Vesztesek bosszúja (The Losers)

Ezzel a filmmel sajnos az lett a legnagyobb baj, hogy túl komolyan vették. Amolyan “hú, ez drámai lesz, most építjük a karaktert rendesen” módon álltak néhol hozzá, csak épp nem lett az, mert nem volt bennük elég kurázsi hozzá.

When I was little i colleceted human ears
Good times

Loserek a tűz mellett

A történetről elég annyit tudni, hogy bevetésen van a csapat, de egy Max nevű egyén elárulja őket és erendezi a halálukat. A fordulat persze az, hogy megússzák, viszont mivel helyettük csomó gyerek esik el a merényletben, így depressziósan és talpig bepipulva bosszút esküsznek. Vesztenivalójuk nincs sok, de esélyük sem. Loserek.

A pozitívumok oldalára mindenképp azt a kb. 10 jelenetet kell helyeznem, ami veszett cool. Valószínűleg centire átvették ott a képregényt és ez természetesen nem is baj. Olyan akciójelenetek akadnak, hogy vigyorogsz, dübörög a zene, és még poénok is akadnak közben.

A főbb gond az előbb említett jobb jeleneteket összekötő történettel van. Katasztrófa az egész, súlytalan izé. Szinte már azon lehet vitatkozni, hogy melyik a leggázabb rész. Az amikor a temetőben eldöntik, hogy elfogadják a feltűnt ismeretlen csaj ajánlatát? Aha, erre tenném a voksom, ott fogtam legjobban a fejem.

Nem mellesleg a negatívumok közé tehető az is, hogy nincs igazán vége. Egy ügy megoldódik, de nagyon erősen fel van vezetve a folytatás, viszon a Losers bukott a mozikban, így nem valószínű, hogy kapnak pénzt rá. Na majd 10 év múlva a rebootnál.

Vesztesek bosszúja értékelés

Sajnos azt kell mondanom, hogy ez bizony 5/10-lett, pedig reméltem, hogy nem így alakul. Tippre minden coolsága konkrét beállítás a képregényből, jól választott zenével, viszont a “ez még is csak film”-ként ezek közé helyezett valami az kevés lett. Hiába nyomja a hero walkot a csapat, dicstelenül távoznak.

54 hozzászólás a “Vesztesek bosszúja (The Losers)” bejegyzéshez

  1. Nem bírtam végig nézni, de majd lehet beiktatom unalmamban a végignézését. =/

  2. óóóh ez a hülye kérdések napja… hülye kérdések napja van, csak nekem nem szóltak róla…
    Sztem rohadt jó!!! 10/10

  3. “Ezzel a filmmel sajnos az lett a legnagyobb baj, hogy túl komolyan vették” ez most komoly?:) sztem pont az volt benne a pláne h nem igazán vették komolyan. Telerakták poénokkal veszett pörgős akciókkal. Emellett ki a fenét érdekel amikor az ismeretlen csajnak igent mondanak gondolkodás után. Teljesen lényegtelen.

    Na jó, hát igen, nem akarta magát komolyan venni, dehát ki a fenét érdekel, ha egyszer így lett marhára jó szórakozás. – én ezt írtam anno a filmről. nekem nagyon bejött a JDM és Zoe között lévő kémia meg perzselő módon működött, iszonyat királyak voltak ketten. Evans meg pozitív csalódást okozott. A sztori nem igényelt sok gondolkodósdit, de nem is arra ment rá a film. A végével vmennyire egyetértek, h nem volt befejezése. Ja és ordító nagy giccs volt az (asszem) utolsó akciójelenet. Vannak negatívumai de én ettől élveztem. Nálam 7/10.

  4. Ekoz: hát pedig tisztán látszik, hogy ezt komolyabb bosszúfilmnek gondolták. nem volt benne elég játékosság.

  5. annyira szerintem sem vészes. mondjuk az igaz, hogy “túl komolyan vették”, még szerencse, hogy én nem vettem annyira komolyan, amikor leültem megnézni. 6/10, kicsit azért még lett volna mit csiszolni rajt.

  6. Tény, hogy nem lehetett komolyan venni egy két részt (pl. a belső vitákat, a “csattanót”), de teli van fasza akcióval és én ilyesmi badass cuccra számítottam, nem okozott csalódást, egy hetes jár neki szerintem.

