Eredet (Inception)

Néha meginog az ember Hollywoodba vetett hite, aztán jön egy ilyen Inception kaliberű film. Lehet akkor is ezt írnám, ha nem tetszett volna, lehet, hogy nem. Jó látni egy nagy költségvetéssel kidolgozott ötletet. A kisebb filmek is remekelne, ott nagyobb a szabadság, de sosem fognak feltekerni bennük egy várost. Vagyis ez így nem igaz, fognak, csak még sokat kell csökkennie addig a technológia árának.

várostekerés az Incepcion-ben

A történetről annyit akarok mondani, hogy a nagyja álomban játszódik, így teljesen elszállnak vele. Nem LSD sokszínes módon, de néhány mindennapi szabályt gyönyörűen áthágva. Ennyit elég tudni, sajnálom ha részletesebb “spoilermentes” kritikákba botlottál, mert minden rombolja az élményt.

Inkább arról regélnék, hogy mennyire állat, amikor 50-60 percen át pörög a pulzusod és utána megérkezik a katarzis: nagyon. Furcsán indul be a film, de ahogy haladunk beljebb, úgy lesz egyre megragadóbb. Beránt egyszerűen, pedig rosszkedvvel ültem be, valami közepes hatású filmet most nagyon nem tudtam volna élvezni, de szerencsére az Inception nem olyan.

Viszont az a helyzet, hogy ismét egy film, amiben a kamerarángatós akció maximum az átlagos szintet üti meg. Később ezt ellensúlyozza Nolan, de eleinte, a valóságban játszódó akciójelenetekben megpróbálta ő is a shakycam dolgot, nem is sikerült kiemelkedőre. Bár ez nyilván a vágón is múlott. Ez van, továbbra is Greengrass és talán Berg területe maradt ez, náluk tényleg működik. Szerencsére nincs nagyobb gond, nem vesz el sokat a film élvezetéből azért, mert ahogy említettem, később Nolan egyszerűen tudja mivel ellensúlyozni.

A színészeket nem fogom most külön éltetni, talán Cillian Murphy érdemel egy kiemelést, de egyszerűen neki volt érzelmi töltésileg a leghálásabb szerepe, amit szerencsére tudott is hozni. Leo szokás szerint jó, ez már rég nem kérdés szerencsére. Ami itt még pozitív itt, hogy kifejezetten rossz alakítás sem akadt.

A vége előtt még egy külön pirospont a zenének. Egy apróság mennyit számít: az a hang ami az első teaserben volt, az végig fel-fel tűnik, dobva mindenen. Mellé még egy zseniális, bár nagyon ismert, Piaf számot is választottak a koktélhoz, és egyszerűen nem lehet rossz szavakat használni végül rá.

Eredet értékelés

Olvastam, hogy intelligens blockbuster jelzővel illették, ami illik rá, de nyilván nem ez lesz a filozófia következő szintje, a köldöknézés is elmarad, nem kell annyira nagy dolgot várni ilyen szempontból. Egyszerűen intelligensebb, mint bármelyik nagyköltségvetésű film idén. Filóztam, hogy a kamerarángatás miatt 1 pontot elvegyek-e, de nem, ez fantasztikus moziélmény volt, 10/10 jár neki.

Itt szólnék, hogy a kommentek olvasását nem javaslom olyanoknak, akik meg akarják nézni a filmet. Bár mindenki igyekszik majd jelölni a spoilert, de akkor is, már így is túl sokat tudtok.

513 hozzászólás a “Eredet (Inception)” bejegyzéshez

  1. vicces, hogy ez volt az a film, amiben nem tudom, hogy mit lehetne elspoilerezni:) nem hiszem, hogy nagyon zavart volna az, ha tudom, mi a sztori. de így, anélkül, hogy egy snittet is láttam volna a filmből, hogy egy szót is tudtam volna a sztoriból, baromi jó felfedezés volt. minimum 9-es. a második kilences az elmúlt egy évben.

  2. ja. kameramozgatás. nekem fel sem tűnt. mondjuk általában nem szokott feltűnni, csak utólag olvasom, hogy valakit zavart, de itt meg is lep, hogy volt zavaró momentum.

  3. Azért 10/10…sok minden volt ez a film, de nem tökéletes filmélmény. A színészgárda és az alakítások igen jóra sikerültek és a történet is egyedi és szórakoztató volt. Rég nem láttam ilyen jó filmet, mégis azt kell mondanom, hogy 10/10-el nem szabad csak így dobálózni.

  4. Nálam is 10/10
    2 napja láttam de még mindig ez a film jár az eszembe….
    Történet,látvány,színészek,zene….és a vége….vaúúúúv:)

  5. ezzel énis így vagyok, márcsak azt várom mikor megyek el megnézni más ismerősömmel is a filmet..
    a zene isteni, Arthur folyosós jelenete utóbbi évek legjobb cucca, a film vége pedig priceless.
    tízpertíz

  6. Kritikusan 9/10, de a 10et is odalehet adni neki!
    Az utolsó óra eseményei, illetve ahogy azt elénk tárják, az hihetetlenül tetszett.

  7. Szerintem se lett tökéletes film mivel pl kiemelkedő színészi játék nincs a filmben nem úgy mint Nolan előző filmjeiben Pl Heath Ledger ugyebár. az érzelmi töltetet pedig pl Dicaprio feleségénél nem éreztem erősnek. A többi esetben igen Dicaprio esetében illetve az ő részéről és Cillian Murphy részéről igen.
    Látványos és vna mondanivalója a vége hasonlóan a tökéletes trükkhöz (2 féle teória) teóriák gyártásra adhat okot a neten vagy 5-6 féle kering az Eredethez.

    95%

  8. “Azért 10/10…sok minden volt ez a film, de nem tökéletes filmélmény.”

    hmm, ez érdekes megközelítés, mert szerintem nem lett 10/10 a film, de tökéletes filmélmény volt.

    (az ugye megvan, hogy human nem a te véleményedet írta ée, hanem a sajátját?:)

  9. Human sem mondta, hogy tökéletes – a 10/10-es értékelés nem jelent tökéletes filmet.

  10. Talán SPOILERES:

    Tényleg faszagántos film, de egy ennyire a logikára épülő alkotásnál mindig kritikusabb az ember a logikátlanságok iránt, márpedig itt akadt jópár. :) De ügyesek voltak, mert amint felütötte a fejét egy-egy kifogásolható bukfenc, rögtön el is terelték a figyelmet róluk. A másik, ami nem tetszett, az a véletlen szerepe. Vagy lettek volna gagyibb ellenfelek vagy vegyék életszerűbbre a dolgokat – itt jöhet mindenki azzal, hogy na de egy álomban?!, de ez nem mentség -, mert főleg a taxis és a kisbuszos jeleneteknél ilyen tápos ellenfelekkel szemben képtelenség elhinni, hogy csak az öreg sebesül meg. Ami rohadt jó, hogy nem volt blur sehol. :) Én egy 9-est adnék rá, nagy élmény volt.

  11. Erős 6-os. Az ötlet alapvetően tényleg jó, és a látvány is fasza, de az akciójelenetek (különösen a pusztakezes bunyók) szörnyen unalmasak voltak (kivéve a poszt 2. képén is látható), emellett nagyon vérszegények (a szó szoros értelmében).

    SPOILER
    Volt benne még egy fasza kis logikai hiba. Amikor Szájtót meglövik, még csak az első szinten vannak. No, ha ott meghal, akkor a nyugtató miatt ugye nem tudna felébredni, csak úgy (valós időben) 8 óra múlva. Ezt, mivel az első szinten vannak, csak hússzal kell megszorozni, ami ugye kevesebb, mint egy hét. Kétlem, hogy ennyi idő alatt szegény Szájtó megőrült volna ugye. Ehelyett bölcsen úgy döntenek, hogy rángatják magukkal tovább, így kockáztatva azt, hogy szerencsétlen tényleg egy életet éljen le valahol máshol. Ezt most Nolan keretmániája miatt kellett?

  12. hahakocka:Az,hogy kiemelkedő szinészi játék nincs a filmben talán annak tuddható be,hogy itt mindenki hozza a szintet míg a dark knight-ról ez sztem nem elmondható.Oda akarok kijukadni,hogy Ledger azért volt kiemelkedőbb Leo-nál mert az inception-ban sokkal jobb a többi mellékszereplő mint a tdk-ban.Szóval igen,Ledger tényleg kiemelkedő volt csak nem mindegy mihez/kikhez képest.

  13. Tökéletes film szerintem nem létezik,annak ellenére hogy ez nálam is 10/10 lett.A 10/10 szerintem inkább az élményfaktort szimbolizálja,ami csak nagyon kevés esetben üt ennyire mint ebben a filmben.

  14. Nagyon jó volt, régen szórakoztam ilyen jót moziban, de én egy icipicit többet vártam. verbálisan kevés vagyok viszont ahhoz, hogy megfogalmazzam mi lett vna az a több. lehet, hogy a több hónapos hype-olás miatt és mert nagyon vártam, nemtom. Na mind1.

  15. Az értékeléssel magam is egyetértek, de maga a cikk nem tetszett. Tényleg fehér holló, hogy Human írásai közül nem tetszik valamelyik, de ez most olyan semilyennek tűnik. :-/

  16. 10/10 így minden spoiler nélkül :)
    Jó alaptörténet, remek kivitelezés, faszültség teremtés fantasztikus ismét, Látvány gyönyörű, megvan az aranyos főszereplő kiscsaj is :), DiCaprio szárnyal…etc Pazar film lett!

  17. Mikor kijöttem a moziteremből a legelső ami eszembe jutott az,hogy hosszú idő után végre egy film ami méltó ahhoz,hogy bekerüljön a top10-be,de a top5-be is.

  18. amúgy kicsit kiegészítve hozzászólásomat Gico-hoz hasonlóan nekem is hiányzott/hiányzik belőle vmi, mondjuk így is jár a 9 pont, rosszabb esetben 8,5 :)

  19. Spoileres lesz.

    A végén, hogy került Leo megint a vízbe? Elméletileg ugyanazon a szinten maradt, és akkor hirtelen a házból odakerült?

  20. Én leginkább úgy jellemezném ezt a filmet, mint a jó bort, minél öregebb, annál jobb. Én csütörtökön láttam a filmet, és minden eltelt nap után egyre inkább hatása alá kerülök, ha eszembe jut a film.
    És igen, amit Human és mások is kiemeltek, Hans Zimmer megint alkotott, bár ez az OST-je inkább azok közé tartozik, melyek tényleg a filmmel együtt érnek el maximális hatást, az egész albumot magában hallgatva annyira nem üt. De pl. a Time című tracket, ami ugye az utolsó 4 percben megy le a filmben, azt már vagy 100-szor meghallgattam azóta, és remekül illik a végkifejlethez.
    Én sem mondanám tökéletesnek, ahogy mondták, “valami” plusz hiányzott még belőle, de bőven az elmúlt év egyik legjobb filmje a Kick/Asst megelőzve.

  21. Jó volt végre úgy végig nézni egy filmet, hogy a felfokozott várakozás miatt nem csalódtam a végére.
    Fogta az elvárást, és simán megugrotta.
    A vége meg így tökéletes, teljesen el tudom fogadni.

  22. SPOILER:

    Nu engem is érdekelne a vége? Caprio , hogy kerül a vízbe? és, hogy jönnek vissza onnan? és miért csak saito öreg? és a kislányok a legvégén csak jelzésértékűen voltak ugyanabban a göncben vagy álom volt az egész? (tudom, hogy ez sosem derül ki, mert pont az a csattanó, hogy most akkor mi van) :)))

    9/10 de csak mert pár akció a kamerán kivül történik 13as korhatár…

  23. Ahogy human is írta “pulzus pörgés” na az van. Szívritmus szabályzóval kell ülnöm Nolan következő filmjére. Ebbe Hans Zimmer-nek is szerepe volt(ja és szerencsére a szinkront sem baszták el szerencsére a hangmérnök is lehet mondani hogy prof munkát végzet).
    na mindegy.
    Mindent a hibáival kell szeretnünk, tökéletesség nekem nem kell az már nagyon mű számomra.

    És én így szeretem ezt a filmet ahogy van 10/10

  24. Óriási élmény volt, végigizgultam az egész filmet, tényleg nagyon magas fordulatszámon pörög. Imádtam, ahogy Nolan a filmben felvetett teóriákat erre a gyorsan szálló 2,5 órára tézisként tálalta nekünk, és én be is kajáltam ezer örömmel.
    9/10 lenne igazából, de az, hogy a mai filmgyártásban egy ilyen vállalkozáshoz ennyi pénzt adjanak, megcsinálják, és a maga nemében tökéletesre csiszolják, és berakják a nyár kellős közepébe, nos ezek a tényezők megérnek egy plusz pontot, és egy maximális értékelést. Köszönjük Nolan, hogy a twilighterek és a tranformersek világában ilyen filmeket adsz nekünk.

    10/10!

  25. Tegnapelőtt néztem meg a filmet, és még mindig el vagyok képedve! Teljesen megérdemelt a 10/10, kategóriájában abszolút kiemelkedő! A második képen lévő akciójelenetet pedig sokáig fel lehet majd emlegetni. Nálam ez a film most jó ideig viszonyítási alap lesz. Holnap meg is nézem újra azt hiszem:)

  26. SPOILERES:

    Hát nekem is egy élmény volt, de én bíztam Humanban hogy megemlíti mennyire nem kellett oda az a Leo csaja. Egyszerűen idegesített, semmi értelme nem volt bele tenni, miért kell mindenhova valami hülye romantikát belerondítani. Lehetett volna más miatt is lemenni a mélybe, mér kell mindig picsát.

    Na mindegy, a másik meg ami nekem klikkes, hogy amikor Leo a közepefele a 2. szinten mondja Fischernek hogy azért nem emlékszik a valóságra álmában, mert az álmunkra se nagyon emlékszünk.. na akkor ők hogy tudták végig a 3. szintig a tervet kristálytisztán… de ha mégis kristálytisztán tudtak róla, akkor meg mi a francnak kellett vacillálnia Leónak azon hogy “JAJ MI VAN HA MÉGIS EZ A VALÓSÁG ÉS AZ A CSAJOM”
    De még így is nagy élmény volt, azt tudom mondani. Tökéletes meg nem lehet egy film! :D

  27. Az év legjobbja számomra. .) Tényleg nagyon ott van a film. 10/10, ahogy írtátok.

  28. Dennis:
    Azért tudják a kristálytisztán a tervet mert gyakorolták. Mert Leo is megmondta hogy csak sokéves gyakorlattal tudunk visszaemlékezni az álmainkra ergó több éves gyakorlás után az álomban is emlékezhetnek a valóságra, legalábbis szerintem :D És hát a filmben nem kezdőket alakítanak hanem a legjobbakat tehát megvan a többéves”tapasztalat”

  29. Hát ehhez az íráshoz nincs mit hozzátenni: egyértelmű 10/10. A hajtógatós-magyarázós jelenet zseniális volt (aki látta, érti). Na, akkor még meg kell nézni párszor moziban, majd jöhet a DVD :D

  30. lordviktor:

    Na ez az.. erre irtam hogy akkor mi a francnak kellett neki rágódni amikor pl mesterlövész pisztollyal simán leszedhette volna az exét. Azt még az a fiatal építészcsaj még segit is neki hogy “az nem az – az nem az”
    “Leo: de ha mégis? :/ ” ÁÁhhh ez nagyon felmérgelt. Tök hülyeség ez. Na de hát Dikáprió nem létezhet romantikus szál nélkül.

  31. Most is a soundtrack-jét hallgatom egyszerűen lélegzet elállító ahogy közbe be beugranak a hozzá kapcsolódó képsorozatok a fejembe.

  32. DENNIS:
    SPOILER

    Hogyan ne kellett volna LEo csaja a filmbe??? Az egész érzelmi töltetét az adta a filmnek, anélkül egy szimpla átlagnál okosabb akciófilm lett volna… Mit ér egy film ha nem tudod beleéllni magadat a szereplők helyzetébe. Nulla katarzis lett volna ez az érzelmi szál nélkül, nem beszélve arról h a film egyik legnagyobb twistje is a kettőjük kapcsolatából ered. Amugy no offense, de ez az a fajta romantika volt, ami izlésesen, és nem rontva, hanem javítva a filméményen kerül bemutatásra.
    Különben minden szinten írtózatosan nagy filmélmény az Inception, csak 2 óra után az ember kicsit elfárad már a gondolkozásba h most mi merre meg hogyan… A drámai töltet nélkül egy nagy agyzsibbasztás lett volna (persze lenyűgöző módon persze :)). Különben télleg hatalmas a zene. A színészek nagyon ott voltak, egyik se lenyűgöző, de mind átlag feletti teljesítménnyel. A poénok hihetetlenül jól voltak időzítve, és nagyon feldobták a filmet ahol kellett… És sztem amiatt volt kiemelkedő az egész dolog, mert végre láthattuk, h mien az amikor az akció csak storyline továbbhaladását szolgálja és nem fordítva. Komolyan sokszor volt az az érzésem, h: “oké most már lövöldöztek eleget nem érdekel menjünk tovább…” :) De attól függetlenül az a rész se volt semmi, csak egy ien story mellett hát… 10/10 Egy ideig nem látunk iet.

  33. dennis , te tényleg egy hülye vagy. az egész film szinte a kettőjük kapcsolatára épül, a legtöbb feszültség és érzelem abból adódik, hoyg ott a nő…

  34. Dennis:

    SPOILERES:
    Szerintem ez eléggé visszatetsző dolog volt tőled, hogy egy nőt szimplán “picsának” neveztél. Egy teória szerint ugyanis Cobb álmodik, és Mal maga az extractor, aki szeretné őt felébreszteni ebből az álomból, tehát az egyik legfontosabb szál a romantikus szál. Másrészről azt is tudjuk mindannyian, hogy kijelentéseddel ellentétben Leo igenis létezik romantikus szál nélkül. Ezt csak azok nem tudják, akik még mindig a Titanic-nál vannak leragadva, és nem látták a Viharszigetet, Aviátort, vagy a New-York-Bandáit.

    A film amúgy nekem nagyon tetszett, 10/10, és sok véleménnyel ellentétben szerintem van tökéletes film: amiben minden a helyén van, tökéletes módon (zene, vágás, stb.) Az már más kérdés, hogy kinek mi tetszik.

  35. azért a 10/10 kicsit erős, moziélménynek valóban kiváló volt, de filmélménynek aligha. döcögősen indul (konkrétan onnantól kezd csak érdekes lenni, hogy bemennek), és a végén is elmarad a katarzis. a közepe azonban tényleg mindenért kárpótol!

    humannek abban viszont igaza van, hogy még akkoris képes berántani, ha rossz kedvvel ülsz be rá. ezért mindenképpen ott a helye az imdb top250-ben, ellentétben a tdk-val. 8/10 és sok ilyet még idén!

  36. eric:
    egyetértek:)

    Amúgy meg néha azért magunkba is kell néznünk, és akkor észrevesszük, hogy néha túl nagyok az elvárásaink, és hiába kapunk olyan tökéletes filmeket, mint az Inception, hibákat keresünk benne, de rá kell hogy döbbenjünk, hogy olyan film, ami az elvárásainknak talán megfelelne, nem is létezik. Persze, ha valaki sok filmet látott már, akkor ez a “szindróma” csak velejárója az egésznek, pláne manapság, a Transformeres, Avataros időkben.

  37. az év egyik legjobb filmje.
    de nálam csak 8/10. 1 pont minusz mert a közepén nagyon leült a film, egy-két pillantra még be is aludtam (igaz, elég fárad voltam). még egy minusz pont a pocsék szinkron miatt. nem is értem mi indokolta, hogy szinkronizálják, mert a besorolás nem…

  38. Irtam hogy lehetett volna akármi más, szülők, rokonok, vagy azok a gyerekek tényleg jók voltak.

    Nem lehurrogni kell, hanem mondja meg valaki ha olyan tapasztalt, meg profi volt már Leo hogy még a 3. szintű alvás után is tudta a tervet, akkor miért nem tudta hogy a excsaja is csak egy álom.

  39. “nem is értem mi indokolta, hogy szinkronizálják, mert a besorolás nem…”

    ami sok embert érdekelhet, szinkront kap. szinte csak a szinkronos film a sikerfilm.

  40. nyílméregbéka:1. Pont a közepe volt a legjobb,az a te hibád hogy egy ilyen filmre fáradtan ülsz be. 2.Arról nem a film tehet ha egy szinkron rossz,főleg úgy,hogy ez a szinkron még a tűrhető kategória volt.

  41. “hogy megemlíti mennyire nem kellett oda az a Leo csaja. Egyszerűen idegesített, semmi értelme nem volt bele tenni, miért kell mindenhova valami hülye romantikát belerondítani.”

    egyrészt nyugi, majd ha eljutsz oda, hogy romantika legyen az életedbe, nem fogod hülyézni, másrészt romantika?? ő nem azért volt ott, mert romantika. másrészt pedig ez volt a film legfontosabb eleme, enélkül nem lett volna film.

  42. Télleg akartam kérdezni (mert én felirattal láttam) akik szinkronost néztek, h ugy objektízve mien a szinkron 10-ből kb?

  43. Dennis:

    ha láttál már igazán romantikus filmet, vagy ha valaha életedben volt már részed romantikus élményben, akkor tudhatnád, hogy Cobb azért bizonytalanodott el, mert ha van egy halott szerelmed, akármilyen profi is vagy, mindent megtennél azért, hogy visszakapd. Akármennyire lehetetlen is, akármennyire profi vagy, a legkisebb kapaszkodó is elég lehet ahhoz, hogy meginogj.

    remélem, egyszer majd megtudod.

  44. Nálam “csak” 9/10, mert kicsit megbomlott a történet-karakter kibontás egyensúly az előbbi javára. Nolannek azért volt jobb filmje, a Memento és a Prestige mindenképpen, de nekem még a TDK is jobban tetszett.
    És ez mutatja meg, hogy mekkora zseni ez az ember, hogy ennek ellenére is rohadt jó filmnek tartom. Okos, látványos és elgondolkodtató.

    Én az akcióknál épp azt vettem észre, hogy nagyon sokat javult Nolan. Most már nem csak foltokat láttunk és nem másodpercenkénti kapkodó vágásokkal akarta a dinamizmust érzékeltetni. Az Inception akciójelenetei már egy ezen a téren is gyakorlott rendező munkái.

    SPOILER

    Cunning Linguist
    “Amikor Szájtót meglövik, még csak az első szinten vannak. No, ha ott meghal, akkor a nyugtató miatt ugye nem tudna felébredni, csak úgy (valós időben) 8 óra múlva. Ezt, mivel az első szinten vannak, csak hússzal kell megszorozni, ami ugye kevesebb, mint egy hét. Kétlem, hogy ennyi idő alatt szegény Szájtó megőrült volna ugye. Ehelyett bölcsen úgy döntenek, hogy rángatják magukkal tovább, így kockáztatva azt, hogy szerencsétlen tényleg egy életet éljen le valahol máshol. Ezt most Nolan keretmániája miatt kellett?”

    Tévedsz. Bárhol halt volna meg, a “váróba”, a “limbo” állapotba kerül, ami a tudatalatti szintje, és ott évtizedeknek érzékeli az időt. A cél az volt, hogy addig életben tartsák, amíg fel nem ébred, hogy ezt elkerülje.

  45. a memento után ez a második olyan film, aminél úgy éreztem, hogy tudott újat mutatni. ahol nem innen-onnan ollózták össze az ötleteket a sztorikat és nagyon nagy élményt jelent nekem. a szereplő gárda is nagyon el van találva, nekem leginkább joseph-gordon levitt és ellen page játéka tetszett. leonardo-ra se lehet egy rossz szavam, pedig őt sajnos nagyon nagyon nem bírom. (hogy finoman fogalmazzak) de nolan kezei között azt hozta ki magából ami a filmhez kellett és ez dícséretes. az is pozitív, hogy nem akarták bepréselni 2 óra alá a játékidőt, ami csak rontott volna a helyzeten.
    már csak abban kell bíznom, hogy majd egy szép díszdobozos (legalább) 2 lemezes extra változatban fogják kiadni.

  46. 9.5/10

    Mestermű! Ennyi! Kész! Egyedül csak a zenét találtam haloványnak. Valaki szólhatna már Hans Zimmernek, hogy ötnél több hangszer is létezik, mert a Batman Begins óta ugyanazokat használja, és már kicsit fárasztó!

  47. Most miért lenne vicc? Nekem egyszerűen fölösleges volt az ex csaj szál. Kész!

  48. Hm. Meg kell néznem még egyszer.
    Nagyon úgy tűnik, hogy velem van a baj.
    Persze mind egyéniségek vagyunk, de eddig nagyjából a személyes értékelésem mindig összhangban volt – ha nem is mindig egyezett 100%ban – a filmbuzi “közhangulatával”.
    Hatalmas várakozás előzte meg részemről a filmet, nagyon tetszett az alapötlet, ígéretes volt minden változó…aztán valahogy az egyenlet végére nálam 7-nél több nem jött ki.
    Sokan említették az akciójeleneteket, nekem a CGI is szemet szúrt egy-két helyen (annak ellenére, hogy összegészében fantasztikus volt – talán épp ezért volt szembetűnő egy-két nagy baki), a színészi játék számos helyen mesterkélt, erőltetett volt.
    A vége pedig egyáltalán nem volt meglepetés sajnos.
    A rengeteg pozitívumot már felsorolták az előttem szólók.
    Legnagyobb sajnálatomra eddig nekem ez nem 9-10-es magasság.
    Pedig úgy ültem be rá, Isten látja lelkem.

  49. Hihetetlenül jó film, ma már az ilyen ritkaság számba megy mindenkinek csak ajánlani tudom.Nálam is 10/10 a vége meg zseniális. Nem tom lesz-e folytatása ,de ennél a filmnél valahogy furán vagyok vele akarom is…meg nem is :D

  50. diceman: jaja különbözőek vagyunk pl nekem a memento nem jött be, de Nolan skáláján ez nem azt jelenti hogy rossz a film csak azt hogy nekem pont akkor abba az időbe azon a helyen nem jött be a cucc de majd még egyszer neki ugrok.
    Am ebből az inceptionból sztem egy trilógia is kifért volna akkora háteret építtet mögé Nolan. De valamiért ezt választották.

    Sokatokban forog most az az érzés hogy menni kellene holnap is megnézni? Messze van még a -dvd -blue megjelenés.

  51. paranoid android

    SPOILER
    Nem tévedés az. A váróba kerül, igen, de az nem önmagában jelenti a sok-sok évet, hanem az alsóbb szintek miatt. Még egyszer: a 8 órás repülőút Szájtónak 160 órát jelentett volna. Nem nagy vasziszdasz. Ez hiba a filmben.

  52. Cunning Linguist

    Spoiler

    Akkor másképp értelmeztük, mert nekem egyértelmű, hogy a halállal belép a tudatalatti szintjére, ami nem egy újabb álomszint, hanem tényleg a “legalsó” elme-lét. És az teljesen mindegy, hogy honnan kerül oda, attól még az időérzékelés hatványozódva van jelen ott.

  53. Cunning Linguist

    SPOILER

    Ezt igazából nemt tudjuk, ugyanis senki nem mond ehhez semmit. Amikor először kiderül, h ha vk meghal, akkor az a váróba kerül, akkor mindenki Yusuf-tól akarja tudni, h az mennyi időt is jelen. Ez a hangárban történik, az első álom- szinten. Erre Yusuf azt mondja, h ő nem tudja, lehet 1 év vagy akár több évtized, kérdezzék inkább Cobb-ot, hiszen csak Cobb-nak van ilyen tapasztalata.
    És itt aztán el is hal a beszélgetés. Tehát nem igazán fejtik ki, hogy ha mondjuk az első szinten halsz meg, akkor tényleg csak pár órát töltesz-e a váróban, vagy évtizedeket, ugyanúgy mintha a harmadik szinten halnál meg (ami Saito estében be is következett).

    Amúgy engem pont ez zavart a filmben, h szerintem azért vannak benne logikai hibák. Nekem úgy tűnt, mintha Nolan direkt homyályosan fogalmazna, nehogy bele lehessen kötni a filmbe, ezáltal jobban ki lehet magyarázni dolgokat. Ha jobban belegondol az ember, túl sok a nehezen megmagyarázható dolog ahhoz h 10/10es film legyen. Az imdb-s helyezése (3. a top250-ben) meg szerintem nevetséges. Ezzel együtt nagyon jó film volt.

  54. Alja, Cunning Linguist:

    Szerintem az a helyzet, hogy bármelyik szinten is haljanak meg, akkor rögtön felébrednek. Végül is, ha belegondolsz, az álmaidban, akármikor halsz meg, felébredsz, ezért ennek ott is így kell lennie. Emlékszem is, hogy talán Yusuf mondott erről valamit. Márpedig akármelyik szinten is halsz meg, akkor rögtön a váróba kerülsz, mert ugye felébredni nem tudsz. És mivel a váró a legeslegalsó szint, ezért kell ott annyi időt eltölteni.

  55. SPOILER!

    Nálam az utolsó jelenettel borult az összes teória, ami a film alatt összejött bennem!
    Nolant klónozni kellene… Top10-be bejutó film nálam…

  56. anthony711

    Igen, de pont ez a kérdés, h a váró mindig a legalsó szint, vagy csak az eggyel azalatti ahol éppen vagy? (Feltételezve persze h nem tudsz felébredni ha meghalsz, mint ebben az esetben) De amúgy egyetértek veled, csak szerintem ezt nem igazán mondták el, de persze az lenne az egyetlen magyarázat, hogy a váró mindig a legalsó szint.

    Viszont a legalsó szint akkor midnig egyenlő a negyedik szintel? Mármint Cobb és Ariadne a harmadik szintről úgy jutnak oda, h elalszanak. Tehát akkor összesen csak négy szint létezik?

    Tehát ezek a részletek szerintem hiányoznak a filmből…

  57. Alja:Szerintem ha ilyen ködösek még a dolgok nézd meg még1x.Én is ezt fogom tenni mert nekem sem tiszta minden.

  58. Egyetértek, fantasztikus film, 10/10. Arthur liftes-verekedős jelenete pedig egész egyszerűen lenyűgöző.

  59. A váró az a legalsó szint ahova kerülhetsz, a nyers tudatalatti. Hogy mennyit töltesz ott az tőled függ, ezért nem tudja Yusuf sem megmondani, hogy Saito mennyi ideig lenne ott. Egyébként ha a negyedik szint volna csak még akkor is rengeteg, tekintve hogy a három szintet összesen több hónapra becsülik és ugye az hatványozódna… A film meg zseniális 10/10, hihetetlen moziélmény volt, bár hihetetlen hogy mind a 8-an tapsolni kezdtünk de nem tudtuk rávenni az embereket.

  60. Spoiler:

    többnyire csak olvasom a Filmbuzit, de most írok…

    Milyen csattanó van a végén? Láttam a filmet, de vhogy nem vágom. A kis pörgettyű elkezd inogni, csak azt nem mutatják, hogy eldől, de ha már egyszer elindul a dőlés folyamata (értsd: kibillen), akkor az biza el fog dőlni.

    Lehet nem egyetérteni:)

  61. Amúgy lenne még pár kérdésem, hátha valaki meg tudja magyarázni, ha van kedve:), pl:

    !!!!!SPOILER!!!!!:

    1. A zene amit bejátszanak hogy az időt össze tudják egyeztetni a különböző álomsíkok között: amikor mondjuk az első álom-szinten elkezdik lejátszani, akkor a második szinten annak a felismerhetetlenségig el kellene torzódnia, hiszen akkora az időeltolódás, ehelyett kb. csak picit elmosodva, de teljesen kivehetően lehet hallani a dallamot. Ez hogy lehet?

    2. A taxis lövöldözés: Arthur szerint képzett zsoldosok lőttek rájuk gépfegyverrel, ráadásul azt hiszem talán négyen is voltak. Hogy a francban nem lőttek mindenkit szitává abban a kocsiban? Mármint persze, ez csak egy film, de ebben az esetben elég fontos momentum, hiszen mindenki a váróba került volna, ha meghalnak. Engem ez a jelenet a Heat-re emlékeztetett, az utcás lövöldözésre. Tehát Nolan csinálhatott volna nyugodtan egy a Heat-es jelenthez hasonlót, ehelyett szerintem indokolatlanul elvetette a súlykot.

    3. VIGYÁZZ SPOILER!!!! A vége: amikor a váróban Cobb megtalálja Saito-t, ti milyen lehetséges variációkat tudtok ott elképzelni? Mert szerintem: 1. Saito megöli Cobb-ot, majd magát, vagy: 2. Megöli Cobb-ot, 3. Nem öl meg senkit.
    A kérdésem az lenne: melyik az a variáció, amibe beleillik a végső kétértelmű befelyezés? Hiszen ha Saito mindkettőjőket megöli, akkor felébrednek. Ha Cobb-ot öli meg, akkor is felébrednek a repülőgépben, hiszen Cobb azért ébred fel, mert megölték, Saito pedig azért, mert letelt a 8 óra a valóságban. Végül ha nem öl meg Saito senkit, akkor Cobb vagy magát kinyirhatja, vagy pedig ott marad Saito-val a váróban. Azonban ebben az esetben is előbb-utóbb felébred a repülőn, ha letelik a 8 óra a valóságban.
    Azonban ami ennél is jobban zavar: ha Saito mindkettőjüket megöli, de a repülőn (a valóságban) még nem telt le a 8 óra, és nem ébresztették fel őket, akkor hova a francba jutnak?? Hiszen egyik álomsík sem létezik már, kivéve az elsőt, ahol viszont Cobb halott, hiszen megfulladt a vízben, ezáltal visszakerülve a váróba…

    Sorry a hosszú postért, de azért remélem végigolvassátok, mert tényleg érdekelne a válaszotok.

  62. lássuk csak…nálam 10/10-es élmény volt ez. :)
    eleve izgatottan vártam a filmet,és nem csalódtam,habár vártam olyan fordulatokat amik nem történtek meg a filmben,de ez nem is baj,mert számomra tökéletes volt. újranézős :)

    a sztori brilliáns,a zene úgy szintén,és a színészek alakítása is bravúros :) Nolan filmjeiben még sosem csalódtam és most nem is fogok :)

    amúgy eszembe jutott 1-2 érdekesség,kíváncsi vagyok mit gondoltok:
    1. A film címe ugyebár Inception (a filmben Incepciót mondanak,vagyis elültetnek egy gondolatot vkinek a fejében), és sztem nem véletlen hogy ez lett a cím,mert én pl már lassan 3 napja ezen a filmen agyalok :) elültette Nolan bennem ezt a “gondolatot” :)

    2: A film befejezése amikor

    !!!!!!!!SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    felébrednek a gépen,nem lehetséges hogy az is egy álom? Tudom,a végén pörög a kis totem,és várjuk hogy elzuhanjon,de csak meginog,és pont akkor ér véget a film. Szóval az jár a fejemben,hogy lehet egy alsóbb szintre zuhannak vissza Cobb-ék? És valójában még alszanak? Vagy csak Cobb kreált egy világot, egy álmot magának amiben végre boldog lehet? Nem tudom, mit szóltok ehhez?
    amúgy Alja remek gondolatokat fogalmazott meg ezügyben

    3: Végül, mi van ha az egész film csak egy álom? Mármint hogy Cobb megkapja ezt a melót,amivel végre hazamehet. Mi van ha ez az Incepció amit ő kapott,hogy véghez kell vinnie a küldetést,hogy hazamehessen?

    Bocsánat a hosszú hozzászólásért,csak egyszerűen beleszerettem ebbe a filmbe,annyira bravúros :)
    Várom már a következő Batman filmet :)
    Így tovább Nolan :)

  63. Alja

    nem tudom hogy most milyen szándékból tetted fel a kérdéseket, azért hogy tényleg kíváncsi vagy rá, vagy csak fogást akarsz találni a filmen.

    1 kérdésre a válasz a zene azért nem mert ezt nolan elnézte. de ez annyira nem zavar mert nem e miatt 10/10 es film.

    2. kérdés nem érdekes. Ilyen filmeknél ilyenbe belekötni inkább hagyjuk.

    3.kb olyan rébusz mint az utcsó jelenet mindenki döntse el maga mit szeretne Nolan direkt így rendezte a dolgokat.

  64. Alja:

    !!!!SPOILER!!!!!!

    Én a pörgettyű film végi helyzetét nézem és ez alapján ilyen lehetséges esetek vannak szerintem:

    1. Letelt a 8 óra, megölték egymást és visszatértek a valóságba. Ebben az esetben a pörgettyű eldől a végén.

    2. Nem telt le a 8 óra, esetleg bőven nem telt le, és ki tudja mennyi van még hátra.
    Ha megölik egymást, vagy akár csak egyikőjük meghal, felébredni ugye nem tudnak, így nekem az logikus, hogy egy még mélyebben lévő váróba (álomba) jutnak. Olyan összekötő kütyü a váróban úgy láttam nem volt, így közös álomba nem eshetnek.
    Cobb pedig azt álomdja, hogy hazamehet és sikerült minden. Ebben az esetben a film végén pörög tovább a pörgettyű, és mivel ez egy még mélyebb szint, valszeg nagyon-nagyon sokáig ott is lesz, leéli álombéli életét.
    Ebben az esetben annyira nem is érdekes, h Saito megöli-e magát, vagy a sima váróban marad.

  65. A 70+ komment nagyon sok, most nem olvasom vissza mindet.

    Lehet hogy már mások is leírták, de

    !!!!!!SPOILER!!!!!!

    Mikor az álomban pörget Cobb, akkor a búgócsiga egyenletesen pörög mindenféle beingás nélkül, amíg csak Cobb hozzá nem nyúl. Viszont a film legvégén a búgócsiga (igaz indokolatlanul) sokáig pörgött (—> vérnyomás az égben!), de beingott és éppen emiatt én szentül meg vagyok róla győződve, hogy el is dőlt, ha elvágták a képet a stáblistával, ha nem. :-)
    Amúgy a moziteremben nálunk jópáran hangosan drukkoltak: “Dőlj már el!” (Én csak magamban motyogtam…) :-D

  66. Spoiler!
    Számomra a elég nagy bakinak tűnik, de javítsatok ki ha én értettem félre:
    Cobb ugye elmondja hogy a szerelmével együtt öregedtek meg anno az ő világukban, még mutatják is az öreg kezeket. Ehhez képest a végén mikor elmagyarázza h hogyan is jutottak ki ebből a világból, mikor a vonat alá fekszenek ugyanolyan fiatalok—>nem öreg ősznek kellet volna ekkor már lenniük, hiszen eltelt több mint 50 év?:D

  67. Nem olvastam végig a kommenteket, lehet már más is kérdezte, de

    !!! SPOILER !!!

    Nekem 2 ( legalábbis most csak ennyi jut eszembe, nagyon sok van :) ) nem világos:

    1. Amikor ugye zuhan a kocsi az első szinten, akkor a második szinten lebegnek, de ugye ha ott lebegnek, akkor a harmadik szinten a havas tájon is kéne lebegniük nem? Nem így lenne logikus?

    2. Amikor felébrednek a gépen, hogy hogy mindenki emlékezik mindenre, mindenki mosolyog egymásra, tudja, hogy mit tettek, Saito meg ráadásul rögtön telefonálni kezd, de magának az alanynak (Fischernek) fingja sincs az egészről, csak a kis incepcióról amit elültettek benne.

