A sötét lovag (The Dark Knight)

Az év legjobban várt filmje, ami a hatalmas várakozás által sugallt szintet is túlszárnyaló élmény. Tudjátok, vannak azok a filmek, amik nem változtatnak meg, csak amikor kijössz a moziból, akkor még ténferegsz egy kicsit, annyira a hatásuk alá vonnak. Hát ez ilyen. Legutóbb a Sunshine ütött ennyire nekem, de ez nem a legjobb példa, mert páran most lehet elijednek, akiknek az a scifi nem tetszett, de nem kell aggódni, ez teljesen más. Ott úgy megperzselt a nap, hogy kiszáradt a szám, itt meg majd meg megfagytam, annyira jéghidegen éjkék ez a film. Nincs kecmec, a legjobb szuperhősös film trónján most egy darabig ez a sötét lovag fog ülni.

Joker a sötét lovag kritikában

A történetből én sem akarnék többet felfedni, mint amit a trailerek tettek. Van ez a Batman, aki Gotham védője, meg van ez a Joker, aki meg akarja ölni a Batmant, mert csak. “It’s simple, kill the Batman.” Ezen kívül van még egy Harvey Dentünk, aki ügyész, és az összes gonosztevőt be akarja zárni a börtönökbe. A többit meg majd kiderül, amikor megnézitek, mert ha van idén kihagyhatatlan mozi, akkor ez az.

Nincs mese, ez egy fantasztikus film lett úgy, hogy a Batmant szinte háttérbe szorították. Az első részben bemutatták a “hőssé” válását, most viszont nagyobb falatot kapott a nép és az erkölcs, meg hasonló emberi értékek, miközben a Joker szinte kikezdte a civilizáció legelemibb törvényeit. Azért természetesen túloztam, Batman is fejlődik, jobb, nagyobb emberré válik valahol, miközben néha majdnem átadja magát az állati énjének. Mindezt úgy, hogy már a jelenléte, a létezése is egy komolyabb ellenfélért kiállt, egy másfajta gonosztevőért, mert a hagyományosok tehetetlenek vele szemben.

You either die a hero, or you live long enough to see yourself become a villain.

Christian Bale ismét hatalmasat alakított, tökéletes választás volt a Batman szerepre, de az az igazság, hogy eltörpült a többiek mellett. Én most Aaron Eckhartot venném itt előre, aki lenyűgöző volt Kétarcként, főleg amíg nem volt kétarc. Gotham Fehér Lovagja, aki álarc nélkül mer kiállni a bűnözők ellen, kerül amibe kerül. Tudjátok mi Aaron nagy szerencsétlensége? Hogy Heath Ledger uralta a filmet Jokerként. Hiába alakított nagyot Aaron, egyszerűen túl erős volt a mezőny. És ha már itt tartunk, én bírom Maggie Gyllenhaalt, a Felforgatókönyvben szinte szerelmes lettem bele, de szerintem ezért felesleges volt lecserélni Katie Holmest. Egyszerűen labdába sem rúghatott ebben a férfifilmben.

Végül pedig a Joker. Innentől szinte körbe lehet nevetni azt, aki szerint csak a haláleset miatt lett felmagasztalva Heath Ledger alakítása. A trailerek is azt sugallták, hogy ez nincs így, de most láthattuk, hogy mennyire eggyé vált a karakterrel, és milyen apróságokat tett hozzá, hogy teljes legyen a kép, hihető ez a pszichopata. Ez a megfoghatatlan bűnöző, akit nem olyan dolgok mozgatnak, mint a maffiát, hanem… nem is tudom mi. Nem ember, nincs múltja, amikor a sebhelyeiről beszél akkor mindig hazudik, és úgy alapvetően megfoghatatlan, mert amikor mégis sikerül fogságba ejteniük, akkor is tehetetlenek vele. Egyszerűen elemi gonosz, nem pedig “kényszerű”, mint a többiek, akik csak gazdagok akarnak lenni tulajdonképpen. Szerintem feleslegesJ ack Nicholsonhoz hasonlítani, ez egy teljesen más Joker, és ez egy teljesen más Batman film – ez utóbbit már a Batman Begins óta tudjuk.

Harvey várja a lovagot

Christopher Nolannak azt hiszem nagyon sokat köszönhetünk. Úgy mert ehhez a szuperhős témához nyúlni, és megmenteni a Batmant a mellbimbós páncélra tapadt mocsoktól, hogy közben minket is könnyedén magával rántott a víziójába. És ezúttal még rá is szólt az operatőrre, hogy nem kell annyira rángatni a kamerát a verekedéseknél, meg az akcióknál. Igen, a dráma mellett nyilván fontos ez is. Most nem volt kiapadó pénzcsap, mindent teljesen kidolgozhattak. Azt viszont nem tudom, hogy mi lett volna, ha bevállalják a R besorolást és egy kis vért is kaphatGotham. Ez a film így sem érthető módon kaphatta meg a pg-13-mat, a stúdió nagyon durván lobbizhatott érte, mert elég sok ártatlan ember esik áldozatul a városban dúló harcnak.

A sötét lovag értékelés

Végül egy 9/10, mert néhol még egy picit lehetett volna javítani rajta. Kétszer picit zavaros volt a cselekmény számomra, olyan érzés mintha ezt 180 percben akarták volna elmesélni, de össze kellett vágni 150-re, hogy két és fél óránál ne legyen több. Viszont itt említeném meg, hogy a film felirata egyszerűen gyenge volt. Mintha nem nézték volna össze a filmmel, és valaki hallás után csinálta volna. Példákat a spoilerek miatt nem mondanék, mert a film végéről ugrik be egy hatalmas, meg aparty crashelésből, de tényleg nem olyanokról van szó, hogy “blue” helyett “sötétet” írtak esetleg, mert úgy illett jobban a magyarba, hanem mellément sorokról.

Vigyázat, a kommentek között lehetnek spoilerek, de az írásomban szokás szerint igyekeztem nem elejteni egy komolyabbat sem, max olyasmit amit a trailerekben láthattunk.

688 hozzászólás a “A sötét lovag (The Dark Knight)” bejegyzéshez

  1. jó film volt, tetszett. épp hogy nem dvd-n megvevős. 7/10-et neki.

    heath ledger eszméletlen nagy.

  2. Ez a Dark Knight valami eszméletlen volt. Előtte egyik barátommal magunkat nem kímélve megnéztük az összes addigi (5 db a Begins-el együtt bár tudom h régi szutykok is vannak) filmet hogy legyen viszonyítási alapunk. Hát mit ne mondjak az eddigiek a nyomába se érnek.. Sokan mondják hogy dehogyisnem a Jack Nicholson-féle Joker ezerszer jobb – jobb a lóf*szt! Heath Ledger valami olyan realisztikus és egyedi módon mutat be egy beteg de annál zseniálisabb elmét hogy az valami hihetetlen. Komolyan azt vártam hogy megint mikor fog feltűnni a vásznon. Tény hogy a szereposztás zseniális: Gary Oldman, Aaron Eckhart, Christian Bale, Michael Caine is hozza a szintet. A több (4-5) cselekményszál folyamatos akciót és élményt ígér, s ha moziban nézed akkor tuti pár helyen ki fog rázni a hideg és tuti meg akarod majd nézni még egyszer! Ahogy én is megnézem még jópárszor a jövöhéten 10/10!

    u.i.: Oscart Heath Ledgernek ~.~

  3. tele lesz SPOILERREL, csak akkor olvassátok, ha láttátok.

    mit mondhatnék a filmről? a 00:01es vetítésen voltam, az egerszegi moziban és akik végig üvöltözték a trailereket, meg a reklámokat, 15 perc elteltével teljes kussban nézték a filmet. ez elmond róla mindent. a film maga, nálam az év filmje, joker az hatalmas, egész egyszerűen elbírnám órákon keresztül nézni, sőt…az a megrázó, hogy teljesen hiteles ledger alakítása. elhittem, hogy ő joker, áááh, de nem lehet leírni a hitelességet, ezt látni kell :) joker jelenetei egytől egyik hatalmas momentumai a filmnek, a kedvencem a kórházból való távozása, amikor nekiállja püfölni a detonátort :D tényleg, egy infantilis őrült! még mások is le fogják írni a joker-show egyéb részleteit, szal inkább filozofálgatnék kicsit. a vége. nem értem, hogy fogják a 3. részt megoldani. azt hittem, hogy harvey dent, csak a film végén válik kétarccá és talán ez a film egyetlen negatívuma nálam. nem mondom, hogy lenyomta jokert, de úgy éreztem, lényegesen kevesebb jelenet jutott jokernak, miután harvey-ből kétarc lett. na, de vissza a végéhez. “akkor joker győzött? nem győzhet” sztem se nem győzött, se nem vesztett. egyik célját, hogy harvey dentet elsötétítse, megrontsa elérte, míg a másikat, hogy batman megölje őt, illetve, hogy felrobbantsák a másik kompot az emberek (nekem meggyőződésem, hogy magukat robbantották volna fel egyébként… :D )nem sikerült. így tehát a vesztes batman és harvey dent és ennyi. nincs győztes, még gotham sem profitált a történtekből…csak mi :) egy film élmény, ajánlott megtekintése minden 14 év felettinek. még biztos megnézem egyszer moziban, addig is 9,5/10
    ui. a film után, mielőtt beléptem volna a lakásba, a lámpánál egy denevér repkedett…stílusos :)

  4. A kritikával 100%ig egyet értek, kivéve a pontozást: nekem simán 10/10 a film eleji katyvasz ellenére is.
    És nem csak ennek volt gány a felirata. Az összes trailernek gyenge volt.

  5. megnéztem

    szenzációs, igaz néha kicsit tömény, ezért többször nézős.

    a karakterfejlődés, ábrázolás a legerősebb oldala. az akció pazar, jobb hangja van moziban mint a heatnek.

    értelmes eszmefuttatások, filozófiák.

    de ami legjobban tetszett a sok utalás filmen belül és kivülre, és dramaturgiai, esztétikai megoldások, képi játékok, amik nem közönségfilmek ismérvei.

    ebben apai anyai bennevan. nem beleköthetetlen, de iszonyat velős, súlyos, beleülsz nincs kiszállás.

    9.5/10

    mindenképpen többszörnézős, megfejtős.

  6. “Aaron Eckhartot venném itt előre, aki lenyűgöző volt Kétarcként, főleg amíg nem volt kétarc.”

    Ezzel nagyon egyetértek!
    A balesete után erősen csökkent komolysága…

  7. Nekem is sikerült megnéznem ma Pécsen. Sajnos talán a terem negyede se volt tele, nagyobb érdeklődést vártam, mint hogy már az első nap alig lesznek nézők. De segond az ő problémájuk. A film nagyon jó lett tényleg, a színészek zseniálisan játszanak egytől egyig, a látvány-ért már megérte moziban nézni, nem is szólva a hanghatásokról, Joker nevetéséről stb. Poénok rendben voltak, én az autós üldözést untam, de engem sose kötnek le ezek. Joker zseniális volt, minden apró mozdulata és mondata rendben volt. Kétarc-ot sajnáltam egyedül, hogy nem jutott neki több szerep, de hát így is elvoltam. Nálam is 9/10.

  8. Én szeretnék adni egy piros pontot Eric Roberts-nek. Nálánál szarabb filmeket aligha csinált színész, de ebben olyan keresztapásan ült a tárgyaláskor és olyan olasz mafiavezér tekintete volt, mint annak a rendje.

    A többivel egyetértek, a felirat tényleg nem volt a helyzet magaslatán, ezért nálam 9,9 :)

  9. Nalyaszongyahogy!

    Megígértem magamnak, hogy nem írok ide, mert minek egy filmkritika után, amivel nagyobbrészt egyetértek.
    Mégis írni kellene, habár kevés a billentyűzetem élettartama minden kifejtéséhez.(Lehet SPOILERES lesz, igyekszem ködösíteni!)A film–atyám–a FILM qrva jó! Nem tudok rá szofisztikáltabb kifejezést. Pont olyan
    lelkiállapotban néztem meg, mint ami kellett.
    A képek, a hangok (Joker cuppogós csámcsogásai
    így értek el igazi hatást!) mind-mind rendkívül jól
    voltak megkomponálva. Nem volt tolakodó inger egyik
    oldalról sem, nem csömölt meg az ember gyermeke. A forgatókönyv brilliáns, az ötletek faják. Heath Ledger eddig is nagy kedvencem volt, de ez–> “Isteni színjáték” volt! Már most szállóigeként gondolok a legtöbb mondatára, a mimikájával együtt! “Never start with the head. The victim gets all fuzzy-He can’t feel the…”(Bumm-arc) “See…” Aztán meg: “You’re crazy!-Not. No, I’m
    not (ezt a “t”-t hogy elkente már)-és erre az arcrángás.
    A “guszta kis nővérke” -Hi- beköszönése és a mosoly! A
    nevetése a vallatáskor, ahogy köcsögölt az őrrel, ahogy
    nézett, ahogy ellenőrizte az elemet–ugh! Mesteri.
    Számomra furcsa volt Kétarc karaktere. Furcsa volt, hogy
    végül is nem gonosz volt, csak dühös. Érdekes megoldás. Aaron amúgy remekül játszotta, épp ezért szívesen láttam volna viszont későbbi részekben:). Gary Oldman hihetetlen színész.Szürkés karakter az övé, mégis majd kiesett a szemem, úgy figyeltem minden rezzenésére. Caine empatikus, Freeman szimpatikus–nem is játszották túl, ahogy Bale sem-tökéletes volt! Maggie-t meg nem sajnáltam–e van. Fogjuk rá, hogy ennyi.Röviden. 9/10. Musthave.

    (Ja, és aki J.N. Jokerével hasonlítgatná, tényleg ne tegye. igaza van Humannek! A kettő teljesen máshogy remek!)

  10. Megnéztem, hát eddig az év filmje a WALL-E, de lesz még idén Spirit. Ja és nekem Jack Nickolson játéka szimpatikusabb volt (persze ez is elég jó volt).

  11. “Aaron amúgy remekül játszotta, épp ezért szívesen láttam volna viszont későbbi részekben:).”

    képregény, szóval viszontláthatod:)

    annak szurkolnék, hogy ne a régi filmekből már ismert nemeziseket hozzák vissza. legyen valaki új. killer croc, hehe:) vagy akárki, csak ne freeze, riddler, p. ivy, vagy pingvin.

  12. Kétszer néztem meg egymás után, természetesen moziban, és nem volt sok. Annyira elragadott, kirántott a világból, hogy nem igaz, és amikor kijöttem, és elkezdtem átgondolni, rájöttem, hogy nem is vitt olyan messzire.

    Alakítások fantasztikusak mindenkitől, még Maggie is jó volt, közel sem olyan gyenge láncszem, mint Katie Holmes volt. abszolút hihető volt a szerepben.

    Ledger meg no comment, pontosabban annyi komment, hogy nem lehetne legépelni. annyiban nem értek egyet Humannel, hogy szerintem Nicholson, bár frenetikus volt a 89-es Batmanben, közel sem tűnt el ennyire a szerepben, és inkább volt Jack Nicholson Jokerként, mint Joker, ha ezt így meg lehet érteni.

    A zene nagyon tetszett, Joker témája engem a Cápáéra emlékeztetett, amikor meghallottam azt a két hangot, már vártam a bajt, de sosem tudtam honnan fog jönni. Zseniális. Sőt ha figyeltek, észrevehető, hogy Batman témája talán kétszer hangzott fel igazán erősen, hiszen az a hősies téma, gyakran valószínűleg idegennek hatott volna, egy ilyen morálisan szürke mezőkre tévedő Batmantől.

    Minden abszolút profi volt, cameo ütött (tudjátok kire gondolok:), a bunyók sokkal jobbak voltak mint a Beginsbe, már az első harcnál nyilvánvaló volt a stílusváltás.

    Mr. Nolan nagyszerű rendező, remélem visszatér egy harmadik részre, így létrehozva a meghatározó Batman trilógiát, de ha ez volna az utolsó Batman film tőle, akkor sem panaszkodhatunk, hiszen nem semmi záróakkord volna ez.

    Új kedvenc filmem, és innentől ha bárki akivel beszélek nem érti mi a jó a képregényekben, csak a kezébe nyomom az Arkham Asylumot és a The Dark Knight DVD-t.

    Olyan elégedett vagyok, hogy nem is tudom elmondani.

    10/10

  13. hát igen. igazábol három dolgot írnék le a kommentemben (de simán kitudnám hozzni azt a 4500 karaktert).

    1. Az a fránya felírat. Nem is értettem sokszor a film alatt, hogy ezt most akkor miért kellet? Talán már most arra koncentráltak hogy majd a felirat és a szinkron hasonlo legyen, vagyis hoyg a felirat majd a későbbi szinkronhoz szájmozgásilag passzoljon? Nem tudom. De ezen hogy “Mi a baj, fapofa?”- azon egyenesen felháborodtam.

    2. biztosan újranézős, mert KELL, mert ez egy ilyen film, és mert volt pár dolog amit nem értettem, de ahogy olvastam nem én voltam az egyedüli.

    3. és végül egy Sztori: a kötelező mozi utáni wc-zés/filmmegbeszélés kombó közben valaki benyögte töllem nem mesze, hogy ez a ronda csaj melyik filmben szerepelt még (elösször kapásból a donnie darko ugrott be, de nem akartam közbe szólni, meg nem is ugynéztek ki mint akik látták)? Erre jönn valakitől a válasz, hogy Pókember!! Végül már az egyész Wc különítmény szakadt, amikor végül valaki helyesbített: NEM abban egy mégrondább csaj játszott….

    Egyébként nálam 10/10, föleg miután aludtam rá egy jót.

  14. 7/10, DVD-n nem megvevős? :D Na, az rendes, főleg így, indokok, észérvek nélkül.

    Okos kis poszt, grt.

  15. LEGJOBB FILM OSCART neki! Ha másért nem, mert képregényből sikerült egy nem képregényfilmet, hanem igazi, nagybetűs FILM-et csinálni. Ledger..miért kellet meghalnia?

    ÉS EGY SPOILER: Joker utolsó jelenete, hogy fejjel lefelé lóg egy háztetőről.. azt hiszem, bent lett volna a folytatásba.. (kivéncsi vagyok, hogy a folytatásban mi lesz Jokerrel? Mondanak róla annyit, hogy börtöben van, és köszicsá? Vagy annyit sem.. Többet érdemelne.. Ha egy kis hibát fel akarnék róni a filmnek, az csak az, hogy mindössze lelki, jellemfejlődési dolgokban ért véget a történet, eseményügyileg nem..

    SPOILER END

    De szavam sincs…10/10

  16. Ez egy olyan film, ami nyomot hagyott bennem. Nagyon keserű és szomorú film ez. Joker nem csupán az eddigi legjobb, legerősebb gonosztevő (Hannibal Lecter mellett), akit eddig láttam, de hihetetlenül szomorú karakter ő is. Van egy jelenete, amin majdnem elsírtam magam. Ez az alkotás sokkal-sokkal több, mint egy kiváló film. Nagyhatású, felkavaró alkotás, ami olyan kérdéseket feszeget, amiket eddig, ebben a zsánerben még senki se mert felvállalni.

  17. Attila1234: Gondolom az “autókergető kutyára” gondolsz. Tévedek? Nekem az volt a legössze-felkavaróbb része.

  18. a vegen eleg ertetlenul altam a 9/10-nel, de rajottem, h humannak mindig sikerul meglepnie :)

    Azert en szivesen elolvasnek egy Mammut v egy Isolde kritikat (v akar mindkettot)

    Es itt most kezdodik a velemeny, mert en kivartam a posztot, spoileres:
    Ezt a filmet ugy ultem le megnezni, h semmi kedvem nem volt filmezni, olyan unott kedvem volt, es valosaggal rettegtem a film elott 10 percben, h a gigantikus elvarasaimat sikerul-e elernie, na de ez nem erte el, hanem tulszarnyalta. Ledobbentett, mindegyik feloraban volt legalabb egy wtf fordulat. Lenyugozo. Van egy eros gyanum, h ez lesz az ev filmje, ha joker, ize…ledger (:D) nem kap oscart, akkor biza az oscar bizotsag monnyonle! Ledger neve mostmar egybeolvadt szamomra a villain szoval. A ceruza eltuntetese kurva nagy :D -It’s….gone….
    amikor meghalt Ketarc, akkor ledobbentem, h nema, pedig meg egy film erejeig elneztem volna. remelem ha lesz 3. resz (szerintem az tuti, h lesz, a kerdes nolan) nem fogja atvenni joker helyet senki, es ugy fogjak beaallitani, h mar meghalt.

  19. Zseniális, ott a helye a filmtörténelem legjobb folytatásai között. Egyszerűen minden téren nem kevés kört ver a fantasztikusan jó Batman Begins-re.
    Áhhh erre már-már nincsenek is szavak. Sötét, mély dráma, durván ütős akciózás, jobbnál jobb alakítások, fekete humor és feszültség a legjobb eleggyé összegyúrva. Az év filmje eddig, ez nem is lehet kérdéses.

    SPOILER

    Twoface-re mennyire rossz már ránézni?
    Ja és még annyit, hogy: Oscar-t Ledger-nek!!! (ceruzás rész, detonátorral szarakodás, pénzhalmon lecsúszás, kamionos balhé, kihallgatás, a sebhelyek eredetsztorijai…stb stb stb)

  20. @19

    Nem egésze. Hanem arra, amikor SPOILER!!! zuhan a háztetőről és csak nevet. SPOILER!!! Valamiért nagyon szomorú lettem ennél a jelenetnél.

  21. Spoiler: Joker kis társadalomelméletein, meg a jöjjönakáosz dumán is behaltam, az őrületben nagyon sok volt a logika. Pacsi a forgatókönyvírónak.
    Mellesleg én a film végéig abban a hitben voltam, hogy Megszületik Batman új ellensége 2arc és majd a harmadikba ő lesz a Főfőgonosz. Most mán várom a harmadik részt. Ha lesz…
    padavan: te meg bújjál el, amiért be mersz szólni a mindenható Micimackónak :P:) Szépen leolt majd mindjárt.

  22. Nekem nem jött be annyira, mint a begins, de azért tetszett. Talán túl hosszú volt nekem. De az baromijó, hogy egyszer se volt röhejes az alapszitu: egy denevér egy egy bohóc harca. Fel se merült bennem, pedig én az ilyenektől ritkán tudok elvonatkoztatni.

  23. “7/10, DVD-n nem megvevős? :D Na, az rendes, főleg így, indokok, észérvek nélkül.”

    nem kritikát írtam, hanem véleményt – nem hiszem, hogy a többi érdekelne valakit (főleg, ha már egy eszméletlen jó 7-esen is kiakad annyira, hogy megemlítse, lol. ez mekkora gáz, nem azért.).

    évente, ha van két-három 8 vagy 9/10-es film. most nem sokon múlott.

    (a kedvedért megvehetem dvd-n persze, de a polcomra már nem férne el, így meg kell rágni, hogy mit veszek:)

  24. 9/10. Nagyon jó. Kiemelném, hogy az akciók nagyon profik, legalább annyira mint az alakitások, de azt dicséri mindenki. Az üldözések és a fight-ok hihetetlenek. De batman még mindig idegesitően suttogva – orditva beszél.

  25. “Azert en szivesen elolvasnek egy Mammut v egy Isolde kritikat (v akar mindkettot)”

    hehe, mammut kivágta 20-25 perc után a francba:)

    királyság, hogy a zömnek itt is ennyire bejött.

  26. nekem is 7/10, dvd-n nem megvevos… kb. ahogy nezem az egyetlen “nem estem hasra tole” ember vagyok itt.

  27. Két dolog még: (spoileres)

    Zene. Valami fantasztikus és karfábaszorítkozósan pulzusgyorsító az, amikor 1 krva hang megy egy csattanó előtt, ami távolról kezdődik, leginkább légvédelmi szirénára emlékeztet és erősödik és erősödik és erősödik…Fantasztikus. A kamion felborulásakor pedig elnémul minden. Az a hab a tortán.

    Történet. Majdnem tapsoltam örömömben, amikor a torony tetején küzd Batman és Joker. Egész egyszerűen azért, mert ’89 óta tudom, hogy onnan a mosolygós fószer úgyis lezuhan. Jaj. És itt is. Várj! És mégsem!!! IGEN!!!!… aztán utána az a monológ. Szóval ezzel csak azt akartam taglalni, hogy tetszett az a módja Nolan-nek, ahogy szembeköpte a korábbi “klasszikust” és az ő saját történetét akarja elmondani.

    Ennyi. :)

    u.i.: Oscar-t Eric Roberts-nek! (I’m kidding, of course, Heath)

  28. Hihetetlen film.

    Nem is tudom kifejezni, ezt látni kell.

    A hangulat egyszerűen tökéletes, Joker-re meg nincsenek szavak.

    Ennek tudok örülni, egy igazi gyöngyszemnek, amit évek múlva is úgy teszek be a lejátszóba, hogy egy mestermű.

  29. SPOILERES, LEGKÖZELEBB NEM HUMANNAK KELL IDEÍRNI, MERT ÜGYESEBB LESZEK

    Most jöttem meg a moziból, és még mindig a hatása alatt vagyok. Nagyon vártam a filmet már december óta, és nem kellett csalódnom. Egyszerűen tökéletes volt, a sztori, a szereplők, a rendezés, az effektek, minden. Heath Ledger tényleg fantasztikus volt, Aaron Eckhart is remekül játszott. Joker melyik jelenetén sírtad el magad? Én nem emlékszem semmi “autókergető kutyára”, Jokert nem tartom szomorú karakternek, velejéig romlott figurát testesít meg, aki csak úgy hobbiból gyilkol embereket, és imádja a káoszt. Kétarcot inkább mondanám szerencsétlennek.
    A befejezés elég szomorú volt, sajnáltam Batmant, hogy negatívnak hozták ki az emberek szemében, és kíváncsi leszek tényleg, h Joker hogyan lesz elintézve a köv. részben, mert ugye börtönben tartani ahogy láttuk nem egy életbiztosítás.
    10/9,5

  30. A sötétség egyre nő, és a harmadik részre beborul az éjszaka, fellegek fogják takarni az eget. Nolan folytatta a koncepciót és ezt a kosztümös hőst minden eszközzel a valósághű világba helyezte át. Ez a rész bizony rágós, emésztenivaló, hiszen átölelő és masszív. Szép képek, komor hangulat jellemzi, helyenként csiszolásra szorul és feszesebbre vágtam volna, de semmiképpen nem csalódás, csak jobban szeretem ha a történet íve a végén éri el csúcspontját és nem hullámvasútazik. A csúcstechnikai eszközök, értem itt az últrahangos látásmódot, kicsit zavaros volt. Na majd még megtekintjük.

  31. 23. Attila1234
    SPOILERES!
    írtam a magam kommentjében, sztem azért nevetett, mert így, hogy batman lelökte, ő győzött…sikerült elérnie, hogy felboruljon batman szabálykönyve azzal, hogy megöli őt…
    persze ki tudja, majd talán második megnézéskor jobban megértem

  32. Kar, hogy Ledger nem alakithat mar mas filmekben. Ezzel a Joker figuraval belepett az igazan nagy szineszek koze reszemrol. Ennyire hihetetlen beleelessel jatszani ezt az abszolut pszichopatat…

    A film tole fuggetlenul is teljesen korrekt volt, bar en sem kevertem volna bele Two Face-sze alakulast. Maggie Gyllenhaal viszont hatarozottan gyenge volt, erotlenul jatszott es amugy se az a no, akirol az ember elhiszi, hogy Batman teljesen oda lenne erte. Tobbiek hoztak a formajukat: korrekt, de nem kirivoan nagy teljesitmenyben szepen ellubickoltak.

    Forgatokonyvon meg csiszolhattak volna, helyenkent zavaros volt a menet, de azert osszeallt a kep. A vege nem tetszett, a fejemben sehogy nem akar osszepasszolni a cselekmennyel, azon kivul, hogy Joker nem gyozhet es Batman meg moralis valsagat eli.

  33. The Dark Knight:

    “Nolan changed comic -book action films. Forever. There no going back. See to them , the Departed and others they just a freak. Like a shit.”:)

    No, azért ne legyünk ennyire durvák, de tény Nolan megint lerakott az asztalra egy bombasztikus, szinte tökéletes filmet. Begins ehhez képest kezdőlöket.

    Kezdem a pozitívumoknál:
    Jokeré annak ellenére a film, hogy a forg. könyv ls Nolan is Dentnek nyílvánítja. Ledger színészi játéka földbe döngölő. Tényleg csak Jokert láttam végig nem egy színészt. Nicholsont is szerettem, de nálam Ledger most megverte. Ha egymás mellé állítanám a 2 Jokert, Nicholsoné szerintem iszkolna azon nyomban a világ túlsó végére, Ledgertől.
    Ennyire hihető pszichopata örült alig volt a filmtörténetben. (talán csak Hannibal Lecter0 úr hasonlítható, de ő más műfaj szüllőtje azért)

    Nagyszerűen jellemzi a taps, amit a közönségtől kapott és a sok beszólás, mint pl.: “ez örült!” , ennyire örült pasast, ez hülye! és stb beszólások a film közben. Számomra Oscar winning eddig Ledger. ÁMEN. Sajnálatos a távozása máginkább így nékem.

    Aaron Ekhart is szuper volt de ő is eltörpült Ledger mellett, a káosz ura mindenkit elhalványított. Two-face átalakulása nem volt rossz, rosszabbra számítottam, úgyhogy Ekhart nagyon is + csalódás lett nekem. A sorsa ami fájó lehet kicsit, én amondó vagyok várjunk a 3. részig, akkor majd eldől, hogy mi a sorsa, vagy csak túl sok lesz a gonosz a 3. részben és azért tette Nolan mit tenni akart.

    Christian Bale: nagyszerű Batman megint, de rá is igaz a Káosz átok. Emellett több Batman kevesebb Wayne jellemző most rá. Nekem ezzel nem volt bajom, de biztos van akinek ez fájó lehet majd.A hangja engem nem irritált, kivéve 1 esetet talán a végén.

    Maggie Gyllenhall: Hát igen, ő talán a leggyengébb láncszeme a filmnek, de így is jobb Holmesnál. Sípítozó hangja , végső kétségbeesésének pillanatában, hát elég füllfájó volt. De azért megtapsolhatjuk őt is Katie Homes + lecserélésée így is sikerült.Szépségével nekem nem volt bajom, kivéve a partynál az a haj tákolmány és a ruha pfff.

    Michael Caine, Eric Roberts (pozitív meglepi szintén) , Morgan Freeman és a többiekhozzák a jól ismert, jó öreg színvonalukat.

    Ami nagyon tetszett a filmben Nolan rendezése által, az a káosz érzékeltetése. Tényleg azt éreztem itt hatalmas káosz van , végre egy igazi történet melyben nem viccelik el, nem cseszik el, vétik el, másítják meg a káosz fogalmát és bemutatását. A sokszor egyszerre váltogatott/vagy iősíkban ugráló eseményekis káoszt adtak néha majdnem annyira kellett figyelnem a feliratokra és a fejrángatásra. :) A káoszra még értem azt is, hogy nem nagyon lehetett tudni mi következik majd. És ez nagy szó manapság, az előre való kiszámíthatóság, filmes világa terén. :)

    A ZENE a következő + pont. Zimmer és Newton a film alatti zenével tökéletes összhangot alkot az adott eseményekkel. Különösen tetszett amint Joker ideje jött el, vagy színrelépése a süsstörgő félelmetes taktusok jöttek mindig elő. (kése előráncigálásakor szintén. Az átdolgozott Batman téma is nagyon hatásos volt a film allatt, így a 85% os filmzene értékelésem egészen 94% ig jutott el, a film allatti filmzenét tekintve.

    Ez a film kilép már a megszokott képregényfilmek szűk, keretek közötti világából, és már leginkább egy akció-pszicho-thrilere-drámának mondható, mint sem egy szimpla szuperhősös filmnek. Ez csak jót tesz a filmnek, élénkít, frissít, űdít és meglep a képregény stílus rajongói számára

    A vége a filmnek szintén lehengerlő, igazi BIG END , melyre talán sokáig emlékezni fogunk még és a zene allatta hmmm.

    Kis negatívum is akad: Mint írtam már Gyllenhall az aki kicsit gyengébb a többiekhez képest, emellett több teret adtam volna egy ekkora színészi játéknak kb 10-15 + perccel. (a film 144 perces szóval még akkor is alig több 2.5 óránál) A morális döntések előhozása (s kicsit fájónak érzödőtt számomra eleinte de végül megbarátkoztam vele. (a kompos rész). Negatívuma??? emellett még ,hogy még egyszer meg kell tekintenem mert annyira jó , és feszes gyors tempójú a film, ezért egy újabb 1000 es látja kárát. :DD Joker kicsit többet nevethetett volna, de így is elég félelmets kacajai voltak. :) A 2. trailerben is látott furgonos résznél sok részletet kihagyhattak, pl. kés elővétele, Joker és bandájával való hosszabb, nagyobb harc a furgonnál , az egyes képek tanúsága szerint legalábbis kihagyhatták ezeket. (dvd-n majd a kihagyott jelenetek? )

    Szóval, bravó Nolan még egy ilyen 3. részt kérünk. Nagyon nagy hatással volt rám a film, már most nézném újra és várom ezerrel a 3. részt. ( SPOILER: Joker pótlását meg nem kérném, inkább említését max. a 3. részbe vagy hangfelvételt róla, és jöjjön Depp és Hoffman hasonlóan jól dirigálva)

    10/10

  34. winnie, nálam az a vélemény, ahol egy bedobott pontszám mellett ott figyel legalább néhány indok is. Az nélkül ez nem vélemény, csak egy kinyilatkoztatás, ami nem túl szimpatikus.

    Ne érts félre, nem az a gond, hogy 7/10 – bár azért érdekelne, hogyna lehet értelmes indokokat adni mondjuk egy 9/10 alatti értékelésre e film esetében… -, sokkal inkább az, hogy nem ismerem meg a miértet.

    Az meg, hogy nem veszed meg, sokadlagos, semmi közöm hozzá. De könyörgöm, legalább a miérteket…

  35. Hát khm…ez úgy ahogy van 10/10. Amit még itt nem említettek, hogy az agyament zene is erősen közrejátszik a film és a mi hangulatunk megítélésben. Legdernek pedig Oscart azonnal (őrült, félelemetes), Eckhart játkékában egyetértünk kiváló volt… A film pedig zseniális, tökéletes, úgy ahogy van. A folytatás vette az akadályokat, és ezek után már csak a jelölések száma kérdéses. Valamint az, hogy fogunk e látni ebben az évben még ehhez hasonló remeket, vagy ne talán tán ennél jobbat? Nehéz lesz, annyi szent. Az biztos, hogy Nolanék jó magasra feldobták azt a bizonyos labdát, mely nem zuhan sehova, talán februárig meg se moccan..:)

  36. SPOILER, ÉN SEM TUDTAM JELÖLNI, ÜGYES VAGYOk?

    Kétarc hosszabb pályafutást érdemelt volna,ez rövid és elég lightos szerplés volt….Ki lesz a következő ellenség?
    A film persze fantasztikus, let’s put a smile on that face! 10/9.5

  37. Elolvastam a Spoiler mentes hozzászólásokat, azt hiszem hogy hétvégén rohadt jól fogok szórakozni rajta!

    Szerencsére Pingvin nem lesz benne, asszem még Nolan nyilatkozta hogy nem bírta azt a karaktert.

    Mondjuk Ledger nyilatkozta hogy a film leforgatása után elég depis lett. Tehát ő ízig vérig beleélte magát a szerepbe, de ez látszik is a trailereken is.

  38. Ma este én is megnéztem. Sajnos mint ahogy az előző sem, ez sem az a Batman, ami régen volt. A régi egy “darkos”, képregényes hangulatú és látványú cucc volt, ezek már nem. Nem is tetszett a Begins. Így nem fűztem túl sok reményt ehhez sem, DE! Ha elfogadjuk azt, hogy ez már más stílus, – nem annyira képregényfilm, inkább egy jó akciófilm képregény karakterekkel -, akkor ez egy nagyon jó kis film. Joker tényleg zseniális, picit talán több gonosz röhögés kellett volna. Jack N. féle Jokerhez én is hasonlítottam, de nem kell. Ez más. Kétarc maszk/smink nagyon durva, de valahogy ez is túl komony, nem annyira képregényes. Felirat tényleg olyan amilyen, eredeti hang viszont szintén szuper. A sztori néhol tényleg kusza, de egyébként rendben van.
    Nálam most egy erős 8/10, majd megnézem HD-ben ha lesz. Viszont moziban tuti megéri, mindenki ott nézze, nem ám kamerás szarokat netről.

  39. Én hosszú percekig ültem még a moziban miután vége lett a filmenek és egyszerűen nem jutottam szóhoz, olyan hatással volt rám a film! Aztán a jegyszedő néni tessékelt ki minket, hogy ugyan legyünk már szivesek távozni végre, mert már jönnének a következő vetítésre :)
    FANTASZTIKUS VOLT! MESTERMŰ! EGYÉRTELMŰEN 10/10!!!
    Chris Nolan egy Isten, ha arra gondolok mit alkotott!
    Christian Bale pedig már az első részben is hatalmas volt, de ebben!!! Áááá… egyszerűen imádom! Erre a szerepre született!
    Heath Ledger meg… komolyan az egyik jeleneténél a semmiből belém hasított a gondolat, hogy te jó ég! meghalt! És most tudatosult bennem tényleg, ahogy néztem, hogy mekkora embert, mekkora tehetséget vesztettünk el, akinek ezek után talán a csillagos ég lett volna a határ a szakmájában (vagy még az sem), méltán! Lehengerlő alakítást nyújtott, egy borzasztó-csodás figurát formált meg! Egy igazi jelenség, akinek a neve immáron fogalom számomra :)

  40. “”Nolan changed comic -book action films. Forever. There no going back. See to them , the Departed and others they just a freak. Like a shit.”:)

    No, azért ne legyünk ennyire durvák”

    Hát tényleg ne legyünk enynire durván rossz angolosok..

  41. MaT21: SPOILER!

    Kétarcnak beszél róla az első személyes találkozójuknál a kórházban. Nem sírtam el magam rajta amúgy, csak furcsa volt a karaktertől az a 2 gondolat. A különféle sztorik az arcáról + ez a kitekintés adta meg az emberi oldalát a gátlástalan pszichopatának-nálam, így mélyebb lett!

  42. Nem írnék sok véleményt, de nagyon jó volt. :)

    Viszont Két-Arc-nak nem sok köze van az eredetihez, vagyis az eredetéhez. (Long Halloween, remélem értitek), de itt valamiért nem zavart, hogy teljesen máshogy keletkezett.

    SPOILER!!!
    De ugye nem halt meg? Nolant ismerve elég szar lesz 3 évet várni megint, mire ez kiderül, bár nem hiszem, hogy egy ennyire okosan felépített karaktert ilyen gyorsan megölnének, főleg mikor Eric Roberts hasonló magasságból betonra esett rá. :)
    Joker…….Ezt tényleg látni kell, és teljesen biztos vagyok benne, hogy mindenki várakozását felülmúlja. Meglehetősen sok Batmant olvastam már, és ilyen az igazi Joker. Ceruzás rész ;)

  43. Maggie-t nem húznám le (A titkárnő miatt se!), egyszerűen Rachel Dawes karaktere ennyit bír, de szvsz Batman mozikban nők még nem jutottak nagy szerephez (kivéve a Macskanőt). Ezért is látnám szívesen mondjuk a következő filmben Harley Quinn-t.

    A filmről nem kell beszélnem, szinte tökéletes. Talán a lezárás volt egy kicsit meglepő (legalábbis nekem). A soundtrack-et hallgatva pedig rájöttem, hogy az aláfestő zene (ill. csend) is sokat nyomott a latba. Ledger pedig…ááá…mit is mondhatnék? Nicholson felléphetne egy babazsúron. Még annyit hogy: “Six?”

  44. Jajj de jó, nem csak nekem volt akkor az az érzésem, hogy a rendezői változatból kivágták a hosszú jeleneteket. Az nekem is zavaró volt, kicsit túlpörgött minden, de tetszett a sok cselekményszáll egymás melletti felhozatala (egyik oldal Dent, másik Batman, harmadik Joker és mind egy időben csak ugrálva ide-oda).
    Most néztem meg másodjára, kellett, mert csak most tisztázódott néhány cselekmény. De még így is hihetetlen volt, látni, hogy végülis mi volt Joker/Batman/Dent/Gordon terve és hogyan vitték végbe őket. Sok volt a kis apró infó egynézésre:D
    DVDt akarok!!!

  45. Csak nekem tűnt úgy, hogy a begins Gotham City-je és ez nem ugyanaz a város? Ebből a filmből minden eltűnt ami képregény. Ebből a szempontból Tim Burton hozza a legjobbat…

  46. SPOILER

    Van pár ami nem tetszett, de a kompos rész betett, az a jelenet számomra egy giccs (persze van más is ami nem jön be, de tökéletes film nincs), adnám simán TDK-ra 10/10, de az végett annyit veszít számomra a film értéke,hogy csak na, gyűlölöm az ilyen jeleneteket, már csak az amerikai zászló hiányzott. A másik az Coleman Reese-es jelenetek minek voltak benne, mi köze volt a filmhez? Itt lehetett volna feszíteni a filmen, ahogy valaki írta. A csaj meg mindegy KH vagy ez az új, rossz színésznő KH de legalább jó bringa, MG nem mutatta meg hogy milyen frenetikus színésznő, nem is baj hogy OFF.

    Spoiler OFF

    10/8, ja és szerintem én se veszem meg DVD-n pedig Begins megvan, jól mutatna mellette na majd akkor ha 990 lesz.-)

  47. Nana, Nicholsonnál sztem nem volt jobb Ledger. Viszont nem is ugyanazt a jellemet játszották. Az öreg Napier pénzre/hatalomra/bosszúra hajtott, afféle maffiavezér volt zseniális nevetéssel. Az új “noname” Joker viszont egy eszelős pszichopata, aki az Apokalipszis lovasait személyesíti meg egymaga. Pénzre/hatalomra nem hajt.
    Ledgertől talán jobban lehet fosni, de azért nekem még mindig visszacseng egy mondat: “Táncoltál már az ördöggel sápadt holdfénynél?”.

  48. SPOILER

    Kétarchoz fűznék annyit, hogy tulajdonképpen közel sem a sérülésétől volt ő Kétarc. Sőt már a kollégái is annak nevezték, nyilvánvalóan voltak már korábbi megnyilvánulásai, és a sérülés szabadította fel gátlásai alól, és a düh volt ami végül hajtotta

    Harvey volt a film gerince, az ő felemelkedése és elbukása adják a film ívét, így szerintem pont jól használták fel.

    A smink meg nem kicsit volt odacsapós.

    SPOILER VÉGE

  49. Nálam is 9/10, emellett persze napokig meg tudnám nézni még naponta. Én is éreztem, hogy néhol talán Nolan többet akart mondani, de a játékidő nem engedte. Emellett a Joker-szál lezárása (?) is zavart, bár gondolom sok választásuk nem volt. Majdcsak találnak valakit a 3, részre.

  50. lehet hogy semmi köze a dolgoknak, de azt vettem észre hogy Gordon lányát nem is mutatták, csak a kisfiát, mintha direkt nem akarták volna, hogy suó legyen rola, pedig valamikor (ha eljutt a film odáig) a lányából lesz Batgirl. na mindegy

    (tök jó, frissitek egyet és vagy plusz 10 komment lesz megint :) )

  51. Súlyos, sötét, nagyon masszív film.
    Évek óta nem tapasztaltam ilyen “film-élményt” mint tegnap éjjel. Minden szereplőt csak dicséret illet, csak lusta vagyok sorra venni őket, és a sok pozitívumot :) de Heath Ledger-t magától értetődően kiemelném.
    Egyszerűen egy elbaszott gesztusa nincsen, egy percig nem nevetséges a lila öltöny, hibátlan, kurvajó, és persze totál beteg. Két lábon járó totális anarchia.
    Mint ahogy Human is irta, ténferegve jöttem ki a moziból, és nem csak azért mert az óra háromnegyed 3 körül járt. Tátott szájjal néztem végig az egészet, totál összepréselt a film sűrűsége.
    Egyszerű nagyon örülök ennek a filmnek. Örülök hogy idézőjelesen újra “rajonghatok” egy filmért.
    Legenda született”

    10/10 (először adok ilyen pontszámot “filmbuzis pályafutásom” során :))

  52. Nekem így másodszorra is nagyon nagy élmény volt. Igaz nem mar nem ugrottam ki a székből egyes jeleneteknél (nem úgy mint a barátnőm Ha – Ha :P) és – becsszó nem nagyzolásból mondom, de igenis hiányoltam az IMAX vásznon látott gyönyörű nagytotálokat, vagy akár közeliket (és az jutott olyankor eszembe amit gyerek koromba kérdeztem, amikor cinemascope film ment a TVben: apu, miért takarjak ki a kép aljat és tetejét két fekete csíkkal?). A feliratra csak párszor vetült a tekintetem de az bőven elég volt hogy megint meggyőzzön arról a szörnyű tényről, hogy az utóbbi időben gyanítom elég egy gyorstalpaló angol tanfolyam hogy valakiből felirat készítő legyen Magyarországon. Ezt a hiányosságot mondjuk én nem a film rovására írnám, mivel szerintem ez is csak inkább egy újfajta “hungaricum”. A lényeget korábban már leírtam és továbbra is tartom ahhoz magam.

    Tudom az igazi kritikus sose ad maximális pontszámot, de ha valaki kicsit is vonzódik a Batman “univerzum”-hoz akkor szvsz ez a Film hibátlan remekmű. Pont.

  53. OMFG!
    Ezt éreztem a premier alatt és után is, sőt még most is ezt érzem! Nekem ez 10/10, a néhol zavaros történet ellenére is!

