok már tini de tetszett a film, a könyv pedig még jobban!Csak ajánlani tudom.
    akinek meg nem tetszik van ilyen, nem lehet mindent szeretni, én pl: a szétkaszabolós, véres történet nélküli horrorokat, és a mindenkit agyon lövök mert akadt egy pisztoly a kezembe akciófilmeket nem bírom, van ilyen….

  146. A Darren Shan is “új Harry Potter” volt…ja a Trailer meg totál Underworld fíling csak abban legalább nem szaladgáltak vámpírok a napfényben (mellesleg az se egy nagy szám film)

  147. az a különbség, hogy a Twilight már bizonyított, kevés pénzből elkészítve is már 100 milla fölött jár – az meg hogy odakinn bestseller az gondolom egy pillanatra nem kérdéses.

  148. Én tegnap láttam, és nekem tetszett. Én is elég szkeptikusan fogadtam, hogy a vámpírkánk fényes nappal tök vidám lófrál jobbra-balra, de lényegében a várost szinte állandóan felhő borítja, ha kisüt a nap, akkor pedig eltűnnek. (állításuk szerint piknikezni :D ) A “vámpírmítoszokat” pedig nagy általánosságban minden könyv/film/sorozat átértékeli. Ne felejtsük el, ez a fantasy világa amiben semmi sem kötött! Az író így képzeli el a vámpírokat, ilyennek akarja láttatni őket! Ha valakinek ezzel baja van, nézze tovább a Dracula filmeket, amiben folyik a vér. De ne csesztessék azokat, akiknek ez, a lightosabb verzió tetszik!

  149. A történet elmenne még a “vámpírok a napon” ellenére is de annyira de annyira szarul van megvágva és olyan borzalmasan vontatott és unalmas hogy ha egyedül nézem kijövök amoziból pedig én még a tv-ben is minden szart megnézek.
    Tényleg ki lehetett volna hozni belőle valami izgalmas kis filmet ha pörögne a történet mert a színészek is egész jók voltak csak újra kéne vágni…

  150. Pont tegnap láttam ezt a filmet! ÉS valójában van benne mesés rész is…ami nem igazán illik az emberek kialakított véleményéhez!De emberek ez csak egy hálivúdi film..//ami mellesgleg szerintem kurva jora sikerült..=) Van Benne SZERELEM van benne egy kevés véregzős rész!akad benne pén is..és nem az a tipikus unalamas film..*Ja és egyáltalán nem hasónlítanám a HP-hez mert ha választanom kénne hogy meiket nézzem meg még vagy 200x az nem a HP lenne.Két különböző téma. na pás(és persze most lehet fikázni a véleményem xD)

  151. Én pénteken néztem meg a filmet és nagyon tetszett. Annyira, hogy a könyvet is megvettem, kiolvastam szombaton és az is oltárira bejött. (Pedig lassan 23 leszek)
    Először persze én is szkeptikusan álltam hozzá (nappal járkáló vámpírok…), de egyik barátnőm, aki akkor már olvasta a könyvet meggyőzött, hogy ez nem lesz zavaró. És tényleg nem volt. Egyszerűen csak el kell engedni magunkat és nem kell hasonlítgatni, más vámpír sztorikhoz. Olvastam már Anne Rice-t és Hamiltont is (utóbbinak szigorúan csak a pornómentes köteteit). Az a kettő sem hasonlítható össze, de önmagukban jók. Szerintem le kéne állni ezzel az állandó skatulyázgatással, minden író másmilyen világot teremt, nem ülnek le és beszélik meg, hogy “ha a te könyvedben ez van, akkor én is ehhez tartom magam”. Mert ha így történne, akkor mégis milyen lenne az irodalom, nem születne semmi új :(
    Még pár gondolat a tini dologról (hogy szapuljuk a fiatalabb generációt): anno minket is ugyanígy szapultak az idősebbek, és minket is baromira zavart. Oké, hogy manapság tényleg extrém dolgokra képesek egyes fiatalok, de ha már most huszonévesen szídjuk őket, akkor – hogy az egyik kedvenc magyar zenekarom, a Drugzone énekesnőjének szavaival éljek – “már most hetven éves, házsátos vének vagyunk”…

  152. Ja, és a HP dolog: ez engem is idegesít. Mint említettem, a skatulyázás… Nem azt mondják, hogy egy jó könyv, nem. Hanem, hogy olyan mint a HP. Hülyeség így reklámozni vmit, de hát erről nem a rajongók és nem is az írónő tehet. Ez csak azért van, mert így lehet minél több példányt eladni. Fogyasztói társadalom, ujjé!

  153. Szerintem nagyon jó film lett:)
    Én azt nem értem, hogy hónapokkal a film megjelenése elött kezdtétek kritizálni…már bocs, de hogy lehet akármit is lehúzni úgy hogy nem is láttátok? És még ti piszkáljátok a tini lányokat?vicces…Lehet hogy tini lány létemre több eszem van mint nektek, mert csak azután mondok véleményt a filmről, miután megnéztem. Általános társadalmi probléma az előítélet…tessék…a nagy,okos felnőttek mutatnak példát erre.Gratulálok!
    Jajjj, de húzzátok már le a Mici mackót is…lééégysziii…mert hát a medvék nem beszélnek az emberekkel és a többi állattal se…és a gyerekeket is húzzátok le, mert szeretik.
    Ha nem tetszik a történet, nem nézed meg…ennyi!Nincs jobb dolgotok, mint látatlanba fikázni egy filmet?

  154. sok sikert a hetente megjelenő 300-400 film megtekintésére, hogy utána mindről utólag alkothass véleményt, ne pedig megnézés előtt döntsd el, hogy érdemes-e megtekinteni.

  155. hát szerintem ez egy nagyon jó film voolt! gyönyörű benne mindenki. azonnal megakarom nézni mégegyszer! végig sirtam. nembitam ezt a szépséget elviselni

  156. eddig is imádtam a vámpíros filmeket, és Robert Pattison-t! és ez akettő együtt! Csodállatos!

  157. A film állati, a könyvet még nem olvastam, de nemsokára megveszem….És várom a második részt!!!
    A film plakátját elnézve az Edward-ot játszó vámpír elsőre nem jött be, de mire a film végetért, reszketős térdekkel és szívdobogással jöttem ki.
    Nekem nagyon bejött!!!

  158. A fílm nekem is nagyon tetszett.
    Nem lehet összehasonlítani a HPotterrel,mert ez teljesen más. Buffy nekem is beugrott,de csak egy jelenetnél.:-D
    A látvány szuper jó lett és nekem a zenék is tetszettek benne.Ez a 2.olyan fílm ami lekötött és nem néztem fél percenként az órámra,hogy mikor lesz vége.
    Remélem lesz folytatása!
    Mindenkinek azt tanácsolom,ne a trailerek alapján ítéljék meg ezt,hanem nézzék meg és utánna alkossanak véleményt.
    Rajongókról meg annyit,nem hiszem hogy a felnőttek rajongóként ülnének be egy ilyenre.Furcsa,de a mozi tele volt felnőttekkel,amikor én láttam a fílmet.Tehát nem csak rajongók nézik…

  159. nahát human, óriásit csalódtam… eddig tetszettek a “kritikáid”, de most már unom, hogy mindent beskatulyázol és sztereotípiák alapján ítélsz… amit eddig leszóltál, hogy “egy kalap szar”, azok általában bejöttek nekem.. biztos én vagyok a hülye picsa…
    nem lehetne egy csöppet objektívebben???
    Két órája néztem meg ezt a “kalap szart”, nagyon tetszett, érdekes történet, jó színészek, igényes kivitelezés. (megjegyzem, a magam 22 évével azt hiszem, én voltam a legfiatalabb a teremben)

  160. főleg h erről még nem írtam élménybeszámolót, de mindegy, ez elsőre gagyinak tűnt, miért ne vállaljam? Amúgy egyszerű, nézd azokat a filmeket amiket rossznk tartok és akkor mindig jól fogsz szórakozni.

  161. Megnéztem a filmet. A leírása alapján (ami a pestiestben van) másra számítottam. Arra azonban nem számítottam, hogy végülis tetszeni fog:)
    Pont jó minden. Alapvetően a romantikus történeti szálra van kihegyezve a film, és az egy darab akciójelenet csak a film végefelé szerepel. Nincs túlspirázva a dolog.
    Aztmondanám, hogy ez egy “szép film”. Van atmoszférája, van hangulata, és a vizuális effektusok sem rosszak.
    Érdekes volt szinte az összes színésznél (főleg a két főszereplőnél) a “tátott száj” effektus. Mintha “rossz helyen” vágták volna el egyes helyeken a filmet, úgyértem az ember várna valamit, hogy történik valami, vagy mond valamit a szereplő, de nem lesz semmi. Jelenetváltás.
    Ezt aránylag sok helyen éreztem a filmben.

  162. Sziasztok!
    Aki nem olvasta és nem is látta a filmet az ne ítéljen elsőre!
    A legtöbb film megéri, hogy csak akkor szídjátok vagy rajongjatok érte ha már láttátok! Ez a plakáton való nyamnyogás és a főszereplők lefitymálása eléggé elszomorító!
    Légyszi először nézzétek meg! Biztos vagyok benne hogy az emberek 80% talál benne valamit ami tetszik neki! Én imádtam!
    Üdv egy jóakarótok:)

  163. A könyvet nem olvastam,a filmet láttam.Nagyon tetszett.Szerintem ennek a filmnek nem a vámpírosdi a lényege,hanem ez a lehetetlen szerelem.Annyira átjöttek az érzelmek a vásznon,hogy sokszor kirázott a hideg.A vonzalom a 2 főszereplő között szinte tapintható volt.Lehet(sőt biztos) hogy a vámpír vonalban voltak bakik,de mivan ha ez a film kilóg a sorból,ha nem követi a hagyományt,akkor már autómatikusan szar is?ez hülyeség szerintem.Ez a saját véleményem.

  164. Csütörtökön megnéztem a filmet, amit egyébként ismeretlenül, trailer alapján, egészen biztosan nem néztem volna meg moziban, de négy könyv átrágása után azért ez kellett. A barátomat nem mertem elhívni rá, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk érezné cikibbnek, hogy ez nekem tényleg tetszik; inkább egy fangirl barátnővel mentem. A meglepő az volt, hogy kb kétszer annyi fiú volt a teremben, mint lány, ráadásul kifelé menet úgy hallottam, hogy még tetszett is nekik. Én mindenesetre nem moziban fogom megnézni a következő filmet, és nem csak azért, mert nem érdekel az hogy Bella hogyan szenvedi végig a második részt; hanem mert én úgy jöttem ki a teremből, hogy sajnáltam azt az ezer forintot amit én ezért kiadtam.

  165. Nincs új a nap és a telehold fénye alatt.
    A művészet lényege a sűrítés, a lényeges kiemelése a valóság elemei közül. William Shakespeare a Rómeó és Júlia című örök érvényű tragédiájában mindent elmondott a (végzetes) szerelemről.
    Egy ilyen 5 kötetesre duzzasztott brand híg változata a lényegnek.
    Olvassatok inkább Shakespeare-t. Sokkal jobb. Vagy járhatok színházba.
    A Twilight egy könnyű limonádé piros ételszínezékkel megbolondítva. Semmi több. Csak túl fiatalok vagytok és kevés ismerettel rendelkeztek a művészetről. Sosem késő pótolni a hiányt. Tartalmasabb művekre leltek a szépirodalmon belül.

  166. Először elolvastam a könyvet, aztán néztem meg a filmet. Hát a könyv az hihetetlenül jó..nem tudtam letenni. Nagyon tetszett a történet, mióta elolvastam alig várom, ogy megjelenjen a folytatása magyarul, mondhatom, hogy belecsöppentem egy álomvilágba amitől nehéz szabadulni. Viszont a filmben már csalódnom kellett, nagyon sok részt kihagytak, a főhőscsaj nagyon gáz volt(végig olyan bután tátotta a száját),viszont Edward (Robert Pattinson) eszméletlenül jó volt…:)

  167. Hát olvasgattam a kommenteket…
    Az első ami feltűnt, hogy mindenki már eleve annyira negatív véleményt alkot pedig valószínű, hogy csak a cikket olvasta és fogalma sincs, hogy miről szól a könyv valójában (magának a cikk írójának sem).
    Másodszor miért kéne a vámpíroknak olyannak lenni amit már millióan leírtak előtte? Ez így eredeti.
    Harmadszor a Narnia Krónikái kb 50 évvel ezelőtt íródtak és adták az ötletet a Harry Potter írójának…szóval az biztos, hogy nem akart HP utód lenni. Ahogy ez sem.
    És különben is miért kell egyből utódra gondolni? Nem férhet meg a kettő egymás mellett?

  168. még valaki aki nem olvasta el, hogy miben hasonlít a HP-re. Gratulálunk, az óra fődíja a tied.

  169. A könyv és a film is jó! Nem a tinilányok a szánalmasak, hanem azok az emberek, akik anélkül, hogy olvasták volna a könyvet/nézték volna a filmet cikket írnak róla, vagy kommentálják azt.

  170. Nekem tetszett a film, és valszeg a könyvet is bepróbálom.
    (nem olvastam el az összes hozzászólást, kábé mind ugyanaz)
    De mégis honnan vették itt egyesek, hogy a vámpír kint mászkál a napon az egész film alatt??
    na mind1…az a poén, hogy én is azt hittem, mikor láttam neten a Twilight őrületet, hogy ‘na megint valami baromság’, most meg a 18 éves fejemmel remegek a könyvért…xD
    Nekem a HP és a Twilight 2 külön kategória, eszembe se jutott a HP ezzel kapcs…sztem semmit nem jelent, hogy mindkettő regénysorozat, mégpedig írónők kezéből.
    Legfeljebb azért ugrott be a HP, mert Robert volt Cedric Diggory…:)

  171. Ma megnéztem. Semmi baj nincs a filmmel. Eleve úgy néztem meg, hogy tudtam, kevés pénzből próbálták meg kihozni. És mielőtt valaki a tinikorosztályhoz sorolna, egy hónapja töltöttem be a 40-et. Abszolút kiestem a tinikorosztályból :-). Mégis bejött. A srácot túl emósra maszkírozták, de hihetetlenül jó színész lesz belőle (ha jól megválogatja a szerepeit… de ahogy hallom, a következő filmje a fiatal Dali, úgyhogy semmi gáz, van esze), a lány amolyan semmilyen, de én is ilyen voltam fiatalon, viszont nekem is volt olyan szerelmem, amikor tudtam, hogy abszolút reménytelen, majd meghaltam érte. Ebben a korban sok mindenre vagy képes, és sok minden elmegy melletted… Tényleg a tiniknek jön be inkább, de az érzelmek minden korosztálynak szólnak, és azt nagyon jól megcsinálták. A napfényen járást fikázóknak meg én is csak azt tudom mondani, hogy ez hülyeség. A magyarok meg csikós-gulyás nemzet. Ebből induljatok ki. Az eredeti vámpir-legendákat Bibliának venni, ez abszolút baromság. Az alap, hogy vérrel él és halhatatlan, ez a vámpir a többi meg más körítés, ettől érdekesebb. Kész. Ennyi.

  172. 193: “William Shakespeare a Rómeó és Júlia című örök érvényű tragédiájában mindent elmondott a (végzetes) szerelemről.
    Egy ilyen 5 kötetesre duzzasztott brand híg változata a lényegnek.
    Olvassatok inkább Shakespeare-t. Sokkal jobb.”

    kicsiszivem…. tudod Shakespeare már meghalt, így nem írhat több jó könyvet, és ezzel korabeli írói többsége is így van… ebből kifolyólag egy idő után elfogynak, ezért van szüksége az embereknek új könyvekre,hogy legyen holnap is mit olvasni. Csak azért mert valami 21. századi még igenis lehet jó, de nyilván ha te még csak a Rómeó és Júliát olvastad akkor van még 34 könyved kb. hátra… olvass kicsit gyorsabban, és akkor te is fogod “kívánni” az újdonságot…

  173. Végül is, kinek a papsajt, kinek a paplan.
    Ha vámpíros sztori érdekel, odalépek a polchoz, leemelem a négy kötetem közül valamelyiket és elolvasom. Ha éppen van szabadidőm, képzeletben folytatom a történetet, vagy átgondolom a karakterek múltját és elvagyok a magam alkotta világban.
    Számomra nincs új a vámpíros témában.
    Elismerem, hogy a kitalált történeteknek fontos szerepe van az érzelmi életünkben, mert segítenek a megoldott konfliktushelyzeteik által a saját gondjainkat átlátni. Megadják a felismerés jól eső érzését stb.
    Ez csak nektek új, fiatalok. Nekem nem.
    Kicsivel több könyvet olvastam ötnél, és nemcsak régen élt íróktól.

  174. Szerintem nagyon jó film volt, a tízes skálán simán 8at vagy 9et adnék, ugyanis ez egy új megközelítése a vámpírok történetének, ami szép, izgalmas és teljes történet! Ráadásul minden volt a filmben ahhoz, hogy elmondhassuk jónak. A színészek amit és ahogy nyújtottak, a történet, kivitelezés, zene, egyszóval minden!

  175. 200: dimitrij

    Tökéletesen egyetértek. Szánalmasan kevés az olyan ember aki hajlandó lenne átgondoloni a másik véleményét, ahelyett hogy visszakézből mond valmit. Csak oltani tud a fikázó és a védő is, gondolkodni már nagyon kevés. Tisztelet a kivételnek

  176. 200. dimitrij, ekkor: 2008. 12. 02. 20:45

    human, zárd már le a posztot. :)
    heti négy-öt jön, és mondja el ugyan azt.

    egyetértek, hogy be kellene zárni mert mostmár nagyon unom ezt az egészet, ha nem tetszik, mond el kulturáltan a véleményed, ha meg tetszik, úgyszintén, de nem kéne ennyire túlzásokba esni..
    ez a vámpír a napfényben dolog nem értem miért zavarja ennyire az embereket…ha nem lett volna benne akkor meg lehet, hogy például azt mondaná mindenki, milyen unalmas, mindig ugyanaz…miért nem lehet változtani?…
    nekem tetszett a könyv nagyon, a film sem volt rossz csak az összevágás volt érdekes..

  177. Elfelejtettem hozzátenni az előző hozzászólásomhoz, hogy:

    – Természetesen moziban néztem meg.
    – A film zenéje kifejezetten tetszett.

  178. direkt nem akartam abba a hibába esni, hogy megnézem, és nem tudom milyen a könyv. hétfőn megkaptam, tegnap délutánra egy lap nem maradt belőle. én nagyon nagy Harry Potter fan voltam, vagy vagyok, csodálom az írót, a könyveket, az alapstoryt, mindent, de ez a könyv teljesen más. nincs értelme összehasonlítgatni, ez teljesen más kategória. nem lesz tömeghisztéria körülötte, remélem. mármint sokan meg fogják nézni a filmet, de a film hatása múlandó. ellenben a könyvé, akár hónapokon keresztül megmarad. nekem nagyon tetszett. nem értem azt a magyar mentalitást, hogy mindenképp, mindenhez kell vmi ellenséged, ellenfelet állítani. minek? a Harry Potter az Harry Potter. Az Alkonyat, az Alkonyat. ez nem egy buta kis vámpírstory. sajnos ebbe a hibába esik az, aki csak a filmet nézi, a könyvet meg nem olvassa el. a könyvben már annyira nyúzza az író az idegeidet, hogy mikor, na mikor jönnek már össze, na mikor csókolja meg rendesen (mert hogy nem tudja), hogy majd megőrülsz. remek alaptörténete van, akárki akármit mond. és annyi könyv született már, hogy mindegyikben lesz olyan, ami másikba már volt. ez sokat vegyít egyszerre. aki elköveti azt a hibát, hogy keresi azt, amibe olyan van, ami semmi másba, az rosszul teszi. mert minden könyv szerzője olvasott már valamit. és átvett bizonyos dolgokat. mindenről írtak már az írók. lényegtelen, hogy Edward vámpír-e, igazából. amúgy ennyi a hasonlóság a Harry Potterrel, hogy vmi varázslatos van benne. de akármi lehetne. innentől a történet szögegyenest eltér a Harry Pottertől. a lényeg, hogy csak a Bellára várt, de hiába szeretik egymást, akkor se lehet felhőtlen az egész. mert mindig kell harcolni vkivel.
    holnap a barátnőimmel örömmel fogok beülni megcsodálni a filmet. és nem a Harry Pottert fogom benne keresni.

  179. gyönyörű elméleteket gyártottál, nem akarom kilyukasztani a lufit, de muszáj:

    A twilight könyv már msot tömeghisztéria, a film csak azért nézett mert a könyvet még sokkal többen nézték meg.

    Azon már nem csodálkozom, hogy az eladásban meg rajongásban a HP-hez hasnlítást nem sikerül felfogni = SENKI nem mondta, hogy olyan mint a HP, csak olyan nagy a rajongótábora és fogy a köynv mint a cukor.

  180. Szerintem nagyon jó! Én nem akartam megnézi, de szerintem a szerelmes jelenetek nagyon … nagyon megfogtak, annak ellenére, hogy nem vagyok romantikapárti… És szerintem jól meg van csinálva az egész, de ti tudjátok, mondjuk én elöbb megnéztem, aztán volt véleményem, hogy jó, vagy rossz…

    (ja amúgy a könyv mégjobb!!!)

  181. yep, a romlott kaját is gondolom előbb megkóstolod, hiába látszik rajta hogy romlott.

    Nem tudom minek erőltetitek ezt az érvet

    Azt sem tudom miért hiszem, hogy értelmesen lehet beszélni róla, amikor láthatóan akiknek tetszik azok 90%-a durván fangirl, csak nem merik beismerni maguknak.

  182. Ahogy beleolvastam a kommentekbe arra a következtetésre jutottam,hogy közületek talán egy két ember látta a filmet,ennek ellenére nagyon sokan fikázzák…Én pont ma néztem meg,ezért is akadtam erre az oldalra… Elmondanám semmi köze nincs a HP-hez…az egy nagy szar ehhez képest a hatezer részével együtt.Úgy,hogy azt ajánlom mielőtt lefikáznátok látatlanba előbb nézzétek meg…nekem nagyon bejön!meg tudnám még nézni párszor…Aki nem fikázott annak köszöntem!

  183. Helloka

    Na én ma du. néztem meg a filmet, és nekem bejött, nagyjából, amíg be nem ültem rá annyi háttér infóm volt, hogy ilyen HP hasonmásszerű filmes izére készüljek fel csak ez most nem varázsolni fog, hanem vért inni, meg hogy ebben lesz love is. De nekem ez totál pozitív csalódás volt. Nagyjából pont annyira, hogy utána mentem be a könyvesboltba és vettem meg a könyvet :))

    Így szorgalmi vége vizsgaidőszak kezdetén kifejezetten jót tesz ez a story a tanulástól megviselt lelkemnek… :)

  184. “Elmondanám semmi köze nincs a HP-hez.” Elmondanám, hogy fogalmad sincs arról amit írsz, mivel nem történetileg vannak összehasoníltva, ez már le lett írva 100*, de mgé a posztban is. Én már kételkedek benne, hogy a könyvet el tudtátok olvasni rendesen.

  185. Sziasztok!
    Szerintem minden el lett mondva amit csak el lehetett mondani a könyvről, és a filmről is. Én azért írok ide, hogy gyarapítsam azoknak az embereknek a számát, akiket első pillanattól kezdve elbűvölt, és megvarázsolt ez a történet.Csak annyit szeretnék mindenkinek tanácsolni, akik a filmet nem nézték még meg, hogy előbb olvassák el, és csak utána nézzék meg.A kettő eléggé különbözik egymástól, például én a szereplőket máshogy képzeltem el, de ez a felállás sem rossz;)Továbbá van ami el van ferdítve és kicsit több hangsúlyt kapott mint kellett volna, de még így is a nézhető kategória, mondjuk lehet hogy elfogult vagyok:DSzép napot mindenkinek!

  186. megnéztem a filmet. és nagyon jó. mellesleg azt mondtam, hogy mivel a magyarok elég csekély része képes leülni és végigolvasni egy könyvet, helyette inkább megnézi a moziban, ezért nem lesz akkora hatalmas tömeghisztéria körülötte, mivel a film hatása múlandóbb.

  187. Nekem tetszik ez a film angolul is mert Canadában élek.
    Azért amiért a vámpír a napon járkál atól nem szar. Ez valami új ,nem ugy mint a többi filmben bújkálnak. Nekem az az uncsi. Szerintem érdekes, beleszeret valakibe, űldőzni kezzdik őket a vámpírok, a pasinak az anya rokonai nem tom kik de utálják őket. A csajt meg elrabolják meg stb.

  188. nagyon nem értek egyet veletek. szerintem igenis jó, hogy valaki nem a sablonos vámpír figurával hozakodik elő. Fejlődnie kell mindennek. Miért ragadnánk le egy lehetőségnél? Akinek tetszik az olvassa és nézze,akinek meg nem, az ne tegye. Ennyi. szerintem nem kellene leszólni vmit azért mert más és ismeretlen.

  189. Szerintem nagyon jó könyv, érdemes legalább egyszer elolvasni. Bár, ha valaki egyszer elolvasta, többé nem fogja tudni letenni. Én is így voltam ezzel, egy hét alatt 7-szer olvastam el. Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, de nagyon megragadó a történet. Egy lány szerelmes lesz a fiúba, a srác először nem veszi észre, majd ő is belezúg. A fiú a tiltott gyümölcs. Vehetjük úgy, hogy a 21. század Rómeó és Júliája. Csak kicsit modernebb. És jobb.

  190. Már bocs de én nem hasonlítanám a Rómeó és Júliához azt a könyvet aminek a gerincét ilyen és ehhez hasonló mondatok alkotják:
    “Ő maga nem viselt dzsekit, csak egy szürke, V-kivágású, hosszú ujjú póló simult tökéletes, izmos mellkasára. Arca kolosszális diadalt aratott, amiért képes volt magára vonzani a szemem erről a testről!”

    a Rómeó és Júliában megvolt az az érték hogy MINDKÉT NEM képviselőihez szólt.

  191. NE, ne ne!! ne hasonlítsátok a többihez!!!Nem erről szól a könyv a film és semmi más vele kapcsolatban.Rég rossz ha buffit keresitek.Semmi köze hozzá!!Egy más felfogásról szól. ennyi!!!Külön világ!!!
    Könyörgök ….akkor a harry potter meg a Twiszt Olivér csak gagyi varázslós sztori lett….ennyit erről.
    A FILM ÉS A KÖNYV IS NAGYON JÓ ,ÉS NEM VAGYOK TINILÁNY!!

  192. sztem jó a film is meg a könyv is és elmondva téll egy baromságnak tünik (nekem is annak tünt) de elolvastam meg megnéztem és jó de nem is igazán a története hanem az ahogy meg van írva <<--- könyv (am meg 16 év a korhatára szal annyira nem egy tini könyv) és ahogy ábrázolják a két föszereplö kapcsolatát<<---- film és nem tom h miért fikáz itt vki az előtt h megnézné / elolvasná-.-"

  193. Imádom! Végre egy nem agyatlan vígjáték és nem egy öld meg anyádat feeling-ű film. Könyvben pedig még jobb. Imádtam. 3
    nap alatt elolvastam.

