Tropa de Elite (Elite Squad)

A Strike Team brazíliában, csak ők nem korruptak. Ha lecsupaszítjuk az Elite Squadot, akkor tényleg olyasmi az egész, mint a Kemény zsaruk sorozat, csak még erőszakosabb. De megint rossz példa, mert még itt is kevés ember akad aki Shield-függő. Maradjunk az egyszerűbb magyarázatnál, ez az Isten városának a másik fele, a rendőrök oldala. De ez tényleg egy nagyon egyszerűsített leírás.

Elite Squad puskás

A történet röviden annyi, hogy létezik ez az elit alakulat, a rendőrök krémje, a BOPE, akik akár a Brazil megfelelője is lehetnének az amerikai SWAT-nak, de nem azok. Egyszerűen Rio azon területein, ahol a drogkereskedők a kiskirályok, ott csak ők tudnak igazán rendet tenni. A film ott veszi fel a fonalat, hogy az egyik BOPE alakulat kapitánya utódot keres magának, de nem mindenki megfelelő nyilván az állásra, ő pedig nem meri a bajtársait bárkire bízni, csak olyanra, aki méltó utódnak bizonyul. Itt kerül a képbe a másik két főszereplő, akik közül az egyiknek a szíve, a másiknak az esze lenne meg a munkához. Aztán visszaugrunk az időben, vagy még előtte visszaugrunk? Valójában az utódkeresés a fő vonulatok egyike, de a többit is csak úgy tudták rendesen megkavarni, hogy az időben ugrálnak picit, nem a legelejétől kezdik a mesét szépen, ezáltal bonyolultabbnak érződik, mint ami.

Kicsit furcsa élmény volt ez a film, egyrészt azért mert hős egy deka nem akad benne. De még csak szürke hős sem. Mondhatnánk, hogy a rendőri brutalitás mellett áll ki a film, de ez nem lenne igaz, mert látjuk a munka milyen embereket csinál belőlük. A veszélyeztetett kerületekben már nem rendfenntartás folyik, hanem háború, egy modern város szélén, és ez valami borzasztó lehet. Persze a háborúban kicsit mások a szabályok, ez sokszor észrevehető, olyankor például, amikor mindenféle előzetes felszólítás nélkül leszedik a gépfegyveres dílereket, úgy hogy ők lőnek elsőnek. Mint ahogy a kínzást sem vetik meg. Tényleg csak egy ilyen szervezet tudna rendet tenni az ilyen környékeken? Nagyon messze vannak ők a rendőröktől.

Ó igen, a normális rendőröket is bemutatja a film, ahogy a naivok szívnak a szervezetben, míg a korrupció mindent áthat, naagyon mélyen mindent. Tőlük tulajdonképpen nem sok jót várhat a lakosság, mivel azért is le kell fizetni őket, hogy a munkájukat végezzék, meg azért is, hogy félrenézzenek. Bármit csinálnak dől a lé, persze csak a magasab szinteken lévőknek, ahol a többség benne van nyakig, a film szerint legalábbis.

Elite Squad pisztolyos

De itt nem éri be a helyzet ismertetésével a film, hiszen egy város nem csak a dílerekből, az Elit alakulatból és a korrupt zsarukból áll. A közép és felsőbb osztály megveti a zsarukat, hogy túl erőszakosak, szerintük feleslegesen, és miközben ezt mondják, nyújtják át szinte a pénzt a dílernek az esti füvükért, kokainjukért. Ők pénzelik az egészet, de még ezt sem akarják belátni.

Tulajdonképpen ilyen orr alá dörgölés is a film, ebből a szempontból még rossz is lehetne, de még sem az. Vagy csak tart az erőszakos filmek tüském. Merthogy valahol akciófilmről van itt szó, és a szűk utcákban bizony összehoztak pár feszes jelenetet, még a remegő kezű “dokumentarista” kamerakezelés ellenére is. Mindezt olyan szűrőkkel, mint amikkel az Isten városában variáltak.

Tropa de Elite értékelés

Kicsi nehéz, mert az in your face üzenetek túlságosan is kiszúrják a szemünk, miközben a két utód átalakulása még érdekes is. Szerintem egy 8/10, nagyon furcsa élmény volt, nem tudom megy e majd valamikor újranézésileg.

16 hozzászólás a “Tropa de Elite (Elite Squad)” bejegyzéshez

  1. A foszereplo ficko, a csapat fonoke, aki abba akarja hagyni (nem emlekszem, hogy hivjak) a baba arcaval a legdurvabb tag. Nagyon jo kis film. Remelem, nem efele tartunk itthon… :(

  2. Kritika jó, nekem csak az szúrja a szemem ahogy a csávó a shotgunt fogja. Nem CS-zett a forgatás előtt egy hetet.

  3. Egy igen kellemes filmélmény. Egyike a kedvenceimnek. Az hogy az Isten városához hasonlítod teljesen korrekt. A zenéje pedig tényleg nagyon a helyén van.
    Úgy tudom Magyarországon nem is került moziba csak DVD kiadásra. Annak mindenképpen érdemes megnézni aki látta az Isten városát.
    Szerintem 10/10.

  4. Kitűnő film, nemhiába nyert tavaly Arany Medvét Berlinben és bizony megérdemelné már a DVD-kiadást!
    Nekem személy szerint jobban is tetszett, mint az Isten városa, ott valahogy az amatőr színészeken úszott el a film, itt ilyen gond nincs. Kemény, realista mégsem emészthetetlen – kötelező!

  5. Ezt szerintem meg fogom nézni, a Cidade de Deus nálam amúgy is all-time top5 filmben benne van, szóval, ha hasonló az atmoszféra, akkor mindenképpen jöhet.

  6. Dehogynem vagyunk itt shield-fanok!Én a haveri körből mindnekit megfertőztem vele,aki egyáltalán néz sorit :D
    Holnap bevizsgálom ezt,ha fele olyan jó mint a shield egy közepes része,már jó :)

  7. így van, a shield jó! én is rábeszéltem lakótársamat :D
    ez a film is simán nézős már csak emiatt, meg cidade de deus is egyik kedvenc, úgyhogy ezt tuti csekkolom

  8. ez nagyon korrekt mű, remek alakításokkal ,remek rendezéssel…többszörnézős…kövezzetek meg , de nekem tetszett a durvasága…
    10/10!
    (köszönet hogy láthattam)

  9. Az milyen, hogy az idióta föcímdalt már két hete nem bírom kiverni a fejemböl:)

  10. én dolgoztam a készítőkkel, tavaly év elején ugyanis itt forgatták a “Budapeste” című – háát romantikusnak mondanám – filmet. pont az egyik forgatási nap végén derült ki, hogy övék az arany medve… szép kis esténk volt:)
    ja ezt viszont még nem láttam, ami vérciki de ezek után ránézek, kössz!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.