  54. Épp most értem haza a moziból, és még mindig a hatása alatt vagyok a filmnek. Egyfelelől kissé csalódott vagyok, hisz soha ekkora elvárásokkal még nem álltam neki filmet nézni, amit sajna nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, másrészt – annak ellenére, hogy néhol a képminőség és a felirat is küzdött némi hiányossággal, illetve egy-két magát marha okosnak hívő szinte folyamatosan osztotta az észt mögöttem… – nem túlzás, ha azt mondom, hogy életem eddigi legjobb filmélménye volt.
    A színészek egytől egyig fenomenálisak voltak, élükön természetesen Heath Ledgerrel, a kisebb szerepekben feltűnő sorozatos arcok széles mosolyt csaltak az arcomra (puszta feltűnésüknek örültem), s tudtam, hogy innentől garantált a kitűnő szórakozás.
    Bár az előző Batman filmek is tetszettek (a képregényekhez csak alig volt szerencsém), a Begins, s méginkább a TDK egyszerűen alapjaiban értelmezte újra a képregényadaptációkat.
    Nem is tudom mi a jó szó, talán a “hihető”. Végre egy olyan hős (és gonoszok) tűnt(ek) fel, akiről el tudnám képzelni, hogy tényleg létezik is. (Mondjuk a Batman esetében könnyeb volt ezt elérni, hisz nincsenek különleges képességei (mint általában a képregény-hősöknek), pusztán a technika és a harci tudás áll az oldalán; persze ez semmit nem von le a film értékéből.)
    Az akciójelenetekből mintha kicsit visszavettek volna (már ami a mennyiséget illeti), de mind egytől egyig fenomenális volt. Egyszerre volt hihetetlenől látványos és mégis reális. Persze kicsit túlspilázták a jeleneteket, de pont annyira, hogy tökéletesek legyenek. Egy pillanatra sem volt az az érzésem, mint sok más film esetében (pl. The Transporter), hogy “Ezt neee!”.
    Hogy miért vagyok egy icipicit, hangyányit, nyúlfarknyit csalódott? Nem tudom. Egyszerűen tökéleteset vártam, amit nem kaptam meg. Egyszer-kétszer, egy rövidke pillanatra mintha elkapott volna az “Ezt lehetett volna jobban is.” érzés. Hogy mi lehetett volna jobb? Nem tudom.

  55. A film nagyon jó, a színészek zseniálisak, de számomra a kritikában is említett kapkodás sokat levont a végeredményből. Mintha egy négy órás anyagot kellett volna belepréselni a műsoridőbe. Elkezdtem élvezni egy jelenetet, aztán bumm belezuhantam a következőbe. A nyomozós részeknél fénysebességgel történtek az események, ahelyett, hogy egy kicsit a néző is felvehette volna a fonalat, és a dráma sem tudott kellőképpen kibontakozni emiatt. Néhol a vágásokkal is problémám volt. De még egyszer mondom, a film ezek ellenére is nagyon tetszett, csak ilyen pontszámok, és kritikák mellett ilyen hibákra nem számítottam.

  56. padavan: “De könyörgöm, legalább a miérteket…”

    hosszú, hosszú lenne. tele vagyok melóval (nem lesz alvás), így csak egy sms-“kritika” ment. ha elkezdem írni, meg sem állok 4500-nál:)

  57. @51

    Látom fogalmad sincs a játékelméletről és a kooperációról, amikről az a jelenet szólt. :P Így persze, hogy blődnek tünt. Ebből is látszik, hogy nem az átlagos nézőkre lőtték be a filmet.

  58. SPOILER ISMÉT

    Komps jelentnél azért előbb azon gondolkodj el, mire számítottál a nagydarab rabtól, amikor a detonátort kérte, és ahhoz képest mit cselekedett…

    A civilek meg: persze, persze gyilkosok, robbantsuk fel őket, de nem volt egy sem az 500 közül aki meg tudta volna tenni.

    Kétarc keletkezése: Szerintem kifejezetten jó volt a módosítás, de tulajdonképpen az alapok hasonlók: Ugyanúgy Marioni a felelős (tulajdonképpen) és ugyanúgy elveszíti a menyasszonyát, sőt még az aránylag szimmetrikus égésre is figyeltek, és az öltönyt is jól megoldották.

    SPOILER OFF

  59. Spoileres lesz…

    A film teljes mértékben felülmúlta várakozásaimat, egyszerűen hihetetlenek az utalások, az (érdekes…) eszmei mondanivalók, a 89-es befejezéshez alternatív változata… És még sorolhatnám.
    A keserédes pillanatok amikor megszólal Joker, kiráz a hideg a mesteri szinészi játéktól, viszont elfog a röhögés a karaktertől (a jó értelemben) Tényleg Joker uralja a filmet, oszkárt neki!
    Jó előre bekészítettem magamnak a komplett OST-t és hazafele azt hallgattam. Fenntartotta a katarzist, hihetetlen 5-ös mestermunka (Hans Zimmer, James Newton Howard, Matt Dunkley, Bruce Fowler & Gavin Greenaway) a filmzene is.
    Leírhatatlanul jó poénok, jó szinészek (mondjuk sztem ez a csaj csúnya…), masterpiece!
    DVD-n, Bluray-en megvevős, többszörnézős CULT!

  60. A Begins-t 2szer láttam, ezt is jó lenne még egyszer, de immár IMAX-ban. Addig mormolom magamban: “Türelem, türelem…”

    Amúgy azt figyeltem meg, hogy barátaim közül azok, akik nem tudtak semmit a filmről a megnézés után 10/10t nyomattak rá… én meg hype-követő szintén 9re gondoltam.

    Talán lesz belőle UNRATED vagy hasonló.

  61. SPOILER!

    Szegény Maggie Gyllenhaalról csak annyit, hogy kijött egy 4 srácból álló kisebb társaság előttem a moziból hajnal háromnegyed 3kor és kiszaladt az egyikükből: “De jó, hogy kinyírták azt az ügyvéd bulát!”

  62. winnie: Senki se mondta, hogy írj kritikát, csak címszavakban. Én is kíváncsi vagyok, milyen megfontolásból ad valaki 7/10-et az utóbbi idők egyik, ha nem A legnagyobb filmélményére.

  63. OFF: lehet bevezetek valami “vessző és pont mögé tegyél spacet, elé ne” policyt és mindenkit törlök a fenébe aki nem tartja be. Nem igaz, hogy minden második hozzászólást javítani kell, mert igénytelenre veszitek a figurát. Ez nem helyesírás, amit ki-ki a maga szintjén tud megjegyezni (én sem vagyok az a nagy helyesíró), hanem egyszerűen csak egy pofonegyszerű szabály, ami sokkal szebben olvashatóbbá teszi a kommented, igényesebbé. Köszönet mindenkinek aki törekszik.

  64. nekem ez 10/10 volt. az egyetlen hibája szerintem batman háttérbe szorulása volt, de egyszerűen nem volt rá idő a két főgonosz mellett. attól tartottam hogy a 2 és fél óra hosszú lesz a filmnek, de egyáltalán nem, egy pillanatra sem unatkoztam, és egyetlen másodpercet sem találok amit ki kellett volna hagyni vagy másképp forgatni. Ledgeré az Oscar, de ha ő nem szerepelt volna, akkor Eckharté lenne. Christian Bale alakítása háttérbe szorult, a két főgonosz mellett nem volt feltűnően jó szerintem. Amit Maggie Gyllenhaal eljátszott ebben a filmben, azt szerintem Katie Holmes is el tudta volna, szerintem nyugodtan megtarthatták volna. Ugyanakkor dicséretes, hogy így adnak a kritikákra, úgy emlékszem szinte minden kritika dicsérte a sötét atmoszférát, meg mindent és mindenkit, kivéve Katie Holmest. Úgyhogy Katie repült, és érezhetően továbbfejlődött a sötét, depressziós atmoszféra. Joker sebhelyeiről annyit hozzátennék, hogy a képregényben mindig másképp emlékszik vissza a megőrülése előtti múltjára, a filmben a sebhelyes “hazugságokkal” erre utaltak. ahogy a képregényben mondta: “Sometimes I remember it one way, sometimes another… If I’m going to have a past, I prefer it to be multiple choice!”

    SPOILER innentől:
    40: én úgy tudom, nem halt meg, és a következő részben is szerepelni fog. de szóljatok ha tévedek

  65. Asszem eddig ez a legfaszabb kritikad human, grat hozza. Ja, nyalizas, de ez jutott eszembe miutan elolvastam.

    A Nicholson vs. Ledger temahoz annyit, hogy Ledger Jokere sokkal kozelebb volt az eredeti, kepregenyes Jokerhez es nekem sokkal jobban tetszett. Azt szoktak mondani, minel gonoszabb a karakter, annal konnyebb eljatszani. Szinte vartam, mikor jatssza Ledger tul a szerepet, de szamomra meg mindig hihetetlen modon egyszer sem “sikerult” neki. A kurva eletbe, meg a nyalszorcsogese is mennyire ott volt.

    Nalam a szineszek emelik a filmet 9/10re. Az egyetlen gyenge pont szegeny Maggie Gyllenhaal. A Stranger than fictionben engem is az ujja kore csavart, de itt…Undok leszek, de alig birtak a maszkmesterek alcazni a szeme alatt a taskakat. Szep no, de nem Rachel Dawesnek valo, es meg is latszik, hogy nem szokott hozza az ilyen szerepekhez…

    SPOILER!

    Az mekkora, hogy csak a vegen jon ki a Dark Knight felirat:D

  66. ilyen nálunk is volt…
    “nem hiszem el, hogy mindenki ezért a ronda nőért harcolt”
    ájj…még1 negatívum :D

  67. Amit Heath Ledger nyujtott a Joker-ként az messze a legjobb szinészi teljesitmény amit valaha láttam. respect

  68. pár kommentet nem értek: azt mondjátok lehetett volna még feszíteni a filmet… a dark city óta nem láttam ennyire pörgős és gyorsan vágott filmet (riszkekt for David S. Goyer), ez a fajta feszítet tempó kb. az elviselhetetlenség határát súrolta… de elviseltem, és eszméletlenül bejött a film… az ilyenekért érdemes multiplexbe járni (másért nem nagyon)…

  69. Nagyon vártam én is, tetszett is, de. Valószínűleg újra kell néznem, a Begins is másodszorra-harmadszorra ütött igazán. Most úgy érzem, lehetett volna 15-20 perccel szorosabbra venni.

    Szvsz Bale nagyon jó volt, sokkal kevésbé modoros, mint mostanában jó párszor, de ez a basszuskettő mormogás… Eckhart nagyon jó volt (nagy kár, hogy ennyi volt Kétarc, bár épp ez a figura, pláne a digit “maszk” nem tetszett). Ledger zseniális, mint egy tömegkarambol, amire nem tudsz nem odanézni. Oldman kicsit elveszettnek tűnt (dazed and confused, ugye), Freeman igaziból csak betelefonálta a sztenderd karakterét. Maggie nekem nagyon nem jött be, _ezért_ nem volt sok értelme lecseréni Mrs. Cruise-t. Eric Roberts kis híján jóvátette a teljes karrierjét (és a húgáénak nagy részét is).

    Összességében azt mondanám, a Beginsnél (és az összes többi Batmannél, kivéve talán a Burton-féle elsőt) nagyságrenddel jobb volt, de nem 10/10. A hype-hoz képest kicsit csalódás volt (persze mi nem?), de még megnézem egyszer-kétszer. Mondjuk 8/10, ha a Prestige 9/10. Jó film, de úgy érzem, nem nagy film.

  70. SPOILER
    71: Szerintem elég egyértelműen halott volt, vagy csak ennyire durván elájult:D?
    (Sorry az előző komment miatt)

  71. Az utóbbi idők egyik legjobb filmje, és az első két órásnál hosszabb film, aminek a megnézése közben egyszer se jutott eszembe megnézni az órámat. Heath Ledger-re nem is tudnék jelzőt találni, a zseniális nagyon kevés erre. Nálam a vége 9/10, mert voltak olyan részek, amiket zavarosnak találtam, és nem mindig tudtam követni.

  72. SPOILER
    Biztosan halott volt, mert amikor Gordon szétverte a Batman jelzőt, meg amikor egy nagy Harvey Dent plakát elött beszélt, hogy milyen sokat tett H.D. a városért, stb.. az már a leesése után volt, szóval megemlékeztek róla, ergo meghalt
    SPOILER vége

  73. tökéletes kritika, azért mert ugyan ez szóról szóra a véleményem akár aron eckhartról akár a játékidőről, a szörnyű 1-2 esetben nagyon szabados magyar fordításról és főleg a 9 es osztályzatért. Valamiért én sem érzem azt a 10-est, több helyen következetlen és nagyon sok mindent akartak elmesélni.
    Heath viszont eljátszotta minden idők legjobb gonoszát

  74. Joker kiraly volt es mindenkepp oscart neki (sajna mar nem veheti at).

    A film nekem nem tetszett. Ezzel valszeg egyedül allok, de hat ez van. Vontatott baromsagnak tartom. A felenel mar csak azt vartam mikor lesz vege.

    Teljesen fölösleges volt az egysejtüeknel kezdeni ujra a törtenetet. Twoface-t fölösleges volt belevenni. Joker siman eleg lett volna. Akkor nem kellett volna ket külön sztorit meselni es igy teljesen elveszni a reszletekben.

    Nalam kb 5/10 az is csak a design es Joker miatt.

  75. “Vontatott baromsagnak tartom.”

    A legpörgősebb filmet, amit valaha láttam? Te tudod. :D

  76. SPOILER GONDOLOM

    lehet en maradtam le a vegerol de 2arcot siman bezarhattak egy sotet lukba es azt mondtak mindenkinek, hogy meghalt, inkabb mint hogy ebben az allapotban hazaengedjek :P akkor batman hiaba vallalta volna a dolgokat.

    joker esszeru lenne ha meghalt volna de en nem lattam erre utalo jelenetet. kulcskepnel pislogtam a kommandosoknal?

  77. Hát kíváncsi vagyok erre a filmre, majd ha lesz lehetőségem én is meglesem. Mikor újságoltam Mutternak hogy van ez a Batmanes film, amit nagyon nyomnak külföldön, mindenki dicséri, akkor furán nézett rám, hogy miket beszélek, “egy Batmenes film?! ne viccelj már!” Neki elsőnek csak annyi ugrott be róla, hogy “az a film amelyikben szerepelt az a fiatal ember aki meghalt?!”
    Tudom mindenki írja hogy nem emiatt ilyen jó a film, na meg elég abszurd is lenne, ha egy ember halála miatt lenne ekkora sikere a filmnek, de kíváncsi lettem volna ha nem így történik mennyire lett volna sikeres, nem lehet hogy mégis, tudat alatt egy kicsit ez a tragédia is hozzájárult?! Sajnos ezt már nem tudjuk meg :(
    No, mihamarabb megnézem majd én is, hogy eldönthessem :)
    Köszönjük az írást Human!

  78. SPOILER!

    “Batman grasped onto the ledge while holding onto Gordon’s son and hoists him to safety but in the process slips and suffers the same fall as Two-Face, which only appeared to be a three story fall. Batman survived, but they wrap up the story saying that Harvey Died.

    The question is Harvey died, but did Two-Face? ”

    Gondoljuk csak át mégegyszer azt a meghalt dolgot:)

    Szerintem egyértelmű, hogy életben maradt. Színjáték, és egyben Harvey Dent szükségszerű hőssé emelése a megemlékezési ceremónia a végén, ugyanúgy mint Batman (ál)üdözése. Hiszen “He(Batman) is the hero this city deserves but it doesn’t need him now” Dentből kellett hőst faragni miközben eltitkolják, hogy Kétarcként él.
    Nekem így jött le.

  79. SPOILER

    Jobban belegondolva Harvey nem hallhatott meg. Ha mégis, akkor Nolan elbújhat a p*csába, és elfelejtek neki minden fimjét, mert ekkora bakit nem lehet elkövetni, hogy 2 órán keresztül építi remekül a karaktert, majd egy egyszerű eséssel megöli. Na lesz min gondolkozni 3 évig. :)

  80. SPOILER
    86:
    Lehet neked van igazad, meg így több értelme lenne a folytatás szempontjából…
    De nekem elsöre az jött le hogy meghalt, Batman átvállalta a dolgait, Harveyra meg mindenki jófejként emlékszik…

  81. Remek film ez nem vitás, nem hibátlan, de közel van hozzá.

    (Nekem kicsit hiányzott egy kis képregényiség, hogy még egy plusz speciális ízt kölcsönözzön a filmnek. Úgy éreztem, hogy Batman helyett ha Bourne, Bauer vagy Bond ugrál, akkor is ugyanez a film lenne…
    Ja, és nagyon zavart Bale hangja Batmanként.
    Most így belegondolva, a Jokeres jeleneteket leszámítva nem akarnám mégegyszer megnézni. (Nyílván megfogom. Majd.))

    Az imdb-s pontokat abszolút megérdemli, de még nagyon sok film megérdemelne (legalább) annyit…

  82. Elképesztő jó film volt. Hibátlan alakítások, hibátlan dialógusok.

    Egyetlen dolgot tudok felróni a filmnek: Engem a szívroham kerülgetett mikor összetörik benne a Lamborghini Murcielago-t (remélem ez nem számít spoilernek, max Human javít és én sem leszek ügyes :( :D). Szóval ez egy kisebb szentség(=murci)törés(hehe).

    Zseniális, mozi után percekig kóválygós film.

    Felirat+Szinkron: Szokásos, bele sem merek gondolni milyen lehetett volna szinkronnal, brrr. Angollal hálistennek állok már olyan jól, hogy konkrétan egyetlen megveszekedett szóra sem emlékszem a feliratból szóval, így nem is tudom véleményezni.

    Végértékelés: valahol 9 és a plafon közt. Egy biztos. Kötelező, comic geekeknek és mozi fanoknak meg egyenesen halálbüntetés terhe mellett irány a mozi!

  83. SPOILER

    egyetlen “ez azer eros” jelenet volt, amikor batman es az ugyeszlany is zuhan jo par emeletet, szenne torik a kocsit maguk alatt, majd elpihennek egymas karjaiban. ertem en hogy kevlar meg akarmi de legalabb ha ernyot tudott volna nyitni… foleg hogy a leany sem karcolodott meg puffanaskor

  84. 81. Hunnenkoenig: “Twoface-t fölösleges volt belevenni”

    Nem tudom neked feltűnt-e, vagy egyátalán egy filmet néztünk-e, de ez a film Two-Faceről szólt.

  85. Batmant nem adhatják más rendezőnek, Jokert nem adhatják más szinésznek… ha lesz 3. rész….

    A filmről meg nem sokat irnék mert hibátlan, na jo, kisebb hibák vannak néha kusza volt, de lehet csak azért mert tulságosan lesokkolt a film sodrása…

    Valaki irta hogy kevés volt az akciojelenetek száma? Ezt most komolyan mondtad??? :D

  86. Miért bántja mindenki szegény Maggie Gyllenhaal-t? Egyáltalán nem ronda nő, és nagyon jó színész. A szerep volt “gyenge”, nem az alakítás. Gotham-ban a jó oldalon álló nőknek amúgy sem jut pálma, ki emlékszim már Nicole Kidman-re?

  87. 81, ezt én sem birom ki, de te jo teremben ültél bazze? :D vontatott? two face- mit keresett a filmben? rola szolt bazze, komolyan, az ilyen mebrek osztják az egy pontokat is imdb-n… bár leszarom a pontokat de ez elképesztő :)

  88. SPOILER:

    gargoyle! Annál a zuhanásnál egyik kézzel kinyitja a köpenye egyik felét, de nehogy már egy képregényfilmnél akadjunk fel ilyeneken.

  89. Mindenki pozitívumokat ír, így bár nekem is nagyon tetszett, de összeszedném a másik felét, már amennyire tőlem tellik. Biztos lesz kisebb-nagyobb SPOILER is benne.

    A film nem csak nyert azon, hogy a forgatókönyíró egyben a rendező is. Bár baromi jó munka, de egy másik rendező könnyedén kiszedhette volna a felesleges és néhol zavaró mellékszálakat, határozottabb ívet adhatott volna a – kétségtelenül intenzív és hatásos – hullámvasútnak, plusz kihajigálta volna a batradaros-mobiltelefonos marhaságot is. Nolan viszont nyilván kötődik a saját művéhez, és csakazértis benne hagyta.

    Emiatt nincs igazán olyan se a filmben, hogy “kedvenc részem”, ami egyébként a Beginsről is elmondható. Egészében tényleg zseniális, de nem lesz olyan X év múlva, hogy na ezt a húsz percet bármikor végignézném, mint mondjuk egy Volt egyszer egy vadnyugat vagy New hope vagy akármi esetében.

    Ledger alakítása jó, de nem annyira nagyon nagyon azért. Én igazából egyetlen jelenetnél éreztem komoly feszültséget – SPOILER amikor kést nyom a biliárdszalonban a bandavezér szájához – és az is inkább azért, mert nemigen bírom a vért nézni.

    Ugyanakkor az is kicsit gyenge lábakon áll, hogy a film elején bárkit hátba lövő, és deklaráltan semmiféle anyagi haszonnal nem kecsegtető bolond mégis képes egyre növekvő bandát építeni maga köré. Ennyi hasonszőrű káoszhívő azért még Gothamben se nagyon kószálhat, bárki más meg már rég összefogott volna ellene és sírva könyörögte volna vissza a maffiózókat, az a meló jól fizet és relatíve nyugis életet biztosít.

    A Batman-Joker ambivalencia sem új téma, de a képregényekben Batman maga is felismeri és elfogadja a létezését. Itt viszont minden kétség nélkül hisz abban, hogy semmi köze ehhez a figurához, és ugyanígy megingathatatlan abban is, hogy önbíráskodása helyes és ő az igazi erre a szerepre. A többi önkéntes igazságosztót habozás nélkül leírja, de mitől is olyan biztos abban Wayne, hogy Batman jobb náluk? Persze lehet, hogy pont ezt a belső utazást tartogatja a harmadik filmre a két Nolan.

    Dent maszkját visszafogták szerintem, különben ugrik a PG. Ha szörnyebb az arc, talán még hatásosabb a figura is; hiába kéne, hogy elsősorban a belsőjével rémítsen el. Ez speciel jobban átjött a Long Halloween c. képregényben, ahol nem csak személyes bosszú vezérelte – de ez megint csak egy lehetséges téma lehet a harmadik részre.

    Szerencsére nehéz negatívumokat sorolni ;) de azért akadt pár. És egyelőre kétséges még a kimenetele, de mindenképpen motoszkál az emberben, hogy szeretne egy harmadik filmet, ami lezárja Nolan Batmanjét, ami minden kétséget elsörően jobb ennél is – de szinte kizárt, hogy összejöjjön. Lehet drukkolni :)

  90. Hunnenkoenig

    Vontatott baromság? Ilyet hogy lehet leírni? Az egész film egy tömény, nonstop feszültség volt, hatalmas drámákkal, őrjítő helyzetekkel.

    Nolan szándékosan újraértelmezi a Beginstől az egész Batman-mitoszt, ezt nem tudom, miért kell a szemére vetni, hiszen egy sokkal életképesebb, a maga módján hihetőbb, úgyszólván mai Batmant és társait kapunk, méghozzá vérprofi tálalásban.

    Dent pedig ha nem vetted volna észre, az egyik fő alakja volt a történetnek, nehezen nevezhető feleslegesnek. Mindenki körülötte pörgött

    SPOILER ESETLEG

    Joker, aki letaszította a mélybe, Batman, aki mélységesen hitt benne és ez a két árnyalak próbálta a maga fegyvereként felhasználni saját céljaikra… Felesleges szál, ne viccelj már…

    Design… Milyen design, ez egy film, nem egy váza…

  91. 92: ugy emlékszem kinyilt a palástja a végére, de már nem tudott sokat lassitani, ezért csattantak ekkorát…

  92. “Joker meg az Arkham-ból szökött, csak itt nem város, hanem elmegyógyintézet.”
    Arkham mindig/mindenhol elmegyógyintézet (vagy rosszul tudom? – a DC-s képregénytörténet egyik leghíresebb tébolydája), alapítója Amadeus Arkham…

    Egyébként 10/10, de nekem “csak” az akciófilmek között (comic-based vagy sem, az tökmindegy), szerintem a saját zsánerén belül lesz/lett alapvetés…
    De ne legyen harmadik rész, mert ennél jobbat nehéz lesz, akkor meg minek.

  93. En nagyon is jol emlekszem Nicole Kidmanre, foleg a hajara, mert hogy a Batman Foreverben volt a legelbuvolobb szerintem. Ez csak ugy off:)

  94. Oké, a külsejére, de más egyébre? Ahogy Bond, úgy Wayne oldalán is a nők inkább csak eyecandy-k…

  95. 10/10
    Egyértelműen az év legjobb filmje. Annyira darkos és annyira kilátástalan, végre egy komoly Batman és nem Robin meg batlány meg tököm tudja. Már a Begins is bejött de a TDK megvett kilóra. Amúgy meg mindent elmond az IMDB és az itt olvasható kommentek. Nincs mese ez messze a legjobb BAtman és nekem a legjobb képregény feldogozás.
    A zene is nagyon ott van, szinte belepréselt a székbe. Ez bizony nagyon széles vásznat érdemelt. Ha ilyen filmek lennének minden héten ott lennék az asszonyal a moziban.
    Heath meg nagyon fog hiányozni ezek után, nem tudom ki tudna még Jokert így játszani. Hatalmas alakítás volt és bár Dentről szólt a film, de azért mégiscsak Joker vitt mindent. Remélem a következő részekben is tartani fogják a színvonalat vagy netán emelni azt. Nolan megmentette a Batmant!:D

  96. ztem pont ezért is válaszották végül Gyllenhaalt ebbe a filmbe; és teljesen hihető volt, hogy a komplett moszkvai balettkart is simán beszervező Wayne nem csak a külsőt nézi egy nőben.

    Bár, az IMDB szerint előtte Rachel McAdams és Emily Blunt voltak a jelöltek a szerepre – főleg előbbit aligha érte volna kritika, azt hiszem…

  97. Már csak azt bánom hogy minden pénzem elMekiztem és nem tudtam megnézni mégegyszer:D haverokkal voltam, hát film végén állva tapsoltunk:D Isten egy film. MEssze a legjobb képregényfilm… itt talán elkezdődhet egy Ironman Batman párbaj:D

  98. Rachel MacAdams.. végülis messziről lerí róla hogy olyan okos mint a hátsóm szüretkor o_O

  99. Komolyan, mit kell védeni Maggiet? Senki nem szidta itt, egyszerűen csak, ahogy írtam is, erre a szerepre felesleges volt, maradhatott volna Holmes is simán, mert a férfiak dominálnak itt.

    Abba meg főleg ne flameljünk már el, hogy kik nem kerültek be a szerepre. Ez vicc h ezen témáztok, csak annak borzasztó, főleg h ezek pletykák leginkább, pletykálni meg bármit lehet. Leonardot amerika kapitánynak, meg ilyesmi.

  100. human, én nem is rád gondoltam, hanem arra, hogy mindenki meséli, hogy a moziban a közönség miket mondott róla.

  101. SPOILER!

    … akkor most Kétarc meghalt vagy sem!? MErt nekem nem úgy tűnt, de egy páran temetik már most! Szal!?

  102. Teljesen egyetértek, hatalmas film. Nem túlzott a kritika és az éljenzés, mert pont annyira jó, amilyennek mondták, ha nem még jobb. Én még teljesen a hatása alatt vagyok, holnap megyek duplázni.

    Joker meg így van, ahogy írod, elemi gonosz, pont ez benne az érdekes. Ha lehet spoilerezni, akkor annyit, hogy amikor felégette a pénzhalmot, az volt az egyik kedvenc jelentem tőle, tökéletesen megragadta a lényegét. Semmi más nem vezérli, csak a káosz és a pusztítás, a legtökéletesebb gonosz figura, akit csak el lehet képzelni.

  103. “SPOILER!

    … akkor most Kétarc meghalt vagy sem!? MErt nekem nem úgy tűnt, de egy páran temetik már most! Szal!?”

    SPOILER

    ez a lényeg, hogy nem tudni. bizonytalanság. döntsd el, ne akard, hogy a szádba rágják.

    de segítek. képregény. ott nem szoktak meghalni csak úgy a szereplők, hanem visszatérnek. a filmekre persze nem ez jellemző, de mindenkit úgy “ölnek meg”, hogy visszahozható legyen.

  104. CSÚNYA SPOILER!

    Azt olvastam, hogy mind Eckhart mind Gyllenhaal két Batman részre írt alá szerződést. Ha ez tényleg igaz akkor nem csak Two-Face fog visszatérni, hanem Rachel is. Meg is indultak a találgatások hogy vajon Catwoman vagy Red Claw lesz e belőle a Batman következő részében, ami persze még sehol sincs, még szerződés sincs, Nolan most egy ideig mást akar csinálni, de a számokat elnézve szerintem 3-4 év múlva lehet folytatódik az őrület.
    Kár hogy Scarecrow-t csak egy röpke “vicc” erejéig hozták vissza.

  105. Jól van…
    SPOILER is lesz benne!

    A film kurva jó volt! Várom, hogy kijöjjön a bővített változatú dvd és azonnal megveszem.
    Heath brilliáns, és Aaron Eckhart is, akitől féltem mielőtt láttam volna a filmet, hogy nem lesz elég erőteljes az alakítása, de sztem ő is fantasztikusat alakított. Vissza kell térnie a következő részre, mert Kétarc karakterének ennyi nagyon kevés volt, de tetszett az átalakulása (lélekben), meg az önbíráskodás, az arcát meg piszok jól megcsinálták.
    Bale a tőle megszokottat hozta. Gary Oldman volt még aki nagyon tetszett! Csúcs az a színész.
    Dentet sajnáltam nagyon és hogy Rachel meghalt, de ez egy ilyen komor hangulatú film, s teljesen olyan volt, mintha a végén Batman mindent és mindenkit elvesztett volna maga körül.
    Nagyon élveztem ezt a mozit, de megérte mert már nagyon régóta vártam, hogy megnézhessem!

  106. SPOILER

    Chimera: az h leopciózták nem jelenti azt h lesz is benne szerintem, csak gondoltak a jövőre, hogy ha akarják, akkor benne lehessen. de félrevezetés is lehetett akár, hogy senki ne tudja előre rachel halálát – vagy ne tudja mi lesz a jövőben.

    Egyelőre tele találgatásokkal a net, de ennyi erővel mi is összeülhetnénk, kitalálhatnánk valamit (főleg h nolam tényleg azt nyilatkozta mos szretne kicsit mást), megírnánk aztán dőlne a lé. Ja ez az utolsó nem, de biztos komolyan vennék páran.

  107. Ezt a filmet oda kell tenni a valaha legjobb filmek kategóriájába! szerintem nyugodtan, emlegethetjük egy lapon mégha nem is egyezik a műfaj a legjobbakkal, mint a Keresztapa vagy Titanic, de akármelyik más régebbi klasszikust is írhattam volna! szóval szerintem ebben a filmben is voltak annyira jó alakítások, még ha valakié el is nyomta kicsit a másikat! de ez nem baj! Ledger megérdemelte! álló tapssal kell köszöntenem és fejet hajtanom elötte! Tényleg egyetértek azzal, hogy Aaron nagyon jó volt, és sajnálom hogy harmadikként kell megejtenem Bale-t, de ez így van! hiába Ő a Batman, nem nyerhet mindenben. Erre a filmre nem találok szavakat! hibát nem találtam vagyis történetileg és színjátszásilag, mert biztos lesz benne baki, de nagyon jó, hatalas remekmű. remélem hamarosan a harmadik részről is informálódunk. kíváncsian várom kik lesznek a gonoszok.

  108. Nem egy Star Wars (régi trilogia), de nagyon jó film (viszont, szerintem, egy kicsit túl van istenítve). Sőőőt! Közelébe nincs egy Fight Club-nak, de a kettő teljesen más. Mint képregény feldolgozás és mint akció film igazi gyöngyszem:)

  109. SPOILEREK ÉS EGYELŐRE MEGALAPOZATLAN SPEKULÁCIÓK

    én ott olvastam az előbb éppen (az imdb-en), hogy vannak olyan fetételezések miszerint nem véletlen a Coleman Reese szál, mivel ő lesz később Rébusz (Mr. Reese=Mysteries, igaz angolul Riddler lesz), az emberünk vörös is, meg a Wayne cégnél is dolgozik, szóval logikus lehetne, ha Rébusz eredeti neve nem Edward Nigma lenne. Na jo ez is csak találgatás, szóval semmi értelme, de sajnos 3 év az még messze van, szoval csak a tipp marad addig :)

  110. SPOILER

    hát nem nagyon csuktam be a szám a film közben
    egyébként meg hiába ceruza meg iszonyatos alakítás, nálam harvey dent vitte a pálmát, ahogy előhúzta az érmét, meg ahogy az elején elhangzik egy csomószor az arc szó, és nem beszélve arról hogy a fehér lovag hogy lesz kétarc
    és az utolsó jelenetnél ahogy gordon a fiának mondja hogy minden rendben van, ott megsemmisültem a film súlya alatt kb
    az arénába meg többet se megyek moziba, eléggé életlen volt az egész film btw

  111. Eddig talan Hunnenkoenig hozzaszolasa all legkozelebb a velemenyemhez. Annyiban ter el, h 2face kellett, hat megis rola szolt a film fele. A 2,5 oras jatekido nem kellett volna viszont. Ez nem az a mufaj. Lehet mondani persze, h Nolan most ujra akarta definialni ezt, de szvsz ez a film _nagyon_ messze az attol. Borzasztoan vontatottnak ereztem.
    Semmi bajom azzal, h vkinek nagyon tetszik a film (bar 10/10et nem igazan ertem senkitol, de lehet h csak en vagyok ilyen szuklatokoru himtag), de van egy olyan erzesem, h az emberek kb. felenel a hype szamitott, az h mar hetek ota mast nem lehetett olvasni az interneten, h a Batman legalabb 10 orgazmus percenkent. Enelkul ugyanugy sok 6-7 koruli ertekeles lenne a hozzaszolasokban, igy meg mar a trailer utan ugy irtak rola az emberek, mintha megneztek volna es ez lett volna eletuk legnagyobb filmelmenye. A nehany sorral fentebbi peldanal maradva, kisse szinlelt orgazmusnak tunik ez nekem, abbol a fajtabol mikor nagyon akartad, h jo legyen.
    HL miatt adok ra egy 4,5/10et, o valoban nagyot alakitott ebben a Joker szerepben, JNal is egy szinten emlegetheto siman. Elnezest elore is, ha vkinek megsertettem “a vilagegyetem legjobb filmjevel” kapcsolatosan az erzeseit, de en tenyleg rettentoen untam.

  112. nyilván ennyien csak a hype miatt adnak rá jó pontzsámot. Tuti így van. Szerintem gondolkozz még kicsit ezen a légbőlkapott elméleteden.

  113. Megtettem. Tovabbra is igy gondolom. Sok embert sztem nagyon is befolyasolt. Ok, a fele nyilvan eros tulzas volt, de igy erzem, sajnalom.

  114. SPOILER

    Nekem az egész filmben az volt a furcsa vagy talán csalódás is hogy Joker nem halt meg.Nem csak azért mert a régiben J.N meghalt,hanem azért mert a filmből kiderült hogy Jokert nem lehet elkapni és börtönben tartani.Igaz mikor először elkapták megszervezte az egészet(de még hogy:D amikor megszólalt a dagadtnak a hasában a telefon nem tudtam hogy meglepődjek vagy nevessek,amiért ilyen csúnyán kijátszott mindenkit,már megint)de szerintem ő akármilyen helyzetbenvan,kiszabadul.És lehet erre többen is számítanak(vagy csak én,nem tudom:))de ha nem jelenik meg a következő vagy talán az azutáni részben(részekben,reménykedjünk) lehet hogy egy kicsit csalódottak leszünk és azon gondolkozunk hogy hova tűnt Joker.Mert ez az őrült,de briliáns elme amit az egész történet alatt elkövetett(úgy kavarta a dolgokat ahogy csak akarta)kétlem hogy egy börtön visszatartana.

    Amúgy meg Ledger alakítása eszméletlen volt.Kedvenc részem amikor eltűnteti a ceruzát:Dnagyon nagyot néztem.Remélem egy oscar összejön,de minimum jelölés,(nagyon mininmum). Eckhartban kellemesen csalódtam.Nem néztem volna ki belőle hogy ennyire tehetséges(mondjuk annyira nem mint Ledger:)de jó volt).Mondjuk szerintem a baleset után lett mégjobb,mert én jobban szeretem ha valaki élethűen eljátsza az őrűlt szerepet,lehet mindenki azzal jön hogy nem volt őrült csak dühös de szerintem egy őrült ember nem akarna megölni egy ártatlan gyereket.Rachelért én sem bánkódtam ugyanis túl sok jelentősége nem volt csak hogy csúnyán nézzen Brucera és ha ő nem hal meg nem születik meg kétarc sem.

    10/10

  115. Drága mchn!

    Szerintem itt sokan azok az emberek közé tartoznak, akik nem hisznek a hypenak, nem az befolyásolja őket hogy most Ledger meghalt és akkor tutira jó lesz, s egyáltalán nem csupán a marketing miatt nézik meg. Mint tudjuk: szarból nem lehet várat építeni, viszont a Dark Knight esetében más a helyzet. Már a traielerek is iszonyatosan megfogtak és éreztem hogy ez a film jó lesz, a marketing szépen volt adagolva és elérte a célját is: sok emberhez eljutott. A sztori a filmnézéssel folytatódik ami után kijelenthetem (mint sokan) hogy iszonyatosan jó filmet sikerült összedobni, ami maradandó élményt garantált. S nem a hype tette, nem a marketing, nem Ledger halála és nem is az hogy Batman az egyik legjobb képregényhős, hanem az hogy egy zseniális filmélményt kaptam. Ezt vártam, úgy ahogyan még sokan. Lehet hogy szerinted vontatott meg unalmas, de ne írd le az embereket olyan kijelentésekkel aminek nincs vagy nincs elég jó alapja! Ennyi voltam (~_~) V

  116. A filmről kb. már mindent elmondtak az előttem szólók :) hatalmas film, és csak reménykedjünk benne, hogy a harmadik rész legalább ilyen jó és sikeres lesz, mint ez. Hogy legyen-e negyedik? Abban már nem vagyok biztos, hogy jót tenne, de majd elsül minden idővel.
    Amit sokan kiemeltek, hogy tényleg minden színész odatette magát, és ez kevés filmben látható. Tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róluk, Ledger eszméletlen, és Eckhart meg Oldman is nagyon átjött. Bale-nél egy kicsit furcsállom, hogy mindig eltorzítja a hangját Batmanként, de szerencsére akkor nem sokat beszél, szóval annyira nem zavar :D
    Azt meg nagyon sajnálom, hogy otthon nem adják IMAX-ben, mert ott kétszeresen üt ez az amúgy is átlag feletti film. Remélhetőleg észbe kapnak, vagy csak össze kell fognunk, és csinálunk egy filmbuzi.hu IMAX experience mozit :D:D

  117. Valaki fölösleges volt. Ket föellenseg fölösleges volt, mert elaproztak vele a sztorit. Mivel Joker lenyegesen jobb karakter es az alakitas is jobb volt, igy szamomra Twoface volt a felesleges, föleg hogy Twoface-kent minimalis szerep jutott neki a vegen. Abszolut nem bontakozott ki a karakter. Siman lehetett volna neki külön reszt csinalni es egy mas sztorival Jokerre koncentralni.

    @Padavan:
    Majd egyszer nezd meg a film vegen a keszitök listajat. Talalsz ott egy olyan bejegyzest, hogy “Set Design”.

    Nem csak vazakat, hanem filmeket is designolnak. Különben szerinted honnan jön pl Gotham kinezete, a batmobil kinezete, a kosztümök kinezete? De meg a kepi megvalositast is designoljak. Vagy szerinted mindenki gondol egyet es csinal valamit es abbol majd csak összeall valami, oszt veletlenül epp egy ilyen harmonikusan dark look lesz belöle?

  118. Szerintem a Dark Knight egy időre nagyon odacsapott a többi filmnek. Engem- aki személyszerint nem különösebben rajong a szuperhősös filmekért – szó szerint lenyűgöztek két és fél órában. És ez nem csupán a hatalmas hang effektek, vagy jó történet miatt van így, hanem a szereplőket sem válogathatták volna meg jobban. Joker eredeti volt a keserédes vicceivel, a figuráját senki más nem tudta túlszárnyalni a filmben. Heath Ladger még sok elismerést kapott volna ezért, nem csak a kritikusoktól, hanem a rajongóitól is!

  119. sAnyi hsz-éhez még hozzátenném, hogy szerintem sokan pont a túl nagy hype miatt inkább eleve egy kicsit szkeptikusan álltak hozzá a mozihoz, lentebb vitték az elvárásaikat, hogy ne kelljen csalódniuk.

  120. SPOILER

    hirtelen 3 dolog ami bánt:
    – dent pikk-pakk átalakulása
    – scarecrow leegyszerűsített lebutítása
    – joker mit csinált, miután kidobta Rachelt (utána batman) az ablakon? hazasétált?
    stb.
    sokat akar a szarka..
    9/10

  121. Nem kis elvárásokkal ültem a moziba és abszolút elégedetten jöttem ki. A 2 és fér órás játékidő ellenére is nagyon tömör a film, itt-ott még elfért volna egy köztes szál, de összeségében ez nem nagy probléma. A hongkongi szál lehetett volna az, amelyik kilóg, de nem volt túl hosszú, és végül ügyesen oldották meg ezt is.
    Bale egészen kiváló volt, mondhatni hozta a tőle elvárhatót, de amit Ledger és Eckhart alakított, arra nehéz szavakat találni. Maggie-t picit sajnáltam, egyrészről kedvelem, és jó színésznőnek is tartom, de itt most ennyit engedett neki a szerep. Roberts nem volt rossz, bár én azért mást is el tudtam volna képzelni Maroni szerepére. Oldman, Freeman és Caine teljesítményeiről szintén csak dicsérő hangon lehet szólni – természetesen ez egyikük esetében sem meglepő.

    SPOILER TALÁN

    A film talán legemlékezetesebb jelenete (szerencsére van miből válogatni) Joker vallatásos része volt, akkor még a pofátlanul hangos közönség is csöndben maradt.

    SPOILER VÉGE

    Human említette a feliratot, valóban nagyon gyenge lett, Caine szövegeit szépen leegyszerűsítették, de még jópár helyen volt benn hiba. A Savaria Plaza közönsége hozta a formáját, amit meg a mellettem ülők produkáltak, folyamatos duma, közben megették a vacsijukat, talán 3-4 fogásos lehetett… Amúgy a 20 órás előadáson talán ha félház volt, de sztem akkor már sokat mondok.

    A TDK 9/10 részemről.

  122. a film nagyon jós, batman nagyon jó, dent nagyon jó, joker meg mintha enné a saját száját, azért lenne olyan vérvörös, az meg azért nagyon jó!!!

    Ja és azért is jó mert az eleje felé, mikor japánban vannak, és egy mobil “vmit” beindít, nos amellett a mobil mellett ott figyel az asztalban AZ ÉN MOBILOM is. Hát besz*rok. Megvevős a film…

  123. A felirat témához csak egy példa:
    – Why so serious?
    – Mi a helyzet, fapofa?

    WTF? LoooooL :D

  124. Joc – Hongkongban voltak ami inkabb Kina mint Japan ;)

    Sokan irtatok hogy zavaros, vagy kusza vagy nem egeszen kovetheto a sztori.

    Saját tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobb ha hagyjatok ülepedni a filmet esetleg x nap után újra megnézni. Szvsz nagyon jó a Film sztorija, remek csavarok, itt-ott tényleg nagyon ötletes megoldások, ami után az volt az érzésem hogy annak ellenére hogy tudom hogy ez csak egy film a Joker tényleg egy zseni és hogy gyakorlatilag mindent és mindenkit a markában tart és akármit teszel úgyis csak az o halójában vergődsz!
    Kicsit sok lehet egyszerre, de az is lehet el vagyunk lustulva a hollywoody szájbarágós, agypihentetős filmektől(?) :)
    Szerintem a forgatókönyv írónak is mehet az Oszkár bácsi.

  125. SPOILER!

    Pikk-pakk átalakulás? Te lemaradtál arról, amikor orosz ruletett játszott azzal a csákóval? Batman lépett közbe. Nem volt ez pikk-pakk átalakulás! Bár, való igaz a Madárijesztőnek több szerepe lehetett volna.

  126. a feliratot NightWalker mester készítette, aki eddig a warez oldalnak készített subokat, biztosan sokan ismeritek a nevét, most szerződést kapott. A fórumán ezt írta:

    “egy kicsit már másabb tészta, mint a warezben, elsőként elkészíttetik valakivel scriptet, utána jönnek a lektorok, aztán a dramaturg kezébe kerül a script, ő mondja ki minden sorra a végső szót, és dramaturg egy ekkora produkciónál nem is egy van, szóval ez az egész egy nagy közös munka.”

    Én speciel tudom, hogy ő egy piszok jó fordító és most már látom, hogy ha olyan rossz egy felirat, mint a TDK-é is, az nem feltétlenül a fordító hibája.

  127. SPOILER!

    Dent végső kibontakozásához ez is hozzá tartozik, és azt hiszem Joker itt mondta el a lényeget:

    “Y’see, madness, as you know, is like gravity. All it takes is a little…push.”

  128. SPOILER

    oké Bob, értem én, de ez a szavakkal, mondatokkal vértezett igenis pikk-pakk átalakulás meg sem közelíti pl anakin darth vaderré válását – noha lucas-on többet szoktunk nevetni, mint nolanen…
    aki ennyire “jó” abból nem lesz hirtelen ennyire “gonosz”

  129. IMAX téma, lerágott csont, tudom :P

    Ezt a csomó lelkesedést hogy lehetne felhasználni arra, hogy valami épkézláb magyarázatot préseljünk ki az Intercomból?

    Arra gondolok,h a “túl drága a kópia” mint magyarázat cseppet béna. Mi ha nem ez a film indulhatna reális eséllyel arra, h behozza az árát?
    Arról nem szólva, hogy mint egy filmtechnikai mérföldkő műsorratűzése is halványan azt mutatná, hogy közeledünk az ún. fejlett nyugathoz.