  7. Nekem egész tetszett a film. Számomra elég lazaság volt benne. Se nem túl sok, se nem túl kevés. Igaz én nem sokat tudtam előre a filmről, szóval nem is voltak elvárásaim. Számomra egy kellemes akciófilm volt 7/10

  8. nemek 5/10 nél azért többet ért, bár tényleg nem tökéletes de volt pá rész amin nagyon jól szórakoztam(don’t stop believing :D:D:D)

  9. Nálam is olyan 6/10. Nem volt rossz, voltak benne jó részek, meg néhány helyen jókat röhögtem. De úgy éreztem, hogy a végét kissé összecsapták, plusz én valahogy a főgonosz karaktert sem éreztem valahogy beleillőnek. (Mintha valami burleszk filmből lépett volna ki.) De azért persze nem volt ez rossz, láttam ennél sokkal gyengébb alkotásokat.

  10. Igaza van Humannak, én mondjuk 7/10-re értékeltem anno, amikor néztem, de nem abba a kategóriába tartozik, amit bármikor elővennék megnézni (a Shoot ’em up pl. ilyen), viszont valami nagyon hiányzott belőle. Asszem Human jól összefoglalta, megpróbáltak egyensúlyozni a súlytalan komolytalan akciók és a morózusabb komolyabb hangvétel között és végül a padlón kötöttek ki, mert a komolytalan akciók tényleg komolytalanok lettek, viszont a komolyra vett részek is komolytalanokká váltak… Mondjuk a főg.ci kurva jól hozt a figurát, az nagyon meredek volt, amikor a parton fejbelövi az ernyőt tartó nőt, mert egy pillanatra elfújta a szél az ernyőt, és még volt egy pár hasonló poénja a srácnak. Illetve, amikor elkezdték lőni egymást a csapat meg a csaj, na azt baszott szépen megcsinálták, hogy a csípőből RPG-zést ne is említsem… :D
    ezek miatt lett 7-es, egyébként 3-asnál jobbat nem adtam volna rá a komolykodás miatt…

  11. amikor fejbelövi az ernyőt tartó csajt, az már csak egy sóhajt váltott ki belőlem. Egyrészt kiszámítható volt másrészt csak arra votl jó hogy megmutassa ő msot mennyire gonosz. Meglettem volna nélküle.

  12. na akkor ez felejtős…
    és az baj ha szerintem ez a kritika kis átalakítással bemutatja a watchment is? :)

  13. Én is csak félig bírtam végig nézni. Iszonyatosan untam, semmi értelme az egésznek. Ilyenkor csodálom Humant hogy végig bírja az ilyen trágyákat is nézni. Persze biztos valakinek ez is bejön.

  14. Nekem azért tetszett, mert bár jó néhányszor feltettem a kérdést, hogy _ez így most hogy_ a film alatt végig el tudtam hessegetni (utána már nem, de ez már más tészta).

    A képregényt viszont mindenkinek ajánlom, ez a cirka másfél óra csak pár füzet anyaga, a teljes ennél sokkal összetettebb és jobb is.

  15. Egyszer nézhető kategória. Megnézése után már 10 perc mulva azt is elfelejti az ember hogy létezett valaha ez a film. 6/10

  16. “és az baj ha szerintem ez a kritika kis átalakítással bemutatja a watchment is?” – igen.

  17. Úgylátom szegény Losers is erősen szeretem-nemszeretem film lett. A színészek véleményem szerint nagyon ott voltak, nem tudnék belekötni senkibe. Eyecandy volt rendesen, ahogyan látványos akció is, meg trükkös akció is, meg poén is, így én, aki egy jó akciófilmre ültem be, nem csalódtam, csöppet sem. Képregényt bár nem olvastam, a sztorit átláttam egyből, könnyed volt, szórakoztató, bár tény hogy a “bosszú” részt nem lehetett átérezni, de kitizgat? 5 pont szerintem kevés, még hibái ellenére is.

  18. Szerintem jó volt. Ewans-on meg szarrá röhögtem magam. Ő nagy arc. xD Persze az A-team-től nagyon messze van, de én jól szórakoztam. :)

  19. Súlytalan kiszámitható volt az egész. Pedig én a képregényt nem is olvastam. Hiába az aránylag jó akció, egy másodpercig sem lehetett izgulni rajta.

  20. Ewans-ra az amcsi filmekbe már szinte kötelező nagydumás izgága feka szerep jutott xD

  21. H82: eldöntendő kérdés volt mit kellett volna kifejtenem?:) Csak nekem a Watchmen iszonyat meghatározó volt, azért akadtam ki picit a kérdésen. De ezt a Losers posztnál annyira nem akartam kifejteni. De ha gondolod..vhol?:)

  22. Ez most kicsit csalódás volt, én is azt érzem, hogy nem sikerült kitölteni egyenletesen a filmet. Hm és elég vértelen volt, a trailereket sem kellett volna nézni előzetesen, végül is csak a legjobb jeleneteket lőtték el.. de akkor hogy kaptam volna kedvet? 5.5/10

  23. A költségvetése a filmnek 40 milla körül volt, szerintem ehhez mérten kellene szemlélni a filmet. A hasonló zsánerű A-team -nél én például sokkal jobban csíptem ezt a filmet (pedig azt vagy 3x annyi zséből fércelték össze a CGI bűzös cérnájával…).