    !!! SPOILER VÉGE !!!

    Sok kérdés maradt bennem, biztos még párszor meg fogom nézni. A színészek jól alakítottak, nagyjából a szinkront is eltalálták, de kiváncsi vagyok erdeti nyelven a filmre. A zene valami isteni volt, Hans Zimmer megint nagyot alkotott. Nekem 9/10 Nolan szép kis incepciót ültetett a plebs agyába :) nagyon sok vita és kérdés lesz még itt.

  68. mejo

    tényleg nem azért tettem fel a kérdéseket, mert fogást akarok találni a filmen. Tegnap néztem meg az Inception-t, és szerdán megyek megint rá, tehát tetszett a film, még valószínűleg megnézem egy párszor.

    Amit kérdeztem, az érdekel, mert igenis az ilyeneken dől el szerintem, hogy tényleg egy zsneiális filmről, vagy “csak” egy jó filmről van-e szó. Ha valamit elnéztem, és csak én nem értettem a filmben egy pár dolgot, ti viszont tudtok válszolni a kérdéseimre, akkor azt mondom, hogy ok, én vagyok a hülye. De úgy látszik nem ez a helyzet, lásd a válaszodat az első kérdésemre. A második kérdésemet azért tettem fel, mert míg a TDK-ban persze elfogadod azt h Batman sebezhetetlen, itt semmi nem utalt arra, hogy az álomban a szereplők ne sérülhetnének meg úgy, mint a valóságban, és emiatt hiteltelenné válik pár jelenet amikor a szereplők mindent túlélnek.
    A harmadik kérdésemhez pedig annyit: az, hogy a pörgettyűről nem tudjuk eldől-e vagy sem, persze, hogy arra következtet az ember, amit te is mondtál: ” mindenki döntse el maga mit szeretne Nolan direkt így rendezte a dolgokat.” – erre persze mindeki rájön, és persze h Nolan direkt rendezte így, ez evidens, hiszen ő a rendező. VISZONT: a baj az, hogy az utolsó jelenet egyszerűen értelmét veszti, mert megmagyarázhatatlan szerintem, hogy hogyan jutottak oda, hogy ilyen kétértelmű legyen. És egyszerűen hatásvadásszá válik, miután nincsen célja azon kivül, hogy az embert idegesítse: “vajon most eldőlt az a totem vagy sem?” És ez igenis egy olcsó trükk, HA így van.

    Szerintem fontos tisztázni azt, hogy ha dolgok nem megmagyarázhatóak egy filmben, és részben emiatt kerülsz a film hatása alá, attól még nem biztos, hogy jó a film (mint pl. Donnie Darko), hanem lehet, hogy tényleg elszúrták, csak ezt a logikátlanságot sikerül leplezni, mert senki nem gondol bele, hanem elfogadja amit lát, mert “a film cool, és azt direkt úgy csinálta a rendező.” (lásd The Box vagy Southland Tales).

  69. medio

    1. a második kérdésedre már írta valaki fent, hogy Fischer azért nem tudja, mert nem annyira képzett, mint többiek. Ezért is nem veszi észre a második szinten, hogy álomban van, egészen addig, amíg Cobb nem figylemezteti rá (míg pl. Saito a film legelején rögtön levág mindent). A többiek már gyakoroltak előtte ill. sokkal képzettebbek, ezért emlékeznek a dolgokra.

    2. az első kérdésed marha érdekes, erre nem is gondoltam, de igazad van, tényleg lebegniük kéne.

    Amúgy a zene tényleg nagyon ott van.

    Manga

    asszem talán arról van szó, hogy bár megöregedtek, ők maguk azonban végig a fiatalkori önmagukat képzelik el és vetítik ki az álomvilágba. Így az öreg kezek úgymondva a nézőnek szólnak, Cobb és Mal fiatalként élték végig az egészet.

  70. SPOILER:

    Tényleg érthetetlen, hogy a repcsin Fischi miért nem ismeri fel a többieket. Vagy valahogy kitörölték magukat? Oké, a kicsekkoláskor mintha beugrana neki, hogy hoppá, de csak egy pillanatra. Mert oké, hogy az első szinten maszkban voltak, de a harmadiktól már nem.

  71. Tökéletes 10/10.
    Sokat gondolkoztam a filmen.
    Így egy ráalvás után tuti, hogy már az első perctől kezdve Cobb saját kreált álmát láthatjuk. Szrintem.

  72. tisa79 Ez megmagyarázna minden szállat. Am a film megnézése után rögtön erre gondoltam, sőt már az első harmad után ahol az érzelmi száll felvillant. Aztán valahogy még érezni is lehet a filmen hogy Nolan ezt is ránk akarja sózni, sót még meg is magyarázza hogy Cobb csak álmodik ott ahol ő a valóságot hiszi.
    De ez annyira sokrétegű film hogy egyszerűen ha mélyebben elgondolkodok néha rajta újabb is újabb talányba botlok.

  73. SPOILER

    “miért nem ismeri fel a többieket. ”

    talán ő is az a típus, aki nem igazán emlékszik az álmaira. főleg nem az ősmélyekre.

  74. Hatalmas film, ritkán megyek moziba, de ez 2x-sen is megérte

    *SPOILER*
    Én a végén lestem egyet amikor pörög a Totem, és amikor történne valami bejön a “híres” hanghatás és vége.

  75. *SPOILER*

    Amikor lenn vannak a váróban, az Cobb várója. Mert ugye minden embernek más-más a tudat alattia ezért más-más mindenkinek a várója is. Nekem egyedül az nem világos, hogyan kerül az Cob Saito várójába.

  76. Sztem iszonyat jo a film.

    SPOILER

    A végén sztem már igen csak inog az a totem szal sztem az az utalás arra hogy eldöl de ez az én véleményem. :DD

    10/10

  77. SPOILER

    Szerintem kényelmes helyzetben van az esetleges homályos foltok vagy hibák tekintetében az Inception. Az álom területén járunk, ahol megengedettek a paradoxonok, ergo a hibák sem feltétlenül hibák; a hiányzó információk pedig egyszerűen a filmi világ létező(!) inherenciájában ismeretlenek, azaz a karakterek számára is ismeretlenek bizonyos dolgok az elme működését tekintve.
    Persze kivétel a végén lévő két cselekmény-kihagyás (hogy került Cobb a vízbe ismét és mi történt közte és az “öreg” Saito között), ami az elméletek gyártására, a valóság megkérdőjelezésére alkalmas.

    Alja
    “a baj az, hogy az utolsó jelenet egyszerűen értelmét veszti, mert megmagyarázhatatlan szerintem, hogy hogyan jutottak oda, hogy ilyen kétértelmű legyen. És egyszerűen hatásvadásszá válik, miután nincsen célja azon kivül, hogy az embert idegesítse: “vajon most eldőlt az a totem vagy sem?” És ez igenis egy olcsó trükk, HA így van.”

    Akkor lenne olcsó trükk a vége, ha tényleg csak egy “aztakurva” érzést váltana ki. De ennél sokkal több. Mintegy önmagára reflektálva a film, a karakterek bizonytalanságát (valóság-e vagy álom), magára a nézőre terjesztette ki. Cseppet sem hatásvadász, ettől lett még inkább többrétű a film.

  78. Szóval szerintetek is az incepció a létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja, a kerigma amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk?

  79. Ma volt szerencsém megnézni, nem bocsátkozom hosszabb elemzésbe, egyetértek humannal: 10/10, újabb Nolan és DiCaprio remekmű. Jövő héten újra.

  80. SPOILER

    Én azon vagyok, hogy az egész egy nagy álom. Eleinte Cobb a rémálomból menekül, amiből aztán egy élhetőbe kerül. A totemek viselkedése az igazi incepció.

    SPOILER vége

    Mellesleg, ha jól értettem a filmet, ha nem, egyik legjobb élményem ez a mozi. Megérte minden perce. Csak jöjjön már a DVD.

  81. Ma voltam megnezni moziban. Siman 10/10. Remek, atgondolt, komplex sztori. Avatar csunyan elbujhat, mert az csak 3D miatt ert valamit, amugy csak egy tesco-s akciofilm, sztorija = 0.
    Az Eredet viszont mint irtam, igazan remek film. (Y)

  82. Hadd kérdezzem meg, az senkit sem zavar, hogy magáról az álomba beléptető szerkentyűről nem tudtunk meg semmit? Miért, mikor, ki és hogyan fejleszette ki, használják-e mások, egyáltalán, hogy született meg a gép? Vagy ezt csak én hiányolom a történetből?
    Amúgy a látvány 10/10, de egyszerűen legalább egy 5 perces részt hiányoltam, ami a kütyüről szólt volna.

  83. most jottem, 10/10, nem kerdes, libabor vegig.

    “Hadd kérdezzem meg, az senkit sem zavar, hogy magáról az álomba beléptető szerkentyűről nem tudtunk meg semmit? Miért, mikor, ki és hogyan fejleszette ki, használják-e mások, egyáltalán, hogy született meg a gép? Vagy ezt csak én hiányolom a történetből?”

    Szerintem pont az ilyen altudomanyos faszsag az ami a legkevesbe sem hianyzott :)

  84. jewel79: szerintem az csak egy infúzió amit magukba vezetnek és összekötik magukat egymással. Valami altató lehet benne szvsz

  85. Mondtak benne, hogy a hadsereg fejlesztette ki. Szerintem ennyi info boven eleg volt rola. Ha nem mas, majd megnezed discovery-n a how its made-be ;)

  86. Azért a kampány során Nolan-ék is incepciót hajtottak végre a leendő nézőkön, mégpedig, hogy ez mennyire eredeti ötleten alapuló film lesz. A beharangozás alapján én eredetibbet vártam, pedig barokkos túlzás lenne annak nevezni a filmet, szépen össze van lapátolva innen-onnan, hogy csak néhányat említsek:
    SPOLIER!!
    Mátrix, 13. emelet, Dark city, Existenz.
    SPOILER vége
    Félreértés ne essék, nálam ez nem von le érdemben a film értékelését illetően, csak mindig meglep, hogy egyeseknél ez milyen szelektíven működik: az egyik filmet fikázzák miatta, a másiknál meg észre sem veszik, sőt..
    Láttunk már a rendezőtől jobbat is szerintem, nekem a The Prestige és a Memento is jobban bejött, de az Inception is jól sikerült darab, legyen mondjuk 8,5.

  87. Na először is egyet kell értsek a kritika írójával, nekem az utóbbi időke legjobb mozis élménye volt, és egyik kedvenc filmem lesz.

    Fischer szerintem azért nem emlékszik, mert nem tudatosan álmodott: a csapat többi tagja fel volt készülve a dologra, őt meg az első szintre csakúgy észrevétlenül bealtatták.

    A tudatalattis várós dologról: úgye az abból fakad,hogy nyugtató hatására az illető nem tud felébredni a halál miatt, hanem a tudatalattija rabja lesz. Amíg egy előre konstruált álomban vannak, addig nincsen gond, hiszen ki tudnak kelni belőle. Amennyiben azonban meghalnak, úgy a legmélyebb szintükig,a tudatalattijukba merülnek le, ahol nincsenek tisztában azzal, hogy amit tapasztalnak az nem a valóság, így nem lesznek öngilkosok és nem fognak önként zuhanni ugye. Saito számolásom szerint (ha jól emlékszem akkor az egész mutatvány 10 percig tartott)kerekítve 31 évet élt le, ami megközelítőleg hiteles.

  88. *SPOILER* természetesen.

    “Az álom területén járunk, ahol megengedettek a paradoxonok, ergo a hibák sem feltétlenül hibák; a hiányzó információk pedig egyszerűen a filmi világ létező(!) inherenciájában ismeretlenek, azaz a karakterek számára is ismeretlenek bizonyos dolgok az elme működését tekintve.”

    Haggyuk már, akkor hogy terveznek másodpercre pontosan a szereplők, ha “bármi megtörténhet” ?
    Egyébként én úgy ültem be a moziba, hogy vagy nagyon fogom imádni ezt a filmet vagy nagyon fogom utálni, pontosan az ilyen hibák miatt. Végül mindkettő bejött :D
    Szóval közben nagyon élveztem, nem hagyott sok időt fennakadni a részleteken, de minnél többet gondolkozom annál jobban esik szét :/
    Az elején nagyon tetszett, hogy NEM az lesz a lényege hogy “wow álomban bármi lehet, yeah hatalmas filmélmény nézni ahogy a nagy konfliktust a seggükből előhúzott skillel megoldják az egyébként nem létező szereplők”, ez volt a legnagyobb félelmem. Volt elsőre nagyon jónak tűnő szabályrendszer és a kiscsaj akin keresztül be lettünk vezetve szépen rákérdezett a lényeges dolgokra, nem hagyta lógva, hogy aztán lehessen előhúzni a végén…
    Aztán ahogy haladt a film egyre több hiba vagy csúsztatás jött be, rontva valamennyit az élményből, de inkább csak az emlékezetemben, ott helyben nagyon tetszett, illetve az utolsó 30 percben imátkoztam, hogy ne valami ilyesmi legyen a vége. Lehetett volna sokkal rosszabb, de Nolan nem tudott teljesen ellenálni a sötét oldalnak. Úgy jöttem ki a moziból végül, hogy “rég” tetszett ennyire film, de igazán tarthatna valakit, aki pofánvágja, mikor ilyen ötletet leír egy forgatókönyben.

  89. SPOILER

    nekem 8/10, nagyon elveztem, de amennyire complex logikara epult, annyira sok hibat veltem felfedezni benne. pl: a harmadik es negyedik szinten miert van gravitacio?

    de leginkabb a vege zavar. ha ez telleg csak alom (ami amugy lehetseges, mert bar korabban mindig eldol a porgettyu a valosagban, de amikor lementek az indiai csavo pincejebe, leo kiprobalta a nyugtatot, es amikor felebredt(?), a furdoszobaban megprobalta megporgetni, de megzavartak, es utana tobbe nem porget, a veget leszamitva), es a porgettyu orokke porog, azt elobb-utobb eszreveszi leo.

    ugy szerettem volna, ha a vegen michael caine (mikozben leo a gyerekekkel van elfoglalva) odamegy az asztalhoz, felveszi a meg mindig porgo cuccot, megnezi, majd elteszi a zsebebe. a lezaras igy is ketertelu marad (pl lehetne caine az alomban leo egyik kivetulese, amelyik vedelmezni probalja az elmejet azzal, h eltemeti a tudast, h meg mindig almodik), viszont teljesen elvarrja ezt a szalat, lehetove teve, h leo orokre az alomban ragadjon.

  90. Shufny: Én úgy jöttem, ki hogy odajött a biztonsági őr, hogy “Ki kéne már menni mert 2 perce vége a filmnek”

    Mindenki kivonult én ültem és hallgattam a zenét és gondolkodtam, hogy mi is lehetne ennél jobb film ebben az évben.

  91. Nagyon tetszett a film rég néztem olyan filmet amitől a szám tátva maradt az izgalomtól :D

    SPOILER

    Lehet hülyeség de bennem a következők fogalmazódtak meg:

    Először megoldásként arra gondoltam, hogy Cobb valamilyen úton-módon bejutott Saito várójába, ahol Saito legbensőbb félelmét láthatjuk megkeseredett vénemberként ül magányosan, viszont nekem nem úgy tűnt, hogy Saito színtisztán emlékezne Cobbra inkább csak valami dereng, de nem tudhatja biztosan, hogy álmodik-e vagy sem, így mikor a fegyveres résznél elkapják a kamerát, Saito valójában Cobb-ot lövi le saját magát nem. Így mikor felébred nem emlékszik semmire, Cobb mivel nem tud visszatérni, csinál magának egy új világot és ezt látjuk a film végén.( mivel a filmesek amúgy is élnek azzal a lehetőséggel, hogy kihagynak bizonyos jeleneteket így az a saját teóriámban én is megengedem)

    Viszont a totem az eredetileg nem Cobb-é hanem a feleségéjé amihez elvileg másnak nem szabad nyúlni…Cobb elvette a totemet és sajátjaként hazsnálja ez megmagyarázhatja, hogy miért tér mindig vissza a csaj az álmaiban, de előtte neki mi volt a toteme?

    Másik teória hogy Cobb már az egész bevetést is álmodja (bár ez kissé kiábrándító megoldás)

    Mondjuk elképzelhetőnek tartanám a folytatást annyi minden nem lett letisztázva, ki találta ki ezt az egész rendszert, miért illegális(ha illegális azt hogyan tudják ellenőrizni? ) hogy működik, mert mindig csak annyit látni a filmben hogy valami táskát visznek magukkal amiben ketyere van, totemet lehet-e manipulálni? Nem bánnám, ha trilógiává nőné ki magát, bár kétségtelen nagy feladat lenne egy hasonlóan izgalmas ötletgazdag folytatást kitalálni.

    Összességében, olyan érzésem volt, mintha a Matrix-ot meg a Viharszigetet összegyúrták volna, amúgy nagyon frankón, csattanós végkifejlet, csavarokban bővelkedő, ám logikailag nem teljesen tökéletes néhol hézagos, de mindenképpen inspiráló alkotás.

  92. annak kapcsán, hogy vajon az egészet álmodja-e Cobb: ennek nem mond ellent az, hogy a filmben többször is eldől a pörgettyűje? elvileg neki pont ez jelzi, hogy olyankor ébren van.

  93. Az év egyik legjobb filmje ehhez nincs kétség! Nolan és Zimmer is nagyot alkotott. Mindenképpen újra nézem moziban!

  94. SPOILER!!
    guidah:Ez a pörgettyűs dolog sem biztos,hogy úgy van mert elvileg Mal-é volt és neki jelezte az biztos de Cobb-nak nem biztos,hogy jót mutatott.Én is csak találgatok,mert 2 napja ezen jár az agyam,Jövőhéten ujranézem.

  95. “ki találta ki ezt az egész rendszert, miért illegális”

    Ezen jót nevettem, szerinted mennyire lenne legaláis más álmában turkálni és onnan “lopni” ? :D

  96. paranoid android

    “Akkor lenne olcsó trükk a vége, ha tényleg csak egy “aztakurva” érzést váltana ki. De ennél sokkal több. Mintegy önmagára reflektálva a film, a karakterek bizonytalanságát (valóság-e vagy álom), magára a nézőre terjesztette ki. Cseppet sem hatásvadász, ettől lett még inkább többrétű a film.”

    OK, ez igaz. De a problémám az, ahogyan eljutnak eddig a pontig. Nem az zavar, hogy nem dől el a totem. Engem az zavar, hogy NEM dönthetem el, hogy SZERINTEM, mint néző, mi történt, mert a rendező még csak esélyt sem ad rá..
    Tehát igazad van abban, hogy bizonytalanságot akarnak kelteni bennünk, viszont ami nem fair, hogy mi NEM tudjuk még azt sem, amit Cobb ill. Saito igen, mert egyszerűen kivágják a Cobb-Saito jelenet végét. Ez pedig szerintem csalás, mégpedig azért, mert az egész film alatt végigkövethetjük Cobb-ot, és mindig tudjuk mit csinál, aztán, CSAK AZÉRT hogy a csattanó a végén működhessen, Nolan könyörtelenül kivágta a Cobb-Saito jelenet végét. Ez a vágás csak egy önző érdeket szolgál, mégpedig azt, hogy a csattanó működjön. Ezért hatásvadász.

    (Szerintem akkor lenne ez jól megoldva, ha a rendező úgy érné el ezt a bizonytalanságot nálunk, hogy közben tudjuk, hogy Cobb-al mi történt végig. Mint ahogy a végén, amikor a totem nem dől el, akkor is, amit Cobb lát, azt látjuk mi is. Azért nem látjuk, h eldől-e a totem, mert Cobb sem látja, mivel kimegy a kertbe a gyermekeihez.)

  97. Neha elgondolkodom igy a film megtekintese utan mennyiben lehet ezt a filmet barmi szinten is a matrixal osszekotni…erdekes parhuzam, nalam mondjuk nem all meg a laban az elmelet. A tobb mint 100 eves mozitortenelemben meg mar igen csak nehez olyan temahoz nyulni, amire az ember kapasbol, gyomorbol ne vagna ra, hogy deja vu mar lattam itt es ott, vagy innen vagy onnan nyultak.
    Jo elmeny volt es ez a lenyeg nem jottem ki uresen a mozibol egy felejetheto elmennyel, sot inkabb meg folyamatosan gondolkodasra inspiralja az embert
    Amugy 9.5/10

  98. Egyébként az, hogy eldől a totem nem azt jelenti, hogy nem álmodik, hanem azt, hogy nem a saját álmában van. Persze az “egész egy álom volt” teóriát ez is megdönti, mert az végképp elképeztő pofátlanság lenne, ha egy sokadik nem látott személy álma lenne az egész film. Ennyire talán Nolan se vetné el a sulykot. Az meg megintcsak nem számít szerintem, hogy eredetileg nem az övé volt a totem, mert az benne a lényeg csak, hogy csak te tudod, hogy hogyan működik, ezért nem mutatják meg egymásnak. Ez nem zárja ki, hogy átvegyed másét.

    (Mellesleg egyébként ott van az, hogy miért ne akarhatna téged átverni a tudatalattid? Mint ahogyan elvileg a Mal is úgy döntött, hogy elnyomja azt az érzést, hogy nem valós az egész világ, így bármikor dönthetne úgy a tudatalattid, hogy mostantól legyen ez a valóság, mert nem tetszik az igazi, és meghamisítja a totemed viselkedését.)

  99. A Mátrix-ban a mátrixba kapcsolódtak, itt az álomba. Ugyanúgy egy masina segedelmével, ugyanúgy összekötve akár.

  100. Ez tényleg az igazi “mindfuck”! 10/10
    Hihetetlenül összetett, legapróbb részletekbe menően megírt történet, amire nagyon oda kell figyelni, ha nem akar az ember lemaradni róla és úgy felkelni a székből, hogy most akkor mi is volt ez? Játék az álmokkal, én ezt mondanám.
    A film hangulatát én úgy tudnám leírni, hogy az első felében be kell ülnöd a tanterembe, hogy elmondják neked az elméletet, amiből a film második felében szépen le kell vizsgáznod és nem véletlenül pont a második félben jönnek csak igazán az izgalmak, hiszen amikor tanul az ember a tanulás fázisa nem feltétlenül izgalmas, de a vizsga már annál inkább, hogy vajon sikerül-e? Érdemes odafigyelni minél jobban a film elején, mert annál nagyobbat üt a film a második félidőben és annál nagyobb a sikerélmény, vagyis inkább a katarzis. A film az utolsó néhány másodpercében is hatalmas és feszülten várod a másodpercek végét, amikor is… Mindenki tudja aki látta! :D:D
    Christopher Nolen nálam feliratkozott (igazából már a TDK után) a legjobb a rendezők és hát forgatókönyvírók közé is egyben, mert valami olyasmit tud, amit nagyon sok rendező csak szeretne egész életében és mindezt úgy, hogy nem szorul be artmozik és zugfilmfesztiválok gyűrűjébe, hanem a nagyközönség számára is befogadó és élvezetes dolgokat tud letenni az asztalra.

    SPOILER
    Ami nem tetszett, de átugrok felette az az, hogy valami mást is kitalálhatott volna a megbízás céljaként, nem csak egy “szimpla” valakit meggyőzni, hogy darabolja fel a frissen megörökölt nagyvállalatot, még akkor is, ha hatalmas pénzekről van szó. Egy ilyen high-tech storyhoz valami hozzáillőbb célt is ki lehetett volna találni, mintsem egy nagyvállalat harcát a másik ellen.
    De ami nagyon látszik a filmen, az az, hogy nem csak úgy írni akart valamit, hogy aztán jól megszedje magát belőle (mint pl a nagy hollywoodi folytatások, Transformers mondjuk), hanem tényleg egy nagyon jól kitalált történetet akart a vászonra vinni, amit évekkel ezelőtt megálmodott.
    Ja és még valami, mindenképp meg fogom nézni újra, de a szar szinkron miatt méginkább. Rengeteg helyen nekem úgy tűnt, mintha szó szerint papírról olvasták volna a szöveget a szinkronszínészek. Iszonyat zavart. Vagy csak ennyire elszoktam volna a szinkrontól?

  101. Most csak a negatív tapasztalataimat szeretném leírni, dícsérni talán holnap fogom.

    Valóban nagyon jó film volt, de nekem talán egy picit hosszabb volt mint amit így bevett a gyomrom.

    A Leo és a felesége között zajló dráma bár kétségtelenül az egyik legfontosabb eleme a filmnek, kicsit túlmagyarázottnak éreztem, ill. talán túl soknak (bár ebben a szinkron is közrejátszhatott talán, picit idegesítő volt azt a sok kérlelős-könyörgős dumát hallgatni).

    Az építész-csajszi szerepe meg szerintem nem lett eléggé kibontva. Volt ugyan valami, “húbaz, ez egy álom??!!!” ártatlanság elvesztése dolog, de a film második felében már egyenesen ontotta magából a morális bölcsességeket, meg improvizált akciótervekkel utasítgatta a többieket, nem nagyon volt átmeneti szerepfejlődés.

    Az egész egy Mátrixba bugyolált James Bond filmre emlékeztetett, ami nagyon ötletes. Kétségtelenül nem fogja megváltani a világot, az imdb-s (jelenlegi) 3. helyet pedig egyszerűen otrombán túlzónak tartom, de az azért biztos, hogy az első 20-ban kellene kavarognia valahol.

  102. “Egyébként az, hogy eldől a totem nem azt jelenti, hogy nem álmodik, hanem azt, hogy nem a saját álmában van.”

    de ha álmodik, akkor maga a totemelmélet is álom, lehet, hogy semmi értelme, nem?:)

    engem egyébként meglep, hogy mi ez a nagy kombinálgatás, hiszen az elejétől kezdve minden jelenetnél megfordulhatott a néző fejében, hogy ez most valóság-e vagy sem. nem tudom, de a film közben ez nem nagyon érdekelt, a végén sem nagyon oszt vagy szoroz, hogy akkor mi lesz a totemmel, mi micsoda. akármi is a megoldás, továbbgondolható ezerrel.

    igazából ezért is örülök annak, hogy úgy volt jó a film, hogy igazán nagy csavar nem is volt benne.

    SPOILER

    (egyedül a kezdő szaito-jelenetnél nem tudtam, hogy a nézőnek ott kell-e tudnia, hogy szaito van ott vagy sem, de ha valaki a környezetre nem is figyelt, akkor a magyar szinkronhang az egyedik másodpercben megválaszolta a kérdést:)

  103. SPOILER!

    Az utolsó jelenet végeredményét szerintem sosem fogjuk megtudni, ami kicsit tud idegesítő lenni, de nem kell mindig mindent tudnunk…
    a, verzió Cobb álmodja az egész történetet, így mindent amit láttunk csak a saját álma
    b, verzió a Totem eldől, és a valóságban vagyunk

    Olyan tények mellett nem szabad elmennünk, mint az utolsó jelenet amiben a gyerekek ugyanabban a ruhában vannak és ugyanaz a “kompozíció” is gyerekekről, mint amire a filmben végig vágyott. Ez viszont inkább az a, verzióhoz húz.
    Javítsatok ki ha tévedek, ez az én meglátásom.

  104. Szerintem pedig fontos, hogy van-e valóság vagy sem. (0-tól 0-ig jutás nem élmény szerintem. Kivéve ha van értelme, ilyet is láttunk már)

    *SPOILER* megintcsak

    Főleg, hogy pont a film témája is volt ez. :D Kifejezetten tetszett, hogy ugye a történet szerint egy komplett életet leéltek a saját álmukban, aminél jobbat el sem lehet talán képzelni. Egyetlen gond vele, hogy nem valós. És mint az Cobb -on is remekül látszik: ez márpedig az ember tudatát BAROMIRA zavarja. Ennek kapcsán nekem az volt az érzésem a karakterrel kapcsolatban végig, hogy teljesen tisztában van vele, hogy mi a valóság és mi nem, de azon vajúdik, hogy ez mennyire jó neki? Szerintem jól szemléltette azt, hogy saját magadat megpróbálni átverni, hogy egy kvázi hazugságban éljél onnantól, kb a tudati megfelelője annak, mint amikor meg akarod fojtani magad (pl úgy hogy szándékosan nem veszel levegőt…)

    Ez már egy elég szoros kapcsolat a Mátrix -szal, ha már kérdezték. Ott közvetlenül merül fel ugyan ez a gondolat Cypher döntésénél.

  105. Megnéztem én is, és hát rohadt jó volt. Most nem elmélkedek, csak gyorsan annyit, hogy profi cucc. És bár nem tökéletes, talán még jobb is lehetett volna, de így is rohadt erős 9/10.

    Lehet rajta még filózni ezerrel az biztos, alig várom a DVD/Blu-Ray megjelenést.

  106. Ma néztük meg barátommal a filmet.Talán számomra az volt a legnagyobb probléma,hogy eszméletlen magasra tettem a lécet mert annyi jót hallottam a filmről meg volt pár unalmas perc,összességében 8/10.

  107. -SPOILER-

    “Olyan tények mellett nem szabad elmennünk, mint az utolsó jelenet amiben a gyerekek ugyanabban a ruhában vannak és ugyanaz a “kompozíció” is gyerekekről, mint amire a filmben végig vágyott. Ez viszont inkább az a, verzióhoz húz. ”

    ez még eszembe se jutott de tényleg ez elég erős érv…meg ugye ,hogy a totem szokatlanul tovább pörög ..hmm most már csak azt nem tudom akkor vajon honnantól álmodja a dolgot Cobb?

  108. életem legjobb mozis élménye volt! + amit a közönség produkált a végén..ilyet magyaroktól még nem láttam/hallottam :DD
    Nem, nem taps volt. Össznépi “aAAAAAAAaaaaaaAAAAaaa” itt-ott egy “neeeeee” illetve “baaa**eg”-gel megfűszerezve. Mindezek persze pozitív értelemben.

  109. Na most addig nem járok filmbuzira amíg meg nem nézem, barátommal premieren akartam nézni de mivel nem volt jó neki ezért a jövő héten fogjuk. De ááá, ezt is minimum továbbal kellett volna írni hogy ne kelljen úgy tekernem mint az őrült és arra kényszeríteni magam hogy semmibe se olvassak bele :))

  110. SPOILER

    Sokáig lehet vitatkozni azon, hogy álmodik-e és vajon honnan álmodik. Pont így lett megcsinálva a film, hogy nyitva hagyja a kérdést a néző előtt. Sokáig pörög a “totem” néha el-elbillen, mintha el akarna dőlni, de mégsem és pont vége a filmnek mielőtt még el lehetne dönteni vagyis látni lehetne, hogy eldől-e vagy sem és szerintem ez hatalmas ziccer, amit nem lehetett kihagyni.
    Az én véleményem az, hogy ha álmodik is, akkor nyilván a repülőgépes dolgok után van már csak álom, tehát amikor a gépen felébred, attól kezdve, csak a záró képsorok, nem az egész film.
    De ha nem álmodik – ez is lehetséges – akkor a film végén a jelenet a két gyerekkel akár lehet véletlen is, hogy pont úgy találja őket, “de ja vue” hogy úgy mondjam. Vagy csak simán – és szerintem ez van – egy filmes húzás, hogy ránkhagyja, hogy úgy fejezzük be agyban a filmet, ahogyan szeretnénk. Nincs benne elrejtve a megoldás, hanem kinek mi tetszik.
    Nem kell olyan csavart belelátni, ami nincs ott, egyszerűen csak nyitva van hagyva a kérdés.

  111. Shufny
    Akkor nem szereted David Lynch-et pedig a Mulholland Dr. pont ilyen és szerintem fantasztikus.

    –SPOILER–
    Aki azon rágódik hogy eldől vagy nem az ne nézzen ilyen filmet vagy legalábbis ne idegeskedjen rajta mivel ez kicsit több rétegű film annál hogy ennyivel lezárjuk a lehetőségeket.
    8,5 az reális szerintem (nem bizsergett semmim mikor kijöttem a moziból :) nem úgy mint a Donnie Darkónál pl. mondjuk az nem akció film. Nagyon jó volt és nagyon éveztem ennyi. Min. 2X nézős, feliratos is legalább 1X :)
    Útólag sokat gondolkozós, na nem a megoldást keresve csak mert több szemszögből is érdekes. Aztán majd lehet feljebb tornázni a pontokat is.

  112. Amúgy Cooper leírta mindazt, ami megfogalmazódott bennem

    SPOILER(es gondolatodhoz néhány észrevétel):

    Sztem teljesen mindegy, h mi volt a megbízás tárgya, maga a megbízás volt a lényeg, amiből már továbbvihetsz egy “valóság ez, vagy csak álom?” mélyfilozófiai vitát.. illetve az hogy nem az a művészet, ha ellopsz vmit más fejéből, hanem az, ha beültetsz valamit és becsapod a tudalattiját. El is mesélte, h mit tett a feleségével és milyen következményekkel járt. Ez a szál sztem ellensúlyozta a “vállalat-darabolós” megbízást :) mégha nem is szemléltették olyan látványosan..
    sorry ha teljesen érthetetlen amit írtam, de f11 óta folyamatosan agyalok :D picit belefáradtam

    spoiler off

    mindenképp megnézem én is még1x feliratosan!
    Valaki kérdezte, h milyen a szinkron..hát a hangok jók, meg lehet, h ha először feliratosan nézem, elveszek a dialógusokban. Még így is előfordult 1x-2x, h elvesztettem a fonalat, de inkább a feliratot ajánlom, mert nem áll fenn az a veszély, h esetleg félrefordítanak vmit.
    Kiakadtam azon, h olyan szavak bukkantak fel, mint pl “überelte”. Nemár, olyan szép a magyar nyelv, miért kell ilyenekkel elbarmolni.

  113. Jo film volt, reszemrol egy 7/10. Nagyon hianyoltam Nolantol a reszeltesebb karakterrajzot, az igazi pszichoanalitikus abrazolast. Maga a tema adta volna azt, hogy az eletmu gerince legyen ez az opus, szamomra megsem tudta bevaltani ezt. Akar a Memento, akar a Kovetes megeszi reggelire sajnos. A megszallotsag mint tema tovabbra is eros, de a fenti filmekre jellemzo atuto ero valahogy hianyzott. A film vegi mindfuckok meg Fincher ota mar unalmasak kisse, nem hiszem, h sokakat erdekel a film vegi fudenagycsavar (annyit persze el kell ismerni, h itt legalabb az nem egyertelmu h most akkor ez csavar-e).

  114. A film jó. De nem ennyire. A várakozásoknak és a kritikáknak ellenszegülve pedig pont hogy csalódás, ahhoz képest, ami még lehetett volna belőle. Szóval ezért is érdemes a hype faktort kiszorozni a képből, mielőtt valaki beül egy felértékelt filmre.

  115. “+ amit a közönség produkált a végén..ilyet magyaroktól még nem láttam/hallottam :DD
    Nem, nem taps volt. Össznépi “aAAAAAAAaaaaaaAAAAaaa” itt-ott egy “neeeeee” illetve “baaa**eg”-gel megfűszerezve. Mindezek persze pozitív értelemben.”

    LoooooL :)
    Bár szerintem az egész világon minden előadás után ez van. Amikor én láttam akkor is a végén egy össznépi “óóóóóóba**meg volt”. De ennek így kell lennie. 10/10

  116. SPOILER Biztos, hogy valóság az utolsó jelenet, amikor találkozik a gyerekeivel, hiszen emlékezzünk, azért tudja elengedni Mal-t, mert nem tudta olyan tökéletesnek álmodni, mint amilyen valójában volt. Nem hiszem, hogy akkor a gyerekeit álmodni akarná a valósak helyett.

  117. Akkor én vagyok az egyetlen, akinek ez nem tetszett… :)
    Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem vettem észre, hogy elment a 150 perc, mert pörgött, voltak történések… De egyszerűen egy pillanatig sem tudtam izgulni (tekintve, hogy álmodnak). A film utolsó jelenete, meg nem megkoroznázta, hanem belerondított számora a filmbe… továbbá a sok 5let benne számomra kimondottan baromság volt (pl fisher agya felkészítve a behatolásra és a kivetülések kommandósok… ugyanmár… miért nem superman, vagy mittomén, elvégre álmodunk). A zseniális terv, hogy a kisbuszban menekülnek és nem hallnak meg, erre épület a film második fele… Nem tudom… nem volt jó nekem :)
    És most kéretik nem fizkázni szét az agyamat, mert ez az én személyes véleményem! Semmi bajom azzal, ha valakinek tetszik. :)

  118. SPOILER Amúgy a rejtély az utolsó jelenetnél olyan egyszerű hogy már kiszúrja a szemünket, nem is értem hogy nem jöttünk rá. A totem igen elfog dőlni mert nem Cobb álmát látjuk, És tök mindegy hogy mi van a filmben mert abba nem gondultunk bele hogy egy ember önmagába lehet vegyész tervező tolvaj stb ……. És még a zsenialítás ott rejtőzik hogy az ő álmába emberek millióit betudja ragadni.
    Szval aki álmát láttuk a filmben már az elejétől az Christopher Nolan.

  119. SPOILER

    Teljesen mindegy, hogy Cobb a végén ébren volt-e vagy álmodott: sikerült megszabadulnia a felesége miatt érzett bűntudattól, így ha a végén a várójában van, akkor is egy tökéletes és idillikus álomvilágban fogja leélni a gyerekeivel, mivel kvázi a tudatalattiát már nem a bűntudat foglalkoztatja. Végül meg felébred a repülőn. Ha pedig kijutott, akkor meg a valságban élhet együtt a gyerekeivel.

  120. Túl sokat nem fogok írni már, mivel előttem 100+-an mindent leírtak, de a film számomra is 10/10, Nolan pedig végleg feliratkozott a kedvenc rendezőim közé (Following, Memento, Batman, Tökéletes trükk, Álmatlanság… Nolan nem nagyon tud hibázni nálam:) ).

  121. hype ide vagy oda, az ilyen filmekért érdemes moziba járni. én nem unatkoztam

    SPOILER
    más is észrevette, hogy amikor a kiscsajt először viszik be, Cobb az asztalnál távoli kameráknál egy az egyben Nolannak néz ki?

  122. Végre egy film ami nem csak a látvánnyal kötött le, hanem a történettel is!Hibátlan volt!100%

  123. SPOILER
    ja és egy kicsit több akció nekem is hiányzott (rohadt mátrixon szocializálódás)
    de a hotel nulla garvos verekedése az ütött mindent

  124. SPOILER
    sugabubus Ez a Cobb Nolannak néz ki dologról csak annyit, most rakódott le bennem 48 óra után a film és olvasom vissza a régi interjúkat ( amit eddig nem mertem a film előt), egytől egyig mindegyik sztár amikor azt kérdezték hogy készültek fel az adott szerepre mindegyik csak azt mondta hogy a rendezőre kell csak rápillantaniuk és ennyi.

