Be Kind Rewind

Ez is a meglepetés film kategóriába megy, mivel az előzetes alapján egy kicsit furcsa vígjátékot vártam, erre megleptek ezzel a – hú ez most nyálasan fog hangzani – csodával. Oké, ez azért egy kicsit túlzás, beismerem, hiszen az első 3/4 óra nem sikerült a legremekebbül, viszont a végefőcím után mégiscsak ez a szó jutott eszembe rögtön. Ha az Álom tudományát bírtad Gondry-tól, aminél szintén író rendező volt, akkor ezt… nem tudom szeretni fogod-e.

Be Kind Rewind főszereplők

A történet röviden annyi, hogy a Danny Glover által játszott VHS videotéka tulaj a Mos Def punkra hagyja a tékát, amíg elmegy valami megemlékező bulira. Mos Def haverja, Jack Black pedig egy szabotázsakció során mágnesezi a testét, amivel lenullázza a kazettákat, amikor másnap betér a kölcsönzőbe. Hogy legyen kikölcsönözhető film, azért nekiállnak újraforgatni, swededelni a régi mesterremeket, meg hát a viszonylag újakat is, például a Rush Hour kettőt.

I will shoot you. And I know robot karate!

Ami miatt nagyon bejött a cucc, az a filmek szeretete. A srácok (és velük tulajdonképpen Gondry) azért kreatívkodnak, mert szeretik a filmeket, és a közösséget aki kikölcsönzi őket. Merthogy az emberek nagyon rákattannak a srácok agymenős, 5 dolláros low budget “remakejeire”, amikben újra van lélek, így nem a mostanában gyártósoron készülő művekre hasonlít. Ez amolyan kritika kifelé, a sok biztonsági zónában navigáló tömegterméknek. A filmben feltűnő öltönyösök is szinte teljesen szívtelen dögnek vannak beállítva, a kreativitás meggyilkolóinak.

Van a Be Kind Rewindban egy mentsük meg az épületet szál is, de ha nem a pénzt folyósító stúdió kérte bele, akkor eléggé nagy baklövés volt beleírni. Egy kicsit erőltetett és, így visszagondolva, anélkül is simán működne a film, és úgy még inkább csak egy feelgood, szívmelengető cucc lenne, komolykodó dráma nélkül. Egy picit lerontotta az összképet a szál, viszont még így is csodás, ahogy a közösségi élmény, a filmforgatás összefogja a közelben lakókat, és lelket tud adni ennek a filmnek is, nem csak a benne készülőknek.

Be Kind Rewind értékelés

Komolyan, bár “csak” 7/10 pontot adok rá szerintem, hiszen a felvezetése egy kicsit átlagos, de utána már a komédia is működik, amellett, hogy a végére egy könnycseppet is elmorzsolhatnak a gyanútlan emberek. Amúgy mi van Sigourney Weaverrel mostanában? A Vantage Pointban és itt is alig 5 percet ha szerepel.

46 hozzászólás a “Be Kind Rewind” bejegyzéshez

  1. Jó kis film, ajánlom mindenkinek.
    A szabotázsakció nagyon komoly volt :) (külön grat a jelmeztervezőknek a filmhez)
    A másik kedvencemet nem írom le, mert az vmi szenzációs volt, és nem szeretném rombolni az élményt.

  2. és akkor máris csak 4 pont? Én sem ilyenre számítottam, aztán marhajó volt.

  3. # Helsing

    Egyértelmű (sajna?!) hogy csak DVD-n lesz, szerintem még a nyár végére.

  4. Egy remek vígjátékra számítottam, de egy kicsit csöpögösre sikerült, az az emlékezős szál nem tetszett nekem.

  5. A trailer alapján ki ne egy agyatlan hülyülős filmre számított volna, filmparódiákkal, meg mindennel. Volt az is benne, de azért ez a film túlmutat ezen. Simán 8/10. Nekem.

  6. holnap nézem, legkésőbb szombaton.
    nekem gondrynál nem mindig csak a film, hanem a mód, ahogyan csinálja az igazi (human szerint “a filmek szeretete”, ami találó). kurvára becsülöm a lelkes és/vagy bátor rendezőket (ld. még (korai) de palma, ed wood, richard kelly, hitchcock, spike lee, max ophüls, paul schrader, stb…), akiknek éppen a hozzáállásuk miatt néha becsúszik egy-egy gyengébb darab, de összességében a legjobbak, legnagyobbak.

  7. aranyos, ötletes filmecske. a forgatásos jelenetek tök jók voltak, többi kicsit gyengébb, legvége nekem túl érzelgős. hasonlít vmennyire a flakes c. filmre, csak ott egy gabonapelyhes reggeliző helyről szól a sztori.

