Edge of Darkness

Az Edge of Darkness nézése közben két gondolat merült fel bennem visszatérő jelleggel: “Mel Gibson nagyon durván ráncos” és “el ne felejtsem, hogy hazafelé vennem kell vizet”. Az első gondolom érthető, Gibson már évek óta nem volt jelen a mozikban, maximum egy-egy részeg zsidózással emlékeztetett minket, hogy azért bolondnak még elmegy, de nem a szemünk előtt öregedett így meg, mint (insert random name here). A második pedig azt jelenti, hogy… A kép alatt kifejtem.

Edge of Darkness írás

Nem tetszett a film. Ha érveket akarok sorolni, akkor nem, mert túl hosszú, túl sok (és a távolsághoz képest időben rosszul érzékeltetett) a váltás a helyszínek közt és igazából semmi eredeti nincs benne. Az sem segített, hogy Martin Campbell ült a rendezői székbe, akiről a “korrekt, de semmi extra” szobrát mintázták. Pedig még egy Mel Gibsont is kapott a filmjéhez. Azt a Gibsont, akinek az utolsó igazán jó filmje a Visszavágó volt, ami egész véletlenül ugyancsak a bosszúról szól (nem kérek kommentet, hogy tök más a két film, tudom), de míg ott Porternek el lehet hinni, hogy jobb, ha nem állunk az útjába, az itteni Tom Craven már nem ennyire egyértelmű. Gibson persze rutinból hozza az igazságra éhező apát, de pont ez a rutin teszi unalmassá a főszereplő figuráját. Egyre csak mondja, hogy neki már nincs mit vesztenie, de igazából nem érezhető, hogy lángol benne a tűz. Lehet, hogy tényleg túl öreg már ehhez, és mégsem bírja a gyűrődést?

Hasonló a helyzet az angoloktól importált Ray Winstone-nal, nem játssza ugyan rosszul az unalomig ismert megoldóember szerepét, de a karakter annyira egydimenziós, hogy még az sem számítana, ha igen. Egyébként a film tipikusan a castingbetegség áldozata lett, amikor meglátod a színészt és már az első másodperctől egyértelmű, hogy milyen lesz a karaktere. Pozitívumként viszont meg kell említenem a kislány Emmát játszó Gabrielle Popát, aki annyira természetes és aranyos volt a vásznon, hogy biztosra vehetjük, pár éven belül őt is eléri a Dakota Fanning-kór. Az pedig vicces, hogy az ugyanezt a karaktert felnőttként alakító Bojana Novakovicnak teljesen más (ausztrál) az akcentusa, és elég durván hallható, amikor egy rövid mondatnál többet beszél.

De az igazság az, hogy nem ezek miatt nem tetszett, hanem mert egész egyszerűen mást vártam. Gibson ugyanis gyerekkorom egyik hőse, és már az első röpkék érkezése óta készültem a filmre, és biztos voltam benne, hogy szenzációs lesz. Arra számítottam, hogy Martin Riggsből újra előbújik a halálos fegyver, és senkit sem kímél, aki az útjába kerül. Akár ki is mondhatom: tönkretettem a filmélményt saját magamnak. Nem azt mondom, hogy amúgy az év filmje lenne, de az biztos, hogy a csalódottság elég sokat hozzátesz most a megítéléséhez.

Edge of Darkness értékelés

Ez az ítélet pedig olyan 4-5 pont körül lenne, de mivel profi kritikus vagyok (haha), és el tudok vonatkoztatni, ezért a gyengeségeket és erősségeket figyelembe véve rideg matematikával arra jutottam, hogy az Edge of Darkness nagyjából 7/10-et érdemel, ráadásul ebből egy egész a kicsit szirupos, de azért szép utolsó jelenetre ment (és persze a már említett Bojana Novakovic is segitett).

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

20 hozzászólás a “Edge of Darkness” bejegyzéshez

  1. Egész jó film nálam 9/10 Gibson szerintem is rutinból drámázik, mert vérbeli profi és számomra Ő a színészek istenkirálycsászára :), de tényleg meg tudja válogatni, h miben szerepel és többségben mindig jól dönt. Nem mindig nagy siker a filmje viszont erősen megállja a helyét és korrekt filmet tesz le az asztalra, pláne nem is beszélve a tuti színészi játékáról.

    SPOILEEEERRRRR
    Engem 1 dolog zavart nagyon, h a trailerben lelőtték szinte az összes akció jelenetet. :S

  2. “Nem tetszett a film” – “7/10”
    Hát bakker, ennél zavaróbbat el sem tudok képzelni egy kritikában.
    Most meg kell néznem a többi kritikádat is, hogy tudjam mennyire gondolkozunk egyformán/különbözően és csak utána döntök, hogy megnézem-e a filmet. :)

  3. ” … a gyengeségeket és erősségeket figyelembe véve rideg matematikával arra jutottam, hogy az Edge of Darkness nagyjából 7/10-et érdemel,…”
    gyengeség: összesen 6 darab van megemlítve (ha nem hiszed, majd utánaszámolsz)
    erősség: Összesen 1, a kislány.
    Hát Humán, ha ebből neked kijön a 7/10, akkor gratula.