  194. Hihetetlen jó. Teccet. Ennyi. nem tetszik ne nézd meg, ne olvasd. Tinilány vagyok,(nekünk szól főleg).Kilehet akadni, de attól senkinek sem lesz job. Ha már HP-hez hasonlijátok, az sem tetszett mindenkinek.

  195. Szerdán láttam a filmet, nem tökéletes, de ennyi pénzből érthető. Egy kisebb csoporttal mentem moziba, lehet, h hihetetlen, de fiúk is voltak a moziban. Ja, és nem a barátnő miatt nézték meg! Megértem én ,h nem tetszhet mindenkinek a film, pláne, ha akcióra vágyik az illető. De ez a film ilyen, így kell elfogadni.
    A kommentek kezdenek ellaposodni, a 200. ember mondja el ugyanazt a baromságot, h HP így + úgy, talán bekellene zárnod a topicot, mert kezd durvulni a helyzet.

  196. Kedves Emberkék!

    Nekem iszonyatosan tetszett a film! Vámpíros kalandfilmek álcázott romantikus film volt! Egyáltalán nem Harry Potteres. Azért hiszitek azt, mert az Edward Cullent-t alakító Robert Pattinson Cedric Digory-t is játszotta. Tinédzsereknek való mozifilm. Nem mondom, hogy aki azt mondja rossz, az idióta, mert van ilyen, hogy nem tetszik, de valakinek meg igen. Mindenkinek elmondtam, mennyire jó film, de ti csak veszitek el az emberektől a kedvet! Ez a cikk szerintem nagyon rossz, és nincs benne igazság.
    Ezt olyan írta, aki kritizálni akarta a filmet. Nem azért, mert annyira rossz lett volna, hanem csak azért, hogy írjon valamit és gyűljenek a hozzászólások. Imádom a filmet. Biztosan már nagyon sokan olvasták ezt, mert sokan beírták a: Twilight címszót. Aki nem látta elveszitek a kedvét a filmtől ami egy szánalmas dolog. Aki nézni szeretné csak ennyit: Jó szórakozást!

    csak azért is: TINILÁNY vagyok! És imádom a filmet!

  197. Röviden arról akar beszámolni a könyv, meg a film is ezt mutatja, hogy milyen érzései vannak egy vámpírnak. Miken kell keresztül mennie és hogyan éli meg a szerelmet. A történet szép, a film gyönyörűen van megcsinálva. :)

  198. A Twilight egy dologról szól: érzelmek olyan hőfokon és tálalásban amit manapság illik “kicikizni”, mert nem “menő”. Szinte MINDENKIT megérint aki megnézi a filmet és úgy gondolom telibe talál (lásd. milliárd bejegyzés).Van aki ezt elismeri,van aki inkább beáll a hurrogók táborába. Nyilván nem kell mindenkinek imádni,de egy biztos: Stepheni Meyer TUD VALAMIT. A könyvet csak ajánlani tudom 14-100 évesig mindenkinek.

  199. a twilight, mint könyv lehet. de miont film nagyon igénytelen és gyenge.

    “Szinte MINDENKIT megérint aki megnézi a filmet és úgy gondolom telibe talál (lásd. milliárd bejegyzés)”

    itthon megbukott. nem véletlenül és a sok bejegyzés annak köszönhető, hogy a google-ből boldog-boldogtalan idetalál.

    ez is mutatja az ideírók, ööö, szintjét. no offense. de rákeres, rábök az első linkre és beír. fogalom nélkül.

    “Nyilván nem kell mindenkinek imádni,de egy biztos: Stepheni Meyer TUD VALAMIT. A könyvet csak ajánlani tudom 14-100 évesig mindenkinek.”

    meyer lehet. sőt, meyer biztos, hogy tud. a rendező meg nem. ki is rúgták. viszont a filmet, bizonyos jelenetek miatt, nem biztos, hogy ajánlanám mondjuk egy fiatal gyereknek.

  200. Boldog Boldogtalan azért nem talál ide. Ezt nem állítanám. Azt viszont igen,hogy egy helyesírási szótárt nem ártana beszerezni…pár embernek. Tény,hogy kicsit elment a topic a filmtől, könyvek és fun stuff-ok irányába.Úgy látszik ez ilyen téma. Majd lecseng…

  201. Pedig bold boldogtalan ide talál, első találat “twilight film” szavacskákra magyar googleben.
    Szerintem is már jóval korábban le kellett volna zárni a hozzászólást…

  202. Igen, nem véletlenül pokolian sikeres a film. Szerintem nem igénytelen. Ajánlom mindenki figyelmébe a Microsoft Word-öt. Nagyon hasznos a helyesírási hibákkal kapcsolatban, még ha az illető csak egy rövid hozzászólást ír. :) Kacsababával egyetértek: “Szerintem is már jóval korábban le kellett volna zárni a hozzászólást… ” Én csak jót tudok mondani, ez az én ízlésem, de könyörgöm, beszéljétek meg privátban, ha nem tetszik. Aki kíváncsi a filmre megnézi az adatokat és erre is rákeres. Még mielőtt megvenné a jegyet meglátja a kommenteket és elmegy mindentől a kedve. A cikk rossz volt, ez a véleményem de ezt már sokszor leírtam. NINCS IGAZSÁG!!!

  203. hát nincs igazatok!!!
    ez egy nagyon- nagyon jó film!
    én már alig várom a következő részt
    tipikus pasik: ha egy filmben nem ölnek meg egy csomó embert akkor már nem is lehet jó film?

  204. tipikus rajongó csaj : ha valakinek nem tetszik az ő kedvence akkor az már tipikusan azért van mert pasi, mert a pasik tipikusan csak akkor tartanak egy filmet jónak ha sokat csomó embert ölnek meg benne. és tipikusan nem tudja elolvasni a korábbi kommenteket (ellenben a könyvet igen). “tipikus”

  205. off:

    Ulquiorra ez egy gyöngyörű mondat volt, bele is tellett pár percbe mielött kibogarásztam. És ezek a logikai csavarok benne…:D

    on:

    Biztos én is hülye vagyok, mert pasi létemre tetszett a film (lásd hsz-ek), bár a könyvet nem olvastam. Egyébként úgy ültem be a filmre, hogy valami mást akartam megnézni, de akivel mentem, ő aztmondta hogy ezt nézzük meg. Először féltem tőle, hogy csalódás lesz. Végül így is lett, POZITÍV csalódás:)

    Aki szeretne egy viszonylag jó történetet, nem teljesen sablonosan, aki szereti az érzelmeket, a hangulatot, a jó tálalást, annak csak ajánlani tudom.

  206. Nem tetszett!Ennek a filmnek 2dologhoz semmi köze, a vámpírokhoz és a romantikához…
    Hogy egy majd 2órás filmben ilyen csekély történés legyen(nem az akcióra gondolok)
    A könyvet nem olvastam,azt nem minősitem!

  207. Igen, fiatal 14 éves lány vagyok és az én véleményemet épp olyan fontosnak tartom, mint egy 30 év feletti “bölcs” emberét. De én legalább tisztelem minden egyes embertársamat. Még azokat is akikkel most nem értek egyet. Én szerintem mindenkinek előítéletek nélkül ugyanúgy kezelem a véleményét.
    Szóval, nem értem, miért gond hogy mi TINILÁNYOK vagyunk? Miben különbözünk a többi embertől? Nekünk nem lehetnek gondolataink, mi csak kis buta picsák lehetünk akiknek szart se ér a véleményük? Nem sokban különbözünk, mi fiatalok és ti “felnőttek”. Ugyanúgy emberek vagyunk akik érzelmekkel rendelkeznek, és eléggé kiábrándítóak azok a fajta megnyilvánulások, hogy a fiatalság nem elég érett az érzelmekhez, nem tanult még meg “érezni”, meg stb. Minden ember kortól függetlenül ugyanolyan jelentőségű belső értékekkel rendelkezik. És ha ez kell ahhoz, hogy “felnőtt” legyek, hogy minden jött ment tizenévest leszóljak, akkor sajnálom. Belőlünk nem válthat ki semmit egy film, mi nem vonhatjuk le a mondanivalóját? Az egy dolog, hogy tapasztalatlanok vagyunk az élet egyéb területein, de az érzelmi dologokat most hagyjuk.
    Csak hogy párat idézzek:
    – “Csak túl fiatalok vagytok és kevés ismerettel rendelkeztek a művészetről.” (- A művészetet csak 18 éven felül lehet értelmezni? A művészet mindenkinek szól és mindenkinek mást jelent. Kortól függetlenül.)
    -“Kár, hogy nem kéritek a hozzászólók életkorát, mert szerintem a mostani trend úgy 13-17 körül lehet, a bejegyzések számát és minőségét figyelembe véve:D” (- És akkor ezek a kommentek már szemétbe valók, tök mindegy mit ír az illető…)
    Egyébként meg: Ti itt nem véleménycserét folytattok, hanem egymásra kényszerítitek a saját elgondolásaitokat. Aki pedig nem azt gondolja amit ti, nagy mértékben lehúzzátok a béka segge alá. És ez most mindenkire vonatkozott.
    Nem kell velem egyetérteni, gondolom nem is fogtok sokan, de legalább lehet van pár ember aki ezt elolvassa és figyelmen kívül hagyja hogy én most 14 vagyok-e vagy 36. Köszönöm a figyelmet.

  208. Linda, hogy ez milyen szépen őszinte volt, egy 14 évestől főleg. Ha kijutok a cinizmus és groteszk erdejéből,eljutok a boldogság mezejére hullajtok érted egy könnyet a tolerancia oltárán.

  209. Human ha a célzás nekem szólt felfogtam a HP hasonlítás lényegét.És ez csak egy megjegyzés volt amit tőbbféle képpen lehet érteni, te rosszul értelmezted. :)

  210. Én ma néztem meg és szerintem nagyon jó!Romantikus,izgalmas,és egyben olyan tündérmese egy kis akcióval,és csodás tulajdonságokkal!
    és egyben példát mutat a szerelmespároknak ilyen is csak a mesékben van…ami ebben filmben

  211. Csak ennyit tudok mondani: egyszer nem elég elolvasni, és megnézni!:D KELLKELLKELLMÉG!:D

  212. én még csak a filmet láttam de minden erőmmel azon vagyok hogy beszerezzem a könyvet is…a lényeg hogy én máris beleszerettem…és azoknak akik olvassák ezt a kritikát azt üzenem: ne hallgassanak erre…érdemes megnézni a filmet ♥ gyönyörű

  213. A könyv nagyon szuper, a film is megnézhető. A történet alapja ismert, de vissza adja azt a hitet az embernek, hogy van igazi szerelem. Nem szólva arról, hogy a főszereplő megőrül a csaj vérének illatától. Legszívesebben felfalná…

  214. Hát sztem meg ez naon jó film…a HP-ért is oda vok de nekem ez is naon teszik…és én is elolvastam a Hp összes részét és nemtom de nem naon hasomlít rá…teljesen más a sztori

  215. Én barátnőmmel mentem el moziba megnézni ezt a filmet. Mit is mondjak… tetszett. Barátnőm azóta másképp fogja fel a kapcsolatunkat :D. Olvasom a kommenteket… és tényleg tudnivaló hogy a vámpírok utálják a napfényt. No de ez most nem a vámpírokról szól. Vagyis nem ez a fő téma a filmben, és amúgy is kit érdekel hogy járkálnak a fényben? Minek kell beskatulyázni ezt a többi hülye véres maszlag közé? :) A film így is nagyon jó, nem kell bele napfényben elolvadós vámpír…

  216. Ahogy látom, az egész Twilight-láz megosztja az embereket, ami ugyebár természetes. Ugyanez a séma alkalmazható a többi könyvadaptációra is, vagy bármire, ami ekkora figyelmet kap a médiában. De ez természetes, nem? Itt született egy rakat vélemény, mindenki a sajátját szeretné publikálni, de ez miért baj? Ugyanúgy, ahogy Human a bejegyzésében a trailer alapján kialakított egy véleményt (ami még a film megjelenése előtt történt, ugyebár), jönnek ide azok, akik már beültek a moziba. És szerintem ez teljesen rendjén van, hogy akad, akinek tetszik és akad, akinek nem. Az elvásárokat már így is tökéletesen kielégítettük, azzal, hogy ennyit beszélünk róla, és ezzel is folyamatosan életben tartjuk, jó a készítőknek, sajtónak…:) Éljen a fogyasztói társadalom. Nekem tetszett, sőt, oda vagyok érte, de nem csodálkozom, ha másnak pedig nem jön be. Mi lenne, ha mindenkinek ugyanolyan lenne az ízlése? Még elérnénk azt a szörnyen tökéletlen világot, ahol mindenki véleményére csak annyira adnak az emberek, mint itt néhányan a fiatalabb korosztályéra:)

  217. Na szoval. Nekem egy baratnom ajanlotta ezt az egesz alkonyat dolgot, mind a filmet, mind a konyvet. Ugye elmondtak h kb mirol szol az egesz, megneztem a tailert es en is igy velekedem h ez baromi nagy hulyeseg, es nem ertem h mit veszik ennyijen. Szoval most karacsonyara megveszem a konyvet es meglatom. Szerintem aze nem lesz ez ilyen rossz. Plane a mai fiatalok mind kicsit atleptek a “sotet oldalra”, vonzak a vampiros dolgok, meg minden ilyen izek. Na ez most lassan nalam is jelentkezik, ugyh szerintem fogom en ezt szeretni. egyb a tema naon gagyi mar csak abban remenykedem h tecceni fog az irono stilusa. Nalam ez naon fontos. Ezt meg h a Harry Pottert fogja helyetesiteni esetleg a hirnevere lesz csak igaz.

  218. Gyerekek (9-99 évesig :)), Human nem hülye. Nem fog bezárni egy olyan topicot, ami hozza a site-ra a látogatókat.
    Azt meg majd megtanulja egyszer, hogy tisztelje a “vevőt”. Akárhány éves, akár, ha tini is, és még esetleg akkor is, ha fan.
    Mert vajon mit is von le egy ember értékéből az, ha képes valamiért rajongani? Akár Shakespeare-ért (az ő idejében is durván fanok voltak az emberek), akár (mondjak gyorsan valami eszement jó művészfilmet!) Tarkovszkijért, akár az Alkonyatért rajong, milyen alap ez a másik meg/elítélésére?
    Vagy ez off volna? :) (csöndes)

  219. Manapság már nincs is olyan, ami ne lenne ciki valaki más szemében. Ha valaki oda-vissza van Shakespeare-ért, az lehet sznob, ha a Twilightért, akkor gyerekes, ha klasszikusokat olvas, vagy teszem azt imádja a kötelezőket, az gáz:) De Human nem a könyvet vagy magát a történetet minősítette, hanem a trailert. Meg hát nem tetszhet mindenkinek:)

  220. itt egy vevő sincs, csak idióták akik szerint a könyvet húztam le. Aki nem idióta az ne sértődjön most meg.

  221. Szerintem nagyonjó film mi több az én 13 éves fejemnek jobb volt mint a hp pedig 6 évesen olvasta a nővérem először nekem nagyon jók az alakítások jók a szereplők és nem hp új versiója és még ma is mindig hp olvasok nem tudom megunni azt sem 1 kötetet 13szor olvastam el és a többit is legalább 10szer elolvastan és a filmeket is sokszor láttam
    lehet hogy nem a 30-40 … éveseknel készült hanem a fiatalabb korosztályt célozza meg
    ezek ellenére tisztelem a másik véleményét és senkit nem tartok idiótának
    hy:bogi

  222. sztem egyáltalán nem hasonlít ez a HP-ra. és mért ne lehetnének kedves vámpírok?honnan gondoljátok(aki nem így gondolja ne vegye magára) hogy hogy igazából mienek is? minden író a maga fantáziája szerint írja meg a könyvét. nem is értem mért vagytok így ellene.

  223. Szóval. Én ma láttam a filmet, és a poszterre nézve kicsit megijedtem. Olyan horror hatása volt. Aztán láttam egy részletet, aminek meg egyáltalán nem. Kíváncsivá tett, ezért beültem és megnéztem.
    A könyvet még nem olvastam, de a film után szándékomban áll.

    Nem vagyok vámpírrajongó, nem is tudok róluk túl sokat. Szerintem a vámpírok kitalált lények (itt most elnézést kérek azoktól akik hisznek bennük), mint a faun, a sárkány vagy a vérfarkas. Mivel kitalált lények nem látom be, miért ellenzi mindenki, hogy teszem azt nappal is kitegyék a lábukat az utcára, netán még érezzenek is. Ki mondta meg határozottan, hogy ilyen nincs? Adjátok már meg egy vámpír e-mail címét, hogy megérdeklődjem! Az írónő így képzeli el őket: szíve joga. Akinek nem tetszik, ne olvassa, ne nézze. Ez olyan, mintha valaki határozott tényként közölné, hogy nem lehet az én kedvenc színem a narancssárga, mert az ronda.

    Aztán HP. Én is olvastam a HP sorozatot, néztem a filmeket, és szerintem is max. az eladottságban hasonlíthatnak. Egyik sem rosszabb, mint a másik (bár ha a filmről kérdeztek, akkor egyértelműen az Alkonyat nyer). Szóval semmi nem veszélyezteti a HP becsületét, senki nem fogja tűzre dobni a könyveket, mert elolvasta ezt, sem fordítva. Nem tudom, miket nyilatkozott a stáb, de mivel semmi köze a Harry Potter-beli varázsvilághoz, nem jelent ellenfelet.

    Harmadszor: Elég nehezen viselem az általánosítást. Nem a kedvencem, hogy attól, mert 15 vagyok, és tetszett a film, rögtön buta liba is. Ezt csak azért akartam elmondani, mert észrevettem, hogy egyesek szemében az negatívum, hogy a tinédzser lányokat célozza meg a film, talán a regény is. Tehát: lehet, hogy nem vagyok egy nagy filmkritikus, de nem bőgöm el magam minden romantikus filmen, és nem esek bele minden színészbe negyven alatt. Szerintem jó film volt, és nem azért, mert a pasi, meg a csaj a végén összejöttek, és smároltak is, meg minden, hanem mert egyszerűen jól volt megcsinálva, és hatott rám. Nem a macskakaján gondolkoztam közben, és utána sem úgy jöttem ki, hogy csalódtam. A filmeknek általában az a feladatuk, hogy kikapcsolják az embert a hétköznapokból, és ennek sikerült ezt összehoznia. Szóval én ajánlom.

  224. “Ez nem egy egyszerű szerelmi történet, nem is egy egyszerű vámpíros. Engem a könyvben az érzelmek ábrázolása ragadt meg, ami nagyon őszinte és tiszta, így rendkívül nagy hatással volt rám. A főszereplők kapcsolata egyszerűen… elsöprő. Szerintem egy nagyon különleges történet.”

    én is ugyanígy látom a dolgokat és nagyon nagyon tetszett a film és nagyon meg is fogott!

  225. Én is nagyon szeri ezt a filmet, és a többi rajongónak is puszXD Szerintem nagyon érdekes,a történet, mert mindig történik valami. Az elején féltem, hogy véres vámpíros izé lesz, de nem is mert tökre jóóóóóóóóóó!!!!:D

    Szeri, pussy, cya cya, twightlight 4ever XDDDDDDDDDDDD!!!!!!!!!

  226. Én nem olvastam a könyvet, de miután megnéztem ezt a trailert teljesen elment a kedvem h megnézzem a filmet. De aztán mégis megnéztem , és kellemesen nagyot csalódtam.

  227. Ez a film egyszerűen fantasztikus! Tegnap néztem meg bnőmmel a filmet … nagyon jó. most elkezdtem olvasnia könyvet és nem tudom abbahagyni … alig várom a következő részeket/könyveket!
    ajánlom mindenkinek!
    szuper!

  228. nagyon birom,hogy a tinik már mind hülyék, majd okosabbak leszünk huszonévesen na menjetek már. (mármint aki így itélkezik.) nem lehet véleményt mondani, le vagyunk szarva mert most fejlődünk és ami tetszik az biztos egy nagy kalap szarr. hát tényleg vannak olyanok, akik elég szánalmasak és nincs egyéniségük, de ne itéljünk már igy mindenkit.
    egyébként nekem nagyon tetszett a film x] még így majd 1 hónappal a moi premier után nagyon sokan nézték meg [fiuk lányok sok stílus mindenféle korosztály]. a könyvet még nem olvastam, de tervezem hogy megveszem :D amugy engem eléggé idegesitett bella(kristen) hüyle fejvágása, amikor nyitva marad a szája meg mittomén, hát én kaptam agyrázkódást.

  229. Látom sokan szidjátok a Twilightot. Úgy vélem az sokkal logikusabb lenne, ha nem egy trailerről ítélnétek a filmet, hanem vennétek a fáradtságot, és becsücsülnétek a moziba megnézni, valóban olyan szar film-e.
    Ez nem lesz új HP. Egyrészt, mert erősen lányopknak ajánlott, a fiúk utálnák, mert csöpögős. =Đ Másrészt ez Twilight, és nem Harry Potter. Mindenből egy van, ne mondjuk azt, hogy az új y az x.

    A könyvről annyit, hogy én imádtam. Nem bírtam lerakni a kezemből. Ez volt az első olyan könyv, amit a Harry Potternél is jobban szeretek.

  230. Na akkor most én jövök.
    Leszögezem: a nemem NŐ, és 18 éves vagyok. Csak hogy megelőzzem a találgatásokat, és vádakat.Akit ez zavar, az ne olvassa tovább, mondván:”fangirl” vagyok.
    A véleményem a következő:a legtöbb hozzászólás itt nevetségesen ostoba.A vádaskodás és okoskodás undorító, a kioktató hangnem Zseniális human-tól visszataszító.Attól, hogy 20x elmondod ugyanazt a HP-vel való összehasonlítás kapcsán semmit sem javít a helyzeten.Erre mondják: okos enged,szamár szenved. Úgy látom szereted játszani az állatot.
    A filmről:szerintem mint film,nem volt 100%os.A látván elég gagyesz volt, de a sminkesek mindenképp jó munkát végeztek,pláne R. Pattinsonon,aki kben sztem nem egy szépfiú,de a filmben igencsak megszépült. A csaj pedig az ezerszerespislogással é remegő hanggal meg szájharapdálással engem egy kezdő kislányra emlékeztett De a többik sztem jól játszottak,elég hitelesen.
    A könyv: nekem tetszett, valószínűleg azért, mert mint már mondtam nőnemű vagyok, és rengeteg könyvet olvastam, de ennyire nyílt, érzelmekkel telit még nem nagyon. (A Rómeó és Júlia történetben hasonlít, de szerintem más..).A Harry potteres cucchoz meg annyit, hogy egyszerűen nem értem! SEMMIBEN nem hasonlít rá, nem emlékeztet rá, és nem értem egyáltalán hogy jöhet szóba.Tényleg olyan, mint az Eragon és a Gyűrűk Ura összehasonlítása meg egy lapon emlegetése… Kben jó könyv angolul, magyarul kissé fura a fordítás,egyszerűnek mondanám, dehát kinek mi tetszik, nem tudok perfekt angolul,szóval magyarul olvastam vgig, de a többit elkeztdtem angolul,és kellemesebb.
    Hm…Hirtelen felindultságomban ennyi.Még sztem hozzáteszek nemsokára. XD (ja és rossz a billentű,mentségül :D)

  231. Ja és hogy kik nézik…Hát én kétszer is láttam, először egyedül,aztán el kellett mennem a szobatársaimmal is. Na hát először a legkisebb teremben ültem, rajtam kívül 6 20 év körüi FÉRFI volt csak benn…Utána direkt figyeltem a reakciót,mert azt hitem, hogy fujjogni,meg röhögcsélni,meg szitkozódni fognak, de NEM. És nem lehetett az összes homi…Valljuk be.
    Másodszor pedig kettő kb 7-8 ős banda meg egy család ült benn, akiknek kifejezetten tetszett,hallottuk,mikor kimentünk.A “tinikről” nem tudok nyilatkozni,mert gyorsabban mentek nálunk .), de ott is volt fiú-lány vegyesen.
    Amit meg a látványról mondtam,visszaszívom. Csak a gyors mozgásra, konkrétan a futásra meg ugrásra gondoltam. A baseball-jelenet nagyon jóra sikerült szerintem, eltekintve a felugrástól… -.-

  232. látod human, mikor mondtam, hogy zárd le a posztot? :)

    “SEMMIBEN nem hasonlít rá, nem emlékeztet rá, és nem értem egyáltalán hogy jöhet szóba.”

    Zsütz, először epét hánysz az összehasonlítás miatt, aztán kiderül, hogy még csak nem is sejted az összehasonlítás okát… mégis mit lehet erre mondani? :)

    azért hasonlítják a HP regényekhez, mert hasonló népszerűségű, mint voltak azok. ha tényleg annyi könyvet olvasol, akkor biztos tudsz róla, hogy vannak bizonyos határok kemény és lágyfedeles könyveknél is, amik elérése után ún. best-seller lesz. na ez a regény hasonló adatokat, vagy még komolyabbakat hozott, mint amaz. mondjuk ez a poszt indítójában le van írva, így joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mire alapoztad a véleményed? :P

  233. Bocs dimitrij,ha nem értetted vagy nem értettél egyet azzal,amit mondtam. Őszintén szólva rendesen felkaptam a vizet ,a Hp-s dologgal meg bevallom, már én sem tudom,kit akartam és mivel vádolni, csak az húzott fel, hogy baromi sokan rosszul fogják fel, és hasonlítják összevissza,mikor köze nincs hozzá,csak tényleg max a sikerben,de kben SEMMI.És nem csak ezzel van bajom,hanem az egész megítélés-hisztériával, meg a nyáladzással,meg mindennel, és epét hányok igen,mert a sok ostoba ember nagyon fel tud húzni,olyannyira, hogy már én is hülyének tűnök,amikor sztem nem vagyok(nagyon) de semmiképp sem elvakult,ami méginkább felhúz, amitől még hülyébb leszek és ez így megy tovább…Ördögi kör.XD Szóval na.Remélem így már érthetőbb.

  234. Na mindegy.Hülyét csináltam magamból.Inkább elkullogok,remélem azért néhányan egyetértenek és megértik mire gondoltam…Jobb, ha többet nem jövök. XD

  235. nem kellene felkapni a vizet, ez a titka. leírta human az elején, meg azóta párszor még, meg most az imént leírtam én is, hogy mi az összehasonlítás alapja, nem kell abba már semmi mást belemagyarázni, beleérteni. :) a twilight olyan film, ami megosztja az embereket, akik szeretik, azok nagyon oda vannak érte, akik meg nem, azok meg nem értik, hogy mi tetszik ezen amazoknak. és persze jól hajbakapnak ezen. aztán már mindenben ezt látják, és idegileg lesznek már attól, hogy nem az ő ízlésük szerint emlegetik a nekik olyan kedves művet, vagy pont hogy szuperlativuszokban beszélnek arról, amit ők nem tudnak értékelni…

    (…meg vannak páran olyanok, akiket hidegen hagy az egész mizéria.)

    elnézegetve az utolsó 200 hozzászólást a történt védői vannak többen, de legalábbis vehemensebbek. ez van. .:P

  236. Sziasztok!

    Gondoltam ha már mindenki elmondja a véleményét, (ki milyen formában) akkor én is megpróbálnám. Szeretném ha senki nem venné személyes sértésnek, ez az én szubjektív véleményem.
    Az elején leszögezném, hogy igen, 17 éves tinilány vagyok, tudom hogy rettenetes, de hát ez van. Elég sokat olvasok, ezt csak a lesajnálás elkerülése végett mondom, szóval jelezem hogy sok mindenen átrágtam már magam.