  125. SPOILER

    “Olyan tények mellett nem szabad elmennünk, mint az utolsó jelenet amiben a gyerekek ugyanabban a ruhában vannak és ugyanaz a “kompozíció” is gyerekekről, mint amire a filmben végig vágyott. Ez viszont inkább az a, verzióhoz húz. ”

    Ez volt az első dolog ami szemet szúrt a végén. A másik,hogy elvileg nem volt “otthon” már nagyon régen. Akkor a gyerekeknek- akik szemre azért még eléggé fejldőséi stádiumban vannak – nem kellene picit idősebbnek lenniük? :)

  126. SPOILER
    Inception, hmm. Semmivel sem tűnik ki a top filmek közül, a legfelső kategóriából. Nekem semmi olyat nem adott ami miatt ódákat zengenék róla. Jó film jó film de ennyi. Leo jó volt meg a többi színész is, egyedül az 500days of Summer-os gyereken éreztem úgy, hogy nem való ide. Főleg a szállodai akciójeleneteknél, ott nagyon csúnyán nézett ki fegyverrel a kezében. Mondhatni már nevetséges volt. Maga a film jó, az elejétől a végéig adja az ívet, talán egy jelenet volt unalmas, de hát ez belefér. Nolan részéről éreztem hogy nagyon is össze akarja kuszálni a szálakat, a történetet, hogy a végére legyen az emberben egy űr, egy kérdés hogy most akkor mi is van. Erőltette a csavarokat. Hát, valahogy bennem egy percig sem volt kérdés mi is lesz a film vége, és a film felénél már bele is folytam a székbe és már a figyelmem is hanyatlott. Még így is hogy végere hagyott egy tréfát, így is azt kell hogy mondjam erre is számítottam, annyiszor szó volt a filmben a kabalákról amikre ha ránéz tudja hogy álom vagy nem, hogy ez benne volt. És itt van is egy kis hiba, Leo elment az asztaltól mielőtt megállt volna a pörgentyű, ezért arra is lehet következtetni hogy mikor megint az asztal felé jár észre fogja venni hogy még mindig pörög. De hát ez van, ez a film sem az igazi mozifanoknak készült, hanem inkább Nolan vitte tovább a sötét lovag témát és rá ment a pénzre.
    Igen erőteljes Mátrix effekt vehető észre a filmen, nem csak a megszokott akció jelenetek hanem a film alapötlete is a Mátrixból van. 10/10 hol? áá
    8/10

  127. Az utolsó jelenetről annyit, hogy az abban szereplő gyerekeket, ill. a Cobb emlékeiben lévőket más-más gyerekszínészek játsszák (imdb). A ruháik sem teljesen ugyanazok, csak hasonlóak. END OF STORY.

  128. Tyűha, mennyi komment! És tyűha, milyen rohadtul jó film volt ez!

    Nem tudom, írták-e előttem de:

    SPOILER!

    Amikor Leo felesége le akar ugrani, az nekem elég fura volt, ugyanis, ha kimászott a lakás ablakán, mit keresett a szemközti épületen? Nekem ez azt sugallja, hogy nem borult fel a végén a pörgettyű, már ha értitek, mit akarok ezzel mondani. Bár még meg kell nézni legalább egyszer a filmet, hogy bennem is jobban összeálljon.

  129. cspt:

    SPOILER!
    Nem a szemközti épületen van, hanem a lakosztály U alakú, ezért amíg Cobb átfut a szemközti szobába le tud ugorni.

  130. Ennyi komment egy nap alatt???? :-D
    Egyébként a filmet még nem láttam, de 100%, hogy megnézem, az első hírek óta epekedve várom, és ezt csak megerősítette egy-két értékelés az elmúlt napokban. Az írást nem olvastam el, nehogy megtudjak valamit, csak azt láttam, hogy 10/10 :-D Ennyi elég is.

  131. Elsőre azt mondanám: 9/10
    Minden jól megkonstruált és jól összeműködő benne, de a csavarok mennyiségének nem felelnek meg a szereplők jellegerőssége és érzelmi komplexitása. A presztizs és A sötét lovag karakterközpontúbb volt.

  132. Spoiler

    Hatalmas film, jöv hét szerdán második rész. Kiv vagyoka sok kommentelő közül mindenki végig tudta vezetni mikor kinek az álmában voltak, és miért:) Az a ne semmi azt így összerakni, Nolan megint megmutatta, hogy a csavarásban Ő A NAGYMESTER! Mene3to, DK és ez íííí, nagyon komoly volt, beteg az ember.

    Képi világa a filmnek ÜT MINDENT, az 5let megvalósítása vérprofi, az akció jelenetek (OMG A 0 GRAVITÁCIÓS RÉSZ, amit studioban vettek fel,CGI-t csak tupírozásra használták de pl 7pecsétes titok, hogyan vették fel, azt a rész mikor Arthur végigtolja őket a folyosón).
    Imádom, hogy végre egy rendező, aki nem CGI-vel akar megoldani mindent, mesteri!!!

    Az utolsó egy óra meg hidegrázás, pislogás, kamillázás, száj tátva, lightos borzongás járó aggyal megspékelve, röviden:
    -IGAZI MOZIÉLMÉÉNY, amiben régóta nem nagyon lehetett részünk, kössz Nolan!!!

  133. mit kell itt állandóan a mátrixot emlegetni alternatívvalóságos alapötlet etalon filmnek? volt már előtte is pár film, könyv meg egy rakat. tudja mindenki hogy nem Nolan kezdte az ilyen témát, de attól még érdekes volt a film

  134. nem szabad hasonlítgatni, mert lehet, h mátrix is ilyesmivel foglalkozik, de az nem volt ennyire összetett és kidolgozott :) esküszöm olyan volt, mintha olvasnék egy könyvet. a dialógusok a szöveg, a képkockák meg a fantáziám kreálmánya :D és ezért volt nekem 10/10 nem azért mert sodródtam a hype-pal.

  135. Igen ezen én is elgondolkoztam, hogy Cobb gyerekei miért ugyan úgy vannak a végén, ahogy álmaiban látta őket. Ergo ebből konkrétan az következik, hogy álmodik. A Totem pedig azért nem dől el, mert az valójában nem az ő totemje volt, és mondják is hogy a saját totemedet senki sem érintheti meg rajtad kívül. És az a totem akkor nem dőlt el, ha a felesége álmodott nem ő. Viszont Cobb azt mondja, hogy ő már nem tud álmodni a gép nélkül

  136. Melkor24: mert nem akarák körberángatni a gyerkeszínészeket a sok forgatási helyszínre

  137. SPOILER

    Szval Cobbnál Álomvilág/valóság.
    Álomvilágba jegyűrűje rajta van, a valóságban nincs.
    Most nem lövöm el, hogy hol és smint hordja rágódjatok még a filmen egy kicsit.

  138. !!!SPOILER!!!

    1. a gyuru a kezen talan mindent megmagyaraz (mi van ha az a totem nem is a bugocsiga amit a felesegetol kapott pedig elvileg mindenkinek a sajatjanak kell lennie!). szoval ennek ertelmeben a vegen a valosagban van.

    2.amikor a felesegevel felepitik a varosukat es ott 50 evig elnek az a tudatoceanjuk partjan a legmelyebb szinten van. ott meghalnak es visszajutnak egy szintel feljebb ahol kifekszenek a vonat ele es visszajutnak arra a szintre ahol a csaj szarul erzi magat. ekkor lesz ongyilkos.
    kerdes hogy a valosagba jutnak vissza vagy meg mindig csak egy alomba (hiszen a felesegenek vegzett incepciot igy tobb szintet kellett “utazniuk”). igy az egesz film lehet hogy csak egy alom es a felesegenek lett igaza es visszajutott a valosagba.

    erre persze lehet kritika az, hogy ha ez mind alom volt, akkor cobb tarsai is csak a tudatalattijanak a kivetulesei kellenének, hogy legyenek – marpedig akkor egyertelmuen nem viselkedhetnenek igy

    mindenesetre erdekes, meglatas szerintem.

    3. az egesz csapat cobb hazatereseert jatszotta el az egesz inception-t. milyen nevetseges, hogy a vallalatbirodalom feldarabolasaert ilyen kurva bonyolult muveletbe fognak, amikor fischer jr. siman a kezukbe kerult a repulogepen. onnantol kezdve eleg lett volna vmelyik random emberre rakenni fischer meggyilkolasat, es mindjart veszelybe kerult volna a rivalis vallalat.
    szoval a csapat cobb katarzisat szerette volna elosegiteni.
    az egesz utolso munka eljatszasaval valojaban cobb fejeben ultettek el egy gondolatot – megpedig azt, hogy vegre hazatert

  139. Az előző 152 kommentben mindent leírtak, amit nagyjából gondolok, vagy gondolnék a filmről, szintúgy 10/10, többszörnézős ikon…

  140. Ez a film jó.
    Moziban nézve jó.
    Mocskossssjó!
    A zene alatta embertelen, hátborzongató, jó!

    Egyetlen dolgot hiányoltam. A 3D-t. Ezen a filmen ez nem csak technológiai hype-olás lenne, hanem hihetetlenül megdobná az amúgy is nagyon jó hangulatot, az élményt.

    SPOILER!!!

    1.
    Érdekes, hogy sokan hibát akarnak találni a filmben, ami nyilvánvalóan van. Sok hiba szerintem azért is fog mindig is maradni a filmekben mert vagy az idő rovására menne a kifejtés, kizökkentene vagy csak simán nem fér bele a hollywoodi „érthetőség” és élvezhetőség kereteibe. Egy tudományos esszé kifejtése biztosan érdekes és engem is érdekelne de nem a filmvásznon.
    Érdekes továbbá ha már hibát akarnak találni a filmben, akkor miért nem azon akadnak ki mint már 1-2 előttem szóló is kérdeztett: egy egyáltalán nem sterilnek tűnő műanyagcsőt dugva több ember kezén „valahova”, akár folyadék akár valami más trutyi hordozza az álmot? Ez a kapcsolat? Mert nagyon úgy tűnik, hogy a filmben ennyi kell hozzá. Egyébként már telepátia vagy hasonló.
    Tehát ha ki akarunk akadni akkor kezdhetnénk ezzel és az egész filmet dobhatnánk a kukába hiszen mekkora marhaság már.

    Ezt a filmet lehet élvezni és élvezni is kell a moziban. :)

    2.
    Ez a film elgondolkodtat szerintem. Nem a logikai bukfencek ragadtak meg hanem, hogy pl. mi a valóság? Amit annak akarsz hinni? Feladnád mindened egy vélt vagy valós érzésért? Az érzéshez nem kell külvilág, akkor élnél-e egy álomvilágban 30-40 évet mikozben tudod ha felkelsz minden ugyanolyan sz.. lesz? Saito is attól félt, hogy öregen hal meg egyedül, marhára nem tűnt zaklatottnak, hogy Fischer láthatóan nem rühelli már az apját és valószínűleg nem darabol céget.

    3.
    Megtanult-e a főhős a törvényszerű ébredés helyett „kómában” maradni?

  141. én nem hiányoltam a 3d-t. csak elterelte volna a néző figyelmét, itt a töréneten volt a hangsúly, de azért persze nem maradt el a képi világa sem. szép felvételek lettek. és az adja meg a különlegességét, hogy valós helyszíneken forgattál, nem egy stúdióban. szomorú hogy ma már ezt különlegességnek nevezhetjük.

  142. Totem: ez valahogy kicsit félreérthető lett a filmben (méghogy túl szájbarágós, mi? :)

    A totemnek kell legyen valami sajátosság a viselkedésében, ami egyedivé teszi, és amit senki más nem ismer. Így a tulajdonoson kívül más nem fogja tudni reprodukálni ezt a sajátosságot egy álomban.

    Cobb tehát nyugodtan átveheti a már halott feleségének a totemjét, mert ettől még ugyanúgy nem fogja rajta kívül másik élő ember ismerni a sajátosságát.

    Amit nem mondanak ki a filmben, de elvileg a fentiek következménye, az az hogy az ember a saját totemét ettől még képes a saját álmában reprodukálni. Vagyis saját magát még simán átverheti…

  143. SPOILER

    Feljebb írtátok, hogy miért nem volt 0 gravitáció a havas résznél. Mert az már Fischer álma és ő egyel lejjebb csak fekszik (lebeg, de stabil). A szállodás szint viszont Arthur álma, aki éppen zuhan az előző szinten, ill. pörög a kocsiban. Ezért a szálloda-szintre hatással vannak azok a dolgok, amik Arthurt érik a felsőbb szinten, mivel ő az álmodó.
    Arról is volt szó, hogy a gyerekek a végén ugyan úgy ülnek, abban a ruhában stb. Szerintem ez egyszerűen csak azért van, mert a film közbe többször is bejött ez a kép és nem láthattuk az arcukat, mert nem fordultak meg soha. Ezért a néző már (tudat alatt:P) együtt érzett Cobbal. Így a végén, ugyanaz a kép és hátrafordulnak, sőt még oda is futnak több emocionális töltéssel bírt a néző felé, mintha egyszerűen evés közbe ért volna haza Cobb.

  144. Kicsit nehezen indul be,amíg nem vágja az ember hogy ki kicsoda és hogy mi,mikor és hol történik. De aztán a székhez ragaszt…durván.
    Nálam is tökéletes moziélmény volt,10/10!

  145. mrbalage

    “Feljebb írtátok, hogy miért nem volt 0 gravitáció a havas résznél. Mert az már Fischer álma és ő egyel lejjebb csak fekszik (lebeg, de stabil). A szállodás szint viszont Arthur álma, aki éppen zuhan az előző szinten, ill. pörög a kocsiban. Ezért a szálloda-szintre hatással vannak azok a dolgok, amik Arthurt érik a felsőbb szinten, mivel ő az álmodó.”

    – tehát ez így nem igaz: Arthur-ra esés közben nem vonatkoznak a gravitáció szabályai az első szinten, ezáltal a második szinten mindenki lebeg.
    Fischer is lebegő állapotban van a 2. szinten, azaz rá sem vonatkoznak a gravitáció szabályai (csak Arthur-hoz képest egy szinttel lejjebb) ezáltal mindenkinek lebegnie kéne a 3. szinten. Ami számít, az az, hogy a teste lebeg, a gravitáció nem tartja a földön, hasonlóan Arthur-hoz. Az, hogy Fischer meg van kötözve, nem számít semmit, ettől még ugyanúgy lebeg a teste. Tehát a két eset igenis ilyen szempontból ugyanaz.
    Ez egy elég nagy hiba a filmben (ráadásul nem az egyetlen), nem hinném, hogy ki lehet magyarázni…

  146. Adi egyetértek

    spoiler..

    Eszembe jutott még valami ami nekem fura.. Ugye amikor Cobb és Ariadne beszélgetnek az elején az építésről, azt mondja Cobb, hogy ezt meg kell tanulni, és be kell tanítani az álmodónak amit az építész tervez. Na de ugye a 3. szinten az elvileg Fischer álma, és ott Ariadne mondta el Cobb-nak, hogy hol van a csatorna, és, hogy Ő ezt útvesztőnek TERVEZTE. Akkor most hogy van ez? Nem hiszem, hogy Fishernek betanított volna Ariadne bármit is.

  147. Spoiler

    Én több helyen is olvastam, hogy a 3. szint Fischer álma, már próbáltam, csak nem tudok linkelni :)

  148. Fixen nem tudni hogy melyik szint ki álma valójában, csak az első szintnél. Utánna mondja is Cobb, hogy a srác azt hiszi hogy az ő álma de mégsem, hidjétek el hatalmas keverés van benn, és ez nem hiba. Ellenben a gravitáció érdekes, de én anna ktudom be, hogy az már annyira mély szint

  149. Boborján: kattints a kritika alatt a ********** címkére. Igaz, nem sok tízcsillagos van.

  150. SPOILER

    Nem hinném, hogy számít, hogy kinek az álma a 3. szint, miután a 2. szinten mindenki lebeg, tehát a 3. szinten is mindenkinek lebegnie kellene.

    Amúgy én úgy értelmeztem, hogy miután Ariadne az építész, mind a 3 szintet ő tervezte. Hiszen az első szinten ezt még mondja is, a második szinten (a hotelban) is egyértelmű, hiszen Arieadne mutatja meg Arthur-nak, hogy hova tegye a robbanószereket. Mivel tervbe volt véve, hogy 3 szintet fognak lemenni, ezért a 3. szintet is megtervezte Ariadne. Ezért tudja, hogy hol van beépítve csapda.

    Az elején mondják is, hogy a tervező megtervezi a helyszint, az álmodó pedig beleviszi a saját képzeletét ill. feltölti az addig üres helyszint az általa kivetített emberekkel.

  151. SPOILER

    itt az eredeti szöveg, amit a hotelszobában mondanak, mikor Fischer bealszik:

    Ariadne> “Wait… Whose subconscious are we going into exactly?”

    Cobb> “We are going into Fischer’s, but I told him it was Browning’s, so he could be part of our team.”

    Arthur> “So he will help us breaking into his own subconscious…”

    Cobb> “That’s right.”

  152. Nem olyan bonyolult ez a film szerintem, mint itt sokan gondolják. Azért nem követhető pár dolog, mert hibák vannak a forgatókönyvben, nem azért, mert mi nem tudjuk követni.
    Több helyen is vannak ellentmondások, az, hogy a 3. szinten nem lebegnek, csak egy a sok közül.
    Ezzel együtt nagyon jó a film, mivel a hatása alá kerülsz, csak ne gondolj bele túlságosan, mert rajösz hogy nem áll össze a kép.

  153. Én nem tudtam a hatása alá kerülni. Unalmasnak és baromi hosszúnak éreztem. Többet vártam. Sokkal. Bocs.

  154. kezd ez picit szőrszálhasogatásnak tűnni :) de ettől függetlenül spoilereket még jelezhetnétek.
    Ha felkutatnánk pár interjút, lehet választ kapnánk pár kérdésre és nem kéne egyből mondogatni, h a hiba Nolan gépében van..

  155. SPOILER

    az is furcsa, hogy a gyerekek semmit sem változtak a film végén a korábbiakhoz képest (még ha azt is mondja cobb)

    OFF

    az biztos hogy még legalább 2-3x meg kell nézzem mire helyére kerül minden, úgy mint a mementonál

  156. SPOILER

    A filmvégi “dilemma” megoldása szerintem teljesen egyértelmű (a Viharsziget után pláne), de hogy senkinek ne legyenek kétségei, várjátok meg a 9 másodperccel hosszabb rendezői változatot.

  157. karit: naív gondolat, hogy a rendezőiben pont ezt válaszolná meg Nolan. a Viharsziget meg kb. sehogy nem jön ide, egyedül a főszereplőjük azonos, ami a történetre ugye semmi hatással nincs, mivel nem Leo írta egyiket sem.

  158. Nem rossz film de ku..a nagy a hype!

    Az alapötlet egész jó, nem túl eredeti de izgalmas, viszont a megvalósítás lehetne jobb, ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.
    A film első megtekintésre eléggé unalmasnak és kesze-kuszának tűnt, a látványtól sem estem hanyatt, és jobban összerakott akciójeleneteket vártam, ami részben a trailer(ek) hibája, nagyon félrevezetőek!

    Második megnézésre már sokkal lejjebb adtam az elvárásaimból és így már jobban tetszett. :)
    Olyan 7,5/10-et megér, nem ütött akkorát mint a Mátrix (szigorúan az 1. rész!) de elgondolkoztat, ez tetszett.

  159. !!!SPOILER!!!

    engem sokkal jobban mozgat az,hogy ez kinek az inception-je volt? fisheré, cobbé vagy saitoé?

  160. de ezt a nagy hypeot nem tudom honnan veszed, itthon egyáltalán nem volt hypeolva

  161. Azért durva milyen sokat gondolnak itt egyesek magukról…Nolan írja a forgatókönyvet 9-10 évig, ezer ember olvassa közben, nem is akárkik, DE majd itt a néző egyből észreveszi a szarvashibát, mintha ez lenne a film lényege.

    A gravitáció-dolgot csak az nem érti aki nem figyelt eléggé: A host (akinek a fejében lezajlik az álom) a második szinten Arthur és ő az első szinten lévő zuhanást közvetlenül érzékeli, ugye meg lett mondva hogy a nyugtató nem hat a belső fülre, így a változás az ő tudatalattijában megjelenik mint a gravitáció hiánya. A többiek azonban már rég egy szinttel lejjebb vannak és az Arthur hoteljában történő változást ők nem veszik észre, higy fekszenek és az hogy lebegni kezdesz nem hat a belső fülre. Ezért volt probléma az egész, nem tudnak zuhanni, mindig teljesen egyensúlyban vannak így lehetetlenné téve a felébredést.

    Remélem sikerült elég érthetően elmagyaráznom és végre túlléphetünk ezen a kérdésen. Az egész hibakeresgélés pedig ismétlem röhejes egy megtekintés után, pláne, hogy legtöbbször a filmben megmagyarázott dolgokat firtat mindenki.

  162. human: ezek szerint mégis kellett volna a smile… Az előbb kitöröltem. : )

    A Shutterben

    SPOILER!

    a kényszerképzeteiben ugyanazok a becsípődött képek ismétlődtek a fejében. Itt is ez volt, és a ruha/életkor változatlansága a végén elég egyértelmű jelzés – szerintem.
    Egyébként a közepétől éreztem egy hasonló véget, csak egyértelműbben: azt hittem, a széfet fogja kinyitni, és benne még mindig pörögni fog a régi álmában megpörgetett totem. Bár wice verziója még szellemesebb, amiben M. Caine kapta volna fel a már éppen gyanúsan régóta pörgő cuccot.

    Nagyon jó film, 10/10, főleg a kidolgozott, következetes szabályrendszere, és a zseniális 20-as szorzó miatt.

    A “miért nem lebegtek a 3. szinten Fischer álmában?” kérdéshez: ha a szabályokat az álmodó alkotja, akkor egy szinten vagy mindenki lebeg, vagy senki. Az álomba beszűrődhet a külvilág valamije (itt az egy szinttel feljebbi álomban lévő zuhanás), de ez nem szükségszerű, pláne nyugtató mellett, és Fischer nem költötte bele a saját álmába. Meg aztán az “eldőlős ébredést” csak Cobbék egyeztették, Fischerre nem hatott, neki mindenképpen ki kellett várni a nyugtató hatásának elmúlását.

  163. Honnanveszem a nagy Hypeot?

    1. imdb, rég, vagy talán soha? nem láttam még filmet ilyen magas pontszámokkal nyitni.
    premier hetében 50 ezer szavazat, napi átlag 8-9000 és nem csökkent a film pontszáma!!!

    2. A rengeteg pozitív -szinte csak az van!- kritika imdb-n és Rottentomatoes-on.

    3. Amerikában 1 héttel előbb bemutatták mint nálunk és a youtube-os trailerek komentjei “úsztak” az “életem legjobb filmje” meg a “10/10”-es bejegyzésektől.

    Na én felültem ennek a sok pozítív viszhangnak és magamban már egy új Mátrix eljövetelét vártam, ezért csalódtam 1. megnézésre.

    Aztán megnéztem mégegyszer, tudva mire számítsak és úgy már jó volt! :)

    Korrekt film!

  164. zoo:a 2 nem ugyanaz:Hype-olni szerintem a készítő(stúdió) tud és szokott.Nem volt nagyobb hype akármelyik blockbuster-hez képest.A nézők max dicsérték,elismerték a filmet(imdb,rottentomatoes)teljesen jogosan,mert így,hogy már láttam a filmet el sem tudom képzelni mi lett volna ezzel az évvel ha ez most nem jön.Ahelyett hogy mindenki a hibákat keresi a filmben(mellesleg van benne,a mátrix sem tökéletes és ez sem)tudni kéne értékelni,hogy 1 ember azért még csak van hollywood-ban aki mer és megpróbál újítani.Érthetetlen számomra,hogy pont erre a filmre dobálják a nagyokosok a 6-os és 7-es értékeléseket.Ha tényleg így gondolják az illetők meg is érdemlik,hogy megint jó pár évig csak a transformersek és hasonlók jöjjenek,bezzeg olyankor megy a sírás….

  165. ha végigolvasod mind a 178 hsz-t (vagy ha csak a pontszámokat figyeled) feltűnhet, h abszolúte nem mindenki keresi a hibákat, max 10% :D
    Amúgy jó olvasni más blogokon is, h nemcsak nálunk volt ováció a teremben :D

  166. Minden kicsit is jó film iszonyat magasan kezd az IMDB-n mert a leginkább a rajongók motiváltak a minél előbbi szavazásra. A Dark Knight asszem az első helyen nyitott.

    A rottenen meg valami 84% az értékelése, messze nem a legjobb, volt ami 95-100% mellett nyitott.

    Az érdeklődés (nem hype) annak szólt, hogy nyári blockbusterhez képest sokáig teljesen titokban tartották a történetet és még a harmadik trailer is csak nagyon keveset fedett fel belőle.

  167. zoo: abban nem értek egyet veled, hogy Hollywoodban egy olyan ember van, akire számíthatunk, mert azért ne feledkezzünk el a rendezőzseni Scorsese-ről, aki szinte egy élő legenda, vagy sok más, zseniális, vagy szimplán nagyon jó film rendezőjéről, akik bár nem nyűgöztek le minket (pl. Vasemberek), de azért igazán kellemes és jó szórakozást nyújtottak. Az Oscar jelölt bandáról pedig hadd ne is beszéljek.

    Abban viszont tökéletesen igazad van, hogy egyesek igazán elégedetlenek, és ezt már mondtam is korábban, hogy a film, amit keresnek, nem létezik. Nekik már nem lehet megfelelni (tisztelet a kivételnek!!!), soha nem is lehet majd, de emiatt ne aggódj, itt van most nekik a Last Airbender, és a Transformers 3 is forog már.

  168. Ritka, de hamarabb néztem meg a filmet és csak utána olvastam róla a kritikát/kritikákat.

    SPOILER VESZÉLY!!!

    És hát igen… Ez a film nagyon csúnyán ütött. Gyakran már idegesítő a sok Hollywood-i popcorn mozi, ahol teljesen hülyének nézik a befogadót, tele pakolják rég lejárt szavatosságú klisékkel és egy Tom Cruise-al próbálják lenyomni az ember torkán, de szerintem ezt is már sokan elmondták előttem. :D
    Jó lehet, hogy én vagyok a bolond, meg nem is vagyok egy filmszakértő, de én kifejezetten szeretem amikor csak úgy belecsöppenek egy filmbe, és akár 10-15 percig nem is nagyon értem, mi történik, hogyan, és miért, és tényleg figyelő nézővé kell váljak, hogy megértsem a dolgokat ( na ez remélem nem volt túl elvont gondolat xD). Mindenesetre megkockáztatom, hogy ez az első idei moziélményem, ahol sokszor úgy kellett becsuknom a számat, mert észrevettem nyitva maradt. Költői túlzás nélkül, tényleg!!
    Az egyik álomban a magába fordított város, az egész “álomvilág rendszere” és a hozzá kapcsolódó dolgoknak a kidolgozottsága nagyon jól megírt forgatókönyvre utal, teljesen realisztikussá teszi az egész filmet.
    Szerintem Oscar gyanús. =)

  169. vargatom: az Inception a rottenen is 100%-kal nyitott, és az imdb-n nem minden jó film kezd magasan. Annak idején az Indy 4 9.0-val, a T4 pedig 8.9-el nyitott, szóval…

  170. “…Érthetetlen számomra,hogy pont erre a filmre dobálják a nagyokosok a 6-os és 7-es értékeléseket.Ha tényleg így gondolják az illetők meg is érdemlik,hogy megint jó pár évig csak a transformersek és hasonlók jöjjenek,bezzeg olyankor megy a sírás….”

    Tarnsformers 2-őt ne is mond, az első rész tetszett, bár feledhetném a másodikat! :(
    Azért ha az ember megválogatja hogy mire ül be akkor ki lehet fogni jó filmet. :)

  171. zoo: ki lehet fogni, de iszonyat nehezen:) merem állítani, hogy idén 3 igazi moziélményem volt:

    Ütős, klasszikus thriller: Shutter Island
    Akció: Vasember 2
    és az Inception, de az külön kat:)

  172. anthony711

    “…zoo: abban nem értek egyet veled, hogy Hollywoodban egy olyan ember van, akire számíthatunk…”

    Bakker, ezt nem én mondtam, ezt nekem válaszolták. ;)

    De egyetértek veled abban hogy Scorsese és DiCaprio nagyon jó filmeket csinál együtt. :)

  173. 10/10.

    SPOILER

    A végén nem tudom mit kell izgulni. Nolan adott egy ici-pici wtf-t a végére. Miért kell ezen ennyit gondolkodni, meg ultimate válaszokat keresni. Szerintem kijutott, van olyan haverom, aki szerint nem. Emberek: EZ NEM A HÍRADÓ. Azon sem vitatkozok senkivel, hogy miként élhet valaki egy fekete páncélban, úgy hogy a teste felét felemésztette a láva.

    Nagyon okos film volt, végig izgalmas tudott lenni, az akció meg pont elég volt.

  174. azért ne menjetek el idei filmek pontozására, mindnek van külön írás, ott meg lehet osztani. maradjunk közel inception-höz

  175. GyurmaPappa

    Azért gondolkodunk ezen, mert Nolan több interjúban is mondta, hogy éppen ez volt a célja a filmmel, hogy gondolkodást indítson el, vitákat. Így mutat túl egy film önmagán. Ennek pont ez volt a célja:)

  176. Daprince

    SPOILER

    Nem, én nem értem, de komolyan. Ha Arthur az 1. szinten zuhan, ezáltal mintegy lebegő állapotba kerülve, és ez az álmában, tehát a 2. szinten (a hotelban) megjelenik, akkor ha Fischer a 2. szinten ugyanúgy lebegő állapotba kerül, akkor az a 3. szinten miért nem jelenik meg? Hiszen ugyan az a két szituáció.
    Arthur álmában nem azért lebeg mindenki mert Arthur az első szinten zuhan, hanem mert a zuhanás következtében lebegő állapotba kerü. Igaz, hogy Fischer nem zuhan a 2. álom-szinten, de ugyanúgy lebeg, mint Arthur az 1. szinten. Tehát akkor Fischer álmában miért nem lebeg mindenki, úgy, mint Arthur álmában?
    Szerintem abszolút hasonló a két szitu.

  177. Adi

    Jó, hogy lebeg, te teljesen stabilan, mozdulatlanul, míg Arthur az első szinten 10 másodperc alatt végig mozgásban van, úgy zuhan.

  178. anthony711

    Igen, de szerintem ez mindegy. Mindegy, hogy Fischer lebeg, Arthur meg zuhan. Az ugyanaz. Mármint a lényeg, hogy Arthur a zuhanás ideje alatt súlytalan állapotba kerül. Ezt a súlytalan állapotot látod a 2. szinten.
    Igaz, hogy Fischer nem zuhan, viszont ugynúgy súlytalan állapotba kerül, mint Arthur.
    A NASA is szokta úgy szimulálni a súlytalanságot kísérletekhez, hogy egy speciálisan kialakított repülőt magasra felvisz, majd hagyja, hogy zuhanjon több ezer métert. Ezáltal, aki a repülőben van, az súlytalannak érzi magát. Amit ezzel mondani akarok, az csak annyi, hogy a lényeg a filmben Arthur-nál is az, hogy súlytalan állapotba kerül a zuhanás következtében, nem pedig maga a zuhanás.
    Márpedig ez a súlytalan állapot Fischer-nél ugyanúgy megvan. Tehát Fischer álmában is midnenkinek lebegnie kellene, mert Fischer teste ugyanazon a fizikai állapoton megy keresztül a 2. szinten, mint Arthur-é az 1. szinten.
    Ha Arthur álmára ez kihatással van, akkor Fischer álmánál is meg kellene, hogy jelenjen (legalább valamilyen formában).

  179. Adi

    Ebben igazad van. De ha azt vesszük, hogy Saito is minden szinten egyre kevésbé haldoklik???

  180. anthony711

    ez igaz, de ne felejtsd el, hogy Saito csak az 1. szinten sérült meg. Ezt kevésbé érzi a 2. szinten, majd szinte egyeltalán nem a 3. szinten.
    Csakhogy Fischer-nél csak egy szint különbség van: a második szinten lebeg a teste, míg ő a 3. szinten álmodik. Hasonlóan Arthur-hoz, akinek a teste az 1. szinten van súlytalan állapotban, míg a 2. szinten álmodik. Tehát mindig csak egy szint különbség van, míg Saito-nál minnél több szintet megy le, annál kevésbé érzi a fájdalmat. Ez nem teljesen ugyanaz.

    Amit el tudnék képzelni, az az, hogy valami miatt, minnél alsóbb szinten vagy, annál kevésbé érzed azokat a külső behatásokat, amik a testeddel az eggyel feljebb lévő szinten történnek. Tehát mondjuk, míg a második szinten pontosan megjelennek valamilyen formában azok a behatások, melyek a testedet az 1. szinten érik, addig a 3. szinten már kevésbé érzékeled azokat a dolgokat, amik a testeddel a 2. szinten történnek (és a 4. szinten még kevésbé érzed ami a testeddel a 3. szinten történik, és így tovább…)

    A baj az, hogy ez már csak találgatás, és semmi ilyen utalás nem volt a filmben. Tehát én maradnék annál, hogy Fischer álmában lebegnie kellene mindenkinek, csak az hülyén nézet volna ki (ill. nem lehetett volna kivitelezni ilyen akciójeleneteknél) így ezzel egyszerűen nem foglalkoztak. Csak ezáltal nem következetes a film…

  181. Minden szinten csak az egyel feljebb történő eseményeket érzékelik, így a szabadesésbe kerülés, és hirtelen súlytalanság miatti lebegés között nyilván van különbség. Arthur tapasztalja ahogy a helyzetbe kerül a többiek viszont egyszerűen elemelkednek a földtől. Nem az állapotot utánozza az álomvilág hanem ahogy az állapot a fülben lévő egyensúlyi folyadékra hat. A zuhanás és közben szabadesés (nem teljes szabadesés ha már itt tartunk)teljesen más mint a gravitáció hirtelen hiánya.

  182. A színészek valami fantasztikusak voltak szerintem, bírtam őket. Tom Berenger meg plusz pont :) Pont így a jó a vége, elgondolkodtat mindenkit, hogy most akkor mi van? Nolan és Dicaprio neve egyet jelen a színvonallal.

  183. TylerD

    SPOILER

    na ez marha érdekes, igazad van, tényleg van egy lavina, amikor a kocsi lezuhan a hídról. De ez egy másik kérdés, hiszen a kocsi az 1. szinten zuhan le. De engem az érdekelne hogy amit Fischer teste a 2. szinten érzékel (tehát, hogy lebegő állapotban van a hotelban ) az miért nem jelenik meg a 3. szinten.

  184. Daprince

    Ok, ha így van, akkor igazad van. Én azt hittem, hogy a zuhanás és a lebegés ugyan olyan hatással vannak (a fülben lévő egyensúlyi folyadékra).

  185. Adi:Szerintem valahogy úgy van ez,hogy a szabadesés miatt lesz a 2. szinten súlytalanság és a súlytalanság miatt lesz a lavina.De lehet hogy tévedek.

  186. SPOILER

    Daprince:Lenne egy kérdésem.Látom nagyon vágod a dolgokat.Szóval Cobb hogy jutott el Saito tudatalattijába?
    Ennyi nem világos még.

  187. Most jöttünk meg róla, 10/10 itt is befigyel, pedig én elég kritikus vagyok ilyen téren! És a Vége!! a teljes moziterem felhördült, nagyon állat volt!

  188. Engem itt most minden bizonnyal felnégyelnek, de ez a Nolan-film nálam max 7/10. Pedig nagyon-nagyon szeretem a filmjeit, a Memento és a Tökéletes trükk például Top10-ben van. Éppen azért, mert kedvelem a több szálon és/vagy több idősíkon futó történetmesélést. Az Eredet viszont véleményem szerint a sztori komplexitásához képest hosszú volt, a történet vége túl könnyen kitalálható, itt-ott eléggé szájbarágós, míg máshol éppen ellenkezőleg; rettentő elnagyolt. Egyáltalán nem érezni a tíz évnyi munkát a történeten. De az is lehet, hogy csak én vagyok túl öreg (39). A szereplőgárda viszont valóban telitalálat, kivéve talána Marion Cotillardot, aki annyira illik Leonardohoz, mint tehénhez a gatya.
    Egyébként az ilyen stílusú sztorik(valóság-anti valóság, ahogy Ő írta, torzult és pszeudó “ÉN-képek”, alternatív idősíkok, stb) koronázatlan királya mindig is Philip K. Dick lesz. Elég ha csak a UBIK-ot említem, amit a mai napig megfilmesíthetetlennek tartanak annyira összetett a története.

  189. SPOILERES

    szerintem a 3. szinten azért nem lebegnek, mert a kiinduló pont mindig az egyel feljebb lévő szint tehát a jelen esetben a 2. és ahhoz képest kvázi nem mozdulnak el, tehát nem zuhannak.
    ez olyan mint hogy mi is mozgunk (zuhanunk ha úgy tetszik) a nap körül a földdel együtt mégsem lebegünk.
    vagy egy másik magyarázat:
    ha minden hatványozottan kevésbé érvényesül a szintek mélységétől függően (lassabban telik az idő, saito sebesülése egyre csekélyebb), ezért lehet, hogy a zuhanás (sebessége) is csökken, és ez mondjuk azt eredményezi a 3. szinten, hogy valamivel kisebb a gravitáció, amit észre sem vesznek

    és ha már itt tartunk, hogy lassul az idő, akkor a bejátszott zenének nem kellene elnyúlva hallatszódnia? :)
    de ez már csak szőrhasogatás

  190. Nagyszerű film. Ami nagyon tetszett, és nem tudom szándékos-e:

    Edith Piaf’ot pont Marion Cotillard keltette pár éve újra életre… vajon az ő kérése volt ez a szám?

  191. brianaspirin:
    miért kéne a zenéne torzulnia? az álomvilág lassabban folyik mert azt az agyad “építi” de a zene az külső befolyás. veled még nem fordult elő hogy aludtál, és valami zaj volt melletted és beépült az álmodba?

    engem csak 1 dolog idegesített, amikor “megkapták” a zenét számolgatták mennyi idő van hátra és az jött ki hogy arthurnál 2 perc cobbéknál meg 20 (vagy 1 óra? nem emlékszemjól)
    namost ezután arthur lebegve leszedte a c4eket összekötözött mindenkit, elúsztattot mindenkit a liftbe és lerakta a c4et. na az nem 2 perc volt.. :)

  192. Az csak nekem tűnik úgy, hogy a hotelos bunyót leszámitva, minden akció erőtlen volt. Úgy értem az a havas lövöldözés mi volt? Ne már. Még a Kobra 11-ben is (pedig az elég gáz) látványosabb akciók vannak.
    Méghogy James Bond. Látott egy ilyen filmet is Nolan? James Bond 5 perc alatt nagyobbat akciózik egymaga, mint ezek itt 1 óra alatt 5en. Pedig az nem is álomban játszódik.
    Szerintem egy 10 pontos filmnél a látvány ugyanolyan fontos mint minden más.
    Amikor felcsavarta a csajszi a várost, meg mikor szétpukkadt minden akkor azt mondtam magamban tyűha. Meg az a lebegős rész. OK. De ez a film 160 millió dollárba került. Az Első Mátrix 63 millióba.
    Bocs. Most jöttem meg a Moziból, és nekem nagy csalódás a film.
    Az alapötlet tetszett, birom a Leót is, a Tökéletes Trükk az egyik kedvenc filmem nem beszélve a Mementóról, de ez most nem jött át.
    A karakterekkel sem voltam kibékülve. Egyedül Cobbot birtam a filmben. A többiek feleslegesek voltak és buták.
    Valami mát vártam. Valami Mátrix-szerű-okos-akció-látvány filmet.
    Nem az a fontos, hogy mi az álom vagy a valóság.
    Az a fontos, hogy 148 percből 148 perc érdekes legyen.

