Egy barátnőm azzal biztatott, hogy „tulajdonképpen nem okoz konkrét fizikai fájdalmat a film megtekintése” és konkrét fizikai fájdalmat valóban nem okozott. Tény, hogy ugyanazt a tompa beletörődést éreztem, mint a fogorvosnál (nagyjából másfél óra múlva mindez véget fog érni, addig pedig majd csak kibírom valahogy) és rengeteg önuralmamba került, hogy ne verjem a fejem ütemesen az előttem lévő széksorba. A végére pedig annyira elszomorodtam, hogy meg kellett ennem utána egy egész doboz marcipános bonbont. De nyugalom, rátérek a filmre.
A Nők az 1939-ben készült, hasonló című film remake-je. Az eredetit George Cukor rendezte, és attól különleges, hogy egyáltalán nem szerepelnek benne férfiak, semennyi. Szerintem ez már önmagában is elég borzasztó ötlet, ennek ellenére az eredeti filmet sokan dicsérik. A 2008-as verzió azonban több szempontból is hatalmas melléfogás.
A történet rém egyszerű, Mary Haines (Meg Ryan) milliomos férje viszonyt kezd a dögös parfümöslánnyal, Crystallal (Eva Mendes). Ez többek között azért is rettenetes, mert Mary valóban példás milliomosfeleség, egész nap pörög, jótékonykodik, a nőegyletnek tartott jótékonysági ebédet saját maga főzte meg (oké, segített neki a házvezetőnő meg a nörsz, de ez mellékszál), és virágoskertjében is önkezével ülteti el a rózsákat, ennek köszönhetően nem is szépen manikűrözött a körme. Anyjával (Candice Bergen) ebédel, apja cégének besegít, és a lányára is rászól, hogy írja meg a házifeladatát a nörsz segítségével, szóval példás anya, feleség, gyermek és dolgozó nő. A pletykás manikűröslánynak köszönhetően persze a férj viszonya napvilágra kerül, így Mary és barátnői, a karrierista Sylvia (Annette Benning), a sokgyerekes Edie (Debra Messing) és a leszbikus Alex (Jada Pinkett Smith) együttes erővel próbálnak úrrá lenni a kialakult helyzeten. Van tanulság is, az, hogy a nőnek nem szabad feladnia magát különböző szerepeiben és nem szabad csak másokért tevékenykednie, mint Mary tette eddig önfeláldozóan, hanem önzőnek kell lenni, valamint hajvasalót kell használni, és akkor minden jóra fordul.
Kezdjük ott, hogy ennek a filmnek a világon semmi keresnivalója a 21. században. Világos, hogy 1939-ben még volt a történetnek és a tanulságnak némi létjogosultsága, akkoriban még esetleg el tudom képzelni, hogy nagy szó volt, ha az eddig csupán a cselédek és a nőegylet koordinálásában jeleskedő nő a saját lábára áll és (anyutól kapott pénzből ugyan, de) önmegvalósít. Ma már ez, finoman fogalmazva, nem igazán világrengető. Emellett egy csomó jelenet rettenetesen idejétmúlt, például amikor a cselédek megvitatják a konyhában a nagysád viselt dolgait, vagy Sylvia piszkos trükkje állásának megtartása érdekében – ma nem így működik a világ, csak szólok.
Mégsem ez a legnagyobb probléma a filmmel, hanem a szereposztás, a forgatókönyv, a botox és a visítozás: eleve rosszul válogatták össze a szereplőgárdát, majd irtózatos közhelyeket adtak a szájukba. Meg Ryan nem egy nagy színésznő, de régebben azért tudott vicces vagy aranyos lenni, én kedveltem, ebben a filmben azonban szimplán megbénították az arcizmait és baromságokat kell mondania. A barátnői külön-külön és együtt is idegesítő, önző, buta, visítozó ribancok, emellett borzalmas egydimenziós karakterek. Nyilván nem várok egy csajos vígjátéktól jellemábrázolást, de a Nők-ben felvonultatott kliséhalmaz még ebben a műfajban is meglepő teljesítmény. A dögös, fiatal szerető pénzéhes. Az afroamerikai barátnő leszbikus és vagány. A szülés az, hogy egy nő premier plánban sokáig ordít. Onnan tudjuk, hogy a kislány nem akar nővé érni, hogy tamponokat éget el máglyán, mellesleg itt a feliratot sikerült tökéletesen félrefordítani. A karrierista barátnő kemény, magányos és vasalja a haját; jellemfejlődését hajának hullámosodása jelzi, ellentétben a főhősével, akié eredetileg hullámos, aztán karrierbe kezd és onnantól lesz egyenes haja. Hiába, no, összetett holmi a női lélek. De igazán, annyira elkeserítő látni, ahogy Annette Benning, aki egyébként jó színésznő lenne, küzd a borzasztó szövegével, és Candice Bergen, aki egy jól kinéző idős nő, ránctalan, merev arccal próbál mosolyogni.