    A Twilight esetében először a filmet láttam. És hát mit ne mondjak, engem megfogott. Szerintem Robert Pattinson remekül játssza Edwardot (megj.: a HPban nem tetszett. Ez jó.), jól áll neki ez a sötét szerep. A film erősen eltér a megszokott vámpíros történetektől, már csak hozzáállásban is, mint hogy itt kimehetnek a napra meg egyebek. Visszaolvasgatva a dolgokat azért leírnám hogy szerintem miért mehetnek ki. A könyvben ezt jobbam megmagyarázzák mint a filmben, miszerint a vámpírokkal kapcsolatban van egy csomó rizsa, és kimehetnek a napra, csak az épp feltűnő lesz. Ezért is laknak egy olyan helyen, ahol a napsütéses órák száma elenyésző, szóval ezért sétálgathatnak vidáman amikor csak akarnak.

    Aztán mivel a film tetszett (jól elérzékenyültem több helyen, de hát lány vagyok, bocs.xD), elolvastam a könyvet. Megfogtam, és le se tettem amíg a végére nem értem.
    Valahogy az fog meg benne, ahogy az írónő a kapcsolatukat ábrázolja, egészen elképesztő. Bella elvakultam bele van zúgva Edwardba, nem képes meglátni a másik hibáit és veszélyességét. Edward pedig szintén szerelmes Bellába, de nála ugye ott van az a bizonyos állati ösztön, aminek nem engedhet, a könyv során folyamatosan az ösztöneivel vívja a harcot. Érdekes ezt a kettősséget nézni, és tudni hogy Edward bármelyik pillanatban rávetheti magát Bellára.
    Mellesleg engem kikapcsolt, és szerintem eléggé szórakoztató a mű, élveztem az első betűtől az utolsóig. És nem mondom, ez egy romantikus mű, oké fiúk!:) De én valahogy mindig vártam azokat a részeket, amikor Bella és Edward beszélgetnek. A könyvek pont azért vannak, hogy elképzelhessük: igen, léteznek ilyen Edwardok!:) (még ha igazából nem is)

  237. innentől mindenki törölve lesz aki a HP hasonlítást nem fogta fel. Sajnálom, hogy ez a Twilight ennyi olyan embert mutatott meg, akik az emberiségbe vetett hitet alapjaiban ringatják meg. (És nem azokról beszélek, akiknek tetszett, nem félreérteni)

  238. sziasztok!!!
    én hétfőn láttam a filmet, és nagyon nagyon tetszett! Karácsonyra meg is kaptam a könyvet, nagy örömömre és pár napja ki is olvastam… csak kár h olyan hamar, mert angolul meg nem nagyon tudok, hogy a következőt olvassam már… de olvastam vhol, hogy aki elolvasta már azt azt irta, hogy a 2. részben Edward elhúzza a csíkot és Bella meg teljesen kikészül…….. hááát így már nem is akarom elolvasni:D de remélem azért jó lesz a vége…. üdv.

  239. ha lattatok volna a filmet akkor tudnatok h Forksban( mert ott jatszodik a film) elvileg nem is sut a nap egyfolytaban be van borulva es esik az eso vagy max ha ki sut 1-2napra a nap akkor meg csak a szinuket sem lehet latni:)es lehet h ebben a filmben nincs sok erdekes dolog meg “mi az h egy halhatatlan beleszeret egy halandoba?!” hat azert film a film…senki nem hive a valtozasoknak? es ha olvastatok volna velemeny tudnatok h a romeo es julia tortenetere alapoztak a filmet…ja es vegszokent nekem tetszik a film es nem mondanam magam mar annyira tininek:)

  240. Ha ti mondjátok, hogy Rómeó és Júlia koppintás, én elhiszem, bár szerintem nem. A tiltott szerelem az rendben, csakhogy az okok teljesen mások.
    Most olvastam a könyvet, és furcsa eredményre jutottam: a film jobban tetszett. Bár a sztori ugyan az, a hatás szerintem teljesen más. A könyv tényleg nem volt más, mint egy romantikus tini-love story. Más dolog, hogy nekem tetszett, mert stílusa az van az írónőnek, és amúgy élvezhető. És igen, lehet, hogy azért tetszett, mert kis pisis 15 éves vagyok, és ki vagyok éhezve a romantikus regényekre. Ettől függetlenül szerintem ez ugyan úgy vélemény, mint egy huszonévesé, és kb. ugyan annyit ér. Nekem tetszett a könyv, te meg olvasd el, ha akarod!
    A film ehhez képest sokkal komolyabban mutatja be ugyan azt a cselekményt, a karakterek érettebbek, és ezért nekem a film jobban tetszett. Persze lehet, hogy elfogult vagyok, mert a filmet láttam előbb, de hát ez van.

  241. Én sem értem, hogy kb az első 100. bejegyzés másról sem szól, csakhogy így rossz a film, meg mi ez a baromság….nos, megszokhattuk, hogy az emberek szeretnek csak bummbele véleményt alkotni, de ezt nem kéne szerintem. Ahelyett, hogy az a sok ember aki itt kritizálta a napfényt, meg a szerelmi szálat stb, vette volna a fáradtságot, hogy elmegy a könyvesboltba, és beleolvas a könyvbe, vagy elfárad a moziba (hogy mégiscsak úgy alkosson elmarasztaló véleményt, hogy van is mire fel) akkor rögtön nem lennének ezek a kérdések. Azt is látom, hogy itt sokan istenítik Anne Rice-t mint szuper vámpírtörténet írót, nos, nekem speciel ő nem tetszik, megvettem az első 3 Vámpírkrónikák könyvet és az első még tetszett is, de a másik kettővel nem bírtam. Nem kötött le, magyarul szétuntam rajta az agyam. Ellenben ezt a könyvet 1 nap alatt elolvastam, pedig vastagságban még több is mint az Anne Rice féle Lestat történetek. Sztem a film is jól sikerült, bár igaz, hogy nem nagyon követték a könyvet, de megfogták a vezérszálat még így is. Igaz hogy a két főszereplő hazánkban nem olyan ismert, Rob Pattinson ugye a HP4ből, de ebből nem tudom mér kell szintén levonni, hogy akkor pláne rossz. Kristen Stewart alakítása igazán remek, és Rob Pattinson is a hátán viszi az egész filmet, nagyon erős a “hatása” azalatt a 100 perc alatt míg a moziban ülsz. Nem vitatkozni jöttem, amit akartam elmondtam, menjen és nézze meg, aki ennyire utálja. Aztán ha úgy jön ki a moziból, hogy még mindig így érez, akkor elfogadom a véleményét. Hisz nem vagyunk egyformák.

  242. Dorinel: Igaz, hogy a 2. részben Edward elhúz, de a könyv végére vissza is jön, szóval nem kell aggódni. :) :) (bár negatívum, hogy a filmben ezáltal kb 2 jelenete van Robnak :( ) De izgalmakban ugyanúgy bővelkedik a New Moon is. =)

  243. Timi, tudod itt olyanok is vannak, akik vagy egyáltalán nem, vagy csak alig tudnak angolul (én is ide tartozom), és ezek közül is lehetnek olyanok, akik el szeretnék olvasni a könyv következő részeit is. Nem magam miatt, én ígyis-úgyis tudom élvezni, de a barátnőm pl. kész hisztit levágott nekem, amikor elmondtam neki egy ennél apróbb részletet. Szóval máskor ilyenkor ki lehetne íni, hogy spoiler, vagy valami? Köszi előre is.

  244. en nem mondtam h ez egy romeo es julia koppintas…vagyis en ezt nem igy mondanam:) hanem h arra a tortenetre alapoztak…az okoknak nem feltetlenul kell h hasonlitsanak hisz akkor meghalnanak a fsz-ok azt meg ki akarna mi?!:)Ehhez a spoiler dologhoz meg csak annyit szeretnek mondani(ugy mellekesen nem rosszbol) h ha vki vette a faradtsagot es a kivancsisaganak megfeleloen utanna nezett a dolgoknak az lathatta akarmelyik oldalon h van meg folytatasa es azt is h mi lesz:)Mar varom a folytatasat…remelem filmben is lesz nemcsak konyvben:)

  245. Igen… Én elolvastam a könyvet, egy nap alatt… Nem vártam többet, így sem tudtam letenni egész nap. Igen lány vagyok, méghozzá tizenéves, de ez nem befolyásolja azt, hogy tetszik-e a film, a könyv vagy sem. Na jó, egy kicsit… na jó, nagyon sokat. De az emberek többsége felnőtt szemmel nézi meg a filmet és úgy is ír róla véleményt. Aki meg nem látta, az hogyan ítélkezhet róla? Ez a trailer szerintem se lett egy nagy durranás, de a film tetszett, és amióta a könyvet is elolvastam fanatikus lettem.
    Human: Remélem nem haragszol meg, de a címből a HP-s hasonlítás nem derül ki, mármint ahogy te értetted. “A Twilight az új Harry Potter? Itt a trailer meg a poszter, eldönthető”
    Én nem vitatkozom, nem haragszom senkire, ez az én, egyedi véleményem. Egyébként a hasonlítást megértettem, az eladásra gondoltál.
    Senki ne haragudjon senkire, mert mindenkinek más az ízlése, ha az egyiknek nem tetszik, hát akkor neki nem tetszik, ilyen a világ, hogy csatlakozzam Timi véleményéhez. Milyen lenne a világ, ha ugyanazok lennénk? Ha teljesen ugyanolyan véleményeink lennének? Borzalmas… Aki meg nem látta a filmet egy szava sem lehet. Szerintem jó, bár egy tinédzser fiúnak eszébe sem jutna megnézni, csak akkor, ha a barátnője elhurcolja a moziba. XD
    Minden Twilight rajongót üdvözlök, sőt, azokat is, akik nem is azok!
    Kellemes, Alkonyatban gazdag ünnepeket kívánok! :D

  246. Mindannyian rosszul ítélitek meg.. Ez a legjobb film és hatalmas a sikere..Tele érzelmekkel és csak mert nem lőnek az elején szét vagy három emberi fejet attól még lehet jó:P Félelmetes, de egyben nagyon akció dús, csak nem a borítóról kell megítélni a könyvet!! És végszónak; “Ne állj ellen, az Alkonyat úgy is leszáll!”

  247. Először is:
    Nem mondom hogy minden hozzászólást elolvastam, de amit irtatok azokból mazsolázok.

    Szóval, a Twilight egy nagyon jó film, a könyvet még nem olvastam, de most komolyan ha hasonlítgatni akarjuk ok. Írok egy kis kritikát a többi hasonló “Vámpíros” filmről.
    Kárhozottak királynője: Jó a zenéje. kb. ennyi mivel mást nem lehet igazán mondani róla Talán csak azt, hogy úgy rossz ahogy van.
    Buffy sorozat: HEHEHEHEHEHE… most vcceltek? De komolyan? Az ok hogy vannak vámpírok, de ha már a “Vadász” vámpírokra vadászik akkor mi köze lesz hírtelen démonokhoz, robotokhoz, szellemekhez … A sorozat egy tiniknek készült szórakoztató valami amit messze nem neveznék vámpírfilmnek.
    Interjú a vámpírral: Egy remekmű. Úgy igazán hátbizsergető érzés nézni ahogy egy vámpír puszta szeszélyből elmondja egy embernek a történetét, amiben volt minden (szerelem, barátság, árulás…). A legviccesebb hogy szerepjátékos múlttal az ember azon gondolkodik, hogy “ki melyik klánba tartozhat…” :D
    De komolyra fordítva a szót egyedül ez veszi fel a versenyt a Twilighttal.
    Twilight: Egy remekbe szabott történet ami leginkább azokat fogja szórakoztatni akik képesek kicsit egy másik világba képzelni magukat, és végiggondolni hogy mi lenne ha. Mennyi mindent láthatnék amit a többiek nem. pl: a film egyik jeleneténél azon gondolkodtam hogy egyszer fel kéne mászni egy akkora fenyőre mint ők (csak hogy láthassam onnan milyen a világ). Emellett annyira agyaltam hogy mi a fene lehet a csaj hogy mindenki őt akarja, meg hogy alapból van egy olyan aurája mint a vámpírsrácnak. Emellett a történet is motoszkált a fejemben. (szösszenetek a gondolatokból ami a fejemben futottak a film alatt: ki a gyilkos? (:D), mi a csaj? mi a fenék az indiánok? hogyan bírják a vámpírok a napfényt? (gyakorlatilag erre valamiféle magyarázatot adott amikor a elmondják hogy amikor rendesen süt a nap akkor a srácok eltűnnek, majd később meg még valami… :D nem lövök le minden poént.))
    Szóval annyit kérek:
    Aki nem látta az ne kritizálja.
    Akit nem érdekel, vagy nem hiszi hogy egy kicsit romantikus néha agyalós történet nem tudja megfogni, az ne nézze meg de ne is kritizálja.
    Aki pedig megnézte, de nem tetszett neki az csak véleményt nyilvánítson, mert másmilyenek vagyunk, és lehet hogy valakinek ez lesz a kedvenc filmje. (csak azért jegyzem ezt meg mert vannak olyan emberek akik elolvassák a véleményeiteket és abból ítélik (rosszul) meg hogy megnézzenek e egy filmet.)
    Összességében én csak ajánlani tudom a filmet.

    ui.: aki nem ért egyet a véleményeimmel a többi filmről az valószínűleg másmilyen személyiség és ezért nem kell felakasztania magát … vagy engem :D

  248. Na jó, egy-kérés mindenkihez:
    Szerintem azokat az alapgondolatokat, amiket a fenti hsz-ban leírtak, nem kell mégegyszer leírni. Nincs velük baj, egyet is értek velük, csak mindenki kb. ugyanezekkel jön. Aki akarta, megértette elsőre, de ha nem, másodjára biztos, most már legyen elég a “nézd meg és utána kritizálj+minden szubjektív+azért szeressük egymást kommentekből”, mert már fárasztó.

  249. Remek film, ne hasonlítsuk a gyűrűk urához :D
    Az is jó film, csak ez sokkal felnőtteb film véleményem szerint, sokkal több értéke van.
    Nekem 1000x jobban tetszett ez, nagyon megfogott.

  250. “…csak ez sokkal felnőtteb film véleményem szerint, sokkal több értéke van…”

    komolyan? :)

  251. Hát sztem nem volt rossz a könyv és mint átalában a könyvek jobbak a belőlük készült filmeknél…amúgy a könyvben van egy kis magyaázat arról h mért tudnak a napon is lenni…de volt egy- két fura dolog is amivel nem értettem egyet…ja és az Anne Rice által írott vámpírtörténetekben is kibírják a napon és sztem ez a nő naon jó történeteket írt…a lényeg h Anne Rice-hoz és az Interjú a vámpírral-hoz ez a történet estimesének tűnik…

  252. Ui.:Én se olvastam végig az összes kommentet mellesleg…de mindent összevetve azért jó story..ha vkit érdekel áprilisban megjelenik a könyv második része amit én személy szerint naon várok!

  253. fúú hát..szerintem a könyv nagyon jó, nem tudtam letenni, azóta már a midnight sun forditásával bajlódok, mert nem tudok angolul…
    először a filmet néztem meg, nagyon tetszett, egy ideig ugy gondoltam felesleges elolvasni a könyvet, mert már úgyis ismerem a történetet.aztán mégis megvettem.és egyáltalán nem bántam meg.egy éjszaka alatt kiolvastam.a filmben ed és bella(rob és kristen) jól visszaadták azt,ami a könyvbe van, de szerintem közel nem úgy. szóval a könyvben valahogy jobb volt, értelmesebb párbeszédekkel. mint már mondtam kristen meg marhára idegesített azokkal a hülye fejvágásokkal, de azért tetszett.
    a filmet is ajánlom mindenkinek, de a könyv 1000x jobb.szerintem.

  254. Hát, én olvastam is meg láttam is.
    Sztem a film nagyon gagyi, egyszerűen nem tudták össze állítani..
    A könyv nagyon jó.
    A hiba ott van, hgy a filmben próbálták izgalmassá varázsolni a történetet, de a könyv Bella és Edward szerelméről szól leginkább, és azért is ien megkapó a könyv (számomra). És egyszerűen nem tudták a filmben lehozni ezt a románcot :D
    Kalandfilmet/horrort pedig nem tudtak belőle csinálni, ezért tűnik rossz filmenk (bár sztem is az) annak, aki esetleg nem olvasta a könyvet.

  255. ma 15 kommentet töröltem. én szóltam, hoyg aki a HP hasoníltást nem fogja fel, az ne gépeljen feleslegesen mert törölve lesz.

  256. en a konyvet nem olvastam(bar tervbe van veve) hanem a filmet lattam….es sztem nem volt rossz sot nagyon is jo…a filmben is bella es edward szerelmerol van szo…h barmit is tudnak meg egymasrol ki tartanak egymas mellett…a filmben is ugyan ugy abrazoljak a kapcsolatukat, azt a szenvedelyt amit felnek kimutatni, aterezni ,megtenni, a kapcsolat melyseget…attol mer nem teljesen nyilvanvalo ez vkinek attol ez meg ott van….

  257. Én előbb látttam aztán olvastam, de sztem könyvhű a film, sőt jobb, mert ahogy a könyvben van Edw.-Bella kapcsolata nekem kicsit túl “nehéz” ez a szerlem… mostmár csak azért kíváncsi vagyok hoyg nehogy valami nagyon szenvedős Ady Endre-Léda megdöglünk egymásért és ácsorgunk bámulva a másikra és semmi mást nem akarunk/tudunk csinálni feeling legyen belőle… a házilag vagdosott new moon “trailer”-ek alapján meg: akkor majd a Jacob meg vérfarkas (amúgy az valami ismert misztikus lény? mert én aszittem rowling találta ki [NEM HÚZOK HP PÁRHUZAMOT]), szóval a Bella összejön a jacobbal és ő is farkas lesz aztán meg farkas-vámpír, vagy mi a vége?

  258. Hát nem tom emberek…ha ez lesz a vége akkor ez meg egy elbaszott Underworld történet lesz…vérfarka vs. vámpírok és létrejön egy hibrid… remélem azért előrukkolnak vmi eredetibbel!!!

  259. Én a karácsonyi pénzemből vettem meg a könyvet és még aznap ki is olvastam.. egyszerűen nem tudtam letenni *.* A filmet is megnéztem de az nem tetszett :S (pont ugyanaz volt a bajom vele mint minden egyes könyv után készült filmmel >>> teljesen felcserélődnek a cselekmények , kihagynak történéseket , beletesznek olyan részeket amik nem voltak a könyvben ” a twilight-ban pl. Cullen-ék harca James-el” stb… de végülis valahogy izgalmassá kell tenni a dolgokat :P)Engem különösebben nem zavart hogy Meyer nem ragaszkodott a “klasszikus” vámpír legendákhoz de a könyvben választ is ad ezekre a “változtatásokra” ;) …. nekem kimondottan tetszett,hogy egy “szörny” vágyakozásait és érzelmeit mutatja be ( én am. azt hallottam hogy Meyer eredetileg Edward szemszögéből írta meg a könyvet de egy “jóakarója” feldobta a netre a vázlatokat ezért át kellett írnia az egészet :S ) és végezetül szerintem a Twilight-nak és a 3 másik kötetnek (New Moon,Eclipse,Breaking Dawn) semmi köze ahhoz a címhez hogy új Harry Potter…nincs benne semmi hasonlóság és szerintem teljesen más közönséget céloz meg vele az írónő..Én csak javasolni tudom mindenkinek mert engem a nagy horror- és vérfanatikust is rávett egy kis romantikázásra (L)

  260. mulan: – én olvastam angolul a könyveket és hidd el nem olyan lecc ;) ez Ájvának is szól…és most komoly h nem tudod hogy mik a vérfarkasok? O_o …am. ha tényleg olvastad a könyvet abban már utaltak rá hogy a törzs ahonnan Jacob származik a farkasoktól származtatja magát…itt azért már lehet következtetni :P

  261. Már miért lenne Bella farkas? Ezt most nem igazán értem mulan… Mármint elméletben, attól, hogy összejön egy vérfarkassal, már rögtön ő is az lesz? Nem igazán vagyok otthon ezekben a dolgokban…

  262. úúú… én átnéztem az eddigi kommentjeiteket és fáj a fejem :D az elején olyan könyvet szidtatok, amiről gőzötök nem volt, utána olyan hülyeségeken vitatkoztok, ami tök nyilvánvaló :D kifordítjátok egymás szavait :D azért néha fájdalmasan vicces :D

    egyébként én is az éritett „tinicsajszi” vagyok, de 1 kicsit előbb olvastam el a könyveket, minthog film megjelet volna… Szerintem semmilyen más vámpíros stoy-hoz nem lehet hasonlítani, de ez csak az érti igazán aki olvasta (sajna teljesen filmellenes vagyok:()
    De hagylak titeket vitatkozni :D

    jah s kedves Human, kár, hogy kitörölted a kommenteket, imádok az agyaveszett hülyeségeken röhögni :D

  263. szóval.láttam a filmet és igen,elég sok furcsa dolog ötlött a szemembe. Pl nem tudom,hogy mióta látszik a vámpír tükörképe…Meg alapvetően a vámpír fél a kereszttől.és a könyvben a lépcső fölött van egy 1600-as fakereszt..?!Amúgy tudnak a filmben a napon tartózkodni,mert a bőrük egyfajta barnulást hoz létre,ami a sötétben egyből elmúlik.:)furcsa,de ezek ellenére tetszik.A verdák is eléggé tetszetősek:) Amúgy Robert Patterson a POTTERBEN játszotta szegény Diggory fiút( =( ),Bella a Beverly Hills 90210ben volt,Rosalie pl a 13ban volt…ilyesmik.
    hm.szívesen lennék vámpír.kár,hogy nem lehetek :S

  264. ááááá
    szar a film
    nem mondod, hogy neked az jött, hogy a napon lebarnulnak :D
    behalok:D
    gyöngyházfény-szrűen csillognak, de mindegy :D
    És amit nagyon durván kihagytak a filmből, az pont az, hogy mind Carlisle, és Edward keresztény. Pontosabban a filmből sztem úgy jön le az embernek, hogy Carlisle hobbiből harapja meg az embereket. Pedig ez tévedés. Ő nem is akart vápír lenni, egy lelkész fia volt, az apját megölték, őt meg az utcán megharapták. Azért lett orvos, hogy ezzel ellensúlyozza azt, ami ő valójában. Mind Edward, Esme, Rosalie és Emmett haldoklott, amikor megharata őket…
    Egyébként Edwardnak és Carlislenek van egy állandó vitája, az, hogy vajon a vámpírok bekerülhetnek-e a mennybe v nem :D Carlisle szerint a jó vámpírok igen :D:D:D
    ezek után szerintem értehtő a kereszt :D

  265. Erről van szó! Egyébként meg a kereszt kérdést már több vámpíros történetben is megoldották oly módon, h nem hat a vámpírokra…legalábbis pl.: Az interjú a vámpírralban is a főszereplő azt mondja h kimondottan szeret feszületeket nézegetni…csak a középkori vámpír históriákban lehet olvasni arról, h a keresztet nem bírják a vámpírok…Amúgy én nagyon bízom benne, h a könyv többi része is olyan nagy élvezet lesz mint az első része :)

  266. Nekem nagyon tetszik ez a film!!!Nagyon jó ötlet volt hogy filmet készítenek a könyvből!!!Már vagy 30* megnéztem!!Naon várom már a következő részt!!!!Kedvenc filmem lett!!!L(O.o)L

  267. Nagyon jó a többi része is :) Én az 1-et és a 4-et szeretem a legjobban, persze ez tök szubjektiv…
    És egyébként angolul nagyon könnyű elolvasni, annyi, hogy az első 30 oldalon nehéz átrágnia magát az embernek, de utána belejön, megszokja a könyv szókincsét és már tényleg élvezetes lesz :) Csak nem szabad az elején leragadni. És nem baj az, ha nem értessz minden szót, az a lényeg hogy összefüggéseiben értsd a storyt. Ha magyarul olvasdod sem fogsz minden apró részletre emlékezni.

  268. unalmamban belesandítottam még a kommentekbe…

    “Az Alkonyat című könyv fantasztikus.Összesen öt kötetből áll,és már az első kötetből többet adtak el,mint a Harry Potterből.”

    anyááám… nem azon akadtam ki, hogy ennyit adtak el, mert őszintén, nem követem, hogy mennyi az eddig eladott könyvek száma stb.

    csak gyorsa jelezném, hogy a sorozat 4 kötetből áll:
    –Twilight (Alkonyat)
    –New Moon (Újhold)
    –Eclipse (Fogyatkozás?) [sorry, ha rosszul fordítok, de ne szóljatok be miatta, inkább szóljatok, ha tudtok jobb szót]
    –Breaking Dawn (Hajnalhasadás?)

  269. De igen, a könyvesboltban.

    Human én tisztelem a türelmedet, minden elismerésem a tied.

  270. Én ehhez a cikkhez csak annyit szeretnék hozzászólni, hogy a könyv szerintem fantasztikus. a film pedig majdnem teljesen más.. de ez általában így szokott lenni. Könyveket én bűnnek tartom megfilmesíteni ,mert azt amit leír az író azt nem tudja visszaadni egy szimpla film.És az hogy valamit egy előző sikerfilmhez/könyvhöz hasonlitanak szerintem az emberi hülyeségről vall.
    Nem akarok senkit se megbántani de a Tolkienhez ne hasonlitsanak senkit se! Az az ember egy zseni volt.
    Attól függetlenül hogy az Arany Iránytű egy ilyen (hogy is mondjam) gyenge színvonalú film lett a könyv attól még zseniális. Mind a három kötete.
    A Harry Potterhez azt fűzném hogy a film körülbelül ugyanaz mint a könyv csak egy csomó lényeges dolgot kihagytak belőle és a látványra mennek nem a mondanivalóra.
    Szerintem két külön mondandóval rendelkező könyvet nem lehet összehasonlítani. második harry potter? második gyűrűk ura? ez nem verseny! Aki pedig annak tekinti? azt nagyon tudom sajnálni.
    Én személy szerint imádom a vámpíros sztorikat. viszont rettenetesnek tartom az olyan baromságokat hogy koporsókban töltsék a napot.. és stb. és eléggé fusztráló hogy az embereknek nincs akkora befogadóképességük hogy új oldalról is tudják szemlélni a dolgokat. ezen gondolkozzon el mindenki mielőtt elkezdi ócsárolni a nevemet és a mondandómat és a szellemi alulmaradottságomról akar tájékoztatni mindenféle trágár kifejezéssel. köszönöm.

