Resident Evil: Afterlife 3D

Hát emberek, ez iszonyat gyenge volt. Mondom ezt úgy, hogy az előző részt még egész szórakoztatónak tartottam. Itt mindent forintot sajnálok, amit beleöltem, ahogy minden percet is, bár azt el kell ismernem, hogy legalább rövid volt a Resident Evil 3D-s felvonása.

Milla lövöldözik a Resident Afterlifejában

A történet? Scofieldnek ismét meg kell szökni egy börtönből. Na jó, ezen vigyorogtam. Mindjárt mondom a tényleges sztorit, gondolom nagyon érdekel mindenkit, de előbb Wentworth Miller castingolása az, ami mellett nem lehet elmenni. Tényleg azért rakták a filmbe, hogy főhősnőnk egy börtönben akadjon rá, ahonnan ki kell törni, mert zombik veszik körül az épületet.

Az Afterlife tényleges főszálja az, hogy ismét Arcadia-t akarják elérni hőseink. Alice aprít a film elején egy picit, amolyan gagyi mátrix módon – az előtéri jelenet és a bullett time, még olyan hullámokat is húznak a levegőben a golyók, teljesen át van véve, nem csak a lövöldözve zuhanás, de persze bénán – aztán pedig elindul Alaszkába. Természetesen semmiféle menedéket nem talál ott, ez már a trailerből kiderült, ahogy az előző rész végén oda induló barátait sem. Innen közvetve Los Angelesbe vezet az útja, ahol mint már említettem, egy börtönben cuccol össze pár túlélővel, aztán jönnek a zombik. Vagyis hát ez utóbbi kijelentés eléggé nem állja meg a helyét, hiszen magával a tömeggel elég kevés a konfrontációjuk, bár azért szerencsére akad pár harc.

Maga a film amúgy leginkább olyan, hogy volt pár jobb jelenetre ötlete Paul W.S. Andersonnak, agyon is lassította ezeket ahogy kell, aztán “valamivel össze is kéne kötni? Na akkor idehányok pár mondatot közéjük”. Nem a kezdő aprításra gondolok, hanem később akadt pár olyan mozzanat, ami elment, de köztük tényleg ott volt a borzasztóan nulla forgatókönyvírói tudás.

Sajnos a színészi játék sem tudja megmenteni a filmet, mert nincs benne. A főgonosz konkrétan nevetséges, ő volt a mélypont. Várjatok, tudom már hogy lehet jól érzékeltetni: Wentworth Miller alakítása kiemelkedett a többieké közül, ő számított jónak a filmben. Az a Miller, aki kb. azt a simlis arcot tudja csak vágni színészet címén. Most akkor képzeljétek el a többieket. Ide vagyok kénytelen sajnos sorolni Millát is, bár alapban vele sem volt baj, csak amint érzelmet kellett volna kimutatnia.

A brutkócsávó a resident evil Afterlifeban

Maga a 3D amúgy nem a gagyi konvertált fajta, ezt az egyet el kell ismernem. Bár jó párszor játszottak azzal, hogy valami az arcunkba repül, de közben mindennek mélysége volt, bár szerintem nem adott sokat a filmhez. A Clash of The Titans-szal és a Last Airbenderrel szemben viszont mindenképp profibb a térhatásban. Ez sajnos a CGI-ra már nem érthető, ott azért látszik, hogy olcsóbb volt. Mondjuk akadtak jobb pillanatok, hiszen a lepusztult Los Angeles mindig remek, és ha valami normális ember írta volna a filmet, akkor technikailag simán elment volna mellette. Na nem filmes mérföldkőként, de azt senki sem várja el, hanem szórakoztató anyagként.

Resident Evil: Afterlife értékelés

Ez a film nagyon semmi. Benne lettem volna valami jó kis zombis 3D aprításban, de a színészi játék, vagyis annak hiánya, a borzasztó történet és a béna főellenség is szépen fokozatosan letört. Ez 4/10. A technika megvan, hogy viszonylag olcsó remek horrort csináljanak 3D-ben, de a Resident Evil 4 nem lett az, ahogy akciófilmnek is kevés. B-mozi, nem akart más lenni, de azok között a rosszabb fajtába sikerült besorolódnia.

human
írta
2010. 09. 12. 14:38
megjelenés
77
hozzászolás


77 hozzászólás a “Resident Evil: Afterlife 3D” bejegyzéshez

  1. A film legértelmetlenebb pillanatai azokhoz az elemekhez kapcsolódnak, amelyeket egy az egyben átvett a legutóbbi játékból. Ezzel csak az a gond, hogy a játékok univerzumában nincs apokalipszis, nem ide futott ki az egész és meg van magyarázva a szétnyíló fej, a butcher(nem ez az igazi neve) és Wesker is.