    Kár, mert sztem nagyjából minden itt kommentelő elmenne és kifizetné a dulva jegyárat. Hollandiában €13,5 volt, de megérte. A film ugyanolyan élmény volt, de úgy ahogy azt a készítők is megálmodták, sőt. “Larger than life” ahogy a német mondja. Behemót vászon, a nyitójelenettől fogva (naná, az is imax kamerás) mellbevágó részletességgel, mellette a fullhd is semmiség. A kórházas jelenetnél pedig szerintem hangosabb volt mint a valóság. Tüdőrezgetés, FTW!

    Sajna a Ká-európai cinemacity (direkte kisbetű) vezetőségre szokás hivatkozni, ez esetben vonuljunk fegyverrel Varsóba? (vagy akárhol is van.. :)

    Konklúzió : a Ká-európai cinemacity (direkte kisbetű) vezetőségre szokás hivatkozni, hogy ők döntenek. Ez esetben vonuljunk fegyverrel Varsóba? (vagy akárhol is van.. :)

  130. A kritika jó volt egyetértek vele, de a pontozással nem. Részemről 10/10 simán. Najó ha úgy vesszük tökéletes film nincs, akkor kijavítom 9.95/10

  131. Szerintem is csúcsszuper volt. Eddig 2x néztem meg. Ledgerről nem mondok semmit, már úgyis mindent elmondtatok, amit szeretnék. Egyszerűen zseniális. Az idei kedvenc filmem lett. Ledger eddig nem volt szimpi egyetlen filmjében sem, de ez….az életem során látott egyik legjobb alakítás volt. Eszméletlen.
    Néhányszor Johnny Depp jutott eszembe róla. És ha a következő részben visszatér Joker alakja, remélem, hogy ő fogja alakítani, számomra csak ő jöhet szóba.
    Oscart Ledgernek!!! Érthetetlen, hogy miért nem volt megelégedve a teljesítményével.
    10/10 mindenképpen. Zseniális.

  132. Nem tudom… Túl sok a kérdés és a bizonytalanság. Talán ez nem akció film hanem batmanbe bujtatott tragédia 3hősről. Azt hiszem erre mondják, hogy művészfilm (azt hiszem….)

  133. Én is tegnap néztem -> Palace nyíregyháza
    Homályos kép, a film kezdete előtt “hol a vodka” és hasonló paraszt beszólások.
    Szerencsére mellettem egy fanatikus ült, aki “ülj már le bazdmeg” és hasonló beszólásokkal illette az előttünk mozgolódó későn érkező emberkéket. Kb 5perc után egy mukk se volt a teremben, és ez így is volt a film végéig.
    A film nagyszerü volt, minden téren, néhol kissé zavaros. De még így is az egyik legjobb képregényfilm.

    10/9

    Hd-ban másodjára mindenképp jobban fog ütni.

  134. Barátnőmmel néztem tegnap. Nagyon bejött mindkettőnknek.
    10/10
    Viszont a film után barátnőm teljesen kiakasztott, váltig állítja, hogy a batman maszk mögött nem Bale van. Szerinte nem olyan a szája meg az álla. Hiába magyaráztam neki hogy nincs annyira karakteres arca Bale-nek, hogy teljesen felismerhető legyen.
    Másnak is felröppent ez a gondolat a fejébent? :D

  135. Tegnap én is megnéztem végre! :)
    Nagyon jó volt, nekem tetszett hogy nagyon hasonlítottak a
    karakterek a képregényes formájukra! Ez pozitívum mindenképpen! Végre egy adaptáció ahol nem módosítottak sokat. A Story szerintem remek, Jóker az elborult elmével, zseniális! De télleg igazi gonosz! A Fehér lovag meg a másik fele. Tetszett jó volt! Magasra tették a lécet. Várjuk a 3. részt!

    nekem 9/10

  136. Nem tudom milyen hype-rol beszélnek itt… nálam a filmet már a trailer eladta, nem igazán számítot hogy ledger meghalt, ha élne akkor is megnéztem volna, most mégis mit számit? Persze biztos vannak ilyen korlátoltak, akik csak ezért nézik meg, de szerintem nem olyan sok, a reklám többi része nem tudom hol érkezett, mert hozzám nem jutott el az biztos, max annyi hogy egyszer hallottam vmi fokusz vagy aktiv szösszenetet a maga primitiv stilusában.. ennyi…tesom meg a haverom akivel tegnap néztuk még azt sem tudta hogy meghalt ledger, mit számít? nem csüngenek a neten, meg rádion, mégis lenyugozte a film…
    Hosszu és vontatott? :)

  137. Jó reggelt mindenkinek!
    Tegnap este megint sikerült denevérekkel teli aggyal lefeküdnöm aludni, és egy furcsa gondolat motoszkált a fejemben:

    SPOILER, LEGKÖZELEBB SE JELÖLD MERT AZ COOL!

    Van egy halvány sejtésem, miszerint 2arc nem halt meg. Nagyon összeesküvés-teória szinten mozog, de akkor is. A magyarázata meg pofon egyszerű. Ugye Batman is onnan esett le, ahonnan Harvey. Csak azt nem értem miért élte túl esést. Mutatták ugyan a filmben a páncélját, de az csak egy megerősített kevlar-páncél volt, ami nagyobb ütések és zúzódások ellen nem véd meg (láthattuk is, hogy mindig kék-zöld Bruce teste reggelente), vagyis nem lehettek ők olyan magasan, hogy Harvey ne élhesse túl.
    Szóval megint csak ott tartok, hogy várom a következő részt.

  138. SPOILER, NEM JELÖLTEM MERT ÜGYES VAGYOK

    Igen de ha jól rémlik akkor Harvey pont a hátára esett Batman meg pont rá szóval….á biztosra nem lehet megmondani, de szerintem ezt pont azért oldották meg így, hogy maradjon egy kis rejtély is a végére. Habár ennyi erővel azo is lehet,hogy a Rachel se halt meg ;)

  139. [annyira bízol a véleményedben, hogy egy kamu nicknevet pl tomi15 sem vállalsz hozzá? grat – a szerk]

    Annyira nem ertek egyet a millio pozitiv kritikaval, bar teny hogy ez a legjobb Batman eddig….(szerintem)
    Negativumok: feherlovagbol 1 nap alatt lesz ketarc (naneee), a masik a hajos jelenet, kidobjak a taviranyitot az ablakon (az lett volna jo ha valaki megnyomja es felrobban sajat maga..na az Joker poen lett volna! :) )
    Film 7,5/10, Joker karaktere 10/10.

  140. 151. Tuti Bale van a maszk alatt, én meg pont azon filóztam a film alatt, hogy nem igaz, hogy senki sem veszi észre ezt a jellegzetes állat és arcformát (igaz ő nem egy Superman ahol van szemüveg- volt szemüveg, és senki nem ismeri fel).

    Áldom az eget, hogy feliratos volt a film, másképp el sem tudom képzelni..Főleg tudatában annak, hogy Heath Ledgert sokszor szinkronizálja Stohl Buci..Nem is akarok belegondolni hogyan oldaná meg minden idők egyik leggonoszabb jellemének szinkronizálását.

    A hangulat nekem is “átjött”, én sem hasonlítanám össze Nicholsonnal, mert nekem ő mindig is olyan marad, akit annyira nem lehet komolyan venni, míg Ledgertől kirázott a hideg.

    Összességében 9/10

  141. Tegnap este sikerült megnézni, a jegyet teljesen megérte ez nem vitás.
    Heath Ledger úgy adta a pszichopatát Jokerként, hogy.. hát azt látni kell. Csak Anthony Hopkins Hannibal Lecteréhez mérhető, aki egyébként szerintem, annyira beleélte magát a szerepébe, hogy tényleg megevett vkit. :)

    9,5/10, de csak mert tökéletes film nem létezik.

  142. Hatalmas elvárásokkal ültem a moziba, de nem ezt vártam. Nagyon nem.
    Nem számítottam arra, hogy az előzetes kritikák szerint valóban az év legjobb filmjét látom. Úgy éreztem, hogy túl nagy a hype. De nem. Úgy mellbevágott, hogy azt még egyenlőre nem tudom megfogalmazni. Olyan problémákra vetíti rá a figyelmünket, amit mindenkinek érdemes lenne átgondolni. Hatalmas színészi alakítások, hibátlan rendezés, forgatókönyv, ütős zene stb. stb…
    Rég fogtam a karfát ennyire egy film alat.. :)

    Tökéletes film létezik…Miért ne létezne..Számomra ez az, hibát nem találtam, ezért….

    10/10

  143. SPOILER, LAZA VAGYOK, NEM JELÖLTEM

    Dent tulajdonképpen hirtelen felindulásból, gyűlölettel tellt szívvel meg lélekkel randalírozik. Ti nem lennétek paprikásak, ha a leendő feleségetek, akit talán még az életeteknél is jobban szerettek…meghalna. Ráadásul így? Harveynak tényleg csak egy “lökés” kellett…

  144. Szerintem a túl nagy hype és a rengeteg nagyon jó, kiváló kritika pont, hogy növeli az elvárásokat. A sok magas pontszám meg pont azt jelenti, hogy sikerült felnőni az elvárásokhoz. (Hogy milyen mértékben, az az egyéntől függ.)

  145. SZUPER VAGYOK, SPOILERES VAGYOK

    Ize…ugy latom nehany embernek nem tunt fel, de Harvey Dent “csak” bosszut akart allni az embereken, akik “miatt” elveszitette a menyasszonyat. Meg nem “alakult at” teljesen.
    Igen, atkattant neki. A varos kezdett megnyugodni, Joker a racs moge kerult es Rachellel is jol alakultak azert a dolgok egyszercsak BUMM! Mindent elveszit es meg az arca is szarra megy…Nana, hogy bosszut akart allni, de tobbet egyelore nem.

  146. Nem igaz h megint nem megy senkinek a spoiler jelölés…

    yano: botorságokat az emailre tessék, mert ott van a pontszám mellett miért mennyi, meg előtte ott van 4500 karakterben. Asszem írtam neked levelet éjjel, de basztál válaszolni rá.

    SPOILER

    Hunnen: “Mivel Joker lenyegesen jobb karakter es az alakitas is jobb volt, igy szamomra Twoface volt a felesleges”

    Nyilván felesleges volt a Dark Knight ellentetje, a tömeg által White Knightnak jelölt figura. Joker csak a katalizátor volt az egészben, 2 face kihagyhatatlan a filmből. Az egész arról szólt, hogy mindenki a jobb énjéért és a városért küzdött a joker általi nehézségekben, és van aki alul maradt…

  147. spoiler

    Nem a filmben hangzott el így, de egy idézet Jokertől mindazoknak akik panaszkodnak Harvey “túl gyors” átalakulása miatt:

    Ahhoz, hogy valaki megőrüljön nem kell több, mint egy rossz nap.

    Joker pedig mindent megtett annak érdekében, hogy rossz napja legyen…

  148. WARNING! SPOILER! I TOLD YOU, SEE!?

    Csak nekem hiányzott a magasvasút? A történet melyik része(i) volt(ak) zavaros(ak), mert én csak kettőt tudnék megemlíteni. Vagy pont ez a kettő lenne az:
    1. Gordon visszatérése, látszólag a halálból,
    2. Batman kémkedik egész Gotham után, ultrahangokkal.

  149. pletykaeső, találgatás, mindenféle tényt mellőzve:

    Nem tudom valaki olvasta vagy említette már de a tervek szerint a következő filmben Jim Carry “The Riddler”-jét és Danny DeVito “The Penguin”-jét akarják feldolgozni az előbbit Johnny Depp az útobit pedig Philip Seymour Hoffman játszaná és még Batman segítségére küldenék a Macskatőt is akit Angelina Jolie alakítana. Nem mondom szép kis szerep osztás! Talán még ezt az új Jokert és felül múlhatná. Minden idők legjobb filmje lehetne!!!

  150. Állítólag Nolan azt mondta, a pingvinember kapcsán, hogy rajzfilmfigurákat nem tervez a filmbe.

  151. spoiler nyilván…
    Nem volt egy rossz akciófilm, pörgős volt, és ugyan majd’ három óra hosszú, ritkán unatkoztam igazán. Heath Ledgerről annyian elmondták már, hogy zseniális, ezt nem kell hangsúlyozni, tényleg az, éppen az ő alakítása húzta ki a filmet az átlagos akciófilmek közül. Hogy Balet miért dicsérik ebben a filmben ebben a filmben, azt már nem tudom, semmi különös nem volt, csak a kretén hang a batman-jelmez alatt, ami idegesítő volt. A film néha mocskosul patetikus (nagy néger gyilkos, serial raper kidobja az ablakon a távirányítót), amerikai volt. A bunyós akciójelenetek külön furák voltak nekem – nem volt rendes koreográfus? Nem mondom, hogy feltétlen iszonyat látványosnak kéne lennie ezeknek, de határozottan lassú volt Batman – biztos a ruci miatt.
    Összességében egy 6/10-et ér, egyszer nézős (bár moziban azért nem érte meg) darab.

  152. Ha irtam volna valami spoilert akor bocs, de nem is értem miért ragaszkodtok ahhoz hogy kiirjuk SPOILER? minden második hsz ugyis a sztorirol szol, aki meg akarja nézni az ne olvasson hozzszolásokat a filmrol szolo kritika után, én mindig igy teszek, mert ugyis lesz egy olyan hsz még ha spoilermentesnek is van tüntetve ami elbassza az élményt… vagy legalább ha lenne egy kod ami eltunteti a betuket, és csak kijelöléskor látod mit irtak…
    Harvey gyors átalakulása??? Hetekig alakuljon vagy mi? Pont az volt a pláne hogy hirtelen minden rászakadt, csaja meghalt, arca szétégett, persze hogy bosszura szomjas, ezen most mégis mit gondolkodjon, a hirtelen harag játszik ilyenkor, majd a 3. részben ha lesz és tulélte akkor lehet boncolgatni a figurát, hogy na mégis akkor most miért is folytatja a gonoszkodást…

  153. “Innentől szinte körbe lehet nevetni azt, aki szerint csak a haláleset miatt lett felmagasztalva Heath Ledger alakítása” – ebben teljesen egyetértek. Hihetetlen milyen jól játszotta el Jokert Heath. Maradandóat alkotott és sztem ezzel az alakítással elérte a karrierje csúcsát. Ezek után sztem ha valaki meghallja a nevét a Batman film fog az eszébe jutni róla.

    “Christopher Nolannak azt hiszem nagyon sokat köszönhetünk. Úgy mert ehhez a szuperhős témához nyúlni, és megmenteni a Batmant a mellbimbós páncélra tapadt mocsoktól, hogy közben minket is könnyedén magával rántott a víziójába.” – evvel is egyetértek. Azért mégiscsak egy gumiba-bőrszerkóba bujt férfiről van szó, aki próbálja saját kezével megmenteni Gotham városát. Kicsit poénos ez. Ebben a filmben azonban teljesen más értemlet nyer, és mindenki más szemmel néz Batmanre (már a Begins után is).

    Egyébként meg: hu de nagyon tetszett! Én is éjfélkor néztem meg, és olyan jó érzés volt, mikor barátom megszólalt mellettem: “Gondolj bele Magyarországon ÍGY mi látjuk elöször ezt a filmet!”. Hehe… Olyan hangzása volt a filmnek, hogy minden lövöldözésnél összerezdültem. XD SPOILER Az a rész nagyon nagy, mikor a kamiont a huzzal megfogja a Batman és tök csönd van, amíg át nem fordul a kocsi aztán BUMMM. SPOILER VÉGE

    És amivel most sok mkit meg fogok bántani, de nekem nem tetszik Rachel karaktere. Egyszerűen az első részben se értettem meg, mikor Katie Holmes játszotta és most se tudtam sajnálni mikor meghalt. Ráadásul ez a Maggie Gyllenhaal… Hát… Mkinek más a szép… Nekem nem ő jelenti a szép nő fogalmát. Attól még lehet (sőt van is, hogy) a személyes varázsa elcsábított két (három) férfit is a film szerint, de mondom – se a karaktere, se a személyes varázsa nem jött át nekem. Így sajnálom, mert nem tudtam 100%-osan megérteni Harvey dühét és Wayne bánatát.

  154. 10/10 mivel a cselekmény egyértelmű és követhető, akinek meg nem annak ott lesz majd a DvD-s 180 perces verzió, illetve a film kritikáját nem kéne befolyásolnia a magyar feliratnak..

  155. P.S. Tök örülnék, ha a Macskanő benne lenne a követekző filmben, mert Ő a kedvenc karakterem. De nem akarom hogy Jolie játsza, mert egyszerűen annyi filmben szereplt már, hogy nem tudom elképzelni, mint Macskanőt, és nem bizom abban, hogy a színészi képeségei meg tudnának győzni erről.

  156. “Ha irtam volna valami spoilert akor bocs, de nem is értem miért ragaszkodtok ahhoz hogy kiirjuk SPOILER?”ű

    Mert ha valaki később jön ide a film megtekintése nélkül és csak azokat akarja elovlasni akik spoilermentesen lelkendeznek? annyira fáj gondolom odaírni egy szót a hozzászólásod elé.

    Adam: SPOILER

    Gordon halálánál neked következő volt? Harvey elhajt a csávóval, batman ott dekkol a családnál a halálhírt közlőkkel, aztán meg is találja harveyt de közben már este lesz, így addig mi a fenét csinált. Az ott eléggé furcsán volt összevágva, követhetetlenül. Nem a filmet nem tudtam követni, csak azt a jelenetet, simán kkijjebb bonthatták volna

    A felirat meg semmit nem befolyásolt a pontozásban. De azért kötekedj még nyugodtan, tudom, hogy ez a válasz most olaj a tüzedre, mert ez éltet, a nem figyelmes olvasás utáni belekötés, hátha valaki ráharap.

  157. SPOILER!

    Szerintem pofonegyszerű és mindenkinek igaza van abban, hogy Harvey meghalt. Csak nem akkor, amikor leesett, hanem kicsit korabban, fejben. Nolan meg egy ilyen fergeteges, kiszámíthatatlan film végén csak nem ejti meg azt a hibát, hogy a friss gonoszt megöli.

    SPOILER VÉGE.

  158. nem értem miért osztjátok winniet, aki sokat jár ide már megszokhatta, hogy legtöbbször (még ha nagyon kevés hiba is van a filmben) ő keresi, és kiszúrja, és csakazértis. amúgy én is teljesen ilyen vagyok, és a nagy hype, meg a várakozás miatt is nagyon kritikus szemmel néztem végig a filmet, amelyre az első 100 percre 7/10et adtam volna, de a befejezés, és a tökéletes lekerekítettség nálam simán felhúzta 8/10re. ami nagy szám főleg ahhoz képest, hogy ezt a sztorit tul.képp. már láthattuk korábban… jól össze van rakva, ilyen egy tényleg fasza AKCIÓFILM. és nagybetűs akciófilmet évek óta nem láthattunk, számomra ez a stílus rég halott volt. önfeledt szórakozás színészparádéval, de azért ne lőjjük 10/10es magasságokban, hiszen ez a film igazából nem ad semmi újat, nem gondolkodtat el stb stb. csak egy nagyon jó, viszonylag könnyed élményfilm, kategóriáján belül az egyik legjobb. SZERINTEM.

  159. Aaron Eckhartot ezennel felírtam a zsenik közé; Ledger már a trailer után bekerült abba a listába. A film maga tökéletes Batman-történet, erre nem tudok mást mondani. Nem soztályzom, mert nem szoktam; de hirtelen nem tudok olyan filmet mondani, ami ennyire megütött az utóbbi 5 évben. (régebbről azért igen)

  160. Hát…

    10/10 a film, semmi hiba nincs benne, írták páran, hogy semmi új, meg hogy átlagos szórakoztató film, de ez baromság, ez a film az első olyan szuperhős film ami pont hogy nem átlagos, a karakterek k**a jók, a történet folyamatos, nincs benne megállás.
    Viszont van pár negatívum: az a gyenge szerelmi szál, számomra erőltetett volt, az alkotok azt írták ez a Gotham City sötétebb lesz az eddigieknél, hát nekem nem ez a véleményem, a jó öreg Gotham City sötétebb volt.

    SPOILER!!!

    Viszont ha én lettem volna a egyik rossz fiú, akkor Batmant egyszerűen elintéztem volna, Gordon a háztetőn várta Batmamt bekapcsolt reflektorral, szomszéd háztettőre mesterlövész és Batmannek annyi.

  161. 171: no, de irtam SPOILER-t??? :) Nem, nem fáj odaírni, csak a véleményem írtam erről is, mint ahogy a filmről is, örültem :)

  162. Fenomenális, nincs rá más szó. 10/10

    SPOILER:

    Véleményem szerint Harvey nem halhatott meg. Nem létezik, hogy egy olyan filmben, ami azt taglalja, hogy Kétarc kiből lett, és hogyan, a rendező azonnal véget is vessen művének. Szerintem egyszerűen kómában van, aztán majd felébred, addig meg elhitetik mindenkivel, hogy jó ember volt(végülis egy darabig az volt), és meghalt. Mindenesetre, ahoz képest, hogy Harvey-é lenne a főszerep, Joker vitte az egész filmet. A ceruzát eltüntető varázstrükkjén, és a szenvedésén a detonátorral meg percekig röhögtem, annak ellenére, hogy egyébként lehetetlen volt nevetni rajta.

    SPOILER END.

  163. SPOILER!

    Most akkor “semmi hiba nincs benne”, vagy “van pár negatívum”? :))
    Ebben teljesen igazad van: “a jó öreg Gotham City sötétebb volt”. Ezt hoznám fel a film legnagyobb negatívumaként. Gotham City éppanyira szereplője volt a Batman történeteknek, mint maga a főhős. Egy bizarr és gótikus nagyváros, amit legjobban Tim Burton jelenített meg. Ebből most semmi nem maradt, ez a Batman nem Gothamban játszódik, hanem Chicagoban, és ez nagyon nagy kár. Ahogy számomra Joker sem egy harci színekkel festett őrült gyilkos, hanem egy őrült gyilkos bohóc. Valahol a film erőssége egyben a gyengéje is valahol: néhol ez már nem Batman. A hong-kongi résznél például teljesen úgy éreztem, mintha egy James Bond filmet néznék. Persze Batman mindig is tele volt mindenféle kütyükkel, de a Gotham adta feeling az nagyon hiányzott.
    Szerintem is nagyszerű film, ne értsetek félre, de például egy No Country for the Old Men rám sokkal nagyobb hatással volt, beleértve a két főgonoszt is. Akárhányszor nézem újra, Chigurh-tól összefosom magam, Joker viszont szimplán csak idegesít. Majd biztosan ülepszik a film, újranézem párszor, és lehet, változik a véleményem.
    Bocs mindenkitől, aki nem így gondolja, és mégegyszer: nekem is tetszett a TDK. Mondjuk 7 vagy 8/10.

  164. Két dolog, ami a kommentekből kiolvasható (persze nem reprezentatívan) :)

    Maggie Rachelje tényleg gyenge volt, de ha belegondolunk, nem is volt több fogás rajta. Ha egy szexbombát tesznek be a helyére, a komolyságából veszített volna, ráadásul érdekesen festett volna egy tárgyalóteremben :) A másik, hogy Katie Holmes-nak egész egyszerűen a hangja annnnnyira gyerekes, hogy már a Begins-ben is azt vártam mikor kussol el. Hiába szép meg bájos meg aranyos meg kedves meg sötöbö. Jó, hogy lecserélték, én aszondom.

    Batman hangja – nekem bejött. Mert ha nem hörög, felismerik. Másrészről meg tök kúl hangja van Bale-nek, egy pillanatra sem zavart, hogy eltorzítja, sőt.

  165. annyi mindent leírtatok már a kommentekbe semmit nem tudok hozzáfűzni ami még nem hangzott el:) inkább csak a pontom:9/10 nekem is:D volt benne egy-két szembetűnő apróság ami nem engedi a 10est:P

  166. SPOILER:A hajós jelenetről:Nagyon egyszerű, hogy miért nem robbant fel egyik hajó sem. Ha valamelyik hajón megnyomják a gombot, akkor Joker megmutatja Batmannak, hogy Gothamért már rohadtul nem érdemes küzdeni, ergo Batman és küldetése feleslegessé válik, és mi lenne a harmadik részben? Másik: Volt egy mondat a filmben, miszerint Joker tervében tuti bennvannak a Dent által börtönbe zárt bűnözők. Mi van akkor, ha a bomba megnyomásakor az a hajó robbanna fel, amelyiken megnyomták a gombot? És lehet, hogy ezt tudta a nagydarab feka..Sőt, így már az sem biztos, hogy mindkét hajó robbant volna éjfélkor..

  167. SPOILER:

    183: a ket hajo akkor robbant volna ejfelkor ha joker hasznalja a sajat detonatorat, de o eppen el volt foglalva batman pofozasaval ugye. ennyire nem kell tulmisztifikalni a dolgot (:

  168. SPOILER

    Arra én is gondoltam, h a joker beszivatta őket, és az a hajó robbanna amin megnyomják, nem a másik. De a nagy feka tuti nem tudta, épp ez magának a jelenetnek a bizonyításnak a lényege, hogy még a piti bűnözők (mert uyge előtte modnták h a nagyok leteszik az óvadékot) sem tömeggyilkosok, nem tudják magurka vállalni egy kompnyi ember halálát.

  169. SPOILER!

    Real013, az, hogy Joker tervében tuti bennvannak a Dent által börtönbe zárt bűnözők, éppen azt takarja, hogy ott vannak a hajón. Így szerepeltek, ez egy célzás volt arra, hogy a hajón bomba van, és vagy a bűzözők robbantják fel a másik hajót, vagy őket robantják fel. Ennyi szerepük volt a bűnözőknek, nem kell mögé gondolni semmi többet.

  170. SPOILERES vagy nem is tudom..
    haverékkal néztük és egy csomó jokeres jelenten hangosan nevettem, ugy szóltak rám xD
    ceruza, meg a detonátoros nővér:D

  171. Miattam lehet így is. A DK az a film, amit kb.10* meg kell nézni, hogy minden a helyén legyen:)

  172. SPOILER

    Joker első nevetése az alagsorban (így egy nap ülepedés után) olyan, mint Lóránt Trabarna Wartburgja – nincs két egyforma üteme :DDD (hi-ho-há-hu-he-hi-he-hu-he-hi-há-uuu-u-)

    Én azért megmosolyogtam, hogy a börtöntöltelékes feka, aki bedbobja a detonátort Az ötödik elemben még az USA elnökét játszotta :D

    SPOILER VÉGE

    Amúgy igen, A sötét lovag feliratos film!

  173. nemtom sztem tulbonyolitjátok:D nem kel midnenbe ien nagy monumentális összefüggést keresni.

  174. Ize…titeket azert nem zavart, hogy a jo oreg Gordon egy vezna kis manus? Nem mintha Gary Oldman nem jatszott volna jol, sot. Mondjuk igaz, hogy tippem sincs egy meretekben es minosegben is neki megfelelo helyettesre. Vagy csak nekem b*szta egy kicsit ez az egesz a csorom?

  175. sztem csak neked:D ha az eredtikre akarunk visszamenni, akkor az egész film végülis egy nagy hülyeség. az a jó benne h midnen uj, de mégis k…va jó:)

  176. Chris: basszus tényleg, nem tudtam, honnan ismerős!

    A csaj egyébként szerintem is gyenge volt, nem az a baj, hogy nem dögös, hanem hogy annyira semmilyen, hogy egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen pasik ilyen szinten megőrülnek érte. Oké, szomszédlány, de azért lehetett volna valami stílusa.

  177. Nem, mert a képregényben is ilyen a kezdetekkor. Itt még fiatal és még a rangja is alacsonyabb, Tim Burton-nél már Gordon rendőrfőnök volt, idősebb, nagyobb darab is.

  178. Mondjuk nem hiszem, hogy 50 evesen fogja magat kigyurni, de ebbe mar tenyleg nem akarok belekotni:D

  179. lenne egy kicsit offtopik intim kérdésem:

    jobb oldalt, mi akar lenni mindig az a * szám Euró kép?

  180. Szerintem is ez a legjobb képregényfilm. A Kezdődik igényes kalandfilm volt, de A sötét lovag már egy igazi filmdráma. Nem említhető egy lapon a Superman vagy a Pókember filmekkel, inkább a Keresztapákhoz hasonlítanám. A nagyszerű színészi játékok és a csavaros sztori miatt mondom ezt. Amíg néztem, végig az volt az érzésem, hogy ez nem szuperhősmozi. Ez több annál!

    Spoiler:

    Nekem a Joker lélekelemzős jelenete tetszett a legjobban: amikor a rendőrségen Batman személyiségét elemzi. Ez a mozi Tim Burtonnel ellentétben nemcsak jokeré, hiszen láthatjuk Harvey Dent tündöklését és bukását. A balesete utáni arca, engem a B-filmes gonoszokra emlékeztet, démoni, de ennek “szörnnyek” legalább van lelke, nemcsak elrettentésre szolgál. Dráma: Nolan egy kaotikus világról mesél, hiszen itt a hősök vagy elbuknak vagy feláldozzák magukat. A végén Joker kísérlete is megdöbbentő. Melyik hajó robbanjon fel a rabokat vagy az átlagpolgárokat szállító? A rabszállító rendőrök tétováznak, végül egy fegyenc kidobja az ablakon a detonátort. Egy börtöntöltelék hozott ésszerű és egyben hősies döntést. Nolan a reményről is mesél, még egy romlott világban is van remény. Ez a Gotham jobb, hihetőbb. Burtonnél Fritz Lang Metropolisára emlékeztetett. Nála tudtuk, ez csak mese. Nolannél igazi várost látunk és hiszünk neki, másrészt bűntudatunk is van, hiszen itt Gotham a romlott világ allegóriája, tehát a film rólunk is szól. Egyetértek azzal is, hogy Ledger és Nicholson Jokerét nem lehet összehasonlítani, hiszen mindketten másképp közelítették meg a karaktert, de mégis Ledgeré a pálma. Hiszen újat tudott hozni, mutatni, teremteni. Nem hittem volna, hogy ezt így meg lehet csinálni. “Mert a Keresztapa Brandoé, Keyser Soze Spacey szerepe, Joker pedig Nicholsoné”-joggal gondolná az ember, de Ledger alakítása óta semmi sem biztos. Bebizonyította, hogy bármi megtörténhet.

    Nálam is 9/10 a film, azért nem kap maximumot, mert néha idegesítően elnyújtják a cselekményt, de ez megbocsátható. Én megveszem a dvd-t, mert ez film. Várom a folytatást, e a végső befejezés így is jó. Kellően drámai és megható.

  181. Tök jó, hogy átlag 30 hozzászólásonként beírja valaki, hogy kik milyen szerepeket játszanak majd a harmadik részben…

    Gyerekek, Nolan valószínűleg csinál egy tök másik filmet is előtte, forgatókönyv sincs, nemhogy kész casting. Ezen a ponton ezek még a pletyka szintjét sem ütik meg.

  182. Sziasztok!
    Szerintem az eddigi Batman filmek közül, csak a Batman Begins
    és a The Dark Knight amit jó filmnek nevezhetünk, a többi csak bohóckodás, meg az hogy szinte filmenként váltogatták a szereplőket. Christian Bale egyszerűen a tökéletes Batman Heath Ledger pedig a tökéletes Joker, Jack Nicholson nagyszerű színész, de olyan szinten le lett játszva ebben a filmben, hogy az életveszély. Szerintem az meg nagyon jó megoldás volt, hogy Nolan egy filmbe vette Jokert & 2arcot. Ez a film végre bebizonyította, hogy nem minden jó alapsztorit tudnak elbarmolni vegyük például a Hancockot jól indul és, hogy végződik… de ez a film jól indul és még jobban végződik, nem hittem volna, hogy ez a film ilyen mélyen bele fog menni az erkölcsbe, de ez az évtized legjobb filmje egyszerűen lehengerlő!

  183. az hogy a felirat szar az nem a filmnek a hibája, így ezért felesleges ‘1 pontot levonni’. én mondjuk külföldön láttam és emiatt nem tudom mennyire volt ez zavaró.
    a többivel mindennel egyetértek, szenzációs a film, a legjobb amit idén láttam.
    érdekes hogy lány létemre én sokkal inkább szimpatizálok maggie gyllenhaallal mint katie holmes-szal de izlések és pofonok ugye.

  184. hát nem tudom mit nem értettél sajna kihagytam egy is-t ah arra? :) Hisz a többi a filmből van. :)

  185. Én még Amerikában láttam, és az első ami feltűnt, hogy a fél mozi sem telt meg. Ettől kicsit megijedtem. ‘Ennyire nem jó?’ De már az elő jelenet után rájöttem, hogy felesleges volt aggódnom, mert már az indítás félelmetesen jó volt. Azt még hozzá tenném, hogy mögénk ült be egy csapat fiatal fekete srác és amíg el nem kezdődött a film egy percre nem fogták be, a film közben még a lélegzetüket is visszatartották.
    Erre a hideg es sötét hangulatra még az is ráerősített, hogy ezerrel fújt ránk a légkondi, és nem is tudom, hogy amiatt, vagy a film hangulata miatt kapcsoltam be hazafele menet a fűtést a kocsimban.
    Heath Ledger nagyot alakított benne!

  186. Daprince,
    milyen cameo-ra gondoltál? Én nem vettem észre semmit, pedig úgy rá voltam tapadva a vászonra hogy film végén is alig akartam felállni.

  187. SPOILER
    203: szerintem “Agent Mahone”-ra gondolt még a film elején a bankrablásnál

  188. SPOILER!!!

    Szerintem azt hogy Harvey él vagy sem még maga Chris Nolan sem tudja. Majd ráér filózni rajta ha elvállalja a 3. részt. Az hogy elvállalja szerintem kétségtelen, mivel a warnerék biztosan nem hagyják az arany tojást tojó tyúkot máshova költeni. Lesz feladata az biztos, mert ezt a remeket túlszárnyalni nehéz lenne, pláne Ledger nélkül.

  189. Utóbbi évek egyik legjobb filmje szerintem is – van 4-5 olyan
    rész,amikor egy egyre erősödő hang jelzi az akció közeledtét . Engem nagyon felspannolt előre,aztán bumm – és jött a vizuális mámor!
    Human,egyetértek a 9/10-zel,az a minimum – de én még többet is adnék neki. Ledger zseniális!

  190. Mielott humannak estek, olvassatok mar el rendesen a kritikat, gyerekek! :) Jo kritika, jo film. 10/10 – szerintem.

  191. Most, hogy mindenki megnézte, elmondom én is: a film első fele számomra majdhogynem unalmas volt, ekkor még a Begins simán verte, aztán a fordulat után “felhozta magát” és egy picivel jobb lett mint az előd. Ennek ellenére mindkettő maradt nálam a 7/10-es mezőnyben, de a Batman filmek közül eddig ez a (leg)jobb.

  192. Fenomenális. Nem írok 40-50 soros kritikát, mint néhányan, meg azt sem, h kötelező, aki kihagyja, az megérdemli.

  193. Gyász baszki, ebből kimaradni, nem hiszem el. Mire meg tudom nézni, mindent leírtok, én meg megőrülök a spoilerek között. WÁÁ!

  194. Nem filmeket vesz sztem, hanem sorozatokat. Valszeg nem kevés lehet neki azon a bizonyos polcon/polcokon. Mondjuk én nem venném meg, mert 1. már megtámogattam őket a mozijeggyel, 2. nem lesz egy olcsó mulatság azért (kíváncsi leszek, mikor jelenik meg 990 Ft-os Tesco bestsellerben :)).

  195. lehet azzal jönni, h egy képregény minden filmadaptációja csak interpretáció, így kár volna hű megfelelésre hivatkozni, de nem hiszem hogy tim burton-nél jobban valaki el tudná kapni a lényeget. vegyétek már észre, h ez a realisztikus túlfeszítettség csak kárára van az ún. batman-mítosznak, és főleg azon az oldalon, ahol holmi zsánermentességet, meg közönségfilmeknél nem megszokott öntörvényűséget szoktak emlegetni. a két klasszikus batman-mozi sokkal inkább teljesít az ún. művészi igényesség frontján, és szerintem jól látja, hogy ezt a sztorit nem izzadós, macsó eposzként, hanem önironikus szatíraként kell kezelni. nolan feldolgozása éppen ezt a szempontot tépte ki gyökerestül, és próbált valami igazi mozi-tragédiát komponálni, sorsok, hisztériák, katarzisok minden terhével, szerintem nem túl sikeresen.
    nolan egy tagadhatatlanul korrekt popcorn-mozit csinált, úgy-ahogy jól simítva el ennek a típusnak a kikerülhetetlen paradoxonait. az viszont elég sajnálatos, hogy egy évek óta a kifulladástól önismétlésbe hátráló, mindenféle invencióra képtelen zeneszerző-páros munkája képezi a zenei pillért. azért említem ezt, mert egy film saját atmoszférájához nem kicsit járul hozzá, hogy milyen a zenéje, és jelen esetben éppen az eredetiség hiányzik belőle. olyan mintha hz és jnh a korábbi műveik jobban sikerült részleteit vagdosták volna össze, itt-ott eltolva egy-egy félhanggal, de anélkül, hogy túlságosan megerőltették volna magukat.

  196. cameora válaszolva – nem igazán spoiler, de ki tudja:

    Madárijesztő alig volt több mint cameo:) De azért király volt.

  197. Zseniális film volt. Ahogy egyre jobban kirajzolódott, h. joker 1 kiba**ott bűnözői mastermind az isten volt. Heath Ledgerért nagy kár. Eckhart alakítása is kiváló volt. Amúgy csak én éreztem úgy, hogy a Beginsben darkosabb volt Gotham?

  198. 3990ft lesz, Xpressen pedig asszem 3790ft. Azért az extrákkal (mivel 2DVD-s) nem olyan rossz kezdésnek.

    Darkosabbnak talán azért érezhetted azt mivel itt sokkal több a nappali és a hajnali jelenet. :)
    Ott az éjjel dominált. :)

  199. dasman: Nekem meg már a Tim Burton-féle agymenésekkel kezd tele lenni a hócipőm. Láttam gyakorlatilag az összes híresebb filmjét, vannak nagyon jó filmek köztük, sőt még annál is jobbak, és a Batman első része sztem zseniális. Ezek mellett azonban ő indította el azt a lavinát a második résszel, ami maga alá teremtette az egész Batman-mítoszt. Az már erőltetett volt, de még fasza. Aztán jött a többi rendező, aki megpróbálta lemásolni a stílust, de nem jöttek rá, hogy ez nem olyan egyszerű. A Batman-filmeket nagyon elhibázták, nem tudtak kiszakadni ebből a bűvkörből. Erre megjelent ez a Nolan-csávó a semmiből, és felrázta ezt az egész katyvaszt. Jól látta, hogyha folytatja a Tim Burton által kijelölt utat, akkor megint kapunk egy középszerű szuperhősös filmet. Ezért újat keresett, és bejött neki. Meg néhány millió nézőnek.

  200. teremtette, helyett temette (nem tudom szerkeszteni a hsz-emet, mert nincs freeblog acc-om)

  201. Úristen srácok, ti ugyanazt a filmet néztétek???

    SPOILER:

    Akik szerint Harvey Dent túl gyorsan változik át, azok ugyan mondják már meg nekem, mit kérdezet a baleset után Gordontól a kórházi ágyon?
    Igen, Dent-et már korábban ezzel a gúnynévvel illették, tehát tuti volt rossz tulajdonsága is (lehet néha kiabált a beosztottjaival), vagy pl. rögtön azzal kezdődik, hogy KÉSIK a tárgyalásról. Szóval egyfajta másik (sötét) oldala az elejétől kezdve volt, csak tudta uralni/elfolytani.

  202. SPOILER SPOILER SPOILER

    A + dolgokat nem említeném mindenki tudja,pár dolog ami zavar!
    A legkeményebb ,nekem első nézésre a nagy akciójelenetnél egyből beugrott egy hiteltelen dolog, pedig esküszöm nem kerestem a hibát, nem tudom nem kötött le vagy mi, de egyből szúrtam ki,és csak nevettem, hogy húúúúúú…mikor batman megy a mocival és szó szerint szétlövi a parkoló kocsikat,hisz abban “tuti”nem ül senki(hisz film)-ja és akkor nem öl ártatlanokat?(ja nem hisz ez egy film)…..szóval húúúúúúú, ez mi a f.szt csinál!!De jó nézett ki:-)ez nem hibakaresés,nem tudom egyből ugrott az agyamba.
    A kompos jelenetre visszatérve,itt nálam nem a “Give it to me…give it to me”-vel van baj, az már szükséges rossz(hisz nem robbanhatnak fel:-)), hanem az egész jelenetbe nem kellett volna belemenni,mert csak merő giccsbe tudott fordulni az egész (szavazás,halálos nyugalomban várom,hogy mi lesz stb..simán”megették volna egymást”), és tartom csak az amerikai zászló hiányzik!
    A másik amit Gordon lenyom a végén a dumát
    “Mert Ő az a hős, akit
    Gotham megérdemel.
    Nem pedig akire szüksége van
    Úgyhogy vadászni fogunk rá,…
    Mert Ő el tudja viselni.
    Mert Ő nem egy hős.
    Ő a néma védelmező!
    A figyelmes oltalmazó!
    A Sötét Lovag!” Hát itt elsírtam magam,és nem gyönyörűségtől:-) giccs2
    A másik szerintem a Coleman Reeses rész teljesen felesleges a sztori szempontjából se eleje se vége,így számomra unalmas, ha valaki megtudja magyarázni várom(de ne jöjjenek,a lehet, meg …3.résszel hol van az ,most a TDK-ról beszélünk)
    Közepes kezdés(plussz-Madátijesztőből az előző film 1ik gonoszából piti nulla drogkereskedőt csinált Nolan:-()Joker beszáll a játékba ,kiemelkedően magas középső rész, a finálékhoz képest gyenge végkifejlet a kompos résszel kezdve,gyenge és vizuálisan nem egy nagy was ist das eksönnel.+Gordon monológ végképp betett.
    Ennyi, képregényfilmek között király, de 10/8 és ez egy szubjektív vélemény ,teljesen megértem ha valakinek 10/10, de nem számomra,sajnos számomra ezek alapvető hibák.

    SPOILER OFF

    Ja és akkor se jön be ez a Maggie G…….erre a szerepre közepes szintű színésznő is jó lett volna,csak a szemnek élvezhetőbb bringát raktak volna be, nem jött át nekem a “tehetsége” vagy ennek a karakternek mindegy lett volna, hát akkor visszatérek az elejére…”Ja és akkor se jön….”

  203. Nem tudom, miért, de valahogy a kommentjeim nem jelennek meg [VAGY TÖRLŐDNEK MERT ESETLEG SPOILERESEKNEK PÁR EMBERNEK – a geci szerk].

    Szóval

    Mr. Reese

    Mysteries

    Így már van értelme a Coleman Reese-es jeleneteknek??? :)

    Azért a Nolan tesók sem olyan amatőrök, hogy csak úgy betesznek egy ilyen karaktert a semmiért…

  204. PLETYKAVÁR, IDEVÁR

    mondom ne jöjjetek a 3.résszel – Edward Nigma- És noname színész mint Rébusz?

    én is írok egyet–Coleman Reese Coldman Mr.Freeze ja vagy ez belemagyarázás!:-)
    [ja vagy ezt már írta valaki? – a szerk]

  205. tényleg, remélem nem én? Annyi itt a komment:-)
    De szerintem mr.freeze lesz hisz láttam egy jégcsapot egy pezsgősüvegen:-)

  206. TERMÉSZETESEN SPOILER, CSAK NEM JELEZTEM MERT CSAK!!!

    sandor8206: A kocsik a parkolóban álltak, és azért azt kiszúrod ha emberek ülnek benne.

    Kompos jelentnél lényeg a következő: Egy – A Jokernek végül nincs igaza, nem vállalta magára senki egy kompnyi ember halálát, nem volt egyik sem olyan elhidegült és sérült mint ő. Másik fontos dolog, hogy a nagydarab négerfickótól mire számítottál amikor elkérte a detonátort? Mert nem az jött le elsőre, hogy ő milyen rendes – “mondhatod majd hogy erőszakkal vettem el” – és így tulajdonképpen Nolan rájátszott arra, ahogyan a mai világban megítéljük az embereket.

    Azt mondták bűnözők, de ez elég lenne ahhoz hogy megöld őket mind egy szálig, a mellesleg ártatlan velük lévő rendőrökkel és hajósokal együtt?
    Ha úgy néz ki mint egy gyilkos akkor az is? Ha bűnöző, akkor egyből rászánja magát erre?

    Én bevallom azt hittem robbantani akar, és mégsem.

    A végén a szöveget a már egyértelműn rossznak bizonyított felirat alapján leszólni enyhén szólva idióta dolog már ne is haragudj.
    Az eredetiben az a beszéd zseniális, és mellesleg nagyon is odavág, abszolút összefoglalja a történteket, és a helyzet állását.

    Csak a tisztázás végett:
    “Harvey was a true white knight. He was the hero we needed, not the hero we deserved…”

    És Batmanről:

    “He’s the hero that Gotham deserves, but not the one it needs right now.
    So we’ll hunt him, because he can take it. Because he’s not a hero.
    He’s a silent guardian…A watchful protector…The Dark Knight.”

    Ha ez neked giccses akkor valami nagy baj van.

    vizuálisan nem egy was ist das? Nem láttad az autósülédözést, a repülővel kimentést, a teherató felfordítását, a szonárt és a bunyókat?

    Komolyan…

    És hagyjuk már azt a rohadt spekulálást! Nincs semmi letárgyalva! A rendező nem mondott semmi biztosat, és minden főbb arc megmondta, hogy nem tudnak semmit.