  271. Jah és még egy komm. a vérfarkasos dologhoz. nem tudom mennyire emlékszik az a pár ember aki olvasta a könyvet hogy Bellának volt egy álma (miután Jakobtól megtudta a legendát)amiben benne volt Jakob, Edward meg Mike .De neki csak a hangja.. és ott az történt hogy Jakob mondta bellának hogy meneküljön, Edward mondta hogy menjed oda hozzá.. aztán jakob fetrengett a földön, és egy farkas tűnt fel ot ahol az előbb még Jakob volt.. ez egy pici utalás a következőkre.. (csak úgy megjegyezném ezt is totál kihagyták a filmből)

  272. Ennek az Alkonyatos mondatnak mi az angol megfelelője?
    – A földkerekségen mostantól az Alkonyat a szerelem napszaka!

  273. Én nemrég fejeztem be a könyvet és komolyan mondom nagyon jó volt.Nem tudom,hogy a film milyen lesz de a könyvet merem ajánlani bárkinek.Nagyon izgalmas volt és alig tudtam letenni.

  274. Nem szoktam hasonló könyveket olvasni (alapvetően nem vagyok sem romantikustörténetes, és többnyire a vámpír-téma sem érdekel, csak kíváncsi voltam, mi ez az őrület körülötte), de nekem ez nagyon bejött. Rendesen vártam, h hazérjek munkából és folytathassam (ezt kevés sztori képes elérni nálam). A film nem éri el azt a hatást, mint a könyv, de nézhető – a lány néhol sztem túljátssza a szerepét, a srác viszont (külsőre tipikus tinilányok kedvence, 10 éve én biztos bele lettem volna zúgva:)) egész jó. Amit nem értek: mi ez a szenvedés akörül, h megy-e napfényre a vámpír, lehet- e szerelmes, mik a jellemző tulajdonságai??! Atyaúristen! :D Felvilágosítanám az érintetteket: a vámpír kitalált lény, ugyanúgy, mint a hétfejű sárkány, a vasorrú bába, a troll és a többi. Nem olvastam még két történetet, ahol ezek teljesen egyformán lettek volna ábrázolva, mivel mindenki olyannak látja őket a képzeletében, amilyennek akarja. Ez egy könyv, és Meyer írói szabadságának része, h úgy jelenítse meg a szereplőit, ahogy ő elképzeli azokat.Ugyan kinek vannak hiteles, megdönthetetlen információi arról,milyen egy vámpír?!Aki látott már egyet is, szóljon nekem, és bekísérem a pszichiátriára.Inkább élvezze a sztorit, aki akarja (mert teljesen élvezhető annak, aki vevő rá), és ne ilyen részlet-ökörségeken akadjon fenn.

  275. miota olvasom sot miota elolvastam a konyvet teljesen maskepp latom a vilagot…..a korulottem levo dolgokat es a nem levoket is….hihetetlen h egy apro kis dolog mennyire meg tudja valtoztatni a gondolkodasomat az erzesvilagomat….ahogy elkepzeltem es probaltam at erezni ami a konyvben lejatszodott…..az egyszeruen….hihetetlen volt…tevedtem amikor azt mondtam h nem vagyok egy ilyen szerelemre….egy ilyen orjito szerelemre….
    mindig is tudtam…..ereztem h nekem egy olyan pasi kell akit ugyerzem neha nem tudok betorni mondhatni akit neha nem tudok megszeliditeni aki neha tul vad hozzam aki tud nemet mondani aki tud tavolsagot taratni de ha kell szenvedelyesen tud szeretni…..
    mas kerdes h hiszek is e az ilyenben…. egy 18 eves lany vagyok akinek a konyv olvastara felszinre tort az erzekisege a romantikussaga a szeretet iranti vagya…. hazudnek ha most is batran kijelentenem h nem szeretnek ilyen szerelmet…..ahogy erzodik koztuk az a hihetetlen szenvedely amit felnek “kielni” megtapasztalni…hihetelen mennyivel masabb szempontbol vilagitja meg a szerelemrol kialakitott altalanos velemyenyet az embernek….
    amikor nekik egy erintes jelentette a vilagot mondhatni….amikor orultek annak h megerinthetik egymast ha nem mas…..mi meg atlagos emberek….hath….lehet h csak nagyon keves embernek van arrol fogalma h mi is az igazi szerelem…..
    engem egyszeruen magaval ragadott a konyv…..a filmrol nem is beszelve….

  276. Én olvasom a könyvet és nagyon jó…Nem kéne csak egy trailer alapján leszólni valamit….

  277. Nem is tudom…
    Igazából nem láttam még a filmet, de a barátaim már többször is látták, és olvasták, és azt mondják, hogy nagyon jó…
    De hát ki tudja, ha nem az, aki látta..
    Mondom, még nem láttam, de szinte az egészet kívülről tudom, annyit meséltek róla az ismerősök!!!
    Úgyh. nem kell leszólni valamit egy-egy plakát, vagy rövid bemutató alapján…..!!
    És sztem tök jó lehet!

  278. Ez most főleg azoknak szól, akik ócsárolják az Alkonyatot:
    ha nem is láttad még, akkor mit kell itt a sárga földbe tiporni. Én olvastam a könyvet és a filmet is láttam és sztem nagyon állat!
    Ha lerágott csont jellegű is (bár sztem nem), attól még az ember egy csomót agyalhat rajta. Nem tűnt eddig föl, hogy milyen fontos emberi érzésről szól?? Egy olyan valamiről, ami még a nem embert is hatalmába keríti. Aki volt már szerelmes, tudja miről van szó, nem kell magyarázni és azt is tudja hogy a szerelem milyen iszonyú szenvedéssel is járhat. Edward és Bella is ezt élik át.
    De majd ha te is szerelmes leszel, akkor megérted és neked is fog tetszeni!:D

  279. Lilyen teljese egyet értek veled! Addig hogy lehet valamiről véleményt mondani még nem láttad?? Az írónő nagyon szépen leírja a szerelmet, és csak úgy mellékesen a vámpírok nem mennek ki a napfénybe!!! Forks fölött mindíg felhős az ég!!! És ha kisüt is a nap Cullen-ék nem mennek suliba!!!!!!!!Ennyi szal nem értem mi bajotok vele!

  280. ugyanmár! menjetek végig egy forgalmasabb utcán és kérdezzétek meg, hogy ki ismeri ezt a szart, és ki a HP-t!
    a HP-t midnen korosztály ismeri!! de ezt!! UGYANMÁÁR!!

  281. Talán azért mert a HP minden kötete megjelent magyarul a Twilight-nak pedig még csak az első kötete az is csak novemberben, ha nem tűnt volna fel.. És nagyon kevés az olyan aki veszi a fáradtságot és angolul olvas.De én a helyedben nem hasonlítanám a HP-hoz, mert itt igen harapósak rá.

  282. Én láttam a filmet,olvastam a könyvet és nekem mind kettő nagyon tetszik.Szóval szerintem nem kéne előre elítélni vmit, ha még azt se tudjátok h miről van szó..

  283. Ne haragudj Béti de tudnék mondani egy rakat könyvet amit te még hírből sem ismersz mégis sikeres kultúrkönyv. Nincs két kövny amit össze lehetne hasonlítani.. egy irón belül sem. És az hogy regetegen nem is tudják hogy nem csak a film van hanem a könyv is az egy igen szomorú tény. viszont az hogy sokan nem ismerik az azért van mert nem volt akkora felhajtás körülötte mint a Harry Potter körül. Ha reklámozták meg szórólapozták volna hasonlnó sikere lenne mint a Harry Potternek. Viszont én végigmentem miskolc főutcáján és kb 3 villamosmegálló alatt vagy 14 különböző embertől hallottam a twilight Edward és hasonló kifejezéseket hogy erről beszélnek. Egy faluban lakok. elég kicsi. a népessége max 1500. mégis a buszon is rengeteg embertől hallottam h erről beszélne. ne mondd nekem hogy olyan nagyon kevesen ismernék ezt a művet.itt nálunk megkérdeznéd a falu népet külön kölön akkor sztem 1500ból jó ha 500 tudja mi az a Harry Potter és kb 200 az aki tudja h nem csak a film van. és 100 aki olvasta is a könyvet. (ezek nem pontos csak saccolt értékek de ha hasonló arányokkal dolgozunk nem lesz olyan fényes máshol sem a helyzet)

  284. Béti szerinted a HPt i ismerte,amikor épphogy kijött magyarul?Hát nemsokat!Én nagyon szeretem a HP könyveket,de a filmek,sztem gagyik,gyerekesek…
    A Twiligtot előszőr filmben láttam,és másnap már szaladtam is a könyvesboltba és megvettem a könyvet!:D
    A könyvről még nemtok nyilatkozni,de a film nagyon jó!:)
    Mondjuk én főleg lányoknak ajánlom,meg olyan fiúknak,akiknek vannak érzelmeik:DBoccs fiúk!:D

  285. hát nekem naon tetszik monjuk..a könyv és a film is utána akkora érzés van az emberben
    és sokkal jobb mint bármelyik más ebben a műfajban,maradandó…kiiirály

  286. előre kijelentem h én még nem láttam a filmet. de amikor a könyvet a kezembe vettem és elolvastam az első fejezetet én már akkor éreztem hogy nem fogom tudni lerakni mert annyira magávalragadó és tele van érzelemmel. én is azokkal értek egyet akik azt mondják hogy egyetlen könyvet sem lehet öszehasonlítani. mert nem is. de szerintem is minden könyvből készült film gyengébbb mint maga a könyv mert a max. 2 órás filmben nem lehet mindent egybe sűríteni főleg hogyha olyan hosszú a könyv mint pl. az Alkonyat vagy a Harry Potter. amúgy a youtube-on már lehet az utolsó részről is találni előzeteseket úgyhogy akit annyira érdekelnek a könyvek ( Alkonytról van szó) mint engem akkor annak is szívesen ajánlom. jah és még néhány szó a könyvről. én 2 nap alatt kétszer olvastam ki egymás után. aztán unokatesóm is elkérte, ő egy hét alatt 3-szor olvasta ki ( iskolaidőben tegyük hozzá). amikor visszahozta nekem nem telet bele egy fél nap újra kiolvastam mert nem tudtam azzal a gondolattal élni hogy ott van a könyv nálam és nem olvasom. szóval szerintem akinek tényleg tetszik a könyv az nem tudja letenni a kezéből. a filmet igaz még nemláttam de azért részleteket néztem belőle. ami engem illet szerintem ( mint minden film amit könyvből készítenek) egy kicsit gyengébb lett de pontos komit csak akkor tudok mondani a filmről amikor már az egészet láttam egyben. jah és csak úgy mellékesen szólok hogy a könyv 4 részes és a borítójukat is megnézheted ha a ‘google’ -ban rákeresel.

    ui.: jó olvasást és filmnézést mindenkinek akinek tetszett vagy a könyv vagy a film… bye-bye

  287. Nah… Végig olvastam !!!:D
    Nem azért de aki nem olvasta a könyvet és nem nézte a filmet az ne mondjon már véleményt !!!
    Én olvastam és láttam is.
    Egy: sokan nem értitek hogy miért van a vámpír a napon?- egyszerű a válasz csak utána kéne nézni, Forks egy olyan város ahol mindig esőfelhők vannak az égen, ezért a napfény nem jut át rajta, ha pedig mégis akkor nem is mennek ki a napfényre a vámpírok se a filmben se a könyvben.
    Kettő: mért ne lehetnének egy vámpírnak érzelemei? amúgy is elég unalmasak már azok a filmek ahol a vámpírok mindig rosszak:S
    Három: aki pedig mégis arra vár hogy rossz, öldöklős vámpírokat is lásson az megkapja, ugyanis a történetben éppen ők okozzák a galibát.
    Úgyhogy csak azt tudom mondani hogy az mondjon vélemyényt aki tisztában van a dolgokkal, mert így nem járatja le magát azok előtt akik igenis tudják hogy miről van szó !!!

  288. am itt közületek vt már vki vámpír? csak mer elég magabiztosan mondják páran, h 1 vámpírnak nincs érzelme… XD én csak a filmet láttam, de az naon jó….

  289. A film sokkal többről szól mint amiről hinnétek.. Nem a vámpírokról van szó, nem az állítólagosan helyes főszereplőről és nem is a lányról… nem arról, hogy most kimehetnek e a napra vagy sem… teljesen másról… téved az, aki azt hiszi, hogy erről van szó. A film lényege, hogy megmutatja az a szerelemt azt az oldalát, amit a mai világban elfelejtettek az emberek… az önmegtartóztatást.. az egész film erről szól… A vámpírság csak azért kell, amiért Kaffkának kellett az Átváltozásban a féreg, vagy amiért Camus-nek a pestis. A vámpírság csak az abszurditás miatt kell.. ez olyan, hogyha Kaffka Az átváltozásban csak azt írja. hogy a főszereplő emberként úgy élt mint egy féreg, és féregként tud emberként élni, akkor nem hagyna bennünk mély nyomot. Kell az abszurdítás, hogy bizonyos dolgokat jobban megértsünk… gondoljunk csak bele, ha Edward nem lenne vámpír akkor nem lehetne hatásosan bemutatni a film lényegét, az önmegtartóztatást…

  290. Onmegtartoztatassal kapcsolatosan: megszoktuk mar a filmektol, (plane az amerikai filmektol), hogy mindegyikben benne van az agyjelenet: ha igazan nagy a szerelem atkapja a leanyka derekat oszt jol meg… Ez a film talan eppen ezert fogott meg, hogy a szerelem maga nem ebben es ez altal manifesztalodik, hanem sokkal inkabb abban, hogy mindenen tul megvedem a masikat, meg ha kell magamtol is es mafelol bizok a masikban, akarmi legyen is o.
    Egy szo mint szaz ez azon ritkai amerikai filmek koze tartozik, ami a szokasos sablonok ellenere tetszett.
    Mas a helyzet viszont a konyvvel… Mar akkor sejtettem, hogy baj lesz vele, mikor elolvastam a cimket: bestseller (-> 99 szazalek hogy ponyva termekirodalom). Hat igazabol nem tevedtem: peldanak kedveert a foszereplo kiscsaj, a tipikus tinilanyka aki egyedul neveli az anyukajat es mindenki ratya csak o a Rutkiskacsa.
    Azon tunodom vajon mi a csoda ez a HP-vel valo osszehasonlitas, ami bestseller letere beleesik abba a feher hollonyi egy szazalekba? (Na abban van fantasia! Bar Harry is a rutkiskacsa tipus – erdekes, hogy hogyan gondolkodnak az irok az arlagos tinedzserrol. Ketsegbe kell essek…)

  291. Huu! Furcsa hozzá állás!
    Én pár dolgot tennék hozzá a filmhez és könyvhöz: a könyv baromi jó, lerakhatatlan. Azt pedig mindenki tudja h mindig jobb mint a belőle készült film.
    Nekem a film is tetszett, mert én arra figyeltem h hogy játszanak a szereplők és ha elolvastátok a könyvet ti is láthattátok h kivállóan azonosult a szereppel Rob Pattinson és Kristen Stewart.
    A HP-ról meg annyit h a siker nagysága miatt hasonlíthák hozzá a Twilight-et, nem a történet vagy bármi más miatt.
    Amúgy hozzátéve a cikkhez, való igaz h minket ugyan még nem ért utol, de ami külföldön megy,az valami őrület. (sikítozó lányok, twilight póló, bögre, fan clubbok, Edward vs. Jacob, parfüm….) Minden ülyeséget képesek eladni, de talán ez is mutatja h valóban nagy a siker.
    A cikket pedig kiegészítteném annyival, h a könyv öt kötetből fog állni, már négy meg is íródott. Egy biztos: Edward Cullen neve külföldön szálló ige, talán lassan itthon is. És lehordhatjátok a könyvet vagy a filmet , de mégis a világ nagy része imádja, arról nem is beszélve h sztem majdnem minden nő szerelmes Edward Cullenba.Ez a fantázia világa! Ennyi!(Ezekre magyarul várhatunk még pár évet, de angolul itt is kaphatók…)
    (a cikk szánalmas..és nem azért mert negatív kritika van benne)

  292. Flopcsy! :)
    Ez kész! Hát Én még csak egyszer olvastam a könyvet. A vizsgaidőszakra való tekintettel azt egyenlőre elég is… DE! miután kiolvastam még jó ideig ott volt nálam mindig és újraolvastam a legjobb részeket.
    :)

  293. Nem hiszem, hogy a két műt össze lehetne hasonlítani. Míg a Harry Potter inkább a 16 év alattiakat érinti meg (átlagban), addig a twilight az a fölötti korosztály figyelmét köti le. Szerintem elképesztően jó könyv az Alkonyat. A megható történet egyszerűen lebilincseli az olvasót. Hihetetlen módon írja le a szinte már lehetetlen szerelmet, és ahogy próbálnak együtt lenni. Egy olyan perc sem volt olvasás közben, hogy azt éreztem volna ez unalmas. Sőt, volt hogy valósággal féltem, vagy épp sírtam. Úgy gondolom, megérte volna, hogy alaposabban ki kidolgozzák a filmet. Mindenesetre, aki elolvassa Edward és Bella történetét (és nem a PLAKÁT alapján ítél)az a
    rabjává válik.

  294. tök jó lehet ebben az álomvilágban élni, amiben a 16 alatt/fölötti elméletek megalkotása is lehetséges, akármekkora kama

  295. sztem nagyon jó volt a könyv! nagyon izgalmasnak találtam. human te pedig biztos egy nagyon intellektuális ember lehetsz :D:D sztem van vmi abban a 16alatt/ fölött dologban, nyilván azért érezted sértőnek mert 16 alatt vagy :D

  296. becc: elég csak megnézni a kommentek színvonlát ahhoz, hogy az ember kételkedjen az elméletben. Konkrétan a sok írástudatlan még bőven az érettségi előtt lehet. Ha 16 alatt lennék nem érezném sértőnek ha valaki leírná, bár a potterért sem vagyok oda.

  297. nagyon jó könyv, és a film is szintén tök jó. nem tudom miért szidja mindenki, amikor csak annyit tud, hogy ki a két főszereplő. a történet nagyon magával ragadó, még ha nem is tűnik különlegesnek, egyszerűen én se értem, meg ahogy a többiek se: csak belebolondultam, és kész! akinek meg nem tetszik, az ne olvassa, és ne nézze, de akkor ne is fikázza.

  298. Éredekesnek találom hogy a különböző értékrendek miatt emberek képesek egy könyvet/filmet rosszat vagy jónak látni. Éppen ebben rejlik a szépség, mindenki mást szeret. Egyértelmű hogy mindig van egy célközönség, és valószínűsíthető azért a fiatal korosztály, mert ők még képesek a fantázia által megteremtett világnak hitet adni. Szubjektív véleményem szerint Harry Potter a legjobb varázsló, Edward Cullon a lejobb vámpír. Én felnőttként is képes voltam mind a két fent említett művet nagy átéléssel olvasni. De egyértelmű hogy nem a katarzis volt amit vártam…Megtették a kitűzött célt- egyszerűen szórakoztattak…

    És valahol a nagy HP kontra Twilight harcban egy olyan véleményt is olvastam, mellyel egyet kell értenem…a 7. HP az általam támaszott reményeknek se felelt meg, mert néha a kevesebb több…

  299. Eddig úgy gondoltam, hogy a Harry Potterrel kezdődik és végződik minden jó könyv. Dee…. ánis meglepődtem, h mennyire magával ragadott a film. Meg se mertem moccanni a moziban. Másnap megvettem a könyvet, s Harry Potter olvasásos gyorsasággal 1nap alatt elolvastam. Aztán még egyszer. És mégegyszer. Aztán a többi részt is oroszul. Több, mint 1hónapja rabja vagyok Forks világának.
    Nem gondoltam volna, hogy van valami, ami ugyanannyira elrepít egy másik világba mint a Hp.

    Respect Stephenie Meyer

  300. látom nagyon sokan leszólták a filmet-könyvet,még mielőtt olvasták-látták volna…én olvastam és láttam is,nem vagyok már tini, de kevés ennél szebb filmet láttam eddig…a két főszereplőnek elismerésem, teljesen átadták azt, amit én a könyv alapján vártam.A pasiknak ez valószínüleg azért nem tetszik, mert most láthattuk a TÖKÉLETES FÉRFIT:)persze a vámpír-dolog nélkül…Nagyon szép történet, várom a folytatást…:)

  301. akkor gondolom amikor te fújsz valmai nőre az is csak valami ilyen indokra vetzethető vissza

  302. Jól rá szabadultak a Twilight rajongók a blogra. :)
    Azzal kezdeném hogy jócskán elmúltam 30 és nagy Hp fan vagyok, persze hogy ráharaptam rögtön a könyvre. Mivel ez egy filmes blog a könyvről annyit, hogy számomra nem más mint egy túlírt Júlia amiben vámpír a főszereplő, bár 15 éve nem olvastam Júliát lehet hogy már azokban is akad vámpír.
    Na ehhez képest a filmet jónak találtam. A két főszereplő telitalálat a többi szereplő nem tetszett főleg a vámpírcsalád, a hangulat olyan 90%-os, a képi világ lehetne jobb. Összeségében nekem kellemes csalódás volt a film a könyvhöz képest pláne. Ami meglepett, hogy tényleg néhány pici részlettől eltekintve a film teljes egészében a könyvet adta vissza. A folytatást inkább filmen várom mint könyvben.

  303. Szerintem nagyon jó lett a film! Akinek unalmas volt, azt csak sajnálni tudom, ezek szerint nem volt szerencséje hozzá, hogy elolvassa a könyvet, ami fantasztikusra sikeredett! Én is olvastam már a tipikus Anne Rice vagy Laurell K. Hamilton féle vámpírtörténeteket, melyek meg is mondom őszintén, nagyon a szívembe lopták magukat, ez viszont valami egészen más. Nem az a tipikus koporsóban alvós, fokhagymával elkergethető vámpírok sztorija, hanem valami új, szerintem lenyűgöző történet. Aki olvasta a könyvet, egész biztos örülni fog neki, hogy a film könyvhű maradt, sőt szerintem jól meg is lett csinálva, ahhoz képest, hogy olvasni mindig nagyobb élvezet, mint nézni! Kíváncsian várom a következő részt.. de persze előbb el fogom olvasni :D

  304. én tegnap láttam a filmet azt se tudtam egyáltalán hogy miről szól!a könyvet még nem olvastam de most már szándékomban ál…
    a film nekem nagyon nagyon tetszett egyszerűen köpni nyelni nem tudtam utána…még most is a film hatása alatt vagyok…az első negyedóra után odaszóltam a barátnőmnek hogy majd adja kölcsön a könyvet(persze csak miután elolvastam a Bánk Bánt mert kötelező és sajnos ezért félbe kellett hagynom a harry potter sorozatot és miután már elolvastam a Bánk Bán után a még fennmaradt HP6-7 et utána jöhet az Alkonyat)nemtudom hogy a könyv mennyire fog tettszeni de azt már most érzem hogy nemhinném hogy a Hp ket túlfogja nálam szárnyalni vagy a Lesli L. Lawrence könyveket főleg nem a Rejtő Jenő könyveket…de sztem nagyon fog tettszeni mert asszem romantikus egyéniségem is van:Da filmet úgy néztem végig hogy már remegtem az izgalomtól:) és hozzátenném hogy igen…én is 16éves tinilány vagyok de nem azok közé tartozok akik ilyen meg olyan szerelmi regényeket olvasgatnak…elég sok könyvet olvasok, imádok olvasni és nem éppen ezeket a lányregényeket(nem mondom hogy nem olvastam még egyet se de nem volt több 5nél) inkább a fantasztikus, krimi és poénos történeteket szeretem…
    öhm…asszem kicsit elkapott a hév:D
    csak ennyit szerettem volna mondani!:)

  305. öhm azt kihagytam hogy a HP filmekért nem vagyok oda főleg az 5ért…mert az az egyik kedvencem és nagyon elcseszték:S de a könyvek zseniálisak:)

  306. nálunk még híre sem volt amikor amerikába már hatalmas siker volt a könyv…mert fiatalok a főszereplők és szerelmesek már mindenki leírta és tinifilmnek titulálta…engem az idegesített ebben a topicban h még azt sem tudtátok miről szól de fikáztátok ahogy csak tőletek tellett.ameddig nem látok vagy nem olvasok el valamit addig nem alkotok véleményt róla…vagy csak én vagyok ilyen maradi???:D

  307. Úgy látom itt nem sok mindenki kedveli ezt a filmet.Nekem speciel nagyon is bejött.Am én is olyan vagyok,hogy megnézek róla egy bemutató vagy egy képet aztán leszólom 2 héttel később meg már egyfolytában erről csacsogok mindenkinek.Erre is csak annyit tudok mondani,hogy ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján.

  308. Én utálok mindenféle romantikát viszont ebben a könyvben (filmet MÉG nem láttem) az is jó!!! ^^ A leírás szerintem nem illik rá… De ízlések és pofonok……..

  309. Jelzem 14 éves vagyok.
    Valóban a film (és a könyv is) tinédzsereknek ajánlott, bár sztem inkább “csak nőknek/lányoknak”(viszont nem találom lehetetlennek,hogy egy pasinak tetszen)..Maga a film kicsit eltér a könyvtől, de sztem elkell rugaszkodni a könyvbeli élményektől és ugy kell megnézni a filmet. Maga a film mint egy film könyvnélkül nagyon jó. De ha a könyvhöz hasonlítjuk… Egy érzést sem ábrázol úgy mint a könyv… Amikor nem láttam és minden osztálytársnőm erről beszélt nagyon nem tetszett de érdekelt és addig beszéltek róla míg el olvastam.. Hát valami hihetetlen jó az a könyv… Fájt rendesen mikor lekellett tennem és nem olvashattam tovább mert tanulni kelett vagy vmi más…
    Én a könyvön és a filmen is sírtam..Sok baki van a filmben de szerintem megbocsájtható…5 nap alatt 10szer néztem meg. Beteges. De túl jó… Azt hiszem lesz ez még 100 is:)
    Mkinek ajánlom h nézze meg/olvassa el..és csak ezekután mondja el a véleményét.

  310. Légyszi nyugtassatok meg, hogy annak is érdekes a könyv, aki először filmen látta. Mert sajnos én először filmen láttam. És a GyU-val kapcs.ban rossz élményem van, mert a film után képtelen voltam kiolvasni a könyvet, olyan unalmasnak találtam.:( De rajta vok a témán,és gyorsan pótolom majd. Valaki itt előttem írta, hogy elcsépelt már az alapszál, a vámpír+fiatal&széplány szerelme,de végre egy olyan vámpíros film, amiben nem a véren, a rideg várkastélyokon, pincéken és koporsókon van a hangsúly. Ez mondhatni egy modern vámpírmese. Igaz kicsit csajosfilm,(talán a hős&jóképű főszereplő,:P és a szerelmi szál miatt) De ennek ellenére úgy gondolom nem kellene dúrván megszólni, mert szerintem egyáltalán nem hasonlít a Harry Potterhez(esetleg a főszereplő miatt) de aki nem tudja egymástól elvonatkoztatni a 2 szereposztást, azt nagyon sajnálom. Tündérmesékre és hősökre pedig mindig szüksége lesz az embereknek, és ezt nem egy példa bizonyítja. Ilyen is kell, aki ezt szereti, nézze és olvassa, aki meg nem, az hallgasson, és nézze a neki tetsző filmeket.