  4. nekem kijött: Joe-ker teljesne mást várt ezért csomó minden ami elment volna egy 6-7 pontos bosszúfilmben az csalódás lett neki. Megpróbálta értelmesen bepontozni azoknak, akik nem vártak ennyi mindent a filmtől. Ez van a szövegben ott.

  5. A film régi vágású, klasszikusabb folyamú dráma – viszont nem igazán hozza a zsánertől elvárható “bosszúfilm” jegyeket. Ami szerintem nem is baj, mert elsősorban ha beülsz rá, nem biztos hogy lehetnek elvárásaid, hiszen még azt sem tudod hová akar kanyarogni a történet. Ha viszont úgy nézed, hogy ennek és annak a nagykönyvek szerint benne kellene lennie – persze hogy csalódni fogsz. Mert ez nem az a film amit várnál. Ennek ellenére engem megvett kilóra. Mind kivitelezésben, mind hangulatában sseniális. És Mel Gibson is fuckin’ back.

  6. Azért szerintem, mert az élménye olyan lett az elvárások és egyebek miatt, hogy az ő szemében szakmailag lehet hogy rendben van a film, de száraz neki mint a sivatag, nem nyújt semmi újat, vártat, jót, mindig ugyanaz.

  7. na most akkor ez is olyan lett, hogy mást igér a trailer, mint amit aztán a film nyújt? a hideg kiráz az ilyenektől…

  8. Tényleg nem előttünk öregedett meg és újra azt a kemény arcot próbálja hozni Gibson, amit már egy évtizede próbálgat magára.

    Nem a kultikus hőst, aki akaratlanul, talpraesettsége által válik többé egy kíméletlen világhoz alkalmazkodva, akár Max. Nem a sérült lelkű vagányt, aki hatékonyan kitanulta a pusztítás mesterségét, de sohasem szűnt meg az igénye a barátságra, maró humorra, mint Riggs őrmesternek.

    LEHET SPOILEREK

    Gibson itt ebben a filmben újra a szótlan, de betyártartással rendelkező Porter, a Hazafi szeretteiért mindenen átgázoló édesapja és a We Were Soldiers tiszteletet parancsoló katonája próbál lenni egyszerre. Ezek esszenciájából gyúrná filmre hosszú idő után új karakterét.

    Barázdáltabb lett ugyan ehhez a mutatványhoz, viszont még mindig azzal a visszafogottsággal, elfojtással áll neki a szerep eljátszásához, ami a fenti felsorolásban egy-egy alkalommal működhetett, mert elhelyezték a történetben, nemegyszer a történelemben. Az Edge of Darkness azonban nem teszi meg ezt a szívességet, itt ő a mozgatórugó, akit végig szemmel tartunk a központi cselekmények alakítójaként, a bosszú beteljesítőjeként. Elindítják az útját a tragédiával, de onnantól kezdve nem a főszereplő reagál az eseményekre éppen neki kéne a dühével alakítania azokat.

    Gibson valahogy nem tudja eléggé szuggesztíven megteremteni ezt a figurát, nincs olyan matt, durva és szikár jelenléte, amit Bronsonnak, Lancasternek, Eastwoodnak kézzelfoghatóan. Sajnos ezeknek a színészlegendáknak a szerepmodelljeit igyekszik felidézni a filmben. Gibson bosszúálló figurája csak belesétál a cselekménybe, még akkor is, ha azt ő maga alakította így és nem uralja színészként azt, pedig minden figyelmünket rá szegezzük.

    Campbell korrekt rendező, a történetben viszont nincs olyan csavar, amely kiemelné az átlagból, az akciók rutinszerűek, jók, de nem szegezik székhez a közönséget iramukkal esetleg feszültségükkel. Sokszor látott fogások láthatóak újra és az egyszerűség itt most nem erénynek hat. A rendező főszereplőjét sem képes irányítása alá vonni, inkább szabadon engedi, ezt pedig nem egy ilyen típusú bosszúfilmben szabadna megtennie.

    Mel Gibson jó színész, legjobb alakításait azonban mindig erős, karakterközpontú rendezők együttműködésével, egyenrangú stáb közreműködése mellett hozta ki magából. Ha átgondolom, mely filmjeiről írhatom le, hogy azokban több volt karizmatikusan népszerűnél és felnézhettem rá, mint színész, egy karrierjéhez képest szűkebb listát kapok.