    Unalmas már, hogy valaki feszt beír valami fórumon olvasott idiótaságot…

  207. TERMÉSZETESEN SPOILERES, VAGY 10-20 KOMMENTET ÍRTAM IDE, DE MÉG MINDIG NEM ÉRZEM IGAZÁN, HOGY 1 DARAB SZÓT ELÉ ÍRJAK FIGYELMEZTETÉSNEK

    hát nem tudom de szerintem az a szöveg ugyanaz miért szerinted mi? és nekem giccs. És a kompos jelenet meg azért giccs amit pont leírtál. de mondom szubjektív dolog számomra az számodra nem. értem én Nolan mit akart kifejezni, csak hát “megették volna egymást” így egy felemelkedő, hősies eposzú bla..bla.. giccs
    Ha a kommentemet elolvasnád ott az van a finálékhoz képest (a többi filmhez képest) ja és eksön látvány nem nagy was ist das, még a Beginshez képest is.
    +jó hogy mondod a szonárt ez is kemény, emberek halnak meg, város káosz szélén, de L.Fox csak azért aggódik hogy ez erkölcstelen lehallgatni az embereket, ok belemegy de hagyjuk a példabeszédet Barack Obamának. Nolan nem tanár vagy pap véletlenül, vagy volt elítélt felügyelő(ők is emberek és amikor az igazság pillanata eljő, megmutatják valóban milyen emberek ők, különbek a különbeknél, már könnyezek is)
    Megy 150-nel, dugnak a hátsó ülésen, vagy egy kismacska van ott és ezt teszi egy ilyen pátoszú filmben:-), egyértelmű szétlövök mindent. Csak a látványra mentek, valahova kellet rakni valamit, itt nem gondolkoztak, engem se zavar csak feltűnt. Persze látná ha valaki….phu:-)

  208. Dasman, sztem nincs igazad. A Nolan által bevitt realitás nem okozott kárt. Sőt! Én Burton-féle Batmant is kedveltem. Burton rajong a B-kategóriás mozikért, elmondása szerint azért, mert tele vannak hibákkal és ettől emberiek. A Batmant is ennek szellemében dolgozta fel. De azok nem voltak igazi Batman történetek. A 89-es feldolgozásban Joker sokkal nagyobb teret kapott,mint az álruhás hős. A későbbi Pingvinemberrel ugyanez a helyzet. Azok nem igazi batmanmozik. És nem hinném, hogy csak önironikus történetként lehet feldolgozni .Ez egy szomorú sztori: egy srác szemtanúja lesz szülei megölésének és ettől kezdve csak az igazságszolgáltatás vágya hajtja, és néha azzal szembesül, nemcsak az ellenfelei, hanem ő maga is őrült. Másrészt Batman világa nem fekete-fehér. Szürke árnyalatokból áll. Bruce Wayne multimilliomos, de csak az. Nem rendőr, tehát nincs joga “csendőrködni”. Én megértem, hogy Burton képregényfilmjei jobban tetszenek,-sztem is tehetséges rendező-de ha egy szuperhős egy ilyen terroristákkal és hataloméhes maffiózókkal teli világban, mint a miénk- egy kacsamobilos Pingvinemberrel harcol…na az már gyerekes. Tehát egy felnőtt nehezen élvezi. Batman a popkultúra része, egyedülálló hős, hiszen nincsenek természetfeletti képességei. Bob Kane detektívtörténeteknek szánta a képregényeit. Nem ő tehet arról, hogy a producerek ezeket gyerekmeséknek tekintették. Bocs a hosszú kommentért [amibe többször kérés ellenére sem tudtál szóközt rakni a vesszők és pontok után – a szerk], de tisztázni szerettem volna, hogy a képregényműfaj létezik, tehát nem kell belőle viccet csinálni. Ha a Gyűrűk Urát komolyan veszik, akkor a szuperhőssztorikat is annak kéne. Nolan rájött erre, és csinált egy komoly thrillert. Ennyi.

  209. “230. sandor8206, ”

    A végére nagyon elgurult a gyógyszered, egy gondolatodat nem tudtad rendesen kfiejezni. Bocs, de kicsit több energiát fektess a kommentbe, meg több szóközt.

  210. hajnal 5-től fel vagyok, bocs ha nem fér bele az 5.-es irodalomkönyvbe
    gyógyszerezést meg hagyjuk, ne legyünk már gyerekek

  211. A szinkront aug. végén kezdi készíti a Masterfilm Digital.. na kiváncsi vagyok mit tudnak kihozni belőle, pl. Heath Ledger alakítását nem tudják utánozni..

    a film nagyon jó volt 10/10

  212. SPOILER! [KÖSZÖNJÜK A VÉLEMÉNYT ÚGY, HOGY A FÉL FILMET LÁTTAD CSAK – a szerk]

    Most néztem meg a kamerás cuccot (haha!)! Jónak jó film, de sok az unalmas, vontatott rész, az akciórészek számomra majdnem teljesen közömbösek (főleg hogy alig láttam vmit belőlük :D) + az itt emlegetett zseniális színészi játékot én nem nagyon észleltem.

    Bale jó színész, de betmennek nagyon gyenge (amikor a zárkában ordibál jokerrel az ultragagyin eltorzított hangján, ott majdnem sírtam….mint általában majdnem minden betmeni megnyilvánulásán), Bruce Wayne pedig teljesen közömbös.

    Ahogy a 2arc is, hiteltelen (pl. a kórházi ágyban pisztoly a kezében joker fejénél, pörgeti az érmét: “You live….you diiiiiie” és közben az az arckifejezés….műanyag).

    Gary Oldman is amilyen jó színész (igaz neki csak és kizárólag a negatív szerepek állnak jól….de azok nagyon), annyira jellegtelen, sekélyes, unalmas itt. A nő pedig a legalja az egésznek (ezt a legjobban a nemsokára felrobbanunk a “fülemrenőttahajam 2arccal”, de rádióösszeköttetésben vagyunk ezért érzelmes dolgokról kéne hitelesen beszélnünk a végzetes pillanatokban, de nem megy, mert mind2en szarok vagyunk résznél lehet érezni…vagy lehet csak én éreztem :D). M. Freeman és Caine hozzák a szokásosan tőlük elvárható szintet. Ledger jokere viszont mindent visz, miatta tényleg érdemes beülni a fotelbe és megnézni a gagyi verziót! :D

    Miután végignéztem többször is visszatekergettem a jokeres részekhez, egyszerűen csak azokat a párbeszédeket élveztem az egész film alatt. A zárkás jelenetek, a végén a dilemmázós robbantsuk fel a másikat vagy mégse+betmen joker harc (amit betmen majdnem ott is lerombol a műanyag hangjával + a dedühösvagyokmost arckifejezésével). + ahogy kijön a kórházból a robbantás után, a mozgás, a mimika egészen elképesztően kurvajó. :D

    Mégegyszer tuti megnézem azért az egészet emberi minőségben is.

    7.5/10

  213. Szeretem azokat a kommenteket, ahol úgy szapulunk egy részt, hogy agyon-ironizáljuk és ezzel adjuk tudtára az embernek, hogy mennyire fasza földhöz ragadtak vagyunk és mennyire nincsen ránk hatással a filmnek azon részletei.

    Nem is értem hogy lehet így filmet nézni… Persze ízlések és pofonok.

    231. Luthor- amúgy nagyon egyetértek. Nolan-nek van egy felfogása, ami más mint Burton-é. Attól függetlenül nekem mindkettő bejön és előbbi áll közelebb a szívemhez.

  214. dasman:

    Megbocsáss, de a Batman képregények változatossága messze felülmúlja az eddigi hat mozifilmét is. Eleve ott a sokat emlegetett Frank Miller; a Dark Knight klasszikus szuperhősképregény, egyre meredekebb fordulatokkal, szándékos túlzásokkal. A Year one meg szinte pont az ellentéte, semmi szuperbűnüző, csak a hagyományos gengszterek és korrupt rendőrök, esendő Gordon, sebezhető és kezdetben kifejezetten béna Batman. Vagy ott a Long Halloween, a Killing Joke, ezek is mind komor és viszonylag realista művek. És még lehetne sorolni szép hosszan a különféle sztorikat.

    Szóval hogy lehet azt mondani, hogy Nolan filmje nem hű a képregényhez, Burtoné meg az? Mindegyik egy újabb oldalról mutatja meg a karaktert és világát, és még valami: a Dark Knight aztán marhára nem popcorn múvi, ilyen összetett történet és szereplők a komplett Transporter meg Múmia meg Matrix szériákban sincsenek, nem beszélve a heppiend teljes hiányáról.

  215. Annyit azért kérdeznék azoktól akiknek nem jön be Bale hangja: mit reagálnátok ha valaki a sötétben elkapna és így szólna hozzátok? Szándékosan eltúlzott és állati.

    Szerintem nagyon jó.

    Human bocs a Spoiler lehagyása miatt…

  216. Tényleg jó kis film, többszörnézős. Nem akarok sokat papolni róla, mert minek

    DE AZÉRT SPOILEREZEK KICSIT – ELSŐRE JELÖLÉS NÉLKÜL, MERT ÜGYES VAGYOk

    de a végén a kompos jelenet az ultraszar volt. Annyira nem illett bele az egészbe, és nagyon nem volt reális. Gyakorlatilag tönkretette az egészet. Értem én, hogy pg-13, meg bevétel, meg ilyenek, de ez akkor sem mentesít. Ezért 8/10, és még mellé hozzáteszem, hogy Joker nélkül meg 7/10 lenne.

  217. Szerintem elég gyenge volt. Újabb (denevér)bőr lehúzása. A begins egyébként akkor már ötletesebb volt, de az igazi a 2. Tim Burton-ös pingvinemberes rész. Talán az volt a legszürreálisabb, és ott nem volt egyértelműen gonosz a főgonosz. Joker tényleg jól játszott, azzal nem volt baj, na de a többi. Egyébként ha Jack Bauert beküdték volna Jokerhez a vallatásra, még azt is bevallota volna, hogy rózsaszín női bugyi van rajta.

  218. Igen, Bauer tényleg bevallotta volna. HA-HA SZőke kapitány megint megvédi az USÁt. God bless America!

  219. kösz Matti, már azt hittem velem van csak baj, és csak én érzem kínosnak azt a jelenetet. És az biztos,hogy Joker+1 a legjobb jelenetek az övéi, viszi a hátán a filmet

  220. 239. Daprince, ekkor: 2008. 08. 08. 22:10

    igen sztm is ha még egy hangyányival mélyebb lett volna a hangja akkor már röhögött volna közönség, értem én hogy mélyíteni kellett no de ennyire? talán ez az egyetlen negatívum, na meg a hossz

  221. Jó film volt ez, egy 8/10-et ér nálam. Azért az nem semmi, hogy még ezzel is szinte negatív vagyok :D
    A szinészi játékok, a vágás, a látvány, a story mind remek volt. Külön kiemelendő persze Joker, akitől, bár mondom, nagyon jó volt, a hideg azért nem rázott ki engem. Nem ő az év pszichopata gyilkosa. Ha már a karaktereknél tartunk, a film legnagyobb negatívuma talán az volt, ahogy “megcsinálták” Twoface-t. Nekem ő látvány szempontjából nagyon nem jött be, gagyinak tűnt. A másik, ami nem tetszett, a kissé kiszámítható történet, bár lehet, hogy csak én tippeltem mindig jól.

  222. MicaHiro: kiszámítható? (mondjuk lehet, hogy én vagyok a buta) de nekem leesett az állam néhány fordulatnál, amire egyáltalán nem számítottam

    SPOILER- völgyek, dombok, hegyek

    1. pl egyáltalán nem gondoltam volna hogy Joker összecseréli a Dent és a csaj “tarozkodási helyét”, és amikor a bőregér megérkezett Dent-hez, na az ódabaszott rendesen.

    2. Gordonról én komolyan elhittem, hogy meghallt, bár akkor már feltünő volt, amikor a Dent-et szálító furgon vezetője maszkban volt és meg sem szolalt. Szoval én ezt is beszoptam.

  223. Heath Ledger ha élne, ezért megkapná az oscart, fergeteges volt amit alakított. Összességében pedig eléggé odabasz film volt, nagy fordulatokkal és minden földi jóval. IMDB #1-et viszont azért nem kéne erőltetni, keresztapát csak nem veri le úgy gondolom. Mindenesetre igencsak újranézős.

  224. az első kommentet elolvastam, de utána STOP, nem és nem. a hétvégén mindenféleképpen megnézem. Erre a filmre várok már vagy féléve, de asszem humant nehéz lenne túlszárnyalni, mármint a várakozás terén :)

  225. Hát, nem tudtam végigolvasni az összes kommentet, de szerintem nem sok lány írhatott véleményt…
    Én egy vagyok közülük. Nem tudom, hogyan is kezdjek neki, szóval leírom… Imádom. :) Jó, igen, csaj vagyok. Ez van. Először (!) Londonban láttam, már március óta erre vártam. Hát, felülmúlta minden elképzelésemet. Valami eszméletlen. Az előző film is nagyon tetszett (bár nem tudom miért, hiszen én lány vagyok – két fiú testvérrel), mindenhogyan, de ez valahogy… Imádtam a hangzást, a zenét, amikor Batman a magasból ugrált lefelé és követte a kamera, a “sötétséget”, Joker-t… és még folytathatnám. Nem is akarom leírni még egyszer ugyanazt amit már jó sokan megtettek előttem (itt a 9/10 és 10/10-es véleményekre gondolok).
    A színészekről: Christian Bale-t Batman miatt szerettem meg, szerintem nagyon változatos színész. Michael Caine egyszerűen kell. Csak egy-két Heath Ledger filmet láttam, de azt hiszem ezek után “muszáj” lesz megnéznem még párat, mert lenyűgözött. J. N. Jokerét nem ismerem, de hiszek azoknak akik azt mondják, hogy nem szabad egymáshoz hasonlítani őket mert más, elhiszem, hogy az is jó volt. Ennyi. Szerintem Rachel D. karaktere nem kellett volna a filmekbe, de hát ez van. Az biztos, jó, hogy nem Katie játszott ebben a filmben. Ja, és Aaron Eckhart. A Thank you for smoking után tudtam, hogy nem lehet csalódni benne.
    Nekem egyáltalán nem egyszermegnézős, sőt… Ma délután láttam másodszorra, és már kezdem cikinek érezni, hogy még végigtudnám ülni moziban mégegyszer (?). De sajnos már nem tudom kivel nézni, egyedül meg… :( Szóval, most várok a DVD-re… de sokára lesz, jaj.
    Még valami… nekem 10/10. :)
    [Még tudnék írni jó hosszú sorokon keresztül, de nem akarok untatni mindenkit…]

  226. Nekem csak ma sikerült megnézni, de mindenképpen 10/10. Alig voltak a teremben… mi ez az érdektelenség?

    Arra leszek kíváncsi, hogy a Nolan által értelmezett Batman mennyire fogja átalakítani a DC-Univerzumot, ugyanis most kezdődik a DC-s képregénysorozatok újbóli tisztogatása, átalakítása. Lesz-e vajon Robin sidekick?

    Akiknek a Burton-féle Batman jobban tetszik, olvassanak Magyarországon is megjelent képregényeket (azokat a füzeteket, amelyek kb. ’85-től lettek Amerikában kiadva, nálunk a ’90-es évek elején jelentek meg). Nem sok gótikus vonás van bennük, és igazából Nolan értelmezéshez állnak közelebb.

    Robinra nincs szükség ebben az univerzumban, Jim Carrey inkább egy Jokernek lenne jó, de egy szimpla tévésorozat-változatban (nem valami kontrasztos színész), Robin Williams túl öreg Riddlernek, Depp tényleg jó lenne a szerepre (Wonka Vilit elnézve). Egy jó húzással (egy flashback-kel, ahol csak sejtelmesen mutatják Jokert, mondjuk egy pszichiátrián, tehát nem kellene Ledger) be lehetne hozni a viszonylag új “női Jokert”, Harley Quinzelt. Pingvin nem egy rajzfilmalak, a képregénybeli Oswald Chesterfield Cobblepotnak nincsenek meseszerű képességei (nem túlzott figura, mint a DeVito alakította figura), őt simán lehetne szerepeltetni, csak összetetté kell varázsolni a figurát. Ha lehetne, a kedvenc színésznőmre, Marcia Crossra osztanám Poison Ivy szerepét, csak sajnos ő túl öreg, meg nem sok mozis tapasztalata van.
    És még ott van Talia al Ghul, a Liam Neeson alakította karakter lánya, aki mellesleg megszülte BW egyék gyerekét, Damian Wayne-t.

    Esetleg ha lesz Justice League film, akkor hogyan hozzák össze a gagyi mozis Supermant a szuper mozis Batmannel? :)

  227. Nah én is megnéztem a filmet most értem haza :) Ehez már nem fűzhetek hozzá semmit az előttem lévők már mind elmondták amit gondolok. Nah de ilyet még nem láttam hogy a Lurdyba úgy dugig volt a terem hogy még az első sorokban is ültek, nagyon durva volt :D

  228. Hát, ha belerakják a rövidnacis Robint, akkor én meg sem nézem. Batmannek nincs szüksége sidekickre! Ő a Sötét lovag, vazze!

  229. Robin nem lesz
    C.Bale nyilatkozta, hogy amíg ő Batman, nem tűr el maga mellett semmilyen Robint. és én se tűröm hogy szerepeljen:D

  230. “Annyit azért kérdeznék azoktól akiknek nem jön be Bale hangja: mit reagálnátok ha valaki a sötétben elkapna és így szólna hozzátok? Szándékosan eltúlzott és állati.”

    Egyetértek, én sem értem a rinyálókat. Bale hangja tökéletes.

  231. néhányótok oan szánalmas apróságokba köt bele.. ezzel az erővel nincs film 7 pot fölött xD. ez egy film nem kibaszott ÉLET nagy betűkkel vazze.

  232. SPOILER DE ÉRDEKES

    Gyerekek most esett lett valami…nem tudom csak nekem tartott e tovább, de most jöttem rá, miért cserélte meg Joker a helyszíneket a vallatáson – tudta, hogy Batman eléri akiért megy, de a zsaruk valószínűleg késnek, így hazudott, hogy Batman azt veszítse el akinek a halála jobban fájna neki…

  233. CLUELESS SPOILEREZŐ VAGYOK (lehet flamelő is), ÜDV

    Ezt a részt, akkor hova kell időben elhelyezni? Vagy az első rész újraforgatása volt? Ami többek között gyenge volt, az a hajós jelenet, ami abszolút irreálisra sikerült, mert a valóságban biztos, hogy mindkét hajón azonnal megnyomták volna a gombot (és a fegyences hajó nyert volna (meg Joker)). A bajor fejőnő tényleg randa volt, de hogy valami jót is mondjak, Joker baromi jól játszott. Hollywood ötlettelensége gyanánt, én már várom az első rész remékjének a remékjét, biztos hogy lesz ilyen.

  234. zseniális film volt. Chris Nolan a kedvenc rendezőm lett úgy érzem. Minden alkotása megfogott. Amúgy ha meg már szóbakerült megint az IMDB, Keresztapa jó ideje már csak 3. És az egyik (ha nem a) kedvenc filmem (és ezzel nem vagyok egyedül) a Remény Rabjai van a 2. helyen. Szóval ha Batman 2. is lesz, a dobogó élén levő film is közel fog állni a szívemhez :):)

    Amit még nem mondtak annyian (?) a zene.
    James Newton Howard és Hans Zimmer… Megint mesteri. Jó pár taktus az előző részből van átvéve, de olyan jól átkomponálták és kiegészítették őket, hogy igazán jó érzés hallgatni…. :):)

  235. Gabca -> nem remake. Ez egy történet. Ahogy winnie is elmondta egy másik fórumon, van jó pár Batman story. Joker is feltűnik jó párban. 1940 óta szerepel ha jól tudom batman ellenfeleként. Mit tippelsz, hányban szerepelt?

    SPOILER, LEGKÖZELEBB JELÖLÖM, ÍGÉREM

    Amúgy meg a már említett hajós részhez annyit fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem irreális. Szerintem a fegyencek hajója robbanna, abból kiindulva, hogy sokan nem is nézik őket embereknek. De mind1 is, jobb ha azt írom, nem tudni mi történne ilyen helyzetben, szóval az a jelző h irreális, az pont irreális erre a jelentre… :):)

  236. Számomra egyértelműen eddig az év filmje (egyetlen valamirevaló ellenfele a Hellboy 2 volt, de azt is simán lenyomja).

    SPOILER

    Különösen tetszett, hogy nem törekedtek mindenképpen a főgonoszok megöléséhez, valamint hogy Kétarc motivációi szépen ki vannak bontva, míg a Jokerről szinte semmit nem tudunk meg.

    SPOILER VÉGE

    Sok szeretettel várom a dvd kiadást a kivágott jelenetekkel együtt.
    Teljesen nulla batmanes előéletű haverjaimnak is nagyon tetszett, bár egy-két dolgot nem fogtak fel teljesen (bár ez inkább saját hibájuk).
    9/10

  237. Gabca: Komolyan mondom most már kiloccsantom az agyvelőmet…NEM REMAKE A BEGINS SEM A TDK!

    Új széria, ami teljesen független a régitől! Már a mondják az emberek, és még mindig ez! Nem hiszem el, hogy nem látni a stílusbeli különbségeket a Beginsben!

    Bocsánat a kirohanásért, de ez a kérdés kezd egy kicsit az agyamra menni…

  238. Én 7.én láttam a 17:45ösön az Aréna Plázában és nekem is nagyon tetszett a film!
    10/10 simán!
    Az év lejobb filmje!

    Oscart Heath Ledgernek!

  239. Mintha az eddigi batman filmek olyan szoros kapcsolatot és masszív, tökéletes timelinet alakítanának.

    Ha BB remake vagy nem remake irányba menne a társalgás, akkor figyelmeztetek mindenkit, hogy a remake témához kapcsolódó esetleg értelmes hozzászólások is mennek a levesbe. Így sok évvel a batman begins bemutatója után aki ezen flamel az törlést érdemel, ez van.

    lépjünk túl rajta. És mivel unom a spoilerek beírását is, így aki nem jelöli – pedig a film végéről beszél baszki, nem igaz h nem tudja h spoiler -, az se lepődjön meg ha véletlen a szerkesztés helyett a törlésre siklik az ujjam. Lehet spoilerezni, de elé kell írni egy figyelmeztető szót, és kész.

  240. Spoilerért bocsi, pedig első kommentbe figyeltem direkt, csak hát abba semmi olyan nem volt, másodikba meg ügyesen nem. :D:D szóval legközelebb jelölöm, ígérem.

    A film mo-i eredményeire nagyon kíváncsi vagyok, az eddigiek alapján ugye elég biztató…

  241. humannek 226-os kommentre: szerintem én írtam itt róla előtte csak, de nem raktad ki a hsz-emet (azt írta az oldal hogy engedélyezned kell). nem baj persze, nehéz követni a sok kommentet.

  242. Wow, ez télleg kurvajó volt. Joker az valami hihetetlen… Meg persze Bale. 9/10 mert

    SPOILER ofkorz

    Én levágtam volna 2 órára. Meg Eckheartot egyszeruen lejatszotta Leadger a szinrol…

  243. Ma tizkor néztem meg a filmet!egy kicsit vártam h leülepedjen,mert rögtön utána kicsit elfogult az ember!Nagyon zsír volt,tetszett!valóban joker durwa volt mint állat!(az a “lefetyelés” vagy mi, miközben beszélt,hát az kész!)
    Nekem a film közepe felé volt egy kis laposabb rész(barátnőm be is aludt:D),de amugy végig jól szórakoztam.
    valszeg még1x nézős moziba nekem!

  244. SPOILER!

    A kamionos rész állati jó volt. “I love this job!” Aztán meg a “Come on, hit me!” LEDGER az ász! Oscart valóban, mert volt olyan pszihópata mint Havier Bardem meg Anthony Hopkins!

  245. Szerintem ez a kritika nagyon jó. A történet néha tényleg zavaros, és ez von le egy kicsit az élvezhetőségből. Valamint én személy szerint úgy érzem mintha nem lett volna elég kidolgozott és inkább az akcióra fordítottak több gondot.
    Heath Ledger alakítása Jokerként viszont mindent elfeledtettet. Igazából szinte nem is Batman van a középpontban hanem Joker. Azt sajnálom hogy a Rachelt játszó színésznőt le kellett cserélni, mert a mostani színésznő kicsit mintha öregesebb lett volna.
    Mindent összevetve egy nagyon izgalmas film, amit mindekinek látnia kell. De szerintem csak 7/10et érdemel.

  246. Szerdán voltam 0.01es vetítésen (premieren éljen :) ) a Corvinban. Azért az elmond mindent, hogy mi a 3. sorban ültünk… ;) Az egész terem szinte tele volt, és 1. voltak Jokernek festett arcú fiúk! (egy másik társaságban még 1 csajszi is hasolnóan nézett ki :D LOL) 2. az előzetesek után, a film kezdetekor éljenzett és tapsolt a tömeg -1 része- 3. a végén a stáblistánál, mikor Heath Legder neve jött ki, szinte az egész közönség tapsolt. Szép volt.
    Ilyen tömeggel szeretek moziba járni :)

    Én háromszor néztem meg eddig a filmet, és akárhányszor fogom még megnézni, tuti, hogy megvárom legalább azt a kiírást, amikor “barátunk Heath Ledger és a kaszkadőr (bocsi, ciki nem tudom a nevét :( ) emlékére”.
    De tovább is érdemes nézni, márcsak a Batman zenei témákért is ;)

    És mégegy dolog: remélem majd a DVDre nem kerül szinkron. Jokert magyarban (sem) tudnák leképezni. Ami meg nem megy, ne erőltessük…

  247. Évike, miért zavar, ha kerül magyar szinkron a DVD-re? Nem muszáj magyarul nézned akkor sem.

  248. A film tetszett, de azt nem értem mi ez a nagy 10/10 áradat. Szerintem nem volt akkora durranás a film.
    Semmi eredeti nem volt a filmben, ami mondjuk alátámasztaná, hogy miért is 1. az imdb listán. Szerintem a begins jobb volt pl.
    Maggie gyllenhall karaktere és az egész szerelmi szál eléggé semmilyen volt. Katie Holmes szerintem jobban illett volna a szerepbe. Talán több chemistry volt Katie és Bale között a beginsben. Lehet, hogy a forgatókönyv miatt, de KAtie holmes emlékezetesebb volt a beginsben, hiába nagy a fika körülötte.
    Harvey Dent átalakulása nagyon nem volt hiteles, talán ez volt a film leggyengébb része. Eckhart tökjó volt egészen a balesetig.
    Semmilyen mély mondanivalója nem volt a filmnek, amint vége lett, jöttem ki a moziból és már teljesen máshol járt az agyam, nem volt semmi hatása rám. Ez nem is gond, egy jó akciófilm volt(annak egy kicsit hosszú), a legjobb képregényfilm amit láttam. De azt nem értem, hogy mi ez a nagy istenítés.

  249. b*ssza meg én megnéztem tegnap de nem nagyon tudok értelmeset hozzászólni, “kavarognak bennem az érzések” szóval ma megnézem megint, csak ne lenne ilyen szar a kép a cinema citybe :-(

    human: jó volt a junkie-faktor a filmben, drogos agent Mahone, Maybelline Man, Johnny Smith a Holtsávból :-)

    mellesleg én nagyon vártam ezt a filmet batman fan-ként, talán túlságosan is, és annak ellenére hogy nem tökéletes, sőt vannak bosszantó hibák, mindeképpen egy baromi zseniális, összetett és egyedi, különleges filmélmény, nagyon érdekes az egésznek a hangulata, a film után is ott motoszkál a fejben :-)

    sajnos egy spoilert lőttem magamnak, videóanyagokat direkt nem néztem de valahogy egy Harvey Dent-es promoanyagot megnéztem, azt nem kellett volna.

  250. ja és ezt így megírni és megvalósítani, Nolanék meg Goyer nem semmi dolgot vittek véghez ennek a filmnek a létrehozásával….

  251. Annie:”Az előző film is nagyon tetszett (bár nem tudom miért, hiszen én lány vagyok”…
    Annie erre a magyarázatot te magad adtad meg a mondat végén vagyis…”- két fiú testvérrel)”…

    ^^

  252. Na megnéztem a 2. szor is moziba. És 3 dolog is kiderült számomra, végre szerintem 100%osan. (kompos rész, Batman kiléte rész, Dent rész) Ezek által tényleg 100%os nálam ha Nolan is így gondolta a dolgokat. :)

    SPOILER
    SPOILER
    SPOILER!- az elolvasáshoz jelöld ki a keretes szöveget!
    A kompos vitákhoz térve: Szerintem tuti hogy ha megnyomta volna valamelyik hajó, az robban fel nem a másik, mivel Joker előtte végig hazudott és ezt szerintem a néger fószer rab gondolhatta is, ezért dobta a vízbe a detonátor kapcsolót. Ennek ellenére Joker pedig tesztelhette a morált is hisz azzal hogy mgukat robbantják fel is, Jokerileg a másikat akarták volna ugye. :) Dent pedig 1. azt hittem tudja ki is Batman igazából amikor felfedte magát mint ál Batman (megbeszélték Waynel) de ez a film végén kiderül hogy nem tudta.
    Az eséses rész a végén pedig tényleg túlélhető (Batman és 2arc számára, eleve a megemlékezés is nagyon misztikusan van csak mutatva és keveset), hisz a Racheles eséshez képest kb 4-5 ször kisebb a mélység :) (A Racheles igen, tényleg jó nagy esés volt de ott meg lassító erő segített Batman köpenye által igaz keveset csak.SPOILER

  253. Most nézem csak. Nebassz már ki velem:D ha a Wall-e-re megadtad a kilencet, csak azt ne mond Human, hogy nem tetszett ez jobban:D
    Braner01: Ízlések és pofonok:)

    Azért remélem DVD-n lesznek kivágott jelenetek vagy nemtom, mert a történet mondjuk néha tényleg elég zavaros volt,de ettől függetlenül bennem továbbra is maradandó élmény volt, és SZERINTEM bizony Ez a világ legjobb filmje

  254. SPOILER VÉGIG!!!

    “281. hahakocka, ekkor: 2008. 08. 09. 13:36
    A kompos vitákhoz térve: Szerintem tuti hogy ha megnyomta volna valamelyik hajó, az robban fel nem a másik, mivel Joker előtte végig hazudott és ezt szerintem a néger fószer rab gondolhatta is, ezért dobta a vízbe a detonátor kapcsolót.”

    Igen, ezt jó lett volna LÁTNI, remek húzás lett volna. De nem ez történt. Ráadásul egy közönséges rab ugyan miből gondolta volna, hogy Joker esetleg erre készült. Elvégre Batmant is átvágta. Aminek történnie kellett volna, hogy a rabokkal teli kompon lerohanja a sok rab az őröket, és habozás nélkül megnyomják a gombot. Erre felrobbannak. Morálisan pedig belemagyarázható lett volna, elvégre “csak” rabok, és az ártatlan civilek meg túlélik. Joker így “nyer”, de végülis az egész filmben arról volt szó, hogy mindenki korrupt, senkiben sem lehet megbízni, ilyen ez a frány világ.

    SPOILER VÉGE

  255. másodszori megnézésre 8.5/10
    joker végig kitűnő, többieknek, meg vannak jó momentumaik
    kinek több, kinek kevesebb

  256. Végigolvastam a kommenteket, érdemes volt, mert nekem is most esett le, hogy nemtom spoiler-e de biztos ami biztos
    SPOILER! Joker megcseréli a helyszíneket SPOILER VÉGE! Csodálkoztam is Batman miért oda ment, ahova.

    No de ettől függetlenül marad a 7,5/10, és köszönöm Braner01-nek, hogy kifejtette, miért is ennyi. Kiegészíteném azzal, hogy habár eredetinek eredeti a film, no nem annyira mint a forradalmi Begins, de valahogy nem éreztem benne [ne üssetek meg!] ÉRTÉKET, ami miatt a fejemben keringene és agyalnék rajta vagy azt mondanám: jajj de jó film volt, látnom kell még egyszer! Nem azokat húzom le, akinek ez volt élete filmélménye, nyilván ők vitték például iMDB-n első helyre, megértem azt is, de számomra ez mindössze egy elsőrangú akciófilm volt, kissé hosszú játékidővel és helyenként hirtelen váltással. Igen, Harvey Dent pálfordulása. SPOILER! Joker azt mondja, legyél rossz te is, büntesd meg őket, ő pedig összevonja a szemöldökét és, üsse kavics, az leszek… SPOILER VÉGE! Több érvet vagy kidolgozottságot vártam. Nekem ez volt a leggyengébb pont, no meg a sminkje a baleset után. Ez a film túlságosan reális és direkte képregényesség-mentes ahhoz, hogy múmiára hajazó, bőrfoszlányos, véreres, koponya-kilátszós arccal sétafikáljon a főgonosz. Ahogy Jokernek nem volt Jack Nicholson-féle műanyagprotézis a pofáján, úgy ez is szükségtelen volt. De ez már lehet szőrszálhasogatás részemről.

  257. jótanács: ha film előtt pössenteni akartok akkor azt azért a plázának a mozitól legtávolabb eső részében tegyétek, mert én is majdnem besz*ptam egy spoilert a film előtti ürítésnél.

  258. Kbence, az egy mese, ez meg egy film.. a wall-e a mesék közt 9/10 a TDK meg a filmek közt.

  259. SPOILER:

    Hát az előzetesekben is van kb 3-4 kivágott rész. pl a kamionos részből is Jokeres rész sajna kivágva (pedig abból minden csepp rulezz), akkor a pénz égetős részből is kivágva, Dentesből (robbanásos) is 1 rész. (képek, videók alapján) + Jokeres autókázos része is és volt egy görkoris rész is rajongó kamerázta forgatáson (de lehet hogy ez csak H.L hülyülése volt :) )

  260. Kezdek kíváncsi lenni erre a Wall-E-re. Mindenki annyira dicséri, pedig én még fantáziát se láttam benne.

    SPOILER, MIELŐTT HUMAN IDEGGÖRCSÖT KAP

    Harvey arca tényleg furcsának tűnhet, mivel egy leégett arc nem így néz ki. Más kérdés, hogy nem hagyta a bőrátültetést jóvá. Ez az arc úgy néz ki, mintha eltávolították volna a sérült bőrt és az alatta lévő sérült izmot. Csak azt nem értem miért. Izmot ugyanis nem lehet olyan egyszerűen átültetni, mint bőrt (gondoljunk csak House dokira). Nem értem. Plusz azt se, hogy hagyhatták ébren, amikor pokolian fájhatott az arca. Ilyenkor a betegeket altatják vagy mesterséges kómában tartják, mivel a fájdalomba is belehalna. Szóval ez olyan logikai bukfenc. Persze nem kell mindenen fennakadni, mivel ez továbbra is csak film.

  261. -ZS-

    SPOILER mert megérdemeljük :D (HUMAN, nagyon jók szóval a beszólásaid :) )

    Már régen a film elején meglátszik 2ős éne Dentnek, azt mi sem bizonyítja jobban Gordonnal való beszélgetése a 2. ál/csúf nevéről a film elején és a kórházban.)

  262. 100. hsz olvasásánál járok ÉS NEM FOGTAM FEL H A SPOILERT JELŐLJEM HA ÍROK! szóval már lehet kitárgyaltátok de nem bírom már végigolvasni most szóval:

    SPOILER

    nagyon halottnak tűnt Harvey, de baromi nagy ostobaság lenne őt kinyírni, mert:
    egyrészt ugye a kétarc a Batman univerzum része, és egyértelmű lenne hogy egy ilyen súlyos karakter hosszabb időn keresztül szemben áll batmannel és “harcolnak”, tehát az azért igen csúnya lenne ha Nolanék értelmezése szerint 2arc mindössze egy fél napot kapott. ez így nem pálya.
    másrészt mindenki mondja hogy ez új batman új világ, mégis ha belegondolunk, be tudjuk illeszteni a régi 4 közé nagyobb ellentmondás nélkül, de ha most halott lenne, akkor innentől nem ér semmit a régi 3. rész története (oké hogy sokan gagyizzák, de a történet része akkor is).
    szóval a kisebb átértelmezések elfogadhatók, de ennyire semmibe venni az “előzményeket”(ami tulajdonképp ezek után játszódik) szintén problémás. ha jól tudom Nolanék 3 részre terveztek, semmibe nem tart majd 2arcot visszahozni akárcsak egy cameo erejéig vagy tovább, aztán onnantól meg jöhet a mocsárember vagy akárki (killerkrokó azért annnyira). szerintem ez így lenne logikus hogy valamiylen szinten kötődjön a régiekhez, azért csak az volt a kezdete az egésznek.

  263. SPOILER!

    Azért a kisebb átírásról annyit, hogy a legelső Batman filmben Jack Napier vagyis Joker nyírja ki Bruce Wayne szüleit, ebben az új értelmezésben meg Joker még sehol nem volt akkor.
    A kisebb átírás inkább az, hogy kihagyták Joker savba esős jelenetét az egyből, meg ilyenek, mivel ezek a történet szempontjából itt most irrelevánsak.

  264. SPOILER

    Ami a kompos résznél van ,az van és kész ami a filmben ,lehet találgatni hogy Joker ezt meg azt akarta,ez vagy az tudta de ez csak mind belemagyarázás…..úgy van ahogy a filmben volt. És így számomra egy tökéletes ,realisztikus filmet, elcsesztek egy ilyen hatásvadász jelenettel, értem én hogy kellet valami ilyen jelenet, de kitalálhattak volna mást. Az egész jelenet kínos volt számomra,az emberek viselkedése szerintem teljesen unrealisztikus + a végén a nagy blackman (aki viráglopásért volt Arkhamban, vagy börtönben)”Give it to me”…”Give it to me” és hopp, na akkor végem volt,Egyszerüen nem tudom megbocsátani a filmnek ezt, egy klasszikust idézzek”ultraszar volt”.

    SPOILER OFF

  265. SPOILER vagy sem
    Oké, húszan beírták már, hogy Gordonnal beszélt, én is láttam a filmet, de abból, hogy rákérdez, “mi is volt a gúnyneved?”- nekem nem jön le, hogy miért adták neki. Nem tudtuk meg, kielégületlen maradtam. Vagy akkor ezt is magyarázza nekem bele valaki, mint hogy melyik komp kit robbantott volna. Hülyeség, egyik sem robbant fel.
    Részemről A Sötét Lovag téma lezárva.

  266. SPOILER!

    “blabla, ekkor: 2008. 08. 09. 15:56: Azért a kisebb átírásról annyit, hogy a legelső Batman filmben Jack Napier vagyis Joker nyírja ki Bruce Wayne szüleit, ebben az új értelmezésben meg Joker még sehol nem volt akkor.”

    Igen, mert Burton szart az addigi batman mítoszra, és átírta jokeresre. Ha már valmai eredeti, akkor BB közelebb áll hozzá, mert nem a Joker nyírta ki batman szüleit. De modntam, aki a remake faszsággal jön (a BB nem remake, a Dark Knight sem!) azt törlöm a faszba, gondolom nehéz volt elolvasni…

  267. Egy kérdésem lenne.
    A végefőcím után van valami?
    Érdemes végigsenyvedni a stáblistát?
    Mert én már a végefelé majd befostam a tej+kola+sajtkrém áldásos hatása miatt így sprinteltem hogy rotyoghassak egyet a Corvinban.
    Valaki?

    SZPOJLEEER!!!!

    Télleg most ha jól értem a Maffiacsicska Erik Rábertsz akit a mi kedves Bitumenünk kihajított kb a 7 .emeletről:D:D:D, miért csak egy Dr House feelinges sétapálcát kapott utána?

    na pá

  268. Számomra év filmje eddig; tetszettek a nagyon jól megírt karakterek, a hangulat is fantasztikus volt és persze a látvány is nagyon toppon volt.

    SPOILEREK IS:

    Jokerben az volt az elképesztő szerintem, hogy mindent előre kitalált, és a film végéig irányított. Már a bankrablásnál lehetett látni, meg amikor elvitte a pénzt az egyik bandavezérnek leesett, h már eleve úgy tervezte és véghezvitte a tervét.
    Harvey is zseniális volt, az eszméért küzdő hétköznapi hős; meg a film végén a bosszúra szomjas Kétarc – Joker machinációs képességei rajta keresztül emelkednek a csúcspontra.
    Batman csak próbál úszni az árral, majd a film végén mintha megértené Harvey elveit és “szintet lép” – ezt nem tudom jobban megfogalmazni sajnálom.

    A film hangulata meg azért nagyszerű, mert végig történt valami amire nem számítottam és amikor a kompos jelenetnél a szereplők dönthetnek a sorsukról, akkor már nem tudtam mi lesz a végkifejlett. Remek a befejezés is, most aztán lehet várni a folytatást, h kiderüljön mi fog történni – csakúgy mint 3 éve.
    Simán 3/3.

  269. Fjodor Svevchenko
    ő is megfogta a zakója szélét így tompította az esést mint Batman a (csúnya)Racheles jelenetnél :-)

  270. Túl sokat vártam, úgyhogy csalódnom kellett. Viszont mégis nagyon élveztem a vetítést, mert: Ex-el mentem el, aki annó elrángatott a Sex and the City-re, befordultam, rosszul lettem, a film után pedig vagy fél óráig halgathattam tőle mennyire jó volt. Az egyik, ha nem “a” legrosszabb filmélményem volt. aztán most elhoztam a Batmanre, mondtam, hogy lesznek benne jó pasik, meg vicces lesz, úgyhogy jött:) Miniszoknya kistáska, rózsaszin Hello Kitty és Playboy világgal a fejében. És ment a film és ő csak nézett, és kérdezte hogy pl. mi az a G. betüs izé a feliratban (Gotham-re gondolt), és nem értett semmit, és 5 percenként leste a mobilját, hogy mikor lesz már vége, én meg ha kérdezett oltottam úgy, hogy mögöttem röhögtek a Batman fanok, bevallom jobban élveztem mint a filmet, REVENGE!

  271. Fjodor Svevchenko, nem volt az 7 emelet:)

    Amúgy én is csajjal mentem és neki bejött, azt mondta sokkal rosszabbra számított

  272. Kétarc olyan volt, mint egy morális mérleg Batman és Joker számára. Hiába ellentétesek a törekvéseik; azzal, hogy Joker túlerőlteti Batman hadjáratát, sikeresen megutáltatja a néppel, míg ő maga az alvilág egyszemélyi irányítója lesz.

    Ironikus, hogy jobban átlátta a tettei következményeit, mint maga Batman.

  273. human: Nem én jöttem a remake faszsággal, én csak reagáltam rá. És különben sem érdekel, hogy melyik remake vagy sem, leszarom, mind2 tetszett. Nem kell bepaprikásodni minden szaron. Főleg, hogy az emberek nagy része, köztük én sem olvastam a képregényt, és sztem szarik rá. Bumm.

  274. Nem nagy Spoiler, de rajtam ne muljon…
    az nagyon nagy, amikor ul a kamionban, es mondja, h (persze angolul, csak nem tudom h irjak): Jolvan, zuzd szet…zuzd szet zuzd szet zuzd szet!

  275. Ma végre megnéztem moziban az új Batman filmet, a Dark Knightot.

    A vetítés után rá kellett, hogy jöjjek, rám tényleg hatott a film körül zajló hype. A Gyűrűk Ura befejeződésem valamint a Star Wars és Harry Potter filmek meggyalázása után nem éreztem, hogy lenne valami nagy film, amit érdemes várni.

    Nem gondoltam volna, hogy pont a Batman lesz az, mert a szuperhősös filmeket én kb. 10 éves korom óta megmosolygom. Ezért mindig is idegenkedem az akármilyenmen filmes adaptációktól, de a Batman: Beginsről olyan sok pozitív kritikát olvastam, hogy mégis megnéztem.

    Tetszett. Szerintem kihozták a maximumot, amit ebből a témából lehetett. Ennek ellenére a Batman:Begins számomra még mindig csak egy látványos és erőszakos akciófilm maradt, de klasszisokkal jobb, mint a legtöbb akciófilm. Ezért elég nagy elvárásokkal mentem el a moziba megnézni a folytatást, és erre erősített rá a már említett hatalmas felhajtás.

    Ehhez képest kicsit csalódás volt számomra a Dark Knight. Talán pont a hype miatt, talán pont azért, mert a Begins után tudtam, mire számítsak, és magasan voltak az elvárásaim. Ennek ellenére egy nagyon jó és újszerű akciófilmnek tartom, ami remélhetőleg friss vért hoz ebbe a műfajba (hehe, elnézést a hülye szóviccért). Remélem a leendő Terminátor 5 pontosan annyival lesz jobb az elődjénél, mint a Dark Knight a Beginsnél.

    Nagyon ritkán járok moziba, úgyhogy ilyenkor mindig rácsodálkozom az előzetesekre. Hogy a francba lehet ennyire szar, egy sémára épülő, übergiccses-erőszakos gagyit eladni a népnek? Minden trailert tökéletesen ugyanannak éreztem. A legnagyobb mélypont a StarWars-os rajzfilm volt. Hová lehet még süllyedni?

    Ha így nézzük, akkor kifejezetten üdítő színfolt a Dark Knight.

    Batman lefojtott-agresszív hangján kívül a legtöbb dolog rendben volt a filmben. Joker karakterének megformálása tényleg nagyon jó, és nekem kifejezetten tetszett az a bátor húzás, hogy nem egy kirívóan vonzó külsejű nő alakította Batman szerepét.

    Ha pontozni kellene, a maga műfajában: 10/10

    Tehát összességében jól szórakoztam, abszolválva az évi egy, esetleg két mozibamenést. Csak az a Star Wars trailer, csak azt tudnám feledni…

  276. Ez egy kicsit OFF lesz, de nem értem, hogy miért gondolják itt sokan azt, hogy ezt nem élvezheti egy lány. Én is az vagyok, ráadásul fiútesó nélkül, és mégis megnéztem 2x. Jött velem még 3 másik lányismerősöm is és ők is nagyon bírták.ON
    Én direkt nem néztem meg semminemű előzetest, nem olvastam cikkeket róla, szóval csak annyit tudtam, hogy “megint egy Batman film”. Aztán köpni-nyelni nem tudtam. Nem részletezem. Ti már úgyis megtettétek. A film pedig úgy volt tökéletes, ahogy volt…nem kell mindenben hibát keresni, mert semmi sem tökéletes és csak a magunk élményét rontjuk vele.

  277. amugy itt paran osztjak batman hangjat, de picit gondolkodjunk rajta: Bruce Wayne Gotham City-ben az egyik legismertebb ember, ebbol adodoan a hangja is ismert, tehat valahogy kell torzitsa, h hang alapjan ne lehessen felismerni…

  278. Csalódás volt számomra a film. Eszméletlen várakozás, és végül úgy döcögött majd 80 percig, hogy az kész szenvedés volt. Ezt már számomra nem mentette meg a folytatás. Fanként 8/10, de elfogulatlanul 7/10 lett sajnos ez számomra. Nem érdemes nagy elvárásokkal beülni egy filmre, ezt már megtanulhattam volna.