  8. Akkor is szórakoztató, ha nem láttam a klasszikusokat, amiket megcsinálnak benne (Miss Daisy sofőrje, Aranypolgár, meg nemtommég mik) ?

  9. Van benne egy csomó, világsiker klasszikus is, sőt nem a művészfilmek, vagy a ’20-as évek paródiájára mennek rá.

  10. Nekem a bejegyzés olvasása közben beugrott a Universal stúdió sorsa. :(

  11. “Akkor is szórakoztató, ha nem láttam a klasszikusokat, amiket megcsinálnak benne (”

    nem az a lényeg.

  12. úgyis a robocop meg a ghostbusters és a rush hour 2 átdolgozása a legjobb, azokat meg láttad szerintem

  13. Nagyon jó ez a film. Az egyetlen dolog amiben nem értünk egyet a két főhős megítélése. Szerintem pont az volt tulajdonképpen az egyetlen probléma, hogy a két dude kicsit idegennek hatott, ami Gondry-nál nem újkeletű probléma. Hatalmas zseni a faszi, viszont egyetlen filmjét sem elsősorban főhősével teszi emberivé. Az Álom Tudományánál is azt éreztem, hogy a film szíve inkább az aprólékosan felépített miliőben rejlik, és nem a főhősben.

    Persze ez ott semmit nem vont le az élményből, de ezúttal néha kicsit idegennek hatott a dolog. Kérdésedre válaszolva, Weaver Avatarozik Cameronnal…na jó ezt úgyis tudtad.

    részemről 8/10, ha már pontozgatunk.

  14. jó volt ez nagyon azért:)
    simán 8,7/10:)
    kedves aranyos, nem egy brutál vígjáték tényleg, de komolyan “olyan jó dolog szeretni a klasszikusokat” és “olyan jó hogy van mozgókép” érzés lett bennem

  15. megnéztem, és tartom a korábbi állításom: a film nem zseniális, ellenben a mód, az attitűd, az innováció, kreativitás ahogy gondry csinálja, az csillagos ötös.
    8/10

  16. szerintem senki nem írta h zseniális, inkább a szerethető felé hajlott mindenki

  17. Az a baj, hogy ebből az ötletből simán lehetett volna zseniális film, kultfilm, mint ahogy már sikerült korábban Miselnek. Ez csak simán egy kihagyott ziccer. Aki rettenetesen várta (pl. én), az joggal lehet kicsit csalódodott, aki nem ismeri Gondryt, az nem emiatt fogja megszeretni, aki meg ki nem állhatja az úgyis cifrákat hány a stílusától. Szóval kár érte, de persze így kellemes szórakozás volt, pár felejthetetlen jelenettel. (yeah, maybe I’m in Ghostbusters, vagy uh Hoke, I’ll teach you how to read… a W is like a mountain upside down) :D

  18. mi az, hogy “swededelni”, miért nem “svédelni”?
    miért kell mindig angolul írni mindent, majmolni egy olyan nemzetet, amelyik meg sem érdemli. nem támadni akarlak csak idegesítő számomra.
    bár így utána gondolva, biztos véletlen volt.
    amúgy a film szerintem jobb lett volna, ha több filmet mutatnak, ahogy “svédelik”.

  19. hát nemtom, a 800 szóból “minden” angolul kb 6 szó (az idézet meg idézet ugye).. nekem jobban tetszik így, mivel kitalált angol szó így _nincs_ egyértelmű fordítása, tehát eszembe sem jutott, hogy magyarul erőltessem, mivel szerintem angolul fasza. Ha ezzel majmolom az amerikaiakat, akik simán megérdemelhetik a kurvasok remek film miatt, akkor majmolom, de a nagy és felesleges “nyelvvédő” kommentekkel tele a padlás.

  20. Fantasztikusan jó a film! :) Nehezen álltam neki a megnézésének, mivel a trailer alapján valami idétlen vígjátékra tippeltem, de kellemeset csalódtam :)

  21. ez egyszeruen nezhetetelen film, az elso forgatas utan nemsokkal lekapcsoltam [es letoroltem]. 0/10

  22. Persze, hogy nem ilyet vártam, de abszolút kellemesen csalódtam a filmben. Az újraforgatások nagyon tetszettek, a mentsük-meg-az-épület szálat néhol én is kicsit soknak találtam. Összességében jó volt, így éjjel még egy ásítást sem nyomtam el, lekötött. Amúgy nekem Mos Def-fel sincs különösebben bajom. Még a Galaxis Útikalauzban láttam először, ott is jó volt Ford karakterére.

