Az lesz, hogy Bourne Legacy?

Na újra kezdődnek a Bourne pletykák. Mivel Greengrass dobbantot, így most Tony Gilroy írt egy Bourne Legacy alcímmel rendelkező forgatókönyvet a 4. felvonáshoz. Ez már tuti, ami még nem, hogy a rendezői szék is az övé lesz-e. Eddigi műveit elnézve jó lenne.

Mivel van egy ilyen című Bourne könyv, ami bizony az Ultimátum után játszódik, így az is előfordulhat, hogy folytatás lesz nem pedig valami prequel/reboot bullshit.

Damonról egyelőre semmi hír, legutóbb ugye azt mondta, hogy ő csak Greengrassal csinálná, szal majd kiderül, mekkora az átutalandó összeg és ezt állja-e a stúdió.

4 hozzászólás a “Az lesz, hogy Bourne Legacy?” bejegyzéshez

  1. hát van ilyen könyv ugyan, sőt már 5 folytatás létezik eric van lustbadertől a 3 alapmű után, ezek minősége azonban nem ugyanaz, szerintem.

    de erről már egyszer vitatkoztam itt valakivel, azt mondta ne legyen folytatás mert az eredeti művek voltak csak jók, de az elfelejtette, hogy a filmek nem feltétlen követték az első 3 könyv nyomvonalát (és a nem feltétlen itt erős csúsztatás: conklin, marie stb.)

    szóval minden adott, hogy ugyanolyan marha jó sztori legyen, mint első három, és ha igaz, gilroy azokban is közreműködött.

    de damon nélkül nem szabad megcsinálni, mint ahogy stiles és allen is kell!!

  2. ok, de akkor miért ne írhatnának a folytatásból is jobbat? Mármint érted, ha lehet rajta javítani akkor Gilroy lehet megtette.

  3. ja, pont ezt akartam kihozni én is, hogy mivel a filmek eddig sem követték a könyveket, ezért most is simán lehet 10/10-et csinálni..

    az első bekezdést csak azért írtam, mert említetted, hogy van ilyen című könyv.

    én szurkolók nagyon a projektnek és sokkal “megmagyarázhatóbbnak” tartok egy folytatást mint egy előzetest. amit bourne kém-múltjáról tudni kellett, megtudtuk..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.