  279. Ja és persze a 7/10 még mindig egy jó filmet takar persze, de én egy 10/10-es csodát vártam.

  280. Nem tudom miért vagytok odaáig ezért a filmért!
    Talán azért, mert mindenki istaníti és nem mertek mást írni, minthogy király :-)?
    Jokert tényleg nagyon jól alakítja Heath Ledger, de a Batman Begins sokkal jobb volt, máig nagy kedvencem.
    Itt az összes akciót ellőtték a trailerben és olvastam, hogy jóval látványosabb az előző résznél… Nos, ez egy nagy baromság:

    SPOILER

    A film közepénél van egy 4-5 perces üldözés, utánna 1-2 robbanás és ennyi!
    A többi szinte átmegy drámába, a film végére pedig úgy összekuszálja a történetet az író-rendező, hogy el is felejti: Kellene valami nagy és látványos leszámolás Batman és Joker között.
    De semmi nem történik, csak párbeszéd a két főszereplő között, aztán párbeszéd batman és kétarc között, bla-bla-bla.
    A film fenemód sokba került a készítőknek, de ez nem látszik rajta…
    A probléma ott van, hogy olyan rendező dirigált, aki inkább a történetszövéshez ért jól (Álmatlanság, Memento), és az akciókat háttérbe helyezi, mert nem ért hozzájuk.
    Márpedig egy ilyen drága képregényfilmben igenis legyen több akció!

    10/6

  281. Sziasztok!

    Szerdán megnéztem énis. Még most is a hatása alatt vagyok. Annyi mindent tudnék írni. Hatalmas alakítások, kiváló zene. A Joker pedig valami eszméletlen volt. Az az eszelős tekintet, mimika meg a mozgása a karakternek. ÁÁÁÁÁá. Én simán hiszek benne, hogy ez a figura a “hatalmába kerítette” Ledgert.

    SPOILERZ, NEM JELÖLTEM, DE HÁT A PONTOK MÖGÉ IS FÁJT A SZÓKÖZ, HAD DOLGOZZON A HUMÁN

    Mondjuk akkor kicsit megijedtem amikor Batman a végén a háztetőn “kékben látott mindent”, de Freemannek a hangja miközben hozzá beszélt, szerintem rohadtul el lett találva. A zene is tuti jó volt egyszerűen el volt találva. Ami negatívum lehet, az a felirat. De még jó, nem szinkronos volt mert éppp most láttam a tv-ben “magyarulbeszélősen” a bemutatót és s**r volt.
    Szerintem a film 9/10.
    Még valami. Egy Joker féle magic tricket énis végrehajtottam volna azon a drágalátos anyukán, aki a Sötét Lovag c filmre hozta el gumicukrot meg csipszet falni a drágalátos fiatalkorú kölykeit. A sors pont úgy hozta, hogy mellém ültek. Köszönet érte!

  282. ELSŐ, HÁTSÓ és KÜSZÖB is van belőle, mi lehet? Az. SPOILER!

    Oké, de Dent arca nem csak úgy simán égett meg, hanem az a robbanószeres lötyi (mintha Joker említené is a nevét) áztatja át szépen előtte, szóval azért nem olyan sima égési sérülés, mint amikor az átlagember vasalóval telefonál.

  283. SPOILER!

    Ma néztem meg, és HATALMAS VOLT!

    A legjobban azt tetszett, tényleg nem sokkal a Begins után játsdik a film, és nuku Denevérbarlang, meg Wayne kastély. Amúgy nekem az előzetesek alapján ez volt az egyik félelmem, hogyan magyarázzák ki a “Denevérgarázst”, de így már okés volt.
    Heath Ledger ÓRIÁSIT alakított, és ezzel a filmmel métló módon írta be magát a filmtörténelemben.

    A Batpod-ról is azt gondoltam, majd valami új cucc lesz, a Batmobil felrobbanása után, erre végig ott volt benne. Hatalmas!

    Várom a harmadik részt, az új denvérbarlanngal, az új Batmobillal, az új Wayne kastélyal, és természetesen, de egyáltalán nem utolsó sorban a(z) (régi) új ellenséggel! Mert ennek a sztorinak még koránt sincsen vége, épp hogy csak nem a To Be Continued maradt el!!!!!

  284. Még csak most “volt” meg, de megérte várni. Már az elején a székbe betonoz a film és csak 2 és fél óra múlva enged megmozdulni, hihetetlen volt ez a pörgés. Heath Respect, többiek se vallottak szégyent. Külön pirospont Michael Jai White szerepeltetéséért.:)

  285. nálam 10/8 már lehúzás 10/10 vártam a begins után. Hatalmas csalódás. A dühöm végett simán ráírnám 10/5, de reálisan nézem a filmet, annyira nem rossz.

  286. 313. Lacc85

    Még valami. Egy Joker féle magic tricket énis végrehajtottam volna azon a drágalátos anyukán, aki a Sötét Lovag c filmre hozta el gumicukrot meg csipszet falni a drágalátos fiatalkorú kölykeit.

    ** [örültem az oldalt széttoló sok csillagnak backbone, igazán stílusos anyázást váltott ki – a szerk]

    Ezen a poston besz@rtam a röhögéstől :D

  287. milyen fórum? magánfórum. A cenzúra szónak nézz utána mielőtt dobálod -> Szűkebb értelemben csak az államilag gyakorolt, külön erre a feladatra alakult szervek által végzett információ-szűrést nevezzük cenzúrának (amely elsősorban a hírlapok és műalkotások megcsonkítását vagy betiltását eredményezheti)

  288. oxide24
    akkor neked ajanlom a transformers-t, epp, hogy idaig azert nem volt idaig annyi jo kepregeny muvi, mert mind csak az akciora gyurtak, es kifelejtettek egy fontos dolgot a kepregenybol, a dramat, de mostmar fenyesedik az osveny, remelhetoleg az ironman is beleoperalja stark alkoholizmusat ezutan, mert lasd pokember, szinte mindig csak az akcio volt, de semmi nem ment vegbe pokin, szinte mind a 4 reszben ugyan az gyotorte parkert, nem haladt elore a karakter…

  289. Apropo. Fennt a lap alján milyen okból kifolyólag nem került ki a Dark Knight a “Filmek, amiket imádunk” címszó alá? Csak azért, mert a Redbelt is “csupán” 8/10-et kapott és ott tündölög..

  290. wes: mert az többnyire nem a mozifilmeknek van fenntartva, mivel azok alatta emelődnek ki. Tudom, hogy a Wall-E most ott van, de az az én dolgom.

  291. madcows

    Nem értek veled egyet. A képregényfilm ne legyen dráma!!
    Arra ott vannak a komolyabb hangvételű filmek (Pl. Magnolia).
    A képregényfilm szórakoztasson, legyen látványos és ne erőszakoljon bele a néző pofájába erkölcsi drámát….
    A legjobb képregényadaptáció az X-Men trilógia, ezt mindenki tudja és bizony a Dark Knight a nyomába sem érhet…
    De ezt még elnézném, sőt még a drámát is, a legnagyobb probléma az, hogy a film UNALMAS volt!!
    És ez megbocsájthatatlan!

  292. “A film fenemód sokba került a készítőknek, de ez nem látszik rajta…”

    Ezt szerintem nagyon gondold meg újra, mielőtt megint ilyen hülyeségeket írsz. Nem látszik meg rajta? Hol voltál te 2,5 órán keresztül?
    Az akciókból is pont annyi volt, amennyit megkövetelt a film, se több, se kevesebb. Ha több lett volna, akkor egyértelműen akciómovie, ha meg kevesebb, akkor talán, ismétlem talán veszített volna a súlyából. Így meg az akció, krimi, dráma, thriller, vígjáték tökéletes, mesteri keveréke lett..
    Ha meg hogy egy ilyen filmet unsz, amelyben minden percben történik valami lényeges, fordulat fordulat hátán van, akkor nem tudom milyen filmeket találsz izgamasnak…
    De valószínűleg ez nem a film hibája, hogy nem tudott elszórakoztatni.

  293. Nem olvasom el a többi kommentet, mert most jöttem a moziból, és nem akarom elrontani a kedvem a fikázókkal – mert tuti akad olyan mindenhol.
    De a fokozott elvárásaim ellenére akkorát ütött rajtam a film, hogy kóválygok. Minek részletezzem – zseniális (holott nem szoktam ezzel a szóval könnyedén dobálózni).

  294. wes
    Transformers, Vasember, Superman visszatér… kb.ugyanekkora budget és ütősebbek (itt a látványra gondolok és nem a minőségre)
    Nem látszott meg a befektetett lóvé, ok itt arra mentek, hogy realisztikus legyen, tehát valószínű olyan dolgok is trükkök amik teljesen belesimulnak a filmbe, nem észrevehetőek.
    Szóval bárki írhatja, hogy nem látszik, hisz többi filmekhez képest tényleg nem látszik.
    Mondjuk nekem nagyon gyanús a batpodos jelenet, nem lepődnék meg ha trükk lenne, nem tudom elképzelni, hogy valóságba is ez a gép ilyen manővereket tudna nyomni. Valaki esetleg infó?

  295. wes

    Hidd el, nem látszik meg rajta, hogy a film majdnem 200 millióba került!
    Ha már felhoztátok a Transformers-t, nos az a 150 millós gázsijával látványban bizony szarrá veri a Dark Knight-ot.
    És igen, néhol kifejezetten unalmas, pl. nem hinném, hogy te is ilyen lapos befejezést vártál!!
    Ja, és Human írta még múltkor, hogy az év akciójelenetei lesznek a filmben, nos, alaposan mellélőtt ezzel a kinyilatkoztatásával :-).

  296. “Hidd el, nem látszik meg rajta, hogy a film majdnem 200 millióba került”

    nem, télleg nem. elég csak a szereplőgárdát megnézni… őszintén, mikor készült utoljára olyan film, amiben ennyi komoly, fajsúlyos színész kapott szerepet? még a mellékszereplők között is nyüzsögnek a sztárok. ez nem a cgi miatt jó film, hanem a sztori, az alakítások miatt, az kapott hangsúlyt, nem a cgi, meg az extra látvány, bár az sem gyenge, teszem hozzá.

  297. hát ha összehasonlítjuk a régi részekkel, én egy világsztárt sem látok, jó színészek de nem világsztárok.

  298. “A legjobb képregényadaptáció az X-Men trilógia, ezt mindenki tudja”

    ezt legfeljebb te gondolod így. mások majd elmondják a saját véleményüket, ha akarják. szerintem pl. nem lehet a Nolan féle Batmaneket meg az X-Ment egy lapon említeni, annyival gyengébb az utóbbi. mégis mi predesztinál arra, hogy mások véleményét kifejtsd? :)))

  299. “Ja, és Human írta még múltkor, hogy az év akciójelenetei lesznek a filmben”

    Marhára nem rémlik.

  300. Ezt a filmet valamiért felülértékelték, kár volt, sok hűhó semmiért!
    A jegyedért egy átlagos filmet kapsz jó szinészekkel és sztorival, de átlagon aluli látvánnyal.
    A Batman Begins sokkal jobb volt, ennyi, pont :-).

  301. sztárokat írtam, nem világsztárokat, de ha csak ennyi jött le abból, amit írtam, akkor kár is erőltetni a dolgot. :)

  302. “A Batman Begins sokkal jobb volt, ennyi, pont :-).”

    ez valami axióma? vagy isteni kinyiltkoztatás? csandben szeretném jelezni, hogy ez érvnek egy icipicit kevés… hogy finoman fogalmazzak. ez legfeljebb egy egyén sajátos véleménye. pont.

    :)

  303. sandor8206, oxide24 és a hasonlóan vélekedők: Gratulálok, beláttatok a ponyva mögé, igazából kidobták a pénzt, felvetek egy csomó gyenge színészt, és csináltak egy hosszú, unalmas, akciómentes filmet.

    Akinek tetszik annak csak azért mert fél, hogy lenézik ha azt írja, hogy rossz, sikeresnek meg azért sikeres mert Heath Ledger halála miatt felkapott lett a film.

    Ja és mi az hogy dráma egy képregényen alapiló filmben? Pfúj. Azokban sosincsen dráma, meg karakterfejlődés/válság/tragédia.

    Ha.Ha.Ha.

  304. “Nézz csak utánna, megfogod találni :-).”

    Te állítottad h én modntam, neked kell bizonyítani. keresd elő, dörgöld az orrom alá, addig nem hiszem el h ilyen mondtam

  305. Kedves dimitrij :-).

    Mível várod az érveim, ezek szerint hajlamos lennél rá, hogy elhidd nekem, az előző rész jobb volt, mint ez a zagyvalék Dark Knight :-).

  306. SÁNDOR VAGYOK, HADD RAKJA HUMAN A SZÓKÖZÖKET. KÍVÁNCSI VAGYOK MIKOR UNJA MEG ÉS TÖRÖL TÉNYLEG SZÓNÉLKÜL, A ZSARNOK.

    ha meg csak sztárok mi köze van a budgethez, kb.6-an vannak. Jó nem fillérért vállalják, de szerintem 6-an összedobják Kevin Spacey (Superman Returns), Arnold S. (Batman és Robin), Tom Cruise (Világok harca), Will Smiths (Legenda vagyok) stb. gázsiját+a látvány. Nem kell takarózni a színészekkel, egyszerűen olyan dolgokra költötték ami belesimul a filmbe (felhőkarcolók, kamiont felöklelem, szerintem, batpod stb.), tehát frenetikus látványelem nincs, mint pl: Begins végén a magasvasútos jelenet.

  307. 334: Azért Morgan Freeman sztem világsztár:D bár nem főszereplő, de világsztárnak az:)

    Most megnéztem imdb-n mi a második. Remény rabjai. ÚGy néztem meg azt a filmet hogy nem is tudtam hogy első volt meg hogy húúdenagy film és hát be kell valljam nem is tetszett:D sőt még ha a keresztapa körül sincs hype, arra se mondom hogy jó film:) de most megnézném úgy a dark knightot, hogy nem is hallottam batmanről, vagy akár arról hogy első helyen van vagy ilyesmi csak gyors elhadarná valaki a sztorit, akkor is aztmondanám hogy ez bizony NEKEM egy 10/10. Persze nem mondom hogy a világ legjobb filmje, mert biztos hogy nem ezen a véleményen van mindenki, de számomra a LEGJOBB film amit valaha láttam

    OFF: Akik azt mondják hogy azért dícséri a nép a filmet mert más is vagy vmi ilyesmi, nemtom kifejteni:D azok menjenek már a picsába, és fogadják el hogy más embereknek más az ízlésük:D lehet hogy nekik mondjuk a teletabi(cska példakén) a kedvenc de úgy néz ki sok embernek a TDK:)

  308. Human

    Nem akarok semmit sem bizonyítani, a lényeg, hogy én emlékszem rá :-).

    Daprince

    A színészek mint írtam, jók voltak benne, velük nincs gondom.
    A film hosszú és unalmas…

  309. Mondjál már akkor egy darab filmet ami izgalmas neked…
    Vagy mi lenne ha kifejtenéd melyik része volt unalmas a filmnek? Mit vágtál volna ki?

  310. Kbence

    Írd már meg nekem légy szíves, hogy miért is olyan jó ez a film?? Mivel tud többet nálad, mint pl egy Vasember vagy egy Halálsoron?
    Utánna írd le egy-két kedvenc filmed, én pedig fogadni mernék, hogy azok is ugyanilyen unalmas altató filmek, mint a Dark Knight :-).
    Ha a Remény rabjai nem tetszett, akkor valószínű imádod az uncsi filmeket és akkor érthető, hogy Dark Knight-ot isteníted :-).

  311. Daprince
    az egész Coleman Reese-es sztorit, kivágtam volna és feszesebb lenne a film,nem láttam funkcióját.

  312. KIS SPOILER

    Coleman Reese-nél kezdték el egymást felfalni az emberek, jól is működött, ahogyan azt Joker akarta, s mindez a hajókban csúcsosodott volna ki, ahol pedig megbukott az elmélet. emellett itt vált nyilvánvalóvá, hogy Joker nem akarja Batman vesztét, se így, se úgy. Nem fogja hagyni, hogy bárki megfossza a “játéktól”.

    De nem fogok tovább magyarázkodni. Oké, hogy van egy-két ember akinek nem jött be, de nem kell minden egyes dicsérő poszt után fikázni, csakhogy jó arányban legyenek a posztok vagy nem is tudom.

  313. csak megjegyezném soha nem a dicsérő kommentek után jönnek fikázások, hanem a negatív megjegyzések után jönnek a fikázások.

  314. Daprince

    Az utolsó negyedóra és a bankrablás utáni háromnegyed óra rányomta az “unalmas jelzőt” a filmre…
    2 izgalmas film ugrik be így elsőre: Halálsoron, A Remény rabjai..És mindkettő valamilyen szinten dráma és ez nem gond, mert illett ez a műfaj hozzájuk.
    De egy Batman stílusú mozi ne drámázzon nekem basszameg :-)!!

  315. Akkor nyilvánvalóan nem vagy tisztában a Batman “világgal” és füzetekkel.

    Mellesleg köszi, ebből aztán kurvára érteni mi volt benne az unalmas…

  316. “Nem akarok semmit sem bizonyítani, a lényeg, hogy én emlékszem rá” Ó, én meg arra emlékszem h nem állítottam ilyet, most akkor melyikünk szava a döntő ebben az esetben? Mivel te jöttél elő vele, neked kéne alátámasztanod.

  317. “Ha a Remény rabjai nem tetszett, akkor valószínű imádod az uncsi filmeket”

    Köszönjük, ebből a személyeskedésből lehet visszavenni. Akkor is, ha a másik oldal nem sorolja mi volt unalmas, ez így nem vita. Ignorálni kell ha nem válaszol, nem pedig személyeskedni.

  318. Bale hihetetlen jó Batmannek.
    Ledger hihetetlen jó Jokernek.
    A színészi teljesítményre semmi panasz nem lehet.
    A történetre már igen. A filozófálgatás minidg is a sajátja volt a Batman filmeknek, ezzel nincs is baj. De nemtom, a történet nem tetszett, a színész játék szerencsére elvonta a figyelmet a forgatókönyv hiányasságairól. Nemtom valahogy nekem nem kerek.
    Nem tetszett a város. Túl valóságos. A régi gótikus barokkos Gotham sokkal jobb volt.
    A Felon c film jobban tetszett:-P

  319. Na én is megnéztem! :)

    Én így elsőre 8/10-be sorolnám a filmet!

    SPOILER:

    Sajnos pont az lett nálam a film negatívuma, ami miatt jó is lett részben.
    Ez pedig az, hogy Nolan Batman világa egy valósághű világot festett le és eltért sokban az eredeti Batmanes dolgoktól. Jóker karaktere klasszis volt! Nálam erre az évre elvitte a legjobb gonosz főszereplő díját! Ugyanakkor tudjuk hogy ez a Jóker karakter, nem az aki előtte volt képregényekben filmekben stb… Viszont Batman karakterének megtartották a legnagyobb negatív vonását, hogy nem öli meg a bűnözőket. Namármost szép meg jó hogy úgy gondolja hogy ebben különbözik a bűnözőktől, de egyszerűen ezzel a nem ölök meg senkit mentalitással megölték a karaktert. Az egész filmben nekem nagyon vérszegény és tehetetlen volt ez a Batman. & ha jól belegondolunk 1 elmebeteg gonosz felforgatta és félelemben tartotta az egész várost. Akit megölhetett volna vagy 3*.
    A végén pedig kiírták 2arcot, hát az megint egy elhibázott döntés volt. Azért jóval hosszabb pályafutása volt az eredeti sztorikban. Meg hőst csinálnak belőlle és Batman mondja azt hogy fogjátok rám a gyilkosságokat? Engem utáljanak ő pedig maradjon hős? Hát ez egy orbitális hülyeség volt storyboard szempontjából. Nyilván így logikus a karakter miatt, de az sokkal eredetibb lett volna ha Rachel halála után bekattan és ő vadássza le azokat a rosszakat akiket 2arc ölt meg nagyrészt és aztán 2arc mivel őt okolja Rachel haláláért, ezért a végén szembekerül vele. & akkor minden rendben lett volna, mert meghal Jóker, meghal Harvey, Batman pedig szögre akaszthatja a ruhát egy időre és elgondolkodhat azon hogy milyen jó lett volna hogyha nem Rachel élete árán teremt békét.

    Ami még gázos volt, az a Rachelt alakító csaj színészi játéka. Nahát ez gyalázatos volt. Inkább egy Rachel Weisz kellett volna a helyére, vagy Katie Holmes. De ez borzasztó volt.

    Másik negatívum, a filmzene teljes mellőzése. Erre Nolannek jobban oda kellett volna figyelnie, mert nem elhanyagolandó, de egyszerűen nem volt. Se a film alatt, se külön soundtrack.

    Véleményem szerint Nolan jól rendezett, de tovább kéne adnia valaki olyannak a stafétát a következő részre, aki továbbviszi a természetességet a filmből és nem száll el, de ugyanakkor valahogy jobban összehozza a karaktereket és nem vét olyan hibát hogy Batman kb. statiszta lesz a filmben, a gonoszból jót csinál a film végén, meg átírja a karakterek jellemét teljesen figyelmen kívűl hagyva az eredeti sztorit. Meg persze a zene. Meg még ott van hogy az előző rész félig megkattant Gothaméből szinte semmit sem látni a 2. részben. Elvártam volna, hogy legalább a híradóban egy tvspotot mutatnak hogy ennyi meg annyi beteg van, kutatják az ellenszert v. lezárták v. zavargás van ott éppen.

  320. “Ugyanakkor tudjuk hogy ez a Jóker karakter, nem az aki előtte volt képregényekben filmekben stb..”

    Nem tudjuk, mert ez a joker volt a képregényekben, nem a Jack Nicholsonos humorzsák

    http://www.mediabistro.com/galleycat/original/joker-batman.jpg

    “Másik negatívum, a filmzene teljes mellőzése. Erre Nolannek jobban oda kellett volna figyelnie, mert nem elhanyagolandó, de egyszerűen nem volt. Se a film alatt, se külön soundtrack.”

    Most akkor feltételezzük, hogy kamerást néztél? A Soundtrack ki van adva külön, és szinte végig szólt a film alatt, kivéve amikor zúgással helyettesítették a festültséghez.

    Légyszíves jobban figyelj oda az ilyen felelőtlen kijelentések előtt, mert csak felesleges flamet generálsz a fejedre meg nekem törlendőnek, ha megalapozatlan dolgokat írsz.

    “Meg még ott van hogy az előző rész félig megkattant Gothaméből szinte semmit sem látni a 2. részben. Elvártam volna, hogy legalább a híradóban egy tvspotot mutatnak hogy ennyi meg annyi beteg van, kutatják az ellenszert v. lezárták v. zavargás van ott éppen.”

    Ezt a kiejelntésedet sem értem, hiszen az előző rész óta hosszabb idő telhetett el. Batman már kipucolta a várost, erre utal Scarcrow, hogy már cska hozzá fodulhatnak a maffiózók anyagért, mert nincs más. És az emberek is hozzászoktak batmanhez, ahogy Harvey is felemelkedett. Nem 1 nappal a begins után játszódik a TDK. Tényleg, marha sokat írtál, de tuti átgondoltad előtte?

  321. Brekicc: “…Másik negatívum, a filmzene teljes mellőzése. Erre Nolannek jobban oda kellett volna figyelnie, mert nem elhanyagolandó, de egyszerűen nem volt. Se a film alatt, se külön soundtrack….”

    Khm.. ezt pontosan, hogy érted, mert én pl. imádtam a Jokeres jelenetek alatt azt a feszült zenét, ami egyre hangosabb lett (nekem egyből a Vérző Olaj torzitott hegedű témája ugrott be), és a – NA LEHET HOGY EZ SPOILER,SŐT BIZTOS – a film végén Batman és Két Arc és Gordon párdbeszéde (hogy kit löjjön le, ki tehet Rachel haláláról) alatt lévő zene, ami sziíntén csak fokozodik és csak fokozodik, aztán a végén… az szerintem zseníális. Szóval nem tudom, hogy csak te nem vetted észre, hogy van Zene kb a film 70%-ban, vagy én figyeltem tulságosan (2szer is láttam és halottam).

  322. A BB – ben egyértelműen több volt az akció jelenet, Bruce Wayne Batman-é válásának útja, a titokzatos bőregér, aki lecsap váratlanul. A TDK meg nem erről szólt annyira, de azért itt is van elég.

    Aki próbálja bárhogyan is hasonlítgatni bármilyen filmhez meg korábbi Batman részekhez ezt a kettőt, arról megvan a véleményem. :)

  323. :) most olvasom, hogy human is “kiakadt” a nincs zene kijelentésen. szóval nézd meg újra szerintem, bár ha nem tetszett akkor nem kell erőltetni.

    Egyébként egy interjúban elmondták, hogy a TDK 6 hónappal a BB után játszodik kb.

  324. Ésszerű keretek között értettem hogy nincs zene. Speckó én nem figyeltem fel egyre sem, tehát úgy abszolút ami volt is, az se hagyott mély nyomokat bennem. Sztem valami jobbat kellett volna a film alá írni, több hangsúllyal.
    Én maradandó filmzene alatt olyasmiket tartok mint a Star Wars, v. Desperado, vagy Gyűrűk Ura. Ezeket bárkinek ha mondja az ember egyből beugrik a zenéje. Ugyanezt ha Batmanről van szó, nem mondhatjuk el. SZVSZ.

    Joker meg, nekem speckó nem ez maradt meg, hogy teljesen kaotikus személyiség aki arra vadászik hogy Batmant elkapja és mindent felrobbantson ennek érdekében, hanem egy aljas bűnöző aki racionálisan tervez és borsot tör mindenki orra alá és nem csinál olyat hogy felgyújt egy rakat pénzt. De lehet hogy én tudom rosszul.

    & köszi a nem személyeskedést, csak annyira a kamerás változatot néztem meg amennyire te is Human. Tehát moziban.

    Fél év azért nem olyan nagy idő. Számomra túlságosan csilli-villi volt Gotham ahhoz képest hogy a fele kb. megkattant az első rész végén.

    SPOILERZ

    Az ultrahangos bohóckodást még kifelejtettem a negatívumok közül, az nagyon béna lett amikor a házban azzal keresgéli az embereket.

  325. a zene lényege, hogy kiegészítse az élményt, ne önmaga, a zene legyen az élmény.

    De ha már mondtál pár kivételt, ahol ez nem áll: a gyűrűk ura nekem pl tök semleges, semmi 100-ból felismerem dolog, most mondjam azt, hogy jobban figyelhetett volna a rendező, mert nem volt zene? Na ugye. Ez csak egyéni dolog, alapvetően a film alá tökéletesen illik a BB meg a TDk zenéje is, és egy téma még vissza-visszatér is, ami baromira bejött mindkét film alatt.

    Tudom, hogy msot tovább fogod védeni a véleményed, mert tipikusan azt szokták, de a “a filmzene teljes mellőzése” kijelentésed vicc, max számodra nem volt elég karakteres. Hopp, így mindjárt más, ugye?

    A másik fajta jokert honnan veszed, továbbra is a Burtonos filmekből?

    “Joker meg, nekem speckó nem ez maradt meg, hogy teljesen kaotikus személyiség aki arra vadászik hogy Batmant elkapja és mindent felrobbantson ennek érdekében, hanem egy aljas bűnöző aki racionálisan tervez és borsot tör mindenki orra alá és nem csinál olyat hogy felgyújt egy rakat pénzt. De lehet hogy én tudom rosszul.”

    Burton változtatott, magára szabta a dolgot. Ez a Joker ilyen, kész, felesleges az előző filmekhez hasonlítani (ahoyg te folyamatosan teszed..), vagy a régi TV sorozathoz (amihez nem viszonyítod a régi filmeket, mert nem esik jól? a Burtonös filmben is másmilyen volt a Joker biztos), annyiféle feldolgozása akadhat, és annyiféle Batman van, elég csak a Keaton-Kilmer-Clooney által megformáltakat összehasonlítani tulajdonképpen. Ezen annyira felesleges vitázni, hogy “én máshogy képzeltem el a jókert, ez így szar, mert ugye másmilyen volt a joker” blablabla

  326. na megnéztem mégegyszer

    SPOILER

    Én remélem, hogy meghalt Harvey Dent, egyszerűen annyira más ez a film, hogy nem lehet elmondani.
    Én úgy gondolom még mindig, hogy Two-face karaktere ennyi volt, nem mint igazi ellenség, hanem Joker “győzelme” van jelen és egy iszonyatosan szépen felépített karakter formában ugye.
    A zene, az valami iszonyatos amikor mindig visszajön ugyanaz a téma, szerintem perfekt.

    A lényeg igazából az, hogy miért nincs a “Filmek amiket imádunk közt”? :)

  327. Két érdekes dolog jutott eszembe tegnap, SPOILER LEHET:

    1. Az Begins-nek egyik eleme volt a Wayne apja által építetett magasvasút, ami azért eléggé meghatározta Gotham város karakterét. A második filmben meg nyoma sem volt ennek. Érdekes.

    2. A Begins-ben miután megtalálják Falconét a reflektorhoz kötözve, Gordon lemásolva az ötletet elkészíti a denevérhívó fénycsóvát. Igen, de hogyan tudta teljesen pontosan lemásolni Batman logoját?

  328. SPOILER
    Na, szóval, nehogy szót érje a ház elejét a pozitívumokat is leírom, azért csak 10/8 adtam rá ami azért nem rossz. A teljesség igénye nélkül.
    -első helyre természetesen Joker/Heath Ledger karaktere,játéka egyszerűen zseniális, viszi a hátán a filmet, egyértelműen a film legjobb jelenetei az övék
    -A. Eckhart játéka/karaktere, nagyon jó amikor a Gordon merénylőt kivallatja, amikor feldobja az érmét és úgy követi végig a fejével és a szemével mint valami sas a prédáját, itt derül ki számomra , hogy tényleg komolyan gondolja ezt az érmés, sorsos dolgot
    -Caine karaktere és játéka nagyon jó,az egyik kedvenc részem amikor átvitt értelemben “Joker”-ről beszélnek Wayne-nel, a dzsungeles sztori, kevés jelenetét is erősre hozza
    -Az alapsztori, szerintem ok, csak feszesebbre vághatták volna. Nagy +, hogy a sztorit nem lőtték le előre a trailerben.
    -Szerintem nem Bale volt gyenge, hanem a többi szereplő karaktere volt túl jó, hozzájuk képest persze , hogy Batman/Wayne unalmas. Nagyon jó jelenet, amikor a partin “I believe in Harvey Dent” szöveget lenyomja
    -Nagy pozitívum, hogy a Beginshez képest, most nem remegett az operatőr keze az akciójeleneteknél, amúgy akciók rendben , a minőséggel számomra semmi gond, csak a mennyiséggel, több olyan jelenet kellet volna mint a kamionos+batpodos jelenet
    -kellemes meglepetés Eric Roberts ebben a nyúlfarknyi szerepben,neki van a legjobb “leszarlak” nézése (szóval külön + pont Nolannak hogy ismét egy egykoron szebb napokat látott színészt hozott vissza ,mint anno a Beginsben Rutger H.-ert)
    -a film közepe, Joker belépésétől a maffiagyűlésbe , egészen a kompos részig az egyik legerősebb filmélmény, végig feszültség, amely csúcspontja a batpodos akció és a kihallgatós jelenet, ezt kellet volna überelni a fináléban és akkor számomra tökéletes film lenne
    -amikor megölték Gordont már fanyalogtam, nem gondoltam volna, hogy Nolan bevállalja (nem is tette) végre egy kis csavar, végre kiderül hogy nem egy tutyi-mutyi alak és nem hiába lesz belőle rendőrfőnők, Gary Oldman hozza figurát,de semmi extra (talán ő a legjobb bizonyíték arra, hogy a negatív szerepek mennyivel hálásabbak)
    -Harvey Dent TwoFace-é válása (kicsit gyors), de teljesen hihető, a motiváció, a bosszú

    Így nagy hirtelen ennyi jutott eszembe, tehát van jó pár. Csak hát van egy-két negatívum ami nálam erősen húz le a filmből, a finálé az legyen finálé a film legütősebb része és szerintem itt az a film közepén van, na meg persze a kompos rész. De hagyjuk ezt.

  329. A másik már sokan írták, de nálam is negatívum (hisz nálam a Begins etalon), hogy hiányzik az előző rész látványvilága, szerintem sokkal darkosabb,hiányzik a Wayne-torony,a magasvasút, hiányzik a sziget látványvilága, benti részek is sokkal lepukkantabbak voltak,hiányzik a barlang, a kastély(olyan gótikus hangvételt ad, ok megmagyarázzák, de szerintem inkább csak spóroltak a díszlettel és a lóvéval, ha ezek benne lettek volna,megabüdzsé lenne) itt meg minden csili-vili, beton és üveg, ez egy teljesen új Gotham, nem az az érzésem volt Gothamban vagyunk, hanem Chicagóban, pedig minden eddigi filmben és a képregényben is fontos és az egész feelinget meghatározza a város+ egy szereplő. Sajnos nekem ez egy techno Gotham és sokan írják, hogy T.Burton, meg ez meg az nem volt hű a képregényhez, de Nolan tette a legnagyobb változtatást hisz a TDK Chicagó-ba “játszódik”, nem Gothamban.

  330. Való igaz, hogy kívülről nem látni jellegzetes gothami épületeket. De ez azért lehet, hogy végképp kiiktassa “a-jó-legyőzi-és-eltángálja-a-rosszat” képzetet. Hogy ezzel is sötétüljön az a tónus.

  331. “Mível várod az érveim…”

    mi olyan meglepő azon, hogy érveket várok?

    “ezek szerint hajlamos lennél rá, hogy elhidd nekem”

    persze, bár ne mvalószínű, hogy bármi olyat lennél képes mondani, ami miatt revidiálni kellene az álláspontom. szerintem csak hablatyolsz, ostobaságokat hordasz össze…

  332. “Igen, de hogyan tudta teljesen pontosan lemásolni Batman logoját?”

    nincs komoly jelentősége, de tele volt a környék azokkal a kis fém izékkel, amiket a banda felaprítása közben pl. a lámpák kioltására használt fel. de az is lehet, hogy csak a személyes találkozások alkalmával jegyezte meg, hogy mi van a cuccain a bőregérnek. :)

  333. A zene tényleg jó volt a filmben, csak az autósüldözési jelenetben nem szólt.
    De azt olvastam is előtte valahol, hogy ebben a jelenetben direkt nem használnak filmzenét.
    Egyébként Hans Zimmer neve nálam garancia az olyan filmzenére, ahol lúdbőrzik a hátad a nagyszerű dallamoktól :-).
    A Batman Begins szerintem is sokkal jobb, mint a folytatása, amit változatlanul állítok, hogy unalmas és nagyon kevés akciójelenettel bír.
    Egyszerűen teli van felesleges és hosszú párbeszédekkel. Ezek leviszik a Dark Knightot egy átlagos képregényfilm szintjére!
    Leginkább a 2004-es Punisherhez tudnám hasonlítani: Azt is valósághűre tervezték és arra is csinálták, telinyomták felesleges és butyuta párbeszéddel és ettől lett unalmas. Az akciót pedig szinte lenullázták ott is.
    Nagy Hibát vétettél Nolan testvér, pedig kedvelem a filmjeid :-).
    Rendezőváltást kérek a 3. részre :-)!!!

  334. sandor, a kastély leégett, vélhetően ha lesz következő epizód, akkor majd abban fejeződik be az építése.

    “hisz a TDK Chicagó-ba “játszódik”, nem Gothamban”

    egyrészt Chicago-ban, nem hossz ó, és nem ba, hanem ban.
    másrészt ez oly mértékben érdektelen, irreleváns apróság a film egészéhez mérten, hogy szót sem érdemelne, ha egyáltalán elfogadható lenne, hogy az Chicago… szerintem New York egyébként. mindegy, ilyen hülyeséget… szerinted ez télleg elvesz a film értékéből?

  335. oxide24! Hogy Nolan nagy hibát vétett volna? Meghogy olyan mint a Punisher? Holly crap! Hol láttál te egy átlagos, kizárólag a látványra épülő képregényfilmben, pókember. x-men stb, stb, ilyen párbeszédeket? Na, persze, szerintem is cseszettül minőségi dialógusok vannak a pókemberben, meg az x-menben meg a többi hasonló képregényfilmben! Na, ne szórakozzunk már! A legnagyobb probléma az, hogy kicsit, vagy egyesek sokkal kevesebbet kaptak, mint amnnyit elvártak a hype alapján! Végülis lehetett volna egy pókember 3 szintű baklövés is, de magasan túlszárnylta az eddigi mezőnyt! Grat a készítőknek, hogy ilyen jól összehozták! Ez volt az, amit Sam Raimi nem tudott megcsinálni! I belive in Christopher and Johnatan!

  336. Chicago…szőrszálhasogatás, az nem zavar ha kisbetűvel kezdjük a mondatot?

    És csak megvédtem T.Burtont,hogy nem hű stb. a sztorihoz, Nolan se az.
    és igen elvész az élményből, mert a Begins képi világa tetszett, itt meg nincs belőle semmi és egyáltalán nem darkos a film, a sztori ,meg a karakterek igen, de film látványa nem.

  337. Szkítör,nem akciófilmre, de azért egy Batman filmtől elvárható, hogy látványra is dobjon, főleg ilyen büdzsé mellet.
    És elhiszem,hogy valaki más várt még a Begins után is. A drámával nincs baj+csak egy ilyen filmben legyen eksön is. Egyszerű emberek is mink, ha drámát akarnak megnézik a Remény rabjait,Halálsoront stb..
    Egy haverom például a film után, kifejezetten nevetségesnek tartotta, hogy egy batman filmbe, mi ez a sok realisztikus faszság+dráma, amikor egy nagy denevérgatyába öltözött fószer rohangál benne szóval csak a főszereplő nem realisztikus, és ő ez alapján látványt és akciót várt. Nem rajongó semmi szinten,nem néz trailereket, nem fórumozik stb ,nem tájékozódik, csak megnézi a filmeket és kész,egy átlagos “egyszerű” ember (a filmekkel kapcsolatban csak egy szórakozási lehetőség mint a disco) és amit várt és kapott (kibaszott jót röhögtem) “Setét Lovag 10/2”
    és őszintén egy laikus nem várhat, akciót egy képregényfilmtől

  338. Az uccsó 50 hsz méltatlan a filmhez, 3 sértődött kisfiú próbálja egymást túllicitálni a baromságokban…

  339. “itt van olyan ember aki akciófilmre ült be?ˇ”

    Miért, hiányoltad az akciókat?

    SPOILER-> Például a Lau elrablása, mi ha nem akciójelenet?
    Egyébként, aki Nolan filmre ül be, az ne Rambora számítson, hanem egy intelligens alkotásra.
    Ízlések és pofonok. Oké, ez így van. Ha vkinek nem tetszett, akkor ennyi. Nem kell ezen lovagolni. De egy képregény -főleg a Batman-nemcsak akcióból áll, tehát vannak benne jó dialógusok és kifinomult jellemrajzok stb.

  340. sandor, chicago egy tóparti város, mindenféle sziget meg egyebek nélkül… egy ilyen film kapcsán arról hablatyolni, hogy nem gotham cityben játszódik, na az a szőrszálhasogatás, nevetséges és gyerekes viselkedés. :)

    “És csak megvédtem T.Burtont,hogy nem hű stb. a sztorihoz”

    finom túlzás. lehet, hogy te úgy gondoltad, hogy meg kell védeni, illetve, hogy sikerült megvédened, de egyrészt nincs rá szüksége, hogy megvéd, másrészt ezzel inkább ártottál, mint védtél. :PPP

  341. nemtom, szerintem pl. a michael mann rendezte heat-ben (szemtől szemben) sem volt több akció, ott is voltak dialógusok, dráma, több egymással néhány ponton találkozó történetszál, mégis akciófilm, mégse dráma volt… számomra pont egyensúlyban volt.

  342. azért olyan érdekes, hogy a pozitív hsz-emre nem reagál senki, hogy igen az jó, az nem jó

    dimitrij, miért szerinted Gotham Citybe játszodik? Attól nem lesz az valami, hogy kirakom a táblát. Amúgy nem értem a logikát, de tényleg ezzel mit akartál kifejezni.
    “sandor, chicago egy tóparti város, mindenféle sziget meg egyebek nélkül…”

  343. A Szemtől szemben a kevés akció ellenére azért jó film, mert ott jók voltak a dialógusok.
    Beletudtad magad érezni a szereplők helyébe, ha De Niro menekült, együtt menekültél vele, ha Pacino kikészült, te beletudtad képzelni magad az ő helyébe.

    SPOILEREZTEM, PERSZE ELŐSZÖR SIMÁN JELÖLÉS NÉLKÜL, MERT ZA MENŐ

    De a Dark Knight-ban a sok dialógus ellenére nem tudsz kivel azonosulni és ezért unalomba fullad a film: Pl. Wayne félvállon vett mindent: Beismeri, hogy ő batman, “és akkor mi van, leszarja”, bevállalja, hogy ő ölte meg kétarcot, hagy kergessék, “és akkor mi van” :-).
    Tehát, lehet úgyis mondani, hogy a drámai rész nincs jól kidolgozva ellentétben a Szemtől szemben kiváló párbeszédeivel.
    És ezért unalmas a film, ellensúlyozni tudták volna több akcióval, de nem így történt!!

  344. Amúgy lehet ez a baj, Én se drukkoltam senkinek (esetleg jokernek:-)) nem nagyon izgultam, sőt kifejezetten örültem ha egy-két ember eltávozott.

  345. “dimitrij, miért szerinted Gotham Citybe játszodik?”

    egyértelműen igen. számomra olyan gotham, mint bármelyik amerikai nagyváros, óriási terület, több millió ember, mindenféle negyedek, kerületek… ha ugyan azokon a helyszíneken játszódott volna, mint a begins, akkor az lenne a baj, gondolom. :)

  346. “De a Dark Knight-ban a sok dialógus ellenére nem tudsz kivel azonosulni és ezért unalomba fullad a film”

    tökre nem. szerintem a többség látja jól, és nem te. valszeg inkább a te készülékedben van a hiba. neked nem tetszett, ez legyen a te porblémád. a többség bele tudta élni magát az egyes szereplők bőrébe, csak te, meg néhány másik nem. valszeg ha a többségnek sikerült, akkor nem a filmmel van a baj… én is be vagyok oltva néhány film ellen, pl. a titanicot mind a mai napig nem voltam képes meg-, illetve végignézni. kinek a pap, kinek a paplan… :) egy biztos, nem fogom Cameronnak azt mondani, hogy szar amit csináltál, másik rendezővel, producerrel kellett dolgozni, meg hogy sazr volt az egész.

  347. dimitrij, nem nem lenne baj……….#369-hsz-em
    “A másik már sokan írták, de nálam is negatívum (hisz nálam a Begins etalon), hogy hiányzik az előző rész látványvilága, szerintem sokkal darkosabb,hiányzik a Wayne-torony,a magasvasút, hiányzik a sziget látványvilága, benti részek is sokkal lepukkantabbak voltak,hiányzik a barlang, a kastély(olyan gótikus hangvételt ad, ok megmagyarázzák, de szerintem inkább csak spóroltak a díszlettel és a lóvéval, ha ezek benne lettek volna,megabüdzsé lenne)”
    Persze,hogy ugyanolyan nagyváros mint a többi, csak akkor minek mutattak be egy elképzelést a Beginsben, ha nem azt vitték tovább.
    és nem az a bajom, hogy ilyen, hanem hogy nem olyan mint az előző részé.

  348. dimitrij senki nem mondta, hogy szar (persze haveromon kívül:-))
    csak felsorolunk pár dolgot ami nem tetszett vagy hiányoltunk, ennyi! Miért számodra nincs olyan film ami nem tökéletes? Hát pont most úgy jött ki, hogy nekünk a TDK az, de a Heat az, xy nem az, xy meg az…én úgy érzem teljesen ésszerű dolgokat sorolunk fel ,hogy nem tízpertíz, de ez csak ízlés dolga, tökéletesen megértem ha valakinek az. csak azt nem értem miért nem lehet elfogadni, hogy valami nem jön be a filmben (még ha hülyeség is a számotokra) nem egy kaptafára gyártottak minket. Amúgy meg azt én is mélyen elítélem, ha valaki meg leszólja azt akinek tetszik, mert én megértem azt is, mások vagyunk.

  349. Az előző részben a kastély leég, a vasutat meg lerombolják. Ezek felújítása gyakran évekig is eltarthat, másrészt a városvezetés inkább a bűnözők megállítására koncentrált nem a vasútra. Ez így logikus.

    A film elég drága volt, nem hinném, hogy a vasúttal csak spóroltak. Egyszerűen csak logikus történetvezetésre törekedtek.

  350. A Beginsben, tudtommal csak a Narrowsi része volt bemutatva Gothamnek, az egyik legmocskosabb de kicsi része a szigettel eggütt. A TDK-ban ki lett bővítve így láthattunk más világosabb, hétköznapibb nagyvárosi képeket és ne felejtsük el Hong Kong épületeit is mert lehet hogy valaki azzal keveri a Gothamet a TDK-ban. A Beginsben meg van jó pár Angliai jelenet is. (Wayne lak, barlang stb.)

  351. Én csak azt írtam az képi világ jobban bejött.
    De persze teljesen logikus amit írtok, én se hibának írom fel , csak hiányoltam és az jobban bejött.

  352. Luthor, a szigetre és a barlangra gondoltam a büdzsés résznél, elég drága és komoly díszletek voltak a Beginsben, szerintem spóroltak vele jó pár milliót, főleg ha úgy mond a történet szempontjából feleslegesek, és ki lehetett írni könnyedén.

  353. Sándor, igazad van. Biztos jól jött nekik a költségtérítés miatt. Meg egy esetleges újabb résznél a meglepetés erejével fog hatni, ha a kastély és a barlang újra feltűnik. Valahogy úgy, mint a Jedi visszatérben a Halálcsillag.