  311. nemááárr..a könyv 30 hétig vezette a new york times eladási listáját..és a számszerű adatok alapján is elég jó..vagyis én olvastam a könyvet.saajnos csak az elsőt..nem vagyok nagy olvasó, hp könyveket (csak) 1-4ig olvastam, odavoltam érte, szerettem, aztán vhogy elmaradt..mostmár ööhm..szal mondhatni uttálom.viszont ez a twilight/alkonyat nem csak egy mánia, nem csak egy rajongás..úúrissten..odavagyok érte, jobban mint a hpért..és holnap megyek moziba, ugyanis hozzám csak tegnapelőtt ért el a könyv és csak tegnap olvastam el:) a világosság?miért is választotta az írónő forkst városnak? talán rákeresett a googlen az esős helyekre, és úgy találta meg.
    één nem akarok sokat írni, csak azt, h az egyik legeslegjobb könyv.alkonyat(LL)

  312. Nemtom, mikor én pár hónappal ez előtt megláttam a posztert, azt hittem, az új potterfilm :D a csaj tök olyan. nah mindegy, szóval sztem ez olyan dolog, mint “a pink az uj fekete”. egyszer a potter ideje is le kellett h járjon :p van helyette más

  313. A tinilányoknak és a magukat annak érző embereknek mindig is kellett olyan dolog, amiért rajonghatnak, és mindig akad olyan, aki megírja az évtized kasszasikerét, lévén hogy fogyasztói társadalom és hát valamiből a szerencsétlen kacatárusoknak is meg kell élni. és mivel ők tinik, ezért úgyis azt fogják olvasni, ami éppenséggel az eladási listát vezeti- máskülönben még kinézik őt a bnői :P ezzel nincs is gond, sajnos a mennyiség növekedésével a minőség is romlik, így van ez az emberiséggel is :) És most nyugodtan sértődjön meg, aki úgy érzi, hogy megbántottam, de én még egy olyan 14-16 évest sem láttam, aki mondjuk Conan Doyle-t olvasott volna :P Pedig az is van “legalább” olyan izgi, mint ezek a könyvek.

  314. Ahhoz képest, hogy valami rémbunkó borzalmat vártam, kellemesen csalódtam a filmben. Semmi extra, csak bájos és aranyos, mint egy romantikus mese. A fővámpírnak kifejezetten tetszetős az arcberendezése.

  315. én is először filmen láttam, utánna olvastam el….kétszer…már a new moon-al is majdnem végeztem….és még jobb a könyv mint a film…rendesen azt éreztem amit ők:D szóval nem kell félned:p

  316. hello! Én még csak a könyvet olvasom, de vagy az a baj, hogy túl érzelgős és szinte semmi nem történik, vagy az, hogy késő este olvasom, de szinte mindig majd bealszok rajta:P De ha már elkezdtem csak azért is végigolvasom:P A HP szerintem jobb.
    Remélem a film izgalmasabb lesz.

  317. a könyv ezerszer többmindent árul el a sztoriról.. ha a kliséket leszámitjuk egész jó kis történet, bár a film közel sem olyan jol adja vissza mint a könyv. nekem megér egy kis pirospontot =)

  318. Én pont 16 éves vagyok.ÉS igazad van Csenge. A korosztályom tényleg csak ezeket a tiniregényeket olvassák. És ez siralmas egy állapot.Viszont felhozom magamat kivetként. Igaz hogy Conan Doyle-t még nem olvastam de ráállitom magam :).. mindig érdekelnek azok amiket igy hallok itt ott és még nem ismerem.:)Kedvencem a Robert Jordan Idő kereke sorozat valamint a Leslie L Lawrence könyvek. De emellett ottvan Stephen King ,Tolkien, Verne,Rejtő Jenő, Paulo Coelho és még sokmás. Remélem egy cáfolattal már elmondhatod hogy van olyan 16 éves aki nem tinikönyveken él,és nőtt fel.. De ebben a nevelésem is benne van.. 3adikosan már az egricsillagokon rágtam túl magam, mert láttam hogy a nővérem azt olvassa(neki akkor volt kötelező)és megtetszett hogy olyan régi ütött kopott a könyv, és olyan régi könyvlap illata van.
    Természetesen olvastam a Twilightot is.. mindenki elolvasta csak én nem? na ne már!.. De amugy könnyen olvasható. meg tetszett is de nem az évszázad legnagyobb műve.olyan tipikus szerelmes regény.

  319. Persze jó hallani, hogy van olyan is, aki túljut a korosztálya szintjén és tartja magát annyira különbnek, hogy más irányba is művelődjön, mint amit a trend diktál :) Az pedig külön tetszik, hogy elolvastad ezt is és csak utána mondtál róla véleményt, meg hát minden irányban kell terjeszteni az ismereteinket :) Conan Doyle-t ( vagyis Scherlock Holmest) azért hoztam fel, mert mikor én 14-15 körül voltam, akkor épp azt olvastam, szenzációs történetek. Persze olvastam mellette könnyebb olvasmányokat is, Harry Pottert, eg. de hogy teljesen őszinte legyek, nem éreztem magam többnek attól, hogy végigolvastam őket :) Az ilyen regények számomra akkor jók, mikor igazából nem érdekel, hogy mit olvasok és nincsen szükségem mélyen szántó gondolatokra sem, egyszerűen csak le akarom foglalni a figyelmem. :) Erre tökéletesek. De a jó öreg ütött-kopott, áporodott illatú könyvek helyébe egyik sem léphet :)

  320. Láttam, olvastam, másra számítottam, de tetszett így is.

    Valóban nemépp(!) férfiaknak való, végülis a könyvön nekem eléggé feltünt, hogy rá van írva: “érdekes nőknek” bár a “borzongató” részt nem igazán értem..
    Személyszerint nem rajongok a romantikus történetekért, de ez valamiért tetszett, talán nem az a szokványos. Az, hogy egyesek leszólják, gratulálok. Ugye ízlések és pofonok. Sablonszöveg.
    De párnak üzenem, véleményt(!) kéne mondani, nem pedig közölni(!) hogy mekkora kaki. :)
    Hasonlítgatások.. ma már nehéz annyira újat kitalálni, hogy pár rosszindulatú emberke el ne kezdené fikázni, hogy erre, meg erre hasonlít, hameg valamit megváltoztatnak, akkor meg azért fikázzák, mert nem ezt szokták meg.. Szerintem semmi köze nincs a buffyhoz, sem semilyen más vámpíros csodához, és az hogy fényben is járnak, nincs fokhagyma, meg kereszt.. véleményem szerint sokkal “életszerűbb”. Mellesleg a Darren Shan-ben is elég sok vámpírtulajdonságot megváltoztatott az író.. :)

    A film hát.. nem volt vészes, rosszabbra számítottam..
    Az Eragon megfilmesítése után már aztgondoltam, úristen, több könyvből készült filmet nem nézek.. de megtettem, és nem bántam meg.

    (Ha valami olyasmit írtam, ami már “elhangzott” elnézést, a kommentek olvasását a felénél meguntam.
    Mellesleg tudomásom szerint a Buffyba Spike nem kapott lelket, hanem egy olyan chipet ültettek az agyába, ami valami fájdalmat okoz neki, ha meg akar támadni valakit.. és megszelidült, vagymi.. elég ratyi. :) )

    pápipez.

  321. Hozzászólnék a tinikről alkotott véleményekhez is:
    én ma már olyan 14-16 éves emberkéket is ritkán látok, akik egyáltalán olvasnának. (tisztelet a kivételnek) Az, hogy itt ez a könyv, amire rákattantak, örülhetnétek, hogy legalább némi kultúrális dolgot is művelnek. :)
    Ennyi idősen énis olyan könyvekkel kezdtem, amik híresebbek voltak, majd idővel elkezdtem nézegetni apám régi könyveit..

    Ennyit erről, ez is az én véleményem.

    pez.

  322. Jah igen. Jó is hogy felhoztad a Darren Shant. nekem valahogy az ott beállított vámpír sokkal életszerűbb és hihetőbb mint egy egy fokhagymafüzéres keresztes vámpír karakter. Bár érdekes itt a hihetőbb szó. Vámpírok információink szerint nem létznek. miért kéne hinni bennük . tehát olyan karaktert építhet akárki vámpír szó alatt amilyet csak akar. szerelmes érzelgős, vérszomjas, tisztelet és kötelességtudó.. mindig más és más ez benne a szép. Hogy mindenkinek más tetszik, hogy mindenki másképp írja le .. és hogy nincs két külön mű ahol minden pontban egyeznének a tulajdonságok.

  323. csé.
    énis a filmet láttam először ( kb 1 hete : D ) és utána rögtön elis kezdtem olvasni a könyvet..a filmbe sok rész nincs benn, és szerintem egyáltalán nem unalmas a könyvse : D

    szedlii
    “één nem akarok sokat írni, csak azt, h az egyik legeslegjobb könyv.alkonyat(LL)”

    teljesen 1etértek : D

  324. na sikerült megnéznem a filmet is és hát… nem vagyok elég romantikus ehhez:P A könyv valamivel jobb volt, de egyszerűen nem tudtam drukkolni a csajnak, mert idegesítettek a hisztijei:P A többi 17 éves lánnyal ellentétben engem nem fogott meg.

  325. 1.
    úgy imádom amikor emberek úgy fikáznak dolgokat, jelenesetben egy filmet, h azt sem tudják h miről szól…első látásra lejöhet az h miért érzelmes vámpír meg a fény(am. épp azért vannak ott mert ott kevés a fény:P nah mindegy, a könyvbőlkiderül, meg a filmből is…) Szerintem épp ezért jó…meri máshogy ábrázolni, egy teljesen új oldalát mutatja a dolognak… a könyv nagyonjól leírja ezt az egészet…

    2.
    MIÉRT???? kell mindent a harry potterhez meg a gy.u.-hoz meg narniához hasonlítgatni??? a fantasy-n belül lehetnek “külön utak” és miért ne lehetne a maga keretein belül jó? miért kell mindent utánzatnak venni??

    3.
    valaki említette a golden compass-t…azzal egy baj volt h filmet csináltak a könyvből! de tényleg! majdnem 3 évet vártam tűkön ülve a filmre, és óriási csalódás volt…

    nah mindegy, csak az ilyeneken úgy fel tudok dühödni… :)

  326. nekem abszolút nincs bajom ezzel a Twilight-al, de filmben baromi unalmas, és valahogy a hisztériát sem szeretem körülötte. nekem a Harry Potter jobban fekszik, bár azt a fajta őrültet sem szeretem, viszont a Harry Potter veszedelmesen jól megy át gyerekből felnőttbe, hogy így fogalmazzak. Felkarol egy hosszú időszakot, és a ember konkrétan érzékeli ezeket a változásokat. nekem ez szimpibb. a Twilight pedig egy sztori. egy érzelmes sztori, amit elolvas az ember, de tucat. ilyen szempontból nekem az Angel és a Moonlight inkább ütött. szóval vámpíros sztorikban még nincs unicum (a Twilightnak sem sikerült annak lennie)

  327. Szerintem addig ne irogassanak ilyeneket, ameddig el nem olvasták a könyvet, mert igeniis izgalmas és jó! Egyáltalán nem gagyi! A filmet nem láttam azt nem tudom milyen, bár a könyv elolvasása után már egyre jobban szeretném megnézni;)
    Szóval szerintem nyugodtan el lehet olvasni!
    (jobb, mint a Harry Potter)

  328. Fúúh ahogy elolvastama komikat!…
    Igaza van AMInak ammíg nem olvastátok el avgy nem láttátok a filmet ne szóljatok semmit róla!
    Én láttam a filmet és nagyon jóóó és a könyvvel sincs semmi kifogásom! Nekem nagyon tetszik ez a story :) :)
    Viszont abban tényleg igaza van
    PR 13M -nek h tényleg Hp-s a poszter :D
    De ezt még meg lehet bocsátani nem??

  329. Én olvastam, és nem tetszett. Vannak benne jó részek, de speciel egyáltalán nem ragadott magával. Ez van, lehet kövezni, amúgy meg hülyeség, hogy az ne írjon kommentet, aki nem olvasta…hogy akadályoznád meg? :P

  330. hát én nemrégen olvastam el a könyvet…kb fél nap alatt…
    nem mondom hogy nem volt jó…de a film nekem jobban tetszett mert szerintem a romantikának is van egy határa és ami már a könyvben van az már nagyon túl megy rajta és már a rajongást is elhagyja…attól függetlenül jó volt a könyv…tetszett… de szerintem egy nőnek kell hogy legyen tartása még ha nagyon szerelmes is…és azok a hülye mondatok amivel az egész jelenetet el tudta rontani…(pl. görög Isten és Adonisz) hát én ezektől szívbajt kaptam…már elnézést mindenkitől…de ennyire ne csöpögjünk már:S
    a filmben viszont ugyancsak kijön ez a romantika…de sokkal jobban és így a férfiaknak is élvezhető a film…én nem adnám egy pasi kezébe a könyvet…

  331. Én csupán azért olvastam el a Twilightot, mert megkaptam ajándékba. Aztán persze nem tudtam letenni:)
    Ezután meg kellett néznem a filmet, ami számomra visszaadta a könyv hangulatát. Szóval nagyon tetszett.

    Ami pedig a vámpíros szabályokat illeti (nem olvastam végig az összes kommentet, elnézést, ha vki már írt erről), de el kell őket felejteni. Csupán már csak néhány közös jellemzőjük maradt: vért szívnak, örökké élnek. Talán ennyi.
    Filmeket ne is emlegessetek, mert annó vámpírfilmekből akartam írni a szakdogámat, de annyi eltérés volt köztük, hogy képtelenség volt összehozni (mindig más a gyenge pontjuk, másképp változnak át, sőt sok filmben még csak nem is ugyanaz a foguk lesz hmmm vámpírfog stb.).
    Az általatok említett szabályok maximum Drakulára érvényesek.

    Jah, és ugye eleinte mégcsak nem is voltak emberek, hanem csúnya-csúnya szörnyek. A szépség csak később jött a képbe.

  332. Én elösször azt hittem hogy ez is olyan felkapott hülyeség mint a többi, de megnéztem a filmet és fantasztikus!!Késöbb elolvastam a könyvet is..(Azt tudni kell rólam hogy kevés az a könyv ami felkelti az érdeklődésemet, és nem vagyok egy könyv moly)A könyv egyszerüen fantasztikus! És ezerszer jobb mint a film! Ezt a könyvet ajánlom mindenkinek!

  333. Szerintem jó volt a könyv és a film is!
    Különben is mindenkinek más a véleménye…
    Én imádom a HP-t de szerintem ez is k**** jóóóó sőt…

  334. Még a vámpír tulajdonságoktól. Szerintem kizárólag a vér ivás az ami közös az összes történetben azon kívül átlagban minden egyes sztoriban más és más. Halhatatlanok vagy 10 évente öregszenek 1-et.. vagy félnek a kereszttől vagy sem.. sok sok kitalált hatásvadász elem.

  335. hm.. rengeteg hozzá szólás… Tegnapelött kezdtem el a könyvet, tegnap délelött már sikerült is letenni a kezemből. Mivel kiolvastam. nemtudtam letenni… Nagyon jó. A filmet még nem láttam, azt mondták elég gáz… De hát épp most szedem le, szóval kiderül… A Harry Potteres hasonlat kicsit meglepett. Rengeteget olvasok, azt a Harry Potter könyveknek köszönhetem. Csak a Hp volt ami kicsit is letudott kötni. Csak hát a baj az, hogy nem csak kicsit. 38szor olvastam végig a sorozatot. Másfél év alatt. Szóval… De már megvan az Újhold fordítása, szóval ma éjjel neki is állok. Alig várom! :)

  336. Vasskatee én személy szerint nem pártolom, hogy ma éjjel kezd el az Újholdat. Szerintem ráér, ha holnap délután kezded olvasni a lecke után. Tényleg 38x olvastad végig? Fejben számoltad, vagy leírtad, hogy hányadszorra olvasod? 38×5 könyvet olvastál ki? Az olyan, mintha majdnem 200 könyvet olvastál volna el az elmúlt másfél évben, azaz kb. fél könyv/nap. Az azért szép.

  337. sziasztok! tegnap fejeztem be a könyvet és nekem borzasztóan tettszett..és nem vok kis “tinipicsa” ^^ de télleg nem..oké, h egy 13 éves lány de nem olyan akikről itt beszéltetek a kommentekben
    amúgy nekem ez volt az első vámpírokról szóló könyvem amit olvastam és nem csalódtam
    bevallom imádom a romantikus nyálas csöpögős könyveket/filmeket szal nem csoda h annyira tettszett :$
    nemsokára a filmet is meg fogom nézni és a korosztályom-beli lányk is mind imádják a Twilightot, nem tudom jobban-e mint a Harry Pottert “annak idején” xD :D

  338. ja és még vmi..most elgondolkodtam, és sztem a Harry Potter a jobb [ezt úgy mondom h ebből az egész sorozatbó még csak a Twilightot olvastam, Harry Potterből pedig mind a 7et ;)]

  339. csak h ne nézzetek tanyasi bunkónak a “sorozatbó” helyett “sorozatból”-t akartam írni :$ ;) XD

  340. Nekem tetszett a könyv, bár kissé olyan… túl műnek éreztem az egészet. A vége viszont nagyon jó volt :) A filmet még sajna nem láttam, de már várom, hogy megnézhessem és összehasonlíthassam a kettőt.

  341. Sziasztok!
    Az ,alkonyattal’ kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy igen, kb. egy másfél hónapja én is azt mondtam, mikor az összes barátnőm meg az anyám munkatársai is odavoltak érte, hogy megint valami csöpögős, unalmas romantikus film, de miután kiléptem a moziból, szabályosan nem tudtam szóhoz jutni, soha nem láttam még ehhez foghatót, ami ennyire megfogott volna, megmutattam az egyik barátnőmnek a könyvet (megjegyezném, én 5* olvastam, a filmet 12* láttam, és nem unom). Belőle ugyanazt váltotta ki, mint minden más lányból/nőből.Senkit nem szeretnék elítélni, megvan a saját véleményetek, természetes, nekem is megvan…Köszönöm, sziasztok, további jó beszélgetést!

  342. Sztem krva jó mind a film mind a könyv. Én nem szeretek olvasni de miután megnéztem a filmet azt mondtam muszáj lesz elolvasni mert olyan jó. Persze kicsit megijedtem amikor megláttam hogy 504 oldalas, de utólagosan nem bántam meg hogy kiolvastam. Sőt kifogom olvasni a következő köteteket is és meg fogom nézni a következő filmeket is. Am a könyv sokkal jobb volt mint a film. És belőlem is Twilight buzi lett, mitöbb ROBERT PATTINSON buziiii.

  343. Szerintem mind a film mind a könyvek közel sem azért készültek hogy valamit vagy valakit lekoppintsanak. Elolvastam a könyveket angolul, ugye bár már magyarul is jelent meg és alap hogy megnéztem a filmet is.Itt nem arról van szó hogy megint egy elcsépelt vámpiros történet. Meg hogy így HP koppintás úgy HP koppintás. Be kell hogy valljam egy hónapig könyörögtek hogy nézzem meg. MOndom nem nézem mert már unom a vámpiros zagyvaságokat. Amint elolvastam a könyvet más lett a véleményem. Azok a leírások, ahogy közvetititi átadja az érzéseket, csodálatos. A HP könyvek hosszúak és unalmasak. Azok az elcsépeltek mert 7 könyvön keresztül kell húzni mindent. Ennyi a véleményem még ha egy kicsit kusza is. :)

  344. sztem nagyon jó film nem tom miért fikkázzátok ennyire ;( ;(
    és stem ez a film sokkal jobb mint a harry porter szóval ennyi nekem nagyon tetszik a könyv és film is ;(
    és sztem az elző hozzá szólónak is igaza van

  345. Nagyon jó film én már láttam….és egyáltalán nem harry potteres SOKKAL jobb annál!;)És nem 1x nézhető,mert én kevés filmet szeretek de ez….ez valami nagyon jó lett….minden nap megnézem….annyira tetszik;)Csak ajánlani tudom!

  346. …birikkina…én nem akarok köcsögösködni…de a HP ben minden részben egy évet foglal össze az Alkonyatban meg ahogy barátnőm mondta(és ő már elolvasta a 4.részig) hogy a negyedik részben tölti be Bella a 18at…szóval sztem nem a HP a hosszú mert ott 7könyvben 7év van megírva(bocsánat a 7.rész végén ugye van a 19évvel későbbi rész) míg az Alkonyatban meg nincs másfél év megírva 4 könyvben…szóval gondolkozzunk el hogy melyik a hosszú..
    de én nem akarok semmi bántót mondani csak nekem ez a véleményem…

  347. Miért kell leragadni a megszokott vámpíros történeteknél?Ki mondta,hogy az a szabály,hogy nem bírják a napot,a fokhagymát…stb.Épp ezért gáz a többi.Olvastam mind a 4 részt angolul és nagyon tetszett,egyáltalán nem csöpögős.Pedig eddig is szerettem a vámpíros filmeket,de pont azért tetszett ez,mert más,és nem csak az érzelemmentességről szól.Amúgy az Underworld-ökben nem szerelmes a vámpírlány?

  348. Xaida9!lehet hogy egy év egy könyv, de unalmas számomra, ez a saját véleményem, de persze én nem akarok senkit sem meggyőzni arról hogy ez a legjobb film a világon, csak hogy számomra az. És azért elég gáz hogy a Harry Pottert eddig húzzák de ez csak az én véleményem…a két történet nem emlithető egy hullámon…én a könyv hosszúságra gondoltam nem az időre…pontosan nekem az nem tetszik HP-ben hogy nagyon sok év…no mind1

  349. Én a könyvet nem olvastam(de szeretném) a filmről meg csak annyit h elöszőr én csak néztem h minek ekkora felhajtás ez csak egy film!-.-” aztán megnéztem és…….IMÁDOM nagyon tetszik! és mért ne mehetne napra ez is hülyeség meg minden vámpírokról felállított hülyeség úgyanmár ez csak mese !!!! Nem úgy van h a második rászben 18 én azt olvastam meg az ismerösöm mondta h a harmadik kötetben vagy negyedik nem tom meg gyerek szül az edwardnak!

  350. anonymus szépen rendezetten leírtad a véleményedet. :)..
    Az hogy a Harry Potter hosszú lenne?.. az benne egy jó dolog. Ahogy jelentek meg sorra a könyvek sorra olvastam.. nem egyszerre jöttek ki(persze hogy nem ) és ahogy nőttek benne Harryék úgy nőttem én is. Nem a sorozat hanem az idő által. És mivel azonos korú voltam minden résznél amikor olvastam ezért hasonló érzelmi “kalandokon” mentem át. (mint minden ilyen korú gyerek) ÉS szerintem nagyon jó volt hogy minden könyv egy egy évet ábrázol(bár az utolsó könyv nem igazán olyan mint amilyennek vártam. néhány helyen már röhelyes pl amikor Mc.Galagony prof. a Roxforti bútorokat harcba küldi.. )
    Az alkonyatban pedig az a jó hogy sokáig élvezhető az a bizonyos “legszebb évek” kora.. a 17-19 ig. (bocs ha nem pontos az adat ;P)
    Igazából mindkettő olyan könyv amit az ember akkor olvas ha nincs más. Vagy ha nagyon unatkozik. (mármint az én véleményem szerint.. de a nagy rajongók le se teszik a kezükből.)
    Jó persze amikor még 11 évesen olvastam a harry potter első néhány kötetét éjjel nappal azt olvastamés majdnem 20 szor kiolvastam az első 4 könyvet, de ebből a korszakomból hálistennek kinőttem és megtanultam másfelé is nyitni. Sokféle misztikus, és vámpíros könyvet olvastam. És talán az emberekhez ez a twilight azért áll ilyen közel mert eléggé elképzelhető a kissebb fantáziájúaknak hogy lehetséges hogy mégis élnek vámpírok (legalábbis a könyv alapján).
    Hogy egy másik történetet említsek nekem vámpírsztorikból az anna rice könyvek tetszenek nagyon, illetve a darren shan sorozat.
    Az anna riceos sorozat véres, gyilkolós, napfényen elégős vámpírokat ábrázol.
    A darren shan pedig egy teljesen más irányból közelíti meg. Ajánlom mindenki figyelmébe. Rettenetesen gyermeteg a megfogalmazása az egésznek, de van egyfajta varázsa mint a harry potternek hogy könnyen olvasható, és olvastatja magát. És emellé ott van benne egyfajta “erkölcsi tanítás”.. amit levonhat az ember. Én sokmindenen változtattam miután elolvastam. A felfogásomon és a másokhoz való hűségemen, az ígéreteken, és minden máson ami értéknek számit ebben a sorozatban. Ha mindenki úgy reagálna a könyvekre ahogy én eléggé kellemes és becsületes társadalmat lehetne létrehozni, de sajnos ez nem így van. Én ha olvasok valamit, egyesülök a szereplővel amig le nem teszem a könyvet a kezemből, és utána bennem marad néhány jellemző tulajdonsága. Néhány szófordulat amit használt,a viselkedése, máshoz való viszonyulása, vagy az elvei.

  351. hali.amiért igazából hozzá szeretnék szólni az az, hogy egyesek szerint mekkora marhaság, hogy a vámpírok kimennek a napra.olvastam, hogy többen is osztják a véleményem, úgyhogy a többieknek üzenném, hogy TE JÓ ÉG! Ez nem egy szabály, ennek akkor lenne értelme, ha bizonyítva lenne, hogy élnek vámpírok és ilyen meg ilyen tulajdonságaik vannak.pont.ez a képzeletre van bízva.mert egyszer vki kitalálta, hogy megégnek a napban, mindenki leutánozta és már úgy is van?szerintem harry potter se volt pl olyan, mint gandalf.pedig varázslók.na most akkor mi van?szóval ennyi lett volna.egyébként a film és a könyv is remek. a célközönség természetesen a fiatal lányok köre, de nekik is kell filmet nézni, úgyhogy nem értem a fikázásokat sem.

  352. Sziasztok! csatlakozom az előttem szólóhoz… ha nem teccik valami ne foglalkozz vele…am nem vagyok benne biztos hogy a fiatal lányok a célközönség mert anyukám is jól szórakozott rajta és én is… ahogy elnézem a rajongókat szerte a világon nem csak 14-15 évesek vannak közöttük… nah mindegy… Juditkának abban teljesen igaza van hogy attól még mert vannak hiedelmek nem biztos hogy úgy is van. pont ezért lett siker könyv mert szakít a hagyományokkal…. azért mert szegény az érzelemvilágod nem muszáj lefikázni mindent amiben egy kicsit több érzelem van mindt egy fatuskóban!

