Get Him to The Greek

Aldous Snow 10 évvel ezelőtt hatalmas koncertet adott a Los Angelesi Greek Theaterben, az évforduló megünneplésére pedig mi lehetne alkalmasabb, mint egy másik koncert? Az eseményre a kiadó lótifutijának kell elkísérnie a szét- és lecsúszott sztárt, de ez nem lesz sima ügy… Nagyjából erről szól ez a majdnem tökéletes blockbuster-szórakozást nyújtó film, meg még sok minden másról, amit majd mindenki megnézhet saját maga – majd valamikor. Én meg kényelmesen hátradőlök és fogadom az irigykedő szitkozódásokat (gonosz kacaj).

De komolyabbra forditva a dolgot: ilyen az, amikor valaki meglátja a lehetőséget és lecsap rá, de úgy, hogy végig is gondolja előtte. A Greek nagy kérdése ugye az volt, hogy a Sarah Marshall legjobb mellékszereplője elbírja-e a főszereplővé válást, vagy a Russell Brand által alakított Aldous Snowban tényleg csak annyi potenciál volt, amit már kihasználtak. E kérdés megválaszolásához viszont mindenkinek magába kell néznie, és ott keresni a megoldást. Ha a Sarah Marshallban idegesítő volt “az utolsó igazi rocker”, itt még inkább az lesz, de ha tetszett a figura… Gondolom világos, hová akarok kilyukadni ezzel.

A gondolatmenet kiterjeszthető Russell Brandre is, mert ugye valamennyire a való életben alakított szerepét hozza a karakterben is. Nekem egyébként régebben elég taszítónak tűnt, de pár interjúban és talk show-ban megnézve kiderült, hogy a külsőségeket leszámítva teljesen értelmes, kedvelhető figura, és ugyanez elmondható a filmbeli karakterről is. Azért Brandnek nem egyedül kellett szembenéznie a kihívással, a rendező-forgatókönyvíró Nicholas Stoller behozott egy igazi nagyágyút is a képbe az ötszörös Oscar-díjas Jonah Hill személyében. Hill pedig ismét brillírozik, tényleg megrázó hitelességgel alakítja az özvegy apát, akinek lányát egy brutális rablótámadás során… Ja nem, ez egy másik film 2030-ból. Az viszont igaz, hogy elég jó párost alkotnak Branddel, ez utóbbi harsánysága ellenére is egyenrangúak (vagy mindketten a másik sidekickjei) maradtak. A többieket nem sorolom fel, mindenki remek volt, de mindenképpen meg kell említenem Rose Byrne-t is név szerint, aki remekül hozza a mostani popzene p-namutogató képviselőinek karikatúráját.

A film közel sem tökéletes, de visszagondolva hibaként csak azt tudnám említeni, hogy a majdnem két órás játékidő ellenére is rövidnek tűnt, simán elviseltem volna még néhány extra jelenetet. A plakátokon egyébként jó nagy betűkkel hirdetik, hogy ez az idei év Hangoverje, ami kivételesen nem rossz párhuzam, de szerintem a Get Him to the Greek bőven fölé is megy az említett tavalyi sikernek.

Get Him to The Greek értékelése

Bár a Greek készítői részben ugyanazok, akiknek a helyenként briliáns Forgetting Sarah Marshallt is köszönhettük, a két filmnek a popsztár karakterén (és egy pár másodperces Kristen Bell cameón) kívül nincs köze egymáshoz. Ez a film ugyanis egy igazi pörgős, gyors tempójú trip, sok-sok illegális hangulatfokozó szerrel és még több káromkodással, hogy a fiataloknak is jó legyen. Részemről simán kiosztok rá 8 pontot és remélem, hogy a dvd- és blu-ray kiadványokon az összes filmbeli klip rajta lesz teljes terjedelemben.

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.