  24. Nagyjából egyetértek általában humannal, itt, hogy “komoly bosszúfilmben gondolkodtak”(!?), egész más filmet láthattunk (esetleg ő egy rendezői változatot:).

    Voltak benne mokány kis pillanatok, szép akciójelenetek és tényleg némi melodrámai felhang, talán mert Jeffrey Dean Morgan színészkedni akart és nem hozni a “jó arcot”, amelyhez valójában ért, felvillantva mackóbáját.

    A lúzerek akciómeséje ennek ellenére sem vette magát túl komolyan, végig jelen volt legalább a sötét humor.

    Negatíva nem a képtelenségeit emelném ki, vannak dögivel, inkább a túlzásait. Kicsit hasonlít az új A-team mozira, vagyis kisebb léptékben megismétli annak összes hibáját és egyszerűen öncélú túlkapásokat visz véghez. Sokszor viszont a szórakozás mértékében ez bocsánatos, a lezárás ennek ellenére, vagy épp folyományaként tényleg blőd.

    Én azért valamivel többre értékeltem volna, ez persze szubjektív, 6.5/10 megvolt.

  25. A film nekem olyan 6/10, nagyjából egyetértek azzal, amit human írt. Mondjuk a színészeknél nagyon bejött a vicces feka srác, a Pooch, vagy ki,jól tólta a poénokat, viszont a nagy kedvencem, Idris Elbanak nem élete játéka…

  26. SPOILER

    jo film volt, ha vége lett volna az uccso ora nélkül :D mittomén, egy orányi fekete kép is jobb lett volna, olyan erős kezdés utána gyenge szar érzésed volt.

    ja meg tul sok volt nekem az árulás, elfogyott a végére a ” cool stuff ” :)

    de am nem volt rossz

  27. Spoiler
    Sztem se nagy szám a film, mélypont a parti esernyős rész, de főleg a vége vagy is az, hogy nincs.
    + a komoly részek teljesen súlytalanok pl: kiderül, hogy Zoe a fószer lánya és hogy most ő mennyire haragszik a csávóra, teljesen érdektelen és felesleges feszültségmentes klisé volt
    olyan 5 vagy 4/10, de nagyon de nagyon sokat lehúz nálam, hogy a vége az lett ami, tehát semmi.

  28. Szerintem sem volt akkora gáz,mint amennyire HUMAN lehúzta.
    7/10 reális pontszám.
    De véleményem szerint 1-2 pontot simán lehet hozzáadni/elvenni,attól függően hogy milyen hangulatban néztük meg a filmet.

  29. Nekem nem jött be. Enyhén óvodás feelingje volt, de hát ettől képregényes. Balta arcú emberkék felszínes cselekedetei pár poénnal fűszerezve. 5/10

  30. Azt hiszem 4 v 5 pontot adtam rá. Többet nem érdemel.
    A végén az, hogy nincs befejezése, DE MÁR belógatják a következő részt, undorító volt. Hányingerkeltő. Ha én beülök egy filmre, akkor szeretem ha van valami vége, de ennél a filmnél még soha nem éreztem jobban… hogy nincs.

  31. SPOILER
    Max elvesztette a lóvét, a csodafegyvereket, az embereit és az óráját. Kizárt, hogy egy következő résznek ő lett volna a főgonosza.
    Pooch viszontlátta a családját, a csapatban megszűnt a feszültség Roque halálával.

    Én nem vártam nagyobb/teljesebb befejezést. Hol látják itt egyesek az elvarratlan szálat?

    Jó, azt tényleg nem tudjuk, hogy nyertek-e a Katicák:)

  32. Szerintem Petúniák voltak. :D
    Viszont nekem is teljes egész volt, és ráadásul szórakoztató is. Nem vártam tőle semmi mást, csak ennyit. Én nem éreztem azt, hogy erőlködne, komolykodni akarna… lehet, hogy pont a megfelelő hangulatban néztem. Az 5 pontot én is nagyon kevésnek érzem, nekem egy 7,5-et simán megért. Tetszett, na.

  33. A film sajnos simán csak nem jó. Ott van benne a puca végig, aztán hagyják elúszni holmi túlerőltetett képregényes utalásokkal, túlzó lassításokkal, össze-vissza ugrándozó helyszínnel. A dramaturgia a párbeszédek kivételével élvezhetetlen, pedig a hangulatot adnia kéne. Az az érzésem, alaposan megvágták a filmet, a rendezői remélem mindent helyretesz, mert van benne kurázsi.