  193. Tegnap néztem, ATOM ÁLLAT!:D

    Kicsit nehezen követhető, de ha figyel az ember akkor simán érthető minden.

    SPOILER

    A befejezés meg szerintem ébren van, hiszen annak a totemnek pont az a lényege, hogy senki nem tudja hol a súlypontja, így nem tud olyan világot álmodni, ahol eldől (hiszen nem tudja merre kellene dőlni), ergo folyamatosan pörög. Itt a végén meg egyértelműen dülöngélt az asztalon, amihez nyilván kellett egy súlypont. Ergo vagy ébren van, vagy saját maga álmodik.

    SPOLILER 2

    Ha konkrétak akartak lenni, akkor a 3. szinten is lebegniük kellett volna, mert ugye a 2-on azért lebegnek, mert az elsőn zuhannak, tehát az álmodóra nem hat a gravitáció (pl űrhajósokat képeznek így, hogy repülővvel “zuhantatják” őket, gyakorlatilag megszűnik a gravitáció “érzése”, ami így elég hülye megfogalmazás, de így van). A 3. szinten pedig ennek tükröződnie kellene, mert a 2-on nincs gravitáció, teljesen mind1 hogy nem zuhannak. Bár nem vagyok orvos, egy szakdoki bekapcsolódhatna ebbe az okfejtésbe:)

  194. smudge, az odáig oké, hogy amíg az első szinten álmodsz, akkor beépül az álmodba normálisan. de amikor már a 2. 3. szinten vagy és egyre inkább lassul az idő, akkor annak is torzulnia kéne szerintem, ha a film logikákát követjük.

  195. Nagyon jó volt a film. Tetszettek az ötletek és a megvalósítás. Nagyot alkotott Nolan.

    De valahogy a hosszú játékidő ellenére is kevésnek éreztem az egyes szintek kifejtését. Tudom, hogy ha mindent kidolgoznak, akkor4 órás lett volna a film, de így nagyon kevés tér jutott a szíészek kibontakozására.

    Összegezve és nem spoilerezve szenzációs moziélmény.

    9/10

    SPOILER

    És el tudnék belőle képzelni egy sorozatot, vagy egy második részt :) Végül is a kapu a végén nyitva maradt…

    SPOILER VÉGE

  196. Hát megnéztük!

    KIHAGYHATATLAN!

    szerintem többet ne is kell írni, úgy volt jó ahogy volt.

  197. TylerD:

    Nos a filmben azt mondják a váró a nyers tudatalatti. Namost ha az álomvilágokat közösen töltik ki, akkor a nyers tudatalatti is “közös”, ott mindenki épitész. Ha a hatványokat kiszámoljuk Saito valósznüleg rengeteget vándorolt és éptkezett ezért kellett Cobbnak megkeresnie, kisodródnia Saito “városának” partján.

  198. SPOILER!!!

    Látom itt a gravitáción megy a téma, most akkor lehet én nem figyeltem eléggé, de ti azt mondjátok, hogy ugye a 2. szintem no gravity, akkor a 3.on se kellene lennie. nah de én ugy vettem észre hogy ami az elsö szinten zajlik ugye hatással van a másodikra, de a 3.ra már nincs, kivéve a zenét…ugye mikor az auto kanyarodik azt nem érzékelik a 3.szinten mivel azt má mélyen van….viszon eggyet nem értek….a csaj mikor a lökéssel feljebb feljebb megy, akkor miért az első szintre ugranak és miértnem a valoságba egyböl??? ugye mindeki az autoba ébred ami viz alatt van, nemértem! továbbá nekem még azse esett le hogy kobb hogy ébred fel kapásból a valoságba….asszem ujra kell néznem :)

  199. kill3r21 nem a repülőn kapták a lökést, hanem az első szinten, ezért csak az első szintig mentek vissza

  200. Valaki írta korábban, és én is így vagyok vele: ott és akkor nagyon tetszett, de utólag már esik a dolog széjjelfele.

    Most el lehet azon filózni, hogy ha a másodikon mér lebegtek a harmadikon meg miért nem, meg hasonlókon, de lényeg a lényeg: szerintem sokat elvesz egy film élvezeti értékéből, ha utólag kell magyarázgatni.
    Ott volt a mátrix – hiába mondjátok, hogy nem ugyanez, ugyanez volt az is, csak egy sokkal letisztultabb szabályrendszerrel, amitől nem forr fel az agyad, ha meg akarod érteni, mégis rohadt jó volt + egy kicsit jobban kijátszották az “álomban bármi lehet” kártyát.

    Ettől még nem volt rossz moziélmény, de szerintem Nolannek el kellett volna döntenie, hogy most a drámát pörgeti maximumra, vagy az akciót, vagy rejtvényekkel akarja bombázni a néző agyát. Mert ez így együtt nem megy

  201. Na megnéztem és azt kell mondjam egy kicsit csalódtam, a legelső trailer vagy teasert néztem csak meg és pár képet, amiből én egy más filmet néztem ki. Ettől függetlenül így sem rossz csak furcsa, hogy nem azt kaptam amire már rég készültem. Maga a film hol pörög, hol lelassul. Ezek közt is vannak (első látásra) unalmasabb, és időhúzásnak tűnő részek. Mal és Cobb kapcsolata sem éppen magával ragadó az elején. (Ettől függetlenül még a jelenetek értékesek lehetnek a film megértéséhez). Egy-két dolgot én is furcsáltam, amit igazából ki (is) lehet magyarázni, de én inkább megtartom magamnak. A film a jó alap ötlete miatt viszont sok teóriát enged meg, ami egyrészt jó, más részt rossz mert így egy kicsit megfoghatatlan (Ez persze attól függ hány és milyen teóriákat állítasz fel). Pl.: A filmbe volt egy pár alkalom arra, hogy az álomba folytatódjon, a “valóság”. Nolan ezzel a filmmel, szerintem nem állította magasabbra azt a bizonyos mércét sajátmagával szemben, de azért még így is az átlagtól eltérően egy nagyon jó filmet kaptunk. Nolan, a színészek, az első infók és e-miatti várokozásom miatt ez most “csak” 8/10 de mivel friss az élmény azért újra nézve eme tudás birtokában már szerintem 9/10-re fogom értékelni.

  202. Moziban nagyon jo élmény volt. Leo megint nagyot
    alakított. A végén akaratlanul is ott volt bennem a gondolat: nem volt annyira jó mint a Viharsziget, bár nem lehet egy napon említeni őket. Gondoltam hogy az akció és látvány miatt több pontot adtok neki, azért még egyszer megnézni .. baromi hosszú. 10/8 megér. A gondolkodást meg felejtsétek el, voltak benne hibák, megválaszolatlan kérdések, de ezen kár rágódni.
    Miután kijöttem a moziból még tetszett, de pár óra múltán már nem annyira, furcsa.
    SPOILER a végén nagyon szerettem volna a happy endet, vagy volt is? Az utolsó kép szíven ütött.

  203. Novbert
    “szerintem sokat elvesz egy film élvezeti értékéből, ha utólag kell magyarázgatni.”
    “Nolannek el kellett volna döntenie, hogy most a drámát pörgeti maximumra, vagy az akciót, vagy rejtvényekkel akarja bombázni a néző agyát”

    Ezekkel totálisan nem értek egyet, ugyanis egy film azzal lesz igazán tökéletes, és maradandó, ha magyarázgatni kell, ha még évek múltán is vitaindító, úgymond túlmutat önmagán. A másik pedig az, hogy ha egy filmben egyszerre van dráma, akció, rejtvény, magyarul több dolog, az nem más, mint egy komplex film. Igenis megy együtt a dolog, egymás nélkül csak szimplán egy műfajfilm. Ha egyszerű filmeket akarsz nézni, javaslom a Steven Seagal, vagy a Dolph Lundgren, esetleg a Diane Keaton filmjeit.

  204. A Mátrixot egyféleképpen lehet értelmezni, ezt a filmet meg legalább 3-4 féleképpen…

  205. Közel sem annyira forradalmi mint a Matrix, az akciók átlagosak, a film csúcspontja az utca ráhajtás és az ezt megelőző effekt parádé az utcán. Amúgy érzelmileg hidegen hagyja a nézőt és túlságosan is tudományos akar lenni.

    Nem kéne ezt a filmjét is túlértékelni Nolannak.

    Én 10/ 7 – et adok rá.

  206. “Amúgy érzelmileg hidegen hagyja a nézőt és túlságosan is tudományos akar lenni.”

    Hát, lehet, hogy téged érzelmileg hidegen hagyott, de én végigizgultam kábé az egészet és volt egy rész ahol elsuttogtam egy káromkodást.

    Az hogy túlságosan tudományos akar lenni? Én pont azt az egyet hiányoltam a filmből, hogy az egész álombanösszekapcsolódásról tulajdonképpen keveset tudtunk meg. :)

  207. Alja:

    Spoiler!

    “2. A taxis lövöldözés: Arthur szerint képzett zsoldosok lőttek rájuk gépfegyverrel, ráadásul azt hiszem talán négyen is voltak. Hogy a francban nem lőttek mindenkit szitává abban a kocsiban? Mármint persze, ez csak egy film, de ebben az esetben elég fontos momentum, hiszen mindenki a váróba került volna, ha meghalnak. Engem ez a jelenet a Heat-re emlékeztetett, az utcás lövöldözésre. Tehát Nolan csinálhatott volna nyugodtan egy a Heat-es jelenthez hasonlót, ehelyett szerintem indokolatlanul elvetette a súlykot”

    A megoldás pofonegyszerű. Azért élték túl a lövöldözést mert egy álomban voltak…
    Ott minden megtörténhet. Pl Az utcán robogó vonat…

    Spoiler!

    ClintEastwood 2010. 07. 26. 1:26

    “Valami Mátrix-szerű-okos-akció-látvány filmet.”

    Pontosan azt láthattál. Vagy csak álmodtál a moziban?:)
    Ébresztőőő.

  208. És a csaj amúgy milyen szakra jár az egyetemen? Álomépítő MA? :D
    Vargatom: a Mátrixot is lehet többféleképpen értelmezni, vannak, akik azt állítják, hogy a Neóék a gépek, és az Építész az ember, tudom, mert írtam beadandót belőle.
    Na, de az Incepció: a végén sztem eldől a csiga, csak a film önmagára való reflektálásként kapják el a képet (nálunk egyébként nagy felhördülés volt a moziteremben). Én az elején éreztem, hogy egy kicsit nagyon elmegy a ló, és nem értem a sztorit például a valóságban kik üldözik Leót? És csak a végén esett le, hogy Mollit soha nem látjuk a maga élő mivoltában, csak emlékekben, és Leó tudatalattijának … kivetüléseként, ez se véletlen.
    Na mindegy, sztem megvan a 9/10, az egy pont levonás a kis hibákért jár, néhol lehetett volna egy kicsit összébb fogni a szálakat, de összességében elég jó. Azt már most tudom, hogy minimum kétszer nézős film, hogy mindent a helyére tudjál tenni, addig van min gondolkodni.

  209. nagyon jó film volt, még a viharszigetnél is jobb! párszor kicsit zsúfoltnak éreztem (a la tdk), de egyébként tényleg nagyszerű moziélmény! sok itt a buta kérdés amúgy (főleg h h jutott vissza ez meg az)..én egyszer láttam moziban és ezek mind világosan be vannak mutatva! 1 valami nem tetszett az imdb-s írásokban sem, h már kubrickhoz hasonlítják nolant…azért kíváncsi vagyok ezen emberek közül ki nézte meg (úgy h értette is) az eyes wide shutot…félre értés elkerülése végett nolant pta mellett a legtehetségesebb “új” rendezőnek tartom, de kubrick az kubrick

  210. Másodszori nézés után a magam 25 évével sok sikert kívánok az összes rendezőnek/írónak/producernek stb. a világon, megvan az etalon. Ez a világ legjobb filmje. Eddig rengeteg kedvencem volt, most már csak egy maradt, ami Inception névre hallgat. Ráadásul a filmet illető sok elmélet közül kiválasztottam a nekem tetszőt. Számomra egy befejezés van. Ami változhat persze az elkövetkező n újranézés után. :)

  211. Csak mert 10pontos film nem létezik nálam ezért 9/10.Tökéletes moziélmény.
    Nem vagyok mozibajáró,megválogatom mit nézek meg..ez előtt az avatár volt az utolsó amit láttam,és valószínűleg a kínálatot nézve idén ez volt az uccsó mozim,de ha ezt kihagyom azt bántam volna,egyszerűen remek.

  212. nekem nagyon tetszett a film, felesleges kötekedni, de nekem is lenne egy kis meglátásom: szóval az egész nem lehetett álom, mert akkor a váróból a valóságba jöttek volna vissza , nem az álvalóságba. Nagyon bonyolult az egész, de nem éri meg rajta gondolkozni mert logikailag nem tökéletes

  213. Szerintem egy unalmas matrix utánérzet volt a film a leglátványosabb jelenetet egy tükörrel meg lehet csnálni ,semmi extra 11 évvel ezelött különbet csináltak a matrix készítői. Nálam 10-ből 3

  214. mátrixmátrixmátrix
    a virtuális valóság mióta egyenlő az álommal? azért mert mindkét filmben fekszenek miközben csinálják a dolgot, még rohadtul nem ugyanaz az ötlet

  215. Az itt és sok más helyen bemutatott logika alapján minden film amiben valakin köpeny van az Superman The Movie másolat. Azért lehet párhozamot vonni a mátrix egyes elemeivel de utánzatnak csak nagyon felületes, esetleg a filmet még nem is látott vizsgáló nevezné az Inception-t.

  216. Alja 2010. 07. 24. 18:38

    1. Gondolom veled is előfordult már, hogy egy IRL esemény beleszövődött az álmodba. Teszem azt elkezd csörögni az ébresztő, de eleinte azt hiszed, hogy csak álmodod (mintha nyomná a csengőt, mint a barom), majd kicsit később, ahogy ébredsz, tudatosul benned, hogy ez bizony az ébresztő. Ilyenkor sem érzed sokkal hosszabbnak a csörgést, mint amennyi valójában.

    2. Ez egy film. Nem dokumentum film, csak egy szimpla mozi.
    De gyanítom egy száguldó autóból egy másik száguldó autóra lőni az életben sem lenne olyan egyszerű.

    3. Szerintem a harmadik opció: senki nem öl meg senkit. Érdekes ezen filózni, hogy a váróban meg lehet-e halni, és ha igen, mi történik, de ez is egy olyan mumemtum, amiről nem beszélnek a filmben. (Ami itt kifejezetten pozitívum.)
    Szimplán csak szól neki, hogy ne feledje az igéretét, vegetálnak még egy kicsit, aztán felébrednek a repülőn.

    SPOILER!

    Amúgy a totemről, a kis búgócsigáról csak annyit mondtak, hogy soha nem dől el. Az álomban simán előfordulhat az is, hogy ugyan megbillen, de mégsem dől el. Azzal, hogy a megbillenés után nem mutatták, nyitva maradt a film vége. Illetve átértelmezheti a látottakat.

  217. TibChee:

    Spoiler!?

    “Azzal, hogy a megbillenés után nem mutatták, nyitva maradt a film vége.”

    Szerintem egyszerű oka van, hogy miért nem mutatták, hogy eldől e vagy sem. Az ok neve pedig: Inception 2
    Így benne van a folytatás lehetősége.

  218. Bandido: semmi jel nem mutat arra, hogy folytatni akarnák, bár előfordulhat. Egyszerűen nyitott végű filmből jó pár van, amiket sosem folytattak, nem ezért ilyen a vége.

  219. Nagyon meglepődnék ha ez a film megelőzné a Sötét lovagot, én valami ilyesmi csavaros izgalmas filmet vártam, de valahogy nem sikerült ez most a készítőknek.Sokszor lehetett tudni h. kb mi következik és egyáltalán nem volt nagy csattanó a végén.Úgy látszik ebben a filmben is elfért volna egy Heath Ledger.Dicaprionak szerintem a Vihar sziget című filmje jobb volt!

  220. Nna. Öt napig rágódtam a filmen. Rengeteg kérdés merült fel. A következőkre jutottam:

    SPOILERLAVINA

    1) Írták már, h lehet h Cobbné akarja végrehajtani a beültetést Cobbon. Szerintem nem véletlen a sok Escher-lépcső meg paradoxon. Úgy gondolom, hogy Mal álmodja Cobbot, Cobb pedig Malt. Lehetetlen eldönteni, hogy ki kinek az elméjébe ültet gondolatot, ez egy szándékos paradoxon. (A beültetendő gondolat az, hogy a valóság álom.)

    2) Ha a valóság álom, akkor ha meghalsz, felébredsz. Mi van a halál után? Újabb élet? Újabb álomszint? Mal felébredt, és próbálja felébreszteni Cobbot is? (Ahhoz képest, hogy “halott”, igen céltudatos és önálló, főleg más “projekciókhoz” képest.)

    3) A projekciók vajon mennyire életszerűek? A csapattagok vajon projekciók? Ariadne a Váróban megtámadja Malt. Mi van, ha ez Mal álma, és Cobb tudatalattija teremti Ariadnét? Ha igen, a projekciók álmába is be lehet hatolni, összemosódik, hogy melyik kinek az álma/tudata (- vö. “differenciálatlan álomtér”). Másrészt ennyi erővel mindenki projekció és nem is. A valóság álmodója lehet mondjuk Isten, de ha nem, akkor eljutunk a végtelen regresszióhoz. Így lesz Gödeli kérdés az, hogy “ki vagyok én?”

    4) Az Edith Piafot (is) megszemélyesítő Marion Cotillard jeleneteiben (is) nem véletlenül csendül fel a Je Non Regrette Rien. Ariadne nem véletlenül tervez labirintusokat. Ha valaki álmodja őket, akkor ez az álom is a valóság darabkáiból áll össze.

    5) A kommentek számát elnézve Nolan végrehajtotta a nézőkön a gondolatbeültetést. Szumma: a film bedarál, 10/10.

  221. Ha már mindig ezzel jövök: a dinamika, az arányok, a filmidő kitöltöttsége… ez is mind példaértékű. A forgatókönyv nagyon átgondolt. A karaterek ha nem is Macbeth mélységűek, azért bőven megütik a Mátrix (8 csillag) szereplőinek szintjét. Rendezés szempontjából is 10/10 a film. (Találtam ugyan hibát benne, de olyan ütős az összhatás, hogy nem érdekel.)

  222. akit még érdekel, az idő és zene elnyújtási elmélet a filmben, az guglizzon rá erre:

    The Awesome ‘Secret’ Behind The Music In Inception

  223. Bárki bármit mondjon, öröm nézni a palace cinemas oldalát. Mikor láttatok már olyat, h hét közepén!! 21:30-as!! vetítésnél a terem fele le van már foglalva? ez azért jelent valamit, imdb-n, ~240 hsz-en és megannyi 10/10-es pontszámon kívül is…
    még jó, h időben foglaltunk jegyet :]

  224. Szerintem is a 10/10 túlzás.
    Már a film közepén lehetett tudni, hogy mi lesz a vége.
    Ehhez képest kicsit elhúzták.
    Színészi teljesítményben egyedül Marion Cotillard volt kiemelkedő.

    Viszont tök jó volt az ötlet, kicsit Mátrix szerű.
    új dimenzió ahol minden lehetséges…
    Érdekes, hogy nem volt igazán negatív szereplő a filmben.

  225. imdb n biztos hogy lecsúszik (ld. the dark knight), szerintem ez a film 6,5 /10 és másnál valszeg szerepet játszik a jó körítés mint pl. beharangozók, trailerek, a rendező Nolan vagy éppen a zeneszerző, plussz a pozitív kritikák, de léteznek negatívok is és hát én inkább azokkal értek egyet, pedig nagy lelkesedéssel ültem be a moziba.

  226. SPOILER , NEGATÍV KRITIKA!

    Nos nekem ez a film egy több sebből vérző semmire hajaz, nem nagyon szoktam hangoztatni a véleményem, de ide mégiscsak leírom hátha másnak is változtat az összképen vagy épp engem győz meg valaki.
    Nekem jóformán mindennel bajom volt amit itt dicsértek. Szerintem a színészek nagyon közepesek voltak, nem tudták magukat jól beleélni, az építész csaj karaktere nagyon kidolgozatlan volt, de az egész csapaté pont emiatt : nagy profi banda akinek a vezetője a nőjét siratja már több éve, az építész meg egy bölcsészkaros csaj, aki ráadásul összeivissza szekálja Caprio-t, szabályait megszegi, nem is hajlandó együtt működni.
    Az akció jeleneteket többször említették ahhoz csatlakozok, szinte végig lőtték a szereplőket mikor aludtak, de soha nem kaptak egy rohadt golyót se, pedig annyi golyótól már a fehér furgonnak fel kellett volna robbannia.
    A zene engem szabályszerűen irritált, engem nagyon zavart, hogy nem is akar aláfestő-zene maradni, hanem ezt a vészjósló tuba hangot hallatták 5-6 percenként, végig olyan érzésem volt, mintha süllyedt volna a Titanic (annak is ilyen hangja volt, Caprio meg hab a tortán :D )
    Továbbá szerintem az már sehol nem 10 pont, hogy a kommentek nagyrésze “ezt magyarázza el valaki kérdés” , az sehogysem jól kidolgozott film, amiben annyi kérdés marad, na meg szerintem volt ebbe hiba is annyi.. előttem már említették, de öregként egyszer mutatták Caprio-ékat, majd mindent újra fiatalon csináltak, pedig a vonat alá illett volna öregen befeküdni.
    Szerintem egy nagyon jó alapsztorival megáldott film volt, amivel transzba ejtették az embert, ki az utolsó óra maszlagot végig ámulta, szerintem már az író is belezavarodott, de ha másnem én igen :D
    Aki szerint semmi izlésem, annak azért szólok, hogy a közkedvelt filmek javarészt nálam is nyerők, pl pont a Sötét Lovag a kedvenc filmem.

  227. Citrom:
    A tubának nem ilyen a hangja. Nem szállok vitába egy véleménnyel, minek is, meg magánügy. Nem a te filmed. Ennyi.

    Nekem bejött. Játék, sztori, látvány, zene, hangulat. Itt a pont :D

  228. Én meg pont a sötét lovagot érzem túlértékeltnek amellett,hogy jó filmnek tartom.A karaktereken kívül a forgatókönyv egy nagy 0.Ha nem lenne Heath Ledger zsenialitása egy átlagos képregény adaptáció lenne.Ellenben az inception-nal ahol nem csak a rendezés hanem a forgatókönyv is a helyén van,még ha kicsit bonyolultnak is tűnik elsőre.Nem csak egy színész viszi a hátán az egész filmet hanem mindenki odateszi magát úgy ahogy a szerepe azt megkívánja.Amúgy Ariadne karaktere néhol engem is bosszantott,de végülis Cobb apja tanácsolta neki őt nem véletlenül…

  229. Best movie ever. Nem tudok többet mondani, nem írok pontot sem, mert nem mérhető. Több mint zseniális. Köszönöm Nolan.

    Nagyon sokáig a hatása alatt leszek, és nem is akarom hogy ez ne így legyen. Sokan keresik benne a hibát, de miért? Az utolsó jelenet feltette a koronát a filmre. Kit érdekel a válasz? Élvezzük a hatását, és ne egymással marakodjunk rajta. Életre szóló élmény, örökre akarom nézni.

  230. Szkeptikusan álltam hozzá, és be is jött! Azt hittem, közepesen jó lesz, helyenként talán unalmas, de…

    Elsőre 10/10. Másodikra majd lehet, hogy 9-et kap.

    Nolan zseniálisan egyensúlyoz a hollywoodi elvárások=>átlagnézők és a kritikusi elvárások=>nem átlag nézők között. :)

  231. hm, még hogy nem voltak jók a színészek, épp azon filóztam, hogy Caprión kívül alig volt bejáratott színész, és mindenki baromi jó volt

    nem szabad dobálóznia 10/10-el, nem is, de EZ AZ

  232. Minden szempontból a legjobb film! Hihetetlen jó volt, úgy elrepült ez a 142perc, hogy szinte észre sem vettem :)

  233. Csatlakozom előttem szólókhoz, jó filmnek tartom. Igaz akad egy-két tisztázni való. (az én felfogásom szerint)

    Fischer nem álmodja egyik szintet sem
    Ez az egész egy közös álom, Fischer agyában, ahova mesterséges álmot generálnak. Az építész megtervezi és betanítja őket, ezeket az álmodók megtöltik a tudatalattijukkal, hozzátesznek valamit.
    Első szint: Yusuf az álmodó
    Második szint (hotel): Arthur az álmodó, hozzáteszi a paradoxonos lépcsőjét
    Harmadik szint (havas táj): Eames az álmodó, hozzáteszi a szellőzőrendszert
    Negyedik szint: nincs negyedik szint a filmben, csupán a harmadik után egyből ugranak a váróba, a nyers tudatalattiba, ami közös álom lévén közös.

    A gyerekek nem ugyanazok
    A gyerekek nem pontosan ugyanabban a ruhában vannak (a kislány legalábbis), más színészek játszották a őket, és a kissrácnak is hosszabb a haja, mint a nyitójelenetben.

    A pörgettyű
    Nos én félretettem azt, hogy másé a totem, és nem biztos, hogy pontosan működik (mert így is lehetne). Maradjunk annál, hogy a totem funkcionál, így csupán a zárójelenethez fűzném, hogy ezzel a véggel kétféleképp lehet értelmezni az egész filmet (az én szintemen:P ).
    1. Eldől a pörgettyű: a valóságban vagyunk, happy end.
    2. Tovább pörög: erre én azt érezném jó visszavezetésnek, hogy: egy agyonkomplikált szinteken zajló álomvilágban nem Cobb, hanem Mal jött rá arra, hogy álmodnak, s ebből Mal úgy lépett ki, hogy leugrott a hotel ablakából, Cobb viszont azóta is az álmodik, azt valóságnak hiszi – viszont ez rögtön azt a kérdést veti fel, hogy Mal miért nem keltette fel miután magához tért? Cobbnak vagy nagyon mélyen kell lennie, vagy nem is tudom. Azért nem hiszek abban az elméletben, hogy Mal a “behatoló”, mert akkor csak nem akarta volna annyira marasztalni a váróban Cobbot…

    Saito öregsége
    Igazán erre én sem leltem meg a konkrét választ. Arra gondolok, hogy a váróban eltöltött idő után az agy játéka csupán a korkülönbség kettejük közt (DiCaprio hangja is elég öreges, felfogása lassú, és megtanult úgy élni Mallal éveken át, hogy fiatal maradt (avagy nem akarta magukat öregnek látni), profi álmodó volt.

    Lebegés
    Az autó nekiütközik a korlátnak, a hotelben lebegve zuhanni kezd Arthur, a téli tájon lavina indul. A kocsi zuhan, a hotelben lebegnek, viszont a harmadik szinten nem történik semmi, ugyanis a másodikról már távoztak a tudatok, s a test nyugalmi állapota nem változik, nem érik durva, zavaró behatások, amik az egyel mélyebb szinten is jelentkeznének. Én így értelmezem, de ebbe is bele lehet kötni, így valószínűleg csak egy lesz a sok találgatás közül.

  234. Spoiler:

    Rengeteg kérdés, némi logikátlanság…:
    Nos nekem úgy tűnt ahogy a különböző álomszinteket is tervezték így a várót is, amit -mint kiderült- leo és editpiaf tervezett és meg is öregedtek ott egyszer “egy éjszaka alatt” De…: 1. ők sokkal jobban tudták,h álomban vannak, míg a japónak fogalma sem volt.
    2. a japó miért nem használt totemet.
    3. ha fiatalon feküdtek a sínekre akkor az egy másik álomszint volt?

    Ami kérdés volt eddig, és számomra megválaszolódott, a miért nem emlékszik fischer rájuk?? – lehet nem emlékszik, de lehet igen…miért ne álmodhatott volna azokkal akikkel utazik, a mély rétegeknél meg csak lerakódik minden infó…
    A végén fölöslegesnek tartom a pisztolyt mutogatni, mert a halál eddig sem volt megoldás csak a löket. Leo csak azért látogatta meg a japót,h emlékeztesse, hogy már úgy ébredjen. Logikátlannak tartom,h miért másznak ki a furgonból a partra…akkor hol a löket a repülőn ébredéshez-oké lejárt a 8 óra, de így fölösleges volt lezuhanni a hídról, ráadásul leó sem ébred akkor fel.

    A végén ha nem dől el a búgócsiga az hatalmas logikátlanság lenne, de jó volt ezért izgulni és baró volt,hogy játszottak még velünk nézőkkel ott.

  235. hmm.. kb leírtak itt már mindent amik eszembe jutottak a film kapcsán. ja nem ! egy dolgot nem !

    SPOILER

    a film elején a japó álmának világa (partra vetődés, katonák, japcsi palota, a szoba ahová viszik) és az öregember(már nem emléxem, de mintha háttal mutatták volna ??) miért létezik ugyan úgy, mint a film végén a japó tudat alattijában X eltöltött év után ?! erre sehogyan sem tudtam rájönni..

    amúgy semmiképp sem 10/10, most azt mondom 10/9 de lehet 10/8 lesz, még elválik.
    én ilyen baromságokba nem megyek, bele, hogy miért nem lebegtek a 3. szinten meg sok hülye belemagyarázós elmélet, mert tök fölösleges. DE szimplán filmes szempontokból közelítve vérzett 1-2 sebből a film.

    akciójelenetek : úgy éreztem magam, mintha egy 90-es évekbeli akciófilm (die hard, james bond) ot látnék, ami végül is egy kis retró érzésnek jó meg minden, de valahogy baromira eluntam a jégmezős lövöldözést, meg a lánctalpas hummert az atom világ-építős-térhajlítós jelenetek után.. :) vagy ennyi akció se lett volna benne, vagy végig hard-core effektek lettek volna benne, a kettő így szerintem nem működik.

    szájbarágás : ez végül is egy Nolan sajátosság (kivéve Memento, ja am Memento nálam 10/10) már a Prestige-ben is sok túlmagyarázást véltem felfedezni, ami jó meg minden, de sok-sok kamu fan-fiction elméletet szül.. ami itt is gyönyörűen megtörtént.. elég csak elolvasni itt a kommenteket

    színészek/karakterek : capri bogyón kívül kb egyetlen karakter sem volt eléggé kidolgozva szerintem, így nagy színészi alakításra sem volt képes senki, szerintem dicaprio is csak hozta a szintet, de nem volt kiemelkedő.

    eredetiség : “sajnos” vagy nem sajnos, de egy olyan embernek, mint én aki figh club-okon, pillangóhatásokon, mementokon, donnie darkon, szárnyas fejvadászokon, Moon-on, Matrix-okon stb stb nevelkedett, ez azért “kevés”, nyilván eszméletlen komplex a 3-4 lépcsős rendszer és le a kalappal Nolan előtt, de szerintem az [TÉNY], hogy anno 2000-ben (vagy 99′? ) a Mátrix sokkal nagyobbat ütött. így bár kiváló film és tényleg mindekinek meleg szívvel ajánlom, hogy nézze meg, de a 10/10 irreális, a 10/9 en meg még rezeg a léc.

    szal a film eleji-végi japós álom egyezéseket valaki magyarázza meg nekem plz :) !

  236. Miről szólt a film? Kusza utakat választ ugyan arra a végcélra.Más filmek fogják,és egyértelműen elmondják a nézőnek,hogy mi a fontos az életben.Oké,a lost finálé 1000 nyitva marad kérdése után már mindenki bátrabb:),de csak is azért müködik a film,mert a film váza hajaz a Mátrixra.Imádta a közönség mindkét filmben ahogy egy több csapatos szereplő gárda ugrál a helyszinek között.AKCIÓK,ÉS ISZONYÚ DARÁLÓ ÉS FESZKÓTARTÓ ZENE.Erre a 10/9.A téma,a meglepetés szerzés,erősen csöppög az izzadságtól.10/4 ÖSSZESITVE:10/7

  237. Mit akart Nolan? Ki tudja? Senki,ez egy új műfaj:)Mint a Lost.Egy bűvész mutatvány is addig ül,amig keresed a megoldást.Ha pedig meg van,akkor pedig már nem olyan erős.De én a filmeknél szerettem az egyértelmű logikát.Leo álma végig,és őt jutattják el a többiek arra a szintre,ahol a gyerekei vannak?

  238. “Mit akart Nolan? Ki tudja?”

    egy szórakoztató filmet készíteni.

    “Senki,ez egy új műfaj:)”

    elég régi műfaj. utolsó meló, gyűjtsd össze a csapatodat és rabolj. ocean’s eleven álomban.

  239. Szórakoztató és BO siker.De sokkal jobban müködik a mátrixos felvetés benne(egy csapat ugrál benne helyszinekről helyszinekre),mint az álomról való irás és gondolatok.Egy álomról való előadás alatt szerintem elaludnánk:)De mi a logikája,az hogy nincs?Mi a vége,miért történt a sok csihi puhi,a városcsavarás stb?
    Majd ha lemegy a dvd bevétel is,Nolan elárulhatná,mit akart kifejezni.

  240. Igazából majdnem mindenki szerint jó film és mint én is csak abban nem értek egyet h. ez 10/10 lenne.

  241. Inception: Röviden, egy szóval összefoglalva: mestermű. Rég láttam ilyen eredeti filmet, mint az Eredet, minden téren maximálisan teljesített. Megérdemli az istenítést (nem úgy, mint a bugyuta Avatar ugye). A film sosem fullad unalomba, a nézőnek nem támad a végén kételye, hogy “minek volt ez ilyen hosszú”…
    Simán az év filmje.

  242. FeroxX: A japós álom az elején azért egyezik meg a végén lévővel, mert ugyanaz: a film egy nagy flashback, a film eleji japós jelenet után visszamegyünk az időben, és végignézzük, hogy kerültek ők ketten oda.

    Én másodszorra néztem meg, komoly logikai hibákat én másodszorra sem láttam benne, de az is lehet, hogy csak gyakorlottan készítem saját magamnak a szerintem logikus magyarázatokat.

    Nekem nagyon tetszett, sajnálom, hogy annó a Mátrixról lemaradtam a moziból, mert akkor tudnék összehasonlítást végezni a kettőn. Nekem így moziban látványban nagyobbat ütött az Eredet, viszont nem volt egy olyan epikus pillanata sem, amit emlegetni fogunk (golyók megállítása vagy kerülgetése a Mátrixban azért annó jobban odaütött, mint most a folyósós verekedés az Eredetben, ráadásul az utóbbi nem szolgál más célokat, mint a látványt, az előbbi filmben ennek azért volt jelentősége a főhős megvilágosodása céljából. Ettől függetlenül klasszikussá vált számomra a film.

  243. Még hétvégén láttam, azóta olvasgatom itt a kommenteket.

    Összegében bejött a film, bár nem ütött nálam akkorát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem volt jó. Sőt. Végre egy film, ami utána éli életét azzal, hogy meg akarjuk fejteni. Maga a film egy incepció:)

    És akkor a fekete leves SPOILER a 13. emelet c. filmhez is:

    A 13. emelet már elsütötte ezt a több szintű képzeletbeli rendszert. Nem is értem mért a Mátrixot emlegetek itt sokan.

    Én azon se lepődnék meg, hogy a keleti pincében álmodta a film nagy részét, és ott volt a nagy próbája a “betörésnek”. Mert mikor felébredt, nem láttuk pörögni többet a totemet (vagy rosszul emlékszem).

  244. Remek volt. Nem emlékszem mikor tartott film annyira feszültség alatt, mint itt. Abszolút megvolt ez a felpörgetett pulzus, amiről human is ír. A végére vártam valami nagy csavart, de nagyon tetszett, hogy nem volt konkrét válasz.

    SPOLIER

    Sokan agyalnak itt különféle elméleteken. Én a Cobb a végén is álomban van dologra szavazok. Azt nem döntöttem el, hogy honnan, még egyszer meg kell néznem, én arra is hajlok, hogy az egész film alatt.
    Eddig, ha jól láttam senki nem írta, így a totózáshoz hozzá tenném, hogy Cobb említi a tervezés során, hogy a pozitív gondolatok mindig ütik a negatívakat. Ha pedig Cobb nem jön, ki, vagy végig álomban volt, akkor ez eredményezheti, hogy a halott feleség kergetése helyett, a gyerekek viszontlátásának pozitív álma felé fordul.

  245. “Nem lehurrogni kell, hanem mondja meg valaki ha olyan tapasztalt, meg profi volt már Leo hogy még a 3. szintű alvás után is tudta a tervet, akkor miért nem tudta hogy a excsaja is csak egy álom.”

    spoileresen: mert nem álom a csaj, hanem Cabb tudatalattija, illetve a lelkismeret-furdalásának megjelenése, szarul érzi magát, mert az álmukból történő hazatérés módja végül a nő öngyilkosságát eredményezte.

    úgy tűnik nem is érted a film egy jelentős részét… romantika? ez messze nem romantika, hanem a lélek útvesztője…

  246. Ravenspike: a flashback nyilván, de utána a fiatal satoval is megegyezik a helyszín is. Nem figyeltél?

  247. Nagyon vártam, megnéztem, agyaltam, nem tetszik.
    Nem szeretem, mikor egy film megnézése után magyarázkodni kell, meg hogy ki hogy látja. A történet alapötlete jó lenne, Leoval sincs semmi bajom, de nekem ez több sebből is vérzett, és hamár akciót tettek bele, azt azért jobban is kidolgozhatták volna.
    Remélem nem sértettem meg senkit, örülök hogy sokaknak bejött ez a film. Valószínűleg én nagyon vártam, és ezért nem lett nálam akkora a dolog.

  248. Az öreg Saito felépítette magának azt a helyszínt a váróban, ahogy Mal és Cobb is megalkotta az évek során a régi házaikat, ahol korábban éltek.

  249. jobban összezavartok, mint a film maga :D már-már arra gondoltam, h a másodszori megtekintés is kevés lesz ilyen kommentek után…21:30-as vetítésünknél meg konkrétan olyan teltház van, mintha szombat estire mennénk..

  250. Huhh, hát tegnap megnéztem. Nem tudom mit írhatnék közel 300 komment után (elolvastam mind). Max annyit, hogy a végét egyértelműen nem tudjuk meg soha mert mindegyik mellett és ellen akad magyarázat.
    Nagyon tetszett, de barátnőm is azt mondta, hogy ezt meg kell nézni még 2x, hogy letisztuljon, szóval megyünk valamikor, de nem mostanában, mert a vodafone-os akció keretében néztük és tele volt paraszttal a mozi (másodjára is így kéne menni, csóróóóság van :) ). Konkrétan egy tréfarépát pont mögöttem nem sok híján basztam állon mikor elkezdett röhögni azon, hogy Arthur benyit a szobába és lebegnek. Meg utána még párszor mikor bevágták ahogy köti össze őket, stb. Az ilyen ember minek megy ilyen filmre? Sorry ha off, de szerintem ti is felbasztátok volna magatokat, egyszerűen kiránt a filmből az ilyen paraszt megnyilvánulás.

  251. 10/10…mivel a film a neki szánt funkcióját tökéletesen betölti, de merészebb koncepcióra úgy látom Nolan nem is törekedett a témával kapcsolatban.
    Elég fáradtan ültem be a moziterembe, de a végén mikor kijöttem, mintha most ébredtem volna fel.:)

  252. Én ma néztem meg és szerintem is nagyon ütős lett.
    Elolvastam a hozzászólásokat és nekem is lenne egy kérdésem. Szerintetek hogy lehet az, hogy a gyerekeik az ő általuk teremtett világban születtek, ahogy Cobb mondta is, mikor bementek Saitóért. Ha viszont ott születtek, akkor hogy lehetnek a való világukban is?