  354. :D a setét lovag hozzászolása már le is irta a barátodat :D ez nem az ő filmje volt…

    És ténleg az utolso 100hsz mint az ovoda, a csakazért is fikázok kontra fanok…

    Ha valaki azt irja unalmas volt, irjon már légyszives izgalmasabb filmet a kategoriában… Minek dráma egy ilyen filmben? Jézus, a képregény hősök tele vannak drámákkal, erkölcsi kérdésekkel, minek ez egy filmbe? :)

    Látvány: hál’istennek nem figyeltem fel az otvar gagyi CGI-re, nem csapott pofon minden 5 percben egy zöldhátteres jelenet, nekem pont az tetszett hogy a trükkök nem visitottak, hogy itt vagyok, erre ment el 10 millio, meg erre 25 misi…. Transformersben szvsz pont ez volt a jo, robotok alakultak gyufásdobozzá, jo volt látni, de ez ide pont nem hiányzott…

    Valaki kérdezte a batmobilt: Batman autoját egy angol cég épitette, amcsik nem vállalták, top gearben is szerepelt, és a toyota forma1-es csapat is tesztelte, persze nm ugrált, és nem is hiszem hogy tudna :)

  355. LEGKÖZELEBB MAJD RAKOK SZÓKÖZÖKET, DE MOST HAD JAVÍÍTSA A HUMÁN

    Olyan vicces ahogy egyesek leovisozzák vagy lehülyézik az előttük kommentelőket. Érted norbi2k, csak a filmről beszélgettünk. Megvitatjuk, mi tetszett és mi nem. Ettől még nem leszünk ovisok.

    A látvánnyal kapcsolatban teljesen igazad van. Nolan is azt nyilatkozta,hogy szándékosan használ kevés CGI-t, hogy valóságosabb legyen a látvány. És tényleg az volt!

  356. dimitrij

    Én csak megírom a véleményem, és nem azt írtam, hogy egy végletekig szar film a Dark Knight…
    Annyi az egész, hogy ez nem egy tökéletes film, vannak hibái (pl. néhol kifejezetten unalmas, nincs kivel azonosulni, kevés akció, sok a felesleges drámai rész és dialógus).
    De valamiért te és sokan mások tökéletesnek látjátok, és ha valaki megírja, hogy a filmben márpedig voltak a hibák, ti neki estek!
    Nos, egészségedre, engem nem érdekel, a véleményem nem fog megváltozni :-).

  357. a szónáros résznél, nagyon bejött , hogy fehér a szeme, olyan mint a rajzfilmben:-)

  358. A fikázásról meg annyit, hogy olvassátok el #367-es hsz-emet.
    Érdekes erre semmi reagálás nem jött, hogy az igen, az nekem is, az nem, itt nem fejsimogatás kérek, hogy fasza gyerek vagy, nem azért írok:-) csak hát szóval akkor ki ugrik neki kinek?! Egy kis negatív vélemény és hamm, hamm, hamm, hamm

  359. oxide24: Senki sem mondta hogy a film tökéletes. Persze hogy voltak hibák a filmben, hogyne lettek volna sokáig sorolhatnánk, de a többség szerint (és ez az én véleményem is) nem azok amiket te említettél sőt inkább ellenkezőleg.
    Nem éreztem unalmasnak a filmet végig meg volt a feszültség, dialogus pont annyi volt amennyi kellet hogy előrébb vigye a történettet.Felesleges dráma? Miért volt felesleges? Hogy nem tudtál azonosulni egy szereplővel sem? Erre viszont nem tudok mit mondani nekem ilyen problémám nem volt.A karekterek pont olyanok voltak mint a képregény beli megfelelőik.

  360. Oxide24: a Halálsoront pl nem is láttamxD de pl Gyűrük ura, Armageddon, 300 és igen az iron man. ez így az ötös lista. egyikre se mondják sokan hogy unalmas vagy hogy ramatyi. és am nekem azért ilyen húúdejó film, mert születésem óta batman fan vagyok, mert végre egy képregényfilm aminek normális a sztorija, sőt nemhogy normális hanem pazar(persze a Begins mellett), mert minden színész kva jól adta vissza a szerepét, mert realisztikus, mert lehet rajta nevetni, látványos, nem lapos.. am Oxide, akk te is mondj már pár filmet ami tetszik neked létszi:) csak hogy akk megnézem azokat ha még nem láttam és lehet kellemeset csalódok:)

  361. oxide24
    te nem erted basszameg?! nincs olyan, h jo film, es kesz, mindenkinek mas a velemenye, es ez igy helyes, hiaba bizonyitgatod, h mar neked igenis igazad van, az csak a te velemenyed, szerintem meg az x-men kozepes, a 2. resz felesleges, a 3. resz nagyon jo, amugy latszik, h nem ismered a kepregenyeket, azok nem az akciorol szolnak, tevedsz, persze vannak benne fogonoszok, meg harcolnak is vele, de ez altalaban nem a lenyeg, mert nem azok a mozgato rugok (legalabbis a legtobb kepregenyben), ha te latvanyra vagysz 0 sztorival, nezz michael bay filmet, de te tudod, mert mint mondtam, az a TE VELEMENYED, az enyem mas, ilyen egyszeru, mivel a muveszet szubjektiv dolog…

  362. madcows,na pont itt a legjobb bizonyíték, hogy mások vagyunk:-)
    Pl nálam: x-men 1 – jó, x-men – nagyon jó, 3.rész – közepes
    És megérthetné ezt minden fikázó és fan is. Amúgy egyetértek a hsz-szel, csak egy kicsivel lett volna több és jobb akció a végén:-(

  363. Szerintem meg a vegere nem kellett akcio, de ez ugy nez ki, csak szerintem van igy, tarantino is mondta mar: a legtobb akciofilmet ott rontjak el, h a vegere teszik a nagy akciot

  364. madcows

    Mindenkinek más tetszik, veled soha nem fogok egyetérteni ebben a kérdésben.
    Én azért ülök be képregényfilmekre, hogy tömény akciót-látványt lássak, és ne drámát-túlbonyolított, több szálon futó történetet.
    Manapság az akciófilmeket a képregényfilmek helyettesítik. Ugyanis a sima akciófilmek kihaltak…
    A Dark Knight pedig híján volt akciónak.
    Az megbocsájthatatlan, hogy nem volt semmi látványos-végső összecsapás a film végén (mint pl. a batman begins-ben), csak a moralizálás és az altató dialógusok maradtak, bla-bla-bla.

    Kbence

    Ha a Halálsoron-t nem láttad, akkor sűrgősen pótold be :-).
    Minden tekintetben a legjobb film, amit valaha láttam. De készülj fel rá, mert 3 órás :-).
    Képregényfilmek közül szerintem az X-Men-ek a legjobbak, nameg a Penge 2. része is cseszett jó.
    És természetesen a Batman Begins is nagy kedvenc, ott minden a helyén volt, nemúgy mint a Dark Knight-ban!
    Ilyeneket nem is említek, hogy Vissza a jövőbe trilógia, Terminátor 2, mert az szerintem mindenki számára etalon :-).
    Az ismeretlenebb filmek közül a Merülés a félelembe nagyon jó, izgalmas, frankó parás hangulattal, mindenképp nézd meg, ha még nem láttad :-).

  365. oxide24
    Szamodra megbocsajthatatlan, szamodra unalmas
    Amugy meg pl en a Halalsoront nem birtam vegignezni, annyira untam, viszont a 2 es fel oras Ponyvaregenyt akar minden heten vegig birnam nezni, ennyi
    -es h elinditsak egy ujabb vitat, a sokak altal agyondicsert gyuruk ura szamomra tulertekelt unalmas latvanyfilm, amit le lehetett volna rendezni siman 90 percbe, mint a regi filmet, de ez csak az en velemenyem, sokaknak meg tetszik, ennyi, en nem fogom eroltetni, h mar igenis a gyuruk ura unalmas…

    Amugy szerintem ennek a filmnek az idei filmek tekinteteben tarolnia kellene az Oscar-on (bar az oscaros filmek altalaban ev vege fel jonnek), legjobb zene, legjobb szinesz, legjobb mellekszereplo kategoriaban, mindenki helyettesitse be, amit akar a kategoriakba…

  366. na meg legjobb film es forgatokonyv alapjan (nem tudom ezt hova sorolnak, az adaptalt, v az eredeti forgatokonyvek alapjan, mert teny, h az alapja kepregeny, de egy teljesen uj sztori)

  367. jáááj akk már tom meik az. az is börtönös:D Am nekem a 3 óra nem akadály, a 3 gyűrük urát egyhuzamba megnéztem(vágatlan verzió) sok időm van így nyáron:D. de visszatérve a tdk-ra. szerintem már a beginsbe feltűnhetett volna, hogy ez már nem azafajta képregény film mint a hulk meg ironman meg mittomén. ebbe már nem az akción van a hangsúly, hanem tényleg a hős vívódásán, és pl mint a film értékelése:D bármit csinálsz, mindig lesznek akinek nem tetszik:D

  368. “Az megbocsájthatatlan, hogy nem volt semmi látványos-végső összecsapás a film végén”

    Ezt nem nagyon értem. Egy filmet néztünk?

    SPOILER
    Neked nem volt látványos Batman és Joker összecsapása, az ártalmatlan, bohócmaszkba rejtett túszok kiszabadítása???
    SPOILER VÉGE

    Már nagyon unom az egy kaptafára épülő filmeket, ahol a látvánnyal, a rosszul koreografált akciójelenetekkel akarják a nézőket beetetni, elfelejtve olyan fontos dolgokat, mint karakterfejlődés, történet, fordulatok, mondanivaló. Rengeteg filmet lehetne felsorolni, ahol az volt a probléma, hogy valamire való történet híján a látványra építettek. Ezért zseniális a Dark Knight, mert mindent profi módon bele tudtak rakni, úgy hogy egy percig ne legyen unalmas, ami 150 perces filmről ritka esetben mondható el.

    SPOILER!!!!
    Ha neked nem volt benne akció, akkor minek neveznéd a film eleji bankrablást, a Hong Kongi Lau elrablását, az autósüldözéses jelenetet, a helikopter, valamint a kamion drótkötelekkel való feldöntését, a kórház felrobbantását, a filmvégi, eszméletlen toronyházas jelenetet??
    SPOILER VÉGE!!!

    Ezért tetszik rohadtul a film, mert nem mentek el a felesleges, értelmetlen akciózás irányába. Éppen annyi, remekül felépített, izgalmas akciójelenet volt benne, hogy elegendő idő jusson a karakterek bemutatására, a történet kibontására, és az ütős fordulatokra is.
    Ezek után szerintem teljesen értelmetlen azt felhozni mégegyszer, hogy nincs benne eksön, meg hogy unalmas, egész egyszerűen azért, mert nem így van, és mert hülyeség. Az hogy meg te így gondol, az a te gondod..

  369. Akik azt mondják, hogy ez minden idők legjobb filmje, meg korszakalkotó, az marhaságokat beszél. A képregényfilmek egyik legjobbika, az okés, az amerikai képregény-geek nemzedék hasonló mint a japán anime-falók. Itt ez, ott az a menő. Én nem vagyok képregénytudor, nekem csak egy tisztes akciófilm, egy felturbózott Batman-mozi marad meg belőle. Egyszer nézős. Nem tudom röhögés nélkül nézni Dent kétarcát, vagy Morgan Freeman kötyüit, számomra ez nem természetesen adódik. Casino Royal jobban bejött. 10/8, mert végig odaszögezett, de lányok inkább a Mamma Miát fogják szeretni.
    Duna plázában voltunk kb 10-en ma vasárnap a teremben…

  370. Oly fölösleges egymást torkának ugrani.. hogy ez jó benne ez rossz.. ez ien hibát csinált ez olyat.. Nem vagyunk egyformák mindenkinek más stílus jön be, más dolgot talál pozitívnak vagy negatívnak, ha nem tetszik akkor ne adj rá sokat az imdb-n vagy más ien honlapon és díjazz egy számodra megfelelőt.

    A film első megnézésre tetszett egy 10/8 (10-8.5. Mikor másodszorra láttam már kevesebbre tartottam.. Vontatott benne pár rész, már csak azt vártam mikor jelenik meg benne Joker.. Ok mondjuk hozzá kell tenni én inkább képregény/rajzfilm szemszögből közelítem meg a témát így másabbra számítottam, ennek kárpótlására meg ott a Gotham Knight anime..

  371. Csak annyit,hogy engem a film annyira lekötött,hogy 1 korty üccsit se toltam az arcomba,teljesen magába rántott az alkotás…most pedig belevetem magam az Arkham Elmegyógyintézetbe….

  372. Nekem legjobban az tetszett, hogy a látvány mellett tartalmas filmet kaptunk. Olyan sok mindent sűrítettek be 2,5 órába, hogy máshol 3 film alatt nem történik ennyi minden.

    Heath Ledger pedig tényleg nagyonszerűen alakított, kár érte. :(

  373. 411. Seraphin, ekkor: 2008. 08. 10. 18:44

    Akik azt mondják, hogy ez minden idők legjobb filmje, meg korszakalkotó, az marhaságokat beszél.

    -nem, annak csak mas az izlese

  374. Akinek gondjai vannak a Begins és a TDK összekötésével, annak javaslom a Gotham Knight animék megnézését!

  375. SPOILERES

    Az előző rész városának másfajta hangulatáról: Másfajta volt a város mint a másik részben ez teljesen tiszta. De szerintem tökéletesen logikus és szándékos volt(és nem a büdzsé miatt). Mint ahogy a filmben is mondják Batman miatt már nem mernek kimenni éjszaka az utcára a maffiózók, így kénytelenek összegűylni nappal. És nekem ez a részlet is tökéletesen tetszik, mert Joker káoszteremtő terrorizáló hatását nappal mutatják be és így még jobban nyomasztóvá válik szerintem az az érzés hogy a városban senki sehol semmikor nincsen biztonságban.
    A kástélyt én is hiányoltam, valószínűsítem ennek már lehet köze a büdzséhez(és így ez is érdekesség, kiteljesedés lesz a 3. részben ha lesz, amit nagyon remélek, bár milyen elvárásokkal ezek után nem tudom).

    Amikor pedig valaki azt mondta h felszínesek unalmasak a dialógusok, és nincs rendesen kidolgozva a drámai rész, szerintem ez nem értette meg teljesen amit mondani akartak.
    -Joker minden egyes dialógusa a gesztusaival együtt úgy ahogy volt zseniális mindenestül.
    -A Batman-dráma vonalról, és arról hogy őt nem érdekli hogy rákennek dolgokat és úgymond leszarja hogy ő Batman:
    Tökéletesen érthető számomra. Egyrészről, Batman alapból is csak azért lett Batman, mert szükség volt r, de ő nem akart az lenni akivé vált és ha tehetné abbahagyná, de a városnak szüksége van rá. Így azt, amikor felvállalja, hogy ki ő, azzal áldozatot akar hozni a városának, mert azt hiszi hogy miatta fordultak rosszabbá a dolgok és már Dent tud segíteni a városon nélküle is.
    Amikor a végén pedig magára vállalja a gyilkosságokat azt pedig azért teszi, mert Jokernek pontosan az volt a célja, hogy megtörje a várost(ahogy ő mondj a lelküket)és elhitesse minden egyes emberrel hogy a rendből nincs menekvés és még Dent sem tudja őket megmenteni. Így amikor ő vállalja a halálesetek és
    Dentet tisztázza, akkor megmarad Gotham “fehér lovagja”, őróla pedig már úgyis rossz kép alakult ki. Így Dent békében nyugodhat(vagy nem ezt nem tudjuk biztosan:-)), és a város azt hiszi hogy elvesztette az igazi hősét de a hite megmarad.

    Na én így gondolom ezeket. Köszi, hogy elolvastátok.

  376. Amikor már másodjára és harmadjára néztem a filmet, meg kell mondjam, nekem is kicsit hullámzik, néha egy-két részt áttekernék(természetesen nem teszem).
    De szerintem ez amiatt van hogy Joker annyira zseniális. annyira magával ragadja mindegy egyes nyelvmozdulata cuppanása, szemmozgása az embert hogy az a többi(szerintem tálagon felüli) akciójelenetet messze felülmúlja. Mert ezt a depresszív, félelmetes érzést amit az ember ő gyakorol semmije akciójelenet nem tudja überelni.

  377. És vmilyen szempontból én is korszakalkotónak tartom, mert szerintem ez az első képregényfilm(amúgy ugye manapság hatalamas kategória) amelybe a témából kihozható igazi, komoly morális mélység van jelen (a Begins után, de annál jelentősebb)

  378. sokan beírták íde már, hogy náluk az negatívum, hogy sokszor nem értik a történetet, mármint van egy-két olyan dolog amit nem értettek.

    Kérdem én, hogy mondjuk a Keresztapából első nézésre megértett-e vajon mindent az ember 30x éve mikor elösször látta moziban, vagy úgyan ez StarWars-ban? (ÉS ide most beírhattam volna még jó pár nagy klasszikust)

    HIggyétek el egy-két újranézés után teljesen érthető lesz, egy kerek egész. Sajnos a mi agymosott fogyasztotársadalomi generációnk hozzászokot lassan már 10 éve, hogy legtöbbször olyan filmeket kapunk amit még egy ostoros-zöldmoszat is megért, és persze ide tartozik a sablonos a film végén nagy akció/a rossz és a jó összecsapp/persze a főhős szerelme megmenekül a végén.. és happy end. Persze ezek mind szépek és jók, de az nem hogy szinte minden honapban ezt kapja a tv-ben és a moziban is az ember.

    Persze azt sem akarom megbántani akinek ez jönn be (talán csak egy kicsit).

    Ja és anit-Spoileres a kommentem, de egy kicsit hosszú.

  379. az értelmi képesség miatt és a zavarós editing miatt nem értettség között van különbség.

  380. múlt hét pénteken megnéztük. jó film volt, tetszett, értem is, hogy miért dönt meg minden létező rekordot a film. ennek ellenére engem nem szippantott be, idén is láttam már olyan filmet amin jobban szórakoztam.
    egy gyenge 10/7-et adnék rá.

  381. Sziasztok!
    Bocsi, de már úgy éreztem magam mint az ovodában, mert ott prbálják mindig egymást überelni nem? Attol h valakinek ez film nem nyerte el tetszését, attol még nem szidni ő is csak ember úgy mások másnak sem tetszhet olyan film amit az egyik istenít és ez pont fordítva is így van nem?
    Az tény h ez nem olyan mint a képregény, de ettől különbözik a többi régitől. Nolan ezt igyekezte más felfogásban előadni. ami véleményem szerint sikerült is neki. Ha már itt tartok leírom én is a vélemyénem a filmmel kapcsolatosan:
    Mikor kijöttem a filmről 2 érzés volt bennem. Az egyik az h “húhhh de jo lett”, a másik az h “ennyi?!”
    A film naon szorakoztato, egyszer megnézős film volt, ami igazábl nem tudod lekötni és magával ragadni, itt lehet h bennem volt a hiba, mert lehet, ennél többre számítottam. Minden tiszteletem a színészeké, nagyon jol játszotta mindenki a szerepét, voltak benne nagy fordulatok meg minden. De őszintén szolva a végét jobban is befejezhették volna. Jokerrel nem tudod mit történt akár ismét is megszökhetet volna a börtönből mint ahogy az már megtörtént. Kétarcnak meg külön filmet adtam volna az j h így bevezették volna meg minden, csak tudod elég gyorsan felkelt az ágybl és nagyon nem fájt neki az arca mikor ivott, na azt szerintem elszúrták. de lehet h cak én látom úgy. A zene az nagyon a odaillő volt néha már meg is borzongot a hátam, de ezen kívűl nem nagyon éreztem a filmben a “dark” hatását, mert télleg hiányzott a goth stílus. Minden tiszteletem a filmmé meg minden de én csak 10/7 tudok rá adni. Kérlek titeket ezt ne fikázzátok mert én így láttam ezt a filmet attl h még másnak jobban tetszik nem fog tudni változni a véleményem. Ja igen és nincs “hosszú o”-m úgyh a helyesírásom nem fikázni, mert láttam, h sokszor előfordult a kommentek alatt. Köszönöm h ideírhattam.

  382. lunchbox: tiszteletben tarjuk a véleményed :)

    a film pedig egyszerűen büntet, porig alázza az összes eddgi képregény filmet, még a Batman Begins-t is. Ledger qrva jó volt, és valóban elnyomja egy kicsit a többi szereplőt. Echkart nekem pedig külön tetszett, de valószínűleg mindenki csak Ledger Jokerére fog emlékezni.

    Spoiler

    külön tetszett, hogy senki sincs biztonságban, még az egyik főszereplő is elhalálozik. Gordon halálával nagyon megvezettek, mondom ilyen nincs, mikor meg kiderült, hogy csak csapda volt… wooow, ütött rendesen

    Spoiler vége

    10/10

  383. “Luthor, a szigetre és a barlangra gondoltam a büdzsés résznél, elég drága és komoly díszletek voltak a Beginsben, szerintem spóroltak vele jó pár milliót, főleg ha úgy mond a történet szempontjából feleslegesek, és ki lehetett írni könnyedén.”

    leégett. a kastély is, meg az egész hóbelevanc… ezért nem a kastélyban meg a barlangban játszódtak azok a részek, amik az előző részben játszódhattak ott… nem tudom milyen büdzséről beszélsz, de talán érdemes lenne újranézni a begins-t. :)

  384. “De valamiért te és sokan mások tökéletesnek látjátok”

    erről szó nincs. csak én az általad leírtakból hiányolom a megalapozottságot… “Hé, Nolan tesó…” ez így lófasz.

  385. “nekem is kicsit hullámzik, néha egy-két részt áttekernék”

    kevés olyan film van, ami olyan dramaturgiai szempontból, hogy csak csúcspontok vannak a filmben. nekem spec. csak a ponyvaregény ugrik be. nem túlzás kijelenteni, hogy minden film sajátja, hogy vannak benne érdekes, és kevésbé érdekfeszítő részek… kinek-kinek a habitusa és tempramentuma dönti el, hogy melyek ezek a részek. van akinek az akció, van akinek egy jól megírt dialógus jön be jobban. ettől nem rossz, vagy jó a film, hanem ez a filmek sajátossága, szerintem.

  386. “….a másik az h “ennyi?!”

    igen, ezt én azzal magyaráztam, hogy nyitva hagyják a történet egyes szálait, hogy szabadabban mozoghassanak, ha lesz folytatás. nyitva maradt a Joker és a Kétarc vonal is, már tudjuk, hogy a Ledger féle Joker történet befejeződött, sajnos. de Dent még akár vissza is térhet, bár eléggé úgy tünt, hogy nem élte túl a zuhanást…

    szerintem ha lesz harmadik rész, akkor az újra a kastélyban, és az az alatt lévő barlangban is fog bonyolódni, gondolom ezen epizód alatt épül nagy titokban a barland, a kastély meg nem annyira titokban.

  387. Először is, Human grat a kritikádhoz. Nagyon jó. És külön piros pont, amiért tartod magad a spoiler mentességhez. Így már előre elolvashattam.

    SPOLIERES, ÉN JELÖLTEM:)
    Human a szerkesztéseiden sokat derültem.

    A Sötét Lovag hihetetlen mozi élmény. Ledger alakítása eszméletlen. Nem hiszem, hogy láttam volna vásznon még egy ilyen hátborzongató alakot. Joker maga a nagybetűs Gonosz. Teljesen felette áll az emberi normáknak.
    Echkhart szintén remekel, de a mezőny tényleg nagyon erős. Bale hozza a megszokottat. Csak úgy mint Caine, Freeman és Oldman. Roberts tényleg rehabilitálta magát. Csak el ne szúrja megint.
    Maggie Gyllenhaal szimpatikus, de Katie szerintem szebb. És amennyi tehetséget a szerep megkívánt annyi neki is van. Tudom, más okok is közrejátszottak/hattak a cserében. Ez csak egy vélemény. Olyan, mint…
    A film egyszerűen remek. Engem egy fél napra a hatása alá vont. Elgondolkodtató és szórakoztató egyszerre. Akciófilm és nem kis részt dráma.
    Az akció lehetett volna kicsit több, de ami volt az jó. A bunyók végre átláthatóbbak voltak. A párbeszédek is jók voltak, szerintem egyáltalán nem giccsesek. Még a vége monológ se. Alfred gondolata Jokerről nagyon klassz. Egyedül a más szerelő szájából való ismétlés/szájbarágás sok kicsit, de még pont elviselhető.
    Ami nekem is kis negtívum az az, hogy Gotham nagyon = Chicago. A Begins Gotham-je jó volt. Realisztikus, de a vasút és a Wayne torony mégis egyedivé tette. Egy CGI jelent erejéig betolhatták volna a vonatot. A Begins stílusos tárgyalója helyett a mostani milyen snassz volt. A hiányuk nem von le a film értékéből, de ha benne lettek volna akkor az pluszt jelent. A batmobilt remélem újra építik és kicsivel több szerepe lesz. A batpoddal nem lenne semmi bajom ha önálló jármű lett volna, de ez a katapultálás tönkrevágja az egész batmobil = létező katonai jármű elvet. Az ultrahangos látás kicsit sok volt. A keresés még oké, de utána hanyagolhatták volna. Főleg mikor már csak Jokerrel bunyózik. Egy haver szerint talán az IMAX-es vetítés miatt (ott biztos durván látványosabb) szerepel annyit.
    A csak egyiket menthed meg részt nem értem teljesen (bevallom őszintén). Joker kevert a címekkel, vagy Batman tudta, hogy trükközik? Mert amikor megtalálja Dentet, akkor szerintem egyáltalán nem lepődik meg. Csak később alfrednak bánkódik Rachel miatt.
    A végével is bajban vagyok. Dent mindenképpen halott. Pont úgy, mint Anakin Skywalker. Viszont Kétarccal más a helyzet. A kitekert testhelyzete, meg a megemlékezés egyrészt azt sugalja, hogy meghalt. Ami egyrészt elfogadható, mert ezzel a fordulattal sikerült Batmant hősből gonosszá változtatni. Legalább is a lakosság szemében. Másrészt viszont elpazaroltak egy jó ellenfelet, és ha tényleg halott akkor az eltusolással Joker vészterve is becsődölt. Mert szerintem ő nem Batmant akarta kitaszítottá tenni, hanem a az anarchiát fogkozni/folytatni Kétarc garázdálkodásával. Ráadásul ha (bár nem vagyok igazán otthona témában, így javítsatok ha tévedek), de eredetileg a képregényekben nem úgy van, hogy Kétarc Batmant hibáztatja a torzulásáért? Hogy kvázi Batman teremtette? És ezért üldözi? Itt még csak szóba se hozta, hanem a rendőröket okolja.

    9/10 mert mindig jöhet egy jobb és azt is pontozni kell majd.

    Az esetleges harmadik rész kemény dió lesz Nolannek. Ha bele mer egyáltalán vágni. Ilyen előzmény után biztos csodát várna tőle mindenki.

    A hazai IMAX elmehet a francba. Erre a filmre rászántam volna annyit, hogy felmenjek Pestre miatta.
    A feliratkészítő/knek pedig annyit üzennék, hogy Joker csaljon mosolyt az arcukra.

    Egyébként mennyi idő telt el a két film cselekménye között? Joker a maffia vezéreknek 1 évet emleget, a villa se épült fel. Viszont a Beginsben Gordon felesége egy nagyra nőtt csecsemőt etet egy gyerekszékben, itt meg egy 10 év körüli fia van, és a lánya is legalább 6 éves?. Baki vagy van egy harmadik gyereke?

    Lehet inkább képregényes téma, de amit nem értek, az Batman azon szabálya, hogy nem hajlandó közvetlenül ölni. Miért ragaszkodik ehhez a szabályhoz, ha ez miatt ártatlanok tucatjai hallnak meg. Illetve mi van akkor amikor közvetetten okozza a rosszak halálát? Mert nem hiszem, hogy pl. az aki a kukás autót vezette az túlélte, hogy össszepréselte a kocsit az alagútban. Vagy amikor a partin kezeket lábakat tör? Megnyomorítani oké, de ölni nem? Nem kell kibelezni minden zsebtolvajt, de ha mindenképp szükséges akkor igazán megtehetné.

  388. boxoffice watch update :
    1 Titanic Par. $600,788,188 1997
    2 Star Wars Fox $460,998,007 1977^
    3 The Dark Knight WB $441,541,000 2008
    4 Shrek 2 DW $441,226,247 2004
    5 E.T. Uni. $435,110,554 1982^

  389. azért ne feledjük az inflációt…a Star Wars 460 milliója 1977-ben azért más volt, mostanra az 1,2 milliárd dolláros bevételnek felelne meg.

  390. Moziba járós vagyok, főleg plázába Szombathelyen. Nem is tudom mikor volt az, hogy telt házas vetítés volt. Arra meg végkép nem emlékszem mikor volt, hogy egy telt házas előadás szinte néma csendbe kis apróbb zörejjel ment volna le.
    A közönség csendben feszülten várta a filmet. Az első percektől le se tudtam venni a szemem a vászonról, de valami megzavar. A felirat. Többször előfordul, hogy nem azt írják ki amit mondanak, még csak hasonlót sem. Remélem a dvd-n ez nem így lesz. Ahogy hallottam a dvd-s szinkronhangok nem a legjobbak lesznek ezért maradok az eredeti hangoknál.
    A film a szememben 10/10. Élmény volt nézni Jokert.

  391. de az inflacio mellett arrol se feletkezzunk meg, h ma valogatosabb a filmkozonseg, mint anno, ma tobb film keszul, stb stb, szoval az inflacio nem minden

  392. Azért a 460 sem annyi, hisz a filmet 3x is bemutatták 77-ben, 82-ben és 97-ben. (Első ízben 306 M bevételt termelt). Még mindig úgy érzem a Dark Knight esetében, hogy sajnos túl nagy volt a hype.

  393. A magyar feliratozás egyszerűen nem volt az igazi, még így is hogy, hogy nem értek mindent angolul. Ennek a filmnek, annyira aprólékosan voltak megkomponálva a párbeszédei, hogy egyszerűen túl zavaró volt ez a túlegyszerűsített feliratozás. A Why so seriuos pl lehetett volna “mi ez a komolyság?” szerintem.

    A film forgatókönyve egy remekmű, a filmben minden másodbercben történik valami, ezt egy kicsit hátránynak érzem, mert az embernek nincs ideje levegőt venni sem

    ennyi negatívumot találtam, mindent egybevetve akkor is az év eddigi legjobb filmje

  394. wháhááá, megnéztem én is, még pénteken, szuper volt, sőt még annál is jobb…

    azon gondolkoztam azonban, hogy ti mit szóltok ahhoz a kritikához (ha volt már téma bocs), hogy milyen hülyén néz ki Batman ebben reálisan felépített világban? Gotham City akár New York is lehetne…

    Az elején szerintem ez igaz is, mármint meglepő, hogy egy denevérruhába öltözött férfi verekszik…aztán simán megszoktam.

    ja és ebben a filmben volt ez év legjobb beállítása..
    Batman valami felhőkarcoló tetején, gyönyörű kék háttérrel. Akárcsak egy képregénykocka.

    + még valami. Azért a Tim Burton féle 2. Batman film a mai napig fasza (a Pingvin + Macskanős rész) – még mindig simán működik, pedig elég rég készült.
    Igaz, ez a film inkább Tim Burton film…de sebaj, mert imádom…:)))

  395. SPOILER

    Üdv! Többekhez hasonlóan én is félve ültem be a filmre, az előzetes információk alapján olyan magasra került a mérce, hogy bármennyire próbálja hűteni magát az ember, akkor is nehezen vonja ki magát ennek hatása alól. Szerintem nem lett minden idők legjobb filmje, de biztos, hogy korszakalkotó és nem csak a Batman filmek között.

    A történt zseniális. A jellemek, ill. a jellemváltozások ábrázolása nagyon erősre sikerült, a kérdések pedig, amiket felvet nagyon nehezek. Joker az abszolut rossz ideája szerintem tökéletesen van kitalálva. A joker vonal tetőpontja az a két jelenet, amikor Batman megpróbálja megölni Jokert (a Batbike-os jelenet, ill. a vége, amikor kilöki Jokert az épületből). Ahogy Joker szugerálja Batmant, hogy üsse el, ill. nevetve zuhan alá, nyilvánvalóvá válik, hogy legyőzhetetlen. Bár megölheted, mint, ahogy Alfred tanácsolja Wayne-nek – mint egyetlen lehetőséget- valójában eggyé válsz vele a cél nem szentesíti az eszközt, rossz által nem tehetsz jót… Innentől kezdve nem lehet happy end, ha van olyan ember, mint Joker, akkor a világ rossz eredendően és nem lehet megjavítani. Legalábbis Batman nem javíthatja meg, el kell ezt fogadnia, nincs eszköze… És itt jön be Harvey Dent, aki, bár minden megvan benne, hogy elérje, nem képes legyőzni a rosszt. Szerintem ez egy rendkívül komor film, happy endnek, talán giccsesnek látszó véggel, de valójában lehangoló tanulsággal.

    Amiért szerintem ez a film oriásit ütött, hogy ezeket a rendkívül nehéz kérdéseket nagyon tisztán, sokszor már-már szájbarágósan, talán néhol kissé giccsesen adagolta, úgy hogy mindehhez a keret egy rendkívül fogyasztható Batmantörténet. Ezért bár nem legjobb valaha látott film ever, mert voltak a megvalósításban hibák, mindenképpen egyedi.

    Röviden a szereplőkről: H.L hibátlan Joker szerepében, ennyi. Aaron Eckhart pedig az átváltozás után veszít fényéből, de az átváltozásra szükség volt, hisz ezáltal válik nyilvánvalóvá, hogy az abszolut rossz jelen van és mindig jelen is lesz, nem lehet legyőzni, csak küzdeni lehet ellene, tehát Batmannek van létjogosultsága nem akaszthatja szögre a jelmezt. Nolan helyében nem rendeznék több Batmant…

  396. Most hogy itt visszaolvasok, azért felmerül bennem a kérdés, olvasott itt valaki valami rendes Batman képregényt (pl. Killing Joke, Arkham Asylum vagy a Miller féle Dark Knight)…
    csak mert a kommentekből az látszik – tisztelet a kivételnek – hogy a képregényeket nem igazán ismerik….

    pedig szerintem a reális véleményalkotáshoz nem ártana. De lehet, hogy sznob vagyok.

    :-P

  397. Komolyan mondom reméltem eljutunk az 500 kommenthez mire ideérek… XD
    Végigolvastam minden kommentet ami spoiler mentes volt, és a rohadt életbe, hogy a cégem miatt most épp franciába dekkolok… :D:D:D Franciául nincs kedvem megnézni :D:D:D Angol mozijuk meg nincs… :D:D Bakker, de várom hogy hazaérjek… :D:D Remélem még játszani fogják… :) Mert nagyon várom a kommentek alapján :)
    És hozzuk már össze az 500 komment minimumot… XD Megérdemli ez a film sztem XD

  398. Végre én is eljutottam a moziig megnézni a filmet. Nem szeretném hosszasan bonyolítani a szót: én többet vártam. És az az érdekes az egészben, hogy zseniálisnak tartom a színészek alakításait, pont elég az akció is, szépek az effektek jó a forgatókönyv. DE, és itt nehezen tudom leírni, hogy mit érzek a film iránt, nekem ez lassú volt sokszor (és nem néha) döcögős, valahogy voltak olyan részei a filmnek ahhol szétuntam magam. Talán túl nagy volt az ámulat mindenki részéről, túl sok volt az elévárásom, de nekem ez így ebben a formában nem jött be annyira. De volt egy film ami eszembe jutott ennek kapcsán: a Ryan közlegény megmentése. Amikor azt láttam először, abszolút nem tetszett, rá egy évre már imádtam és a mai napig nézem újra és újra megunhastatlanul. Talán ennél a filmnél is el kell telnie egy kis időnek, hogy érlelődjön. Az az egy biztos, ha Ledger még ma is élne meg az elkövetkezendő 50 évben, akkor is ez lenne élete legzseniálisdabb szerepe: számára A szerep.

  399. Balee, pontosabban milyen jeleneteken untad szét magad majdnem? Erre tök kíváncsi lennék.. Mert szerintem indent lehet mondani erről a filmről, csak azt nem , hogy unalmas..

  400. Balee

    Vigyázz, mit írsz, mert kb. 100-an estek nekem itt a hétvégén, amikor megírtam, hogy néhol elég unalmasra sikeredett ez a film :-).
    Tehát egyetértek veled, szerintem is több a felesleges-vontatott-unalmas rész a filmben, mint amennyit megengedhetne magának…

  401. Baz!Még nem láttam De kicsikorom óta Batman fan vagyok!A Begins-t kb 10x láttam már,és mindjárt megnézem még 1x!Nem soká megyek a moziba,és már alig várom!Eddig rosszat még nem hallottam az új BATMAN filmről.Az új széria felélesztette a régi Batman filmek átal elcseszett hírnevet.Visszahozta a számomra hátborzongatóan komor és sötét Batman hangulatot.Ha a Begins-t Nézem mindig szaladgál a hátamon a hideg.Szal úgy várom a mozi napját mint a kisgyerek a karácsaonyt!Még visszatérek.

  402. Elképesztően zseniális, nagyszerű film ugyanilyen alakításokkal 10/10. Srácok valamilyen szinten egyet értek bár 10/10 néha én is azt éreztem pár beszélgetős jelenetnél h ollózhattak volna. ettől függetlenül minden szinten felülmúlja az összes eddigi képregény filmet. Nemhogy a Burton/Schumaher filmekhez de a Beginshez se lehet hasonlítani. az egy eredettörténet. Ez egy egész város története annyi minden történik benne h be se lehet fogadni elsőre még mindig nem dolgoztam fel teljesen.
    MESTERMUNKA

  403. Egyrészt szerintem mindenkinek meglehet a maga véleménye, másrészt nem konkrét jelenetekre gondolok hanem a film összességére, szerintem jót tett volna neki ha 2 óra alatt mesélik el a történetet. Hidd el elég nagy filmrajongó vagyok, úgy érzem azokban a műfajokban amik a kedvenceim van egy elég nagy összképem a dolgokról, van mihez hasonlítanom. Nem olvastam végig as kommenteket lehet nem mondok újat, szerintetek Heath Ledger alakítása nélkül én lennék most itt a 445. kommentelő? Jó a film, vannak nagyon fasza részei, Minden színész nagyot alakít, Bale egyik személyes kedvencem a mai színészek közül(áldom a producert aki leszerződtette a Terminatorra).De nekem hiányzik valami plusz ahhoz hogy 150akárhány percen keresztül élvezzem. Voltak filmek ami után úgy jöttem ki a moziból hogy 30 percen keresztül meg sem szólaltam, de ez nem volt ilyen.Ezu a véleményem, neked más wes, én is tiszteletben tartom azt.Pont.

  404. És most olvasom Bateman kommentjét: Valóban szerintem is eddig messze a legjobb képregényből készült film. Ez vitathatatlan.

  405. szerintem egy filmtörténeti legenda születésénél voltak jelen, akik látták ezt a filmet. én még sosem láttam, hogy egy film végén jó pár néző ülve maradt, és csak nézett ki a fejéből(én is köztük voltam).

  406. Balee. Én nem a véleményedet fikáztam le, hanem egy egész egyszerű kérdést tettem fel. Kíváncsi voltam rá mi volt neked unalmas, ennyi.
    És ki mondta azt, hogy nem lehet meg mindenkinek a saját véleménye… Nem tudom mit forgatod ki a szavaimat.

  407. spoilerezni is fogok…
    Hm hm jó volt, csak az a kár, hogy a zalaegerszegi plazában azt gondolják, hogy a hangminőség a – szinte már elviselhetetlen – dübörgésnél kezdődik. Pedig nagyot tévednek! Annyira kib***ottul élményrontó volt, hogy az valami.. Valószínüleg ismét meg fogom nézni, de máshol, mert ugyan már egyszer megfogadtam, hogy ebbe a palzamoziba nem megyek be többet, ám most végérvényesen eldőlt nálam! A múlt héten néztem a Palace -ban a WECC -ben egy filmet és istenien be volt lőve a hang, nem értem, nem lehet ezt is normálisan beállítani? A saját házimozim szebben szól ESKÜSZÖM!
    Amúgy Ledger valóban vitte a pálmát, teljesen be volt golyózva ez a JOKER és mégis zsniálisnak tűnt, a körmönfont gaztetteivel. Szóval, naja, tudott a srác valamit. Őszintén megvallva nekem a pénzhegyen való lesiklás nem jött be. Azt kár volt. Azért legendának erős nevezni, de tény, hogy súrolta a művészi karakterfolmálás határait! Oscar nem lesz belőle szerintem, de remek volt az alakítása. Naja a lányt valóban kár volt azért lecserélni, hogy aztán kinyírják.

    A végén én is sajnáltam, hogy Harvey Dentet eltették láb alól, csak nehogy Dr. Freeze legyen a következő ellenfél, vagy Dr. “Indanéni” azaz Méregcsók, mert akkor onnéttól nem megyek több Batman filmre..

    Azért a Batman: Begins! -et nem ütötte meg. Na az nagyon kemény volt a zord hangulatával és az életszagú szuperhőssel a porondon!

  408. Egy mondat erejéig még.. Azért a Batman: Begins! -et nem ütötte meg. Na az nagyon kemény volt a zord hangulatával és az életszagú szuperhőssel a porondon!

  409. leeadama, tuti, hogy egy filmet néztünk?

    “Azért a Batman: Begins! -et nem ütötte meg. Na az nagyon kemény volt a zord hangulatával és az életszagú szuperhőssel a porondon!”

    Hát…sztem a Sötét Lovag még annál is életszagúbb és zordabb hangulatú. A film közben nem egyszer kirázott a hideg, és szabályosan fáztam. SPOILER pl annál a jelenetnél, amelyikben Batman szarrá veri Jokert…amikor először elüvöltötte magát, az félelmetes volt…huh

  410. oxide24
    Vigyázz, mit írsz, mert kb. 100-an estek nekem itt a hétvégén, amikor megírtam, hogy néhol elég unalmasra sikeredett ez a film :-).

    -nem bakker, azert estek neked annyian, mert te konkretan kijelentetted, h ez szar film, es mindenkit probaltal meggyozni rola, h neked igazad van, mert ha azt mondtad volna, h ok gyerekek, nekem ez a film nem jott be, ez vagyok en, ez az en velemenyem, ugy atsuhantak volna rajtad, mint annak a rendje…

  411. És látom páran megint kezdik a jelölés nélkül spoilerezést, de már belefáradtam. A sok faszfej, vagy csak egoista köcsög akit más szórakozása nem érdekel, lenyomott.

  412. “A film közben nem egyszer kirázott a hideg, és szabályosan fáztam.” Wow, ez rám is tökre igaz… De lehet azért mert gyakorlatilag a légkondi alatt ültem. :D

    Van egy kérdésem, bár nem tudom mennyire off….
    Ti hogyan fordítanátok a why so serious?-t? Tőlem állandóan kérdezgették az ismerőseim, hogy mit jelent, de egyszerűen nem tudtam rendesen lefordítani. (Tudom, tudom, hülyézzetek le.:D)

  413. S.P.O.I.L.E.R (!?)
    namost.
    fogja a halál végigolvasni az előzőket :D
    Az imént néztem meg moziban, mert eddig nyaralni voltam.
    Én is sort kerítettem az előző 5 filmre, és istenbizony, ez ver mindent.
    Ledger alakítása hibátlan, sőt, Oscar-ra érdemes! Bale-t leszorították a mellékszereplők!
    Velem is volt egy ironikus eset, miközben a mozi fele haladtam a lábammal, elmentem egy Joker feliratú teherautó mellett.
    aki nem látta nézze meg, aki látta, az is!
    9.8/10 (máshogy vágtam volna, kicsit elnyújtották, a kórház felrobbanása után véget érhetett volna)

  414. huh nálam mindent ütött gyerekek. annyira velős volt hogy percekig csak magam elé bambultam.

    nem olvastam végig az összes kommentet, így nem tudom,eszébe jutott-e valakinek, de basszus, mi a f*sz lesz a folytatással? heath nélkül én ezután nem tudok jokert elképzelni…

    egyébként engem úgy ahogy van a hatása alá vont a játéka. egyszerűen annyira hiteles volt minden egyes megmozdulás hogy úristen.

  415. Én is ma néztem meg először a filmet. Nálam 10/10. Ezt vártam Nolantól a Batman Begins után. Pontosan ezt.
    Joker valami hihetlen brutálisan megformált karakter lett köszönhetően egy olyan színésznek, akit sajnálatosan többé már nem láthat a nagyérdemű. Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Heath Ledger élete alakítását nyújtotta a TDK-ban. Méghogy PG-13… :)
    A többi szereplő is A kategórián belül hozta, amit kellett, bár szerintem ebben a filmben Ledger mindenkit ‘lejátszott’, elnézést a kifejezésért.
    Aki nem látta, az sürgősen nézze meg. Ha van olyan mozi, amire érdemes beülni, akkor az ez. És biztosra veszem, hogy lesz folytatás. Van 1-2 elvarratlan szál és Nolanra ez nem jellemző. Legalábbis nem egy film keretein belül. :)

  416. Én erre csak annyit tudok mondani, hogy mondhat bárki bármit, utálom a superhero filmeket, de ez olyan szinten besokkolt, hogy lazán a toplistámba is felírom.
    Joker meg egyszerűen eszelős volt, a csámcsogásával, szájnyalogatásával, meg a hajigazgatásával.
    Fergeteges volt és ennyi. Így kell ezt csinálni.

  417. SPOILER!!!

    kedvenc jelenetek:-a film eleji zseniálisan megkomponált bankrablás(egy kis Szemtől szemben beütéssel)
    -a film közepén lévő üldözési jelenet,(csúcspont a Joker vezette kamion felborítása, amikor a zene is elhallgat)
    -amikor Joker betéved a Harvey Dent számára tartott kampánybulira, és ahogy odamegy Rachel-hez(nyelvnyújtogatás, hajhátrasimítás…Hello,Beatiful:))
    -aztán a kihallgatás Batman és Joker között, zseniális itt is Heath Ledger, amikor visszakérdez az egyik rendőrtől, szinte némán h:Six??..isteni egy jelenet!

    SPOILER OFF!!!

