Monsters-előzetes

Hoppá! Bevallom én egy picit rosszabbul kinéző filmre számítottam, hiszen zsebpénzből forgatták(!), de ez teljesen District 9 szerű így elsőre. Gondolom nem véletlenül van így vágva a trailer, teljesen arra hasonlítóra, hiszen ugyanarra a közönségre hajtanak. Nem nagy szörnyekkel való összecsapások lesznek, inkább bujkálnak majd előlük és nézik a lepusztult világot közben. Jöhet!

human
írta
2010. 07. 24. 12:41
megjelenés
19
hozzászolás


19 hozzászólás a “Monsters-előzetes” bejegyzéshez

  1. nah tehát akkor ebben sem fogjuk látni a szörnyeket csak max 1-2 csápot :D de attól még tetszetős darab

  2. hmmm nézős :D szerintem jobb, hogy nem mutatják a szörnyeket, mert ha alacsony költségvetésű akkor elég gagyin néznének ki

  3. háááááát… nem is tudom. én nagyon szerettem a D9-et, de őszintén szólva, egy elég volt belőle. mármint itt most arra célzok, hogy akkor ne kezdjük már el utánozni. persze a végeredményig nem nyilatkozhatunk utánzásról, de nekem azért ez gyanús.

  4. Szerintem simán veri a D9-et. Nekem ez a támadás utáni világ bemutatása mindig is tetszett. Az ilyen posztapok és szörnyes filmekbe mindig az volt a baj, hogy nem tudtam mi történt, miért ilyen a környezet. Hát most megtudjuk.

    Szerintem jó lesz, bár több előzetest nem érdemes megnézni.

  5. Tetszik.
    Bárcsak csak csápos lények lennének, úgy örülnék egy modern Lovecraftian filmnek.

  6. …jónak tűnik…
    A “Mist” című film az egyik kedvencem , 2x egymás után megnéztem , remekműnek tartom…
    A “D9” kb. 30x lepörgött itthon , nekem nagyon bejött , de az abszolút favorit a “Cloverfield” , kb.40x láttam eddig… (lehet hogy megőrűltem…)
    …szóval jöjjenek ezek a mesefilmek , nekem tetszenek , szeretem az ilyesmit…persze csak ha igényesen van elkészítve…

  7. D9 nekem elmaradt a várttól. Túl Hollywoodi lett pedig a trailerek alapján nem azt vártam. Erről nekem inkább a Cloverfield jut eszembe meg a Mist. És várós is.

  8. A D9 végén Christopher megígéri Wikusnak, hogy három év múlva visszajön. Lehet, hogy letelt a három év? : )

  9. Az első, ami eszembe jutott, hogy kis pénzből beintenek Spielbergnek egy övénél sokkal jobban elkészített Világok harca feldolgozással :)

  10. Hát, ha olyan lesz, mint a D9, akkor tuti megnézem. A Distric 9 nekem nagyon bejött, egyik kedvenc.

  11. nekm a végén mikor az az auto elrepült egy üvöltés kiséretében valamiért a Jurassic Park ugrott be :) Nem tűnik valami eredetinek a film….

  12. Ebből sem derült ki tulsok minden /jó/. Ha még a lények is bujkálni fognak,akkor lesz mit nézni benne nagyon.Remélem nem ilyen kis költségvetésű képzeld oda dolgot akarnak kihozni belőle,mert akkor messziről kerülöm.Ditric9 ennél ezerszer jobb idáig.

  13. Stormshadow: kisköltségvetésű. Nagyon! de ez az első trailer, Cloverfieldnél se lőttek le sokmindent éshát….
    norbi2k: sorold kérlek a földönkívülis posztapok filmeket :) szerintem eredetiség hiányáról a priest szerű vackoknál kell beszélni, az, hogy horror-thriller-szörnyfilmes elemek ismétlődnek filmenként nem újdonság, hanem már a zsáner szabályai. Jurassic parktól nyúlni nem szégyen :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.