Itt a Wrestler trailer!

Öregem, előbb írom a posztot, mint hogy lejátszottam volna (tölti a 720p-t épp). Most kiderül, hogy tényleg feltámasztják a Mickey Roruke gyereket, vagy marad a földön. Applenél nézhető.

human
írta
2008. 11. 21. 01:10
megjelenés
21
hozzászolás


21 hozzászólás a “Itt a Wrestler trailer!” bejegyzéshez

  1. Rocky Balboa klón előzmények nélkül, persze ettől még lehet jó… az első kritikák után döntöm el, hogy megnézem-e

  2. Aronofsky-ban eddig még nem csalódtam, bár ez eddig stílusban elég elüt
    sehol semmi közeli gyógyszer/fa bekapkodás?
    cannes-ban asszem jól szerepelt
    kiváncsi az ember

  3. Aronofsky film nem lehet rossz, Mickey Rourketól úgy tűnik nagy alakítást láthatunk(Oscar-jelölés??).A film Cannesban jó kritikákat kapott, én várom az biztos.

  4. Ez részemről tuti nézős, már csak a rendező miatt is. Ráadásul tetszett is a trailer, így aztán meg pláne. Mickey király lenne Thor-nak is. A szőke haj és a fizikum is a helyén van! :)

  5. nagyon várom.
    (érdekes egyébként, h a “por” című egészen figyelemreméltó filmben rourke mindig a pankrációt nézi a tévében, és mondja is, h imádja. aronofsky meg a múltkori interjújában azt mondta, már nem emlékszik pontosan, hogyan merült fel, h ő legyen a főszereplő.. hát lehet, h onnan.)

  6. Simán nézős, nem támasztunk hatalmas elvárásokat mert abból soha nem sül ki semmi jó, de azért várós…
    Sztem szerethető karakter lesz belőle annak ellenére hogy már egyetlen arcizmát nem tudja mozgatni szegény…

  7. Érdekesnek néz ki.
    0:30-nál, amikor ledobja az embert a szögesdrótos asztalra, vagy mire, az is pankráció lehet, vagy ott tényleg verekednek? :)

  8. vki írta, hogy Rocky Balboa-ra hasonlít elsőre, ha olyan lesz, akkor személy szerint én nagyon várom :)
    3 jó előjel:
    – kiöregedett fickóról szóló dráma (mondom Rockynál is bejött)
    – Mickey Rourke úgy tűnik, itt mindent belead (sin cityben is mekkora volt már, meg amúgy is a lecsúszott figurát lehet nem is kell nagyon játszania)
    – Darren Aronofsky (a nehéz sorsú karakterek érzéseit nagyon jól viszi vászonra + ha bejelentené, hogy teletubbiest rendez, arra is kiváncsi lennék)

  9. Gokuhill: igen, az is pankracio, vannak ilyen elmebeteg pankratorszervezetek is (ird be google-ba hogy CZW, ok jelenleg az ilyesminek a legismertebb kepviseloi).

    Tetszik hogy valos promociokkal csinaltak meg, pl ahol a ringben a beszedet mondja, latszanak a ROH (Ring of Honor) feliratok, ami jelenleg a legismertebb fuggetlen szervezet; amugy akit belebasz az asztalba, az valojaban is pankrator (Necro Butcher neven, egy beteg allat).

    danNN: ha Rourke nem igy nezne ki, nem is kaphatta volna meg a szerepet, a regi babapofajaval hiteltelen lenne egy lepattant “bunyos” szerepen szvsz

  10. kiskelgyo: hát igen, Clint Mansell. Talán az ő zenéje kellett volna a trailer alá is, azzal jobban felcsigázhattak volna, mint ezzel a fájdalmas Springsteen-nel…

    Furcsa ez a hangulat Aronofskytól, Jancsó biztos nem ebbe az irányba vitte őt a főiskolán…

  11. Engem sosem hatott meg az a Bohóckodás, amit aztán Pankráció néven tálalnak az embereknek. Lehet hogy sok erőkifejtés meg minden, de semmi értelme nincs. Kb. mintha a 120 kg-s emberek balettozni próbálnának, csak ez sül ki belőlle.

    Rourkenak meg jól állna megint egy kis képregényes elmaszkírozás, mert szerencsétlen a sok plasztikai műtétnek köszönhetően már elvesztette az összes arcvonását.

    + hogy szarrászteroidozza magát mint Stallone, ez is ultragáz. Sztem 50 fölött az ember már üljön le a seggére, akkoris ha HW sztár és váltson image-t. Újuljon meg, ahelyett hogy a szerekkel tönkreteszi magát. De Nironak se kopik fel az álla, Connery is rengeteg filmet forgatott még öreg korában Brandonak is voltak szerepei folyamatosan.

    V. legyenek politikusok mint Arnie! :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.