Dance of the Dead

Jártak már zombik mindenütt, katonai létesítményben, kutatólaborban, bevásárlóközpontban, fegyverboltban, szigeten, földön, égen, és ugyan már megjárták egyszer a bált is (ha valaki kitalálja, mire gondoltam, kap egy piros pontot, remélhetőleg nem a biológia tanártól), de most úgy gondolták, újra ellátogatnak oda, és nem kizárólag csak a zene kedvéért.

Dance of the Dead írás

– Why is this happening?
– End of the world, God’s flushing the toilet.

A középiskola nagyban készül a közelgő bálra, mindenki a párját keresi, illetve új párhoz csapódik, a szokásos idilli hangulat, pomponlányok, focisták, zenészek, az ügyeletes rosszfiúk, és természetesen az elmaradhatatlan geekek, hiszen ha mindenki meghal, ők uralják a földet. A tinivígjáték azonban vészes fordulatot vesz, hiszen a város történetesen pont egy erőmű mellett fekszik, és az ilyen helyek mindig is imádták ontani magukból a mindenféle anyagokat, ez esetben éppen a holtakat életre keltő elixírt.

I got one, and I got another, and another, so… I killed the whole block.

Mivel nekik nem jutott pár, kénytelen-kelletlen geekjeink a temetőbe veszik az irányt a bál estéjén, egy amolyan geekektől már megszokott tudományos tézist bizonyítandó. Amit viszont ott találnak, az a legmerészebb képzeletüket is felülmúlja, ugyanis a földből kirepkedő és sprintelésbe kezdő elhunytak megéheztek, és ezzel kezdetét is veszi a mészárlás, no és természetesen az újbóli próbálkozások arra a bizonyos párkeresésre, mert hőseink bizony ezt sosem adják fel.

A színészek közül túl sok nevet nem tudnék kiemelni, mivel egyikük sem tűnt ismerősnek, maximum a tesitanár, de őt sem igazán tudom most hirtelen hova tenni. Mindenesetre mindenki elég jól hozta a rá kiosztott szerepet, szóval ezen a téren semmi problémát nem tapasztaltam. Aki meg nem volt valami túl nagy színésztehetség, az inkább eyecandyként állta meg a helyét.

A rendezés is elég korrekt volt, szépen mutattak mindent, és még a poénos dolgokat is jól megoldották. Volt egy traccspartis jelenet, hátérben akcióval, hát az csúcs volt, fetrengtem. Mondjuk 1-2 alkalommal azért az operatőrnek megremegett a keze, az nem volt valami jó a szememnek. A trükkök egy B-filmhez képest egész jók voltak, szerintem jól kihasználták a költségvetést.

Tény, volt benne 1-2 lejtő, amolyan üresjárat, amikor kicsit belassult a film, de nem tartottak pár percig se, szóval simán megbocsátható. A film némiképp paródikus, de inkább csak vígjátéknak mondanám, mármint persze horror-vígjátéknak. Ha vígjátéki elemekkel fűszerezett filmre kellene gondolnom a témában, a Return of The Living Dead sorozat jutna elsőként eszembe etalonként, ahhoz mérten ennek egy felkerekített 8/10-et tudnék kiosztani. Ha paródiaként akarnám kezelni, és a Shaun of The Deadhez mérném, akkor ez a pontszám logikusan kevesebb lenne.

15 hozzászólás a “Dance of the Dead” bejegyzéshez

  1. Hát szerintem a Kézőrület-re gondoltál, Anton két haverja ugye azzal hitegeti a csajokat, hogy be vannak öltözve. Zombinak.

  2. nem a kézőrület, seth greenék sem a zene miatt mentek, de nem is zabálni :)
    nem is rajzfilm, és nem olyan bál :)

  3. én az 1986-os night of the creepsre tippelek, ott jelennek meg a bálban a film vége felé a zombik emlékeim szerint.

  4. mammut: köszi, nem véletlenül vagyok én is elvakult horrorfreak :) (amúgy fred madison néven is ismerhetsz máshonnan)

  5. Hát ez borzalmas.. én végig se bírtam nézni úgy hogy ne pörgessek bele néha.. nagyon buta film.. és a legtöbb helyen idegesítő is hogy ennyire agyatlan a cselekmény menet meg a szereplők is borzalmasak és buták.. röhej hogy ilyet ki lehet adni 1/10

  6. Tényleg buta meg agyatlan, de jó értelemben. Vicces, pörgös, eszetlen zombi film:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.