    A történet botrányos. Amikor a végén a főgonosz elmagyarázza a fájdalmasan hülye tervét, azt a feleletet kapja rá: “Furfangos”. Nem, nem az, baromság. :)

  2. Mondjuk nekem bejött, ahogy az eddigi részek is, úgy hogy a játékhoz szinte semmi köze sem volt. Azt viszont elismerem, hogy 3D nélkül sokkal gyengébb lett volna.

  3. Mostanábann annyi remake meg reboot van. REBOOTot követelek!
    Sajnos ahogy az előző kettőnek is, úgy látom ennek sincs semmi köze a RE sorozathoz(ami 0-3, CV nálam). Nem értem, az első játékoknak van sztorija. Miért nem azt csinálják meg? Ez a rendező olyan szar mint UB, mindketten ilyen játékokat csinálnak, csak sajna nem értenek hozzá.

  4. az előzetes alapján lejött h megalószar a film, de azért is megnézem valamikor csak h tudjak nevetni, az első rész még úgy “tvbenmegnézőshanincsmás” szintű, de a többi

  5. Hát sajnos egyet tudok érteni :S az előző részek még úgy ahogy elmennek.De Fájdalmasan szar a története a 4-nek. Amikor mutatták az árnyékát a börtönben lévő csávónak odasúgtam a szomszédnak mivan itt a Scofield? És télleg ott volt :D ezen mi is jót röhögtünk de már a film eleje el lett cseszve főleg azzal a bizonyos jelenettel ami a repülőn van :D. Sőt még a vége is egy hatalmas baromság a film közepe meg úgy ahogy nézhető. Én a 10/3-mat is átgondolnám. Sajnos.

  6. Egyetértek humannal! Borzasztóan gyenge eresztés. Én a 3D-től nem estem hasra. Talán IMAX-ben működött volna.
    A színészi játék egyenlő a nullával. A story…hm…nem…az nem is volt. A lassítások az első 5 perc után már kurva idegesítőek voltak. Akár csak a szinkron ami pocsék lett! Ezt idézni is tudom:

    “SPOILER”

    Alice: “Elszabadult egy vírus. A gond csak az volt…hogy nem maradtak halottak.”

    WTF????

    Nálam 3/10 a film. REBOOT-ot a népnek!

  7. a rendezővel még nem lenne baj, a Pandorum és az Event Horizon is nagyon tetszett tőle , még a Kaptár 1 se volt rossz, de itt annyira gáz a szöveg , mondatok a filmbe h sírni tudtam volna! És még Milla zuhanyzós jelenétől is megfosztottak wááá ! nem tudom többre értékelni mint 2 pontra, és a befejezés is gusztustalan módon lett elintézve.
    Én tényleg nem szoktam B-filmeket így lehúzni! szeretem is őket, de ezt nem ajánlom senkinek

  8. Hello
    Ahogy itt leírtad a dolgokat, teljesen kedvelrontó volt…
    Nem vagyok egy nagy Kaptár rajongó, de szerintem ez a film az ostoba Mátrix trilógiához képest (aminek se füle, se farka szerintem) sokkal jobb lehet, bár én még nem láttam…
    Olyat is olvastam már, hogy valakinek az állítólagos játéktól való eltérései miatt nem jön be a dolog, hát ehhez csak annyit, hogy akkor húzzon el játszani azzal a sz*rral, és ne érdekelje a film, aminek eddig minden része ismételten szerintem nagyon jó lett…
    Ennyi lenne az én hozzászólásom ehhez a filmet teljesen a WC-n lehúzó íráshoz…
    Csá

  9. Nekem tetszett. Jó kis délutáni szórakozás, a sztorit már régóta nem keresem a Kaptár filmekben, csak a zombi ölés meg 3D miatt mentem el moziba. Amit vártam, azt hozta. Jó kis harcolós jelenetek, 3D-ben. Kész.
    -enyhén spoiler-
    Külön plusz pont, hogy a második és harmadik részes ökörségeket Alice-szel kapcsolatban (képességek, műholdas irányítgatás, klónok) eltörölték még a film elején… Az a klónos ökörködés nagyon gagyi volt még szerintem is, öröm volt látni, ahogy felrobbannak. :D
    -spoiler vége-
    Főgonosz nálam új kedvenc, a mátrix copy-s harcjelenet nagyon jó volt. A film vége még egy kicsit kiakasztott, mostmár elvártam volna, hogy befejezzék a sztorit valahogy, de még kellett ez a végére. -spoiler- Amúgy a film végén a repülőn a csaj, a második rész egyik főszereplője (Jill Valentine), ha minden igaz… ez viszont meglepett. -spoiler vége-
    Ha pontozni kéne, akkor nem is tudom mennyit adjak. 6-7/10 szerintem.