  253. Lenny
    Lehet hogy mellettem ültél, mert a MOMban tegnap voltam én is 21.30kor, és mögöttem is röhögött egy faszfej.

    más

    SPOILER

    Azért volt ugyanaz az épület, mert Saito saját magának építette a limbo-ban. És szerintem a végén azért volt Saito öregember, mert a limboban ő egy magányos öregember teli megbánással. Aztán pedig lelőtte Cobb-ot majd magát. Cobb azért győzködte ugyanúgy mint Malt, mert a Limboban Saito is azt hitte, hogy az a való világ(‘take a leap of faith with me’).

    A végén pedig számomra egyértelmü, hogy a valóságba térnek vissza.

  254. A kommentek olvasása nélkül nagyon friss, ülepedés nélküli élmény. 16:25-kor jöttem ki a moziból…

    Nekem ez egy nagyon tömény és erős 8/10 volt, szórakoztatott, tetszett a film álláspontja az álomról, a sok-sok réteg, amit egymásra pakoltak, de azért voltak hibái is. Eleve amellett, hogy dicséret a korrekt és szövevényes scriptért (amit tuti kurva nehéz volt kezelni), azért akadtak benne faultok.

    Pl. a számomra nem volt világos, hogy a minivanben alvó emberek zuhanás közben átmentik az álmukba a 0 gravityt, de az abban az álomban tapasztalt 0 gravity már a havas álomszintre nem mentődik át, meg voltak még ilyen apróságok…

    Látványra volt egy-két jó megoldás, főleg a hotel szinten, de az akciójelenetek és a párbajok engem közel sem fogtak meg annyira, inkább a beszélgetős részekből kértem volna még egy kicsit többet. Leginkább az volt a bajom az egésszel, hogy nem tudom annyira élvezni a tűzpárbajt és a menekülést, ha az üldözők arctalan, személytelen védelmi mechanizmusok, a főszereplőket pedig megannyi kiskapu védi a haláltól a történetben.

    Maga a DiCaprio-Cotillard sztori és annak kibontása remek volt, számomra az húzta a filmet végig, és az is biztos, hogy meg fogom még egyszer nézni már a teljes történet ismeretében az egészet, de elsőre nekem az álmos-filmekből az Abre Los Ojos/Vanilla Sky még mindig vezet.

    Szerintem pont a sok látvány elem és a súlytalan akció vett vissza az összélményből, hiszen a legjobban azt a fázist lehetett élvezni, amikor toboroztak, meg DiCaprio álmában jártak a raktárépületben. Legalábbis számomra. Szóval a túl sok (számomra) kicsit szürke akció miatt romlik a film sokszornézős faktora nálam, mert 2-3. alkalommal tuti megnézem a komplexebb kép miatt, de többször nem hiszem, hiszen marha jó felfedezni a filmet elsőre (és másodikra is az lesz), de minden csavart ismerve már nincs benne meg az a szórakoztató faktor szerintem.

    De mondom nagyon élveztem, minőségi film, de én nem látom benne a 10 pontot, csupán a 8-at. Nálam olyan Top30 körüli alkotás az Inception.

    Most pedig ugrás a kommentekre…

  255. nekem is ez a bajom, nolan filmjeivel, hogy amikor már mindenre választ kaptunk, akkor nem tartogat túl nagy újranézési faktort magában.
    mondom ezt úgy, hogy a memento a kedvenc filmem, amit max kb 5x ha láthattam. ellentétben, mondjuk egy 5. elemmel, robotzsaruval, utolsó cserkésszel vagy aliennel. ezeket 1800x is megtudnám nézni, míg a mementot nem hiszem.
    de imádom nolan filmjeit, leginkább azokat ahol a forgatókönyvet is ő csinálta. az álmatlanságon pl, nagyon lehetett érezni, hogy ő csak rendez.
    hiányosságaimat pótolva megnéztem a minap a following-ot is egy teljesen “no-budget” filmet, ami az első nagy filmje volt. aki kedveli nolan technikáját az nézze megfele :)

  256. CyClotroniC
    OFF:
    Ha már a Vanilla Sky-t említetted, nézd meg az eredeti verziót, a Nyisd ki a szemed címűt, amiből az amerikai verzió készült. Az jobban sikeredett, a spanyol gárda és Alejandro Amenábar rendezése által. Ne zavarjon, hogy ugyanabban a szerepben bukkan fel Penélope Cruz, de szerintem jobban kihangsúlyozza a film lényegét, amit az amerikai verzióba nem éreztem igazán.

  257. brianaspirin: Ez azért érdekes, mert a filmjei közül nekem a Memento volt a totál zseniség, amit csak azért tartok 9/10-re, mert 4-5. nézés után csak egy marha feszes és kemény kamaradráma. Ellenben a The Prestige meg pont azért szintén 9/10 nálam, mert nagyon-nagyon sokszor újranézhető. Eleve a bűvészes alaptéma, a századeleji hangulat meg a két ember szellemipárbaja is marhára megfogott, és bár első nézésre is kiszámítható a film, talán pont ezért élvezhető sokadszorra is.

    Na de nem akarok tovább offolni, amire még kitérnék a kommentek olvasása után az a zene:

    Furcsa, hogy sokaknak bejött, nekem kb olyan volt, mintha Hans egy hétvége alatt egymásra dobálta volna a Batman-es témákat, itt-ott megváltoztat egy-két dallamot és kész is az új mű. Nekem túlságosan is feszes és kapkodós volt a zene, de lehet csak azért érzem így, mert a vizuális kapkodás az akciójeleneteknél engem annyira nem fogott meg.

    Az meg a csúcs vicc, hogy feljebb többen is azt említik, hogy a Marion Cotillard-os szál húzza le a filmet. Toronymagasan a film legértékesebb és legjelentősebb vonala, gyakorlatilag mindent az határoz meg, ráadásul ez az egyetlen dolog, ami végig érdekelt a film során, mert az, hogy a nagyvállalat fel lesz-e darabolva vagy sem nem csak egy látszat történet. Csupán egy aprócska eszköz arra, hogy Cobb megkaphassa azt, amire vágyik.

  258. cyclotronic:
    pedig a filmben a fő zenei téma, edith piaf számának elnyújtott változata, erről már hans zimmer is adott interjút

  259. ebayen megtaláltam drágáért, de nálunk egy kisboltban nem lehet kapni ilyen pörgettyűt?

  260. Na csak végig értem a kommenteken… Furcsa, hogy sokan a végén ragadtatok le, mert számomra az tiszta, vagy legalábbis simán állást tudok foglalni amellett, hogy melyik verzió is a szimpatikusabb.

    Saito és Cobb “öngyilkosok” lesznek a limbo-ban, gyakorlatilag ez az ő “kick”-jük, felkelnek, visszakerülnek a repülőgépre, a valóságba.

    A végén pedig a pörgettyű egyrészt beremeg, másrészt a vágás után szerintem hallani is eldőlni. Nem hiszem, hogy nyitva akarták hagyni a végét, mert ugyan bele lehetne magyarázni, hogy minden egy szinttel el van tolva, az az a valóság is egy álom, de ugyanakkor a filmben elhangzott szabályok erre nem lennének érvényesek, így ez az egész egy álom volt teória szerintem több sebből vérzik.

    Lehet, hogy csak belemagyarázom, de szerintem a végének nem a nyitva hagyás volt a célja, hanem azt mutatta be, hogy Cobb megbékélt magával és a tettével. Megpörgeti a totemét, de otthagyja és a megy a gyerekekhez, tehát nem is érdekli, hogy valóság vagy álom, amiben van, mert végre szembe tud magával nézni, és újra boldog, le tudta zárni Mal tragédiáját, és maga mögött hagyta az egészet.

    Gyakorlatilag, ahogy Fischer-nek megváltoztatják az apjáról alkotott nézetét, úgy ez alatt az út alatt Cobb is megváltozik, maga mögött tudja hagyni a tragédiát…

    Persze ez lehet csak számomra jött le így, és pont azért nem egyértelmű, mert másnak máshogy csapódott le, de szerintem kár belemagyarázni a végébe mást. Visszakerült a valóságba, feltudta dolgozni a felesége halálát, és próbál a gyerekeiért élni, és nem őrli többé magát a múlton, nem érdekli, hogy eldől vagy tovább pörög-e a totem.

  261. 10-es adtam, mivel a szembetűnő hibáin túl tudok lépni. Sikerült felépíteni jól a filmet és a végén nem rontották el, míg akad ellenpélda bőven vagyis azokkal ellentétben képes működni az egész. Egy példával járó alap lehetne a többi blockbuster előtt. És még a laikusok számára is érthető (talán túlságosan is). Egy bonyolultabb film nem biztos hasonló sikereket érne el a széles közönség előtt. Manapság nagy filmet csak bizonyos korlátok közé szóratva lehet biztos sikerre vinni. Sajnos hiába várnék valami magasabbra ívelőt, ha nem tudnák eladni nyertességesen, ha már a bevétel magassága fontosabb, mint ki mennyire értelmes a filmhez.

  262. SPOILER:

    A port.hu fórumán többen állították, hogy a vége főcím után még egyszer mutatják a pörgettyűt, amint eldől. Mondjuk szerintem hülyeség az ilyen megoldás, a film a betűkig tartson, ne kelljen a díszletépítő csapat névlistáját végignézni plusz infókat várva…

  263. dr. Fünke:
    Nem ott néztem. :) De látod, parék mindenhol vannak.

    shred:

    SPOILER::::

    Épp most szólt hozzá valaki, hogy kivárta a végét, de semmi.

  264. shred:
    én végig vártam a feliratot (nem plusz csavar miatt, szinte mindig végig nézem) és nem volt semmi

  265. Amit már -mejo- is írt, hogy a jegygyűrű mindent elárul érdemes megfigyelni, mert így nem marad nyitva a vége.
    Én már kétszer láttam és valahol olvastam, hogy a jegygyűrűjét figyeljük és akkor választ kapunk a végére. Meg is figyeltem másodjára.
    Csak akkor hordja a gyűrűt, ha álmodik és ezzel minden kiderül.
    Egyébként nekem baromira tetszett a film. Azt hiszem ezelőtt még pont a Viharsziget volt, ami megfogott, de nem ennyire. /bár azért a könyv jobb volt.:)/
    Máskülönben szerintem nagyon jók voltak a színészek, kicsit sajnáltam is, hogy Michael Caine-nek kevés szerepe volt, mert nagyon szeretem. Na mindegy nagyon jó filmnek tartom és végre /hosszú ideje/ megint volt egy olyan film, ami után úgy jöttem ki a moziból, hogy aztaaaaa.
    Én először a mom parkban néztem meg és ott is sokan tapsoltunk a legvégén.
    Szerintem érdemes megnézni eredeti nyelven, mert sokkal jobban előjön a színészek tehetsége. Nem is mertem volna megnézni másodjára sem szinkronizáltan, és azt hiszem harmadjára sem lesz hozzá bátorságom. Mert lesz harmadjára is. :)
    Ja azt meg nem nagyon szeretném, hogy legyen második része, mert ez így jó ahogy van.
    10/10

  266. másodszorra jobb :) csak én is kifogtam a lábfeltevős-mindenen röhögős (amikor öregen, ráncos kézzel sétálnak pl.), lehet hogy részeg barmokat
    de harmadszorra már csak itthon lesz. ja és nekem még mindig rövid volt :D

  267. na lement másodjára, mom parkban. egész jó kis társaságunk volt középen :)

    SPOILER:

    Figyeltem a gyűrűt, képben voltam teljesen, tudtam követni :D ugyanolyan jó élmény volt (de bevallom, csak először éreztem 10-110 percig tartó katarzist)
    Nade a lényeg, amit felfedeztem most: elején van egy jeleent, amikor Dom, (Cobb kinek melyik jobb) üldögél egy szobában nézegeti a totemet, másik kezében szorongatja a pisztolyt, lerakja a totemet és megpörgeti, majd bejön Arthur. Először nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de most rájöttem, h azért figyelte a pörgettyűt és szorongatta a pisztolyt, h lelője magát, h felébredjen, ha úgy adódik a dolog. Legalább is ezen tűnődött.
    Lehet másoknak ez elsőre leesett, de ez is alátámasztja azt, h az egész Cobb útjáról szól, arról, hogyan jut célba és küzdi le a rossz szellemeit úgymond.

    Spoiler on.
    léegközelebb már nekem is dvd-n játszik, de zseniális élmény lesz akkor is.

  268. Mégegyszer megnéztem,de egy fillérembe sem került.(kalóz szinkronos).De amit a Zimmer tol most a rendezőnek,azért az a moziba passzol.Három részre osztom:1)A nézők számára ott vannak a szinészek,amelyek ismertek,oscar jelöltek,vagy az arcuk kiemelkedik(Leo,Gordon Lewitt,Ellen Page,Ken Watanabe,C.Murphy..)A rendezés jó.2)H.Zimmer elképesztő atmoszférát teremt,ez a mozi nagy meglepetése.3)Van a történet.Amin a Nolan 10 évig dolgozott,igy nem várhatja el a nézőktől,hogy egy megtekintésre,minden szál odapasszoljon,ahová ő akarta.De lehet hogy nála is beállt a Lost irók szindróma,akik minél többet dolgoztak egy sztorin,annál jobban elfelejtettek dolgokat.Kiváncsi vagyok hogy ő mit akart kifejezni,nem az a rendező,aki pusztán popcorn.10 évig nem dolgozik valaki egy sztorin,ha nem akar üzeni.Ez az üzenet jelenleg bűvészmutatvány szint,és érdektelen.SPOILER:Van a filmben egy jelenet,amikor a bábú eldöl,és a Leo tárcsázza a gyerekeket.A végén nem döl el a gyerekei házánál a bábú,de hogy a vége főcimet is végignézzék,állitólag utána dönti el.Ez jelezné a valóságos teret.Szövegek a filmből:LEO:Ne használj emlékeket,mert egy idővel összekeveredik az álomvilág és a valóság.Ellen PAGE:Ezt történt veled.Ezért kell nekem épitem az álmaidat.Cotillard:Válasz engem.Ez a valóság.Szóval végig ott van a filmben,hogy a Leonál is inception(gondolat ültetödik el ez alatt),amikor közbe a Cilian Murphy által játszott figurán megy a küzdelem.Murphy kimondja,magamra vagyok utalva,ezt akarta apám.Leo felébred(persze ő egyből felpattan a mélyből:)és a nagy bajtársai hozzá se szólnak az utolsó jelentekben,hanem elviharzik a gyerekeihez.Kérdés az,Nolan azt akarta,hogy a Leonak(akit teljesen kinyir a volt felesége,mivel rátelepszik a bűntudat),tehát a csapata segitsen ezt a bűntudat kivenni.Talán ennek lenne érdemi ereje.

  269. guru, többet kéne használnod a space billentyűt

    még egy érdekes párhuzam: a followingban is cobb volt az egyik főszereplő neve, aki szintén betörő volt. csak nem álmokat hanem lakásokat rabolt ki :)

  270. Üdv!

    Nem szoktam fórumozni itt, de egy ideje olvasom a blogot.
    Ennél a filmnél mégis felmerült bennem hogy kérdezzek.

    Nem személyeskedni akarok, és nem bántani senkit, csak érdeklődök ti mennyi filmet néztek, hogy ez a film az újdonság erejével ér mindenkit.

    Számomra semmi újat nem tudott felmutatni a film, sorolom milyen alapokon nyugszik az én ismereteim szerint, persze feltételezem ezekek is volt elődje.

    1. Álom történet rengeteg volt, főleg a 90-es években, több arról szólt, hogy behatolnak mások álmaiba, azt módosítják, irányítják.

    2. Szokásos akció, valamit el akarunk lopni, szedjünk össze hozzá egy csapatot. Elmúlt időszakban újra felélesztették, talán az Ocean’s filmekkel, de régen is voltak ilyenek.

    3. Álomvilág/virtuális világ egy már amúgy is álom/virtuális világban. Egyik legjobb példája az Existenz. A történet itt is erre épít, a fonal elvesztése a lényeg, a kivitelezés és a világképek mások. A történet befejezése mindkét film esetben ugyanazt a kérdést boncolgatja és a néző arcába is vágják, nehogy magától ne gondolkozzon el rajta.

    Szerintem ezek voltak az alapötletek, annyi az egész film sajátja, hogy ezeket összegyúrta. Újdonságot ezen kívül nem igazán ad. Viszont logikai bukfencet bőven, középszerű akciókat szintén.

    Számomra egy 10/7-es film volt, látányos megoldásokkal, de abból kevéssel. Kicsit lapos volt a történet is és egyáltalán nem kiszámíthatatlan.

  271. Itt az előző irásomnak a vége.összehúzva.!Miközben a Cillian Murphy által játszott figurán megy egy küzdelem(inception-gondolat ültetés),eközben az események,a Leonál,a feleségével kapcsolatos bűntudatot is kiveszik.Pörög a bábú,akkor vagyunk a valóságos térben!Bivaly nagy téma?:)Viszont aktuális a szereposztás,a Zimmer zenei atmoszféra szinte rá tolja a Mátrix minőségre.Az Imax kamerával felvett akciók is müködnek,ahogy a Dark Knightban.Az biztos,hogy Nolan kihivást talált a Wachowskikban,de akkor még nem volt igazán ismert.A Batman filmek után a Warner meg imádja a Nolant,ahogy a 99-es Mátrix is az ővék.Ennyi.

  272. Csak egy vagyok a sok közül (volt videotékánk, filmeken nőttem fel, nem mondhatod, h alig láttam filmet:)
    Hogy válaszoljak az első kérdésedre, nem a történet miatt hatott az újdonság erejével, hanem a kivitelezése, összetettsége miatt és adott egy olyan pluszt amin még mindig eltöprengek. Merthogy volt üzenete, ha már 10 éven át írta azt a nyomorult forgatókönyvet- csak azt hiszem én még nem tisztáztam le magamban. Egyéne válogatja, ki mit szűr le, mennyire veszi komolyan stb. de ha kitaláltam, majd leírom – ha érdekel:D
    És ha sokaknak új lett volna, nem kezdtek volna hasonlítgatási vitákba..szvsz

  273. Na,ezt is javitom,evvel bemutatva,hogy dolgozott Nolan:)
    De minél tovább tart egy forgatókönyv,annál hiányosabb lehet a koncepció.-A sok foltozás nem jó,robbantani kell egyből a lényegi vázat-Billy Wilder.
    12:21-ben javitás:Ha nem pörög a bábú,akkor vagyunk a valóságos térben.
    Egyébként nagy és szórakoztató mozi,de erőlteteten intelligens.Ezt az is mutatja,hogy sokáig készült és necces volt,de a sötét lovag 1 milliárdos bevétele után már nem a Warnernak.

  274. guru:

    Remélem nem túl offtopic, mert nagyon a témába vág:

    Szerintem azért készült sokáig, mert azért itt nagyon sok mindenre figyelni kellett, illetve amit személyesebbnek éreznek egy író, arra mindig több időt szán, márpedig ez egy visszatérő téma Nolan-éknél. Nem akarok belemenni a Memento-s párhuzamokba nagyon, mert erőltetett lenne, de azért ott is alapvetően a megkeseredett főhős kereste a választ a felesége halálára, és ott is az instabil realitás lengte körbe a történetet, csak más aspektusból.

    Ez a múlt árnyai kísértenek amúgy szinte minden filmjében nagy hangsúlyt kapnak. Igaz, ha hozott anyagokról is van szó, de a Batman Begins is azért lett zseniális, mert meg tudta fogni a főhőst az emberi oldaláról. Az Insomnia-ban Pacino karaktere ugyanúgy a társa lelövése miatt örlődik, a Prestige-ben pedig Danton feleségének a halála szintén a mozgatórugó, ami kiváltja az őrületet.

    Nem mindegyik saját script tudom, de szerintem ez egy fontos visszatérő elem Nolan filmjeiben, amik többnyire azért hatásosak, mert nagyon jól tudja ezt az érzést kezelni, kibontani, vászonra vinni. Pedig alapvetően egy kliséről beszélünk, mégis el tudja úgy adni, hogy ne érezzük annak.

  275. guru: használd már a spacet mert ez olvashatatlan így, akármilyenek a gondolataid

  276. SPOILER
    blady, az elején a pisztolyfogós rész nekem is csak másodszorra esett le
    de hogy van azzal a gyűrűvel? mert én ezt csak most olvastam, és nem figyeltem rá, amik cam-os verziók meg fent vannak t……-en, azoknál lelóg a fél vászon és homályos is, szóval nem látom. nem spoilereznéd el teljesen? :) nem hiszem hogy harmadszor is beülök, dvd-re meg túl sokat kel még várni

  277. hu az ciki, ha nem tudom visszaidézni? :D
    foszlányokban max..

    Spoiler:
    Nyitójelenetben, ill mikor feltűnik Mal, van rajta gyűrű,
    amikor szállodában van és bejön Arthur, ill mikor hazaér a végén, nincs rajta.
    Spoiler off

    Ha nem csal az emlékezetem..Az a durva, h tegnap néztük másodjára és kezdetben igyekeztem figyelni, néztem is mindig a kezét, de sokszor nem is látszott rendesen:D nade nem magyarázkodom, most ennyire futja :)
    többiek kijavítanak/kiegészítik majd

  278. Goku, azok közé az emberek közé tartozom, akiknek a 2x-i megtekintés is kevésnek bizonyult :) elvesztem a gondolataimban:D

  279. 4x-i megnézésre is sokan hozzák a film lényegi elemét.Kurva jó volt,de miről szólt?
    Rottentomatoes:A harcedzett kritikusoknál is ez a képlet megjelenik,igy száguld jóval 80% fölött.
    Ajánlat:Inception soundtrack(Hans zimmer)
    Nolan forgatókönyvének magolását,egyes pontjaiban lévő szabályait:)

  280. LEHETSÉGES SPOILER!

    Érdekes, hogy mindenki a Mátrixhoz hasonlítgatja és nagy okosságokat von le következtetésként, a film mégis inkább hasonlít a Dark Cityhez.

  281. Kedves fórumozók és kedves Human!

    Nagyon sok jót hallottam a filmről és az itteni kritika rakta fel a pontot az i-re, hogy megnézzem a filmet(annak ellenére, hogy sokszor teljesen más volt a véleményem egy adott filmről, mint ami az itt megjelent kritikákban elhangzottak). De hát próba szerencse. Valaki árulja már el nekem, hogy melyik része olyan bombasztikus, vagy egészében mi olyan felejthetetlen benne? Valóban rosszul hasonlítják a Mátrix-hoz a filmet, mivel a Mátrix tényleg korszakalkotó volt és tele volt élményekkel. De ez? Az annyira nem sok pontot kapó District 9 is sokkal több fantáziát hordozott magában, mint az Eredet. Elhiszem, hogy az emberek ki vannak éhezve a jó filmekre (lásd. Bombák földje: oscar díj…..pff..), de akkor se essünk már túlzásokba egy lerágott csontot elővevő filmen. Igen az agy (álom) határtalan dolgokra képes. Nézzük csak az agy határtalan képességéről már csináltak filmet, de az agy annak állapotában, hogy amikor álomba szenderül, na arról még nem. Vegyünk hozzá egy nagyon tehetséges színészt (és itt nem Leonardo Dicaprio-ra gondolok, hanem Ellen Page-re), pár akció jelenetet, és már kész is a “megváltó” mozifilm. Human áruld el kérlek, hogy ha egy filmben megrezeg a kamera 0,000001-ot egy jelenetnél, milyen mértékben ront egy film élményén? Mert nem nagyon értem. Most készülök megnézni a ha/ver című filmet (ami szintén nagyon jó kritikát kapott itt), de ezek után már előre félek tőle…

    Ízlések és pofonok….

    További szép napot mindenkinek!

  282. sztitkos: ha 0,00001re akkor semennyit, ha az akciójelent lendülete nem sikerül jól a rezgetett rosszul vágás miatt, akkor már vesz el. Általában

  283. Még szerdán láttam, de úgy gondoltam, hogy egy második megnézés után értékelem majd, hogy nyugodt szívvel megadhassam a 100%-ot. Igaz még nem újráztam, de biztos vagyok benne, hogy megkapja majd, így megelőlegezem neki. Nolan ismét bebizonyította, hogy az egyik, ha nem a legtehetségesebb rendező. Egy nagyon összetett, zseniális forgatókönyvvel ellátott mesterművet tett le az asztalra, amire nagyon kevesek képesek Hollywoodban. Hans Zimmer ismét a legjobb formáját hozta, párszor beleborzongott a hátam a vásznon látottakba, és ha ezt egy film eléri, akkor az tud valamit. Az akciójelenetekbe sem tudok belekötni. Arthur folyosós-verekedős része meg egyenesen az utóbbi évek egyik legjobb jelenete. Láttam, hogy amerikában valami nagyokos csinált egy oldalt, aminek a címe: 10 dolog, ami miatt nem akkora film az Eredet, mint amekkora szeretett volna lenni.. Nos hát no comment.
    Én úgy vélem, hogy egy újabb kultfilm született, de majd az idő úgyis eldönti.

  284. The Man who Laughs ma 19:13 | Válasz | #45864
    Eredet (Inception)

    A nyár legjobb, legintelligensebb filmje. A történet sok helyről merít, sok benne az utalás. Mint “filozófia alapmű”, nem ér fel az olyan klasszikusokhoz mint, a Mátrix, ExistenZ vagy a Dark City. Egyszerűen azért mert ezek előbb voltak, nincs benne az a valóságos félelem (egyelőre), mint a Mátrix és az ExistenZ esetében és érzelmileg nem túl erős. Igaz, a filmen nem is érződik, hogy 100%-osan eredeti, mély filozófia tartalommal ellátott alapművet akartak volna létrehozni. Pont az lett aminek akarhatták egy intelligens, de szórakoztató nyári mozi, ami messze lekörözi vetélytársait.

    Ami remek mozi élmény. Mint mondtam intelligensen megírt történet, kiváló rendezés. Nagyszerű színészi játék (tényleg mindenki jó kivétel nélkül). Tökéletes zene és kifejezetten jó látvány, impozáns vizuális megoldásokkal. A vége különösen tetszett.

    Bárcsak minden blockbuster ilyen jó lenne és nem csak a cgre meg a 3D-re fókuszálnának a készítők.

    Kétségtelen, hogy túl lett hypolva (mint anno a TDK, amit szintén szeretek), de

    Az, hogy klasszikus vagy kult film lesz az idő eldönti.

    8/10

  285. “Bárcsak minden blockbuster ilyen jó lenne és nem csak a cgre meg a 3D-re fókuszálnának a készítők.”

    ennyit szűrtem le összességében én is. ez lehetne a minimum, remek volna.

  286. “nincs benne az a valóságos félelem (egyelőre), mint a Mátrix”
    :D mégis mi a tökömtől félsz? hogy a gépek átveszik az uralmat? azért ez picit vicces mondat volt a részedről
    amúgy meg ha milliárdos vagy, akkor lehet hogy beléd is beléd fagyott volna a szar, miközben nézted, mert ezentúl nem mersz aludni, nehogy ellopjanak valami üzleti titkot az extraktorok :)

  287. Na megnéztem.

    Innentől SPOILER.

    Ez egy műbalhé, jól megcsinálva.
    Az egész többrétegű álomba ágyazott álom dolog egyvalamire jó.
    Arra hogy a legfifikásabb mozilátogató is elveszítse a fonalat a végére, és kifelé menet azon gondolkozzon: most akkor álomvilágban ragadt Cod, vagy ez a valóság.

    Ilyesmin gondolkozott az ember a mátrix-ról kifelé mentében is.
    Csak az jobban tetszett, mert a saját szabályrendszerén belül támadhatatlan volt, ez meg itt lépten nyomon elvérzett.

    A mátrix példánál maradva, mivel még sosem ébredtem fel,
    nem tudhatom milyen az igazi világ.
    Lehet olyan is, mint a filmben és akkor én most csövekkel a nyakamban fekszem valami tartályban.
    Nem tudjuk.
    De azt tudom milyen álmodni, és az nem ilyen.
    Sokkal vadabb és logikátlanabb.
    Bár nem tudom mit nyavalygok, mert ahol lőtt sebet defibrillátorral gyógyítanak az azért tényleg elég vad és logikátlan.

  288. SPOILER hahahaha, ja, tényleg kurva bonyolult volt megjegyezni három szintet, és észben tartani hogy akkor most hol is vannak. szerintem nem azért gondolkoztunk páran, hogy Cobb hol ragadt a végére, mert elvesztünk a fonalakban, hanem mert nem volt biztos, hogy tényleg felébredt a repülőn, és utána már csak egyszer pörgetett, de azt meg nem mutatták végig

  289. mati:

    Cobb és nem Cod.(Lehet , hogy túl sokat kockultál?:D)
    A másik, hogy igazad van Fischernek meg kellett volna állítani a kezével a golyót és akkor logikus lett volna
    A “legfifikásabb” néző alatt remélem nem magadat érted!

  290. SPOILER

    Sugabubus, álomban úgy állt a pörgettyű, mint a cövek. A végén majdnem felbukott. Ha ezzel akarták nyitva hagyni a kérdést, akkor azt nagyon bénán tették. Meg nem fordult a fejemben, hogy nem ébredt fel.

    Az álomszintekkel amúgy nem volt gond, az viszonylag könnyen követhető volt, de a szabàlyok menet közbeni alakítása meg a sok üresjárat folyton kiszakított a filmből.

    Végig úgy éreztem, hogy valami nagyon egyszerű dolgot akarnak tök öncélúan halàlosan megbonyolítani. Végül is ha ütött volna, azzal se lett volna gond. De nem ütött.

  291. SPOILER

    horton: nem
    smudge: már hogy lett volna lökés, az újraélesztés.
    A lökéssel egy következő álomszintről rángatták vissza az illetőket, de amíg Fischer félholt volt addig nem mutatták hogy álmodott volna. Újraélesztették és utána ment be a páncélszekrénybe.
    Nem?

    Itt vanak a szintek:
    0 valóság
    1 furgonos, hídról leesős szint
    2 szállodás szint
    3 havas erődítmény szintje
    4 Cobb ( tanulok :)) városa. Ide csak Cobb és a lány ment be.

    A lökések:
    – aláaknázott erődítmény összedől: 3->2
    – lift meglódítása : 2->1
    – furgon vízbeesése: 1->0

    … és felébredtek.

    Az újraélesztés az nem volt lökés.

  292. SPOILER
    mati
    szerintem is az lökés volt, Fisher nem meghalt akkor asszem hanem a tudatalattijába ment le, mint ahogy Saito is amikor “meghalt”.

    Más: a kezdés a vége folytatása volt? mert a kezdésnél mikor Caprio visszajött ott volt vele Saito. szóval az eleje nem ugyanaz volt mint a vége…

  293. Az elején volt egy “öregemberes” rész, azt folytatták később. Ugyanaz a jelenet volt, kettévágva.

  294. igen, de az elején úgy emlékszem felébredtek és ott volt velük Saito a szobában. és a végén meg a repülőn ébredtek végül fel ugye…

  295. Hm, és mi van akkor, ha
    – végig az “elhunyt” nejnek van igaza? Én a legvége felé, amikor a limbo-ban győzködött, már-már hittem neki; majdnem meggyőzött. És ha végig neki van igaza, akkor a limbo a valóság. És amit Cobb (és mi) az ébrenlétnek hiszünk, csak illúzió.
    – és mi van akkor, ha a gyerekei igazából sosem léteztek? Azért valljuk be, elég álomszerűek ahhoz mindvégig, hogy valóságosak legyenek. És ha a felesége sem létezett soha az ébrenlétben? Mi van, ha az egész családi élete csak a limbo-ban létezett? És ezért csavarodott be, mert őket keresi, próbálja őket valóságosnak hinni, de nem azok, sose voltak azok.
    Asszem nekem ez a verzió tetszene. :)

  296. mati: Mindenki csak ezt hajtogatja,hogy “lépten nyomon elvérzik” de konkrét dolgot senki nem tud írni.Én ezt annak tudom be,hogy azok a részek amiket 1-szeri nézésre nem ért meg a néző arra azt mondja hogy hiba,rossz csakhogy a hiba nem feltétlenül a filmben keresendő.Nem mondom hogy hibátlan de az ilyenek,hogy “hemzseg,tele van,dugig van” nem helytállóak.Egyébként a mátrixban is van hiba ha már itt tartunk,annak ellenére mondom ezt,hogy az egyik kedvenc filmem most már ezzel együtt.

    A legtöbben azt gondolják,hogy a mátrix nagyon eredeti és,hogy az inception mennyire nem,pedig ez nagyon nem így van.A mátrix-ban is innen-onnan voltak összeszedve más korábbi filmekből a cuccok és úgy lett kerek egész.Manapság már lehetetlen teljesen eredeti filmet csinálni.A mátrix is pont annyira eredeti mint az inception.Kerek egészként igen,részleteiben nem.

    A pontozásra visszatérve pedig,ha ez nem 10/10-es film akkor semmi.Human értékelése teljesen helytálló.

  297. Nagyon klafa kis film volt meg kell hagyni: végre egy olyan hollywood-i alkotás amely a felgerjesztett hype-nak képes megfelelni.

    Kis problémáim azért nekem is akadtak vele: egyrészt sokan dicsérik a zenét. Ami nekem alapvetően tetszett, de inkább a csendesebb részeknél. A nagy, monumentális végkifejlet zene, meg a folyamatos zúgó, harsona szerű elnyújtott hangok már idegesítettek a vége felé. A végén lévő tétel, amikor Cobb hazafelé megy pedig nem volt annyira eredeti és ütős szerintem. De azért az tény, hogy profi és megadta a kellő “löketet”.

    Másrészt szerintem a végén lévő havas-akciózást kicsit már jobban is elhúzták, mint amennyire ildomos lett volna. Legalább is az én szubjektív ízlésemnek kicsit már túl volt pörgetve. Azonban tény, hogy a végén a “lökések” felé tartó akció felépítése tényleg marha jó, feszültségteremtő lett.

    Ami a Mátrix-al való összehasonlítást illeti szerintem az Eredet világa sokkal bonyolultabb és sokrétűbb, mint a Mátrix-é. Abban arra építettek, hogy van egy valóság, meg egy, a gépek által alkotott mű világ. Itt meg álmok tulajdonképpen végtelenségig rétegezhető sokaságáról van szó, amik függnek az adott álmodó személyiségétől.

    Szóval nem tökéletes filmélmény, de nagyon jó, profi munka, ami elgondolkodtatja az embert és újranézésre ösztönöz. (Még Isten tudja hányszor fogom újra megnézni…) És ez a mostani hollywood-i filmek ismerete mellett mindenképpen elismerést érdemel.

  298. Hát nem tudom.
    Élő ember nincs aki el tudná mondani pontosan hogy mi történt. Vagyis van több is, csak mind mást mond.
    Végeredmény ugyanaz.
    Én föladtam.
    Sziasztok :)

  299. mati, SPOILER
    nem csak Cobb és Ariadne ment le a limbóba a végén. ott volt már Fischer és Saito is. Fischert Ariadne lökte ki az ablakon, így ébresztve fel, de mivel eggyel feljebb ugye állt a szíve, ezért kellett a defibrillátor. Saitoért meg Cobb ment el. Tudom hogy ‘nem túl eredeti’ meg ‘nem ütött nagyot, max egyszer nézős film’, de ha kötekedni akarsz, akkor azért jó lenne pontosabban emlékezni a részletekre :)
    Az mondjuk igaz, hogy Tom Hardy kb hasraütés alapon időzítette az újraélesztést, de hát ugye egy film az film

  300. “Élő ember nincs aki el tudná mondani pontosan hogy mi történt. ”

    egy csomóan elmondták neked. mi itt a gond?

  301. Végigolvastam a kommentek nagy részét (nem az összeset) de nem igazán találtam választ a kérdésemre. Ha netán már volt téma akkor valaki legyen oly jó és írja le nekem! A kérdésem a következő, természetesen SPOILER:
    miután elalszanak a repülőn Yusuf, a vegyész álmába kerülnek, ahol ugye az esőre meg is jegyzik, hogy el kellett volna mennire WC-re illetve a human által linkelt ábra alapján is Yusuf álma a legelső szint. Na nekem az a kérdésem, hogyha Yusuf álmában vannak, akkor hogy támadhatják meg őket Fischer tudatalattijai? Ha Yusuf álmodik akkor Yusuf tudatalattijainak kellene ott lennie, nem?

  302. Annie:

    (A válasz is SPOILER)

    Elmondja Cobb még az elején Ariadnének mikor tanítja, hogy (szó szerint próbálom idézni) :
    Ariadne: – És kik az emberek?
    Cobb: – Projekciók. A tudatalattimból. Te vagy az álmodó, te teremted ezt a világot. Én az alany vagyok, az én elmém népesíti be. Hogyha akarsz, beszélgethetsz a tudatalattimmal. Így is szoktunk információkat kinyerni.

    Így már ok? :)

  303. Lenny:

    SPOILER továbbra is:

    Tehát nem az álmodó tudatalattija a domináns?? Ne mááár. Mármint az én álmomban másvalaki tudatalattija fog kivetülni?? Azt hittem az enyém, nekem legalábbis ez lenne a logikus.
    Ha az általad említett helyzet áll fenn, akkor ha egy álmot közösen álmodnak, a többiek tudatalattijának is ott kéne lennie nem? Mármint akkor miért csak Fischer projekciói harcolnak? Ha már Yusuf álmában ott vannak a többiek is, akkor az ő projekcióik hol vannak?

    (Ne érts félre, nem azt mondom hogy te tévedsz, hanem Nolan elméletét nem értem)

  304. Annie, ezt kérdezd meg a ‘katonaságtól’, aki kifejlesztette a cuccot :) valószínüleg így egyszerűbb volt összehozni egy forgatókönyvet

  305. Moziba néztem meg a filmet.Úgy mentem el ,hogy ez végre az utóbbi évek legjobb filmje lesz.A végén úgy fogok felállni,hogy: AZTAKURVA! De NEM!!
    A karakterek kidolgozása közepes(egy karaktert se kedveltem vagy utáltam volna meg a végére és ez nem a színészek hibája) A látvány közepes(kb.: 10 évvel ezelőtti színvonal)Annyi lehetőség lett volna még a filmben.Az eleje döcögős és kicsit olyan érzést kelt,hogy végére Nolan gyorsan be akartak sűríteni mindent.Inkább 2 részben kellett volna megoldani és kicsit többet foglalkozni vele(kevés volt ez a 10 év). A Trailerben nagyjából ellett pufogtatva az összes nagyobb jelenet(akit esetleg a látvány miatt ülne be a moziba).Egyedül a zéró gravitációs akciójelenetek amik nagyjából kiemelkedtek. A sztori kiszámítható(nem tudom milyen csavarokra gondoltok,de az összes “csavar” szinte az orrod előtt van már mikor még meg sem történt). A zene a trailerben jó a filmben alig van belőle talán egyszer ha hallottam kb 10 másodpercig.
    Nekem semmi újat nem hozott.Nem tudom mit vagytok így elszállva tőle 10/10-es film eleve nincs.A MATRIX mondjuk egy 10/9-es ez meg még a lába nyomát se éri el.Az meg egyenesen felháborít,hogy az IMBD-en a 3-ik legjobb film.Nálam maximum 10/7.