  418. Tegnap végre megnéztem a filmet! Eszméletlenül jó volt! Heath Ledger pedig Oscart érdemelne! Hihetetlenül nagyot alakított!

    Ebből adodóan lenne egy kérdésem amiért valószinüleg legszivesebben megköveznétek:D, de szerintetek, ki lesz, vagy ki lehet az a szinkron szinész aki méltó Joker szinkront csinálna???? (szerintem senki, de kiváncsi vagyok a véleményetekre!)

  419. SPOILER!!!

    Nekem egy egyszerű, de nagyszerű dolog fogott meg nagyon. Az a szirénaszerű “idegtépő” valami, ami egy nagyobb összecsapás előtt kezd el szólni. Tudod, hogy készűl valami, és a szimpla szereplők közötti összenézésektől is ősszerezzensz. Amikor a nagy fogadáson a “Hello Beautiful” előtt is ez szólalt fel. Nagyon kemény.

  420. Vannak olyan filmek, amik jók szinkronnal és vannak olyanok, amiket eredetiben kell megnézni. Na ez az utóbbihoz tartozik. Isten óvja ezt a filmet a szinkrontól. Kötelező angolul…

  421. Nos, hosszú hetek után a film visszacsúszott a 3. helyre az IMDB top250-es listán.

    Élmény volt, 9-et adtam rá (leginkább 8.5-öt ért nálam, felkerekítettem) de összességében jobb helyen van most, mert azért nem minden idők legjobb filmje.

  422. Fantasztikus film. Tegnap láttam Szegeden ( első ötpercben nem volt rendes hangja kb. mintha otthon éztem volna a TV-n -Kösz Szeged Pláza- De utánna szerencsére észbekapott a hangosító.) hihetetlen volt ahogy a kezdéstől kezdve síri csöndeben ült a nézőtér…. rég láttam ilyet.
    Mindent elmondtatok már a színészekről. Mindenki fergeteges. Persze Heath Ledger még köztük is kiemelkedő. De nem ragozom, mert tényleg minden elhangzott már

    SPOILER

    Ja és mikor a Joker festés nélkül rendörnek öltözve állt a tömegbe… nem is tudo mitmondjak, nagyon különleges pillanat a filmben. Egyszerűen imádtam az egészet. A nagy csöndedek a zenében, és ekkor igazán érezni ezt a sötét filmet… pazar ….
    Spoiler off

    egyértelműen 10/10

  423. Kevoon16:
    Hogy ki lehetne Joker magyar hangja? Hát, semmiképpen sem Stohl. Nekem így elsőre Kerekes József ugrik be, Jim Carrey szinkronhangja az Ace Venturában. Kellőképpen eszelős, és ha belevisz egy kis basszust, még jó is lehet!

  424. 10/10 fergetes. Király. Majnem utóléri a Begins! A legjobb képregény film, ugyanis különbözik nagyon a többitől

    toplista:
    1.The Dark Knight 9.9
    2.Batman Begins 9.7
    3.Sin City 9.6
    4.Pokolfajaz 9.4
    5.X-MEN 2 8.5
    6.Spider-Man 7.9
    7.IRON MAN 7.1
    8.X-MEN 3 7.0
    9.x-MEN 6.9
    10.Spider-Man 2 6.5

  425. Kerekes József? jujjj, ez fájt. szerintem le se kéne szinkronizálni, nem is lehet. de mivel muszáj, úgyis valami tökre nem odaillő lesz.

    és bár nem ide vág de azért az x-men filmek ütik Spidy-t, amiből igaz hogy csak 1. részt láttam, moziban, nem volt rossz, de néha olyan volt mintha egy számítógépes játékot néznék

  426. Hatalmas várakozással ültem be a filmre, legalább másfél éve vártam és nemhogy beváltotta a reményeimet hanem bőven túl is szárnyalta azzokat.
    Kicsikorom óta hardcore Batman gyík vagyok és nagyon jó volt látni hogy mennyire eltalálták ezt a filmet.
    Bódottá!!!

    Mellesleg Ledger szinkronhangja után nyomozok rendesen, ha tudok valamit az informátoromtól szólok…. :)

  427. A Magyar Sötét Lovag TV-spotos Joker hanghoz mit szóltok????

    Tudom, hogy csak egy TV spot amihez nem épp a legjobb hangokat választják, és 1000%, hogy nem ez lesz a dvd-n is a hangja, de nálam eddig ez a szinkron verné stohlt, kerekest, és Hevér Gábort is. (Grimmben ő volt Heath hangja) Persze ez csak az én véleményem.

  428. “Znealk” Érdekes toplista innen is látszik hogy nem vagyunk egyformák,nálam máshogy állnak :)
    Ugyanaz a lista:

    1.Sin City 9.5
    2.The Dark Knight 9.4
    3.X-MEN 3 8.9
    4.Batman Begins 8.6
    5.X-MEN 2 8.5
    6.x-MEN 8.2
    7.Spider-Man 7.9
    8.Pokolfajzat 7.4
    9.Spider-Man 2 6.7
    IRON MAN (nem láttam)

  429. “A Magyar Sötét Lovag TV-spotos Joker hanghoz mit szóltok????”

    azt, hogy egy távirányítóval tudnám agyonverni azt a faszt, aki Michael Cain-nek azt a hangot találta ki, ami a spot-ban szinkronhangként van. :)

  430. Szvsz 10/10, idei év eddigi legjobb filmje. Dvd-n tuti vétel nálam, ha esetleg kijön majd nálunk normális formában, akkor talán még blu-ray is.

  431. Az imdb-n visszacsúszott a 3-dik helyre habár azt nem értem,hogy a Keresztapának 9.1-es értékelése van és az a második,míg a TDk 9.2-es szavazási eredménnyel hogy lehet a 3-dik?na mind1 biztos én vagyok a baromfi…Az első 5-be viszont lehet megmarad,meg is érdemelné…de,amúgy meg kinem xarja le az imdb-t ^^

  432. “Keresztapának 9.1-es értékelése van és az a második,míg a TDk 9.2-es szavazási eredménnyel hogy lehet a 3-dik”

    ezt én is furcsáltam, de lehet, hogy a lista rendezőelve nem az összpontszám, hanem az arányait tekintve több 10 pontos szavazat… vagy a szavazat darabszámokhoz is köze van…. nemtom. :(

  433. most 9.1-en van mind a három első, semmiféle 9,2-vel nincs a batman elől nem áll fenn (igaz h a batman eloldalon még a 9,2 szerepel, de a nagy listán már nem) és közülük a batmannek van eddig kevebb szavazata.

  434. Nagyon ritkán megyek moziba, pedig lenne mit nézni, de valahogy nem tudom rászánni magam. Utazás, sok idő, pénz, stb… De ma valahogy úgy alakult, hogy BP-n is voltam, időm is volt, és TDK-t is vetítettek, ráadásul nagy örömömre feliratosan. Nosza, meg is néztem a filmet, és nem csalódtam. Mind a 152 percét élveztem, elképesztő volt! A színészi alakítások tényleg nagyon ott voltak, Ledger, Bale, Eckhart hatalmas volt.
    Simán (minimum) 9/10, megérdemli.

  435. Nagyon vártam már eredetileg is, aztán itt a FilmBuzin szépen még inkbább felspiráztatok, úgyhogy összegyűjtöttem pár havert, és végül ma néztük meg…
    Szeretek filmes cuccokat magamnál tartani. Olyanokat, amik meghatározóak nekem. Utalásokat. Pl. szokott lenni nálam egy kis üveg föld is. Most pedig asziszem kiveszek majd az egyik kártyapakliból egy Jokert, hogy azt is hurcolászhassam… HA-HA-HA-HA!

  436. Azaaz sikerült letaszítani a sok CSAKAZÉRTSE a TDK vezessenfannak:D

    Oxide, megnéztem. hát továbbra is aztmondom inkább nézem meg a TDK-t 3-szor mint a Halálsoron-t egyszer:) PErsze ez megint csak az én véleményem. nem mondom hogy rossz film,de hát SZERINTEM TDK jobb:) és már most mért ne lehetne egy képregényfilm dráma? ez már szinte rasszizmus:D külön foglalkozásba ítélni a képregényfilmeket:D de hát ez van… semmi nem tetszhet mindenkinek. Ismerek olyat is aki a Mona Lisát is ocsmánynak tartja:)
    De ezt még mindig nem értem hogy már mértne lehetne drámának lenni egy képregényfilmbe?:S Mindig mindenki azon sír hogy a képregényfilmeknek nincs sztorijuk. Hát nesze:D Bocsi az OFF-ért:)

  437. sziasztok. human, lenne egy kérdésem. doomsday mért van a ” filmek amiket imádunk” rovatban ? eddig még oks hogy a the dark knight-ot nemrég mutatták be itthon, de a kritikád után, meg szerintem mindenki szerint jobb a tdk a d.d.-nél. köszönöm elöre is a válaszod.

  438. Brekicc-nek cimezve. szerintem nem egy filmen ültünk ember. te mikröl beszélsz. nolent fikázod. meg hogy megváltoztatta az eredeti sztorit. azért mert neked más jött le a képregényböl vagy nemtom miböl, attol még nincs az megváltoztatva. a filmzenére meg már nemis mondok semit, röhej:D

  439. “Azaaz sikerült letaszítani a sok CSAKAZÉRTSE a TDK vezessenfannak:D”

    ez semmit nem vesz el a film értékéből. alig egy hónapja mutatták be, a nézettségi és a jövedelmi adatok, illetve az értékelések eléggé azt támasztják alá, hogy ez egy igen jól sikerült alkotás.

  440. nem mondom, hogy már értem. :)

    (off: Mona Lisa sose volt szép, viszont a furcsa féloldalas mosolya, meg a készítője miatt régóta nagy becsben tartják. egyesek szerint az arca egyik fele női, a másik fele férfi vonásokat tartalmaz… szépnek nem mondanám.)

  441. nincs mit itt melle beszelni vagy regenyeket irni! minden idok legjobb filmje es kesz! nem 10/10 hanem 11/10. ennyi.

  442. Én nem szeretem a Batman filmeket, ezért nem nagyon kisértem figyelemmel a kampányt, így sikerült spoiler nélkül megnéznem és maximális hatástért el… Heath Ledger eszméletlen jól játszik. 9/10 nekem de lehet hogy csak azért mert “Én nem szeretem a Batman filmeket”! Kötelező mozi!! Ajánlom mindenkinek!!

  443. Jelentem, imdb-n a film lecsúszott a harmadik helyre. De egy ideig legalább a trónon volt…

  444. dobLy: Már egyszer le lett írva, oda általában nem olyan nagy produkciók mennek, a Wall-e pedig kivétel.

  445. !!! SPOILER LESZ, FIGYELEM !!!

    Nekem is nagyon bejött, ám kell egy-két nap amíg megemészthetem.:-)
    Az első rész őszintén szólva nem nagyon jött be nekem, ám Nolan kövi filmje, A tökéletes trükk annál jobban. (Ha valamelyikőtök nem látta, tessék megnézni, egy mestermű!!)

    !!! Ha valaki tud válszolni a következő kérdéseimre, kérlek tegye meg: !!!

    1. Kik voltak azok az önjelölt Batman-ek? Az egyik akciójelenetben teljesen összezavarodtam, amikor “Batman” először egy shotgunnal, majd egy uzival osztja az ólmot. Később jöttem rá, hogy vannak ilyen Batman-maskarába bújt fingomsincskik.:-))

    2. Az első részből ismert őrült doki (Scarecrow) hogyan keveredett bele? Joker szervezte be? Abban a részben, amikor Gary Oldmant “megölik” ő húzza meg a ravaszt? Kétarc végülis lelövi?

    3. Mért nem öli meg Jokert Batman, amikor alkalma lenne rá, és mért jó az, hogy Dentet fényezik, aki már úgyis meghalt?

    Lehet, hogy figyelmetlen voltam, kissé zavaros volt számomra a cselekmény. Előre is köszi a válaszokat!

  446. 498. Wattoo, ekkor: 2008. 08. 13. 23:14
    1. sztem a kérdésbe benne van a válasz:D (önjelölt batmana-ek.. több hozzáfűzni való sztem nincs:P)

    2.Ő drogokkal kereskedik, és sztem semmi köze jokerhez..

    3. A filmben elmondja: mert nélküle nem lenne értelme az életének(batman nélkül nincs joker és forditva..)

  447. gondolattöredékek spoiler nélkül:
    500? :)
    a premier napján láttam de még mindig emésztem
    én Nolen filmre ültem be és nem vmi ‘képregénymúvira’ (igen nagy elvárással) ahhoz képest megkaptam amit vártam
    Joker karaktere hatalmas, ha ez nem Oscar akkor semmi
    részemről lehetett volna képi világban kicsit darkosabb (történetileg az)
    “beszereztem” a napokban a film hatására és többek javaslatára az Arkham Asylum képregényt, nos, nem gyenge… erősen ajánlott
    újranézős, a story elég bonyolult a hangot meg a feliratot is figyelve azért maradtak homályos foltok, egy vágatlan verziót szívesen látnék DVD-n
    most sörfeszt után hirtelen ennyi :)
    részemről 9/10 a 13-as karika miatt

  448. [már rég megválaszolták vazze, a Rahul vagy hogy írjákra gondolt, de nézd újra a filmet mert elég nyilvánvalóan kiderül… – a szerk]

  449. Nolen=Nolan, jujj, bocs [szégyenlős smiley]
    a 9/10 13-as karika alatt azt értem, hogy R-ként némi vérrel fűszerezve több lett volna benne
    Nolan nyilván meg akart felelni az elvontabb rétegnek és a pláza-közönségnek is, az egyensúly szerintem tökéletesre sikerült
    ennél jobb tényleg csak akkor lett volna ha vmelyik fél kárára engedett volna (Sin City feeling rulez)
    no majd a 3. részben :D

  450. jézusom,eléggé úgy néz ki hogy én kivétel vagyok, mert a film nekem nem nagyon jött be. sőt. egyedül Heath Ledger alakításáért volt érdemes végigülni azt a majdnem 2 és fél órát és őszintén szólva az ő karaktere fogott meg a legjobban az egész film alatt. az nekem még mindig hatalmas szájtátás. batman jó de mégsem. batman rossz de mégsem. jézusom.é n nem vagyok túlzottan jártas a bőrszerkós denevérszárnyas pasas világában és talán épp ez a hiba. nekem ez a batman szál kicsit kusza volt.
    na meg aztán jézusom. amikor batman mocija megfordul a falon én akkor majdnem lefejeltem a széket. nenene, túl szürreális. és az a kétarcos dolog? hátnemistudom. iszonyat szépen ki volt dolgozva,de… de. ha már a kidolgozásoknál tartunk az egész tényleg szépen volt megoldva és talán minimálisan lehetett érezni a számítógépes megoldásokat.

    talán bennem van a baj,hogy egy ilyen filmben a realitást keresem, mert valójában nem kéne. talán túl batman és képregényellenes vagyok, nemistudom.
    de nekem ez a film összességében nem ér többet 6/10-nél.

  451. Nem olvasom végig. 505 nincs az az isten… 2x láttam. Premieren és vasárnap reggel is. A második megnézésre már tisztábban láttam. Az elsőnél annyira sűrű a cselekmény, hogy nem tudsz mindent követni. bele van tolva az arcodba a valóság. Nincs kecmecc.

    A magyság az abban áll többek között, hogy fel merték áldoznui kétarcot 30 perc után. Azt hinnéd, hogy elmenekül. De nem. És ekkor, amikor Baman megöli első áldozatát. Akkor válik igazi Dark Knight. Ezért menekül…

    The one Gotham deserves…

    Leadgerre nem pazarlok szavaka, arról már el lett mondva minden, és én is leírtam már 1x a másik postban.

    Why so serious…

  452. 499. mett:

    (SPOILERES LESZ!)

    Hát, sajna egyik kérdésemre sem kaptam kielégítő választ.

    1. Eddig nekem is lejött hidd el, de ők akkor most a gonoszokkal voltak, vagy nem? Batman az elején egyet a bűnözőkkel együtt otthagy a korláthoz kötözve.

    [A GONOSZOKRA LŐTTEK, AZ UTOLSÓ DEALERRE, SZERINTED KIVEL VOLTAK?]

    2. Ha jól emléxem Gary Oldman “lelövésekor” őt kapja el Dent, majd addig fenyegeti, meg dobálja a pénzt, hogy Scarecrow (díszegyenruhás rendőrenk öltözve) valamit köp. De részletek nem derengenek.

    [NÉZD ÚJRA A FILMET, MARJÁRA NEM SCARECROWT KAPJA EL!]

    3. Mi ez, Mátrix?:-) Nem hiszem, hogy Batman azért hagyja életben Jokert, mert akkor ő is meghalna. Tehát azért csukatja be Jokert mert úgyis tudja, hogy megszökik, és ismét leszámolhasson vele? Ez elég fura…

    Ja, még a filmről:

    Joker többiet is nevethetett volna. Viszont azok a kis kuncogások – miközben az áldozatait kamerázza le – nagyszerűek voltak!

    Számomra eléggé zavaros volt a cselekmény, és olyan sűrű, hogy a végén már szinte arra sem emlékeztem, hogyan kezdődött a film.

    Kétarcot kár volt (sőt, hülyeség) megölni, fél óra után. Ez olyan, mint az X-Men 3-ban, Küklposz, aki 20 percet bőg, aztán megölik. Itt meg, jóformán meg sem “barátkozhattam” ezzel a Kétarccal, máris meghalt.

    A zenéje egyszerűen hihetetlen, tényleg minden elismerésem a zeneszerzőknek. Azért voltak benne ismerős Hans Zimmer-es részek (Da Vinci Kód, Karib-t. kalózai feeling).

    Let’s put a smile on that face!!! HA-HA-HA!!!!

  453. SPOILER!!!
    Scarecrow nem volt semmilyen díszegyenruhás rendőr, az egy tök más színész volt, igaz kicsit hasonlított rá…Madárijesztő csak a film elején szerepel, a parkolóházas résznél…

  454. Wattoo:

    1. nem, azok Batman fanok, jó célért küzdenek, de amatőrök (“Mert rajtam nem hokivédő van…”).

    2. “Ha jól emléxem Gary Oldman “lelövésekor” őt kapja el Dent” – az egy idióta, aki Jokernek dolgozik, köze nincs a madárijesztőhöz. mondja is Batman hogy paranoid skizofrén (?), meg hogy Joker vonza az ilyeneket…

    3. “Tehát azért csukatja be Jokert mert úgyis tudja, hogy megszökik, és ismét leszámolhasson vele? Ez elég fura…”

    ez most komoly? nem, Batman ha mód van rá nem öl meg senkit… ennyi a történet. Joker meg elés sok alkalommal akarja elérni, hogy Batman bemocskolja a kezét, pl. vele. ahogy Dent esetben is el akarja érni, azzal a különbséggel, hogy vele sikerül is…

  455. Végigolvastam jó pár kritikát előzetesen, elmentem
    megnézni a filmet, majd itt végigolvastam jópár
    commentet…háááát.
    Kicsit el vagytok ti szállva ettől, annyira azért nem
    volt ez kiemelkedő alkotás. Ez a film okés volt, a
    legjobb Batman eddig, de nem egy nagy durranás.
    A forgatókönyírok még mindig nem tudnak elszakadni a
    tipik, unalmas, egykaptafa holivúd shit-től, az akciók
    bőven eltúlzottak, a párbeszédek, beszólások idióták mint
    mindig.
    Szinészi játék okés volt, Bale-nek sokkal jobb szerepei
    voltak és lesznek, Ledger jó volt, de most őszintén, nem
    “egyszerűbb” eljátszani egy kattant figurát, mint egy
    jellemfejlődést pl? Jó szinész volt a srác, kár érte.
    ( a film legjobb része számomra Ledger hangja volt!)

    Nézzetek jobb filmeket! Burn Hollywood!

  456. Nem lehet, hogy te ítéled meg rosszul a filmet, és nem mi vagyunk “elszállva” a filmtől? Azért az itt írogató emberek 80 százalékának eléggé bejött a film. Tehát tényleg mi látjuk rosszul, hogy nem is akkora durranás? Nem tudom melyik beszólást ítélted meg idiotának, szerintem mindegyik remekül volt megírva.
    Nem tudom milyen egyszerű eljátszani egy kattant figurát, mert nem vagyok színész, de úgylátszik nem, ugyanis pszichiáterhez is küldték Ledgert a szerep miatt, valamint nagy részben ez az alakítás okozta a halálát. Tehát nem egyszerű egy ilyen karaktert ilyen beleéléssel eljátszani, hidd el..

  457. dimitrij:

    Köszi így már világosabb, de azért meg kell még1x néznem.

    MaT21:

    Okés, köszi – egyébként kár!:-)
    Belekeverhették vóna még Madárijesztőt is.

  458. LEHET BENNE SPOILER, HA EZ MÉG ÉRDEKEL VALAKIT 500 KOMMENT UTÁN.

    Most láttam a filmet, és nálam egy 6/10nél biztos nem ér jobbat. Ahhoz képest, hogy mennyien áradoznak róla, meg hogy az imdb-n beelőzte a Keresztapát, sztem elég közepes. Nem mondom, vannak nagyon jó pillanatai, a Ledger gyerek minden jelenete abszolút jó, még a Twofaceben is van fantázia (igaz, nem sok, a Tommy Lee Jonesnál biztosan jobb). Csakhogy nekem az egész film szétesik, a vége meg borzasztó szirupos. Bale karaktere semmit nem lép előre, sőt, Batman teljesen háttérbe szorul. Ezt nem bánnám, ha a Joker szerepelne helyette, de ő sajnos túl keveset van jelen, akkor is csak ugyanabban a húdegonoszvagyok beállásban (amiben egyébként zseniális, de annó a Nicholson legalább csajozott is).
    Gordon felügyelő egy rakat klisé, Twoface meg elég hiteltelen jellemváltó. De a jelenetek között is sok gáz van. Beleraktak egy kínait a filmbe, csakhogy megmutassák, milyen sunyi kis nép ez, teljesen helyettesíthető karakter, ez egy szaros kis politikai üzenet. Továbbá a filmnek nincs igazi csúcsjelenete, hacsak nem a kompos rész, ami lehet hogy elmenne valamelyik pókemberben, de itt biztos nem. Mi az hogy egyik hajó se robban? Robbanjon mindkettő! Néger fegyenc kidobja a detonátort? Szirup. Hol marad a DARK a filmből? Batman már megint csajozik, nem tudom minek erőltetni, az a karakter, akinek csak szólóban van értelme. Összejön a macskanővel, az rendben van, mert az elérhetetlen. Mert mindketten különcök, őrültek, ha úgy tetszik. A BATMAN NEM ÁLMODIK NORMÁLIS ÉLETRŐL! Nem képesek felfogni.
    Vannak jó pillanatok is. Az elején a bankrablás piszok jó, meg az ál-batmanek. Akkor még bizakodtam.

  459. 10/10 viszont az elején amikor az iskola busz elhagyja a bankot a bejárati ajtón keresztül és besorol a többi közé, akkor az miért volt h az emberek mintha mi sem történt volna mentek az utcán és nem is reagáltak rá….

  460. limpart, te mikor láttál egyszer is egy ehhez hasonló szociológiai vizsgálatot (“kompos” rész) egy pókember filmben?

  461. limpart: szerintem nem a film a szar, hanem te nem értetted meg… :) hol marad a dark a filmből? SPOLIER: hát, Dent rövid tündöklése és gyors bukása, 5 gyilkosság elkövetése nem az? Joker tervei szerint, teszem hozzá… napi egy áldozat, míg el nem kapják Jokert, az nem az? egy felrobbantott kórház nem az? két hajónyi emberrakomány elrablása, és sakkban tartása nem az? Rachel halála nem az? tényleg, ez mennyire szirupos már, az egyik fontos karakter simán meghal… tipikus halivudi cucc, nem?

    “A BATMAN NEM ÁLMODIK NORMÁLIS ÉLETRŐL! Nem képesek felfogni.”

    milyen filmet néztél, ember? :) ki ne álmodna normális életről? addig marad Batman, míg Gotham-nek szüksége van rá. sőt, ha arra van szükség, akkor átvállalja Gotham fehér lovagjának a “hőstetteit” is… asszem te nem fogtad fel a filmet.

  462. “..mint szociológiai vizsgálat az a jelenet megbukott..”

    nem hinném, kiválló bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy létezik altruizmus a gyakrolatban, nem csak elméleti dolog. :)

  463. dimitrij, már ha egy film kiváló bizonyíték az önzetlenségre, sajnos a való élet nem ilyen, de azért elméletnek jó:-)
    és nem azzal van a baj , hogy nem robbantsák fel egymást, hanem ahogy ott viselkednek, pánik szinte semmi, senki ki se akar ugrani egy bombával megrakott kompról? elmenekülni? stb… nem inkább szavazzunk?! :-) politikailag korrekt, de mint szociológiai vizsgálat… köszönöm egyes leülhet :-) és erre még megfejelik a blackmannal

  464. dimitrij: hát pedig egy tipikus hollywoodi film. Nekem pedig az nem elég darkos, mert a végén csak az jön le, hogy a Joker ugyan egy komplett őrült, de azért a nép (fegyenc vagy nem fegyenc) alapjában véve jó, kitaszítja maga közül az ilyen alakokat. Emlékezz vissza az első batman filmre,ahol a végén a tömegek a kiszórt pénzért ölik egymást, közben gázzal mérgezik őket, a jokert meg csak a batman hajtja. Az dark. Ez szirup. Igenis értem a filmet, bár ne érteném, mert így látom, hogy nagyobb a füstje mint a lángja, ez azért nem egy túl komplex sztori, ennél sokkal nehezebben dekódolható filmek is vannak, lássuk be. A twoface jellemváltásában nincs semmi eredeti. Ahhoz nem kell nagy képzelet, hogy az elején megmondjuk, elveszít valakit, erre megszűnik jó arcnak lenni. Nem túl eredeti. Mint a star wars. Batman normális élete. Értem amit mondasz, de gondolj csak bele. Elveszíti a szüleit gyerekként, eleve kőgazdag, nincs senkije, innen nem lehet normálisan szocializálódni. Távol-keleti kiképzés, önkontroll, az ösztönök elfojtása egész életében, stb. Ezek után milyen életet élhetne? Reggel kávé mellett ujságot olvas? Sokkal több közös vonása van a Jokerrel, mint Rachellel, az biztos.

  465. limpert, az elsődleges problémám a kommented kapcsán az, hogy Jokert egy húsvér-szereplőnek gondolod el, mint az összes többi szereplőt…nos, egy hétköznapi film-dramaturgia is megkövetelne egy minimális jellemfejlődést az aktuális mű minden egyes(!) szereplőjétől, de Joker az egész film alatt nem fejlődik semmit…és ez természetesen nem azért van, mert a rendezőnek elgurultak volna a gyógyszerei, hanem mert egyfajta abszolútumot akart a figurájával létrehozni, tehát bizonyos értelemben nem egy “őrültet” testesít meg (mint az ELSŐ batman filmben), hanem egy eszmét, valamilyen ősi esszenciát, az önmagáért való gonoszságot, amivel szemben nincsen semmiféle konvenció…modanom se kell, hogy ez téma jóval izgalmasabb, és kompaktabb mint azon témák, amelyeket a többi batman film boncolgatott… sőt megkockáztatom, hogy már-már Nietzschei határokat feszegető filmünk, már nem is képregényfilm, hanem sokkalta több annál.
    Persze kell azért némi filtörténeit és filmesztétkai tapasztalat hozzá, hogy a befogadó ténylegesen élvezni tudja ezt az alkotást, mert elsőre könnyű elveszni a külsőségeiben…
    egyébként te “dark”-on mit értesz, mert eléggé leegyszerűsítőnek tűnik elsőre, a kommented alapján?!
    -peace

  466. “és nem azzal van a baj , hogy nem robbantsák fel egymást, hanem ahogy ott viselkednek, pánik szinte semmi, senki ki se akar ugrani egy bombával megrakott kompról? elmenekülni? stb… nem inkább szavazzunk?! :-)”

    Ööö ha figyelted amit Joker mondott, megemlítette hogy ha bárki is megpróbál lelécelni a kompokról, azonnal robbant, de hát na, nem magyar emberek voltak ott, azok biztos ugrottak volna :-)

  467. Horny Reaper, kit érdekel , hogy mit mondott:-) Amerikában csináltak pont egy ilyen tesztet, hogy egy fószer egy kisvárosban elkezdett ordítozni, hogy átszakadt a gát és elkezdett a gát felé futni és mit ad isten, mindenki szaladt utána :-) ennyit arról, hogy cselekszik egy átlagember ha pánikban van:-) úgy szartak volna mindenre, és nem is a menekülést akartam kihangsúlyozni (azért volt ott stb…a pánikra gondoltam), hanem hogy szavaznak :-) nem tudom nekem besza.ás ez a jelenet, amely a “Give it to me” – vel csúcsosodik ki :-)

  468. Életem legjobb filmje. 11/10. Én is színész vagyok és Heath Ledger lett a példaképem. Fantasztikus ahogy azonosul azzal a sötét tébollyal. Az egész filmre nincsenek szavak, annyira jó. Két órán keresztül a hatása alatt voltam még utána. Ez az egyetlen film mostanában, ami szerintem igazán megérdemli, hogy sikeres legyen. Felháborító, hogy a magyarok többsége ilyeneket néz, hogy Mamma Mia. Csak azért mert: húúúú ebbe szerepelt a Meryl Streep, akkor biztos jó, te figyi Józsi még a Pierce Brosnan is szerepel benne! Ezek mind összecsapott baromságok, nem is igazi musical, ha az lenne saját dalai lennének. Olyan mint a We Will Rock You (egy angol Queen dalokból összecsapot színdarab, amiből még nem készült film szerencsére), mikor azt megnéztem elment az életkedvem. Mind a hülye embereknek készülnek az ilyen filmek. De a Sötét Lovag tényleg egy történelmi film és nemcsak, hogy jó színészek játszanak benne, de a forgatókönyv és a rendezés is elképesztő és magával ragadó.Egyébként Aaron Echart is lenyűgő Harvey Dent-ként, nálam csak egy fokkal marad el Ledger mögött.

  469. “Felháborító, hogy a magyarok többsége ilyeneket néz, hogy Mamma Mia.”

    lol. felháborító, hogy más mást néz, amit te?:)))

    ó, uramatyám, elvarázsolt lélek. de szánalmas vagy…

    “Mind a hülye embereknek készülnek az ilyen filmek.”

    mert a sötét lovag okos embereknek készült.

    (és nem, nem azért írom, mert szerintem fent említett mindkét film jó volt. akkor is ugyanezt mondanám, ha a DK vagy a MM gyenge lenne. de olykor még én is meghökkenek, hogy vannak rém szánnivaló emberek. ej, be szomorú. nem baj, a lényeg, hogy amerika nézi a sötét lovagot, a hülye magyar meg nem annyira. ott így a titanic után már a második legnagyobb bevételt elért mozi. a zsák meg a foltja.)

  470. fate: nem jokeren hiányoltam a jellemfejlődést, hanem a batman karakterén. Joker sztem már elérte a végletet, ezen nem veszünk össze. Neki csak több teret kellett volna adni, én pl. egyáltalán nem bántam volna, ha Dent teljesen kimarad, és a Batman-Joker ellentétét (azonosságát helyenként) tolják jobban előtérbe. Mellesleg oedig úgy gondolom a remek Joker sokkal inkább köszönhető Ledgernek, mintsem a forgatókönyvnek.
    Dark téma: Nekem az még nem elég dark, hogy a rosszfiúk gyomorforgatóan rosszak, kalapáccsal ölnek premier planban, vagy kicsavarják a gyerekek kezéből a nyalókát stb. Kell hogy legyen egy világ, ami indokolja ennek a mocsoknak a létezését. Azt se zárom ki, hogy a valóságban nem robbannának a kompok, csakhogy itt nem a valóságról van szó, hanem a batman univerzumról, ahol magányos maszkos igazságosztó vív szélmalomharcot a bűnnel. Úgy gondolom az a batman, ahogy a mai képregénykultúrában ismerjük (nem volt ez mindig így) közelebb áll Dredd bíróhoz mint a valósághoz (mármint hangulatban). Ha például a Sin Cityre gondolok, ott van Marv, aki magányosan küzd az igazáért egy világban, ahol mindenki amorális. Az sokkal darkosabb, mintha esetünkben az áldozatok maguk is megoldják a problémát a batman nélkül. A darknak esetünkben talán az a véglete, hogy az emberek nem jobbak, mint a joker, csak gyávábbak. És ez pont az, amit a Joker gondol róluk.
    Röviden sztem az a dark, hogy a világ romlott, az emberek romlottak, a jokert megérdemlik, és ezzel a batman nem akar szembenézni. Mert egy megszállott.

  471. Én azt hittem hogy az emberek túlfényezik Heath Ledger alakítását ebben a filmben.Mindenhol azt olvastam a film előtt ,hogy fenomenális,csodálatos bla bla bla.Kicsit olyan érzésem volt ,hogy csak azért magasztalják mert szerencsétlen meghalt(2Pac is akkor lett felkapva amikor meghalt).Hát nem túloztak az emberek,a hideg futkosott rajtam az egész film alatt.Ennél már nem lehet jobb batman-t csinálni.

    U.I:Nem volt olyan óriási mondanivalója filmnek.Egy-két ember kicsit túlzásba viszi itt a film megmagyarázását.

  472. Najó maradjunk annyiban emberek nem tökéletes film,de melyik az?Viszont maradandót alkottott minden résztvevője a filmnek,a rendezőtől a színészekig a marketingesektől a jegyeladókig(najó ők nem ^^) stb

  473. Nem tökéletes film? Nahát, nem olvasom vissza mind az 535 kommentet, de látom szinte mindenki olvadozik. Nahát, nekem nem jött be a Begins és ez sem. Sztem a Mamma Mia van ilyen jó a saját műfajában. Még véletlenül sem korszakalkotó. 7/10 a filmélményem

  474. Ha nem jött be, akkor nem valami 3/10-et kellett volna írnod rá? Valamennyire mégis csak hatással volt rád…

  475. Nem csalódtam, nagyon jó film lett, megérdemli azt a 9 pontot. Egyetlen dolgot emelnék még ki, ami igazán tetszett az pedig a film zenéje. Annyira hatásos volt, tökéletesen passzolt, és totál ráhangolt a filmre.

  476. limpart
    -spoiler-
    mar h maradhatott volna ki harvey? az egesz sztori arra ment ki, h joker a “lovagokat” a bun utjara terelje…

    amugy en tiszteletben tartom a velemenyedet,de egy vmit kerdezek, es ezt most ugy kerdem, h teljesen jo szandekkal, csak h megertselek:
    sorol fel par jo filmet, ami szerinted mualkotas

    winnie
    azert te is tulzasba viszed, h szanod a szerencsetlen barmot? ez annyira sznob es nagykepu kijelentes volt, h fustol a vege…

  477. winnie: azét nem lehet egy lapon említeni a 2 filmet, ennek kifejtése nem épp neked tetsző módon, az csak egy dolog. emiatt nekiáálni ilyen ostobán hőbörögni, az szerintem szánalmasabb. vessük össze a két film által keltett gondolatokat, hatásokat. te egyébként mire vered magad? vedd már kisebbre az arcod…

  478. “nem jokeren hiányoltam a jellemfejlődést, hanem a batman karakterén”

    szerintem fától nem látod az erdőt. :) Spoileres.
    az egész – kicsit háttárbe szorult – szerep arról szól, hogy vívódik, szeretne rendes multimilliómosnak való életet, nővel, luxussal stb., de közben megjelenik Joker. sőt, már a film elején először nincs is erőforrás Jokerre, mert a gengeszterekre koncentrál. feltűnik Dent, aki maszk nélkül adja magát ehhez a közdelemhez. aztán Batman fel akarja adni magát, ebben végül Dent akadályozza meg… közben Arthur tanmeséje… soroljam még? ja, és a vége, Harvey által elkövetett gylkiosságok bevállalása, a legvégén.

  479. madcows:
    hát lehet hogy Dentre épül az egész sztori, de akkor pont ez a baj vele. Én szívem szerint elnéztem volna két és fél órán keresztül, ahogy a Joker meg a maffia összecsap a Batmannel. Jó kis szürreális képi világot lehetettt volna nyomni alá. Nem utolsó sorban a csaj is kimaradhatott volna. Nem zárom ki, hogy a Harvey Dent vonalat jól és giccsmentesen is meg lehetett volna csinálni, csak hát nem sikerült. Sajnos. És igazad van abban, hogy ez a film gerince, és emiatt magával is rántja az egészet. Ezért lett gyenge film néhány jó jelenettel, és nem jó film néhány gyenge jelenettel.
    Műalkotások: Hát én nem vártam el ettől a filmtől, hogy műalkotás legyen, csak egy jól összerakott szórakoztató film. Ha műalkotást kérdeznek tőlem, hát előbb ugrik be, tudomisén, Tarkovszkij, Fellini vagy Greenaway. Ha jó képregényfilmre szeretnél példát, akkor a Sin City sztem jó, ha jó Nolan filmre, akkor a Memento vagy a Prestige. Ezek mind korrekt munkák, de azért nem műalkotások.

    dimitrij: hát nem tudom, van-e “rendes multimilliomos élet”, ha van, legyen olyan mindkettőnknek! De a Batmanen látszik, hogy mindezt csak falból csinálja. Biztos néha átfut az agyán, hogy nem akarja megkéselve az utcán végezni, de otthon a kertjében vagdosná a rózsákat, tuti halálra unná magát. Ott van az a party, ahol bemutatja a népnek Dentet, akinek szintén a hideg futkos a hátán ezektől az alakoktól. Belegondolok, hogy Christian Bale, alias Batman azon agyal, hogy kapjon helyet estére a Dorsiába:)
    Lehet, hogy az általad felsorolt jelenetek még működtek is volna, ha rendesen megírják a forgatókönyvet. De nem tették. Kár.

  480. szerintem csak neked nem érte el az ingerküszöbödet a film “jósága”… maradjunk is ennyiben, szerintem. :)

  481. Ahogy olvasom eléggé megoszlanak a vélemények. Én sem ájultam el tőle. Egynek jó volt, tény, hogy azért az előző részt magasan felülmúlja, de azért… Nem hatott rám kellő mértékben a film egésze, viszont a Joker karakter – hááát… én is beleőrültem volna, enyhén szólva hitelesnek tűnik a figura.

  482. Hi Everyone!

    Szerintem jó a film, és Heath is, meg a többiek is nagyon szép munkát végeztek.
    Joker szinte azonnal lenyűgözött, úgy ahogy volt. Nem írok róla kisregényt, mert szerintem csak ismételnék már elhangzott dolgokat…
    Az első benyomásra Batman kissé háttérbe szorult, báár, ha meg azt nézzük, hogy az esetében belül igen sok minden történt… Van egy barátom, aki mindig azt mondja, nekem, ha túl sok mindent leírok a novelláimban, hogy ő jobb szereti, ha ki kell találnia dolgokat, és nincs minden megmondva neki. Batman talán kicsit ilyen volt most. Bele kell képzeli magad a bőrébe, hogy te hogy viselkednél, ha jönne egy Joker figura, és közölné, hogy miattad fog embereket öldösni.
    Nekem régi nagy kedvencem Gary Oldman is, aki ugyan nem olyan feltűnő karaktert alakít, mint Joker, de azért Gordon volt Batman első szövetségese, és csöndes, de határozott, és egy abszolút jó figura, aki azért használja az eszét is. Ügyes trükk volt pl.: hogy mégsem halt meg ; ) A Batman – Gordon – Harvey hármas elég veszélyesnek bizonyult Gotham gonosztevőire ; ) És jól áll neki, mikor gyerekekkel szerepel együtt – látszik, hogy gyakorló apuka ; ) – az egyik kedvenc jeleneteim, mikor a filmbeli fiával bezsélgetnek, amikor hazamegy, és a végén is olyan szépen magyarázza neki, miért történik, amit tesznek Batmannal…
    A moziban a felírat … háát, inkább hagyjuk, próbáltam nem olvasni, de amikor Batman mondatát úgy fordították, mintha Gordon szólt volna… ajajajjj az ott szépen beletaposott a drámai jelenet közepébe… XD Szerintem pár Gary fant kellett volna megbízni a fordítással, ők simán megismerik, mikor tényleg ő szólal meg XD
    Na, nem baj.. úgyis kell belőle majd egy DVD, és annyiszor nézem vissza csak eredeti szinkronnal, amíg meg nem unom. ^^

    Viszont ami az általános érdeklődést illeti… van egy barátnőm, akit el akartam rángatni moziba, hogy ne menjek egyedül… végül egyedül mentem… mivel őt egyáltalán nem is érdekli.
    Szerintem is nagyon nagy filmet láthattunk, és nem értem, ha valaki esélyt se ad neki… de az ő dolga. Megvan a joga a nem tetszéshez, meg a nem érdeklődéshez is. : )

  483. Srácok,
    én csak 1et nem értek:miért lett Batman hangja más ha maszkban volt és miért más anélkül?És valaki mondja már meg hogy ki találta ki ezt a művieskedő hörgést batman hangjának?
    Remélem nem Bale mer akkor csalódnék benne…borzasztóan idegesítő vólt,olyasmi mint mikor az ember úgy rászólna hogy:”köhögj mán egyet az Isten áldjon meg!!”
    A film egyébként korszakjelző…

  484. Batman azert horog, hogy ne ismerjek fel a hangjat. Az en tippem, hogy Bale tudott volna hitelesebben is horogni, de igy emberibb lett az egesz.

  485. OK OK de sztem olyan művi volt az egész hörgés…engem nagyon zavart,már féltem ha Batman hozzá akart szólni vmit hogy na megin hörögni fog…jó volt hogy más a hang de ez meg az idétlen szájmozgás együtt nagyon sokat rombolt…

  486. Hááát igen:lélegzetem visszafogva néztem végig, még sokáig gondolni fogok e filmre, talán írok is róla filmes blogomba.
    HL-é a tökéletes színészi alakítás…valszeg csak távozni lehet ezután….

    (Úgytudom a KH finnyogása után osztották a szerepet MG re, jól tették!)

    Kevés gyengéit az előttem szólók okosan kidomborították, bár a film egésze, szerkezete, mondandója mellett messze jelentéktelen és személyes megítélésű dolgokról lehet csak szó.

  487. hörgés:
    szerintem a ruhában van vmi a gégénél ami elváltoztatja a hangját, hogy ne lehessen felismerni
    jó, hogy szükség van rá, különben mindenki felismerné
    a hangszín meg egyéni ízlés dolga, szerintem megfelelő tónusú

  488. Ejh! Csillagos ötöööös kérem! Ha nem a mozi negyedik sorának legszélén kicsavarodva fájó seggel kellett volna végignézni akkor két csillag!

  489. A mai napig sikerült kibírnom, de végül eljutottam a moziba és megnéztem ezt a remekművet. Kicsit tartottam tőle, hogy túl magasra tették a lécet az előzetesek és a vélemények, de egyáltalán nem. Nekem minden várakozásomat felülmúlta a film. Teljesen magával ragadott az elejétől, és nem eresztett egészen a végéig. Még most is a hatása alatt vagyok. A rendezés kiváló, a színészi alakítás óriási: Heath Ledger Jokere felejthetetlen, Christian Bale pedig a legjobb Batman (William Fichtner és Eric Roberts szereplésének kifejezetten örültem). Az utóbbi idők legjobb filmje nálam minden tekintetben.
    10/10

  490. A film. Zseniális volt. Az alakítások, minden. Elmondhatatlan.

    Az mondjuk elég durva, hogy tesommal ketten voltunk össz-vissz (bár így élveztem, de azért szégyen) délután 1kor Sopronban cinemában.

  491. Én is Zalaegerszegen néztem meg mert ott voltunk épp, de hát ott az a mozi az hihetetlen mekkora trágya volt! Túl volt a magas vezérelve, basszus meg alig ment pfff.

    De a lényeg hogy így is tényleg eszméletlen volt a film! kb másfél órán keresztül libabőrös voltam és én is azt vártam mikor jelenik meg Joker xD …..hatalmas! Ezt látni kell, megyek megnézem itthon is Békéscsabán, hátha itt jobban keverik a hangokat.. :D

  492. Én Nyíregyházán néztem, és bár nem volt tele a terem 7-én 14:30-as vetítésen, de azért voltak. Érdekes külsejű emberkék is XD de ez nem ide tartozik.

    Amúgy a fentebb említett hörgéssel kapcsolatban… ‘hörgés’ Egek! Ezen nevetgélek, amióta elolvastam. Szegény ‘tüdőbeteg Batman’.. ez olyan gonoosz.
    Nekem tetszik ez az elváltoztatott hang. Már nem is tudom, hol olvastam, hogy Bale hogy örült neki, hogy már egészen rutinosan meg tudott szólalni ezen a hangján.. és szegény megkapja, hogy hörög XD I’m sorry! Tényleg nem akarok kötekedni senkivel, mert elhiszem, hogy valakinek nem tetszik. Sőt idegesítő. Csak ez olyan vicces volt. : )

  493. Nah most mindenki utálni fog, de 2008 “legjobb filmje” nekem csalódást okozott.
    A Begins pont azért tetszett, mert a régi szar Batman-ek után először megse akartam nézni, nem is érdekelt, de mégis bemászott a lejátszomba és ütött, kurvajó volt.

    Ez a 2-őt meg vártam, túl nagy volt a hype, de a film meg egy semmi. Madárijesztőt újra behozni arra a 1,5 percre tényleg kurvára megérte.
    Bale, meg Gordon zsaru jól alakítot, Echart-ot amugyse bírom, az új csaj is jó bár nemtom, nekem Katie Holmes is eléggé jól hozta a szerepet. Viszont maga a film túl hosszu, csomó üresjárat van benne.
    És jó tény persze jól játszott Heath, de attól hogy a halála miatt felsztárolták, ezért kurvára nem járna Oscar.
    10/7

  494. Tényleg nem akarok belekötni ( vagy mégis? najó de…. ) Valaki ír egy kommentet. Van benne valami amit szemet szúr: “régi szar Batman-ek” Ezzel nem értek egyet. Nem voltak szerintem ugyanis azok rosszak, csak ez az új sorozat számomra és ezzel szerintem nem vagyok egyedül sokkal élvezhetőbbek……. na de vissza kanyarodva ez a mondat szemet szúr… és van, hogy megfontolom, lehet igaza van, stb… de! és itt jön a lényeg… olvasom tovább a kommentet: “Katie Holmes is eléggé jól hozta a szerepet” és “Echart-ot amugyse bírom” …… na ezek után hiába kritizálja valaki érvekkel a filmet…. már le van írva :P

    Eckhart nagy kedvenc, itt is jót alakít nagyon, ahogy Human is megírta, és ezért fájt a komment főleg amúgy, meg a régi Batmaneket is szerettem.. és az első kettő nem volt szar még messziről se :D

  495. [már többször meg lett válaszolva miért nincs ott, de azért lovagolj rajta – a szerk.]