  10. 3x megijedtem,szökésesgyerek gáz volt(addigis nehéz volt komolyan venni ezt a filmet),azt kaptam amit vártam,de azér megért 1600 Ft-t + kaja..szerintem. 5/10 nálam

  11. 1. Van amiben egyetértek van amiben nem.
    2. Szerintem elmegy a film bár vannak gyenge söööt gagyi részek benne de vannak erös részei is. trükk szinten nem egy über faxa. de jo jelenet van egy pár.
    3. az elmult idöszak filmkinálatábol nem log ki se lefele se felfele szerintem 10/6,5
    4. ne hasonlitsuk az eredethez mert az etalon idén.
    de ha majd abbol lesz 4.rész kiváncsi leszek a véleményekre. matrix 1 10/11pont a 2.-3.-meg hát inkább csak látvány.
    5. vasárnapi popcornnak vagy szerda i olcsomozinak tökéletes.
    milla szuper scofield ötletes poen.

  12. Láttam a filmet és igen tényleg gyengére sikeredett(a lasitott jeleneteket birtam)!
    Vaze: Na ne! Nem is láttad és már okosságokat irsz róla:) Te tudsz valamit:)
    AdM: inkább azt ird, h NEKEM NEM TETSZETT ugy jobban hangzana mert igy…

  13. Hát sajnálom, h ilyesmiket kell róla olvasnom… Lehet egyedül maradok, de a maga nemében én bírtam ezt a sorozatocskát..attól, h le lett húzva még nem vette el a kedvem, látni akarom mit csesztek el benne.. mert szeretem, ha fáj:D
    A “nem maradtak halottak” féle mondatoknak egy zombis filmben azért van értelme még így látatlanul is:D de inkább angolul nézem majd meg..Ja még vmi: IMDB-s pontszámon csodálkozom

  14. Én még nem láttam, de az értékelés (amivel általában egyetértek) után nem is fogom siettetni. Egyenlőre annyi a bajom vele, hogy az első részben Milla még azért jó csaj volt, ebben meg olyan mint egy 50 éves matektanár.

  15. sztem már a 3. rész is vmivel gyengébb volt, annak meg azért eléri a színvonalát, szóval egy 7/10 kijár neki nálam, szórakoztat, ennyi, többet nem is vártam tőle
    most komolyan, színészkedést várni egy 3d-s zombifilmben? hát, nem is tudom, minek? csak az idő menne vele feleslegbe

    viszont marekkel egyet tudok érteni, ezzel a frizurával tényleg olyan volt jovovich, mint vmi lepukkant tanárnő, no de erre már fel voltam készülve, a múltkori poszteren is látszott

  16. a pandorumot nem ez a rendező rendezte.

    ma láttam, szerencsére be lettem fizetve. ez a film nagyon nem jó, nagyon rossz. halálhajó, még a katona is azért elment, de ez… ajaj. ez a 3D őrület meg nevetséges, nem láttam még olyan 3D-s filmet ami jól nézett volna ki.

    az imdb-n azért annyi mert először a rajongok rohantak megnézni és felnyomták a pontokat, de már esik vissza szépen, pár nap és lazán 7 pont alatt lesz. rotten tomatoes-en egyébként 14%, tehát nem áll jól.

  17. 28 éves vaqyok, a sufniba hagytam az agyam, mert télleg keményen el kell dugni az agysejteket, de ezt leszámítve mint egy pörgős 90 perces 3D-s videóklipp nekem nagyon ütött. De nem áll össze filmként, szóval mint film 10/4 de ha azt nézem hogy miért mentem akkor 10/8

  18. SPOILEREK

    Engem csak Chris Redfield sorsa érdekelt, féltem h elhalálozik( lásd Carlos a 3. részben) és emiatt nem lehet panaszom azthiszem. Nekem egyedül, pont az őt eljátszó Miller alakítása tetszett (az a kevés is). A moziba a cellás jelenetnél nállunk is röhögött mindenki.:D Inkább neki adnám a főszerepet mint a “névtelen” Alice-nek. Hamár itt tartunk meg kell mondjam ez is siralmas h Christ mint az “alaptermék” főfőszereplőét a 4. részre hozzák be. Vele kellet volna kezdeni az egészet. Ezért is tartom jó 5letnek egy rebootot én is.

    Nállam 10/6 csak Chris és Claire miatt.