  306. SPOILER
    A defibrillátor nem csak a zene szerepét töltötte be?
    A robbanás előtt x perccel rányomta a csávóra, és ettől rengett az egész legalsó szint, jelezvén, hogy ki kell ugraniuk lassan az ablakon, mert kezdődnek a lökések. Nem hiszem, hogy azzal újraélesztettek bárkit is.

  307. Látvány: tényleg, most ugrott be a The Cell /A Sejt/ című film még talán a 90-es évekből (?) amiben szintén a másik álmába megy be a nyomozó, sőt, irányítani is tudja az álmot – na, az aztán látvány volt, azok tényleg álomszerű álmok voltak. Az Inception álmai túlzottan realisztikusak, túl ébrenlét-szerűek.

  308. Szombaton láttam a filmet, azóta talán már le is ülepedett. Sokan elemezték már előttem, minden szempontból nagyító alá véve, ezért én nem is tenném olyan mélységekben, inkább csak az érzéseimet/tapasztalataimat írnám le róla:

    – Eléggé felkeltették érdeklődésemet a promo-anyagok, amiket megnéztem (…csak plakátok és az 1. trailer, hogy ne sokat tudjak róla a megnézés előtt), így kíváncsian ültem be a moziba.

    – A színészekkel és a trükkökkel elégedett voltam, nem kerestem direkt a hibákat.

    – No, de vissza a filmhez: a zene annyira nem jött be, Hans Zimmer a Gladiátorban nagyot alkotott, de azóta elég egysíkúnak érzem a munkásságát. De nagyon rossz sem volt azért, a feladatát ellátta: aláfestette a filmet.

    – A történet viszont szerintem nem volt túl bonyolult. Egyetlen ötlet (professzionális és meglehetősen látványos) kidolgozását láthattuk majdnem 2 és fél órában. Az akciójelenetek közül nekem is a 0 Gravitációs küzdelem volt a csúcs, ami valóban igen hatásosra sikerült.

    – A fordulatok sajnos nem voltak meglepőek, annyit sikerült kiváltaniuk belőlem, hogy: aha, ez is megtörténhet, valóban. A romantikus szál pedig túl szájbarágósra sikerült, a film közepe táján már: “igen, tudjuk, haladjunk!” érzés volt bennem ezekkel kapcsolatban. Az utolsó jelenet meg véleményem szerint határozottan és egyértelműen csupán hatásvadász volt.

    Mindösszesen én 7 pontot adnék neki, dettó ugyanazzal az indokkal, mint ami miatt az Avatar is ennyit ér nálam: korrekt, szórakoztató, kifogástalanul magas szinten kivitelezett film, de nem annyira kiemelkedő, mint ahogyan a legtöbb kritika állítja. (Gondoljunk csak az IMDB-n éppen előtte elhelyezkedő Keresztapára, vagy Remény rabjaira, vagy a jóval hátrébb lévő Volt egyszer egy vadnyugatra. Ezek azért egészen más dimenzióban vannak.)

  309. hat igen, ez a 10/10 az több mint tulzás. ez egy jo film, de semmikeppen sem kiemelkedö, szinte semmiben sem tudott újat mutatni egy jó ötleten kivül. a kivitelezes meg 0. latvanyilag csak az épiteni tanitgatos resz tetszet..
    a hivákat meg, csak hogy a legnagyobbakat emlitsem: elvileg az alsó szinten 10 azaz 10 évük lett volna. de kb fél órát voltak lent… ezt eleg nehez megmagyarazni. a lökés a repülöut végén volt, tehat nem kell a belemagyarazas :)
    a masodik nagy problema h a 3. szinten miert volt gravitacio…
    igazabol egyrészröl ott szurta el nolan, h tul sok konkrétumot mondott ami tul sok hibához vezet.
    sajnos ebböl az ötletböl sokkal többet es jobbat ki lehetett volna hozni…
    7/10

  310. most komolyan az imdbn sírtok? az még tuti változni fog, nem marad harmadik, a TDk is esett

  311. sziasztok

    két kérdés:
    – a film elején megpörgeti a totemet amikor leül Saitoval – nekem úgy rémlik ige, és el is dől a totem…
    – a váróban elvileg nincs más csak mit oda lenn hagytak mások – de elvileg emberek (percepciók) ott nincsenek, csak azok akik ténylegesen a váróban vannak…azaz katonák sem lehetnének a Saito-s jelenetnél…

    amúgy szerintem jó film, pont attól hogy elgondolkodtat és több módon is ki lehet rakni a végét…

  312. Be kell látnom valszeg bennem van a hiba. Ahogy a Sherlock Holmes ugy az Eredet sem hozta amit vártam tőle. Lehet az zavart hogy a Corvinban valahogy TÚL hangosra van állitva vagy tényleg a kameramozgás de valahogy nem ragadott magával a film. Az eleje még érdekes volt a közepe izgalmas a vége feszültségmentes. Talán azért is mert a viharsziget sem jött be és mikor megláttam hogy Leo két gyerekről álmodik kicsit elment a kedvem. A felesége halála nyilvánvaló volt az első pár perc alapján szerencsére nem is volt a filmben sem sokáig titok. Összességében 8/10 és nagyobb a füstje mint a lángja. Erre mondják hogy tisztességes iparosmunka és nincs benne meg a plussz. Este még megnéztem a KickAss-t. Jobban szórakoztam komolyan mondom.

    Egyébként mikor egymásra fordul a város nem kellene utána sötétbe borulnia mindennek?

  313. Na még két dolog.
    Kétféle ember van akinek a Mátrix bonyolult volt a moziból kifelé jövet és a többiek. Az utóbbi csoportnak ez a film sem hiszem hogy bonyolultságával adta volna fel a leckét.

    A másik csak egy gondolat. Lehet azért sem fogott meg ez a film végig csak egy egy percre mert maguk a szereplők nem voltak számomra kedvelhetőek. Mint egy számitási feladat. El lehet lenni vele érdekes is de a hangulat nem szippant magába. Na nem ragozom.

  314. Latis: szerintem háromféle ember van, a harmadik az tesz vesszőt, mert akkor jobban lehet érteni és különben sem Cormac a keresztneve.

  315. Annie:

    SPOILER

    Hát igen, ez nincs megmagyarázva, de ha akarom ráfoghatom mondjuk azt, hogy ha “be lehet állítani”, hogy ki legyen az álmodó, akkor biztos azt is be lehet, hogy ki legyen az alany. És akkor mások tudatalattija nem játszik. :)

  316. Mielőtt félreérthető lennék: tetszett a film. Éppen csak valami konzisztensebbet vártam, valami kevésbé szétesőt. Volt egy olyan érzésem a nézése közben, hogy a szabályokat már csak Nolan, a forgatókönyvíró tudja, és talán túlságosan a történetet akarja elmesélni, ami a környezet, a hangulat ábrázolásának rovására ment. Persze ez nyilván szubjektív, de nekem ez volt az érzésem. A zene szerintem közhelyes volt, de hát kinek a pap, kinek a paplan.

    A logikai bakugrásokon túl egy technikai részlet zavart: az operatőr. Nem a kamerarángatással van bajom (nem is vette észre, hogy lett volna), hanem a fényképezés jellegtelensége mellett a beállítások bénasága, azaz hogy többször olyan érzésem volt, hogy túl közel vagyunk a szereplőkhöz, hasonlóan egy tv-filmhez. Éppen ezért várom a dvd-megjelenést, hogy csekkoljam, kisképernyőn jobban “átjön”-e.

    Hatalmas önuralom kellhet ahhoz, hogy egy rendező ne tévedjen el a saját forgatókönyvében, és ez szerintem nem sikerült teljesen ebben a filmben sem. Kb. mint amikor egy remek író tizensok év alatt felépít egy világot és kiadja a könyvet, anélkül, hogy egy szerkesztő átnézte volna. Talán, ha elkészül a “rendezői változat”, rájövünk, hogy nem is 10/10 a film, hanem 12/10.

  317. Ha úgy van, ahogy a korábbi hozzászóló idézte és a csaj álmában Cobb hozta létre a projetctiókat, amik aztán mégis a csajra támadtak, pedig elvileg az ő álma volt, akkor ha Juszuf álmában illetve azon belül is ahonan Fischer álmába lépnek be, a többi belépő hozhatná a projectiókat, és az álom tulajdonosa épít. Ez mondjuk így elég fura szabálynak hangzik, de az oktatós jelenet erre utal. Az legalábbis biztos, hogy Cobb a havas résznél tudna kommandósokat létrehozni, mert más álmában biztosan képes rá.

  318. Latis:Fischer álmába nem lépnek be egyszer sem.A havas az Eames álma és Fischer csak az alany aki megtölti a tudatalattijával,ugyan így van Jusuf álmánál is.Ott is Fischer az alany.Kicsit túlbonyolítod.Szerintem ez teljesen érthető.A csajra azért támadnak rá mert Cobb tudatalattija érzi,hogy más alakítja a világot,minnél többet változtat rajta annál jobban vonzza a projekciókat.

  319. Annie:

    Azért csak Fischer projekciói harcolnak mert az ő fejében vannak.Ez úgy működik, hogy van egy ember akinek a fejébe bemennek és van az álmodó.Na már most a többiek se nem álmodók se nem alanyok tehát az ő projekcióik nem lesznek bent.

    A másik, hogy a te álmodban csak akkor fog más tudatalattija kivetülni ha más fejében vagy.Ha nem vagy más fejében ha nem csak egyszerűen álmodsz akkor pedig a tiéd vetül ki mivel te vagy az alany és az álmodó is egyben.

  320. Maximális tiszteletem Nolannek, hatalmas amit produkált. Nálam abszolút az 1. a listámon. 10/10 Le a kalappal :-)

  321. horton:

    És Mollal mi a helyzet?
    mert ugye ő Cobb projekciója, és migis megjelenik a harmadik szinten, mikor kimászik a szellőzőből és lelővi Fishert.

  322. Megnéztem.

    Véleményem szerint jó volt, de már a vége felé azt se tudtam ki mitől fog felébredni, meg minek oda C4 a liftbe :D
    Valaki írta, hogy elég lett volna 1 szint. Lehet igaza van vagy max kettő és össze vissza hajtogathatták volna az egész mindenséget, durva akciókkal. Persze nem így lett, inkább csináltak egy intelligens filmet szolidabb akciókkal. Amit cseppet sem bánok.

  323. Bár az orvosom tanácsára halgatva nem kéne írnom ebbe a topicba többé, mégsem tudom magam visszafogni.
    Felteszek egy kérdést.
    Mi a vége?
    Hagyjuk a közbenső részletkérdéseket: Öröklődik e a súlytalanság a mélyebb álmokban, miért kommandósok őrzik Fischert miért nem egy KURVA NAGY SÁRKÁNY ESETLEG stb…
    Bár egyesek szerint egyértelmű a vége, miszerint kissé inog az a totem, tehát amit látunk az a valóság, én ezzel vitába szállnék.

    Közben ugyanis úgy szól a zene hogy már attól majd ki ugrik a szívem a helyéből, plusz látványosan nem is mutatják végig, és ez nem lehet véletlen.
    ( Csak a zenéből meg a hirtelen snitt-ből gondolom, mert egyébként fingom sincs hogy mi történt a filmben, egyszerűen nem bírok vele )

    Én arra gondoltam hogy minden, de MINDEN amit a filmben láttunk az álom.
    Még a néző által valóságként értelmezett részek is.
    Van fölöttük még egy ( vagy akár több ) réteg amit nem mutattak.

    Mire jó ez?
    Van ez a tanmese, biztos többen ismerik: Csuang-Ce álma.
    Az a lényege hogy Csuang-Ce elmeséli:
    Arról álmodott egy este hogy pillangó volt.
    Fölébredve nem tudta hogy amit ő valóságként érzékel az tényleg a valóság, vagy a pillangó álma esetleg.

    Ebben az értelmezésben ez a film Csuang-Ce álma, modern köntösben elmesélve.
    Így volna mondanivalója is a filmnek, újra felvetné a problémát: mennyire megfoghatalan is a világ, amiben élünk.

    Ha nem ez volt az alkotó szándéka, akkor csupán egy eléggé nyakatekert rejtvény csupán a film.
    Amit nem csak én nem értek.

  324. !!!!!!!!SPOILER!!!!!

    én leegyszerűsítettem magamnak az egészet. az öreg saito lelőtte dicapriot meg magát is, fel is keltek a repülön (a valóságban), hazament, megpörgette, megingott, nem mutaták, de eldőlt. kész :D

    van 2 dolog viszont, ami nem tiszta, itt többen is rákérdeztek, de igazán jó magyarázat nem jött.

    1. amikor a feleségével öregen mászkálnak, de fiatalon fekszenek fel a sínre
    2. hogy került DiCaprio fitalaon oda, ahol Saito már öreg volt? egyáltalán az ugyanaz a szint (nyers tudatalatti, vagy váró), ahol Ellen Page is volt vele, meg Fisher?

  325. “Bár egyesek szerint egyértelmű a vége, miszerint kissé inog az a totem, tehát amit látunk az a valóság, én ezzel vitába szállnék.”

    nyugodtan, de felesleges, semmiféle határozott utalás nem volt rá, hogy az utolsó jelenet álom lenne. egyszerű hatásvadászat volt az egész a megbillenő totemmel meg azzal, hogy nem mutatták, ahogy eldől.

  326. jancho:
    1. szerintem az csak amolyan szemléltetés volt, hogy öregek, öreg a lelkük.
    2. talán azért öreg Saito mert ott gyorsabban telik az idő és Ő már meghalt ugye egy szinttel feljebb egy ideje.

    Malachi:
    Én is így gondolom.

  327. Zseniális film, megnéztem e remekművet. Azóta is kattog az agyam rajta, mondhatni megfertőzött egy kis parazita :D
    ÉN hihetetlen kevésnek éreztem ezt a 2 és fél órát. Annyi kérdésem lett volna, meg kár, hogy annyi dolgot lerövidített,leegyszerűsített benne Nolan, hogy a laikusok is élvezhessék.
    Amikor elkezdődnek az álomszintek, na onnantól egy gyorsvonat a film. Életemben nem láttam még ennyire feszes tempójú filmet, még a Dark Knight-on is túltesz ebben. Pillanatnyi megállás sincs szinte, és ugyan sokan a feszültség hiányát hozzák fel kritikakánt(jellemtelen alakok az ellenfelek, és mégcsak meg se halhatunk az álomban, mondják sokan), én ezzel nem értek egyet. A zene, a látvány, az akciók úgy lettek összerakva, hogy sztem végig feszültségteliek maradt a történések.

    Egyedüli gyenge pontnak a filmben a Di Caprio-Ariadné-Mal szálat tartom. Ott csúszott el a film egy kicsit, és nálam ezért nem lett 10/10, csak 9est tudok rá adni. Valahogy nem voltak az érzelmi viszonyok kiegyensúlyozva(ebben jóval gyengébb a Dark Knight-nál), és Caprio karaktere sem volt túl hiteles tolvajként sztem. Engem hihetetlenül idegesített Ellen Page karaktere, ráadásul érezhetően (idő hiányában) össze volt csapva a Cobb-bal való, pontosabban tudatalattijával való “megismerkedése”
    Mint már írtam is, roppant kevésnek éreztem ezt a 2,5 órát, a film sztem is legérdekesebb szála a Cobb-Mal-limbo szál volt/lett volna, de bizony számomra nem találta el az érzelmi egyensúlyt Nolan. Hiányoltam a kicsit kidolgozottabb érzelmi részeket, a Mal-Cobb szál az egész filmben nekem túlerőltetettnek tűnt, ráadásul mondom nagyon nem illett bele a kotnyeles Ariadné játéka ebbe a háromszögbe.
    Tudom, hogy megint csak időhiány, meg miegyéb(nem is ezen volt a hangsúly), de egy kicsivel többet azért megtudhattunk volna a többi szereplőről(konkréten Saito és Arthur érdekelt volna). A film első felében tán a legjobb jelenetek azok, ahol összeszedi Cobb a csapatot.

    Igazából azt sajnálom, hogy érezhetően nem törekedett Nolan arra, hogy az Inceptiont a filmtörténelem klasszikusa legyen, pedig nagyon kevés hiányzott volna ahhoz, hogy a Mátrix-ot csak szép emléknek gondoljuk ezek után, pont annyit hozott ki belőle ami egy szórakoztató blockbusterhez kell, amin el lehet gondolkodni, de semmivel sem többet, sajnos idő előtt felébresztett minket csipkerózsika álmunkból a löket, ugyan az év toronymagasan legjobb filmje megvan, de az igazán nagy robbantásra még várnunk kell sztem Nolantől, mert hogy tud ennél jobbat is, abban biztos vok.
    Lehet, hogy éppen a Batman 3 lesz az, nagyon várom már!

  328. Esetleg ha valaki tudna válaszolni. Tényleg nem akarok kötözködni, csak érdekel. Honnét szerzik a fegyvereiket? Minden szinten van náluk. Pisztoly, puska, gránátvető. Honnan van?

  329. Köszi szépen a válaszokat, eddig Lenny verzióját fogtam fel, Horton-ét is értem (valamennyire :D) de nekem így annyira nem jön be a dolog… Hogy külön az alany, külön az álmodó meg külön a tervező hozza létre az akármicsodát a tudatalattival meg a fejekkel stb stb. Nekem ez úgy lett volna a logikus, hogy én álmodok az én projekcióim támadják azt aki az én fejembe mászott be és az én engedélyem nélkül változtatja meg a dolgaimat. Nem pedig ez a sok szereplős téma, amibe már totál belekavarodtam :D
    (Irgalmazzatok tudatlan fejemnek :)

  330. Csúcs film! Tegnap néztem meg, nagyon tetszett! Nincs olyan negatívuma a filmek, amit kiemelnék. Nagyon tetszett az utcán végigsikló vonatos jelenet, amire az ember kezdetben csak a fejét rángatja: Hogy került ide az a vonat, a forgalmas útra, ahol sín sincs? Aztán később, a film végén ügyesen előtűnik, de már csak a sínek és De Caprio felesége, amint a sínen akarja magát kinyírni, hogy felébredjenek. Meghát mondhatnék még sok minden mást is, az már biztos, hogy ha kijön a film, felkerül a kedvencek közé, ahová eddig sajnos az utóbbi 2 év alatt kb. 10 film került. Szerintem Oscar várományos lesz a film jövő márciusban, ha másért nem is, de a forgatókönyvért biztosan!

    Köszönöm a figyelmet!

  331. Az utóbbi időböl 3 filmet tudnék mondani ami szerintem nem megérdemelten kapja a dicséreteket. Dark Knight (csak Joker karaktere jó), Viharsziget (akkora sablon hogy…) és az Eredet. A három közül az Eredet a legjobb de igy sem érdemel ne Oscart még legjobb film kategoriában sem nemhogy szinészi játék, zene, vagy hasonlo. Persze csak szerintem.

  332. Latis 2010. 08. 02. 15:41
    Egyébként mikor egymásra fordul a város nem kellene utána sötétbe borulnia mindennek?

    > miért kéne? A TE álmaidban mióta vannak szabályok?:D

    Mati, utálni fogsz, mert nem válaszolom meg a kérdéseidet, egyszerűen megköszönöm a kommentedet. Azt hiszem emögött megtaláltam azt a választ, amit én kerestem :D

  333. elnézést a dupláért, de átolvasva az utóbbi 40 hsz-t, az jutott eszembe, h egyesek nem tudják felszabadítani az elméjüket ehhez a filmhez.
    Továbbgondolva annyit fűznék hozzá a film mondanivalójához – bár lehet h csak belemagyarázom az egészet- h túl sok szabály közé szorultunk, amiket kölyökkorunk óta vernek a fejünkbe és nem merünk már kiszakadni. Olyan ez mint mikor kicsiként bármit lerajzolsz, úgy ahogy elképzeled. Később bekerülsz oviba és megmondják mit rajzolj. Suliban már azt is, h hogyan. Vetítsétek ezt ki az egész gondolkodásra.
    Az is benne van a pakliban, h ha átlépnénk képzeletbeli határainkat káosz borítaná el a bolygót, de minden éremnek két oldala van.:D bocs még1x, elkalandoztam..

  334. Kicsit spoiler-es

    Így az eslő “emésztett” hét után azt mondom hogy remek film volt mivel most is foglalkozok vele. Ami megmaradt:
    Iszonyat “ritmustalan” a film. Kb 5x fordul elő mikor exponenciálisan megnő a semmiböl(majdnemhogy érdektelenségből) a feszültség. És természetesen az 5alkalomból az ötödik az amikor Artur bohockodik a hotel elöszobában(elmult évek 1-ik legjobb jelenete). Lehet ez kell ahoz hogy az embert ne csak az agyával hanem az érzékeivel is megfogja.

    Másik: Realisztikusan valótlan. Rengeteg a kérdés vajon az egész álom volt-e vagy minek mi volt a következménye. Lehet semmisem igaz, valós akkor lehet keresni mi miért volt és az is ha minden pont annyira volt mély amennyire elsőre az ember fel tudja fogni és nem kell összefüggéseket keresni.

    De pont ezektől állhat ott IMDB-n ahol. Minden tipusu mozinéző megtalálja azt amit egy filmtől vár.

    Nekem bejött ugyan de szokatlan nagyon ez a ritmustalan történetmesélés. Ezért nálam nem lehet 10/10.

  335. SPOILER

    Miért nem lebegtek a 3. szinten? Part I.

    Gyerekek jobban kellett volna figyelni fizika órán! :)

    Nem olvastam végig az összes hsz-t, sry ha valaki már elmagyarázta.

    Szóval a szabadesést és a lebegést ne keverjük már össze. Fizika első osztály, hogy egy test a rá ható erők hatására gyorsulni kezd. A szabadesésben óriási erő hat ránk, a gravitáció, és folyamatosan gyorsulunk. Mivel nincs alátámasztás (ellenerő) ezért nem vagyunk nyugalmi állapotban. Ha fekszünk egy ágyban akkor is hat a gravi de az alátámasztás miatt a ránk ható erők kiegyenlítik egymást, tehát nyugalmi állapotban van a testünk. A lebegésnél is nyugalmi állapotban vagyunk, hiszen semmilyen erő nem hat ránk. Ergo ágyban feküdni és lebegni ugyanolyan nyugalmi állapotot jelent.

    Az számít egy álomban, hogy közben az alvó testedet milyen erőhatások érik.
    Az 1. szinten az álmodók zuhannak, gyorsulnak a víz felé. Emiatt a 2. szinten lebegni kezdenek.
    A 2. szinten az álmodó teste lebeg, teljes nyugalmi állapotban van, tehát nem éri olyan erőhatás ami beavatkozna az álomba. Így szépen rohangásznak a havasi tájakon, normál gravitációs körülmények között.

    Még egy félreértés:

    A lavina akkor volt amikor a 2. szinten a csávó robbantgatott a liftnél, semmi köze nem volt hozzá az autó becsapódásának. Hiszen a robbanás a 2. szinten erőhatást gyakorolt a lebegő testre, ami beavatkozott a 3. szinten lavina formájában. Az autó becsapódása a lökés volt, ami a 2. szintű álomból felébresztette őket, tehát ott már nem is létezett a 3. szintű álom.

    Nolan bácsi jól kitalálta ezt, persze lehet rajta fogást keresni. :)

  336. Dodibacsi: Igazad van,egy dolgot kivéve.A lavina bizony akkor volt mikor a kocsival lehajtottak a hídról.És szerintem ez pont így jó mert így látszik,hogy a 2. szint hat a 3-ra csak sokkal kisebb mértékben mint az 1. a 2-ra,mert a 2. szinten nem történt akkora változás mint az 1. szinten.Ez így korrekt.

  337. TylerD

    Teljesen korrekt amit mondasz, igazad lehet.
    Újrázáskor megfigyeljük. :)

  338. Remek film volt, 9-10/10, még nem tudom eldönteni.

    Olvasgattam a kommenteket, de 100 körül elakadtam, nem tudom mire jutottatok a sztori fejtegetését illetően, de szerintem, illetve ez ugrott be:

    Már a film elején az volt az érzésem, hogy kicsit in medias res indult. Na most ez többször is meg van emlitve, h az álmodban sosem emlékszel, hogyan is kerültél oda, ez pedig arra hajaz számomra, hogy az egész csak egy álom. Azt nem tudom, hogy az jó-e, ha igy van, hogy nekem tetszik-e, de talán nem is fontos, a film jó volt nagyon, megnézem még többször is tuti.
    Csak az elméletgyártások végett, lehet, hogy tényleg az egész csak álom.

  339. Imádtam. Olyannyira, hogy azon ritka filmek egyike, amelyet másodszorra is meg fogok nézni…A 2. sorból nem lájkoltam mindig mindent. Tetszett a nyitott vég…Csak ne legyen folytatása, könyörgöm!

  340. Megnéztem, és előtte szinte semmit nem tudtam a filmről, direkt kerültem, aztán láttam, hogy mindenki nagyon lájkolja, meg hogy 10/10 itt is-ott is. Hát akkor mondom megsasolom. Még azt sem tudtam, hogy ki a rendező, de mikor kijöttünk a moziból egyből a The Dark Knight-hoz hasonlítottam (pedig tényleg nem tudtam, hogy ezt is Nolan rendezte) méghozzá abban az értelemben véve, hogy azt is meg ezt is mindenki orrba szájba dícsérte, de nekem valahogy üresség támadt utána, valami miatt egyáltalán nem tudom azt mondani hogy magával ragadott volna. Pedig mind a kettő látványos, egyáltalán nem unalmas film, jó forgatókönyvvel, és nem volt bennük semmi hiba. Mind a kettő jó film, de mégis olyan üresnek hatnak a számomra valahogy nincs bennük az a valami plussz. Egy percig nem unatkoztam, de mégis…. Lehet hogy bennem van a hiba?

    Akár hogy is, nekem ez nem volt tökéletes filmélmény. Nem sablonos nem klisés, marha jól megcsinált és a forgatókönyvért külön dícséret, mert harha sok munka volt vele, az biztos. A forgatókönyvbe fektetett munka miatt nem sajnálom rá a mozijegyet. De mindezek ellenére “csak” 9/10. Hiányzik az a valami PLUSSZ, ahogy a TDK-ból is.

  341. Hát annyira nem volt jó, mint az írás alapján tűnt. Az alaptörténet néhol repedezik, a kezdés vontatott, szerencsére utána beindul, a megvalósítás szép, de azért nehogy már a feltekert várostól hátast dobjunk, miközben a húdecsodálatos felépített világuk egyen WTC-kből áll. Meg amúgy is, nehogy már egy szép animáció ennyit számítson. A zene az amire tényleg adnék 10/10-et, és a színészekkel sincs gond. Ez így max 8/10.

  342. Nah megnéztem harmadszorra is a filmet.Most már minden teljesen tiszta.Ez lett a kedvenc filmem:D

  343. Üdv mindenkinek!!

    Ma néztük meg a filmet és nekem rettentően tetszett.
    Nem szoktam pontozni filmeket meg mást sem, szóval tetszett baromira és kész. Nem kötök bele a lebegésbe vagy bármi másba, egyszerűen nem érdekelt a film közben és most se érdekelnek az esetleges hibák. Számomra így volt kerek a történet/élmény és kész.

    Sokan hasonlítják a Mátrixhoz de szerintem történet szempontjából nem sok a közös bennük..Nekem inkább a Stay jutott eszembe utána.
    Azt sem értem, hogy miért jönnek egyesek azzal, hogy nem elég álomszerű az egész mert ha álmodsz akkor az sokkal vadabb meg nem valósághű. Az elején nem épp azzal buktak le,hogy a szőnyeg nem olyan volt mint a valóságban? Ennek az egész álomrablásnak aza célja ugyebár, hogy acél személy valóságnak higgye.Amúgy azt nem vágom, hogy csak a terepet lehet-e alakítani vagy az embereket is? Úgyértem álmodban “bármi” megtörténhet akkor repülhetsz is vagy átváltozol egy tankká mondjuk? Na mindegy,baromi késő is van már ráaásul az összes kommentet elolvastam azt hiszem, szóval már zsizseg a fejem.

    Nekem az a befejezés tetszik jobban, hogy az egész film álom volt..talán egyes szereplők is álmok voltak csupán(a gyerekekre célzok). Nekem inkább a sima happy end a kiábrándító:) és ha az egész film “halu” volt akkor utána mehet az agyalás azon is h ki álmodta az egészet? Cobb? Mal?
    A zene is tökéletes volt. A kóla is nagyon finom volt.

    Köszönöm ezt a kellemes estét.

    (és külön köszönet az Inception-nek mivel még komment szűz voltam eddig annak ellenére h évek óta olvasom a blogot:) )

  344. Szerintem azért hasonlít a Matrix-hoz, mivel azt is többször kellett megnézni hogy teljesen megértsem. Itt mondjuk elsőre is jobban érthetőek a dolgok, de szerintem még párszor látni kell hogy teljesen kitisztuljon a kép.

  345. mosiah:
    “Egy percig nem unatkoztam, de mégis….” -ha nem unatkoztál, akkor nem értem a “mégist”.

    “Lehet hogy bennem van a hiba?” -inkább nem mondok semmit. Máshogy vagy drótozva. Ennyi ;)

  346. na végre tegnap megnéztem a filmet moziba. részemről is 10/10 a film. hogy miért? ez az egész álom dolog teljesen igaz a valós életre is. Mikor álmodsz nem emlékszel rá hogy kerültél oda csak pont benne vagy az álom kellős közepén.! Fantasztikus!

    Aztán ( lehet már valaki írta már , akkor sorry) Cobb biztos hogy haza tér és nem álomba van az fix ezt onnan tudom tanúsítani hogy: (:D) mikor álomba van akkor a gyerekei arcát nem látja soha csak háttal vannak neki. de a film végén megfordulnak és látja az arcát szóval ez azt jelenti hogy nem álom.
    A zenék fantasztikus főleg a vége mikor felébred a repülőn Cobb. Hideg kirázott! :)

    szóval 10/10. ő az egyetlen rendező akibe még eddig soha nem csalódtam az összes filmjét láttam és fantasztikusak voltak (részemről).

  347. SPOILER

    Andree

    Lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, hogy mondja a filmben, hogy direkt nem nézi meg az arcukat. De mivel a végén tényleg azt hiszi/elhiszi, hogy hazaérkezett, így látja őket.

  348. Találtam egy hibát a filmben, a film közepénél a stáb és a kamera is látható úgy másfél másodpercig. :D

  349. kori18: álomban is megfordulhattak volna a gyerekek, erre még utaltak is, szóval ez nem meggyőző, nyilván nem véletlenül

  350. human: lehet igazad van. lehet elkerült az a figyelmemet. a lényeg hogy jó film volt! :P

  351. Basszus elnézést de nem jelöltem a spoilert az előzőben!

    Spoiler

    Szóval már csak azt nem értem, hogy végülis akkor semmi eldöntendő nincs a végén és teljesen egyértelmű, hogy nem álom a vége hanem az a valóság? gyűrű,totem meginog,gyerekek arca stb… Akkor semmi csattanó nincs a film végén, tök egyértelmű minden csupán kissé bonyolult?
    Ha így van akkoris tetszett a film:D

    De szeretném remélni, hogy mégis kétértelmű (legalább) a film vége.:) Nekem úgy mindenképp jobban tetszik. Az se volt világos, hogy például miért nem csempésztette ki az országból a gyerekeit? Ok nem volt szó konkrétan arról se, hogy mien régóta menekül de remélem nem csak pár hónapja és akkor a gyerekeken se tűnt nagyon fel a végén az idő múlása.
    Arról is volt szó,hogy az álomban nem tudod hogy kerültél oda..Mikor Cobb felébred a repülőn elég kérdően néz(szerintem) mindenkire.Nem tudta/tudjuk hogy került oda.
    Elöttem is írták már páran, hogy a gyerekek arcát láthatta volna HA akarja, ill a totem sem biztos, hogy működik ha pl a saját álmában van és átveri a tudatalattija. Vagy egyszerűen mert az nem is az övé volt eredendően hanem Mal-é.

    Én ezekkel az érvekkel győztem meg magam arról h a befejezés mindenképp lehet több értelmű.Ezek után a nekem tetszőt választom ami a “nem a valóság a befejezés”.

  352. Sokmindent már nem akarok hozzátenni az elhangzott dolgokhoz, fejtegetni meg már végképp nem akarom, csak egy apróságra hívnám fel a figyelmet:

    Az építészcsaj neve Ariadne. Ez egy elég célzatos mitológiai utalás, ugyanis ha jól emlékszem akkor a görög mitológiában az ő aranyló fonala segít kijutni a labirintusból (hogy kit azt már nem tudom). Itt is ő segít tanácsaival Cobb-nak, és még a Mal által kreált világában is vele van (Ergo kivezeti Cobb-ot saját álmainak labirintusából(? – a vége ugye nem egyértelmű)). Ez elég érdekes, szinte már őt is álomszerű figurává teszi a szememben ez pedig pont a nem egyértelmű befejezés okán elég érdekes…

    (Ha már feljebb említette valaki a 390+ komment valamelyikében akkor sorry, csak gondoltam gondolatébresztőnek és plusz vitaindítónak felvetem. :))

    Amúgy (és ez már szerintem a belemagyarázás csúcsa) egy pillanatig olyan érzésem volt, mintha Ariadne is Cobb egyik “projekciója” lenne, mégpedig a feleségének fiatalkori alakjáról, hisz ő is építész volt…

    Na de nem csűröm-csavarom a szálakat, ennyi voltam. Mellesleg alátámasztom saját tapasztalatommal: minél többet töprengek a filmen annál inkább tetszik és annál inkább újra meg akarom nézni. Úgy látszik Nolan nálam nagyon eltalált valamit :)

  353. petke:
    igen, “Egy percig nem unatkoztam, de mégis….”, de mégis úgy keltem föl a székből, hogy azt éreztem, jó volt-jó volt, de semmi extra. Nem döngölt a székembe. Csak fölkeltem a végén, és hát jó vége van. Nem pedig úú az anyját ez állat volt. De továbbra is fönntartom, hogy egyben van a film, na mindegy nem ragozom tovább.

  354. Spoiler

    Amúgy nekem csak egyetlen dolog “csípte” a szememet.Ha én lettem volna Cobb és a feleségem kinn ül az ablakban ugrásra készen akkor egész egyszerűen megmondtam volna neki, hogy én ültettem el az incepciót benne és azért hiszi álomnak a valóságot.Cobb mondja is Ariadnének, hogy ő akármit mondott Mal nem hitt neki, hát ezt speciel nem mondta.

  355. BeryG
    Az építészcsaj neve Ariadne. Ez egy elég célzatos mitológiai utalás, ugyanis ha jól emlékszem akkor a görög mitológiában az ő aranyló fonala segít kijutni a labirintusból (hogy kit azt már nem tudom)

    Théseust :D

    vitaindító, illetve picit off, de kapcsolódik a témához:D
    ősök szerint az álmodás:
    a teremtő képességünk gyakorlása;
    jung szerint
    az elme hétköznapi élményeinek szimbolikus képekkel történő feldolgozása;
    mások szerint tanulás, amikor a lelkünk kirepül a testből és bejárja a kozmoszt
    megint mások szerint a jövőt és távoli életeket (amiket éltünk) látunk meg általa

    Ha ennyire el lehet ebben mélyülni, pár év múlva Nolan simán csinálhat még egy ilyen álmokkal foglalkozó filmet :]

  356. Azért ez jó, hogy kivitetni a gyerekeket az orszából stb, azért ez egy film. :-)) Én sem értem, hogy a gyerekek nagyapjának miért nem lehetett hosszú hajat csinálni, elvileg megoldható lett volna :-)

    Azt, hogy Cobb miért nem mondja az asszonynak el hogy incepciót hajtott végre rajta baromi egyszerű szerintem. NEm hitt neki az asszony, és csak az álmában, pontosabban a váróban (ami szerintem egyenlő a 4. szinttel, hiszen Fischer hogy az ördögbe került a 4. szintbe???, ráadásul Moll megtalálja és túszúl is ejti, ez csak úgy lehetséges, ha a 4. szint és a váró ugyanaz— Fischer a váróba zuhan mert halott a 3. szinten-, pláne hogy Cobb álmodja a 4. szintet, amikor lemennek Ariadne-val) mondja el a Moll-nak, hiszen feltehetően nem hitt volna neki a valóságban sem, amikor az asszony dühében leszúrja, akkor azt az egészet álmodja, kvázi el tudja engedni, és meghal az álmában Moll, úgy hogy a Ariadne lelövi, és így már el tudja engedni.

  357. A néző, az egész film alatt nem kapott a valóságból semmit, csupán egy álmot láttunk. Dom Cobb nem volt ébren a filmben, álmodott. Miért vagyok ennyire biztos ebben? Leirom röviden a legfőbb bizonyitékokat:

    1.Hogyan is kezdődik a film? Hol vagyunk? Előbb a Váróban, majd Saito palotájában, aztán annak titkos lakásán. Hol ébrednek fel a csapat tagjai és Saito? Egy vonaton? Hogy kerültek oda? Emlékezz, kérlek, mit mondott Ariadnenak Cobb az első alkalommal, amikor levitte álomvilágba – valami ilyesmit – “emlékszel, hogy kerültünk ide? Az álmokba csak belecsöppenünk, de nem emlékszünk rá, hogyan . . . “ A nézőt Nolan úr belecsöppentette Cobb álmába és mi nem kaptunk totemet, hogy megmondhassuk, valakinek az álmában vagyunk vagy a valóságot látjuk . . .

    2.Mindenkinek, aki álomvilágba lép, szüksége van egy totemre. Egy totemre, amit csak a tulajdonos érinthet. A tulajdonosa ismeri a müködését, ezért megbizható. Cobb milyen totemmel is dolgozott? Bizony, nem volt sajátja, hanem elhunyt feleségéét használta. Ez pedig teljesen megbizhatatlanná tette a totemet.

    3.Amikor belépsz álomvilágba, két alapvető tényezőt kell figyelembe venni: van az “álmodó” és az “alany”. Az “álmodó” az a személy, akinek belépnek az elméjébe, mig az “alany”, aki megtölti azt a tudatalattijával. Az egész történetben, mindegy, hogy éppen ki volt az álmodó és ki az alany, Mal, Cobb halott felesége valahogy mindig megjelenik. Példák erre a kijelentésemre: a film elején, ahogy arra utalás is történik, Arthur álmában vagyunk, az alany pedig Saito. Miért jelenik meg Mal? További bizonyitékok, arra, hogy végig Cobb tudatalattijával van dolgunk: az első szinten, Yusuf álmában, az esős városban egyszer csak beüt a vonat. Mit keres Yusuf álmában Cobb tudatalattija? Ott kizárólag Yusufnak kellene álmodnia és Fischer tudatalattija lehetne jelen. A vonatra csak egy magyarázat van: Cobb az “alany” az egész történetben. A lentebbi szinteken ugyanez a helyzet: Arthur, illetve Eames álmaiban szintén végig ott van Mal. Még egy rövid példa: Ariadne amikor először lép be Cobb álomvilágába, beoson abba a szobába, ahol Mal öngyilkos lesz. Ha emlékszel, pontosan úgy lép a törött borospohárra, ahogyan Cobb is tette annak idején. Ugyanazokat a lépéseket teszi, mint Cobb. Miért? Honnan tudja? A válasz egyértelmű: Ariadne projekció, Cobb tudatalattijának egyik kivetülése.