  34. Már azt hittem el is lett felejtve ez a film. Röviden tetszett. Kicsit hosszabban: Nagyon NEM tetszett. Nem tudták eldöntetni, hogy mit akarnak csinálni, és ebből számomra egy borzalmas egyveleg lett. A főellenség azon kívül, hogy egy nulla, egy borzalmas ripacs. A filmnek voltak egész korrekt részei, de nagyon sok rossz is. Max egy 4/10. Sokkal, de sokkal jobbra számította, és sokkal több lehetőség is volt benne.

  35. Szerintem egész jó volt. Én legalábbis azt kaptam amit vártam, cool akciójelenetekkel telezsúfolt popcorn mozit. A sztori valóban elég gyenge lábakon állt, ennek ellenére a film végig szórakoztató tudott maradni. 7/10

  36. Valahogy eléggé mellélőtt a film, nem tudom megmondani mi volt a gond, nem volt kimondottan rossz a film, csak nekem nagyon nem jött be. Ha objektívan állok hozzá akkor adok neki egy 5/10-et mert nem volt komolyabb gondom a színészekkel és a karakterekkel, leszámítva a Max-et, akinél kicsit túl lett erőltetve a “hú de szemét gonosz” dolog.
    Az akciójelenetek látványosak voltak, néhol ugyan orbitális túlzásokkal, de ezen még könnyen túlteszem magam, a cgi trükköknél viszont élni kellett volna a kevesebb néha több elvével, a repülős jelenet a legvégén pl. nagyon gagyin nézett ki, de végig az egész filmben elég bénák voltak a számítógépes tűz és robbanás effektek.
    A sztori nem igazán fogott meg, vehették volna még egyszerűbbre a dolgot és ahelyett a 10-15 unalmas perc helyett bele kellett volna rakni még egy kis plusz akciót vagy poénkodást.
    Így összességében mozifilmnek gyenge volt, inkább egy tv-sorozat pilotjanak éreztem ezzel a felemás befejezéssel.

  37. Ez a film nalam is maximum 4 pontot er. Gagyi elbohockodott akcio jelenetek, ripacs fogonosz, csapnivalo CGI, rossz befejezes. Csavot ketszer labonlovik de meg csak nem is verzik, aztan nem sokkal utanna felmaszik a korhaz nemtom hanyadik emeletere. Veletlenul talalnak egy sarga Hummer limuzint, amivel lelepnek. A fogonoszt a vegen megbuntetik azzal, hogy elveszik az orajat. Aaaa kar rola meg irni is.

  38. Spoiler

    Én egyetlen dolgon változtattam volna a filmen. Mikor kiderül, hogy Roq átáll és mindenki lebukik akkor kiderülne h mégse állt át és az egészet ketten az ezredessel tervelték ki és mint az őrültek mindenkit elkezdenének zuzni majd a főcím hogy Losers. És vége. vagy valami hasonló -Igazi tökös legények! Úgy álltam volna fel a székről, vagyis foltelből.

  39. ennél rosszabb filmet nem sokszor láttam, én nem tudtam végig nézni, pedig tényleg nagyon toleráns voltam, de egyszerűen nem ment.
    4-4,5 pontnál többet semmiképpen sem ér meg.

  40. You’re so interesting! I don’t suppose I’ve read through something like this before.
    So wonderful too discover someone with unique thoughts on this subject.
    Seriously.. many thanks for starting this up. This site iss one thing that is required
    on the web, someone with some originality!

  41. Most keveredett valahogy a film a képernyőmre és ahogy elnézem a kissé megosztott tábort, ráismerek a film fő hibájára is: Nem mert (vagy nem akart) komolytalan lenni, fricskát mutatni Hollywoodnak, és egy szórakoztató popcornná válni így be esett a két szék (kőkemény akciódráma vs. könnyed esti humoros látványmozi) közé. Mindezek ellenére mivel már nagyon régen láttam ilyen jellegű filmet, nagyon sok mindent meg tudok neki bocsájtani. A humor működött, az akció működött, a kémia működött, színészek jók voltak, karakterek naná, hogy jók voltak, szóval bőven volt üde dolog is ebben. Kár, hogy a dramaturgiát jelen formájában nem dobták ki a fenébe, igazán sokat segített volna: pl. a fő gonosz és az esernyő c. jelenet komolyan vehetetlen, nyilvánvaló szándékkal (“Meert gooonooosz!”). Ezt a vonalat kellett volna végigvinni és kaptunk volna egy igazán jó kis szórakozást. Kár, mert nem kellett volna sokat alakítani rajt, de így sem volt rossz, én jelen formájában is remekül szórakoztam a filmen. Nekem ez 7/10 és én nem unatkoztam, elnézegetnék még pár ilyent.
    G.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.