  19. Sziasztok nekem csak az az egyszerű kérdésem volna, hogy Sienna Guillory végül szerepel a filmben? Mert ahol olvasom mindenki ezt kérdezi és mivel Human látta a filmet ezért érdeklődöm itt.

  20. filmkoczka: igen, de csak a film legeslegvégén a stáblista elkezdődik, utána még van egy kis bejátszás, és abban szerepel, kb egy percet. Először fel sem ismertem így szőke hajjal.

  21. Tudtam, hogy kábé mindenkinek ilyen véleménye lesz a filmről. Ha fele annyira borzasztó, és idegőrlő mint a második rész, már nem fogom azt érezni, hogy másfél x órát kidobtam az életemből. Amúgy a három egy vasárnapi “nézzünk valamit” filmnek simán elment, az első részt meg úgy-ahogy, tiszteletből komáltam.

  22. Hát ez nagyon gyenge volt. Nem mondom hogy szar, mert a film nagyon nem volt egyben. Inkább fos volt.

    Magyarul láttam, nem tudom a fordító volt-e gyökér, vagy tényleg ennyire 0 dialógusok voltak benne. Volt olyan mondat, ami nem volt magyar konkrétan.

    Én csak azután kezdtem el megszeretni a sorozatot, miután többször megnéztem az első részt és rájöttem, hogy ennek köze se nincsen az egyébként rohadt jó játékokhoz. Az első jó volt, a második is, a harmadik elment, ez viszont nagyon nem jött be. Ezt még az IMAX se mentette volna meg.

    Színészi játék: na, az nem volt. A sok lassítás engem inkább idegesített, mint szórakoztatott. A rendezőt meg pofán kell csapkodni kétszer-háromszor, hogy jöjjön le az anyagról és kezdjen újra jó filmeket csinálni. 3/10, de csak azért mert a fősunának szúrnám a…. :)

  23. Ez a film tényleg nagyon gáz…annyira borzasztó,hogy az már fáj…kár volt megnéznem,nah mind1,jól elnevetgéltem rajta.

  24. Most jöttem haza a moziból,de előtte elolvastam Human értékelését. Sokat segített,mert semmivel sem vártam többet a filmtől mint 4/10 és így nyugodt szívvel mondhatom hogy tetszett.
    Nálunk is – szerintem mindenhol – felröhögtek amikor Scofield-et meglátták a ketrecben. :)

  25. Jáááj, sajnálom! Bíztam benne jó lesz, úgy tűnik hiába!
    Mindegy, azért megnézem, de nem lelkesülök mán annyira.

  26. “Ez a film nagyon semmi.”

    Hogy ez mekkora mondat ! :D
    Remélem azért,hogy a gyors meggazdagodás reményében nem ilyen irányba mennek el a most készülő 3D-s filmek. :(

  27. A látvány, a 3D jó volt, de semmi több! A történet semmit érő! Egynek elment, nem nézem újra és nem kérem az ötödik részt!!

  28. Tegnap parommal neztuk meg moziban. Kelloen faradt voltam egy egesz napos pecazas utan, de azt elmondhatom, hogy boven nezheto volt. Eszetlen, mindenfele fordulatoktol, gondolkodast igenylo momentumoktol mentes film. Ezt a reszt en mar nem neveznem zombifilmnek, sokkal inkabb egy Matrix-ra hajazo akciofilmnek, amiben vannak zombik is. Teljesen megertem a negativ kritikakat, de ha csak 90 percnyi porgos akciora varsz es nem rakod magasra a lecet, akkor egyszer megeri megnezni. A fogonosz ettol fuggetlenul sajat maga parodiaja. :) 3D-rol meg csak annyit, hogy valoban nem volt annyira utos, de a film elvezeti erteket erosen novelte.

  29. azért megjegyzem ők itt $60m-s budget-vel dolgoztak, míg a clash of the titans $125m, és az airbender $150m! ahhoz képest a 3D az hihetetlen volt…biztos vagyok benne hogy ezzel a filmmel az Avatárt akarták lenyomni (no a következő komment után jó Édesanyám csukló rohamot fog kapni, részemről a 3D itt majdnem hogy üti az Avatárt)

    Szinészi alakítást, történetet már a második rész óta nem figyelek, pörgős, látványra engem megvettek.
    Nem tagadom megmosolyogtam az első nagy jelentetet, ahol mindenki mint szupehős lövöldözött.
    A CGI az tényleg nem az igaz, szemet lehet hunyni felette lévén hogy elég kevésből csinálták, de egy valami nagyon bökte a szemem, a végén a hajó-ember arány marhára nem lett eltalálva

    Jaj a Mátrix…könyörgöm hány évig fogjuk meg a filmeket hasonlítani…a mátrixban használták először a bullet-time meg a falonfutóskiugrokazablakonlövős jeleneteket ez azt jelenti hogy soha többet nem láthatunk ilyet más filmben?! Ők akkor nagyon megcsinálták tény, könyveljük el, másoknak is tetszett, használják több-kevesebb sikerrel nem kell egyből le “gagyimátrix”-ozni.

    effektek, látvány terén én simán adom a 7/10 a többi nem is nagyon számít ennél a filmnél, ha szinészkedés akar valaki látni nézze meg akármelyik Eastwood filmet ott túl sok is van!