  353. de ezzel most mit bizonyítotok? még írni sem tud a rajongók többsége, és akkor higgyük el, hogy nem tiniknek szól — minimum agyban ott tart az ide írók többsége, akármennyi évet jegyeznek a személyiben (némelyik utáló is, nem vitás).

  354. elöszőr is te is írtál ide -.-“XD másodszor meg mindenkinek más a véleménye ez tiszteletben kell tartani !!! És bárki írhat elmondhatja amit gondol !!! és az a hülyeség hogy olyanakon akadnak fel az emberek h nem égnek meg a napom-.-“

  355. Nah elsőnek is ez nem Harry Potter közel sem hasonlít rá!!!
    Másodszor, aki nem látta és nem olvasta, az ne fikázza!!!!(Én se fikázok olyat, amit nem láttam)
    Harmadszor, aki látta és elolvasta, az utána fanatikus lesz. :-) (na jó, enyhe túlzás, de a többség igen)
    Nagyon nagy film magával ragad!
    Jah és 30 hete vezette a New York Times bestseller listáját.

    Ennyikeh ^^ :)

  356. Ja és Human mi az, h tiniknek szól? Ez mindenkinek szól ezt mindenki elolvassa!
    Illetve mi az, hogy 16 alá/fölött? Te hány éves vagy?
    A trailer meg szerintem jó.
    Ugyan Human 2percben mit vársz? Filmet?

  357. Tőled igazából semmit nem várok, mert még a HP hasonlítást sem tudtad felfogni (az eladási adatokra vonatkozik).

    Nyilván ami a tiniknek szól, az nem csak nekik szól, van aki 30 évesen is rákattan, de ők a kisebbség, és nem ők a könyv/film célcsoportja.

    Plusz a bejegyzésben én marhára nem a szívetek csücske könyvet szóltam le, csak amit a filmből addig mutattak. Ennyire ne legyetek már korlátoltak, hogy eddig nem juttok el. Hozzászólásról hozzászólásra igazoljátok a posztot, a fikázókat, mindent. Alig van értelmes komment a könyvimádók között (nekik köszönet), és ez szomorú, de nagyon.

  358. Szerintem, ha ez az egész átmegy személyeskedésbe rég nincs értelme a kritikának. Mindenkinek meg van a saját véleménye valóban. Az az érzésem, hogy ezt a filmet vagy szeretik az emberek vagy útálják, hidegen nem nagyon hagy senkit. Nem vagyok film és könyvelemző, hogy talán HP-vel kell e összehasonlítani, fogalmam sincs. De régebben már írtam, hogy a kettő maximum statisztikai adatokban helyezhető egymás mellé. Tény hogy ha olvassuk, ne számítson senki egy Bronte regényre vagy egy S.Kingre mert nem olyan. De a maga egyszerűségével és az érzelmi feszültségek hatalmasak valóban. Én is beleszerettem amikor kiolvastam, aztán a film csak ráadás volt. Várom a következő filmet, a könyvekkel már végeztem. De az biztos ha valaki azért szólja le ezt a könyvet mert a célközönség a 14-20 év között mozog, az nagyon téved…Aki meg elolvasta és tetszett neki ,az bizonyára lelkileg gazdagodott. :)

  359. Sziasztok!
    Az első rész elolvasása után megnéztem a filmet, és nekem nagyon tetszett. Pár nap múlva megnéztük a férjemmel kettesben, és ő azt mondta, ez a rajongóknak készült, mert ő így a könyv olvasása nélkül nem igazán érti. Lehet benne valami, mert nagy vámpírfilm-rajongó a srác, neki elhiszem.
    Elég gyakran előfordul, hogy a jó könyvből rossz/ érthetetlen film lesz. Például a Kárhozottak királynőjének a mondanivalója is valahogy hiányzik a filmből.
    Amúgy meg az igazi Anne Rice rajongók tudják, hogy Lestat is tudott a napon sétafikálni, miután ivott Akasha véréből (ez a jelenet a filmben is benne van, ha jól emlékszem).
    Egy biztos. Szinkronosan nem fogom megnézni a filmet. Először német szinkronnal kezdtem nézni, de az első mondat után lefordultam a székről a nevetéstől. Éljen a felirat! :)
    Mindeninek jó szórakozást!

  360. Tegnap láttam a Twilight-ot. A MOONLIGHT nyomába sem érhet, pedig az sorozat, nem mozi. Szinte minden “poént” láttunk már korábban vagy a sorozatban, vagy más vámpíros filmben. Nincs benne új találmány…talán csak ez a raogyok a napfényben dolog, de az meg pont nem tetszik…legalábbis nekem nem.

  361. Szerintem pedig az érzelemvilága sokkal fontosabb, mint a “vámpíros részek”. Mert ez nem egy akciódús, már azt se tudom ki kit támadott meg dolog, hanem arra épül, hogy hogy teljesedik be 2 “lény” közt a szerelem, miközben pár apróság az útjukba áll (vámpírság, halhatatatlanság, dilemmák, stb). Én két könyv elolvasása után gondolom így. Persze tévedhetek is, de mindegy.

  362. Sztem egész jó a film meg a könyv is….mongyuk igaz h egy kissé csöpögös de attol még joh.mivel nincsenek vámpirok igy bizonyitani sem tudjuk a tulajdonságaikat.szal mér ne járkálhatnának napfényben!!???!!!!a filmben csk az a szar h szarul van megcsinálva!:S nem mondom h rajongo lettem de megfogom nézni az összes részét és olvasni is fogom.az érzelemvilága sokkal fontosabb, mint a “vámpíros részek”.

  363. vááááá.. ne haragudjatok miért írja le ugyanazt hatszor mindenki? már megtörtént a kielemzése az egésznek. nyugi van!.

  364. Emberek komolyan ez már vicc…olvassátok el megtudjátok mi miért és hogyan van ,bár ahogy így elnézem a kommenteket sztem az hogy könyv külön fogalom…már bocsi de nem értem mi az érthetelen ebben a filmben…ááá kész nagyon vicc

  365. Sziasztok, tudom, hogy már lezártátok a topikot és kb. 1/2 éve jelent meg a film, a könyv még korábban, de én csak 2 napja néztem meg a filmet és csak tegnap rendelem meg a könyvet. Nem nagyon van, kinek elmondanom az érzemeimet, amit a film kapcsán érzek, ezért ide öntöm. Nem vagyok sem tini, sem rajongó típus, de még álmodozó sem. Voltak filmek, amelyek megérintettek, nagyon mélyen és bennem maradtak 3-4 napig, ekkor úgy jártam, mintha ködben lennék, csak a filmen gondolkodtam… A Twilight is ilyen volt, egyszerűen elvarázsolt a történet és a szerepek, meg a csodálatos zene. Olyan egyszerű a sztory és mégis annyira különleges. Nekem a Twilight elsősorban a lehetetlen szerelemről szól, arról a szerelemről, amelyről mindenki álmodik, amely elvarázsol, de egyben szétcincál darabokra, mert annyi fájdalmat okoz. Mindannyian (lányok) vágyunk szerintem egy Edwardra, aki megvéd bennünket minden rossztól, de akár saját magától is. Vágyunk a rossz fiúra, aki igazából egy jó fiú és óriási szíve van.
    Egyébként ez az – “annyira akarlak, majd megeszlek”, szerintem nagyon találó volt Stephenietől. Minden testi és lelki vonzalmat magába foglalja.
    Titokban… néha én is szerenék egy Bella lenni és odaadni magam egy Edwardnak, aki szeret, de tudja, hogy sohasem lehetünk egymásé, mint Bella és Edward. Mert amíg én az édes csókjára vágyom, addig neki a vérem jelenti a drogot…amely tűzzé változna a testében.

  366. Úristen, én tudom, hogy csak az eladások tekintetében hasonlították a HP-hoz, de sokan ezt nem tudják, és az alapján szólják le a Twilightot. Ez baromság! Teljesen más a kettő, én évekig voltam, és még vagyok is HP rajongó, de most az Alkonyat nálam valami teljesen új… igazából a filmet láttam először, és kicsit tartottam tőle, mert soha nem láttam még vámpíros filmet, de annyira jó volt, hogy muszáj volt megvennem a könyvet. A könyv pedig szerintem felülmúlta a filmet (tuti, hogy ha először olvastam volna a könyvet, a film nem annyira tetszett volna, lásd pl. HP5…). A New Moont pedig angolul olvastam el, pedig ilyenre még egy könyv se volt képes rávenni. Utána az Eclipse-t és a Breaking Dawn-t pedig kalózban, ami nem volt a legtökéletesebb, de mégis élveztem. Csak hogy konkrét legyen: tegnap délután fél 3kor kezdtem olvasni a Breaking Dawn-t, és hajnali fél 2kor fejeztem be, gépen… szegény szemeim.
    Na jó, egy szó, mint száz: én, aki mindkét sorozatért rajongok, azt mondom, hogy ne hasonlítsátok össze a kettőt, mert teljesen mások. A Twilight alapvetően egy szerelmi történet. És gyönyörű. Pont.

  367. Hú, van itt pár komment… Nekem tetszett a film, pedig 28 éves meglett férfiember vagyok.:) Szerencsére nem tudtam, mire számítsak, fogalmam sem volt a háttértörténetről, nem láttam egy trailert sem (hálaistennek), mert így utólag már biztos vagyok benne, hogy elcseszték volna a filmélményt. Többek között ezért nem nézek soha trailert előre… Így végülis izgulhattam és találgathattam a film elején, hogy milyen teremtmények ezek. A vámpírfilmeket imádom, és engem nem zavart, hogy itt nem a klasszikus vámpírtulajdonságokkal bírnak a srácok. Az egyébként is minden vámpírtörténetnél úgy szokott lenni, hogy az író/rendező hozzáad egy kis saját elképzelést.

    Ami nem tetszett: amikor napfény éri a vámpírokat, történhetett volna valami “élethűbb” dolog… Ne az, hogy meghaljanak, vagy lángra gyulladjanak, na de hogy csillogni kezdenek???

    A női főszereplő játéka tetszett, viszont a vége felé már kezdtem kérdőn nézni, hogy tényleg csak ezt a búbánatos-világfájdalmas arckifejezést tudja produkálni? Emlékeim szerint egyetlenegyszer mosolyodik el a filmben, de akkor is csak úgy ímmel-ámmal. Mivel nem olvastam a könyvet, nem tudtam, milyenre írta meg a lány karakterét az író, de ha ott is végig ugyanazt az arcot vágja, akkor nem szóltam (viszont nem is tartom szerencsésnek).

  368. Elolvastam a könyvet, és még utána ráadásra már 4szer megnéztem a filmet, nem tudom kikapcsolni az agyamat, csak ezen gondolkodom. A párom azt hiszi, szerintem, hogy bolond vagyok… A könyv olyan volt, mint egy extrákkal teli DVD a film után… A könyv után afilm, már nem volt olyan jó, de általában így van, erre számítottam is. Viszont elhatároztam, hogy bármennyire is szeretném, most nem olvasom el a többi részt, addig, amíg készül film belőlük. Általában nem szoktam ilyet csinálni, de most annyira szerelmes lettem a filmbe, és így unblok az egészbe, hogy nem szeretném, ha csalódás lenne az ősszel megjelenő New Moon. Még nem tudom, hogy hogy birom ki… “I have to find the will”. de a film után azonnal elolvasom a könyvet is, ebben a sorrendben egyszerűen szuper. Letöltöttem az összes zenét és ez megy mindig. Remélem nem kattanok be így: majdnem bekötött 27 éves fejjel.
    A szerelemért MINDENT!!!

  369. Szerinted ti nagyon irritáló kis hülye takonygombócok vagytok akiket az apjuk nevelt semmi fantáziátok nincs nem beszélve arról milyen kis agyament érzelmileg fogatékos személyekhez szólok!Bekaphatjátok!!!!!

  370. én csatlakozom az előttem szólóhoz!!ti még nem is láttátok ezt a filmet/olvastátok ezt a könyvet!!Miért? Brad Pitt és a hülye lövöldözős játékok ,mindig ugyanarról szóló akció filmek jobbak????????tényleg érzelmileg fogyatékos kis takonygombócok vagytok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  371. ez most bennhagyom, ennyi, a szegénységi bizonyítványt a kettes ablaknál veheti át kedves kisasszony.

  372. Azért, mert 13 éves vagy, és valakinek nem tetszett a film, attól még nem kéne ennyire begurulni…. És sztem sok ember van aki nem csak AKCIÓ filmeken nőtt fel, meg Steven Segalon, hanem normális filmet is néz…

  373. én már elolvastam mind a 4 kötetet.az utólsó volt a legizgalmasabb:)elég szépen összefűzi a szálakat Stephenie.nem tipikus vámpírsorozat de jó:)kifejezetten.és a tiniket is olvasásra ösztönzi.a film mint általában szokott lenni halvány mása a könyvnek de azért az is elmegy.

  374. hmm… kicsit meglepődtem amit az a bizonyos “anyátok” írt. Nem értelek. Te már olvastad egyáltalán, ha ekkora a szád?? hmm…? Azért örülök, hogy leírtad a véleményed, mert akkor TUDJUK, hogy vannak ilyen HÜLYÉK is akik mindent megtesznek, hogy másoknak HATALMAS sebet vájjanak a lelkébe=) Legközelebb figyelj oda mit beszélsz, mert ez másoknak BÁNTÓ=)

    Nos, a vélemyénem: IMÁDOM! Egy barátném ajánlotta és őszintén szólva az első mondatnál beleszerettem=$=) És TISZTELEM azokat akiket a filmben láttam, mert nagyon sokat dolgozhattak rajta, hogy ebből a könyvből JÓ film legyen=) És persze azt, hogy MÁSOK meg ELOLVASTÁK a könyvet és szeretik. ÉS azt a bizonyos személyt aki “anyátok” néven képes ide beírni egy ilyen üzenet^____^ hát akkor kedves “anyátok”, légyszives NE beszélj csúnyán. Lehet, hogy gyermek fejjel gondolkozom, de a magyar órákon NEM padra kéne firkálni, hanem FIGYELNI. Mert véletlenül még javadra válhat =D

    Nos, akkor a többieknek kellemes olvasást és film nézést, “anyátok”-nak érdekes magyar órát.

    szijjasztok^_________^

  375. Elolvastam egy darabig a hozzászólásokat, de nem volt erőm az egészhez:)

    Én a héten láttam a filmet..ez volt az első élményem ezzel a sztorival kapcsolatban. Másnap megvettem a könyvet..de a film után már nem olyan izgi, mivel tudom mi lesz benne:)
    A Moonlight-ot angolul fogom olvasni, sőt lehet a többi részt is:))

  376. Lehet egy kérdésem? valaki megmagyarázná milyen ragozásban van ez a mondat? :D ” Szerinted ti nagyon irritáló kis hülye takonygombócok vagytok ” Amúgy meg gratulálok! xD
    És az irodalomórai figyelés valóban jó tanács:)

  377. Hi all!

    Én olvastam a HP- könyveket az eddig játszott filmeket pedig már vagy 10 milliószor láttam. (Mondanom sem kell, h már kívülről fújom a szövegeket :D ). Imádom a Harry Potter történeteket. Nem rég kezdtem olvasni a Twilight-ot és már a filmet is láttam. Be kell látnom némi hasonlóság van, de mégis más a két dolog. A Twilight fordítása (sztem) nem olyan jo mint a HP-é,de van olyan izgalmas. Ok, ok egy vámpír és egy halandó ismerős sztori, de a háttér történet… huh. Ami a filmet illeti sztem nagyon jol sikerült, a tömör lényege benne van, bár aki a könyvet nem olvassa sok dolgot nem ért, vagy nem lesz átlátható neki a szűkös esemény sor.( Megjegyzem a HP filmekkel is ugyan ez a helyzet, sok dolog ami akönyvben van a filmben nincs ) De ha bele olvasunk a kis részletek sokat váloztatnak a szemléletünkben és az a (kb) 2 órás film nem lesz elvesztegetett idő az életünkben. Szerintem ez a film szórakoztató; vicces, romantikus, varázslatos és egy másik életfelfogás szemlélöjévé tesz. De persze izlések és pofonok :D Én nem csalódtam benne

    xoxo

  378. Az anyám kenyerét!Az ember könyörög a fantomnak, hogy szívja ki a vérét.Nosferatu forog a koporsójában.

  379. Ez az egyik legjobb vámpíros történet, amit valaha láttam és olvastam! Igaz, hogy TÉNYLEG lerágott csont a sztori és a filmben is sok a számítógépes gagyiság, de valami mégis megfogott benne. Netről leszedtem a folytatást “könyvben” és egyszerűen nem tudom abbahagyni az olvasást. A szereplők fantasztikusan lettek kiválogatva. Nem egyszer nézhető. Én vagyok az élő ellenpélda. Én minden nap megnézem. Függő lettem :D Fantasztikus alakítás! Én is imádom és az összes vámpírba szerelmes vagyok aki szerepel a filmvásznon és a könyveben :D Én sem akartam letölteni először…sorozat…megint?! De érdemes. Nem tudom miért kritizálnak, ha nem is láttál/olvasták…

  380. Sue, egyetértek veled. Énis olvastam a könyvet, és szomorúan látom hogy mindenki szidja a filmet a könyv elolvasása nélkül. Nekem a film is tetszett és tetszett az Edwardot alakító srác is. A Harry Potterhez köze nincs, nekem ilyen eszembe se jutott.. Remélem hogy a másik két könyvet is megfilmesítik, mert nagyon izgalmasak, és ha valakinek ez az első rész elcsépeltnek tűnik, a másik kettő garantáltan nem fog. Nekem a főszereplő lány alakítása nem mindig tetszett, de ez nem olyan nagy dolog. Valakinek biztos tetszett. A film nézése közben bennem fel sem merült hogy miért érezhet egy vámpír. Csak akkor tűnt fel hogy nem nagyon vámpírosak, mikor főz a család Bellának és viccelődnek. Ott annyira hétköznapiak. De szerintem ami a leglényegesebb, az a film elején hangzik el. Meghalni valakiért akit szeretsz – ez jó halálnak tűnik. Inkább ezen rágódjon akinek ellenvetése van…:)

  381. ha a vámpír olyan lenne benne, mint a többi, akkor nektek az lenne a rossz milyen unalmas..:D

  382. Én imádom a twilight-ot és tényleg nem csal bennem van a “hiba” mert általam már majdnem a fél osztály szereti van aki jobban van aki kevésbé…na szal. már nem sok újdonságot tehetnék hozzá..talán csak annyit hogy:
    itt sokan ki voltak akadva hogy “koppintás meg “lerágott csont”
    1. ha koppintás, könyörgöm ha egyszer jó akkor jó! nem mindegy most hogy az erdős jelenet tisztára olyan mint a hp-ban a tiltott rengeteg…külömben is a az az egész kis társalgár egy kocsiban zajlik le,annak jobban örülnének a kritikusok?…amondó vagyok, aki kritizálni akar annak igazából mindegy hogy milyen,ha nappal van,az a baj(“szét kéne égniük”), ha éjjel van, az a gond(“nincs benne semmi újítás”) meg kell hagyni az íróknak a szabadságot! és szerintem nagyon igaz hogy a könyvben elmondja Edward hogy ezek a dolgok a fokhagymával a koporsókkal meg a denevérré-válással és a hamuvá égéssel kapcsolatban-mind babna:)
    2.szerintem nem baj ha egy könyv vagy film lerágott csont,ha van benne újítás, vagy bármi amiért érdemes megnézni..és büszkén mondhatom: a Twilight ilyen!!!

    Én igazából nem vok nagy olvasó(legalábbis nem régóta) pár éve a Harry Potter szeretette meg velem a könyveket és ezért ökökké hálás leszek J.K. Rowlingnak és ezért nem mondom hogy “a Twilight a kedvencem”(persze holtversenyben 1. helyen áll a hp-val és 2. a gyűrűk ura) de most pl. nem tok olvasni mert nincs nálam a könyv és, igaz már mindet olvastam, elvonási tüneteim vannakXD

    Hadd száljak be azok sorába akik már elmondták a szkeptikusoknak: NE ÍTÉLD MEG A KÖNYVET A BORÍTÓ ALAPJÁN!(mondjuk ennek a borítója is szépXD)
    am.14 éves vok:)

  383. “anyátok”-nak üzenem:
    elég kínos hogy ennyire primitíven tudod kifejezni a véleményedet….őszintén sajnálom az ilyeneket mint te!..komolyan..nem baj ha nem szereted, de mi jogon ítélsz el minket??Ha? “ízlések és pofonok”-nem hallottad még?..mondjuk ha így ki bírsz akadni egy film/könyv miatt, akkor szerintem fel kellene keresned a pszihológusodat!És azt ajánlom menj olyan weboldalra vagy akárhova ahol elviselik tőled ezt a hangnemet, de mi köszönjük szépen nem kérünk belőle!

  384. A könyv olvasása nélkül tényleg kevésbé érthető és átélhető a film. Egyébként én borzasztó finnyás olvasó/néző vagyok a történet egyszerűsége a megragadó. Nem kell mindig világvége, rovarinvázió stb…vannak értékelhetőbb dolgok is , amelyek kevésbé feltűnőek.

  385. Vikinek üzenem, hogy nem, nem kattantál be. Én 27 éves vagyok, elolvastam mind a 4 könyvet, és a be nem fejezett 5-et is. :) A filmet is megnéztem legalább 3x, és a zene sem megy ki a fejemből. :D

    És a barátom szintén nem egészen érti mi történik velem. :D

  386. én szerintem a történet az jó, mármint elolvastam a könyvet és nagyon tetszett, sőőt alig bírtam letenni, de őszintén szólva a filmben nagyot csalódtam..

  387. Azt mondtam hülyeség. Egy vámpír történet, meg szerelem, meg stb. De mikor nem tudtam mit csinálni megnéztem a filmet, és azt mondtam: anyád. Fiú létemre rohadtul bejött a film, és elfogom olvasni a könyveket is:D Valahogy engem is eléggé megfogott (pedig lányos film)… Az utóbbi időben 2x is megnéztem, nagyon tetszett, pedig az ilyen filmeket nem nagyon szeretem.

  388. csatlakozom az elöttem szolohoz elolvastam a tartalmat es aztmondtam fuj majd a baratnömmel egyszer megnezem ha almos leszek addig is tud mit nezni míg én alszom . aztan igy is lett de a varakozasom ellenere nem aludtam el söt igaz kicsit nyalas de kajak bejött szóval nyugodtan lehet csekkolni annyit megér

  389. hát én szeretem a romantikus vígjátékokat, meg olyan érzelmesebb fajta vagyok, és fiú létemre még a HSM is tetszett(!), na de ez a film valami hányinger, de hogy néhány jelenetnél már olyan nyáltenger volt, fetrengtem és azt kérdeztem MIÉRT BÜNTETSZ ISTENEM!? mellesleg valami hihetetlen bugyuta volt az egész történet, és 122 perc alatt szinte NEM TÖRTÉNT SEMMI.

    …de a látvány világ fasza volt.

  390. sajnálom hogy ez a véleményed:S..am sztem egyáltalán nem nyálas..és ami történetet illeti igazán akkor fogod meglátni mikor összeáll a többi résszel én már mindet olvastam..és bátran mondom…fantasztikus.

  391. a film tetszett, bár előbb láttam mintolvastam volna. a könyv persze sokkal nagyobb élményt nyújt, DE a fordítás néhol eléggé el van baszva, rendesen. ilyenkor sajnálom hogy az angol tudásom még nem elég fejlett ahhoz hogy nekivágjak angolul :D ha tehetitek inkább olvassátok minthogy nézitek a filmet, és ha prő angolosok vagytok akkor inkább eredeti nyelven ;) btw meg minnyá hozza a postás bácsi a new moont wááá mikkor lesz már kedd :D
    /fiú, 18/

    még valami:
    netán ha megveszitek a könyvet akkor mindenképpen a keményborítós változatot ajánlom mert, a másiknak a műanyag borítása nagyon hamar lejön meg sérül, és elég szarul néz ki utána + pár száz forint és időtállóbb lesz a könyv annyit megér sztem.

  392. A 3. és 4. kötetnél már tényleg a keményborítósat kell megvennie annak, aki nem akar fél évvel tovább várni – ennyi idővel később adják ki ugyanis a puhaborítósat. Azért nem gyenge marketingfogás… :)
    Az Újhold könyvben jó (bár még nem értem a végére, mert írnom kell a szakdogámat is, sajna), kíváncsi vagyok, milyen lesz megfilmesítve. Ősszel kiderül.
    Gondolkodtam azon, hogy egyesek itt nagyon el vannak ragadtatva az Alkonyattól, míg mások Conan Doyle könyveit állítva elé mércéül, utóbbiakat mutatva be magasabb szívonalúként. Az én véleményem, hogy az Alkonyat természetesen nem szépirodalom, hanem jó minőségű ponyva. De ne felejtsük el, hogy megírásuk idején a S. Holmes könyvek is azok voltak, ma pedig szépirodalomnak számítanak (ha elég tágan értelmezzük), és több más könyvvel is ez történt. Szóval nem tudhatjuk, hová sorolják ezt a Twilight Sagát 100 év múlva. Most (legalábbis az én mércém szerint)nyilvánvalóan nem éri el Dosztojevszkijt, Szabó Magdát, vagy Kunderát, de a szépirodalom kategóriája folyamatosan változik, ezért fölösleges összehasonlítgani ilyen téren.

  393. “míg mások Conan Doyle könyveit állítva elé mércéül” – bocsánat, elírtam: nem “állítva”, hanem “állítják”

  394. Sziasztok! Én úgy gondolom hogy ez a sok-sok comment
    magáért beszél. Fiú vagyok és kb 4x láttam a fílmet és nagyon tetszik:) nem értem a negatív commenteket(mondjuk tökéletes film ami mindenkinek tetszene, olyan MÉG nincs)És én azt mondom h attól jó a film hogy a vámpírok nem olyan tulajdonságokkal bírnak mint a többi vámpíros filmekben…elfogom olvasni az összes kötetet,jah és szerintem nem annyira lányos film mint amennyire azt írták sokan.Már alig várom a Novemberben érkező New Moon c. részt! (Hol van még November:()

  395. Ez egy nagyon jó film. Körülbelül 3x megnéztem már és még jó néhányszor megfogom:P:D…és a HP-s hasonlitgtást fejezzük be!!-véleményem szerint az egy végletekig unalmas, gagyi mese…kiráz tőle a hideg…

  396. Szerintem ez egyáltalán nem egy koppintás. Annak tűnhet, de aki olvassa vagy megnézi a filmet, láthatja, hogy nagyon is figyelemre méltó. Érdekes, érzelmes film, amilyet minden lány szeret. A Harry Potternél sokkal természetesebb, nem annyira a fantázia világában él. A szereplők is remekül alakítják a karakterüket. Én nagyon várom a folytatást!
    14 éves

  397. Hát én most néztem meg a filmet szinkronizálva. Az eredetihez képest borzasztó… Pl. Rosalie hangja egyszerűen rémes, Bellához sem illik Csuha Bori… a többit nem is sorolnám… Részemről maradok a feliratos változatnál…

  398. ahogy olvasom a fórumot…kb az első 100 csakis mocskolás…kb az utsó 100 pedig rohadtul rajongótábor :D
    az utsó 100-ba magamat is beleértem :)
    amúgy én még csak a Twilight-ot olvastam (filmet nem néztem)és nekem ez így azért tökéletes mert úgy képzelem el az arcokat,az embereket, a helyszíneket (persze minden le van írva de én a kisebb részletekre gondolok :D )ahogy nekem tetszik és így kellőképpen belezúgtam Edwardba xD
    nagyon szeretnék már magamnak egy Újholdat :)
    örök hála Stephenie Meyernek!!!

