Riddick, Harvey, Bana, Mad Max

Kezdeném a pletykavárral, miszerint a Hurt Locker főszereplője, Jeremy Renner épp azért harcol, hogy megkapja a Mad Max-ben a főszerepet. Közben Eric Bana-tól is azt kérdezték a Time Travellers kapcsán adott interjúban, hogy vállalná e Max szerepét. Nagyon zörög az ausztráliai haraszt!

Spielberg is rendez, méghozzá a Harvey című színdarabot hozza vászonra. A történet szerint egy férfi és egy hatalmas láthatatlan nyúl barátságáról szól.

Vin Diesel és David Twohy a két cool arc. Állandóan a Riddick háromról kérdezgetik őket, és ugye Vin már elejtette, hogy szeretné, ezúttal a rendező David Twohy nyilatkozott, mégpedig azt, hogy két ötlettel is házalnak. Az egyik nagyszabású, érdekelné is a stúdiót, csak hát A Pénz PG-13-mat akar, ők meg nem, mivel a Chronicles of Riddick kapcsán baromira zavarta őket ez a kompromisszum. Ezért valószínűleg egy kevesebb pénzből összeeszkábált, Pitch Blackhez közelebb álló mű lesz belőle. Egyelőre még baromira a jövő szele a film.

17 hozzászólás a “Riddick, Harvey, Bana, Mad Max” bejegyzéshez

  1. A Chronicles of Riddick is PG13 volt, szóval ezzel nem lenne gond. Én bírom a kamera rángatást, de amit ebben műveltek az szörnyű volt. Szóval nekem így is megfelelne.

  2. Ez a Harvey tök érdekel. Riddick meg ne legyen pg13, inkább csinálják meg überfaszára, mint h lájtos szar legyen.

  3. Mad Max város, akárhogy is, csak hajazzon a második részre. A Riddick meg szintén várós, csak az meg az első részre hajazzon. :D

  4. Harvey remake nagyon nem kellene, ez már tényleg a több a soknál kategória.
    Aztán jöhet winnie bizonygatni, hogy nem is, örüljünk neki. Nagy fenét.

  5. Jó lenne már az a 3. Riddick film, én az előzőeknek is rajongója vagyok. Mad Max? Hát, majd meglátjuk…

  6. Lehet mindenki jobban jár, ha a Riddick kevesebb pénzből, de több ötletből folytatódna. Ha inkább az első részhez húz, mint a másodikhoz, máris jobb lesz. :)

  7. Riddick 3 jó lenne. Spielberg meg kezd megkattani sztem. 1 ember és 1 nyúl barátsága? WTF, de amúgy is fura mostanában

  8. Riddick az jöhet.A studio meg dugja fel magának a ki*aszott korhatár besorolást.

  9. Kostert és Stewartot nem lehet überelni. Spielberg megalázza magát. Legalábbis azon kevesek előtt biztosan, akik látták az eredetit. Talán ha a ’70-’80-as években vágott volna bele. Most komolyan, kinek adják a legendás Jimmy szerepét?

  10. Szerintem Jeremy Renner FTW!!! Eric Bana..? LOL???
    Spilberg megcsinálja a tesco versiót a Donnie Darkból…hmm..LOL??
    A stúdiók meg dugják fel maguknak a korhatáros karikákat, de jó alaposan. Legyen Riddick, de inkább az ötlet legyen sok, mint a lóvé. A Fűrész is pg13? Nem látom be, hogy miért ne lehetne lóvét csinálni egy ütős Riddickből…hülyék ezek…nagyon-nem-LOL!!!

  11. Eh, mielőtt itt tesco verzióztok meg wtf-oztok, legalább nézzetek utána mi is ez. Ez az igazi LOL.

  12. A riddick első része remek darab, sajnos a második nem az igazi nem igazán azt hozták össze amit szerettek volna vele, jöhet a 3. rész, várós, csak ne kelljen rá 2015ig várni (vagy nehogy aztán semmi ne legyen a dologból).
    A Mad Max ből IRTÓZATOS filmet lehetne csinálni ha megmernék lépni azt hogy kicsit új alapokra rakják az egészet, Eric Banát utálom, nem egy nagy költségvetésű AAA kategóriás filmben bizonyíthatott volna, de eddig mindig felejtős volt amiben láttam, Renner meg nem egy kategória vele, ő nincs bent úgy a hollywood-i sztárcsinálósban mint Bana nem is kapott olyan szerepeket, kérdéses hogy ezt engedik e neki majd, egyébként szerintem sok van a srácban, úgyhogy inkább ő mint Bana.

  13. Remélem ez az új Riddick film megfogja Vin Diesel-t a lejtőn.Az utolsó filmjei mind felejtősek voltak sajnos.
    Eric Bana pedig szerintem kiváló színész.

  14. Új Mad Max filmet? Minek? Legenda rombolónak oké.
    Ebből is maximum annyi jön össze mint az Escape from New York remake-ből Gerald komornyikkal.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.