  30. joda01: amikor ennyire a mátrix az ihletés, akkor van csak emlegetve, pedig hidd el, azóta már csomó filmben volt bullett time, mégsem lehetett ilyen hasonlóságot érezni.

  31. Izgi hogy mindenki ilyen szakértő lesz attól hogy a neten írogat. Komolyan színészi játékot kerestünk? Tudtátok, hogy egy sorozat 4.részére mentek el? Nem adta a 3d, minek mentél el?
    Egyébként végre volt némi élet Aliceben, néha talán még félt is. Storyra visszatérve, nemtudom emlékeztek e mikor a Gyűrűk Ura – Gyűrű szövetségét néztük a moziban? 200 emberből 156 felhördült mikor vége lett azzal ,hogy samu és frodo meglátja mordort…lényeg a lényeg, rakni kell szépen össze az összes filmet és majd csak lesz story..felbaszott a star wars is nem?
    Mátrix,mátrix…akkor már mérnem minden George A. Romeros, vagy miért nem kenjük ,hogy a 4 csáp a zombikon totál penge 2-3…egy jópofa pimaszság volt az egész, pont mint Scofield esete.
    A kutyák nem adták, az tény..kicsit sok a pisztolycsővel az arcunkfelé sétálunk lassan vetület. De sokkal több élet volt benne mint a szánalmas 3omban.

  32. bevet: igen, egy 4. részre aminek az előzménye egész nézhető volt. Az meg, hogy szerinted előre megvan Anderson fejében a kitudja hány rész alatt felépülő sztori, remélem nem gondoltad komolyan, főleg a Gyűrük urához viszonyítva, ami ugye előre meg volt írva, hiszen könyvön alapul. A 4. is nagyon megvolt a 3. közben, azért nullázta le az egész klón finálét 10 perc alatt gyorsan.

    Azt meg mégis honnan tudtam volna előre, hogy a 3D nem fogja adni?

    legközelebb írhatsz normál nicken is.

  33. sajnos nem értem a normál nick sort.
    a 3d-t nem kimondottan neked címeztem, inkább annak aki hozzátette,hogy maga a 3d nem a zsánere…
    hidd el én nagyon komolyan gondolom a story témát. Manapság igencsak divat az előrevetítő befejezés, bevallom én utálom. De ha már készült 3 rész, akkor vagy felvesszük a fonalat, vagy egy huszárvágással csinálunk újat. Ebben az utópiában nemigen volt már sok opció. Menekülés,harc, vmiféle megoldás.. Remélem nem lesz még 4 rész arról, hogy találnak földalattibunkert,hajót,börtönt.
    Sajnálom, hogy így lehúzod a filmet, és nem értem,hogy tarthatod jónak a 3. részt.(full romero kísérletezős)

  34. bevet: kötve hiszem, hogy lenne konkrét ötletük, ha twitteren várnak a rajongóktól. Így még nevetségesebb a befejezés.

    Amúgy meg igen, inkább Romerot másolják, mint ez ami itt volt. A penge zombikba amúgy direkt nem kötöttem bele, hiszen nem zavartak annyira és tényleg nem kötekedni akartam direkt (akkor sokkal durvábban szét lehetett volna szedni a filmet), mint az első 10 perc másolása.

  35. Nagyon vártam már a filmet! És gondoltam, hogy 3D-ben majd jól agyonsokkol. Hááát… Az előző részekhez képest nagyon lapos volt. Rengeteg direkt a 3D miatt megcsinált látványos hatásvadász jelenet, ami voltaképp unalmas volt. Nem lett megmagyarázva, hogy honnan került elő vagy micsoda voltaképpen a bárdos karakter… Ali Larter is elég gyengén alakított benne. Annyira nem ragadott magával, hogy azon pörögtem, hogy a csajok végig fullsminkben rohangálak az apokalipszis közepén…

  36. Az a megagiga húsklopfolós arc az ki vagy mi ?
    Vártam hogy Scofield leveszi a polóját és elkezdi magyarázni, a rajzokat hogy merre lehet kijutni. ;)
    Elég agyatlan film, nyüzsög a hülyeségektől de pörög rendesen ezért szerintem nem volt olyan rossz.