  399. Szerintem a legtöbb fiú úgy itélkezik a filmről h még nem is látta! Mert h: fúj ez egy romantikus film…xD

  400. ti meg úgy ítélkeztek csomó fiúról, hogy nem beszéltetek velük. Néha azért fáj a fejetek, nyugtassatok meg.

  401. heyho..

    hát én olvastam mindkét történetet, a harry potter-t meg a twilight-ot is, de szerintem egyikröl sem lehet elmondani h unalmas lenne..
    ne gagyizzátok már le a harry pottert könyörgöm!! ez fáj..
    tök jol kidolgozott történet..nem hinném h a twilight a nyomába érne..
    filmben a twilight jobban kidolgozott, bár nem tom h hasonlitanám össze a kettöt mivel az egyetlen közös elem benne robert pattinson.és még igy is nehéz mivel a harry potter-ben kb 10 mondatot mond, itt meg föszereplö..

    jah és arrol h a fiukat idegesiti a twilight..nem a film zavarja öket hanem a hiszti, amit egyesek levágnak, mert ha meglátnak egy twilight posztert bepisilnek..-.-” ez gáz..jo lenne ha összeszednétek magatokat csajok..

    igen én is lány vagyok és NEM, NEM lettem szerelmes robert pattinsonba..^^ *büszke*

    nah bye

  402. Ajjajj…kritika! :) Szerintem Robert izlés kérdése…mondjuk én fiu vagyok szal nem vagyok benne a témában:)

  403. jo persze izlés dolga..nem mondom h ronda, de amit egyesek lenyomnak az azért tulzás, nem?

  404. egyébként a jol kidolgozott alatt azt értem h van benne elég látványosság, bár nekem nem tetszett annyira..söt..
    ha azt akarom látni h huu mien jo effekteket raknak egy filmbe, akk megnézek vmi “tucatfilmet”, ahol a kinézet szuper viszont amögött meg nincs semmi..az egyetlen szinész aki tetszett nekem ebben a filmben és viszonylag jol játszott Cam Gigndet (James)…

  405. Mondjuk az tényleg túlzás h ha már meglátják Robertet egyből hisztiznek-.-

  406. Hi mindenki! Egy kérdés: Külföldi oldalakon sokan a Roswell sorihoz hasonlítják ez a filmet. Kérdésem az lenne, van-e alapja? Csak mert nálam a Roswell kultnak számít és nem szeretnék így leülni a film elé.

  407. Nyugodtan nézd meg a flimet nem fogsz csalódni benne, nem hasonlít a Roswell-hez :)

  408. jaj hát a film gyalázat és ezen robert huncut mosolya sem segített :( még mindig nem tanultam meg h olvasás után nem nézünk filmet
    de most komolyan… aki nem olvasta, az azt sem tudja miről szól kb… annyit dumálnak, filmben meg csak jönnek egymás után a dolgok, nem is tudjuk miért, mert nem beszélnek róla… namindegy nem hergelem magam :D amúgyis az egyetlen film ami jobb volt mint a könyv, az a gyűrűk ura :)

  409. Igazad van.. Rob Pattinson nem akkora álompasi hogy össze kelljen kanalazni ha meglátom.. És elég idegesítő amikor a 11 éves kis csaj jön velem szemben az úton és sikongat mikor meglátja a plakátot.. Bár ebben közre játszhat az is hogy alapból nem úgy állok hozzá a filmekhez hogy a keressünk benne egy szépfiút hogy jobb legyen a film.. Persze észreveszem ha van benne de nem kezdek rajongani érte..
    Én elolvastam most a New Moont kicsit a közepe táján már unalmas volt hogy Bella annyit szenved és milyen szar neki.. de nem volt rossz.. viszont míg az elsőrészt egy félnapalatt elolvastam addig ezt három alatt sikerült..

  410. Nem olvastam a Harry Pottert, bár a történetet én is ismerem.
    A Twilightot viszont nemrég olvastam, és azok közé tartozom akik szerint semmi köze nincs a két történetnek egymáshoz. Egyértelmű, hogy mindkettő teljesen más világ.
    És igenis nagyon tetszett a Twilight. Soha nem olvastam még ilyen, vagy ehez hasonló könyvet.
    Nagyon idegesítenek azok akik nem olvasták, csak a filmet látták, és ezáltal lettek “szerelmesek” a történetbe, és istenesítik, ugyanis én a filmet is láttam, és közel nincs olyan jó mint a könyv. Egy filmben képtelenség úgy ábrázolni az érzéseket ahogy azt egy könyvben le lehet írni. A film nekem nagyon tömör volt, olyan mintha kiszedték volna a könyvből az összes párbeszédet, és ebből készítették volna. Meg aztán az is rettentően idegesítő volt a filmben, hogy úgy tűnt mintha egyetlen hét leforgása alatt történtek volna az események. Viszont a könyv olvasása közben valóban lehetett érzékelni hogy hónapokról van szó.
    Ez a könyv nemcsak idétlen vámpírokról, és a tipikus “tiltott szerelemről” szól.Ez annál sokkal több. De ezt nem lehet szavakba foglalni, sőt még egy film sem alkalmas arra hogy mindezt bemutassa. Ezért kell mindenkinek elolvasni a Twilightot! :D

  411. Olvastam itten, hogy pár ember szerint, aki nem olvasta a könyvet, sok minden nem jön le neki a filmből. Ez teljesen igaz (sajnos), már azért is, mert vannak benne elég durva következetlenségek, és logikai bukfencek, de hát ez még egy filmet sem akadályozott meg abban, hogy kultuszt csináljon, ugyebár…
    Robert Pattinsonról meg annyit (a belezúgott hölgyek /és – tekintetbe véve, hogy a XXI. századot tapossuk – urak/, védelmében), hogy amikor én voltam tinilány, mi Nick Cartertől pisiltünk be, ha megláttunk róla egy 3 centis képet a Bravóban, ilyen “ikonjai” minden évjáratnak voltak, aki az ellenkezőjét állítja, vagy hazudik, vagy szörnyűséges érzelmi sivatagban nőtt fel szegény. Úgyhogy hajrá lányok (vagy fiúk), ne szégyelljetek belezúgni, tapétázzátok ki vele a szobátokat és ragasztgassátok tele a tolltartótokat, merengjetek róla, ne törődjetek a kiábrándult “nagylányokkal”, akik lesajnálnak Titeket! :)

  412. Jó az Eclipse is, de azért az utánozhatatlanul színes és kifejező magyar nyelven nyilvánvalóan sokkal élvezetesebb lesz. Várom, hogy lefordítsák.

  413. nekem nagyon tetszett, nem főleg a sztori, hanem az alakítás, a filmes megoldások, a zene, a zene az nagyon nagyon

  414. Tényleg igaz h Bella a második részben a másik sráccal fog összejönni? Remélem nem mert meg sem nézem!!! Azért szemétség h Edward otthagyja Bellát!!! Nem ezt vártam!!!

  415. “egy kétcségbe esett lány”:
    SPOILER!!!nem, nem fog, és ne aggódj, olvasd el a könyvet,(ami mostanság jelent meg) abból minden kiderül és mindenre választ kapsz.

  416. Én olvastam a könyvet is, már ott szerelmes lettem Edwardba. utána megnéztem a filmet,mert barátnőm ájuldozott,hogy milyen jó pasi Edward. Megnéztem a borítót,és kiröhögtem,hogy nem vicceljen már,nem is néz ki jól. Majd elkezdtük nézni a filmet, és kb. a 20 perc után ismét “szerelmes lettem”. utána ugyanez megtörtént,fogadtam egy másik barátnőmmel,hogy szerelmes lesz ebbe a “ronda” pasiba, nem hitt nekem, de a 20. percbe ő is szerelmes lett. jobb színészt nem is választhattak volna Edward szerepére! mondjatok egy színészt,aki jobb lett volna nála! Ja,és ez nem az a tinirajongás nálam,mert én is rajongtam Nick Carterért tini koromba, tehát én már ezen túl vagyok… Jah,és anyám is rajong érte,pedig már az 50 felé közeledik…

    Szerintem minden nő,aki megnézi,legyen az 10-20-30-40-50 éves,utána egy saját Edwardot akar magának.
    Ennél szenvedélyesebb filmet még életemben nem láttam,és nem is fogok ezen kívűl…
    És azok akik olyanokon akadnak fent,hogy Edward nem ég meg a napon,mert vámpír…stb, az először szánjon rá egy kis időt,hogy megnézze a filmet(ha már olvasni nem akar),és utána dumáljon…
    KI VAN HANGSÚLYOZVA,HOGY EZ CSAK MESE,ÉS ELTÉR A TÖBBI BESKATULYÁZOTT VÁMPÍRTÖRTÉNETTŐL!

  417. Kiolvastam a könyvet is, sokkal jobb mint a film:D Neki kezdek majd a New Moon-nak is :D Ez a történet megfogott:D

  418. Én már az összes részét olvastam és nagyon tetszenek főleg az Eclipse és a Breaking Dawn a kedvenceim 2. az Twilight és 3. a New Moon(nekem kicsit kevés benne Edward:(…de ettől függetlenül imádom!:D..mindenkinek csak ajánlani tudom őket!

  419. Szerintem a film sokkal jo,mert valodi kepet latunk a szineszek erzelmeirol nem kell elkepzelnunk.Edward egy Isten:)…Es ez dobja fel az egeszet ,teszi titokzatossa es vonzova ot hogy vampir.Imadom nagyon jo tiniregeny:)

  420. A film nagyon ott van a toppon!
    Az hogy felhős időben kinn vannak az fogadjátok el, nem lehet minden vámpíros filmet sötétben forgatni, az már nagyon unalmas.
    Az a legjobb a filmben, hogy romantikus de nem nyálas és ölnek benne de nem a gusztustalan kategória.(pedig én aztán a Pengét is nagyon szeretem). Attól jó h más :)

  421. A film csattanója nem a vámpíros vonal. Így azok akik MÁR csak a vértől csöpögő, belekkel gazdagított díszletet tudják értékelni azoknak természetesen nem fog tetszeni a film. Mindenképp érdemes a könyvet is elolvasni annak aki a kisebb részleteket is képes méltányolni.
    Számomra elég elkeserítő, hogy ennyire lecsökkent a filmnézők ingerküszöbe, és már csak a felháborító filmekben lelik örömüket.Már nem számít a látvány vagy a hanghatások.Ez van nekem nagyon tetszett, pedig nem vagyok tini.

  422. igaza van azoknak akik védik a könyvet. vki úgy ír róla véleményt h el se olvasta. én már mind a 4-et olvastam (+ a midnight sun-t ami Edward szemszögéből mutatja be a története, de az csak 12. fejezet és még lesz folytatása ) és egyikben sem csalódtam!! ilyen jót még életemben nem olvastam. mi abban a rossz ha egy vámpír szerelmes??? én kifejezetten örülök h végre valaki ilyen érzelmekben gazdag könyvet írt, nem pedig olyat ami teli van gyilkolással. különben Stephenie Meyer-t megválasztották az év írójának és a Breaking Dawn-t (ez a sorozat 4.része) pedig a legjobb könyvnek!!úgyhogy sztem nem kéne előítéleteket írogatna úgy h nem is tudjátok h miről szól!!!

  423. Harry Potter és Alkonyat közös vonása, hogy mind kettő elég nagy rajongótáborra tett szert, és hogy a rajongók nemcsak a filmet nézik, hanem a könyvet is olvassák. semmi más közös nincs benne.Sajnálom hogy sokan kritizálják a filmet és a könyvet anélkül hogy látták/olvasták volna..gondolom az ilyenek anno a harry pottert fikázták minden nézés, és olvasás nélkül. Engem a szobatársam nyaggatott hogy vegyük meg, nézzük meg…semmi kedvem nem volt hozzá..mert hogy milyen cím már h alkonyat, nem tudtam hogy miről fog szólni, azt sem h hol mekkora sikert aratott…és tetszett.jó volt.már a breaking downt olvasom.erről ennyit…ha vmiről én negatívan mondok véleményt, akkor előtte már láttam v olvastam fikázásom tárgyát.

  424. Sztem senki ne mondjon véleményt addig amig nem látta!Az elején én is azt hittem hogy ezt soha nem fogom megnézni,de az iskolában megnéztük egy helyettesitős órán és én nagyon köszönöm annak aki ezt választotta mert valószinű soha nem néztem volna meg,pedig ez egy k…. jó film!!!

    ÉN CSAK ANNYIT MONDOK,HOGY EGY K…. JÓ,NÉZZÉTEK MEG!!!!!!!:)

  425. az egész filmnek mindössze annyi haszna van, hogy népszerűsíti a MUSE-t!!!!!!!!!!!!

  426. Eperke81 én is igy gondolom, én sem akartam megnézni,de az egyik bnőm mondta nézzünk meg és nagyon örülök, hogy láttam .Azóta még 2x megnéztem,sőt életemben először magamtól nekiálltam egy könyvnek ami a: TWILIGHT!A könyv is ugyanúgy magával ragadt akár a film!
    Szerintem meg épp az legjobb benne,hogy nem a begyöpösödött vámpírsztoriról szól!
    Tehát NE a poszter és a hozzászólások alapjána mondjatok véleményt,hanem nézzétek meg vagy olvassátok el!

  427. szerintem jó film csak napsütésben nem kéne mászkálniuk…és a Buffy meg a Kárhozottak Királynője(Queen of Damned) is jó film..

  428. Nem tudom minek leszólni egy filmet, csak azért mert nem jön át rajt a könyv igazi hangulata, mondanivalója, és az, ami ezt a mesét a művészet magas fokára emeli. Most elsősorban a könyvről beszélek: legtöbb irodalmi műben megtalálható bizonyos archeszituáció: ami ősi, általános emberi sorsot összekapcsoló alaphelyzetet jelent, de nevezhetjük lerágott csontnak is. A filmben nehéz a könyv lélektani voltát hangsúlyozni, pedig pont emiatt értékes: ilyen szinten leírni azt, hogy milyen lelki, szellemi fejlődésen megy át vki, aki mer szeretni.

  429. Helo,

    Nem Leszólni szeretném a filmet és nem kötekedni szeretnék. Láttam a filmet és ez a Blog arról szól, hogy írd le a véleményed… Na, akkor bele is kezdenék.
    Olvastam a Harry Potter Könyveket (nem mind) és láttam a filmeket is(amennyi eddig elkészült). Tehát igazán csak a filmeket tudom összehasonlítani, a könyv részbe én nem szólnék bele. Szerintem lehetséges, hogy ez a film/filmsorozat(ha készül még a könyvek alapján)nemhinném hogy a Harry Potter sorsára jut és híres lesz.
    Szerintem ez a film erősen az érzelmekre hat. Nemigazán “cselekmény-orientált”. Helyette inkább egy életérzést mutat be. Milyen amikor valaki tényleg szenved az elkerülhetetlen sorsa miatt. Harry Potter is egy hasonló “kölök” volt. Akit nagyon lehetett/lehet félteni szurkolni neki. A cselekményekben izgultunk meg minden. Az Alkonyat ezzel szemben szerintem inkább divatból lett híres és nem annyira vászonra való.
    Utoljára szeretnék elnézést kérni azoktól akiket megbántottam(gondolom akiknek tetszett) és nem azért írtam, hogy táptalajt adjak az “ócsárolós” oldalnak.

  430. Ann@ :nekem is pont igy van a sztorim!:)Én is most akarom megvenni a könyvet,mert az egyik bnőm könyvébe beleolvastam és azóta feszülten várom azt a pillanatot,amikor folytathatom!

    Benjoe1412: Abban igazad van,hogy ebben a filmben nincs annyi történés,mint a harry potterben,de úgy tudom,hogy a 2. rész jóval izgalomtelibb lesz!Sztem szeptemberbe nézdd meg!;)

    Twilight FOREVER!!!(l)

  431. Szerintem nem kellene ennyire lenyomni sem a filmet, sem a könyvet. Nekem nem az első vámpírtémájú könyv élményem. Azon belül nem is a legrosszabb. Attól, hogy nappal tud járni kelni egy vámpír, még lehet hogy nem kellene leírni. Ez csak az író saját fantáziájának szüleménye, amit ezúton köszönök meg neki. Nekem sikerült a könyv elolvasása közben kirekeszteni a rohanó életem nyűgjét-baját. Örülök, hogy megírták! :) pá kabóca55

  432. Nos én idén vagyok 30, és férfi. Szeretem a Casino-t, a Remény Rabjait, a Titanic-ot,a Gyűrűk urát, Harry Pottert, az Ál/Arc-ot, a Moulin Rouge-t, vagy éppen a Kill Bill-t, nem beszélve az Igazából szerelemről, és a Gettómilliomosról. Azt hiszem ezért a stílusok iránti objektivitásom nem megkérdőjelezhető, ezért írtam le a fenti filmeket. Tini sem vagyok tehát nem esem túl könnyen Plátói szerelembe egyik szereplő iránt sem :) Tényleg meglehetősen sok filmet láttam, és ez szerintem a következőkben zseniális:

    -Érzelemvilág(szerelem, magány, vágy)
    -Színábrázolás
    -Zenei aláfestés(Ez is valami hihetetlen hangulatos)

    Sajnos ha valaki bele akar kötni megteheti, ugyanis a történet néhol sablonszerű, és a végjáték sem eget rengető. Ennek ellenére vannak momentumok melyek igen is annak hatnak, legalább is nekem. Jó film egyedi és stílusos, nem a story, vagy éppen a kiforrottsága miatt, de sokféleképpen lehet elemezni egy filmet. Mindenki azt lát amit látni akar. Szerencsés az aki jót is próbál látni valamiben, amellett persze hogy nem szabad előnytelen kritika nélkül hagyni sem azt ami megérdemli a negatív kritikát. Én mindkettőt megpróbáltam és jobban tetszik mint nem. Nálam ezt dobta a gép. Csak lehúzást leírni nem korrekt.

  433. Sziasztok!

    Imádok olvasni, szinte bármit, bevallom csak azért hoztam el a barátaink 14 éves lányától a könyvet, hogy olvassak valamit. :)Aztán magam is meglepődtem, mennyire lebilincselt.El fogom kérni a második részét, most már biztos.
    Ami igazán tetszett benne,/ azt már valaki előttem leírta, bár az összes kommentet nem olvastam végig, bocsi/az a két főszereplő közti érzelem olyan szintű leírása, amibe bevallom őszintén néha beleborzongtam.Fantasztikus.
    Igaz többször megfogadtam, hogy olyan filmet nem nézek meg amit előtte már könyvben olvastam, azért úgy gondolom, megszerzem dvd-n, bár lehet, nem tartozom a célcsopotba. :)

  434. Szerintem ez a film úgy gáz, ahogy van, meg ne viccelődjünk már, fénylő vámpírok…Ez teljesen gagyi, nem beszélve arról, hogy az alapötlet biztos nagyon jó, de ennyit jelent ha valaki nem tud írni, és még a nevét is adja hozzá. Ráadásul az igazit :D Több, mint nevetséges, de hát honnan jön? Amerika, akkor van kérdés, nincs. Nő vagyok, de nem hogy nem vett le a lábamról, és nem hogy nem tudtam magam beleélni, hanem vinnyogva röhögtem!!! Kész, pedig én szeretem a vámpírokat, de ez gagyi, amásik, hogy a HP-nek van alapja, és nem ment el ebbe a gusztustalanul csöpögős stílusba. De tiniknek is kell valami, akik lehet, hogy a véremet fogják követelni:P

  435. Amerika. Ennyi.
    Idióták, az fix.

    A film unalmas, lapos, de szűrő és a helyszín szép és jó választás, ezt aláírom.
    Klasszikus love storynak nem is lenne annyira gáz, na de a napfény és a csillogás megvakított, sajnos nem tudtam tovább “élvezni” a filmet…

    Jöhet az össze vámpíros film, csak ezt NE!

  436. Jó rég írtak ide…elég sokan leírtátok a filmet még az előtt, hogy láttátok volna.Engem nem zavar, ez csak egy észrevétel.Az az igazság, hogy olvastam a könyvet és láttam a filmet.A kettőt nem igazán lehet összehasonlítani.A film eleje kicsit depisnek tűnt, de szvsz a végefelé élvezhető lett.A magyar szinkront kicsit elszúrták (pedig imádom a magyar szinkronokat).Nem igazán értem mért baj az, ha nem porladnak el a vámpírok a fényben…nekem ez tetszett, mert olyan más volt mint a többi hasonló műfajú film.Bár biztos sokakban megragatt az Underworld-ös stílus…
    Na, ennyi lenne rövid mondanivalóm.

  437. Elolvasgattam a hozzászóéásokat, és arra próbálok rájönni, hogy ez a cikk azért jött-e létre, hogy bemutassa a Twilight-ot, vagy azért, hogy elmodja mindennek.

    Én olvastam mind a négy kötetet (mert négy van, pontosabban négy és fél, mert az ötödik még nincs befejezve), és a filmet is láttam. Alapból szeretem a vámpíros történeteket, és természetesen ez is megfogott.

    Lehet, hogy csak tini rajongásnak tűnik, hogy mondjuk még Edward nevét sem tudom pontosan leírni (lásd: edvárd), de szerintem tényleg nagyon jó. És nem csak azért, mert a filmben Robert Pattinson “oltári helyes”.

    Ezzel a lerágott csont témával sem értek egyet, ugyanis mindenből lehet újat kihozni, ha jól ki van találva.
    És azt is észrevettem, hogy a legtöbben ezen a vámpír-a-napfényben dolgon vannak kiakadva. Hát, ha nem olvasták a könyvet, nem is csodálom…

    Ebben a történetben a vámpírok nem égnek el, ha napfény éri őket, ezzel is eredetibb. De ettől még nem rohangálnak a napon, mert ha ilyen idő van, akkor nem mutatkozhatnak az emberek előtt, különben a lelepleződést tennék kockára. És azért csillognak a napon, mert a bőrük hasonló a gránithoz, ami így veri vissza a természetes fényt. Megjegyzem, hogy ezt nem én találtam ki, hanem az írónő.

    Stephenie Meyer szerintem igen tehetséges írónő, nagyon jól ábrázolja az érzelmeket, szépen és hitelesen fogalmaz, semmi ellentmondás, minden alaposan át van gondolva. Ezért szeretik olyan sokat, hisz’ ezért lett híres. De persze ízlések és pofonok.

    Utoljára csak azt szeretném tanácsolni, hogy aki nem olvasta a könyvet, ne kritizálja a történetet a film alapján. Persze, a véleményeket el lehet mondani, de a nagy kritikusok is csak úgy mondhatják valamire, hogy rossz, ha megfelelő indoklást is találnak hozzá, és nem azt, hogy: ” mert sz*r “.

  438. Húú,kérek szépen mindenkit,hogy,ha tud segiteni, válas
    zoljon !
    Lehet hülyeség,de nem tudja valaki,hogy el lehet e olvasni itt az interneten az Alkonyat c.könyvet és hol?
    Köszönöm !

  439. Mmm…Én is a “védelmezésre” állok !:D
    Egyáltalán miért irnak ide azok az emberek akiknek nem tetszik a … ?(ez egy jó kérés :)) )
    Hmmm…A hozzászólásokból arra a következtetésre jutottam :)) (ehhez egyébként nem kell sok ész),hogy baj az,hogy “leelőzheti” a Harry Potter t.És most MI mit kell ezzel foglalkoznunk,persze mindenki úgy él,őgy cselekszik,gondolkozik ahogy akar,de szerintem inkább tartsa meg magának.(most az “anyagiakra” céloztam).
    An én véleményem az,hogy ez az irónő egy nagyot alakitott,még hogy felmeri vállalni a nevét,hát “nevet a vakbelem” !!! =))
    Izlések és pofonok
    A filmben megragadott az,hogy milyen vagány autók vannak,bevallom:mindegyik szereplő olyan szép,a helyszinek…stb.,de egy 40 éves nő véleményét hallgattam meg:s az az volt:az érzelem.Nem befojásolt engem,az én véleményem az,hogy azokat az érzéseket amiket bemutat a film,nagyon ritka sajnos.Szerelem.Szeretet.Nem sok férfi tud úgy szeretni,mint Edward karakterje.Mi lett volna neki az,hogy “kiszivja”:)) Bella t,nem?De ő mégsem tette meg !Úgy szereti azt a lányt,mint senkit.De ha te ezt nem látod,tele irhatom az egész oldalt,ha te nem fogod fel,vagy nem úgy látod!!!
    Vámpirok:Hú,micsoda viták folynak itt !
    Az Isten úgy teremtett meg bennünket embereket,hogy mindenkinek saját véleménye legyen !!!Az irónő máshogy látja a vámprokat,mint már sok ember erre rájött =)).És az nem baj,a világ legtermészeteseeb dolga ez.Egyáltalán ki találta ki ezt a sablonos vámpri dumát,hogy ennek csak igy szabad lenni,csak embervérre szonjazhatnak,nagfényben nem mehetnek ki,mert akkor elégnek,…és sok ilyen tulajdonság.Mi,alá van irva egy nyilatkozat,hogy egy vámpri(film)csak igy jöhet létre,ha ez és ez igy van…
    M…Engem nagyon megfogott !!!És nyugodt lélekkel ajánlom bárkinek,az elején úgy gondoltam,hogy valami gyenge vámpiros film…,de ez nem igy van…szinte behatárolhatatlan a mufaja,szerintem persze.Inkább romatikus.Ne akciót várjunk :)).Hanem mély érzelmeket,olyan film ez amit ajánlatosabb legalább kétszer megnézni,hogy igazán megértsd.

    Nekem ez a véleményem.Aztán aki megnézi,elolvassa,aki nem meg nem :D.

  440. És az emberek nagy rész azt várja el ettől a filmtől,hogy ez VÁMPIROS film.Csöpög a vér,…stb.stb.

    Dehát ez nem pont ilyen,ezen van felháborodva a népség ???

  441. Ne haragudjatok, de sztem a végére kezd kicsit fölösleges szócséplés lenni az egész. Nekem tetszett a film is a könyv is igen, pont azért mert más, de könyörgöm amit egyszer már megbeszéltünk miért kell még többezerszer?
    Amúgy most olvasok egy másik könyvet.. igen van szemfoguk és igen nem állatokkal táplálkoznak, nem tudnak kimenni a fényre, viszont emberek vérét nem isszák mert csak rövifd ideig erősíti őket fel, hanem a saját fajuk ellenkező nemű egyedéből, a könyv tele van sexel, és mellesleg imádnak enni, és a foghagyma ízét is szeretik!… szerelem is , vér is gyilkolás is van benne, meg persze a lélek nélküli ellenségük.. ez se a hagyományos drakula story hogy védtelen embereket mészárol le és lakmározik a vérükből, mégis baromi jó az egész..ajánlom figyelmetekbe, J R Ward A fekete tőr testvériség című sorozatát. Hogy legalább olvassatok valami változatosat is és ne ragadjon le mindenki alkonyat vámpíír váá.. hanem ha vámpír olvasson minél több könyvet és ismerje meg őket több oldalró, több vélemény és szempont alapján, más más tulajdonságokkal.
    Jah és nem szerintem a Harry pottert nem tudja megelőzni.