  496. Na kijött ez az új hír, hogy

    SPOILER

    Dent mégiscsak halott a forgatókönyv szerint

    SPOILER VÉGE

    Na hát persze, hogy halott. Már alapból hülyeség lett volna, ha valami ilyet hoznak be a következő részbe, hogy nem halt meg csak megrendezték. A régi Batman filmeket meg fikázta valaki, az első kettő marha jó volt abból is szerintem, utána valóban katasztrófa lett. A filmet tegnap tekintettem meg másodszorra és én sem értem miért van benne a Wall-E a Filmek amit imádtunk pontban, míg a Sötét Lovag nem szerepel ott. 9/10-es értékeléssel ráadásul… Mondjuk számomra az egész film abszolút 10/10 nem értem miért kell fikázni. Még az is elismerhetné, hogy igen jó a maga műfajában, aki nem szeret benne egy színészt, vagy nem szereti a Batmant. Egyszerűen tökéletes úgy ahogy van.

  497. Szerintem ha itthon is adták volna az IMAX verziót több 10/10es vélemény született volna, mert az egy külön élmény. Nagy kár, tényleg…

  498. Sajnálom, hogy Two-Face meghalt, kedvenc képregény-gonoszom. Szívesen láttam volna egy Batman-részt amiben ő a főgonosz (Dark Knightban inkább a Joker volt a gonosz)

  499. Basszus a film zseniális, de ezt Nolan elcseszte! Végig építette a karaktert, majd bemutatta a bukását és egyben az átalakulását is, és akkor most egy nyaktöréssel elintázi. pffff
    remélem csak minket akarnak átverni ezzel, hogy azt higyjük tényleg meghalt, mert ez így nagyon nem okés…
    Ettől függetlenül Dent/Kétarc király a filmben!!!

  500. Aha szóval mert a forgatókönyv /amit kb. ha 100 ember megnéz/ azt írja, hogy Dent halott akkor az is, mi? Ugyan kérem. :) Nem mondom, hogy él de továbbra is mehetnek vele bármelyik irányba anélkül, hogy totál hülyét csinálnának magukból ha esetleg visszahozzák.

  501. SPOILER:

    A forg. könyvben van pár hosszabb és új jelenet is. Hosszabb pl. a ceruza trükkös rész, a pénzégetéses rész, az autós üldözéses rész is.

    Új részek pl. a 2 autós rész Jokerrel, az egyik a party utáni elmenekülését pótolná be ha berakták volna moziba. Így ugye kicsit hülyén hatott a dolog hogy mi lett Jokerrel miután Batman ugrott egy triplaszaltóst lefele. A másik pedig a kórház fele menet asszem.

    Emellett ahogy a trailerekben, itt is volt jó pár átírt (és kihagyott is) szöveg, mint ami a kész filmben volt. (

  502. 567: majd DVD-n (Blu-rayen?) biztos rajta lesznek.
    SPOILER
    engem a partys résznél még egy dolog zavart, hogy Dentet leütötte a Bruce miközben megkérte a Rachel kezét, a Dent meg rá se kérdezett később, hogy mi történt vele élete talán legfontosabb beszélgetése közben. Remélem ez is csak kivágott jelenet.

  503. MÉG A RACOOONOKNAK IS JELÖLNI KELL HA SPOILERREL KEZDIK

    miért élte volna túl dent?
    hál istennek a batman nem szimpla képregényfilm, bármikor előrángatott műgonoszokkal.
    egyébként ha túléli miértelme annak hogy batman elvigye a balhét, hisz dent úgyis kitereget mindent, és már nem a korábbi fehér lovag viselkedésmódot követi…
    értelmetlen lenne falazni neki.

  504. SPOILER, mERT CSAK VAZZE

    Two-Face halott? Azért mert a forgatókönyvben az van? Szerintem azért van így megvágva a film vége (és nem mondják ki), hogy esetleg mégis benne lehessen következő részben.
    Heath Ledger halála után Jokert nem biztos, hogy ilyen jól eljátssza valaki ezért kell még valaki gonosz oldalra is.

  505. SPOILEr
    Nemtudom mit kell itt elméleteket gyártani, hogy lehet hogy túlélte… A filmből is tök következetesen kiderül, eléggé kis esélye van egy olyan esésnek a túlélésre. Meghalt. It’s..gone…
    A forgatókönyv csak megerősíti ezt, és nem új információt közöl…

  506. SPOILER
    amugy meg a sztoribol adodoan jol jott ki, h meghalt Dent, de ez nekem kb akkora sokk volt, mint amikor Burton kinyirta Joker-t

  507. Jó, fixálom a mondandóm, a Clooney-s féle Batman volt ami végleg elveszi az ember kedvét mindentől, nekem még a Val Kilmer-es is tetszett (abban csak Carrey alakítását nem bírtam)

    aki meg Heroes-on nő fel mostanában az tudja, hogy soha senki nem lehet halott – bármi elképzelhető Kétarccal kapcsolatban.

  508. Tetszett a film,de azért 9-et nem adnék rá.
    Jó volt a story és a Joker fürdött a szerepében ez vitathatatlan.
    Azonban szerintem elnyújtották.
    A végére már unalmassá vált az is,hogy mindig valami váratlan történik.
    Előre lehetett tudni,hogy ha Batman 800-al robog joker felé , akkor sem fogja elütni :) és ez csak egy példa…
    A vége kifejezetten szerintem unalmas volt,az utolsó háromnegyed órát kihagytam volna!
    Ja, és bár egy Batman filmtől nem várunk realisztikus ábrázolás,azért mikor a kinai palit, úgy hozza ki a az országból,hogy a kütyüjét beleakasztja egy utasszállító orrába… na, az azért picit sok volt :)
    Mindent összevetve nálam 10-ből egy erős 7-es.

  509. ez így akkor is faszság lenne, hogy kétarcnak nolan értelmezésében kb 4-5 óra jutott az egész batman univerzumban….

    tegyük fel mondjuk, mittudomén, Aronofsky 20 év múlva újraforgatja a star warst a történet elejéről, oszt a 18. percbe kinyírja Anakint, hát kurva értelmes lenne az is bármennyire is fasza film lenne belőle amúgy….. kb ennyi értelme van ennek is (oké hogy baromi irreális hasonlat, de akkor is azért bizonyos dolgokat tekintsünk már alapnak, felépítettek valamit 100 akárhány percen keresztül aztán adnak 2×5 percet az egész karakternek, aki amúgy mindig is az egész batman-univerzum egyik meghatározó alakja volt? annyira nincs ennek értelme)

  510. hali!
    (hát bocs ha már írta vki, de nincs időm átrágni az összes kommentet.)
    sztem egyértelmű h twoface nem halt meg, és ezt – talán csak belemagyarázás – de magük a film készítői ismerik be, amikor “pár jelenettel” korábban Maronit ledobja batman közel olyan magasból, ahonnan később denttel esnek le, de előtte maroni közli, hgy ugye tudod, hogy ebbe nem halok bele…
    merthogy legfeljebb alábát töri..

  511. Vagy pedig Two-Face azért halt meg, mert Batman ráesett :D…
    Egy kiadós Batman féle gyomronrúgás még Kétarcnak is halálos dózis :D !

  512. Szerintem meg a film készítői direkte úgy intézték,hogy Two-face meg is halhatott ,de éppen élhet is a következő részben.
    Ezek a forgatókönyv írók ilyen cseles fickók…, bizomány… :P

  513. gondoltam h sokan nem fognak hinni a nolan forgatókkönyvnek sem, hiszen tuti csavart abban is, és direkt írta nagybetűvel a DEAD-et, közben vissza akarja hozni a karaktert tutira. ez már cska ilyen.

  514. jobban belegondolva az a jelenet felesleges is volt a túszejtős szenvedéssel együtt.
    batman elkapja jokert, dent/two face felszívódik, oszt kész, következő részben meg majd gonoszkodhat :)

    meg nekem valahogy az is érthetetlen volt hogy miért lett “gonosz”… valahogy nem jött át a motivációja, most azért mert már az ügyészség miatt is kétarcnak csúfolták, meg kinyírták a nőjét meg korrupt volt pár rendőr, meg tuszul ejtette joker emberét, mindezek ellenére nem éreztem át hogy neki most ettől ilyenné kellett válnia…

  515. batman testsúlya + Batfelszerelés

    lehet, hogy Two-face-nek nem is a nyaka tört ki, hanem agyonnyomták??? :D

  516. Szerintem jobb lett volna, ha ebben a részben még nem lesz belőle Kétarc, hanem marad csak simán Dent. A zseniális Joker mellett amúgy sem volt sok lehetősége …

    A harmadik rész elején jöhetett volna a nagy átalakulás, aztán meg az egész filmben ő lehetett volna “A” gonosz.

  517. Nem ertem miert mondja mindenki, hogy ez 1 jo film. A szineszek maximalisan jok de a sztori vontatott es hosszu volt, neha picit nehezen lehetett kovetni [lehet csak a felirat miatt]. A rendezes, a film hangulata viszont beteges es nyomaszto es nehezen emesztheto. Nemhiszem, hogy a kovetkezo evekben ujra akarom nezni…
    [az elozo resz kifejezetten ocska volt]

    ez van….

  518. szerintem aki azt mondja, hogy Dent nem kellett volna a filmbe, az nézze meg újra, és újra, amíg tényleg látja is a filmet.

  519. Dent vitathatatlanul az egyik legjobb és legkidolgozottabb karakter filmben, de hozzá képest Kétarc eléggé összecsapott. Szerintem ha csak a harmadik részben alakul át, akkor több idő jut a karakter felépítésére és kidolgozására.

    Ha mégis ez lesz a vége (mármint hogy meghal), akkor elég csalódott leszek…

  520. Nem értem miért kellene csalódni, ha Dent valóban ennyi volt. Ez nem a Batman képregény univerzum, egy egy mozifilm. Dent karakterének változása végig lett vezetve. Adott volt a fehér lovag, a jó oldalon harcoló kerületi ügyész, aki megtörik szerelme elvesztésének súlya alatt. Ehhez jön ugye arcának eltorzulása, valamint Rachel halálának körülményei, hisz van kiket okolnia. Joker meg ugye megadja neki a végső löketet az ominózus kórházi beszélgetésnél. Dent ennyi volt, nagyon jó volt, és szerintem nem kell a karaktere a harmadik részbe.

  521. A Nicholsonos Batman óta a világ is változott és a film is.
    Nem lehet összehasonlítani a kettőt.A 1989 es Joker az akkori világban ütött nagyot, a mostani pedig most.Lehet h. 20 év múlva olyan Joker jön és olyan Batman film h. behugyozunk!
    Erről a filmről meg az a véleményem, h. No1. !!!!

  522. Hihetetlen, hogy mennyien nem figyeltek a filmre, és nem fogták fel Dent karakterének pályáját.

  523. Dent karakterének pályája teljesen jól ki volt építve, ott nincs hiba, de egyrészt a véleményem szerint túl “könnyen” és “egyszerűen” lett Kétarc belőle (nem anatómiailag hanem kriminológiailag :-), másrészt hülyén jött ez így ki hogy volt az a pár perces kórházas beszélgetés aztán 5 perc múlva már Punisher üzemmódban ítékezett és büntetett, majd (képletesen) megint 5 perc múlva már azokat ölte volna le akik fél nappal előtte még a társai voltak + ártatlanokat, majd kipurcant….. hát ez így nagyon nem “olasz”, ez nekem így nagyon kevés ha ennyi volt

  524. Azért besza.ok, ha a lehülyézett Raimi visszahozza Venomot a Spidi 4-be, a zseniális Nolan bácsi meg 10 perc alatt kicsinálja a második legjobb főgonoszt. Akárki akármit mond a batman univerzumban twoface a fontos karakter, dent csak arra volt, hogy ki ő, hogyan lett stb. Amúgy a TDK-ba kellett, hisz róla szól a film, de ha nem viszik tovább a karaktert, nálam csak egy újabb – a TDK értékéből.

  525. Már 870 milliónál tart világszinten!!!! Meglesz talán az 1milliárd is? Annó azt tippeltem. :) Lottó 5 ös nyereményt azonnal. :D

  526. Nekem voltak zavaró részek a filmben, főleg a sztorit tekintve, d nekem nem volt sok a 2 főgonosz, sőt, nagyon bejött, h Joker “gyűjtötte” a város bűnözésre alkalmas elemeit, és akit nem talált eléggé elmebetegnek azokat szimplán kinyírta.
    Érdekes h a kommentek közt nem találtam olyat (bár nem olvastam végig mind a kis híján 600 kommentet) aki megemlítette vna a kamionos poént, ahol 1 “S” betű volt festve a laughter elé…én ott estem le a székről. Az annyira Jokeres volt h behalás.
    Amúgy bazi nagy csalódással jöttem ki a filmről,és a barátom is, ugyanis 2,5 órányi tökéletes filmélményt 1 pillanat alatt döntöttek romba a végebeszéddel: He is the hero this city deserves but it doesn’t need him now”. Talán fordítva még értelme is lenne. Pont az gyakorlatilag a batman szál mondanivalója, h mindent megtesz a városért, h a bűnözőket lecsukassa, és mégis gyűlölik, mert az átlagemberek is félnek tőle, mivel “nincs arca”. Ergo a város nem érdemli meg h megmentse őket,hiszen nem becsülik meg érte (talán csak a kissrácon látszik a végén h hisz benne), de szüksége van rá, hiszen a rendőrség gyakorlatilag tehetetlen a bűnözők ellen Batman nélkül,aki gyakorlatilag az “informátor” is egyben.
    Leszakadt az arcom h ezt képesek voltak elb@szni,és hallottam h más is ezen morgolódik kifele jövet.
    Szöges ellentétben volt a film mondanivalójával.
    Az meg végképp baromság volt,h Batmanre kenték az egészet,simán el lehetett vna tuddolni a rendőrgyilkosságokat, amiket Kétarc követett el, mint ahogy a valóságban is azt tudod meg ami rád tartozik (semmit).
    Gondolom a folytatásban lesz ennek szerepe,d ezt a filmet gyakorlatilag tönkretette,full értelmetlen volt a vége,nekem nagy csalódás.Szvsz,persze.

  527. Amúgy ne tessék leharapni a fejem,filmtörténelem,HL,qrvajó,CULT,nagyonottvan,überkirály,én is azt mondom, csak nekem az uccsó fél-v inkább negyed óra nem jött be.

  528. Sandor: Az 40 perc majdnem, (ellentétben a Venomos 10-15 el habár az a film egy 0% volt) és Venom film (mint a Wolverines X-men spin off) lesz külön nem Spidey4 ben lesz újra.

    2 lehetséges út van Nolannál,, vagy lesz még a 3. részben vagy ‘tragikusan’ így akarta megoldani a dolgot :(.

  529. Sikerult megnezni vegul… Csodalatos.

    Nem David Boreanaz (Angel) a sofor a kisteherautoban, aki megprobalja legyalulni a konyvelot, de a Lambot sikerul veletlenul neki? Probaltam google-zni, de semmi nyoma a dolognak, meg imdb-n se. Film kozben eskudni mertem volna…

  530. Ha nem lesz a továbbiakban 2fac, akkor elmehetnek a picsába a készítők. Kurvajó a figurája.

  531. hahakocka, kb 12 percet szerepel twoface és ebbe benne van a Gordonos meg Jokeres duma a kórházban ami nem kevés. Szóval ha csak ennyi volt twoface, nálam a film második legnagyobb hibája (kompos az első), ennyit kihozni ebből a karakterből, semmi! De én csak akkor hiszek ha jön a 3. rész, akkor derül ki úgyis. Ez a forgatókönyvös dolog meg, hááááááááát…majd lesz valahogy. Nekem az érme bassza a fantáziám, minek vágták be azt a snittet.
    Spidi 4 kapcsolatban meg írtam HA…

  532. A film no.1 Dent szerepe fontos volt a filmben, hiszen Joker arra utazott, h megmutassa, h a legjobb emberből is válhat a legroszabb. Szóval ő volt a lényeg a filmben. Viszont Scarecrow hát őt nem tudom minek tették bele, vagyis nem sok értelmét láttam annak a fél perces kis ütlegnek. Neki valami komolyabb dologot szántam volna.

  533. cöcc: Ez a lényeg. A város nem érdemel jobbat hősök terén, de most nem rá van szükségük, hanem Dentre, a fehér lovagra – a hősre akit nem érdemelnek, de akire szükségük van.

    Nem igaz egyébként, hogy emberek a karaktert a külsejéből ítélnek meg: csak azért mert nem volt megégve, már rég KétArc volt Dent, gondoljunk csak a sikátoros vallatásra. Persze nem öldökölhetett, a Joker kellett eme gátlásának feloldásához.

  534. Hali!Tudom h kicsit le vok maradva,de most néztem meg a filmet és tudjátok a véleményem az h:Wáááááááááááá Hiiháhááháhááááá!!!!!!!!!Ez a film nagyon ütött!Batmand & Joker 4EVA!!!!Csak azért nem fejtem ki bővebben mert itt már mindent leírtak a filmről.Béke veletek!:DDDD

  535. én is ma láttam… cool volt, de a végén vártam már hogy benyomják a ríl batman theme-t az lett volna a csúcs ha nem is a teljes de a fő fúvos rész. így is ütött de én csak akkor estem volna le igazán a székről ha azt benyomják.

  536. Scarecrownak ott volt a 3/4 Batman Begins, gondolom azért akarták itt gyorsan elvarrni végleg a szálát???

  537. …én kétszer letudtam már a filmet…többszörnézős ez egyértelmű…ez a Joker alakítás messze a legjobb!!!

  538. Szerintem már csak azért sem lehet 10/10 ez a film, mert az akcio jelenetek eléggé hétköznapiak, úgy értem, hogy nem szartam össze magam egyiken se! Tudom azt is ,hogy Nolan nem 1 Michael Mann! A mai technkával lehetne sokkal látványosabbat is csinálni, főleg sok pénzből, meg sikeres első rész után. Nézzétek csak meg a Hellboy II-t, oké, hogy más stílus, de akkor is, milyen fasza már! Én meg egy Batmanbe igenis több és igényesebb akciót várok (az is igaz, hogy akciófilmbuzi vagyok,szal bocsi). Aki azt modja, hogy nem igényli a film ritmusa a több vagy jobb akciót, annak szerintem nincs igaza, de igen! És ami van azt is kidolgozhatták volna okosabbra, faszábbra(ez a legjobb szó)
    Ez az egyik nagy-nagy negatívum Nálam (ism. Nálam).
    Sok más is van, de azt már leírták, vagy hasonlóakat írtak.
    Én vártam, hogy majd lenyűgöznek egy látvánnyal, egy külön világgal, mint Burton. De nem! Egy többszörnézős, egyszerűen zseniális szerepjátékú, sötét hangulatú drámát kaptam, ami nehezen fogyasztható, és nagyon, nagyon rá kell hangolódni.(tulajdonképpen ez lehetne pozitívum is). Én éreztem benne egy nehezen leírható elveszettséget, sanyarú sorsot, kilátástalanságot és ezért zseni ez a Nolan, egy Batman filmet csinált ilyenre,(engem olyan Mementos feeling is elkapott néha, érzem, hogy a két filmet egy ember csinálta) és jól csinálta. Tehát azt akarom mondani, hogy megakaptam azt a külön világot, de érzésben, és nem vizuálisan, mint Burtontól. Mind1, ehhez is ahhoz is zsenialitás kell, ez tény. Amikor láttam a Batmant, sokkal nagyobb hatással volt rám mint a TDK, pont a vizualitása miatt. Szándékosan hasonlítom össze a két filmet, mert igenis lehet, attol, hogy más rendezte, más a Joker stb.!
    Meg 1 batman filmben igenis legyen batman a főszereplő! (másik nagy -)
    Nagy film, az kétségtelen (még negyedjére meg kell nézzem), de!!! nálam soha, de soha nem fogja beírni magát a Nagy Könyvbe, oda ahova akcio (pl.HEAT, Bourne filmek stb.), dráma (Remény rabjai) vagy más, a maguk nemében monumentális alkotások (pl.Gyűrűk ura, Star Wars, Ben Hur meg a titanic(na jó csak vicc a titanic)) kerültek. Szerintem nem az a film amire 20 év mulva emlékezni fognak. És igenis jót tett a bevételnek Ledger halála, bár ez hülyén hangzik tudom. Amugy oscart neki, mer’ zseni volt!
    Egyébként az év egyik legjobb filmje!
    Mellesleg megyjegyzem, tegnapelött láttam a Hellboy II-t, és végig visítottam meg ujjongtam a látványtól, mert én ezt szeretem látni a moziban! Pedig ez sem fog bekerülni a Nagy Könyvbe.
    Szóval azt üzenem azoknak akik lehurrogják, nézzék meg majd otthon egyedül DVDn, nem várva a hatalmas “MOZIVARÁZST”, lehet, hogy majd akkor megkapják az ívet, ha nem, hát Istenem, nem vagyunk egyformák. A 10/10-eseknek: ez a film bizony korán sem tökéletes, ezt jobb belátni.
    10/7 volt hétvégén nekem, most 10/8-ra értékelem egy otthonnézős után.

  539. Nemtudom, szerintem meg neked belátnod (ha már így tényként közlöd, hogy nem tökéletes), hogy ez bizony a PERFECT movie…

  540. Bullseye-nak van igazság a mondanivalójában. Én ma harmadjára néztem meg moziban, és azt kell mondjam hogy a második után 8/10 lett az értékelés vége, pedig először 7/10-nek éreztem. Valahogy jobban átlátom már az egészet, de Batman rajongóként még mindig jobbnak tartom a Begins-t.

  541. Bullseye: az hogy kevés az akció elég bullshit. nem tudom te mire ültél be de ez nem akciófilm, szóval erről ennyit. tényleg néha sok a szöveg meg a kavarás de akkor se hiszem hogy a filmnek tobzódnia kellene a rablásokban, üldözésekben és lövöldözésekben.

    az jogos hogy nem 100%-os film, de mindenkinek másért… engem kb három dolog akasztott meg: kompos téma, Dent részei a kórházas dialógus után, valamint a zseniális “joker-monológ” utáni túszos szarakodás, ezt leszámítva szinte minden rendben, talán annyi hogy néhol picit ide-oda kapkodtak a cselekmények közt és a vágásokat is elsiették, de hogy akcióhiányt számonkérni ezen a filmen…….

  542. Én nem mondtam, hogy akciófilm: “sötét hangulatú drámát kaptam” (15. sor)
    Ami akció van (verekedős jelenetek, autós üldözés stb.) szerintem középszerű vagy legalábbis lehetett volna sokkal látványosabb. De az is lehet, hogy csak az akciófilmbuzi beszél belőlem!
    Amugy meg pl. a kompos téma vagy túszos szarakodás helyett lehetett volna valami fasza, ötletes, igazán látványos eksön, nem törte volna meg a film ritmusát, éppen ellenkezőleg, az uncsibb részeket fel lehetett volna pörgetni. Nem pedig ostoba, félkegyelmű lokátoros mizéket beletenni! de nem akarlak meggyőzni, lehet, hogy csak mást vártam ettől a filmtöl(több eksönt).

  543. Bullseye: Nyugi nem vagy egyedül. Az első rész után ez a “valami” arculcsapásként ért, az a 3 perc akció, és a rétestészta szerü cselekmény… Eluntam a filmet a végére. Sajnos ez csak elégséges nálam is.

  544. Én szerdán néztem meg másodszor! Véleményem az, hogy Heath Ledger vitte a Pálmát! Mindenképpen Oscart érdemel! Bár rám hasonló hatással volt a zene is! Fantasztikus! Minden elismerésem! Érdemes többször megnézni!
    Az egyetlen jelenet ami nagyon fájt az a kompos volt! Nagyon amerikai! A legjobb: Batman vs Joker a kihallgató szobában!

  545. Köszönjük a hasznos információt sandor, a hozzászólásaidból már kiderült, hogy nem veszed meg.

  546. A Sithek bosszúja és A sötét lovag a két legjobb hőseposz-témájú film, amit valaha a moziba hoztak.

  547. a Begins óta tudjuk, hogy Nolan nem akció batman akart alkotni. Azóta ráérzett a dologra és másodjára tökéletes Batmandrámát készített. Megmutatta az embereknek, hogy kicsioda is batman igazándiból. Bár még mindig az elején jár a fejlődésben, mielőtt igazi Batmanné válna.

  548. Nem láttam még (ígérem pótlom), [aki nem látta az ne flameljen előre, majd ha láttad meghallgatunk – a szerk]

  549. És igen! JEEEE.

    Megvan az az 502 millió az Usa-ban a TDK-nak!! :)
    És 919 millió össz.-ben. (416 millió dollár worldwide)

  550. Szerintem Scarecrow szerepeltetése annyit szolgált a filmben,
    hogy felvezesse Joker előretörését. Csak bemutatta hogy azt a fajta bűnözést már elnyomta a Batman, amit ő képvisel. Így érthető is a nyúlfarknyi szerep. Szerintem.

  551. Most, hogy nyolcadszor is láttam, elmondhatom: soha ilyen pszichopata alakítást nem láttam még filmen, mint Ledgeré… Élőben már igen, de szegény exapósom nem tehet róla… A film meg tyűha… Nincs jelző, mert már mindent elkoptattak…

  552. De jót aludtam rajta… SPOILER – Egyszer csak nem volt a ott a nőci, meg egy fél fej… Én egyszerűen nem értem. Öregszem, vagy mi van? Próbáltam akciófilmnek nézni. Nem jött be. Próbáltam úgy, hogy ez egy képregény adaptáció. Nem találtam kapcsot. Aztán nem próbáltam mást. A Begins még talán. Abban volt történet. Hogy miért lett a félarcból rossz? Hát nem értem. De lehet, hogy azt aludtam át.

  553. Sok-sok érdekes gondolatot láttam, lehet, ha nagyon erőlködnék mindenre lehetne választ találni, de akkor sem hinnék el, akiknek nem tetszik: egyszerűen más ízlés. :)
    Ami engem illet, nálam nemhogy 9, de 10/10, és benne van a top 10-es “minden idők” filmlistában.

  554. jó film, számomra lineáris és abszolút követhető cselekmény, leadger jó, számomra frankó popcorn mozi, egy 7es

  555. Másodjára is nagy élmény volt! Előtte közvetlenül itthon megnéztem a Begins-t, jó volt így egymás után.

  556. Csak azt tudnám, minek örül mindenki, nem a mi zsebünkbe megy az a 900 millió dollár. Ünneprontó leszek: baromság ezeknek a számoknak örülni. El se tudunk annyi pénzt képzelni.
    Más: Nem értem, hogy lehet elaludni ezen a filmen. Szükséges hozzá bizonyos szintű idiotizmus. Az egy dolog, hogy nem érdekli a film, de akkor 1. minek ül be rá, 2. miért nincs annyi intelligenciája, hogy a., kibírja, b., kimenjen a vetítőteremből. Ha otthon csinálta, akkor meg nincs mit hozzáfűznöm…
    Na és most megint megvédem a filmet (az igazság lángoló pallosával): nem tudom ti, hogy vagytok vele, de sztem ez akciófilm is. Vagy nem számít akciónak az a temérdek jelenet, amit belezsúfoltak a filmbe. Van ott minden, ami kell. Ha ezeket a jeleneteket összevágnánk, lenne belőle egy fasza jelmezes 1 órás agyatlan Crank-szerű vmi.

    SPOILER:

    Csak azért, mert Batman nem ugrott rögtön kung-fu styleba és nem nyomott le mindenkit fordulatos rúgásokkal, azért még ez akciófilm. Valósághű, nem Jackie Chan.

  557. SPOILER SPOILER !! TDK aki még nem látta:

    Most már tuti 2arc sorsa:

    Aaron Eckhart Confirms Two Face’s Fate

    Harvey ‘Two Face’ Dent has been officially buried six-feet-under and won’t be coming back for “The Dark Knight” sequel. While talking about his new controversial movie “Towelhead”, the man behind Dent, Aaron Eckhart, put an end to any speculation regarding the possibility of his character’s return in “Batman 3”.

    When asked by Superhero Hype!, Eckhart firmly stated that the villain is indeed dead. “No. He is dead as a door nail,” he said, adding further, “He ain’t coming back baby!” In similar note, he told Chud that director Christopher Nolan has confirmed the matter to him. “I asked Chris if there was a chance of coming back,” the 40-year-old noted. “‘No way,’ he said. ‘He’s toast.”

    Back in midst August, Dennis O’Neil, the author of the movie novelization, has also laid down the fact on the character with half-disfigured face. He wrote that the once rising District Attorney of Gotham .

  558. Sajna a TDK tehát a 3. részbe Ledger Jokerét vitte volna tovább 2 arc helyett, de mivel nem változtattak a forg. könyvön és filmen így a 3. részbe akkor se jöhet 2arc mivel meghalt. :(

    “No. He is dead as a door nail,” replied Eckhart. “I’m not coming back. I think unfortunately, Heath [Ledger] was supposed to go on and that didn’t work out. I’m nobody. I’m a cog. I have no say over this sort of stuff.”

  559. spoiler

    szerintem kár two-faceért, mármint a megvalósításért. nagoyn meseszerű lett a szép szimetrikusan leégett feje, kár érte, hiteltelen szerintem. jobb lett volna ha csak egy rész ég össze és/vagy vmi szétmarja egy kicsit, de ez körbeégett szem, meg hogy belátni a szájába oldalról, ez sok, kár érte

    magáról a filmről meg anynit hgogy kár hogy így hypeolták, görcsösen akartam élvezni, és így nem votl olyan jó, nem tudtam belehelyezkedni a filmbe. dehát ez az én hibám. egy második nézés segít ?

  560. A film egyszerűen nagyszerűen nagyszerű.Főleg Joker tetszett nekem.Ahogy kitervelte az elején a rablást és a kórházak felrobbantása, na és persze ahogy a gonosz oldalra állította Dante-t.Hihetetlenül jó.Csak ajánlani tudom.

  561. Sziasztok!
    Lehet, hogy már volt róla szó, de ennyi hsz-t nincs kedvem/időm végigolvasni, szóval ha valaki megtenné, és leírná, azt nagyon megköszönném!:)
    Szóval, a kérdés az lenne, hogy ha 2arc meghalt, akkor hogy szerepelt a régebbi Batman filmben (vagy filmekben, már nem emlékszem)…azt hittem ezzel mutatták be 2arc “születését”, de javítsatok ki,ha tévedek, nem vagyok Batman függő!:)
    Viszont ez a film nálam is az év filmje, megérte a mozijegy árát!:)

  562. aty: felejtsd el a régi batman filmeket. a Beginsel teljesen újrakezdték az egészet. úgyhogy ez nem Kétarc születése volt, hanem Kétarc élete

  563. Eszméletlen jó film!! nem is lehet leírni hogy mennyire jó!!! :D nálam abszolút 10/10
    A film tényleg elég darkos (de hiszen dark knight) de nem baj, simán kilehet bírni 13 éves fejjel :) (ezzel nem akarok dicsekedni). Az egész családdal mentünk el moziba rá, én először nem nagyon akartam mert Batman nem a kedvenceim közé tartozik, a Begins se tetszett legelőször (de most már igen hogy többször megnéztem), de miután kijöttem a teremből (ami tele volt pesrze) nem jutottam szóhoz!! Ez a film nagy mély pontot hagyott bennem, de tényleg!!! :) ÉS azt kell hogy mondjam nagyon megszerettem ezeket a Batman filmeket, igazi kedvenc lett!!
    Heath hatalmas volt!! OSCART NEKI!!!!!! Joker forever :)

  564. blablabla:
    Attól miért idióta valaki, mert elaludt a filmen? Én a jumpert pl. végigaludtam, és nem így terveztem, de a haverom elmondása alapján valószínűleg én többet kaptam a pénzemért mint ő:) Az meg hogy pont egy olyan filmen aludt el, ami neked baromi jó volt (nekem is), az meg miért zavar? Persze ha csak úgy beírta hogy dühítse a rajongókat az más tészta…

  565. A film N1.Minden szélsőségtől eltekintve,talán azért jó film, mert lehet róla vitatkozni,megindít emberekben másfajta érzéseket,amiket kifejthet.Nem csak közhelyekben(lásd:*z*r film volt. vagy Jó film volt),elgondolkodtat,kérdéseket fogalmaz meg.Van akinek unalmas, van akinek pörgős.Mindenkinek szíve joga véleményt formálni,én bevallom kalóz verziót néztem meg, de így is volt benne sok olyan pillanat amit visszatekertem mert lenyűgözött(hangsúlyoznám nem végig volt ilyen).Nálam a film 2 részbe volt szedve…2x másfél óra.Volt olyan hogy untam, de a szám szinte végig tátva volt.Ha többször nézi meg valaki egészségére,ha egyszer nézné,tegye.Jó film.Nem összehasonlítandó a korábbi Batman filmekkel.HL pedig szerintem(a tragédiától függetlenül)megérdemel egy Oscar-t színészileg nagyot alakít.De nem az én reszortom eldönteni.

  566. dr. Fünke: mert kifizetett x ezer forintot arra, hogy egy jót aludjon. Ezt talán csinálja inkább otthon. Parasztság.

  567. Hát nem tudom… ha nem horkolt akkor nem is zavart senkit se abban hogy élvezze a filmet…akkor nem is paraszt
    A végig pofázó, zacskócsörgető emberek, és kiskorú, koncentrálni képtelen 6 éves gyereket nem nekik szóló filmre bevivő szülők – az a parasztság, mert az a te szórakozásod és pénzed meg időd pazarolja.

  568. Jó film volt, én ajánlom mindenkinek. De az is biztos h mégegyzser nem nézem meg. Egyrészt nem a kedvenc műfajom az akcióhősős képregény mozi (de ez az én semélyes problémám), másrészt pedig – bár kategóriájában tényleg jó- láttám már ennél nem egy nem kevéssel jobb filmet.
    A történettel nem volt gondom, a szereplőkkel meg az akció mennyiségével sem, gathem-mel annál inkább. Szvsz még Budapest is darkosabb. Persze Nolan-nak szíve joga h megváltoztassa, de nekem meg szívem joga hogy ne tetszen :)

    (SPOILER veszély)
    A gsm-es radaros rész pedig nagyon gagyi volt. Eszembe jutott a Burton-ös Batman Ridler-nek intézett kis kérdése:
    Látok a sötétben..bla..bla..mi vagyok én?
    Hát egy vaksi denevér! XD
    És aztán beleb*szta a pöröjét egy nagy világitó valamibe.
    Na számomra ez is pont olyan sz*r volt (ráadásul annyira sci-fi hogy szerintem mr. Spock találta ki a cuccot).

    A végén meg mikor elviszi a balhét…pff…öcsémmel egymásra néztünk és…:S Simán rá lehetett volna kenni Joker vmelyik emberére, kvára senkinek nem tűnt volna fel, a fél város úton volt, menekült meg küzdött az életéért.
    Az ott elég egyszerű húzásnak tűnt.

    Szerintem mindenki nyugodtan megnézheti, jó film. Szerintem nagyon szidni nem lehet, max nem istenítni (mint ahogy én is tettem :) )
    Jó szorakozást hozzá! 8/10

  569. c3as84:
    Szerintem Batmanék épp azért nem vállalták be azt hogy Joker egyik emberére kenjék a dolgot mert akkor neki lett volna igaza és ő nyer. Hiszen végig azon dolgozott hogy bebizonyítsa azt hogy a társadalom mennyire romlott és mocskos és azt hogy ő csupán ennek a dekadens társadalomnk a görbe tükre.

    Amúgy nekem kicsit gáz hogy Heath ennyire elnyomta a többi színészt. Sokaktól hallottam hogy csak ő jó és a film egy nagy rakás…
    Pedig szerintem a film magában is elég sikeres lett volna és az csak plussz 3 jó pont hogy HL is úgy odatette magát hogy csuhaj.

    Ha folytatják és Joker is lesz benne az legyen Johnny Depp. Azt hiszem ő lenne még alkalmas a szerepre.

    Esetleg Shia LeBouf! :D:D

  570. na, megnéztem harmadjára is, immáron itthon, nem moziban, találtam egy x264 verziót, nem valami kamerás szart… az a furcsa, hogy harmadik nézésre is üt, sokáig voltam még a hatása alatt, kevés ilyen film volt még a praxisomban (pl.: amerikai história x, gyűlölet).

    SPOILER: baromi jól összerakott a cucc, pl.: a film első jelenetében Rodiguez és Gordon várnak Batman-re a rendőrség tetején lévő batman-es reflektornál, és kérdezi Gordon, hogy van Rodriguez anyja? mit mond erre? hogy visszavitte a kórházba… és kit zsarolnak ezzel később? sok ilyen apróság tűnt fel a harmadik (negyedik?) nézés után.

  571. A Dark Night mestermű. Christopher Nolan, és testvére szerintem napjaink legtehetségesebb filmesei közé tartoznak. Ugye sokan láttuk a Prestige című filmet? Eric Roberts remekel, nálam ellopta a showt.

  572. Mestermű. A legjobb képregényadaptáció amit eddig készítettek, pazar színészi alakítások, remek történet. 10/10

  573. A Sötét Lovag (The Dark Knight) valami hihetetlen volt az életemben. Nálam 10/10 a film. Ja és még valamit: OSCAR-t HEATH LEDGER-nek!

  574. Melyik a legtöbb kommenttel dicsekvő cikked Human? :) Ahogy így ezt nézem, ez egész biztos dobogós.. vagy tévedek? :)

  575. Nekem abszolút bejött. Mivel feliratosan láttam, ezért egy kicsit fárasztóbb volt nézni, pláne azért, mert egy kicsit tömény volt. A kezdődik egy fokkal jobban tetszett, de itt a szereposztás zseniálisabb lett. Főleg Joker. Végre egy szuperhősös film, ahol nincs happy end. 10/10

  576. Szerintem ezt a filmet vétek szinkronosan megnézni mert annyira “szép” Ledger játéka,hangja, gesztikulácioja hogy valami iszonyatos .én a mai napig megnézem heti egyszer biztos.Sokan irtak sokmindent.Nem huzom tovább.Talán Pacino volt ennyire egyértelmüen a legjobb a Keresztapában.9.5/10

  577. Nem hittem volna hogy ilyen jó lesz…csak azt sajnálom, hogy a harmadik részben Joker már nem lesz ilyen erőteljes.
    Ha lesz benne Joker.
    Én nem értek ehhez, azt sem tudom miről fog szólni a harmadik, ha lesz. Mindegy, ezt hagyjuk.
    9,9/10
    SPOILER
    A fanatikus Batman rajongók viszont anyázhatnának rendesen, hisz több ellentmondás volt a sztori és a képregények közt.
    Ha meg akarták volna tartani az egyensúlyt, Harvey Dent még életben volna (Hush), Joker pedig egy ügyes kis szökéssel megint meglógott volna (ugyancsak Hush), de meghúzta volna magát valahol, akkor a további részek akár a képregények feldolgozásai lehettek volna, vagy meríthettek volna belőlük.

  578. Kritikus szemlélet+élmény alapján minden idők legjobb filmjének nevezem. Egyszerűen nem találtam jobbat.

  579. human: amikor a sebhelyeiről beszél honnan veszed, hogy akkor is hazudik? mi bizonyítja ezt? lehet nem figyeltem eléggé.

  580. SPOILER

    baker: Azért, mivel kétszer mondja el a sebhelye történetét, és mindig mást mond. Egyszer az apjáról beszél, másodszorra meg, hogy azért csinálta magának, hogy felvidítsa a szerelmét..

  581. most olvasom Stohlbuci lesz Joker magyarhangja… hát a röhögése akár még jó is lehet, és Stohl képes beleélni magát a szerepekbe, kiváncsian várom

  582. Szinte biztos voltam benne hogy a nagy felhajtás egy tök átlagos filmet takar és igazam lett. Ez nem az év filmje, nem a legjobb képregényfilm, de még csak nem is a legjobb Batman film. Ennek a filmnek nincs hangulata, nincs atmoszférája. Nehéz elhinni hogy ez lenne Gotham, mikor nézed a New York-i utcákat meg a Chicago-i hidakat. Jobb lett volna ha díszlettel és bluebox-al csinálják. A sztárokról és a “fantasztikus” színészi játékról meg az a véleményem hogy nincs rá szükség egy ilyen filmben.

  583. Hát Toto azért azt nem írtam volna, hogy nincs hangulata, atmoszférája. Pont ennek? Az az őrület, amit Joker okoz, szinte beszippantja az embert. Megérint a pánik, az őrület szele…
    Tényleg, sokkal jobb lett volna díszlettel, meg blueboxxal. De nem ez a film. Mi értelem lenne egy filmnek, ha nincs jó színészi játék? Butaságot írtál. Minden filmnek szüksége van a lehető legjobb színészekre, és itt mindenki a legjobbat hozta, főleg Heath..

  584. Mivel a filmről már mindent elmondtak, én csak egy szempontból “kelnék” Maggie védelmére, bár nem szorul avédelmemre és nem is támadta senki. Szóval szerintem Bruce megjárta a ….tudjuk, amit a Beginsben megjárt, folyamatosan cicababák veszik körül, véleményem szerint bejáratos abba a világba, ahol a külsőségek számítanak (ugye a hajókázás). Mindezek mellett ott egy Ratchel, aki elbűvölő, bájos, ha nem a szexszimbólumok és playmate-k szigetének közepére helyezzük. És mindamellett értelmes, okos nő. Szerintem hihető karakter. És sosem volt szó róla hogy főszereplő, de amit játszik szerintem jól játsza. És így nem is sok belőle.

  585. nálam a feliratos verzió 10/10 a szinkronos verzió 8/10 a magyar szinkron egy picit lerontotta a film színvonalát szerintem. attól féltem, hogy Joker szinkronja lesz a legrosszabb, de szerintem Morgan Freeman -é rosszabb lett. Stohl Buci jól beleélte magát, de még akkor sem lett az igazi ( de ez érthető is )

  586. Kövezzetek meg, de nekem tetszik a szinkronos verzió is. Nyilván jobb eredetiben, de most hogy belenéztem magyarul…hát úgy is faja. Buci jó munkát végzett, mint ahogy a többiek is. Respect!

  587. én nagyon rossz szinkront vártam, de kellemesen csalódtam. persze, az eredeti mindent visz, ez nem is kérdés, de nagyon jó munkát végeztek a szinkronhangok…

  588. Az egyik legmegindítóbb jelenetrészlete (SPOILER!):

    “Joker a legjobbat rontotta meg közülünk. Az emberek reményüket vesztik…”
    “Nem fogják. Sose tudhatják meg, mit tett.”
    “Öt halott?? Kettejük zsaru! Ez nem söpörheti félre…!”
    “Nem. De Joker nem győzhet… Gothamnek valódi hős kell.”

    Aki már látta, felismeri.

  589. Vicceltek? Ez az évtized béna szinkronja. Ledger játéka teljesen hiteltelenné válik az idióta Buci hangtól. Imádom Stohl-t pedig, de le kéne arról szakadni, hogy mindenáron ő legyen a hangja ledgernek. Persze mostmár mindegy. A szinkron borzasztóan fosszagú és ízű lett.

  590. Szerintem az elmúlt…nemis tom 3-4 évben nem készült jobb film!Én teljesen beletudtam magamat élni!Iszonyat jó film!Én nem láttam csak szinkronnal szval nem tom h mien a felirat,de nemis érdekel…Heath Ledger pedi valami elképesztően játszotta a szerepét,ennél jobb szinésztz nem nagyon tudtak volna találni erre a célra:D

  591. Nem olvastam végig az összes kommentet, asszem olyan 400 körül félbehagytam, de volna egy kérdésem. Szerintetek is tudta Joker, hogy kicsoda Batman? Mert már háromszor megnéztem Dvd-n, és nekem eléggé úgy tűnik, hogy igen, mert tett néhány félreérthetetlen kijelentést. Valaki?

  592. SPOILER

    Pl. a “vallatásos” jelenetnél, amikor megjegyzi, hogy egy pillanatig azt hitte, hogy Dent Batman, és aztán tesz egy megjegyzést Rachel-re meg rá. De az is lehet, hogy én néztem be.

  593. Azt azért mondta, mert rögtön utánaugrott, amikor kidobta a csajt az ablakon. Szóval ugyanugy fontos a csaj Batmannek, mint Dentnek, ezért gondolta, hogy ugyanaz a személy lehet.

  594. Ritka erőteljesen delejező, babonázó film. Az előző résszel ellentétben (amit én egy kiforratlan feleslegnek tartok) itt már durván nagy alakítások és történések voltak.
    Heath (joggal az egekig magasztalt) alakítása mellett én ugyanolyan erősnek éreztem Bale-ét
    is, eszelősen jól ált neki a hacuka, na meg a hanghordozás!
    Na meg a többiek is. A zenéje is magasan kiemelkedik.
    Tényleg az egekig lehet magasztalni ezt a művet.

  595. Elsőre az úgy ahogy kategória, DE… Most ezt így visszanézve… Heath Ledger alakításán kívül semmi élvezhető nem volt benne, és egyáltalán nem kötött le. Sőt, untam. Fél órán belül ki is kapcsoltam, mert időpazarlásnak éreztem. Még pontszámos értékelést sem merek írni, nehogy lehurrogjatok itt…

  596. A fene vigye el, hogy elszaladt tíz év. :)

    “Nincs kecmec, a legjobb szuperhősös film trónján most egy darabig ez a sötét lovag fog ülni.”

    És sokak szerint bizony máig ott üldögél… :)
    Egy hét/hónap kérdését talán megér. ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.