  37. Az 1, es a 3-as reszt nagyon szerettem, a tobbi (2-es, meg az animacios), eleg vacak volt, de en nagy rajongo vagyok. A 3D tok folosleg volt, inkabb a filmre koncentraltak volna, volt egy-ket klassz resz, de a film sokkal sotetebb szemuveggel, kineztem mogule idonkent, es sokkal szebb ugy a kep, csak nem 3D-s persze, meg szellemkepes. Viszont nem rossze ez a 4-es, kerekiti a tortenetet szepen, sajna a parbeszedek borzalmasak, szeretnem azt hinni, hogy ez a szinkron miatt van, ha igen akkor ez egy jo film, ha angolul is ilyen a szoveg (narracio, stb.) akkor viszont tenyleg gaz a film, de szorakoztato.

  38. Meg egy dolog, mindenki rohogott (mint itt irtak is), mikor a csavot a ketrecben megmutattak (a bortons resz). Biztos velem van a baj, de nekem nem remlik korabbi reszekbol, ki az a fazon, hogy ennyire vicces ?

  39. nomac:
    azért vicces mert van(volt) egy Prison Break nevű sorozat, amiben ez a tag játszik. A történet pedig az, hogy meg kell szöktetnie a testvérét egy börtönből.Helyettesíts be. Hát ennyi. ;)

  40. SPOILER Nekem is nagyon Tetszett! Clair és Axemen jelenet volt a legjobb xD A kedvenc karim pedig Wesker :D:D:D Jó,hogy túlélte a robbánnást :)Ha meghalt volna egy picit furi lenne h ilyen könnyen kinyirták a fögonoszt :D

  41. Nagyon csalódott vagyok! :(
    Már az első trailer megjelenése óta vártam ezt a részt, és ehhez képest nagyon béna volt (bocsi). Alig bírtam végig néznni, mint egy rossz videojáték… Az uccsó 10 percben volt némi értelem, de amúgy még az első résztől is lemaradt. (Szerintem a 3. eddig a legjobb, aztán a 2, aztán az 1.). Ebben a részben nem volt semmi extra, sztem sokkal jobban meg lehetett volna csinálni… Remélem, h lesz 5. és az jó lesz, mert ez kb. olyan volt, mint a könyvekben a 10-20 oldalas tájleírások, amit az ember általában átlapoz… Ennek ellenére örülök, h vkinek tetszett, talán csak nekem voltak túl nagy elvárásaim. Bízom az izgalmasabb folytatásban, mert ez egy sorozat epizódhoz képest is elég gyenge volt.

  42. Szerintem nem volt ez annyira rossz, ugyanakkor én is jobbra számítottam. Nekem továbbra is az első rész a kedvencem.
    A játékkal egy percet sem játszottam (egyikkel sem), úgyhogy ilyen szempontból nekem nem voltak elvárásaim.

    “azért nullázta le az egész klón finálét 10 perc alatt ”

    Na igen, a 3. rész vége után én is úgy éreztem, hogy ezt a dolgot nem aknázták ki úgy, ahogy lehetett volna, és nagyon gyorsan lerendezték.

  43. Szerintem jó volt a film, csak így kellett volna befejezni. A szövegekkel kapcsolatban annyit mondanék, hogy bár nem láttam angolul a filmet, de simán elképzelem, hogy aki lefordította a filmet az egy hülye volt, aki még angolul sem tud. Sok filmnél van ilyen, hogy valami irtó nagy baromságra fordít le valamit valaki, és végül emiatt lesz gyengébb a film. Volt benne pár dolog, ami tényleg hülyeség: pl a végén a bomba a gépen. Honnan tudták, hogy az ott lévő több gép közül azzal fog elrepülni? Na ez zavart talán a legjobban. De a film mindenképp élvezhető volt.

  44. Hát én szombaton láttam moziban, de ilyen szar filmet rég láttam…. A 3D-s szemüveg csak azért volt rajtam hogy ne bassza a mememet a 2 kép egymáson…. Teltház volt, de a végén csomóan bekiabálták hogy mekkora szar film, és igazuk is volt. 2/10

  45. Csak annyit mondok 20 percig bírtam.Pedig álltalában amit elkezdek az be is fejezem.Paul jobb filmeket csinált amig nem volt a nevében hogy WS.Vasárnap reggel a saját hányásomban ébredve jobb történetet találnák ki a Resident Evil-hez.Ez így tényleg csak Kaptár,és nem Resi.Kösz Mr.Anderson.