    Itt nem arról az “Eredet” -ről van szó, hogy elültetik a cég feldarabolásának ötletmagját. Nem, ez annál sokkal több, mélyebb. Az incepció, amit tulajdonképpen mi látunk, az az, ahogyan Cobb, vagyis inkább a tudatalattija megcsinálja önmagának az incepciót. Cobb az egész filmben alszik. Mi a saját incepcióját látjuk. Cobb legnagyobb bánata hogy mielőtt megszökött, nem láthatta gyermekei arcát. Haza már soha nem mehet, gyermekeit csak álmában láthatja. Az incepció, amit be kell ültessen saját agyába olyasvalami kell legyen, ami, mintha saját magától jövő ötlet lenne. Biztositékot kell érezzen arra, hogy a valóságban láthatja arcukat. Ahhoz, hogy a valóságban ez megtörténhessen, vissza kell térjen az Államokba, anélkül, hogy letartóztassák. Ehhez pedig egy igen befolyásos személy segitségére van szüksége. Ahhoz azonban, hogy a segitséget megkaphassa, el kell végeznie egy munkát ennek a befolyásos embernek. Saito nem valós személy, ő is csak projekció, Cobb tudatalattijának egyik kivetülése. Csak egy példa a sokból ennek alátámasztására: Saito megjelenik Mombasában, pont abban az utcában és abban a pillanatban, amikor a leginkább szükség van rá. Hogyan került oda? Honnan tudta?
    Emlékezz vissza, kérlek, ismét az első utazására Cobbnak Ariadneval álomföldre. Beszélgetnek az asztalnál és Cobb egy érdekes rajzzal segit egy alapszabályt megérteni: két nyil ellenkező irányba halad, kört alkotva és egy felezővonallal elválasztva. Az elménk amikor álmodik egyszerre teremt és vesz részt az alkotásban, mintha csak néző volna. Cobb tudatalattija szülte az összes szereplőt a filmben, akik kevés kivétellel, mind projekciók voltak, nem valós személyek. Mi a következtetés? A figurák hátterének kidolgozatlansága tudatos, mert nincs is hátterük, mert nem valós személyek, mert csak kivetülések. Ezzel szemben, Cobb azt is mondja, hogy beszélgetve a projekciókkal, meg lehet ismerni az alany tudatalattiját, vagyis a jellemét, a titkait. Mi végig Cobb projekcióval foytatott párbeszédeket kapunk, ergó Cobbot megismerjük, mert tudatalattijának kivetülései leirják minden titkát, félelmét. Cobb sokkal mélyebben árnyalt, mint azt első ránézésre gondolnánk . . .A befejezést meg kell érteni: Cobb megpörgeti a totemet, de nem várja meg, hogy eldőljön. Nem érdekli, hogy a valóságban van-e vagy sem. Az incepció sikeres volt, meglátja gyermekei arcát.
    Amin még érdekes elgondolkozni: miért mondja Michael Cain Cobbnak, hogy térjen vissza a valóságba? Miért mondja a válaszában Cobb, hogy nem teheti, mert csak igy van esélye újra együtt lenni a gyermekeivel? A szobában, ahonnan leugrott Mal, miért a szemközti ablakban áll? Miért mondja azt Cobb neki, hogy jöjjön be, ha ő a túloldalon van? Miért van ugyanúgy berendezve a szemközti szoba, ahogyan az, ahova Cobb lép be? Miért tűnik úgy minden – az épületek, az utca – mintha egy álomban lennénk? Miért jön Saitó az incepció gondolatával Cobbhoz, amit csak Cobb tud, hogy lehetséges? Miért mondja azt a Váróban az öreg Saitó, hogy egy elmosódott álomban látott valakit, akit nagyon furcsa gondolat foglalkoztatott? Miért mondja rögtön az ezt követő képsorban Cobb, hogy a gondolat a legellenállóbb parazita? Yusuf álomszobájában az ijesző öreg, miért csak Cobbra néz, amikor azt mondja, az ott álmodókról: “az álmukat hiszik a valóságnak. Ki győzhetné meg őket az ellenkezőjéről?” Mi is annak a cégnek a neve, ami Cobbot üldözi az elrontott akció miatt? Cobbol? Véletlen hasonlóság Cobb nevével? Vagy a lelkiismeret-furdalását hivatott jelképezni azért a sikertelen beavatkozásért, ami a felesége halálát okozta? Vagy ott van a zárójelenetek egyike: Mal és Cobb ismét találkoznak a Váróban. Mal miért mondja azt, hogy nem érzed úgy, mintha a rendőrség, meg titkos cégek lennének a nyomodban?Mi a válasz mindezen kérdésekre? Azt hiszem, már te is sejted…

  358. inception: túl sok kérdést írtál egyszerre ahhoz, hogy érdemben lehessen válaszolni, így persze megelőzöd azt, hogy ne legyen igazad :) egy alapvető kérdés van rögtön amúgy a végig álom elmélet ellen: ha a magát megölő felesége felébredt (ha feltételezzük, hogy tényleg van asszony) akkor miért nem ébresztette fel a férjét is a valóságban? A nem érzed úgy h üldöznek tipikusan vörösheringes megvezetésnek tűnt.

    de a túl sok kérdést erre is értettem, hogy visszavezetted a vonathoz, na most egy filmnek valahol el kell kezdődni időben, ez a vonatnál tette, ha visszavezették volna oda, hogy valaki megbízza őket Sato kirablásával akkor is ezt kérdeznéd? viszont az plusz 20 perc lett volna a játékidőhöz, nem fért bele. satöbbi

  359. Jó ezeket meg lehet magyarázni, na és a többi?:)
    Ez a verzió is ugyanannyira lehetséges, sőt könnyebben megmagyarázható, mint pl az, hogy a végén álmodik vagy sem:)
    De mindenki döntse-e el maga, hogy mit akar hinni.:D
    Ez is csak egy felvetés, erős érvekkel.

  360. a film nem akar válaszokat adni, te úgy gondolod végig álmodik oké, ugyanannyira vszínű mint, hogy tényleg hazajutott… A mal leugrós résznél amúgy egy u alakú lakásban vannak ezért van mol a másik oldalon. A totem meg nem lesz megbízhatatlan mert nem cobb használta először. Nem kell a pörgettyűbe beregisztrálni meg jelszót megadni hogy csak te irányíthasd teljesen ;) akkor megbízhatatlan ha más ÉLŐ ember is ismeri, vagy ha egy álmot ő maga, az emlékei alapján épít fel, ezért lehetett hogy elkezdett kacsázni (esetleg el is esett) a film végén is a totem pedig lehet hogy álmodik. De a felvetett dolgok jó része helyes, csak az okát nem érted. Nem azért rakták ezeket a filmbe, hogy a készítők kinyílvánítsák ez egy álom, azért rakták bele hogy homályossá tegyék azt valóság e amit látunk és mégis miért számít álom e vagy valóság :D a film végén cobb a gyerekeivel van, hogy ez már álom, vagy valóság az mindegy, neki ez az ami valós (“ki győzhetné meg az ellenkezőjéről?”)

  361. inception:

    szerintem most is álmodsz, ez az oldal a projekciód, és incepciót hajtasz végre magadon, amiért ide írkálsz :D

    Viccet félretéve, az első pontodat meg tudnám cáfolni simán, de a második pontod lenne az ellenválasz, ezért nem teszem és így már elgondolkodtató. De tetszik hogy Nolan képes volt olyan filmet csinálni, aminek a sztoriján ennyire sokan, sokfélét gondolnak, és vélnek. Szerintem pont ez volt a célja egyébként ezzel a filmmel, hogy a történeten legyen a hangsúly. Emlékezzünk csak vissza Cameron bácsi Avatarjára, aki ellenezte azt a filmet, azzal jött, hogy mert a látvány, de a sztori……. hát most megkaptuk a sztorit, és azt hogy a közeljövőben valaki hasonlóan nagyot alkosson kicsi az esély, bár nem lehetetlen.

    A totemhez csak annyit, hogy Ariadne-nak azt mondják, hogy csak ő ismerheti, stb, de egy csomó szabályt nem tart be Cobb, amit amúgy elmond Ariadne-nak, tehát ebből az jön le, hogy a totem attól még működhet.

  362. Arthur mondta el Ariadnénak, a totem működését nem Cobb:)
    Kérlek magyarázd el, hogy miért ellenválasza a 2. az 1.-nek. És miért ne lehetne az, hogy Cobb végig álmodik?:O
    Cáfolni te se tudod, csak egy-két pontot meg tudsz magyarázni:)Persze lehet nem álmodik, de lehet, hogy igen:D

  363. pár órája értem haza a filmről. Számomra egyértelműen az elmúlt évek legnagyobb filmélménye! Az első ilyen amire emlékszem talán az Emlékmás volt….

    A filmnél csak a kommentek végigolvasása volt nagyobb élmény! :) hihetetlen hányféleképpen tudunk egy filmet értelmezni, és (félre)magyarázni…

    megvan a saját verzióm a filmről, a befejezésről, egyelőre nem osztom meg…még előtte párszor megnézem újra…

    SPOILER! (azért az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a gyerekeken ugyanaz a ruha….?! persze ettől még lehet valóság!!)

    és, hogy a film 10/10 azt a kommentek száma is mutatja..

    Bravo Nolan, azt hiszem pont ezt akartad!! nem is biztos hogy ezt értenünk kell, vagy hogy van megoldás…elég ha beszélünk róla…

  364. inception:

    Értsd meg, hogy senki nem mondja azt, hogy hülyeség, hogy Cobb végig álmodik, csak azt mondjuk, hogy mindenki maga dönti el, hogy milyen lezárást ad a filmnek…

    Az én ötletem az, hogy Cobb nem álmodta az egészet, egyrészt ha a valóság szintje egy általa létrehozott álomvilág lenne, akkor ott is megkéne jelennie Mal-nek, a vonaton, abban az afrikai országban ahol Saito menekíti ki, a repülő környékén, stb.
    másrészt ha a saját álma lenne az egész, akkor az egész értelmetlen, mert mért kínlódna azzal, hogy láthassa a gyerekeit, mért nem úgy csinálta a világát, hogy velük lehessen, és ha az egészet álmodja akkor mivan a mal féle 50 éves álomvilág dologgal…
    látod inception, pro és kontra, mindkét oldalon szólnak érvek :) ez volt a cél, hogy beszéljünk róla, hogy minél több lezárás, teória szülessen… arra egyébként tökre kiváncsi lennék, hogy ilyenkor vajon a rendezőnek születik-e valamilyen lezárás a fejében amihoz magában ragaszkodik, ahogy mi itt tesszük… :)

  365. Egyébként most esett le, hogy a végén a totem magyarázható azzal is, hogy az “öreg” Saito megfogta, megpörgette, amikor Cobb nála járt a váróban…szóval akár tovább forog akár nem lehet, hogy lényegtelen mert már nem biztos, hogy valósat mutat…vagy nem!?!? :D

  366. Karesz: vagy nem! az álomban fogta meg a totem mását, ami pont azért fontos mert nem rendelkezik az eredeti jellemzőivel, megpörgetheted, de nem fog megállni, mert nem tudod mikor kéne neki.

  367. De rohadt mindegy az összes teória mert a gyűrű miatt egyértelműen kiderül, hogy álmodik vagy sem.

  368. Karesz:

    Az eljegyzési gyűrű ami rajta van a bal kezén mikor álmodik és nincs rajta mikor a valóságban van.A végén nincs rajta.

  369. SPOILER SZERŰ NAGYON PICIT ;D
    A film maga 10/10-es az biztos, bár nekem a romantikus szál nagyon hasonlít a viharszigetben látotthoz. Mármint itt is ugyanúgy az álmaiban lévő nőtöl kattan be. Bár mivel nekem a Viharsziget is marhára tetszett, így egyértelmű volt, hogy ez még faszább lesz. S az is lett

  370. A SPOILER jelölések igen lekoptak. :)

    Imdb forumban olvastam egy szép kis elemzést a gyűrűről és a totemről. Hol viselte, hol nem viselte, hol pörgött, hol nem stb…

    Remélem nem nagy gond, hogy ideteszem:
    /title/tt1375666/board/nest/167257951

    Egy lehetséges elmélet, hogy Cobb totemje valójában a gyűrű: álmában viseli, a valóságban nem. Ez aztán tényleg titkos totem, amiről senki nem tud. :)

  371. Ekkora tulmisztifikalt baromsagot a matrix1 ota nem lattam(ami,kifejezetten jo volt).Alom az alomban 3x….hulyeseg.
    Persze megertem h sokaknak tetszik,mivel “mozielmenynek” jo.
    De az en velemenyem szerint erre keves 10/10.
    10es film az nem itt kezdodik.

  372. de minek ismételgetitek? a gyűrű már nem tudom hányszor szerepelt a kommentekben, valaki 50-enként feltűnik, hogy bezzeg a gyűrű amikor ott van már jópárszor.

  373. A színekkel is játszanak, kék és színesebb a két világ… szóval ezzel is jelzik a szintek és álom és valóság közötti különbségeket…

  374. Bocs, hogy én is leírtam többször de látod, hogy így se olvassák el és utólag nekem például jobb volt, hogy megtudtam mert így nem ezen agyaltam egész nap.

  375. Szerintem a végén lehet, hogy semmilyen jelenet nincs kivágva. Hiszen meghalni nem tudunk az álomban, ez világosan ki van jelentve mint megtámadhatatlan és megcáfolhatatlan tény. Tehát ha valaki ott maradt a váróban, akkor ki fog ő onnan jönni, csak isten tudja mennyi idő után. Szóval:

    1. vagy az történt, amit már sokan mondtak, hogy Nolan kivágta amint Saito lelövi Cobb-ot. Mert ugye: Cobb a saját tudatalattijából megy Saito-éba. A saját limbójából egy másikba. Hogyan? A saját limbódban azt tervezel, teremtesz, csinálsz amit akarsz. Biztos talált rá valami módot. Valamint 3 szinten át összevan kötve a tudatuk, együtt álmodnak, szóval ez biztos segít valamennyit. Tehát azáltal, hogy Saito lelövi Cobb-ot, visszaküldi őt a várójába, ahova azonban úgy érkezik meg, hogy nem tud semmit, hiszen váratlanul érte a lövés, nem volt felkészülve rá, hogy átlépjen egy másik szintre. Így érkezik meg egy a saját tudalattija által elképzelt vilgába, ami önmaga szerint a legjobb neki. Persze erre lehetne azt mondani, hogy de az hogy, lehet, hogy egy rögtön felépített világba érkezik, miközben azt mondták, hogy a váró az egy sivatag, pusztaság. Nos ebben azért nem lehetünk biztosak, mert eddig csak egyszer járt ott valaki, aki direkt oda akart menni, tehát lehet, hogyha nem tudatosan jutsz oda, akkor már eleve egy felépített világba kerülsz.

    2. Vagy nincsen kivágva semmilyen jelenet, hanem simán letelt a 8 óra és felébrednek. Ezen esetben a pörgettyű a végén eldől és kész:D

  376. Komolyan mondom, annyi hülyeséget ír némelyikőtök, hogy már engem is összezavartok. Pedig azt hittem értem a filmet…

  377. horton: de rohadt mindegy a gyűrű is most az vagy totem, vagy a molos kötődés jelképe (szerintem is-is) és akkor az az utolsó molt szerepeltető jelenetben el is veszti jelentőségét, ennyi, nincs “egy mind fölött” megoldás értsétek már meg.

  378. SPOILER!

    Felvetődött bennem egy kérdés, pedig már 2 hete van, hogy láttam a filmet:

    Hogy van az, hogy az 1. szinten, mikor elkezdik a furgonnal a zuhanást és súlytalanná válnak, a 2. szinten is súlytalanok lesznek, viszont a 3. szinten már hat rájuk gravitáció?Szerintem ott is súlytalannak kéne lenniük, hiszen azt a szintet is ugyanúgy súlytalanul álmodják, mint az előzőt.Lehet, hogy a fentiekben már előkerült a probléma, akkor bocsi, de nem sok időm van végigzongorázni az összes kommentet.Persze ettől függetlenül is 10/10-es nálam a film.Igazi élmény és fantasztikus látvány 3d nélkül!!!

  379. aquarius00: A szintek hatnak egymásra az 1. a 2-ra,a 2. a 3-ra.Ha belegondolsz az első szinten zuhannak,az sokkal nagyobb változás mint az,hogy csak megemelkedsz.Ezért van az,hogy a zuhanás miatt lesznek súlytalanok a 2.szinten és a súlytalanság miatt lesz lavina a 3. szinten.Az mélyebben van,arra nem az 1. szint hat hanem a 2.

  380. TylerD: szerintem jobb ha nem magyarázzuk meg az ilyeneket, mert csak még nagyobb baromságokat mondunk.

    Ehhez a súlytalansági esethez előszőr azt kell megértenünk, hogy a fülünkben lévő egyensúly szervünk miként működik, és akkor lenne egy igazi magyarázat. Egyébként a zuhanó kocsiban lévő emberek csak számunkra súlytalanok, mert úgy érezzük, hogy ilyenkor nem hat ránk erő, de úgyanúgy hat ránk a gravitáció és a felvett mozgási energia is visz tovább, tehát eleve nem lehetünk súlytalanok, és itt jön a képbe hogy ezeket az erőhatásokat miként észleli az a bízonyos egyensúlyi szervünk a fülünkben.

    A lényeg, hogy Nolan sincs igazán tisztába a fizikával (pl. a legjobb bízonyíték erre a Batman: Kezdődik nyílt vízvezetékes, magasvasútas vagy a mikróhullámsugárzós jelenetei), bár ezek olyan hibák, amiket egy átlagos ember nem vesz észre, és ezért is tud jó filmeket alkotni.

  381. Megnéztem másodjára, az előző kérdéseim nagyjából letisztázódtak, de újabb jött (ez egy ilyen film):

    SPOILER
    ha Cobb nem álmodta az egész filmet és tényleg minden úgy történt ahogy, akkor a többiek, hogy kerültek vissza az első szintről a valóságba, miután befejezték a küldetést? Mindenki megölte a másikat? Csak mert akkor Fischer-nek nem lett volna gyanús ez az egész? Nem emlékszem, hogy megbeszélték volna, milyen lökéssel jönnek vissza a valóságba. Vagy csak simán megvárták míg elmúlik a nyugtató/letelik az álomidő?
    Annyira belém sulykolták ezt az állandó “ébredés halállal” dolgot, hogy el se tudom képzelni, milyen ha nem ölik meg őket és csak simán felébrednek :D

  382. Spoiler———

    Végigolvastam a kommenteket (na jó a végefele párat átugrottam) de úgy látom egy dolog senkit sem foglalkoztat.

    Először ami tiszta, és kivehető a filmből mindenki számára: A filmben arról van szó, hogy ha meghalnak azért nem tudnak felébredni, mert egy nagy adag lónyugtató van bennük, és így kerülnek a Váróba. Ez eddig OKÉ is.
    Csak akkor ébrednek fel ha felkeltik őket(mondjuk vki adrenalint nyom be nekik a való életben) vagy kimegy a szer belőlük, ami X óra ami megfelel 60 évnek a Váróban. (Cobb talán azt mondja hogy ők 50et voltak, ott bocsi nem emlékszek pontosan, de nem ez a lényeg). Ez eddig megint OKÉ.

    Na de,: a Váróból nem lehet kikerülni öngyilkossággal! Nem? hisz ez a lényeg, hogy nem lehet felébredni, amíg hat a nyugtató. Azért kerülsz a Váróba. Hisz miért lenne olyan hülye Saito hogy leéljen ott egy életet ha egyszerűen csak meg kell ölnie magát? Úgyszintén minek voltak 50évet Cobbék ott?

  383. E.Lóránt: Hatnak ja, de a fül “folyadékos” egyensúlyérzékelése tényleg úgy érzékeli a zuhanást mint a súlytalanságot, így ugyanaz történik velük a 2. szinten mint az 1. szinten csak mivel ott értelemszerűen egy helyben érte őket a hatás így súlytalanságként nyílvánult meg.

    horton: van mol meg van a jegygyűrű, felhőkarcolós jelenetnél megszabadul moltól (elviekben) így lehetséges hogy az álomgyűrű is megy vele (vagy a következő álmában nem lesz ott, vagy már itt eltűnik, ehhez azt kéne megnézni hogy a saitos résznél van e rajta gyűrű)
    Egyébként meg a film utolsó pillanataiban a zene megint az álomzenéből merít, aztán a creditsben az első szám a “dream is collapsing” szóval ez is érdekes :D persze ezek ellenére nyílván nyitott ending van.

  384. spoiler

    nekem ez az “álomvoltazegész” elmélet azért elképzelhető, mert ugye amikor szedte össze a csapatot, jött egy eléggé kemény csapat Cobb-ért, akikről nem tudta, hogy kik ők. és erről nem volt szó a késöbbiekben, nem derült ki, hogy kik voltak ők…

  385. Most magam ellen beszélek, de Cobb tudta kik ők.
    Mielőtt elment Eamesért Arthur mondta neki, hogy az a Cobol pályája.
    Vagy mikor Eames-el beszélgetett akkor Eames mondta, hogy rázza le az emberét erre Cobb mondta, hogy ez a Cobol embere.

  386. E.Lóránt, pont ahogy mondtad, jobb ha nem magyarázzuk meg az ilyeneket, mert csak még nagyobb baromságot mondunk…ez rád is vonatkozzon ;)

  387. SPOILER
    sőt ha figyeltél volna a film elején is, akkor emlékeznél, hogy a Saitos munkát is ők adták nekik, és amikor nem sikerült, akkor beszélgettek is róla, hogy hova lépjenek le előlük. így jó elméleteket gyártani, hogy a film felét átalszod :)

  388. Nem tudom hogy volt-e már,túl sok a komment, de én erre szeretnék választ kapni:

    SPOILER

    Én úgy értettem, hogy Cobb és a felesége a váróban voltak 50 éven át(vagy nem?). És ha ott feküdtek a vonat alá, akkor elméletileg nem az egyikőjük álmába ébredtek fel?? Mert akkor tényleg a feleségének volt igaza.

    Ha nem, akkor azt nem értem hogy a váró miért volt olyan mint az a hely, amit ketten alkottak az egyikőjük álmába.

  389. human: Nem tojok Rájuk, szerintem csak normálisan kérdeztem valamit. Ha tojnék rájuk nem Őket kérdezném.
    Ráadásul senki fejéhez nem fogtam pisztolyt, nem kötelező:)

  390. Habarodix “nem olvasom mit írtatok eddig, de azért válaszoljatok”, ezt írtad az előbb.

  391. human: :) Nem akarok ezen vitatkozni, ha valaki szeretne a kérdésemre válaszolni akkor azt szívesen veszem, ha nem akkor nem.

  392. Cobb a feleségével azon kísérletezett hogy milyen mélyre lehet lemenni, vszínüleg akkor már egymás vagy önmaguk lepuffogtatásával és előbb utóbb elértek a limboba, úgy hogy más szinten már nem éltek/nem létezett így tudtak a nyugtató hatásának lejárta után visszavonatozni közvetlenül a valóságba, de az is lehet, hogy a többi szinten való útjukat már nem mutatták az is csak egy-egy öngyilok lenne gyorsan, ennyi.

  393. Sziasztok!

    Már ne haragudjatok, de ez a gyűrűs teória eléggé sántít, és szerintem egy ökörség, viszont, ha nem az, akkor nyilvánvaló, hogy az egész álom volt.

    Direkt megnéztem, amikor Cobb a szállodai szobában hívja vissza Mal-t, hogy ne legyen öngyilkos, kétszer int a bal kezével maga felé, a gyűrű meg ott van rajta.

    Ettől függetlenül én is úgy gondolom, hogy az egész film egy álom volt, és örülök, hogy ekkora géniusz létezik, mint NOLAN. A film nálam is 10/10, úgy gondolom, hogy aki egy látványos “agy nem kell hozzá” mozira ült be, és nem érdekelte a téma, annak nem is tetszett, de akit (többséget) beszippantott, az egy másodpercre nem merte lehunyni a szemeit, nehogy bármiről is lemaradjon.

    Nolan mester elérte, amit szeretett volna, mindenki a filmről beszél, mindenkinek más a teóriája, de hát ilyen az álom, titokzatos, gondolkodunk rajta, nem értjük meg általában, ez film pont ilyen volt, ráadásul egy bomba történetet kaptunk hozzá!

  394. Mike: Na akkor most ezt gondold át még egyszer.
    Mol öngyilkos akar lenni, tehát akkor még él, Cobbon meg rajta van a jegygyűrűje.

    Habarodix: Nincs mit!

  395. lehet sokféle képpen értelmezni de a lényeg a végén van.. Cobbot nem érdekli hogy álmodik vagy sem, nem várja meg hogy pörög e a pörgettyű hanem otthagyja azt..

  396. SPOILER

    megjegyzés, nem tudom írtátok-e már, nem olvastam végig az összes kommentet.
    A végére a gyerekek nem öregedtek semmit, pedig biztos eltelt pár év mióta Mal meghalt….

  397. SPOILER!!!!

    A vége sztem nem lehet álom, mivel emlékszik mindenre. Emlékszik a kezdetére, hogy felkelt a repülőn. A pörgettyű a végén csak ilyen feszültségfokozás, de logikusan nem lehet álom a vége. Szerintem :D

  398. Elolvastam a kommentek 90%-át szerintem, tehát benne van a pakliban, hogy valaki mondta már ezt előttem, úgyhogy előre is bocsi, lehet Human törölsz is, megértem.

    De! Azt bírom a legobban, amikor valaki mondja, hogy baromság, és hogy neki bizony nem tetszett. Ez eddig oké, mert nem tetszhet mindenkinek minden, stb. Aztán utána leírják, hogy mit miért nem vágtak és így logikai baki, úgy logikai baki, miközben kiderül, hogy nem is értik az egészet.
    Daprince magyarázata(fentebb) teljesen korrekt, én is erre gondoltam. Szintén ő mondta, hogy dolgoztak ezen a forgatókönyvön évekig, nem létezik, hogy ekkora logikai bakit ők nem szúrnának ki.
    Meg, hogy – SPOILER jön:

    Fischer álma a havas táj. A fenét. Simán a flemga srácé, Eames-é. Még mondta is Cobb, hogy azt hiszi Fischer, az ő álmába kerülünk, de nem. Már itt bukta az egész elmélete néhány embernek.

    Spoiler vége.

    Amúgy nekem 10/10, látvány, zene, szereplők. Remek volt.

  399. SPOILER
    szerintem nem álom az egész film. az mindenképpen cáfolható, hogy miután Cobb és Mal a vonat alá feküdtek egy egyel feljebb lévő álomba kerültek csak. hiszen Mal ott öngyilkos lett, ergo ha az egy álom akkor Mal egy következő szinten vagy a valóságban felébred. márpedig ha ez így történik, akkor tuti biztos, hogy valahogy felkelti Cobbot, legalábbis így lenne a logikus. tehát szerintem Mal meghalt és a film a valóságban játszódik.
    a vége is érthető szerintem. felszállnak a repülőre és el is alszanak. a munka befejztével mindneki felébred, egyedül Cobb és Saito nem, ők a váróba kerültek. mikor a legvégén ők is felébrednek a repülőn, akkor már a többiek ébren vannak, eltűnt az összekapcsoló gép is. tehát ők felébredtek, mindent elrendeztek és várták, hogy kimenjen a nyugtató hatása vagy Cobb megtalálja Saitot. mikor felkelnek akkor mondják, hogy mindjárt leszállnak, azaz vagy 10 órát voltak odalenn valós időben, ami a filmbeli arányokkal számolva(a várót a negyedik szintnek véve) a váróban 27 év. ezért volt öreg Saito. én a várót közös helynek vettem, tehát nincs mindenkinek külön várója, azok teremtik és alakítják, akik odakerülnek(ezért volt úgymond kész az a világ, Cobb és Mal már úgymond elkezdték felépíteni). Cobb pedig nem öregedett a váróban, elvégre azt csinált ott, amit akart. persze addigra már a többi szintet álmodó régen felébredt, azok az álmok nem léteztek így nem tudtak azokon keresztül ébredni, tehát a valóságba kerültek. nem ölték meg egymást, kiment a nyugtató hatása. azért nem ismerték meg egymást, mert az titok volt Fischer előtt.
    persze így is marad néhány kérdés:
    1.kétséges, hogy a váró közös-e ill azt sem vágom miért volt összeomlóban(vagy előbb kellett volna, mikor Cobb és Mal felébredt vagy semmikor, nem volt értelme szerintem)
    2.miért nem volt gravitáció a 3.szinten(sztem ez csak baki)
    3.mikor az autó legurult a lejtőn miért nem keltek fel(a nyugtató nem hatott a középfülre és gurulás közben tuti volt zuhanás érzés tehát fel kellett volna ébredniük elvileg.
    4.a gyerekek:a koruk magyarázható, lehet csak fél éve lett öngyilkos Mal, nem tudtuk meg. a ruhák meg az a póz, ahogy a kertben vannak nem. ha jól emlékszem elhangzott olyan, hogy az emlék nem módosítható, márpedig emlékében onnan mindig elfutnak. bár az is igaz, hogy a váróban azért nem nézett a gyerekeire, mikor Mal hívta őket, mert tudta, hogy akkor nem lenne képes elmenni. ez kritikus pont.
    Még csak egyszer láttam, de megnézem mégegyszer. Csak nem a direkt érthetetlenségre játszottak. Bár most úgy érzem magam, mint némely szereplő, nem tudom mi a valóság és mi nem.

  400. 1 közös volt és mivel cobb ÉS mol népesítette be, fele híján összeomlik az útvesztő, ez nem egy konkrét hely hogy kimenjen belőle cobb és mol és még akkor is létezzen, akkor létezik ha bekerül valaki.
    2 helyesen: miért volt
    nos azért mert csak az eggyel fentebbi szint hatásai hatnak a jelenlegire, magyarán ott sem az ott történtek miatt volt antigravitáció így az nem öröklődött tovább
    3 vszínüleg csak gyengén hat a középfülre nagy dózisnál az a gurulás meg nem volt annyira zuhanás hogy ez hasson de mondjuk eléggé megingatta az álmot.
    4. változtatható az emlék nemtom ezt honnan vetted

  401. igen, azt akartam írni, hogy miért volt gracitáció. nem emlékszem 100%-ig, újra meg kéne néznem, de mikor Ariadnénak megmutatja a régi házukat és azt a pillanatot, amikor a gyerekei játszanak és elfutnak akkor mondja, hogy mivel a valóságban elfutnak az emlékből épített álmában is, mert az emlékeket nem lehet módosítani, vagy valami ilyesmi. de ebben nem vagyok tényleg teljesen biztos. ettől persze még a vége lehet álom, de szerintem nem az.

  402. spoileres lesz: pár hete láttam a filmet, volt időm ülepíteni, de még egy újrázást végre kell majd hajtani.

    a film címe Eredet, ami két dologra utal:

    a., a balul sikerült első küldetésért cserébe végre kell hajtani egy olyan feladatot, ami egy emlék (inkább attitűd) beületésével kapcsolatos, mely alkalmas lehet arra, hogy a cégbirodalmat megöröklő utód olyan döntést hozzon a céggel kapcsolatban (feldarabolás, eladás) apja halála után, ami a megbízónak megfelelő. ezt értelmezésem szerint sikerrel végre is hajtják.

    b., Cobb azért tudja, hogy végre lehet hajtani a feladatot (és ezért válalja azt el), mert egyszer már végrehajtott hasonlót. erről a film végefelé be is számol: úgy vette rá a feleségét az álomvilágból történő kiszakadásra, hogy megkereste a totemjét, illetve elültetett egy gondolatot a fejében, ez a gondolat pedig arra ösztökélte a feleségét, hogy akarjon felébredni az álomból, és akarjon visszatérni a valóságba. ez aztán olyan jól sikerült, hogy már a valóságban is ébredni akart, és ennek az álombeli eszközét választotta: öngyilkosság. egyrészt az ébredés elérése, másrészt a Cobb-nak szánt bizonyítás végett. sajnos a végső öngyilkosságot is az az elültetett gondolat eredményezte, ez tehát a tényleges “Eredete” minden nem a küldetéssel kapcsolatos nehézségnek.

    tehát ha ragaszkodunk a film címének – általam legalábbis vélelmezett – jelentéstartalmához, akkor ebbe nem igazán fér bele az, hogy Cobb akkor is álmodik, amikor úgymond hazatér a gyermekeihez. az ugyanis azt feltételezné, hogy egy újabb álomban van, amiben viszont fel kellene, hogy bukkanjon a felesége, legalábbis a korábbi cselekmények ezt diktálnák. ráadásul a b., pontban leírtak értelmüket vesztenék, hiszen nem az lenne minden probléma “eredete”, hogy Cobb manipulálta a feleségét, akkor az lenne a probléma, hogy Cobb nem akar egy olyan álomból felébredni, amiből a felesége sikerrel ébredt… ebben az esetben viszont egyrészt az egész küldetés eleve kudarcra lenne ítélve, másrészt a Cobb által valóságnak gondolt álomban is megjelenne a felesége, és próbálná rávenni az ébredésre, nem csak a Cobb által álomnak gondolt álmokban.

    a fentiek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a különböző álomszinteken megjelenő Mal valóban csak Cobb lelkiismeret-furdalásának megjelenése, hisz a (freud-i?)pszichológia egyik alavetése éppen az, hogy az elfolytott gondolatok, érzelmek stb., éppen az álmainkban tudnak felbukkani, azokra tudnak hatást gyakorolni, mert az ébrenlét alatt a felettes én elfolytja azokat.

    abban is biztos vagyok, hogy a készítő (író-rendező) szándékában álhatott, hogy egy kicsit bevigye a nézőt az erdőbe, ezért hagyott elvarratlan (vagy elvarratlannak tűnő) szálakat, illetve ezért hagyta nyitva a történet végét is, döntsön mindenki intellektusa, habitusa alapján.
    (offtopic: utoljára ilyen jól alkalmazva ezt egyébként a Kapcsolat (Contact, 1997) című filmben láttam ezt.)

    ettől függetlenül és nem látok hibát a történetben, szerintem szerves egészet alkot, komoly logikai hiba nincs abban, és hosszú idő után végre egy olyan filmre tudtam beülni, ami hetekkel később is foglalkoztatott még.

    csak remélni tudom, hogy egyrészt nem lesz folytatása ennek a filmnek, illetve, hogy Nolan-nek van még pár hasonló szívonalú ötlete, amit meg tud valósítani, megajándékozva ezzel a filmbuzik egy részét 2-3 óra film-, plusz az azt követő agyalásos élménnyel. :)

    ui: tudja valaki, hogy ki lehet Magnus Nolan? :P

  403. még egy dolog, vajon ha Heath Leadger nem halt volna meg olyan hirtelen, akkor is Jospeh Gordon-Levitt kapja Arthur szerepét? mert az egész film alatt volt egy olyan érzésem, hogy Levitt a Ledgernek írt, vagy szánt szerepet játszotta el, egyébként remekül!

    (az arcuk, de főleg a szemük között komoly hasonlóságot látok, az alkatuk mondjuk más, de egy későbbi Batman filmben még feltűnhet, mint Joker… :PP ).

    Nolan szeret egyes színészeket foglalkoztatni, ilyen Michael Caine, Cillian Murphy, meg Bale is… (bár őt ebben a sztoriban nem igazán tudtam volna elképzelni.

  404. SPOILER

    Az én megfejtésem a film nyitott kérdéseire a következő:
    Cobb végig álmodik, Mal lehet csupán a lelkiismerete által életre keltett képmás, vagy maga Mal, aki újra és újra próbál bejutni hogy kihozza Cobbot. A meló amit Cobb és csapata kap, Cobb tudatalattijának emlékeztetője arra az incepcióra, amit ő végzett el Malon. És amit ha önmagán is eltudna végezni (abbahagyni az elfolytást, vagy ilyesmi) akkor felébredhetne és hazatérhetne a családjához, ehelyett az álom becsapja őt egy hamis jutalommal. Persze az álom is ő, tehát önmagát csapja be és önmagát próbálja a helyes döntésre is sarkallni. A tudatalatti már csak egy ilyen ambivalens dolog. :D Ezt a teoriát támasztja alá az a zenéjéről szoló videócska is, tehát hogy az állandó felbúgás ami visszatér a filmben, a felébresztő Piaf számnak a lassítása, mert Cobb olyan mélyen szorult bele a saját tudatába, hogy torzultan ér el hozzá az hogy “odakintről” próbálnak neki jelezni, hogy ébredjen.
    Ha ezeket így elfogadjuk, akkor már mindenféle logikai buktatót kitörölhetünk, mert ha mindent álmodik Cobb, akkor bármi megtörténhet, bárhogy.

  405. “..akkor már mindenféle logikai buktatót kitörölhetünk..”

    melyek ezek a törölhető logikai buktatók? :)

  406. “..akkor már mindenféle logikai buktatót kitörölhetünk..”

    jah a hibákhoz alakítjuk a filmet, fasza…

  407. Most jöttem ki a moziból.Nagyon tetszett a film. Még agyalok rajta. Csak sajnálni tudom azt az embert akinek ilyen ALKOTÁS láttán olyan dolgok merülnek fel a kevéssé barázdált agyában hogy kamerarángatós akcójelenet meg unalmas, kevéssé látványos bunyó… Menjél Piedone filmet nézni ha bunyót akarsz. ( Azt még talán fel is fogod. )Amúgy ha már itt tartunk az igazi harc 1-2 mozdulatból áll az életben is , nem csillárról ugrálós,félórát karatézós. Kedves “kritikusok.” Ez a film nem a ti ” színvonalatok.”

  408. A magyar címére ne alapozzon senki. Az eredeti címe Inception.Ezt a magyarok megint lefordították eredetre. Sajna ez is egy Leiterjakab. ( gy.k. félrefordítás) Az inception azt jelenti amikor valamit beültetnek valaki fejébe. Pl. Fischer vagy Mal.

  409. Ödön: ezt most nekem mondtad, amikor 10/10-et adtam rá, kvázi az év eddigi legjobb filmjének értékelve? Mielőtt más sajnálsz, szerintem gondolkodj is kicsit. Nem annyira nehéz, mint hallottad.

  410. Ödön: ó, szerintem egész ötletes a magyar cím, hiszen egy ötlet eredetéről (is) szól a film. Sehol nincs a tényleg gagyi fordításoktól.

  411. inception-kezdet(eredet)
    Megnézheted bármelyik szótárban. Ha nincs ott a net. Ott is így fogod megtalálni.

  412. Ödön: szerintem zseniális mind az angol, mind a magyar nyelvű címe. nem sokkal feljebb találsz is erről egy értekezést, olvasd csak át. :P

  413. Tegnap láttam a filmet. Sok új ötlet nem volt benne, de szépen kivitelezték, pl meglepődtem most azt olvasva, hogy 148 perc hosszú volt.