  442. eladás szempontjából lehet utoléri a HP-t, hamár mtw awardson is bezsebelt mindenféle díjat. Csak nem értem miért:D végülis a célközönség megvan, ami ha úgy vesszük nem nevezhető kisebbségnek, mert baromi sok tini van világszerte, és nagyon sokan közülük kaphatóak mindenféle limonádéra.
    Nem vagyok se HP, se Twilight fan, de HP eredetibb ötletekkel bír, ezért is írtam azt, h lehet h beéri. De ha a szerény véleményemre vagytok kíváncsiak – amit kötve hiszek – nem fog a nyomába érni :D

  443. Mielőtt akárki is a tinik közé sorolna, közlöm 20 múltam és igen: Szeretem a Twilight-ot! Olvastam mind a négy részét./Twilight,New Moon,Eclipse,Breaking Dawn/ Ha valakit érdekel megjelent egy Midnight Sun című részelges kötet is amit S.Meyer Edward szemszögéből írt de csak az első 12 fejezetet írta meg mikor valami “jó akaró” feltette a netre.Nem mostanában lesz folytatása tehát.A könyvek nagyon jók lettek.A film nem a legjobb de élvezhető azoknak akik nem fogják elolvasni a könyvet.Tegyük hozzá,hogy valóban igen kis költségvetésű filmről van szó és ahhoz képest igenis jól megcsinálták.Viszont a második része sem kapott sokkal több pénzt.Ne várjunk hatalmas HP-s effeketeket.Harry Potter,teljesen más tészta.Ott felnőnek a szereplők és hatalmas a jellemfejlődésük.A sorozat végére nekem csökkent a lelkesedésem.Unalmassá vált a könyv számomra.Az Alkonyatnál esély sincs arra,hogy felnőtté váljanak a szerpelők hiszen Edward vámpír.:) Bella meg igyekszik minnél előbb az lenni.A könyvben van egy szál amire szerintem kevesen figyeltek fel.Az öregedés és Bella hisztériája,hogy nem látszódhat idősebbnek a ’17’ éves szerelménél.Persze ő már elmúlt 17 szóval a hisztéria egyre nő.Valljuk a mai világban rengetegen kennek mindenféle kencéket magukra és pánikolnak be az öregedés hallatán.Érdekes és vicces része ez is a sztorinak.Lényegében a HP filmek halálra vannak ítélve, de nem a Twilight miatt.Csak azért mert már ráuntak.Kellett némi vérfrissítés mindenkinek.:)

  444. Nekem tetszik a film, pedig nem vagyok oda ezekért a természetfeletti szutykokért. Nem mondom h ne fikázzátok, mert jó, ugyanis én hiába mondom, attól úgyis csináljátok, meg aztán ez egy olyan oldal, ahol lehet is. Egyébként való igaz, hogy a könyvhöz képest a film az olyan, hogy azt hiszed, lemaradtál valamiről, de mivel elolvastam a könyvet is, így nem hiányoltam semmit. Nekem tetszik a sztori is, és nem igazán érdekel másnak a véleménye. Jó nézni, és igazándiból ez már áthajlik kissé a romantikus filmek világába, és én azokat imádom*.*

  445. áhh hülyeségeket írtok nézzétek meg a filmet.
    ha meg nemtetszik akkor ez van.
    am meg a twilightnak óriási nagy a rajongótábora.
    mért a harry potternek mi értelme van?
    minden részben legyőzi voldemortot, előtte meg mindenki fél és hülyeségeket talál ki.
    ebben van csavar: az első részben majdnem meghal bella, meg egymásba szeretnek, második részben edward elhagyja, és bella megismerkedik jacobbal…
    ha jobban belegondoltok, a harry potter mindegyik része ugyanarról szól. csak annyi a különbség hogy az utolsó részben végre végleg legyőzi voldemortot és kész.
    a twilight meg legalább szól valamiről, nem csak a gonoszról meg a jóról, és szép idézetek vannak benne.
    ennyi.

  446. Nem tudom észrevettétek-e, de egyikőtök fikázza a HP-t a másikótok pedig a Twilightot, azért hogy a másikat jobb színben világítsa meg. Ne haragudjatok de ez egy baromság! A HP-t is imádom, és csak annyit tudok mondani h a film egy nagy rakás kaki, a könyv mellett. A Twilightot is szeretem, igaz még csak az Eclipse-t olvasom de nagyon jó. De a HP teljesen más világ, miért kell a Twilighttal összehasonlítani? A HPnak is vannak üzenetei de egy kalandregény, amíg a Twilightnak egy nagyon fontos üzenete, mondanivalója van, viszont ez egy szerelmiregénynek mondható inkább. Amit viszont észrevettem: van egy rakás ember aki azért nem olvassa a twilightot, mert egy csomó vihogós csitri azért olvassa mert “olyan menő, és a filmben olyan cuki Rob”. Higyjétek el ez egy baromság! Ha úgy látjuk ez a lényege a könyvnek, akkor ne is vegyük a kezünkbe, csak majd akkor ha esetleg benő a fejünk lágya és megpróbáljuk megérteni a lényegét. Ugyanez vonatkozik a Harry Potterre is!

  447. Akárki akarmit mondhat de a Twilight a legeslegjobb…nm wmi hue urlenyekrol xol wagy ijesmi…egy normalis film…a harry potter a 7-reszewel a nyomaba se erhet

  448. Akinek nm teccik az ne nezze de ako se kritizaljaa…oan hulyek az ijen emberek…asziszik mijen keminyek ewel hat tewednek…ez a film az életrol xol nm wmi kitalalcio
    A Wámpirokkal pedig nix semmi baj
    A legjobb film..és az underworld is
    Akarki megnezheti…nm wmi nyalas szerelemes film

  449. A konywet élwezet olwasni…én a filmet 32x lattam mar és meg most sem unom…tudom mirol bexelek…mindenki ck dumal oxe-wixa de nm nezik a tenyeket…én orulok h Stephanie Meyer megalkotott 1ijen csodalatos filmet

  450. hjuuu de mocskok barmok segfejek….nem lehet kifejezni sozval hogy mik vagytok(egyesek)….a twilight a legjobb film ami valaha letezett…a HP-t 1000000000000…kilometerrel meghaladja…oan film ami egyben romantikus(de meg mennyire) es kisse horror is megis kurvara jo…hat ien film nincs mas csakis a twilight es a folytatasa…szal beeekáááphááátjáááátok!!!!

  451. Gyonyoruek az idezetek amiket mindenki megjegyez…szalloigekent terjengnek…és mindenki toabb kepzeli a filmet

  452. Ijen jo film nix mindigh…1 igazi legenda lex 10éw mulwa…annyira jo h nm lehet megunni…romantikus megis akcio wan bene felelem és horrorr egyarant

  453. HP az aki írta nix eszenel…1 hue segfej alat…menjen az ijen a rossebbe…menjen a pokolba az ijet felkene akasztani

  454. a TWILIGHT a LEGES-LEGJOBB film amit valaha láttam naogyon bekébzelt barmok lehettek akik nem értkelitek a szerelmet, dehát mit mogyak egyszerüen öntelt, bekébzeltek vagytok de ugy h az mar faj!!!!!!!!!!!!!

  455. :D miért fáj az, ha valakinek nem tetszik valami? Költői kérdés, ne válaszoljatok. Nem hiszem, hogy öntelt, beképzelt fszkalap lennék, mert pártatlan maradok és nem dicsérem halálra a csodafilmeteket…
    legjobb film? erre meg csak annyit, h akkor még nem láttál elég filmet ;) lehet anyázni :D

  456. Megértem azokat az embereket akiknek nem tetszik és akiknek tetszik ez a film.Én láttam és olvastam is a Twilight-ot meg a Hp-t is és mind a kettő nagyon jó.Mint minden film ez is olyan ,hogy vagy tetszik valakinek vagy nem.Ennyi.Nem értem miért kell ilyen nagy vitát csapni hogy miért jó és miért nem jó.Szép történet néhol vicces és azoknak való akik szeretik az ilyen történeteket.

  457. Én is szeretem ezt a twilightot, (pedig fiú vok) de azért ilyet ne toljatok, h legjobb film az égatta világon:D csajok…. :)

  458. Fantasztikus a film, nem lehet abbahagyni!!!
    Alig várom a folytatást.
    Eddig akiknek ajánlottam és megnézték, ugyan ez a véleményük!!!

  459. Szerintem húzzatok a picsába mer igenis nagyon jó film a könyvről meg ne is beszéljünk
    szóval nem kell úgy emlegetni mint az új HP mert egyáltalán nem hasonlít rá
    ha egyszer elolvasnád megértenéd miről szól és ne írnátok ilyeneket

  460. Én ma megnéztem 10* és holnap is megfogom ézni merthogy ez nekem egy program!

  461. a filmet nem láttam tavaly a moziban de amikor megkaptam azonnal megnéztem és teljesen kész vagyok azóta.
    Azóta elolvastam a első és a második részt is, bár én nem vagyok 1 érzelgős lány de a második rész számomra mint a leghosszabb kapcsolatom volt, najó nem egészen de nagyon közel áll hozzá.

  462. Az alkonyatnál szerintem ninncs jobb film olyan nagyon romantikus mint a Titanik és szerintem sokan így vagyunk vele, ez van én bele vagyok őrülve anyira nagyon jól eltudgyák játszani a szerepüket,hogy ez valami ész-kész veszelytő!!!!!!!!!!!!!MOST NEM!!! ÉN MINDEN NAP ÉS NEM HAZUDOK MINÖSSZE 25-SZÖR EGYMÁS UTÁN NÉZEM MEG!!!Meg Edvárd Callen nagyon is szép és persze Isabella Swan is tökéletes párlennének ők együtt.Nos már 100-is megnéztem de soha nem untam meg.Szóval olyan szinten meg néztem , hogy az egészet tudom fejből,a zenéket,a mondatait,a szavait.És nem annak mondom mind ezt akinek fogalma sincs az egészről azok akik már látták és tapasztalták szerintem ugyan ezt mondanák vagy mondták és eggyet értenek velem.Akik velem tartanak azok csak anyit mondjanak.hogy NEW MOON MIND HALÁLIG!!!
    ÉS EZEKET A SZAVAKAT KOMOLYAN GONDOLTAM,TALÁN A LÁNYOK MEGÉRTNEK ,ÉS MÉG,HOGY LÁNYOK MILLIÓI SZERETNÉK LÁTNI Edvárd Callent és Isabella Swant!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    akik meg ide írnak olvassák el ezt és majd meglássátok , hogy teljesülni fog az álmunk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Tudom most valamennyien azt kérdezitek ki ez az ütődött,
    de egy hülye segfej”heni”.!!??ezt érzem én az alkonyat után.és hogyha teljesülne ez az álmom hogy elolvassák az álmon teljesül.SZIASZTOK NEW MOON MIND HALÁLIG!!!BÉKE
    AZ ÉN ERZÉSEIM AZ ALKONYAT
    UTÁN!!!!!!!!!!!!!!!!!

  463. Nem értem miért kell lefikázni a filmet.Nekem tetszett!Ennyi kockafejű filmb*zit!Napfén,napfény,napfény…Áhhh!Rendezzetek ti filmet!A harry potternek már az előzetesén elhánytam magam…Nem versenytárs…

  464. Szerintem is jó film de biztos megvan az oka annak ha valakinek nem tetszik.Mindenki különböző és ha jól tudom/gondolom ide azért lehet írni hogy leírd a véleményed.Mindazoknak akik a milyent j-vel írják és a többi szó(nix,ijen stb.)ne a Twilight saga könyveket olvassa hanem a Helyesírási-kéziszótárat;)

  465. Nem értelek titeket…Annyira bután viselkedtek, mármint azok akik egyetlen poszterről állapítják meg…. meg kéne előtte nézni nem csak külsőről áll….És igenis jó film és az íróő is nagyon jól csinálja a dolgát…;)

  466. és igen…egyetértek az előttem szólokhoz és csak a jókhoz!!!…elmehetnek azok a sunyiba akik látszat alapján ítélnek

  467. Nagyon jó film a Twilight.. és már bocsi de szerintem azok ne fikázzák akik nem olvasták! ugyanez vonatkozik a Hp-re is !! Olvassátok el és felfogjátok az ÉRTELMÉT és a JELENTÉSÉT! Bár tudom hogy nektek, kedves kockafejű társaim elég nehéz gondolkodni miután naphosszat a gép előtt ültök, és számítógépes játékokat nyomattok 18 évesen…ez a gáz és nem a Twilight!

  468. Sziasztok!Sztem is nagyon jó a film,de mindenkinek meg lehet a véleménye!Ha valakinek nem tetszik akkor ez van ezt kell szeretni és ígyjárt.
    De am lenne egy kérdésem!Nem tudja valaki h hány része lesz a twilight-nek?
    És az Újhold 2009.november.20-án lesz először a mozikban ugye?
    Lécci minél hamarabb válaszoljatok mert engem nagyon megfogott a film és már várom akövetkező részt ;)
    pux

  469. Anita Blake akarhogy vesszuk jobb.Kiveve az utolso par kotetetet mert az tenyleg durva kicsit de biztos hogy amint megjelenik a film lesopri majd a twilightot.

  470. ez egy nagyon nagyon jó sztori, a film is nagyon jó a könyv meg 20x olyan jó, alig várom már h. megjelenjen a 3. része, az Eclipse. :)

    Nézd meg, nem veszítes vele semmit. Van akinek tetszik, van akinek nem.

    A leszólogatósoknak meg csak annyit hogy ha nem olvastad vagy nézted meg inkább meg se szólalj…

    Twilight ^^ New moon ^^ <3

  471. Hát Anita Blake teljesen más korosztálynak íródott, szóval nem igazán fogja lesöpörni a twilightot. Aki meg elgondolkodtató könyveket keres nyilván nem szórakoztató irodalmat fog olvasni. Ez a jelentés meg értelem keresés ezekben a könyvekben baromság…
    A hp és a twilight mindössze egy szórakoztató történet, lehet azonosulni a szereplőkkel, mindkettőnél volt valami új ötlet, és mivel young adult műfajúak, ezért szélesebb közönséget mozgathat meg, mint Laurell K. Hamilton, J.R.Ward, vagy akár Sherilyn Kenyon valaha is. A twilight filmből amúgy sokkal többet ki lehetett volna hozni.

  472. A twiligh-t 4részes összesen:
    1.Twilight
    2.New Moon
    3.Eclipse
    4.Breaking Dawn
    illetve van egy 5.ik rész is de azt még az író csak a 12. fejezetig írta meg.Állítólag majd idővel folytatja,de az ugyanaz mint az első,csak Edward♥ szemszögéből írja a story-t…
    Jahm és drága fikázósak…Csak annyi,h ne ránézésre vagy hallásból ítélj meg valamit,vagy valakit,mert nektek se esne jól,ha mondjuk tiszta fos kinézetetek lenne és ránézésre leírnának,me asszem szűzen halnátok meg…
    És akiről/amiről jót nem tudsz mondani,arról tartsd meg a véleményed magadnak.
    A könyv nem csak a tinik nagy részét vonzotta magába,hanem igen vannak felnőttek,sőt férfiak is.
    És nem szégyen,ha egy férfi is érti a romantikát…Sőt a nőknek igenis tetszik.Nem attól leszel nagy,ha a pofád is nagy és “kemény” a dumád(gondolod te)…
    A napfény gyönyörűvé teszi a vámpírt és igen…csak álmodozhatsz,h valaha is olyan vonzó leszel, mint a VÁMPÍR személyisége.
    És inkább kultúrálom magam olvasással mint sok X-box meg PS szarságot nyomjak,mint ti verebek….

    ALKONYAT MINDENEK FELETT♥(:

  473. Drága cikkíró, lehet mielőtt vélemény mondasz valamiről, talán utána kellene menned a háttérnek, hogy képben legyél a témával. Ezzel a hozzáállással irogass inkább a Blikknek. Nem lett volna szerencsésebb a cikk megírása előtt elolvasnod a könyveket, hogy tudd miről beszélsz?

  474. Az eddigi legjobb vámpiros film amit láttam a harry potterhez köze nincs kb,de annak örülnék ha annyi része lenne mint a hp nek:D:P amugy meg katusnak van igaza :)de hát kb:D

  475. Hát én ezt nem értem szerintem a HP és a Twilight is egy rakás szar filmbe(sorry a fanoknak).Na de a könyvek…
    Én nem tudom eldönteni hogy melyik jobb vagy rosszabb én olvastam az összes HP-t olvastam a Twilight sagát.
    Két külön világ.A Twilight inkább egy szerelmes történet még a HP nem.A többi vámpíros történethez képest ez homlokegyenest más.Itt a vámpírok nem kegyetlen,embervért szívó,naponelégő fazonok hanem eggyüttérző,állatvér evő/ivó,napon csillogó vámpírok.
    Egy teljesen más megközelítés,szerintem zseniális.
    Jó mondjuk a kegyetlen túlzás vannak olyan vámpíros filmek amiben szinén van love csak nem ennyi(Underworld).
    Hát erről a filmről annyit hogy megnézem mert gondoltam hogy ha a könyv jó akk jó a film is újjabb csalódás mint a HPnál.Rosszulvagyok egyik-másik nyálcsorgató csajszikától aki azért nézi meg h milyen “cukkancs” benne Robert Pattanás(bár el kell ismerni a 3 kg festékkel jól néz ki).Szóval alapjába véve ha a könyveket nézzük nekem a Twilight jobban tetszett ha a filmet akkor HP.Bár valsz a Twilight nyerne ha nem cseszné szét a hülye picsák a film lényegét!

  476. Ez a film megszégyeníti az igazi klasszikusokat.Ezután csoda hogy Nosferatut vagy Lugosi Béla Draculáját leszarozzák a tinik. Az igazi vámpírfilm ódon ,sötét ,misztikus és régi. Ezzel nem a film vagy a könyv mondanivalóját akarom bántani. Csak a mai mozikban eltűnik az a hangulat,atmoszféra ami ezen alkotásokat jellemzi.Hiába népszerű mostanában a Twilight, soha nem lesz belőle legenda.

  477. Én a beadandóm miatt néztem meg, és pont olyan volt mint amire számítottam, abszolút trendi tinifilm, amit megnézve újabb hordák fognak rohannak púdert, fekete szemfestéket, satöbbit venni. Attól függetlenül a maga közönségének biztos jó film, de azért vámpírokról itt ne beszéljünk. Ebben egyet értek az előttem szólóval, azért szomorú, hogy a klasszikusokat úgy kifordították, hogy a közönségnek már csak az jön le, hogy például: “A napfény gyönyörűvé teszi a vámpírt és igen…csak álmodozhatsz,h valaha is olyan vonzó leszel, mint a VÁMPÍR személyisége.”

    A “fokhagymával a koporsókkal meg a denevérré-válással és a hamuvá égéssel kapcsolatban” csak annyit jegyeznék meg, hogy konkrétan az mindössze csak eredete az egész vámpírlegendának.

    Nem sokkal több mint száz év alatt (Bram Stoker 1897-es Drakulájából kiindulva) a halott, patkányszerű, járványt harapásával terjesztő, étvágyát vadállatszerűen kiélő embertől abszolút távol eső lényből, aki az embereket csak táplálékának tekinti (http://kepfeltoltes.hu/view/091111/nosferatu_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) egy vegetáriánus, iskolatársai által sztárolt érző szívű, sármos, önfeláldoző szerelmes vált, akik után a lányok csak sóhajtozhattak (http://kepfeltoltes.hu/view/091111/Twilight-movie-06_www.kepfeltoltes.hu_.jpg).

  478. Tényleg!
    Ez már olyan vérre menő vita, hogy napfényben sétálhat-e!
    Csak tudnám, hogy miért kell ezen fennakadni? Kitalált lényről van szó!
    Ha valaki megmondja, hogy a szabadalmi hivatalban mi a bejegyzési száma a vámpírnak, s milyen paraméterekkel rendelkezhet, akkor meghajolok a véleménye előtt, hogy ne járkáljon napfényben, meg rettegjen már a kereszttől…
    De addig miért kell ezen vitázni?
    Vagy ha már itt tartuznk, akkor én most meghatározom, hogy az infravörös fény a növényeknek édes, az ultraibolya kicsit kesernyés, és allergiásak vörös kriptonitra!

    Ha ezek után valaki ezek után, akárhol is eltér az itt megadott feltételektől, az ellen petíciót indítok, hogy fejezze be a hülyeségeit!

    22 éves, fiú vagyok, barátnőm is van (XX kromoszómákkal természetesen), s nekem is tetszett mind a négy könyv!

    Üdv

  479. hello mindenkinek.
    volt itt egy kedves kommentelő aki azt mondta hogy “nagyon szuper jo “meg minden és”aki nem olvastaa KÖNYVET az ne fikázza a FILMET!”
    nos szerintem azért mert én nem olvastam el a KÖNYVET, a FILMET bármikor fikázhatom, mivel azt láttam.és én ezt most meg is teszem.
    ez a film időpazarlás volt .tipik 21. századi tinisztori “misztikus” köntösbe ágyazva ,hogy meg tudják magyarázni az emberek ,hogy mitől különleges ez az átlagos, szarrá kent love story.
    a popularitás törvényei ezt diktálják.
    hogy miért néztem meg?
    áthivtak pizzázni ,megnézzük? nézzük.
    kár volt.
    béke

  480. Tizenkilenc éves srác vagyok, aki olvasta a könyvet, és a filmet is látta.. szeretném eloszlatni a tévhiteket afelől, hogy a könyv jó, mert nem az. Én személy szerint majdnem széttéptem a könyvet, mire a végére értem, akkora borzalom.
    Az írónak fogalma sincs arról, hogy mi játszódik le az emberek fejében, és arról se, hogy hogyan kell könyvet írni.

  481. már bocs mindenki de EZ A LEGKIRÁLYABB FILM AMIT VALAHA LÁTTAM ÉS A LEGJOBB KÖNYV AMIT VALAHA OLVASTAM!!!!
    ÉS A FILM NEM 1X NÉZHETŐ ÉN EDDIG 15X LÁTTAM (DE MÉG VAGY 1000-SZER FOGOM) ÉS A KÖNYVNEK MIND A 3 RÉSZÉT IS MÁR 3-3-SZOR ELOLVASTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!

  482. Twilight 4 EvEr..^^ a Legjobb könyv+Film..
    New Moon 4 EvEr..^^ -||-||-||-
    Eclipse -||-||-||-…legjobb film lesz.. xD
    +++++
    Breaking Dawn…amit most fogok olvasni ^^^^

  483. Az első film jó. Azt még (viszonylag) a könyv alapján csinálták, de aztán rájöttek, hogy mennyire bejön ez a tini picsáknak, szóval a 2. már szóljon arról, hogy csak félmeztelen pasikat mutogatunk. Kár, mert a könyvek szuperek. Az a legnagyobb gáz, amikor valaki Twilight fan-nek mondja magát, miközben csak azért tetszik neki, mert a New Moonban végig csak Taylor Lautnert mutogatják.
    Kár, hogy a New Moon ilyen lett, a könyv lenyűgöző, a film kiábrándító. Remélem az Eclipse-szel nem ez lesz a helyzet.

    ennyi
    béke

  484. @552

    Azt azért elárulhatnád hogy ezen (és esetleg a Harry Potter en)kívül hány könyvet olvastál.

    @553

    Most kicsit össze vagyok zavarodva. A három -kétségkívül – kítűnő mű közül melyik a legjobb? Mert amikor még én jártam gimibe akkor a legjobb még csak egy adott dologra vonatkozott, nem 3-ra.

  485. Kedves fanni!

    Nemakarlak megbántani, de szerintem az egyetlen könyv is, amit olvastál. A Harry Potterben százszor több a mondanivaló, Anne Rice vámpíros könyvei sokkal megszerkesztettebek, Fekete István és Jane Austen regényei pedig százszor elvarázsolóbbak tudnak lenni… Pedig nincsenek bennük se vámpírok, se vérfarkasok. Én is KEDVELEM(!), de a top százas listám századik helyét foglalja csak el.

    Drága egy normális ember!

    Igazad van, a Harry Potter filmek 4-6-ig úgy ahogy vannak pocsékak. Na de mennyivel több mondanivaló van bennük….

  486. “Tökéletes pasi”, “legjobb vámpír”… Ezekkel azért vitatkoznék. :)
    A kedvenc vámpírom, szintén egy amerikai filmben sorozatban szerepel, és a forgatókönyvíró remekül játszik az “érző” és az “érzéketlen” felével. Lehet, hogy néhol túl nyálas, de valahol pedig nagyon “kemény”. Ez is és a tökéletes pasi is mindenkénél más. Egyébként láttátok már Patiszon urat szakállal? Esküszöm, hogyha lemenne az aluljáróba, elhinném, hogy hajléktalan. Senkit nem akarok megbántani ezzel, de a tények, tények, és csinálhat akárki akármit, azok maradnak. TEHÁT EZÉRT AKADOK KI, HA VALAKI AZT MONDJA, HOGY EDWARD CULLEN MINDEN LÁNY ÁLOMPASIJA!

  487. Sztem Taylor a legjobb pasi, van tőle autogrammos kártyám
    is, és mégis tök szar volt a film2(kivéve jacob^^). A könyv ezerszer jobb, és az első is valami fantasztikus volt, már vagy 20x megnéztem. Robert Pattinson, mint ahogy mások is írták, nem vmi jó pasi filmen kívül.
    Sztem a köny vek fenomenálisak voltak és az 1000-res toplistámon az első helyen áll.
    Twilight, New Monn, Eclipse, Breaking dawn 4 ever

  488. Nem értem miért mond mindenki ilyen egyhangú és hülye véleményt vagy lusták olvasni vagy inkább túl hülyék ahhoz!Én olvastam az összes könyvet és büszkén jelentem ki hogy imádtam!

    Sok mindenki az gondolja Vámpírok???na ne már megint,de ez nem olyan mint az általános vámpír filmek de abban igazat adok hogy a film elég szar de nem annyira ezt inkább el kell olvasni és aki csak tudja tegye meg!!

    Mint az előttem lévő írta ezek fenomenálisak ezek a kedvenc könyveim és aki hülyeégnek nevezi annak beledugom a fejét a könyvbe hogy olvassa el!!:)

    Nekem személyes nagykedvenc a Breaking Dawn mert abban szinte mindig történik valami!Nem bírtam letenni este 2-ig olvastam amíg ki nem végeztem.És én csak ajánlani tudom mindenkinek egy szóval OLVASSÁTOK KI!!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.