  46. Nekem tetszett, egy játékból készült filmnél sem azért megyek el moziba, h elmondják azt ami a játékban van hiszen egy rendező sem játszotta végig egyik játékot sem amit rendezett.
    Nekem ami a filmben tetszett igazán az a zene. Na az odabasz :)

  47. oké megnyugodtan hogy nam csak én tartom okádéknak a filmet..xD
    én nagy REjáték fan vagyok és éppen most nyáron toltam végig az összes részt…utojára hagyva az 5öt amivel még nem nyomultam…hát nem jött gondoltam azért mert a 4ben nagyon emgszerettem a LEON karakterét meg midnen…és CHris nem de Ő van az első részben ott még okés volt..betudtam hogty LEON elvarázsolt..xD
    de hogy megnéztem a filmnet valamelyik nap…háát ez az egész RE univerzum kifikázása egy az egyben a játék 5. része az egész film kicsit átültetve de egy csomó jelenet ugyan az.. mondjuk mindg volt 1-2 ilyen edugott jelenet a többi filmben is de ez botrányos volt……..de legalább valami újatt mutattak volna fel vagy bármi…de hát ez…NULLA!

  48. grave: elsőnek is egy kis helyesírás. Másodszor. Egyszer az a baj, hogy nem olyan mint a játék, végül meg az, hogy olyan. Az emberi észjárás…

  49. REBOOT!!!!
    Ez nem Resident Evil film egyiksem,itt a helyes átcímkézési kronológia:
    Alice(1):Origins

    Alice(2):Reloded

    Alice(3): Zombie Warrior

    Alice(4): Alices

    Ez így nem jobb?Hát,de:-)

  50. Annak van valami jelentősége hogy a szöszi csajt (K-Mart?) nem ismerte fel a főgonosz? Mert ugye mindenki más gondolom igen aki a kapszulákban volt.

  51. Ehh…
    úgy látszik most is sokat kell írni és magyarázni.

    Először is: a harmadik színvonala iszonyatos rossz volt, pedig én rajongó vagyok. Nem értem a kedves írókat, a rajongók szerint is a harmadik nem volt jó. Jó-jó, mindenkinek más az ízlése, de most ha a nép szemszögéből nézzük, akkor ez már (MÁR) nem igaz. Most nem fikázni akarok, de nem hiszem, hogy ez így rendben lenne…

    Aztán meg az, hogy csak Miller szereplése volt, egyáltalán nem igaz. Most nem azért, de amikor az elején Milla volt a szereplő, akkor nem volt gond? Vagy ha már van benne EGY jó szereplő, akkor a többi kész, dislike?

    Szerintem pedig az szánalmas, hogy a kedves író azon nevetett, hogy Miller (azaz Chris) be volt zárva. Hogy ezen mit kell nevetni? Most komolyan, lehet, hogy én vagyok ilyen, de ezt akkor sem értem.

    “borzasztóan nulla forgatókönyvírói tudás”
    Ó, na, hagyja már, kedves író!
    Borzasztóan nulla forgatókönyvírói tudás anno a harmadik részben volt, amit nem Paul W. S. Anderson írt.

    “főgonosz” “színészi alakítás”
    főgonosz: tudtommal nincs ilyen szó. Mindenkinek más-más nézőszöge van, az ő szemszögéből ez nem “gonoszság”.
    “színészi alakítás”: a színészi alakítás ebben a filmben nagyon jó volt. Mindenki.

    3D-s technika jó volt, részemről érződött, hogy nem az a szokványos. Sokkal jobb volt.

    “Mondjuk akadtak jobb pillanatok, hiszen a lepusztult Los Angeles mindig remek, és ha valami normális ember írta volna a filmet, akkor technikailag simán elment volna mellette”
    Elsőnek nem hittem a szememnek. NORMÁLIS EMBER??? Mert Paul ZOMBI??? Most komolyan! Egy nem normális ember nem is tudna írni!

    “Ez a film nagyon semmi. Benne lettem volna valami jó kis zombis 3D aprításban, de a színészi játék, vagyis annak hiánya, a borzasztó történet és a béna főellenség is szépen fokozatosan letört”

    Ismét csak azt tudom mondani, hogy a 3 volt a nagyon semmi, abban tényleg nem volt semmi színészi játék, azonban a négy, 1000x jobb volt.

    “B-mozi”
    Ebben a pillanatban jöttem rá: szerintem a kedves író NEM ezt a filmet nézte.

    Ez a film megér egy 10/9-est, egyet vontam le a rövidsége miatt.

  52. Péter:

    “főgonosz: tudtommal nincs ilyen szó. Mindenkinek más-más nézőszöge van, az ő szemszögéből ez nem “gonoszság”.”