    Az Edge of Darkness nem szerepel ebben a felsorolásban, nálam csupán 6/10 az értéke a profi elkészítés, de a valódi lehetőségei elszalasztása miatt.

    Jelenleg, aki Mel Gibson legjavára és legjobb alakításaira kíváncsi, szerintem ezekből induljon ki:

    A veszélyes élet éve (1982)

    Maverick – Halálos póker (1994)

    Váltságdíj (1996)

    Rövid lista, ki-ki hiányolhat belőle nem egy filmet, szerintem ezekben viszont minden benne van, amely miatt Gibson emlékezetes számunkra.

  9. Rövid lista, ki-ki hiányolhat belőle nem egy filmet – ez a rész gondolom nem tűnt fel.

    Alakításaiban vettem számba a filmjeit és szerintem a Rettenthetetlen a legjobb rendezői munkája és nem a legnagyszerűbb színészi szerepformálása. A Halálos fegyvert ki sem hagyom igazán, a hozzászólásom elején szerepel. A három filmbe, amit kiemeltem szerintem beleviszi minden tehetségét és stílusjegyét, amelyet szerethetünk és értékelhetünk Gibsonban. Az Én véleményem alapján ezidáig ezekben nyújtotta legjobb színészi teljesítményeit, ha valaki máshogy gondolja arra minden joga megvan.

  10. Nem szemrehányásnak szántam az előbbi kérdésemet, ha úgy vetted esetleg, nem úgy gondoltam.
    Én azon a vélemyényen vagyok, h ő minden olyan szerepet maximálisan teljesít, amiben 1 összetett karakter van és az igaz, h ezek a karakterek nagyon is óriási precizitást igényeltek, amiket felsoroltál.
    A Váltságdíjban az odítozós telefonos jelenet az Oscar-díjért kiáltana. :D
    A Rettenthetetlen és az arcnélküli ember voltak a legnagyobb alakításai.

  11. Nálam Gibson a Rettenthetetlenben tetszett a legjobban.
    Vígjáték kategóriában a Maverick.
    Amit viszont nem volt említve az az AIR AMERICA ami szerintem minden téren(alakítás,film,stb.)messze jobb a Váltságdíjnál és a Visszavágónál!
    A veszélyes élet éve remek volt ellentétbe ezzel Edge of Darkness című kliséhalmazzal ami kb.6/10 körül mozog és 1-szer néhető.

  12. sajnos ez gyengus lett. Gibsont beleteszik kedvenc hintájába, amit számtalanszor láttunk már a legkülönbözőbb körítésekkel. Rettenthetetlen, HalálosFegyver2, Hazafi, Visszavágó, vkijét megölik, ezért mindenhol a bosszú miatt megy előre. a bibi az, hogy ezt a hintát most nem tudták belökni, ennyi. nincs súlya egy idő után a történteknek, és sajnos symor kollegával egyetértve mondom, hogy Gibsonnak most köze sem volt az igazi nagy visszab@szós nevekhez, mint Bronson, Eastwood, vagy akár a nem régi Neeson karakterhez. nem volt tűz benne, de még láng sem, és ez vonatkozik a filmre is. ezt leszámítva korrekt iparos meló. 6/10.

  13. Én egy Taken szintű aprítást vártam a trailer alapján, így sajnos csalódtam a filmben. Elvonatkoztatva az akció hiányától, voltak részek, amik jók voltak, de összegében számomra unalmas volt. 6 pontot adnék rá.

  14. Először szinte katatóniás, aztán egy öreg – kissé fafej – profi rendőr. Nem, a dühe nem lángol, legalábbis kifelé. De rohadtul szívszorító a kínlódása, és tudom, az ilyen, mert amikor a nagyobbik lányunk másfél évesen elég komolyan beteg volt, és néhány hétig nem tudtuk, hogy miért, meg hogy mi lesz, az eléggé hasonló volt. Próbálsz normális és ésszerű maradni, valahogy’ elfoglalni magad, elviselni a barátok jóindulatú segíteni akarását, de… de nem megy, az sem megy, és mégis muszáj tartanod magad. Pokoli.
    Továbbá nem éreztem vontatottnak, annál is inkább, mert a ma “divatos” kézikamerás, rángatott, gyors vágásos (és/vagy) filmekkel tele van már a cipőm. Ott megvezetnek, közben nincs időm gondolkodni a sztoriról, itt volt. A történet maga, az meg olyan amilyen, ha jól mesélik, nem akkora baj, ha hasonlít más mesékre.
    Szerintem nézhető. … és még valami, ez nem kritika volt, hanem vélemény. Nem mindegy, a kritikusokat ugyanis szintén nem szeretem, mert az manapság felvállaltan vagy nem, szinte csak a hibák kereséséről szól, ilyen meg attól tartok, csak “beteg” emberek tesznek… :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.