  23. nekem megfoghatatlan mi tetszik nektek ennyire ebben a filmben. nem mondom hogy nem voltak benne jó részek, de egyben az egész…

  24. nekem az első maradandó poén az volt, amikor a szabotázs után elküldte a tékás, és ő meg az aluljáróban elrepült a mágneseződéstől XD
    persze a többi rész is zseniális volt, pl. a MenInBlack XD
    én nemtom mi van Sigourney Weaverrel mostanában, de örülök, hogy ezekben a jó, új filmekben hamar eltűnik…
    az alient is csak miatta szeretem kevésbé :)
    a vantage pointban meg a nagydarab néger csávó az volt a jó

    am. köszönöm ezt az írást, enélkül kihagytam volna ez a remek filmet!

  25. tetszett nekem is, csomószor elröhögtem magam, gondry képi világa is bejövős nekem, a szinészek is nagyok voltak, de eza ‘mentsük meg az épületet’ ‘act like a real community’ dolog összerombolta az összképet… szal attól a pár jelenettől nehezen tudtam elvonatkoztatni hiszen aza fő szál, de mégse sajnálom hogy megnéztem, a többi jelenetet tényleg szuper…

  26. muszáj csatlakoznom, ill. elmondanom, h ha nem látom itt poszton, és pozitívan is értékelve, nem valószínű, h megnézem.. az a helyzet, h nagy köszönet, mert ritka kedves élményt szerzett nekem a film, és komolyan örültem (ritkán van hasonló) neki.. nem számítottam arra, h így megfog, de megtette, én egy 8-ast simán dobok neki.. valóban, igazi meglepetés-film, mos def nagyon-nagyon fasza volt black-kel, egyszerűen örültem végig, és kész. kedves film.

  27. nekem tetszett, bár az első fél óra után nem gondoltam volna…
    ellenben ahogy a ghostbustersben megoldják éjjeli jelenetet… :D
    6/10 az eleje meg a vége miatt…

  28. Szeptember 11-én jön a film Magyarországon, a Budapest Film fogja forgalmazni!

  29. ja, egyidőben fog jönni a tropic thuderrel.. két jack black-film is a moizban, fasza. különben nem is hittem volna, h moziban is lesz.. mégis milyen címen? “legyél kedves visszatekerni”? : D

  30. nahát nem más lesz a magyar címe, mint h “tekerd vissza, haver” : P
    nagyszerű. még az sem nézi meg, aki egy idióta néger-vígjátékra kíváncsi (ebből a címből vmi ilyesmire következtethet egy laikus)

  31. nagy zsenialitás ez a film. teljesen kész az egész. és nagyon abszurdan benne vannak a Gondryra jellemző dolgok, a papírmasék, meg az irdatlanul agyament hülyeségek, amit egy normál, hétköznapi ember még álmában sem tudna elképzelni. nekem nagyon tetszett, bár tény, hogy az a házrombolós szál tényleg nem nagyon illett a képbe. lehúzta a sztorit kicsit. de összességében 8/10

  32. en utolag a trailert ujranezve fedeztem fel (es rohogtem nagyon), hogy a svedelt Miss Daisyben black (misszdézi-parokaban) duhosen bokdosi mos defet (a ragasztott osz bajszu feka sofor szerepeben), azt kerdezi tole:
    “Are you deaf?!”
    (pls ezt most mondd ki magadban, hadd ne kelljen magyaraznom, mert abbol nem lehet jol kijonni, igy viszont neked is azonnal leesik)

  33. Bár nekem nem tetszett annyira a csöpögős érzelmi szál, azért mégis kellett bele. Kicsit bájossá tette. Nálam az első fejfogás ((((picit SPOILER)))) a “kamuflázs” ruha és a keep jerry out üzenet reprezentálásakor volt – tábla+jerry feje+tábla. Az első nagy röhögés pedig a mágneseződés után az oszlop és a drótkerítés vonzása volt. ((((picit SPOILER vége))))
    A remake-ek nagyok voltak az biztos, egyébként sztem is a “svédelés” jobb, mint a “swededelni” – nekem az a túlerőltetett.

    7/10

  34. Érdekes film, az meg szintén érdekes, hogy a kommentek szerint csak én éreztem azt, hogy ez valamilyen szinten tisztelgés a youtube és barátai előtt, illetve kevésbé burkolt kiadóanyázás. Szóval tulajdonképpen egy erős véleménnyilvánítás. Kár, hogy nagyjából ennyi tette nézhetővé a filmet. Amúgy tipikus egyszernézős darab, bár az pozitív, hogy nem vitték el négerfilmbe, volt benne pozitív fehér szereplő is. Ha már nagyon pontozni kéne, akkor durvány ambivalens érzésekkel olyan 4-5 környékét adnék neki tízből. Filmként nem jó, de az üzenet miatt musthave.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.