    Ezen a mondatodon nagyon jót nevettem. Még ilyet. De tényleg.

  53. nincs kedvem mindenre reagálni, de te nem néztél prison break-et?:D hülyeséget kérdeztem, mert ha láttad volna, értetted volna azt a poént :)
    egyébként szép is a fanatizmus..

  54. Nekem is kell egy shotgun,ami 5 Ft-osokat lő ki,meg egy olyan kard aminek nem jön ki a pengéje egy katona fejéből és egy TMP,amit sose kell tárazni.XD XD XD XD

  55. Elképesztően sz*r lett… Valahogy éreztem hogy így lesz, de reméltem az imdb pontok állása szerint, hogy a 3-nál jobb lehet… Vártam volna valami folytatásos dolgot hogy fény derüljön pár dologra, de ebben a filmben az ég világon semmi sem történik. 3D-s látványf*snak készült, ami nem is lenne baj, de még annak is gyenge lett. Különálló filmként mint a Resident Evil: Degeneration még elmenne, de folytatásnak semmiképpen… Reboot nem ártana felőlem 2D-ben is, csak a történetet vigye tovább.

  56. bazsi
    hát amikor a tetőn lőttek a zombikra, nekem is az a játék jutott az eszembe :)

    én el voltam azzal, hogy számolgattam hogy hány sorozatos arc szerepelt benne :D

  57. Kidobott 2 óra az életemből. Semmitmondó karakterek, és azok színészi alakítása. A látvány átlagos, történet harmatgyenge, a csúcspont (film végi Wesker párbaj) jelenetei instant másolva voltak a játékból, zéró egyediség. Ugyan nem vártam lebilincselően izgalmas akciófilmet, mert ugye ez már messze áll a horror kategóriától, de azért ennél jobbra számítottam.

    2/10

  58. rászántam magam én is..hát ez elképesztően vacak volt.
    Sminket se értettem, h minek :D nem rúzst reklámoznak vagy alapozót..olyan alapvető hibák voltak a sztoriban is, amit nem tudam hovatenni, kezdve pl Alice kamerába lövésével az elején? minek? mikor még volt zúzós-aprítós képessége..
    A másik, h nekem nemcsak mátrix ugrott be, hanem a csukláys faszit egy az egyben Silent Hillből vették át. Még a bárd is stimmelt.
    Úgyhogy nagyon sajnálom, h ez a széria zuhanórepülésben száguldott a b kategen át a felejthetően gagyi kategóriába.
    3/10 csakmert Miller tényleg vitt bele valami jót és mert 2x rohadtul megijesztettek.

  59. Nekem nagyon tetszett a film.
    Sok jó jelentet volt benne.
    Igaz volt egy pici koppintás a játékból de ez engem nem zavart.
    Jók voltak a jelentek is.
    A szereplők is nagyon jók voltak.
    :D Biztos felmegyek rá még egyszer.

  60. Ez azt hiszem az év leggyengébb filmje legalábbis azok közül amiket eddig láttam. Mikor a legjobban szenvedtem hogy már elkezdődhetne az izgalmas rész akkor vége lett és rájöttem hogy ennyi a történet. Talán 4 sorban le lehetne írni. A lassitások gyengébbek voltak mint a mátrix 1ben és erőltetettek de nagyon. De még ez sem elég jó szó rá. Komolyan fájt minden egyes lassitás annyira béna volt. Nekem a sorozat minden része tetszett bár egyre ócskábbak voltak de ez a negyedik a szokásosnál is rosszabbra sikerült.

  61. Ali Larter és Milla. Kb ennyi oka volt, hogy megnéztem. A cikkel egyet kell értsek, ez a film semmi, de a csajokért megérte.

  62. Na, én csak most jutottam el odáig, hogy megnézzem.
    Nekem tetszett, legalábbis a 3-nál jobban.
    Úgy néz ki lesz 5. rész is, azért remélem az jobban sikerül. Ne a 3D-t erőltessék, inkább a story-t nyomják jobban.

  63. Ez a rész kifejezetten jól sikeredett. Féltem megnézni mert hát az előző részek elég gyengék voltak, leszámítva az első részt amit még jó-atyám is pozitívan értékelt pedig ő aztán mindig elalszik az ilyen filmeken :)
    Furcsa, hogy ugyanaz a rendező hogyan tud néha szart néha jót rendezni. A zene sokat tett hozzá, utoljára az első részben volt (eredeti) jó zene. Szóval összességében szerintem jó film lett. Belenéztem szinkronosan is, nagyon rossz a szinkron valóban, eredeti hanggal ajánlom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.