Néhány jó vagy vicces mondat elhangzik a filmben, ezt meg kell hagyni, a házvezetőnő, Cloris Leachman egész tűrhető, valamint Bette Middler is feltűnik egy jelenet erejéig, ő igazán üdítően jó, még nevetni is lehet rajta. De a női rendező ellenére, vagy ha rosszmájú akarok lenni, akkor éppen amiatt, a film borzasztó képet fest a nőkről: sekélyes, önző, visítozó lények, én szégyellem magam miattuk. Nagyjából fél óra után titkon már annak is örülnék, ha feltűnne néhány géppisztolyos pasas, vagy legalább űrmajmok, és mészárlásba torkollna az idill.
Nők értékelés
Nagylelkűen adok 3/10 pontot, a néhány jó poén meg Bette Midler miatt. Elcseszett remake rossz párbeszédekkel, kliséhegyekkel, elhibázott szereposztással és a botox indokolatlan használatával. De legalább megtanultuk, milyen borzalmas hely lenne a világ férfiak nélkül. Borzalmas. Bele sem merek gondolni.
Egy dolog miatt érte meg megnézned ezt a filmet isolde: hogy megírhasd ezt a kritikát:D Így én tudtam egy jót nevetni (valszeg. többet mint a filmen nevetnék) és meggyőztél, hogy nekem ezt nem kell látnom, szóval köszi.
felmerül bennem a kérdés: most akkor ez a film kiknek készült?
“a film borzasztó képet fest a nőkről: sekélyes, önző, visítozó lények, én szégyellem magam miattuk.”
isolde! Az, hogy te nem ilyen vagy, még nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyen nők! Lehet hogy a film épp a nők ezen (remélhetőleg) kis csoportját hivatott bemutatni, ez esetben tökéletesen. Másrészt tételezzük fel, hogy az amúgy a filmben szereplő nőkhöz hasonlóan viselkedő néző magára ismer, és felhagy “sekélyes, önző, visítozó” szokásával, és jobb emberré (nővé) válik. Már megérte elkészíteni a filmet.
A baj az, hogy épp elég a való életben “röhögni” az ILYEN nőkön, felesleges ezért moziba menni.
A poston szakadtam :) Grat!
férfitársaim erről a filmről tudomást sem kéne vennünk!
egy erdekes poent olvastam neten (Theater Hooper) – Az uj Meg Ryan filmnek miert az a cime, hogy a Nok…mert a Vagina monologok mar foglalt volt
A személyes listámon ez a film követi a Kaméleont:P
10/2
Az egész cucc egyetlen fénypontja a néhány snitt erejéig feltűnő Bette Midler.
A többi női szemmel nézve is rémségek kicsiny boltja:P!!
egy egész dobozzal? : P
Nagyszerű kritika lett, köszönjük Isolde :)
Bármilyen rossz is a film, Isolde írásait mindig annyira bírom, hogy élvezet végigolvasnom még ha a film megnézésére rá sem venném magam. De látom jól döntöttem a megnemnézéssel.
köszönöm, örülök, hogy tetszett.
hát igen egy férfi nélküli világ valóban rettenet lenne, nem értem mért kell ilyet hirdetni akár filmen
vizuális típus vagyok (ahogy gondolom sokan)és a cikkben 1-2 jelenetet elképzeltem, húú de nagyon elképzeltem…
ez a film szerintem két rétegnek szól: az egyik – Pizsamatól idéznék – a bizonyos “ILYEN nők”nek (és nem hiszem h észhez térnének ettől a filmtől, de másiktól se), a másik pedig a “győzikenézős” lesz aki tudat alatt is, de bemegy és megnézi h utána szenvedjen egy sort azon amit látott…
a kereskedelmi csatornák műsorainak 80%-a hasonló szánalommal van megtöltve, de ez megint egy más téma, remélem a mozifilmek ezt nem követik hasonló léptékbe
Kiváló kritika és szórakoztató írás.
Gratulálok, még sok ilyet!
Sziasztok, nagyon bírom Isolde blogját és kritikáit is, ezt szerintem ő is tudja, de a mostanival nem értek teljesen egyet (részben persze igen). Nem azért, mert a film hű, de jó (nem az), hanem mert szerintem attól, hogy 2009-et írunk, létezhetnek még ilyen milliomosfeleségek.
A visítozás szerintem is rémes volt, ezt betudom az amerikaiságnak, szerintem már kezd ott is a női alaphangmagasság az egekbe mászni, mint Ázsiában ;-)
Mivel nem volt férfi kontraszt a filmben, és ettől én is szenvedtem, nem tudhatjuk, hogy a férfiak a rendező szerint milyenek, de azért ha az exponált témákat nézzük, nem gondolom, hogy azok teljesen érdektelenek lettek volna.Megcsalás, barát elárulása, ennek beismerése, karrier vs. barátság, önmegvalósítás, nővé váló kislány, élet a házasságban stb. — ezek örök témák, nem kis női izék.
Szóval engem is a visítozás és a szokásos “csak a külső számít” baromság taglózott le (meg Meg Ryan, aki továbbra is a “kis cuki nő vagyok csíkos ruhákban, aztán dögösebb szőke nő designerdarabokban”).
A szülések valóban sajnálatra méltóan rémesek a filmekben, de a hosszú ordítás sok esetben teljesen valódi. ;-)