    SPOILER ON:

    – Azt már megmagyarázták itt, hogy az alsóbb szinteken miért nem voltak súlytalanok (szabadesés és lebegés fizikája, ill. az azok közti különbség, Yusuf speckó nyugatója, stb).
    – A gyűrűs dolog számomra teljesen kimaradt, köszi horton és a többiek. Egyszer még minden bizonnyal meg fogom nézni, és akkor egyébként biztosan feliratosan, vagy anélkül, csak eredeti nyelven. (Btw tragikus, hogy csak a MOM-ban adják feliratosan.)
    – Azt is örömmel olvastam, hogy a gyerekek is más ruhában voltak a végén, illetve a fiúnak hosszabb haja lehetett (?, azt hiszem, nem tudtam tökéletesen követni a millió kommentet :) ), amiért köszi, mert azt sem követtem tökéletesen a filmben, és ezek alapján hajlok rá, hogy egy teljesen szép, happy endes befejezése van, mivel egyrészt a tényleg sokáig pörgő totem dőlőben volt, ill. a legvégső hanghatás is arra utalt, hogy eldőlt, másrészt az különösen szép, hogy a lelkiismeretével megbékélő Cobbot már nem is érdekli az egész, hanem megy egyből a gyerekeihez. Ettől függetlenül – ha a fentiek nem úgy lettek volna, ahogy – az sem volt egy rossz gondolat, hogy az egész film egy álom, amiben az egész totem-jelenség csak egy “incepció”, illetve bónuszpontot adok wice alternatív befejezéséért, amiben Michael Caine odasétált volna az asztalhoz, hogy elrakja a pörgő totemet. :)
    (- A legalsó szinten azt hittem, hogy nem az építész lány, hanem Harcsa Veronika jött ki a vízből. :) )
    – Az is csak ma esett le (ld pl az “Inception Music Comparison”-t a tyúbon), hogy sokszor a Piaf-darab szólt lassítva a filmben, ami – figyelembe véve az álomszintek közötti lassulást – ravasz dolog volt.

    SPOILER OFF

    Bár tegnap még csak úgy jöttem ki a moziból, hogy nem sok újat láttam a filmben, de nézhető volt, ma azért vissza-visszatért rá az agyam (és így pl átnyálaztam az itteni elképesztően sok kommentet is :) ), és megállapítottam magamban, hogy ez is egy jó film volt Nolantől, akitől még a TDK-ot is meg tudtam nézni, pedig soha, egyik Batman-film (vagy úgy egyáltalán, bármilyen képregény-feldolgozás) nem fogott meg, ill. a többi film is határozottan tetszett eddig a rendezőtől. Olyan ódákat mondjuk azért nem mondanék róla (erről sem), hogy az évtized/évszázad/évezred filmje volt, de nem volt rossz és tetszett.

    Ja és köszi a sok sorotokat. :)

  414. ÓRIÁSI!!! The best film what I’ve ever seen on the screen!^^
    Christopher Nolan munkái(Batman Begins, The Dark Knight, Inception) nagyon odab*sznak!
    Nincs hiba, egyszerűen a kedvenc filmemmé lett ez a film.

  415. Légyszíves egy valamit mondjatok el mert sokat gondolkodtam ezen a dolgon, de nem jöttem rá a megoldásra:
    Ugyebár Cobb mondja Fischernek meg azt hiszem Ariadnénak, hogy ahhoz, hogy valaki ilyen szinten tudatosan tudjon álmodni bármikor is lépjen egy álomba, ahhoz több éves gyakorlás kell. De Ariadné nem gyakorolt hosszú éveken keresztül ahhoz, hogy minden szinten, emlékezzen arra, hogy ő álmodik és hogy a feladatot is pontosan tudja, a szint felépítéséről nem is beszélve.

  416. Thx Nolan papa. Nagyon tetszett, többször nézös, többször átgondolós filmecske. Kritika is jó.

  417. inception 2010. 08. 30. 23:17

    Ariadnére a Michael Caine által alakított fazon hívja fel a figyelmet, azt mondja, hogy őstehetség. de azt látni kell, hogy ő csak infrastruktúrát épít, épületeket, lakásokat, hidakat stb., azokat élettel nem neki, hanem valaki másnak kell megtöltenie, ezt csinálja az álmodó. tehát ő csak megtervezi, betanítja az álmodónak, a tényleges munka nem az övé… nekem legalábbis így jött le a filmből. :)

  418. Csak most esett le valami miután a filmet vagy már egy hónapja láttam:

    ***SPOILER ON***

    Az első jelenetben Leo találkozik az öreg, megvénült Saito-val a tudatallatijában(?), aki ugyan azt mondja, visszhangozza, amit Cobb mondott neki mikor behatoltak az álmában: “Öregen, egyedül és megkeseredve fog meghalni”.

    Arra gondolok, hogy ezt azért mondhatta Cobb, mert ő is ettől félt: menekülnie kell mert felesége gyilkosának hiszik, nem láthatja a gyerekeit – magányos és megkeseredett lesz öregkorára.

    Saito lehet, hogy ennek a félelemnek a projekciója Cobb elméjében és ha ez így van, akkor Cobb csak álmodja az egészet…

    ***SPOILER OFF***

    Legalább is én így emlékszem már ennyi idő távlatából. Abból, hogy még most is elgondolkodom a filmen, azért jelzi, hogy jól van összerakva, és nagy hatással lehet az emberre.

    Jó film nna… meg kéne nézni újra :)

  419. Az első megnézés után maradt bennem kérdés elég, de most másodikra teljesen összeállt a kép.

    KÖszönöm a kommentelőknek, akik hasznos támpontokat adtak!

    Jah, és a film szerintem zseniális és egy szép kerek egész.

  420. Sok kommentet elolvastam, de még így is csak az 1/3-ig jutottam az olvasásnak. Sok kérdés fogalmazódott meg bennem is, többségüket itt felvetették páran, beszéltek róla, az oké.

    ***Spoiler:

    Azonban egy a totemmel kapcsolatban sokan szerintem nem értik a lényeget. A totem fontosságáról Arthur beszélt, amikor mutatta az ő cinkelt kockáját.
    Tehát ugye azért kell a totem, mert annak a segítségével el tudod dönteni, hogyha idegen álomban vagy. Miért? Mert annak az egyedi tárgynak csak te ismered a tulajdonságait, súly, méret, stb. Pl. ha a cinkelt kockával dobsz akkor tudod hogy mindig 6-osra érkezik. Ha a pörgettyűt megforgatod tudod mikor dől el, ha nem dől el tuti álomban vagy.

    Na már most, innen nézve Leo gond nélkül átvehette neje totemét, ezzel nincs gond. Amit hibának érzek, hogy a működése szerintem hibás, mert eldőlne mindig, csak az álom kreálója nem tudná hogy milyen pontosan, így nem akkor dőlne el amikor kéne.

    Sokan írtak az utolsó jelentről. Ugye egyik megoldás, hogy a valóság, el fog dőlni rendesen a totem. Van aki azt írta, hogy Leo kreálta, de ez kizárható, mivel ismeri a totemét, ha ő álma, akkor az álmában a totem a valósághoz hűen viselkedik, meg ugye mivel ő gyakorlott álmodozó, így ő tudja, hogy álmodik. És akkor van az, hogy más kreálta az álmot, amibe léptetik be őt is. Ekkor a totem nem a megszokottként fog viselkedni, de ilyen esetben ha a totem le is buktatná azt hogy álom, mivel saját otthonának környezetében van, egy egyszerű apróság leleplezné, szóval egy ideig működne aztán észhez térne, hogy itt nem stimmel valami. Továbbá, mivel az emberek az ő képzeletéből jönnek, a kislányok arcát nem tudná előcsalni, mert ezt korábban egyszer nem sikerült neki reprodukálnia.
    Így szerintem a valóság az amiben van, elegánsabb lett volna az a befejezés, amiben eldől a csiga. Nem kell mindig kétesen befejezni a filmet, ebben a filmben igencsak volt annyi, amiről lehet bőven beszélni, nincs szükség még, már majdnemhogy “divatbefejezést” gyártani.

    Vihar Szigetnek jól állt a kétes vég (bár a könyv miatt némileg kötött is volt a befejezés), de itt nem éreztem indokoltnak. Hasonló vége volt még a Repo Men (Végrehajtók) filmnek is, ott is elég idegesítő és indokolatlan csavarnak gondoltam, hogy a film utolsó harmada álom.

    Amit nem tudom kérdeztek-e már, de arról nem volt szó, hogy Leo és a csaj hogy kerülnek a váróba? Lehet elmagyarázták, de nekem most annyi dereng, hogy otthon felébrednek egymás kezét fogva, talán be sem nyugtatózták magukat, meg álmukban mi ölte meg őket, hogy oda jussanak?

    Spoiler***

  421. Bocsi, hogy még egy hosszút megejtek, de muszáj erről is írnom :)

    ***SPOILER

    Szóval azt tudjuk, ha álmodsz és megölnek egy szinttel feljebb kerülsz. Ezt a film elején is mutatták, hogy Cobb lelőtte Arthurt, és a szobába kelt fel, ami szintén álom volt.
    Azt is tudni, hogyha be vagy nyugtatózva akkor kerülhetsz limbóba, tiszta sor.

    Ennek fényében, amikor Fischert a nő megöli egy szintel feljebb, a szobába kellett volna, hogy ébredjen. Újra le kellett volna küldeni egyel lejebb, vissza a havas helyre, és nem egy 4. álomba kellett volna kerülnie, és nem is a limboba.
    A Sato esete tiszta sor, meghalt nyugtatózás alatti szinten és kész, limbo amíg ki nem jön belőle a nyugtató, limbóba sok-sok időnek tűnik. Itt igazából nem kellett volna Cobb-nak visszamennie érte, mert minek? Kimegy a nyugtató belőle, leöntöm egy vödör vízzel és kész, ébren van.

    Az sem tiszta nekem, hogy Cobb és a csaj hogy kerül limbóba, benyugtatózva álmodtak azt álmukban kinyírta valaki őket? Tehát a nyugtató hatását meg kell várniuk a limbóba, aztán öngyilkosság és felkelnek. Az meg már egy másik dolog, hogy nem kellett volna Cobbnak a csajt manipulálni, ha kinyírja magát és felébred, felpofozza a csajt, vagy valami, azt kész.

    SPOILER***

    Szerintetek?

  422. dimitrij nem értetted a kérdésem.

    SPOILER
    Én azt kérdeztem, hogy Ariadné hogyan tud tudatosan álmodni minden szinten, miközben Cobb mondja a film közben talán 2-szer is, hogy a folytonos tudatos álmodáshoz hosszú évek gyakorlása kell. Ehelyett Ariadné a 4. vagy 5. álombeli kalandja után már meg is tanulta a tudatos álmodást amihez másoknak több év kell. Az ő tehetsége az álom építésében rejlik nem abban, hogy hamar megtanul tudatosan álmodni.
    És valamit tévesen értelmeztél mégpedig azt, hogy az álmodót és az alanyt felcserélted mert az alany tölti be élettel az álmot és az álmodó teremti meg a világot.
    “Nem kell belépni az álomba csak betanítja az ÁLMODÓNAK a szinteket.”Valószínűleg nem pontos az idézet, de a lényeg benne van.
    Mr. Teddy: Ugye emlékszel mikor a vonat alá fekszenek? Akkor halnak meg és kelnek föl.
    Saitóért pedig muszáj volt lemennie, mert az első szinten meg is említette, hogy a váróban töltött hosszú évek után, ha felébred minden bizonnyal nem emlékszik majd semmire, ezért az ígéretét nem válthatta volna be. Tehát nagyon fontos volt, hogy lemenjen a váróba.
    Cobb és a felesége azért emlékeztek a váró utáni ébredés után, mert ők nem halál útján kerülhettek oda, hanem álombeli álmokkal.

  423. SPOILER

    Nálam minden dolog tiszta,egyetlen dolgot kivéve.Az a bizonyos 10 óra.Nagyon zavar.Miért kell 10 órára Fischer mikor ez úgyis hatványozódik a szinteken?Miért nem elég 1-2 óra??Csak azért,hogy Cobb a meló elvégzése után rögtön hazamehessen?Ez elég öncélú.Már az 1.szinten ahol 1 hét van ott is elvégzik a melót 1 nap alatt,utánna meg várhatnak.

    SPOILER VÉGE

  424. TylerD, ha neked minden tiszta akkor kérlek válaszolj az én kérdésemre, amit a kommented előtt írtam, mert nekem csak az nem tiszta.(az Ariadnés kérdés)

  425. inception SPOILER:Igazából nem értem a kérdést.Ariadne-nak nem volt 4-5 álombéli kalandja sem.Amikor felhajlik a város,meg előtte mikor Cobb elmondja neki,hogy álmodik.Ez a kettő.Ott próbálgatta a dolgokat,a végén túl sokat változtatott,meg is lett az eredménye.Mind a 2-szer meghal.Utánna ő egyszer sem álmodik,csak a többiek. Ő csak épít,nem ő az álmodó.Ha nem lenne Cobb Mal-al való problémája nem is ment volna velük az incepcióra.

  426. SPOILER
    Beleszámítottam a küldetést is. Tehát megpróbálom megint megfogalmazni a kérdést.:D Ariadné a film folyamán mikor álomban van mindig tudja, hogy ő épp most álmodik, ezt nevezzük tudatos álmodásnak.(kivéve az elsőt, ott az elején még nem tudja, hogy álmodik később Cobb árulja el)
    De ahhoz, hogy valaki egy álomban tudja azt, hogy ő most éppen álmodik és egy álomban van ahhoz több éves gyakorlás kell, amit Cobb meg is említ a film folyamán. Ariadnénak nem volt ilyen több éves gyakorlata ebben. Ennyi, nem tudom most mennyire érthetőbb a kérdés:D

  427. inception:Értem amit mondassz de szerintem lényegtelen,ha ő csak az alany és nem az álmodó.Amúgy Cobb melyik résznél mondja ezt?

  428. SPOILER A VÁLASZBAN IS, NEM AKAROM JELÖLNI DE MUSZÁJ
    inception:Ha úgy vesszük ahogy te mondod nincs értelme sem az egész filmnek.Gondolj csak bele.Ugye Cobb-ék tolvajok.A megbízóik bárki gondolatainak ellopásával megbízhatják.Nyílván az összes ember nem tud tudatosan álmodni,ők mégis kiszedik az infót,ez a munkájuk.Szerintem Saito sem tud tudatosan álmodni,mégis beviszik az álomba,de ALANYKÉNT.Egyébként ez is jól meg van oldva a filmben,mert átlag hozzá nem értő emberek nem álmodnak benne.Ők mindig csak az alanyok.Akiknek ez a munkájuk,csak azok álmodnak.pl:Cobb,Arthur,Eames,Yusuf,Nash(álmodók)
    Saito,Ariadne,Robert Fischer(2 üzletember meg 1 a szakmában újjonc építész,ők nem álmodnak a film során)
    Szerintem érthető.

  429. Sziasztok

    A valóság csak a mi,valóságunk,amikor beültünk a moziba. “Belecsöppentünk” a kedvenc rendezőtök álmába,íjmódon keveredik bennünk a mi valóság érzetünk és az ő álma. Még Jó,hogy nehéz eldönteni Cobb vajon részben álmodik vagy egészében.

  430. Először is elnézést nem olvastam végig mindent igy nem tudom h jött-e rá válasz, de sokan kérdezték, hogy a 3. ik szinten miért volt gravitáció:
    – A 2.szinten azért nem volt, mert Cobb elmondja Fischernek, hogy álmodik, aki elkezd emlékezni h egy kocsiban volt.

  431. SPOILER

    csak ctrl+f-eztem egyet a pörgettyűre, nem olvastam végig az összes kommentet, de:
    miután Cobb kipróbálja a koktélt, kimegy a mosdóba, és megpörgeti a pörgettyűt, ami eldől. tehát ha elfogadjuk azt, hogy a pörgettyű eldőlése valóban a valóságot jelenti, akkor az a szint tényleg a valóság, és egyben ugyanaz a szint, amiben a végén visszakerül a gyerekeihez.
    szóval ha a film logikája szerint akarjuk értelmezni a történetet, akkor hiába vágják el a végét, a kérdés nem marad nyitva.

    a legtöbb baki persze az idővel van, például amikor zuhan a kocsi a vízbe, a következő szinten még beszélnek is róla, hogy Arthurnak 2-3 perce lesz előkészíteni a többieket a “lökésre” onnantól, hogy elkezdődött a súlytalanság. nos, még amennyit mutatnak belőle, az is több, mint 2-3 perc :)
    amúgy pedig ha az első szinten lévő súlytalanság megjelenik a másodikban, akkor a másodikban lévő miért nem jelenik meg a harmadikban, satöbbi…?

    SPOILER OFF

    nem kell tehát külső tényezőket keresni, a történet a saját logikáján is megbukik jópárszor, de ennek ellenére baromi jó hangulata van, és nekem eleve nagyon bejött ez az “álom az álomban” dolog.
    a legnagyobb rész pedig Arthur ás Ariadne csókos jelenete :D

  432. SPOILER!!
    Huck_Finn:Ez a film direkt úgy lett megcsinálva,hogy ne tudd eldönteni a végén a dolgot.Ez volt a cél.Zavart és keszekusza mint egy álom.Szóval az én véleményem az,hogy az egész egy álom.Cobb incepciója saját magán,hogy hazamehet(“Az ember lelke vágyik a kibékülésre,a katarzisra”).Eleve így indít amikor a parton Leo látja a gyerekeit.Na meg ugye Cobb-on és Fischeren kívül senkiről nem tudunk semmit,sőt még a nevek is olyanok,hogy…vezetéknév nuku.Elég nehezen tudnám elhinni,hogy a Memento és a TDK karakterei után Nolan ilyen vázlatokat hagyjon meg 9-10 év írás után.Ezek csak “projekciók”. Az is ezt támasztja alá,hogy az álmokban az alanyon kívül mindig csak Cobb visz be magával projekciót,a többiek nem.Ott van még az is,hogy Cobb-ot egy Cobol nevű valaki űldözi.Biztos véletlen a hasonlóság.
    Ariadne rálép ugyanúgy és ugyanarra a törött pohárra.Ő is projekció.A záró képsorokkal Nolan végrehajtja az incepciót rajtunk,a nézőkön.Ami a gravitációs dolgot illeti,azt már kitárgyaltuk fentebb,olvass vissza.Az Arthur-os az egyedüli olyan dolog ami valószínűleg hiba.
    Mindent egybevéve mégsem jelenteném ki 100%-os bizonyossággal,hogy álom,mert vannak utalások a valóságra is(a neten olvastam egy gyűrűs teóriát miszerint ha álmodik rajta van a gyűrű,a valóságban viszont nincs).Ezek azok a dolgok amiért nagyon bejön a film,és akkor még nem is beszéltünk a zenéről és a látványról(A blade runner-re emlékeztet kicsit,mert még a mai napig sem tudom biztosan,hogy Deckard replikáns volt,vagy nem).Szóval szerintem nem volt mit levágni,eleve így akarta Nolan.Michael Caine-nek pedig nem hiszek:D.Ja még egy dolog.A legvégén a gyerekek valami ilyesmit mondanak:”We build a house on a cliff”—->A legelején Cobb a parton látja a gyerekeit amikor a homokban építenek,aztán beviszik Cobb-t Saito-hoz,egy olyan házba ami egy sziklára van építve.BRAAAAW.:D

  433. TylerD:

    amit a pörgettyűről mondtam, az nem kérdés volt :D
    de direkt írtam oda, hogy “ha elfogadjuk”, mert egyébként én is a felé hajlok, hogy azt mondjam, az egész egy álom. de a vágás a film végén attól még logikai baki, ha az a célja, hogy kétségeket ébresszen – mert ugyanazon a szinten egyszer már kiderül, hogy a pörgettyű eldől. egyébként ez a dolog maga is lehet egy incepció, de ebbe már nem érdemes belemenni, akár mindenki kitalálhat magának egy egyéni megoldást…

    logikai hibák pedig igenis vannak a filmben, nem szabad mindenre azt mondani, hogy az direkt volt ;)

  434. SPOILER!!
    Huck_Finn:Még mindig nem érted.Egyrészt a pörgettyű nem dől el,mert meg sem pörgeti,kiesik a kezéből,másrészt ha az egész egy álom és Cobb incepciója sikeres saját magán akkor elhiszi,hogy a valóságban van(ez az incepció lényege,egy átverés)és eldől a pörgettyű,pedig álmodik.Ez a totemes dolog is mind Cobb agyszüleménye + az a totem Mal-é volt.A film végi vágás egyrészt kétséget ébreszt.Ez Nolan incepciója,de azért merte ezt megcsinálni,mert egyszerűen nem lényeges,csak egész végig azt hiteti el veled.De egy álomban,hogy lehetne minden logikus.Cobb megpörgeti majd otthagyja,mikor meglátja a gyerekei arcát.Nem fontos,hogy eldől-e vagy sem.Cobb boldog,mert hazatalált,az incepció sikeres,ezért eldől a pörgettyű.
    Persze azért a filmben valószínűleg vannak valóságos elemek is.Az a lényeg,hogy az álmon keresztül ismerjük meg egy ember kilétét,aki vívódik és bűntudata,van.Tehát álom,de kiderül a háttérinfó is.Milyen logikai hibákra gondolsz?Az Arthur-os dolgot már beszéltük,az szerintem is az,de ennyi.Azért okos ez a film,mert habár belemagyarázásnak tűnik,úgy van felépítve,hogy valamilyen megoldás van rá.

  435. Na most van az hogy felteszem magamnak a kérdést ” Mi van ???” :D

    Én csak tegnap vettem rá magam hogy oké nézzük meg a filmet blabla… megnéztem. szerintem senki sem lepődik meg ha azt mondom hogy 9/10, az érvelésem kb hasonló mint az előttem szólóké. DE már kb 6.ik variációt olvasom hogy mi lett a vége, vagy hogy az egész egy álom, nem álom, meghalt, él, hülye stb :D
    valaki azt írta h amikor Cobb elmondja hogy az egészet ő tesztelte a feleségén, és mutatják h a totemet berakja abba a széf-be akkor megpörgeti és folyamat pörög, viszont amikor kinyitja később akkor el van dölve,és h akkor mégis az volt a valóság, vagy az álom.
    most ez baki vagy mii?
    képszakadás o_O

  436. Találtam egy kommentet, ami kifejti az egészet hogy mi is a lényeg. Cobb magának csinálja meg az incepciót, látni akarja a gyerekeit, ezért kreál egy munkát egy célt, amivel elérheti ezt. Cobb végig álmodik, azért jelenik meg minden álomban (vagyis 1 nagy álomban) Mal mert Cobb az álmodó. Érdemes még kitérni az öreg kenyai bácsi mondatára aminek a lényege az volt, hogy néhányan az álmot hiszik valóságnak.. ahogy Cobb is jelen esetben. Továbbá érdekes hogy Cobb-ot a Cobbol üldözi:))))))) Ez is egy kis rejtett utalás.. Ez a szép a filmben hogy leht rajta tanakodni, mint a Prestige-ben..

  437. SPOILER:

    Szerintem pedig végig úgy van az egész, ahogy a filmben felvázolják. A végén az öreg ősz hajú ember csak azokban a “szintekben” van szerepe ami a valóság. Valóság volt, amikor az egyetemen kérte Cobb a segítségét egy építész kiválasztásához és ez is az volt. Szóval szerintem ez a kulcs momentum, hogy ott az öreg, és a csiga is kitér a tengelyéből szóval el fog az dőlni :)

  438. Ez a legszebb: nem tudhatja senki biztosra. A film csak feltételezéseket szül. nem tudjuk elfogadni, hogy több lehetséges válasz van :)

  439. “You never really know how you get to where you are in a dream do you? Then how does he know he is on a plane and just successfully completed inception on Robert Fischer, the man in front of him? ”

    érdekesek imdb-n a hibák. Elég súlyosak is vannak /goofsnál megtalálhatóak.

  440. “brianaspirin 2010. 07. 24. 16:50
    a memento után ez a második olyan film, aminél úgy éreztem, hogy tudott újat mutatni. ahol nem innen-onnan ollózták össze az ötleteket a sztorikat és nagyon nagy élményt jelent nekem. a szereplő gárda is nagyon el van találva, nekem leginkább joseph-gordon levitt és ellen page játéka tetszett. leonardo-ra se lehet egy rossz szavam, pedig őt sajnos nagyon nagyon nem bírom. (hogy finoman fogalmazzak) de nolan kezei között azt hozta ki magából ami a filmhez kellett és ez dícséretes. az is pozitív, hogy nem akarták bepréselni 2 óra alá a játékidőt, ami csak rontott volna a helyzeten.
    már csak abban kell bíznom, hogy majd egy szép díszdobozos (legalább) 2 lemezes extra változatban fogják kiadni.”

    brianaspirin, kissé elhamarkodottan jelentetted ki, hogy nem innen-onnan ollózták össze az ötleteket. ;-) (bár abban igazad van, hogy “nem innen-onnan”, mert leginkább “egy helyről”.) az ollózás alanya Stanislaw Lem, tárgya pedig a Kiberiáda c. könyve. Lem történeteinek némelyikében a középpontban hangsúlyosan az álom és az álmodás szerepel. az ellenálom (azaz a filmbeli projekció) is felmerül az egyikben (az akiben előidézték az álmot, az az ellene vélten merényletet elkövetők ellen először önkéntelenül, aztán már szándékoltan ellenálmokat szabadít fel, hogy megóvja magát); a csapdahelyzet is ismerős volt (álom-visszacsatolás, aminek a végén az elérhető legmélyebb, legsokrétűbb álomútvesztőben reked az álomgép alanya, míg tart az élete); az álombavitt személyes, még projekció nélküli küzdelme/lázadása az álom ellen (amikor felismeri, hogy az a valóságtól számára túlontúl is eltér, akkor abból szabadulni akar, és ez annál kevesebb erőfeszítést igényel ez, minél egyszerűbb az álom); a filmbeli álom az álomban (a könyvben mint az álom-visszacsatolás egyik eleme, és mint a valóságérzékelés problematikája) szintén fellelhető a Kiberiádában. nagyon jó könyv, remek (kerek) történetekkel, mindenkinek csak ajánlani tudom!

    ahogy az Eredetet is. számomra egyértelmű volt, hogy honnan van az alapötlet. (nyilvánvalóan nem Lem az egyetlen vagy legkorábbi forrása ennek az álom-témakörnek, de a film egyértelműen belőle építkezett.) pluszt az immár sokadjára bizonyító DiCaprio (és a többi karakter) visz bele, és az a pár apró, ám jelentős filmbéli válasz a könyvbéli kérdésekre (könyv: honnan tudja az álom(gép) alanya, akit álmodtatnak, vagy az álmodtató, hogy álomban van, ha az érzékelhetően nem tér el a valóságtól – filmbeli válasz: “az álmodtató álmodó” a saját toteméből, a valóság egy kis – csak általa ismert – szeletéből, a célszemély pedig (és ez tévedés de mindenki valós tapasztalása) abból, hogy csak belecsöppen az eseményekbe az álmokban, szinte előzmények nélkül. utóbbi azért tévedés (de mindenki tévedése, hiszen így éli meg mindenki az álmot), mert minden álomnak megvan az előzménye! ha emlékszel az álomra (nem mindig és akkor is csak a főbb motívumokra – tehát emlékszel, hogy futottál, de, hogy miért vagy mi elől az nem mindig jut eszedbe.. és hasonlók..) akkor némi nehézség árán össze is tudod rakni, hogy mi miért történhetett. de ez csak a valóságban lehetséges, és utólag, ha már felébredtél az álomból! (persze kivétel van: az álom az álomban esete. viszont ha abból is kiszabadulsz, akkor az azt megelőző szintre és pontos eseményeire ugyanúgy nem emlékszel majd. ha tényleg felébredtél, akkor biztosan nem.)

    sok magától értetődő jelzés van a filmben, hogy ez az egész csak álom. események közepébe csöppenéstől, a halott feleség feltűnéséig (ami a legnagyobb erő ami felébreszthetné és egyben vissza is húzná az álomba, a tudatalattiba, ahol még együtt lehetnek, habár már nem boldogan csak folyton harcolva.) a Kiberiádában Lem az álom-történetek kapcsán azt írta, hogy a befejezésnek mindig túlcsorduló boldogsággal kell lezárulnia az álmodó számára (amit a valóságos világ pusztulása sem zavarhat meg). eszerint a, rossz álomból, rémálomból ébredve megnyugvás következik be: csak álom volt, nem a valóság (az ebbe vetett hit pedig mindenkiben nagyon erősen él) b, az álomban ha rejtetten is, de valamilyen cél eléréséért küzdünk (egy láncfűrészes őrült elől menekülni fa-jelmezben is egy cél ;-)), ha ennek valóságos (az álomba átvitt) változatát nem látjuk teljesíthetőnek, akkor az álombéli happy-endre törekszünk. más nem is lehetett a vége. (ettől még nem lehet mondani rá, hogy unalmas és kiszámítható volt, csak azt, hogy elkerülhetetlen.)

    a film szerintem kiugróan jó (sőt), de azért a könyv nyomába sem érhet. ez nem a filmet húzza le, pusztán csak Lem volt annyira kiváló író! (a Kiberiáda alapvetően történetek sokasága, elvont robot-szereplőkkel (zseniális, polihisztor robot-tudós kettőssel; szerelmes robotokkal, érzelmileg, érzékileg kapzsi robot-királyokkal) mellékágon “sápatagokkal”. álom-történet talán ha három van benne, de azok teljesen kifejezőek és letisztultak. mindenképpen az alapját képezték ennek a filmnek.) nyugodtan mondhatom: a könyv a filmbéli negyedik álomszint és ami azon túl van. szóval a könyvet se hagyjátok ki!

  441. Nekem nem jött be a sztori. Lehet azért mert láttam az imdb-s jó helyezését nem tudom. Már a felénél egy ilyen befejezésre számítottam:(. Tele volt logikai “bukfencekkel” (itt lehet velem van a baj, mert szeretem, ha valami logikus), oda nem illő “béna” verekedésekkel, és persze lehet mondani azt, hogy álomról van szó, és ez csak egy film, és ezeket a “hibákat” meg kell bocsátani. (Pl.: ami nagyon ellentmondott azzal, hogy bele tudjam élni magam a filmbe az az apróság, ha én alszok 8 órát, akkor max 1-2 percnyi álomra tudok emlékezni (ha már egyszer álomról van szó), de ez csak egy apróság ami miatt belém lehet kötni nyugodtan, h nincs fantáziám, ami mellesleg korántsem igaz.) Olyan nagy színészi alakítást nem láttam benne, a grafikai elemek hatékony szál nélkül nem sokat értek. Egy-két jó jelenetet tudok csak kiemelni, amikor a kiscsajnak mutatja be az álmot itt-ott a fimben.

    Sok ehhez hasonló fordulatos filmet láttam már, amikor minden apró kis képkockára oda kell figyelni, amit meg is tettem… Nem olvastam el az összes kommentet, de pl a totem rengeteg helyen megjelent a filmben (aki nem látta nézze meg újra!!!), amit eddig nem is említettetek, és ezzel és a japó jelenetével a végén elérték azt, hogy ne kétértelmű legyen, hanem 10 ember legalább 10 sztorivége talál ki magának…

  442. Nem szoktam így értékelni, de ha már értékelgettek, akkor 5/10. A pontokat is csak a vizualitás miatt. (Erőltetetten, nehogy túl rosszat mondjak.)

  443. Pár dolgot nem értek.
    Ugye meghal Saito, lekerül a limboba(váró) és ugye lemennek Cobb-ék is. Saito miért nem lövi egyszerűen csak fejbe magát? És hogy a limbo az egy egységes sík, vagy mindenkinek külön van, mert ugye már Cobb-ék építettek oda, és Saito is oda került valahova(mert Cobb megtalálta valahogy, kihúzták a partról stb) mert ha ez Cobb-é lenne akkor nem értem Saito hogy került oda.

    Az utolsó álomszintnél azt mondják hogy Fischer álmába mennek, hogy magukhoz állítsák, azt mondják Browingéba. De nézem az ábrákat és ott Eames álmában vannak. Akkor ez most pontosan hogy van?

    Ha az építész megalkotja az álomszintet, hogy kerülnek oda ha mondjuk más álmodja az egészet? Szóval ha Fischer álmába mennek akkor hogy lehet biztosra menni, hogy hova kerülnek? Ez maga az álomgép(bocsánat nem tudom máshogy mondani) műve lenne esetleg? Betáplálják a memóriájába vagy ilyenek?

    És végül ha Cobb és Saito a limbo-ban fejbelövik magukat, hogy ébrednek fel? elvileg ezt a lökésekkel együtt kéne szinkronizálni. Tehát ha fejbelövik magukat akkor egy álomszinttel kerülnek feljebb. A kórházba, ott lezuhant már elvileg a testük, egyel feljebb szintén megvolt a lökés a liftben, aztán meg már leérkeztek a vízbe. és mégis később ébrednek fel. ha szinkronizálják, mivel lent több idő van, akkoris a többiekkel együtt ki kellett volna úszniuk a partra. nem tudom…

    remélem valaki tud válaszolni :D

  444. Remek 6/10!

    Láttam egy remek filmet, de nem kiemelkedő film volt ez az általam hasonlónak tartott, eddig látottakhoz képest.

    A remek színészek véleményem szerint alsó hangon muzsikáltak.

    Remek rendező hozott kötelezőt, de nem mutatott túl önmagán.

    Ellentmondásokkal teli remek történet, mely néhol következetlen, ergo nem kerek egész, ráadásul “egyenes vonalú, egyenletes mozgású”.

    SPOILER!

    És utáltam kitalálni (ezért “csak” 6 és nem 7, vagy akár 8 pont) legkésőbb a film harmadik harmadára, hogy a végén Cobb meglátja majd gyermekei orcáját, de neje kütyüje még forogni fog, és snitt, stáblista – ez fájt a legjobban, mert eddig ilyen tisztán és egyértelműen sosem éreztem rá még, hogy mi lesz egy kiszámíthatatlan befejezést ígérő film vége.

    SPOILER VÉGE!

    Summa: remek film, simán nézhető párszor, de kategóriáján belül nekem mindössze egy remek 6/10.

  445. Nemtom végülis nem volt rossz, de olyan hihetetlenül lenyűgöző filmnek sem nevezném. Nekem egy olyan.. Háát 7/10 körül van.

  446. Kezdem a pontozással 8/10. Jó film, tetszett, jól szórakoztam rajta. De én se mondanám fantasztikusnak, ennek egyik fő oka nálam, hogy a kedvenc filmem a Dreamscape (Álomküzdők). Elolvastam a kommenteket, de érdekes módon ezt a filmet senki nem említette még. Úgy tűnik nagyon fiatal még mindenki itt. :-) Ugyanez volt a témája, persze az akkori színvonalon megoldva.

    SPOILER ON

    Érdekes módon az is csak most itt a végén merült föl egy angol bemásolt hozzászólásban, hogy nekem rögtön egyedül az hibázott, hogy honnan tudták a végén, hogy sikeres volt az egész akció. Nem hangzott el Fischer szájából semmi olyan, ami arra utalt volna, hogy szétdarabolja a vállalatbirodalmat. Engem a többi dolog egyáltalán nem zavart (lebegés az alsóbb szinteken, Fischer újraélesztése), sőt nekem a vége is teljesen egyértelmű volt, nem álmodik és a pörgettyű eldől.

    SPOILER OFF

    Könnyen kitalálható, követhető volt szerintem végig a film és a vége is, mégis magával ragadott, így jár érte a magas pontszám, de semmiképp nem nevezném korszakalkotónak.

  447. Nekem a végén lévő jelenettel van problémám, az h amikor Cobb megpörgeti a totemjét és nem borul el, akkor egy álomban van, de kiéban?És ha ez egy álom az álomban, akkor ez hányadik álom az álomban?

  448. Roschach SPOILER

    Én úgy értelmeztem, hogyha nem dől el a totem, akkor: mivel Fishert Mal megöli a 3-ik szinten ezért ő a Váróba ( limbo : nyers tudatalatti ) kerül – Cobb és Ariadne utána mennek, hogy a lökés által visszahozzák. Közben Saito is meghal, ő is a Váróba kerül, de arra már nem marad idő, hogy őt is visszahozzák, ezért marad ott Cobb, hogy megkeresse és visszavigye őt ( Ariadne és Fisher a lökéssel felmegy ). Mivel az első szinten a kocsi a vízbe zuhan ( Cobb és Saito maradtak az autóban, de Saito már halott ), Cobb vélhetőleg megfullad – ezért a Váróból ismét a Váróba került, de már nem a sajátjába, hanem a korábban meghalt Saito-éba ( ezért van háza, emberei és ezért öregedett meg, mert ő már korábban került le és ugye le élt egy képzeletbeli életet ott ). Tehát mikor Cobb a parton találja magát, akkor az már Saito Várója. Látjuk a végén a beszélgetést és azt, hogy Saito fegyverért nyúl – vélhetően lelövi Cobbot aztán végez saját magával is. Így Cobb kerül most újra a váróba és utána Saito ( amikor felébrednek a repülőn az Cobb Várója ). Vagy egy álom-szinttel feljebb kerültek, ami Cobb-álma.

    Ha eldől a totem, akkor természetesen az által, hogy Saito a Váróban vélhetően lelőtte Cobbot és saját magát, visszakerültek mind a ketten a valóságba és a repülőn vannak a többiekkel.

    Az a bibi, hogy nem tudjuk meg, mi történik akkor, ha valaki erős nyugtatóval kezdett álmodni és a Váróba aztán megöli magát. Mert azt láthattuk, hogy Cobb és Mal visszajöttek onnan ( vonatsínre-fekvős jelenet ), de ők nem használtak nyugtatót a stabilizáláshoz, hiszen egyhelyben feküdtek.

    Zseniális a film, tetszik, hogy “végtelenített rendszerrel” rendelkezik, akárhányszor újragondolhatod.
    Nekem eddig 2 szint sikerült :) .

    Remélem tudtam segíteni, jó filózást!

  449. Segítsen már nekem valaki megoldani, hogy az hogy volt, hogy mikor zuhant a kisbusz, a szállodában megszűnt a gravitáció, a havas szinten meg nem. Miért?

  450. Engem az érdekelne, hogy a limboban (4-es szint) mit kerestek ott az öreg Saitó katonái? Projekciók nem lehettek. Akkor meg?

  451. Nekem csak annyi tűnt fel még, hogy a gyerekek a végén ugyanabban a ruhában voltak.

    Cobb a totemet megpörgette, de közben mikor meglátta a gyermekeket, meglátta az arcukat, akkor már nem érdekelte, hogy valóság-e vagy sem, mert ott akart maradni velük, ahol ők voltak, ezért nem nézett vissza, és ezért nem mutatták, hogy eldől-e, hogy ez valóság-e vagy sem. Cobb-ot nem érdekli, hogy valóság-e vagy sem, már csak minket, a nézőket.

  452. Nem tudom, hogy volt e már, nem olvastam mindent végig.
    A végén mikor összehangolják a lökéseket, akkor mindenki az első álomszinten tér magához, kivéve ugye Cobb és Saito.
    Most innen hogy érik el, hogy teljesen felébredjenek? Mert elvileg az első szint pár napig tart, amíg elmúlik a nyugtató hatása (repülő út, 8 óra). Akkor addig ott sakkoznak?

  453. valaki írta Dick-et. hát igen, neki vannak ilyen nyomasztó regényei…

    ***Spoiler
    a Cobb-álmodja-az egészet teóriát nem támasztja alá az, hogy Mal folyamatosan Cobb életére tör? nem ezzel próbálja felébreszteni?
    ***Spoiler vége

  454. az oké, hogy senkire nem emlékszik álmából, amikor leszáll a gép. de baszki Saito a konkurens cég vezetője, őt ismernie kell

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.