Már a trailer meggyőzött arról, hogy ezt a filmet mindeképp meg kell majd nézni, és ezek a brutál jó karakterposztereket egyáltalán nem ingattak meg (nyilvánvalóan). Éljen a western még mindig.
Már a trailer meggyőzött arról, hogy ezt a filmet mindeképp meg kell majd nézni, és ezek a brutál jó karakterposztereket egyáltalán nem ingattak meg (nyilvánvalóan). Éljen a western még mindig.
húú én az utóbbi időben nagyon rácuppantam a western-re…
“Éljen a western még mindig”.
úgy van, várjuk, ez rossz már nem lehet…
Még mindig fenntartom: Ed Harris kiköpött Clint Eastwood ezeken a posztereken.
én simán Eastwood-nak néztem, míg meg nem olvastam Lobo kommentjét (nem, nem néztem a név feliratot a posteren)
Jeremy-t furcsa lesz westernben látni, Mortensen és Harris még színészi elhivatottságában is azonos személyiség. Mindketten sajátos, értelmiségi becsületkódex alapján viszonyulnak szerepeikhez, nagynéha áruba bocsátva tehetségüket, hogy minél több minőségi szereppel kompenzálják a könnyebb szerepvállalásaikat. Mortensen jelenlegi karrierje szinte csak erről a “bűnbocsánatról” szól, elkezdte megteremteni emlékezetes filmhagyatékát, én személy szerint remélem így is folytatja. Harrisnek erre már nincs szüksége, ő már karrierje elején megtette mindezt, így most kedve szerint váltakozó színvonalon nemesíti rég elismert tehetségét, vagy termel a családi kasszának.
Mindketten nagy élvezettel és tehetséggel állhattak ehhez a filmhez, imádhatták eljátszani a western sarkantyúcsilingelő hőseit egy sokat igérő forgatókönyv alapján. Tűkön ülve várom mit alakítanak.
Jeremy-nek élvezet lehetett végiggonoszkodnia a prodikciót, mostanában számára elég csak élvezetből vállalni a szerepeit.
Reménykedem abban, hogy Zellweger nem lesz annyira irritáló, mint amilyenné néha más filmekben vált, egyértelmű adottságai ellenére.
Reménykedem abban is, hogy amolyan Deadwood-os keménység és szabadszályúság jelenik meg a látszólag klasszikus western alapokra épülő filmben. Szóval csupa remény vagyok a filmmel kapcsolatban és bíztatnak a jól sikerült karakterpószterek.
Épp ma láttam a 3:10 to Yumat és nyugtáztam, a western él és virul. Nagyon drukkolok ennek a filmnek is. Kiváló színészek, jó sztori(ááá az nem is kell egy kis vadnyugati piff puffhoz:P)Nagyon várós.
symor, te elképzeltél valamit és vársz valamit!
Akkor jársz a legjobban, ha nem vársz semmit…
Így jobban szórakozol…
(Persze biztos én tévedek.. ;)
végre ismét egy kis szín a vásznon. zsír. csak a bridzsit el ne naplózza.. jöhet!
Yumát sokkal jobban vártam mint ezt, de teljesítette is az elvárásokat. ezt meg majd megnézzük :)
Trailer jó, poszterek ütősek, a szereposztás pazar. Ráadásul western!!! Nagyon várós nálam is :D
ha megüti a 3:10 yuma szintjét akkor már naon jó film lesz. bár a színészek azért erős garancia. tuti nézős.
hát nem azért de ezek a poszterek cseszettjól néznek ki…
Kiváncsi lennék Clint bácsi fejére egy ien jellegű poszteren!
várós film
adenozin3p: ha nem képzelsz el semmit és nem is vársz semmit, hogy választassz filmet, amit meg akarsz nézni!?
Sőt, egyáltalán, hogy élted túl a gyerekkorod!?
Van valami ezekben a képekben, ami megfog. Színesben biztos nem lennének ennyire kifejezőek. Nagyon jók.
szerintem pedig mortensen kiköpött irons :D
szerintem meg mortensenbn egy kicsit lee van cleef bukkan elő. :)
a tréler már megvett, de ezek a képek a torta tetején lévő habra biggyesztett meggyek. :P