Mulan (2009)

A kínai történelem elég terebélyes palettájáról szemlélhettem meg egy újabb művet, melynek a történetét már régebbről is ismerheti mindenki, de tudtommal ez eddig a legjobb feldolgozás. Hogy ezen történet hősnője valóban élt-e, azt nem tudni, egy vers maradt fent csak, mely azt jelzi, hogy van valamilyen alapja, de inkább csak egy mese, no de ezt vitassák meg a történészek. Mindenesetre ez a film nem mese, legalábbis úgy semmiképpen, mint a Disney feldolgozás.

Az említett hősnőnk Hua Mulan, aki – lévén a családban nincs fiúgyermek – beteg apja helyett vonul be a háborúba, férfinak álcázva magát, egyrészt, mivel nem akar apjára szégyent hozni, másrészt mert a katonák közé nő még csak be se tehetné a lábát. Mivel tehetséges harcos, hamar felküzdi magát a ranglétrán, és tábornokként harcol a Wei Birodalom zászlaja alatt a rouranok ellen. Persze, nem csak az ellenséggel, de saját félelmeivel is meg kell küzdenie azon 12 év alatt, míg a háború tart. Talán azokkal többet is küzd, mint az ellennel.

Wei Zhaót először 2 éve láttam a Painted Skinben, már akkor megszerettem, tavaly pedig a Red Cliffben volt hozzá szerencsém. Itt is remekül játszott, amit remélem újabb díjjal jutalmaznak meg idén, hiszen jelölték ezen film főszerepe és a Red Cliff második részének mellékszerepe miatt is Hong Kongban. Szerintem mindkettőt megérdemelné, de majd áprilisban kiderül, hogy a díjat kiosztók hogyan vélekednek erről.

Mellette szintén a Painted Skinből ismerős Kun Chen főszerepel, Wentai tábornokként. A rouranok vezéreként pedig Jun Hut láthatjuk brillírozni, aki a már szintén említett John Woo filmben tűnt fel. Hogy ne csak ezt a két filmet említsem az utóbbi évekből, valamikor majd megnézem a The Founding of a Republicot is, amiben szintén mindannyian szerepelnek, de jelenleg még nem tudok róla nyilatkozni.

Some say, travel too far and you’ll forget your home;
Kill too much and you’ll forget yourself.

Mint említettem, jócskán van a scriptben lelki vívódás is, és sokszor ez jön az előtérbe, a csaták csak másodlagosak, hiszen Mulan mindvégig nő marad inkább, mint harcos. Ezért nem is nagyon ügyeltek rá, hogy túlságosan megpróbálja álcázni magát férfiként, pusztán szimpla tényként elénk tárták, és kész.

Akadt bőven dráma a filmben, a háborút a maga sötét valójában tünteti fel, mégsem tudtam utálni, mint magát a műfajt úgy általában. Azonban emellett a csaták is rendesen be voltak mutatva, bár megint csak hozzáteszem, nem volt benne túl sok. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy megnéztem, egy szép film volt, és tőlem kijár neki a 8/10-es pontszám.

Mammut
írta
2010. 02. 26. 18:05
megjelenés
7
hozzászolás


7 hozzászólás a “Mulan (2009)” bejegyzéshez

  1. A nézésre adott a lehetőség, ezidáig inkább kedvem nem volt hozzá, de kap egy esélyt, valamelyest meghoztad hozzá a kedvem.

  2. SPOILER!

    Megnéztem, nagyon tetszett, két problémám van csak vele:
    – az indokoltnál jóval többször sírnak benne
    – kiszámítható volt, hogy ennek is az lesz a premisszája, hogy “Az egyén feláldozza személyes céljait a NAAAGY Népi Kína érdekében”

    Ezeket leszámítva jó volt.

  3. Nukleáris Tél:

    SPOILER

    igen, ez tényleg sokszor megesik náluk :) és nem csak a hazáért, sok wuxiában akár még a mesterért is :)

  4. hát a csatajelenetek nem rosszak ,de szerintem egy kicsit csöpögös -a mese sztorija szerintem jobb

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.